Elérhető a Cinnamon 2.4 béta tesztelésre a Linux Mint 17 rendszerben

A Cinnamon legújabb verziója kiadásra került és elérhető lesz a következő Linux Mint  17.1 kiadásában a hónap végén

Az új funkciók gyors áttekintéséhez olvassuk el a hivatalos bejelentést: Cinnamon 2.4

A következő két hétben kapott visszajelzéseket figyelembe veszik a fejlesztők a Cinnamon fejlesztésében és javítják a felmerülő problémákat és hibákat a rendszerben a következő Linux Mint kiadáshoz.

Szeged Szabad Szoftver Konferencia 2014

A sok éves hagyománynak megfelelően idén is megrendezésre kerül Szegeden a Szabad Szoftver Konferencia, mely egyúttal a szabad szoftverek világnapjának ünnepe is lesz.

Az esemény 2014 november 20-án, csütörtökön kerül megrendezésre, amelyen a Linux Mint Magyar Közösség képviseletében Szalai Kálmán (KAMI) tart majd előadást a Linux Mintről. Ezenkívül sok érdekes téma kerül ismertetésre.

További információk a Szeged Szabad Szoftver Konferencia hivatalos oldalán érhetőek el.

Havi hírek – Szeptember 2014

Az anyagi támogatásoknak köszönhetően a fejlesztések tovább haladnak. Ezeknek köszönhetően a fejlesztő csapat a fontos dolgokra tud összpontosítani anélkül, hogy aggódniuk kellene az anyagi vagy kereskedelmi szempontból. Az anyagi támogatásokon kívül a fejlesztők köszönetet mondanak mindazoknak, akik egyéb módon támogatták a projektet. Mindegy, hogy ez a felhasználóknak nyújtott segítségben, az új felhasználók fórumokon, vagy IRC-n való támogatásában merült ki. További fejlesztők is csatlakoztak a munkálatokhoz, akik új ötleteket is adtak a fejlesztésekhez. A fejlesztő csapat nagyon hálás, hogy ilyen sok segítséget kapnak.

Linux Mint 17.1 kódneve Rebecca

A 17.1 sorozat elnevezése megtöri a névadási hagyományokat. Nem Q betűvel kezdődő nevet kapott, ahogy azt az eddigiek szerint kellene, hanem R betűs nevet. Nem volt könnyű Q betűvel kezdődő nevet találni, és az LTS kiadásra váltás ezt egyre nehezebbé és nehezebbé teszi, mivel a 17.x sorozat lehet, hogy 4, vagy ennél is több kiadást is magában foglal majd.

Havi hírek – Augusztus 2014

Hírek és összefoglaló:
A fejlesztők ismételten köszönik a szponzorok támogatását és 300 embernek az adományokat. Augusztusban 7 fejlesztő részesült az adományokból és a munkájuk eredményeként javult a disztribúció. A fejlesztés rendkívül változatos volt és nagyon szórakoztató. A csapat néhány igazán jó ötlettel állt elő, melyek közül az egyiket lentebb leírjuk.

Havi hírek – Július 2014

A Linux Mint 17.1 új funkcióit folyamatosan fejlesztik és teszik közzé a Segfault blogon, mert ezek közel állnak a befejezéshez. Az utóbbi időben a Frissítéskezelő új kernel választó képernyőt kapott és gazdagabb, lefordított csomagleírásokat tartalmaz.
Hosszú gondolkodás és sok megbeszélés után az a döntés született, hogy a Linux Mint Debian kiadás (LMDE) a Debian jelenlegi teszt kiadásáról a stabil csomagokra vált. A 8. frissítőcsomagról Debian Jessie-re váltásnak zökkenőmentesen kell mennie és egy hagyományos Frissítőcsomag frissítéshez (upgrade) hasonlít majd, szinkronban a elkövetkező Jessie fagyasztásával, amit 2014 novemberében terveznek.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára