A Signal nemrég adott ki javítást egy kritikus súlyosságú sérülékenység miatt, amely kihasználása lehetővé tette a rosszindulatú hívók számára, hogy a hang-és videócsatornákat akkor is aktívan tartsa, miután a felhasználó bontotta a vonalat.

QuartzLine néven bukkant fel egy „ártatlannak” tűnő Windowsos PDF-olvasó, amely valójában egy rejtett backdoor-t, a zenith modult rejti. Miközben a felhasználó gondtalanul lapozgatja a dokumentumokat, a háttérben a program azonosítót generál a géphez, C2 szerverhez kapcsolódik, és távoli parancsok végrehajtására nyit kaput. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kártevő EV kódaláíró tanúsítvánnyal érkezett, ami miatt a legtöbb felhasználó – és sok biztonsági megoldás – eleve megbízhatónak tekinti. Az ügy jól mutatja, miért nem szabad vakon hinni a tanúsítványoknak, és miért érdemes a „csak egy PDF-olvasó” típusú programokkal is óvatosan bánni.

Mojo 1.2 komoly lépést tesz afelé, hogy a Python-szerű kényelem valódi rendszerszintű teljesítménnyel párosuljon. Az új match/case alapú mintázatillesztés, az if/while case szerkezetek és a listák destrukturálása jóval kifejezőbbé teszik a nyelvet, ráadásul egyes esetekben már fordítási időben is dönthetünk a kód útvonaláról. A GPU-támogatás is szintet lépett: több mint 20 matematikai függvény kapott natív Mojo-implementációt, így egyre több számítás futhat közvetlenül GPU-n. A gyorsabb fordítás, a jemallocra váltás és a standard könyvtár bővülése miatt a Linuxon fejlesztő felhasználók közvetlen teljesítménynyereséget tapasztalhatnak.

Még a gondosan elszigetelt MI-fejlesztői sandbox sem feltétlenül biztonságos: az AIR kutatói olyan sérülékenységet találtak a Vercel Sandboxban, amellyel az MI-ügynökök kijátszhatják a hálózati korlátozásokat, és adatot szivárogtathatnak kifelé. A trükk lényege, hogy az érzékeny információk digitális tanúsítványokba rejtve, teljesen szabályos, engedélyezett kapcsolatokon keresztül hagyják el a rendszert, így a forgalom a védelmi rendszereknek ártalmatlannak tűnik. Bár egyelőre nincs bizonyított visszaélés, a rés vélhetően régóta létezik, és a javítása sem egyszerű. Az eset jól mutatja, hogy az autonóm MI-ügynökök korában a klasszikus hálózati szűrés önmagában már nem elég: magukat a „megbízható” csatornákat és a programok viselkedését is újra kell gondolni.