Az xidlehook egy Rust nyelven írt, önálló démon, ami az xautolock szerepét váltja ki: figyeli a felhasználó tétlenségét, és egy megadott idő elteltével tetszőleges parancsot futtat le. Amíg egy DE-be épített energiakezelő (pl. az XFCE-é) a képernyővédő-inhibit D-Bus API-ra (org.freedesktop.ScreenSaver) hagyatkozik – vagyis abban bízik, hogy minden alkalmazás korrekten szól, ha nem szabad aludni mennie a gépnek –, addig az xidlehook ezt megkerüli: a fullscreen-állapotot közvetlenül az X szerver ablaklistájából, a hanglejátszást pedig közvetlenül a PulseAudio-tól kérdezi le.

Ennyi időt megértem (egyre kevéssé) szőrös fejjel, de még sosem volt mechanikus (és TKL) billentyűzetem, me hogy mitől lenne jobb sok pézé... Ellenben van pár (pont 2) billentyűzet fetisiszta ismerős, akik rágták fülecskémet, hogy még nem is éltél igazán, ha nem volt mechanikus billentyűzeted... Mivel kiskerek évfordulós leszek hamarosan (55, jáj!), gondoltam ajándéknak jó lesz, vágjunk bele, mert esetleg bekövetkezik a kaszás dolog, oszt azzal fogadnak odaát, hogy "ba...ki, nem vót mehanikás billentyűd, mekkora egy lúzer vótá, édesisten..." az azért ciki lenne...

Mára egy érdekesebb Ranger ihlette versenyzőt hoztam, az Elio-t, amely egy Rust nyelven készült terminálos fájlkezelő. A projekt saját megfogalmazása szerint egy "snappy, batteries-included" fájlkezelő: vagyis igyekszik minél több hasznos funkciót különösebb konfiguráció nélkül biztosítani.

Ahogy a menő influenszerek mondani szokták (akiktől sokat lehet tanulni, bizony): "Kipróbáltam, hogy neked már ne kelljen"...

Tehát miről is van szó? Az immutable (azaz nem módosítható vagy írásvédett) Linux terjesztések a modern operációs rendszerek egyre népszerűbb és biztonságosabb ágát képviselik. Lényegük, hogy a rendszerfájlok (a gyökérkönyvtár, vagyis a root fájlrendszer) alapértelmezés szerint írásvédettek, így a felhasználó vagy a rosszindulatú szoftverek nem tudják véletlenül vagy szándékosan felülírni a kritikus komponenseket.