Kezdetben a Linux-on futó grafikai programok képkocka-sebessége sajnálatosan alacsony volt, a más rendszereken futó azonos alkalmazásokkal összevetve. Az utóbbi évek gyártói és Valve, illetve RedHat mérnökeinek kitartó és áldozatos munkájának köszönhetően a Linux-on futó játétkok képkocka-sebessége drasztikusan megemelkedett. Egyre jobb illesztőprogramok, egyre jobb hibakeresési eszközök, mind a program futását tekintve, mind a GPU-ban végzett feladatok optimális irányba mozdultak el. Ennek megfelelően ma már sokkal jobb játszani Linux-on, mint eddig bármikor. Mindezek lehetőséget adtak a Valve számára is, hogy másodjára – ismét – megpróbáljanak bekerülni a konzolos üzletbe egy dedikált eszközzel – a Steam Deck-kel. Úgy tűnik ez a második próbálkozás már sikeresnek tekinthető, hiszen a Steam Deck elég jól fogy és a vásárlói fogadtatása is nagyon pozitív.
A további fejlődés azonban nem várt helyről, a Zink Mesa illesztőprogram felől érkezett. A Zink, amely a OpenGL programok futtatását teszi lehetővé Vulkan-on, fejlesztésével kapcsolatban készítette Mike Blumenkrantz a vkoverhead programot. A vkoverhead egy eszköz a Vulkan-illesztőprogramok CPU-overheadjének kiértékelésére. Mike úgy találta, hogy a RADV meghajtó lassabb volt, mint az AMDGPU-PRO meghajtó a nagyon egyszerű rajzolási tesztnél. A legalapvetőbb Vulkan-teszt esetében a RADV csak körülbelül 28,3 millió rajzolást ért el másodpercenként, míg az AMDGPU-PRO körülbelül 32,8 millió rajzolást másodpercenként.
Nos, a RADV végrehajtásának profilozásával erre a nagyon egyszerű Vulkan-tesztre, és a szűk keresztmetszetek megtalálásával, amikkel foglalkozni kellett, mire befejezte kis kalandját, már 44 millió rajzolást ért el másodpercenként a RADV illesztőprogrammal. Ez 55%-os növekedést jelent a RADV rajzolási teljesítményében a mainline Mesa jelenlegi RADV kódjához képest, és körülbelül 30%-os előny az AMDGPU-PRO AMD saját Vulkan meghajtójához képest.
Megjelent a Mesa 23.2 a nyílt forráskódú grafikus vezérlők gyűjteményének legújabb negyedéves továbbfejlesztett kiadásaként. A Mesa 23.2 mint a 2023-as év utolsó előtti új képességeket is hozó frissítés számos izgalmas fejlesztést és új funkciót hoz. Fontos megjegyezendő, hogy egy tagelési hiba miatt az első végleges 23.2-es verzió a 23.2.1 lett, és nem a a 23.2.0 - mint arra számítani lehetett.
Megérkezett a Mesa 23.1 a nyílt forráskódú grafikus vezérlők gyűjteményének legújabb negyedéves továbbfejlesztett kiadásának hatodik frissítése. A Mesa 23.1 mint a 2023-es év második, új képességeket is hozó frissítés számos izgalmas fejlesztést és új funkciót hozott - ehhez kaptunk most hibajavításokat.
Megérkezett a Mesa23.1.1 a nyílt forráskódú grafikus vezérlők gyűjteményének legújabb második negyedéves továbbfejlesztett kiadása. A Mesa 23.1.1 mint a 2023-es év második, új képességeket is hozó frissítés első javító frissítése:
Megérkezett a Mesa23.1 a nyílt forráskódú grafikus vezérlők gyűjteményének legújabb második negyedéves továbbfejlesztett kiadása. A Mesa 23.1 mint a 2023-es év második, új képességeket is hozó frissítés számos izgalmas fejlesztést és új funkciót hozott:
Megérkezett a Mesa 23.0 a nyílt forráskódú grafikus vezérlők gyűjteményének legújabb negyedéves továbbfejlesztett kiadása. A Mesa 23.0 mint a 2023-es év első, új képességeket is hozó frissítés számos izgalmas fejlesztést és új funkciót hozott:
Hamarosan érkezik a Mesa 23.0 a nyílt forráskódú grafikus vezérlők gyűjteményének legújabb negyedéves továbbfejlesztett kiadása. A jelenleg kiadásra jelölt Mesa 23.0 mint a 2023-es év első, új képességeket is hozó frissítés számos izgalmas fejlesztést és új funkciót hoz majd:
Megjelent a Mesa 22.3 a nyílt forráskódú grafikus vezérlők gyűjteményének legújabb negyedéves továbbfejlesztett kiadásaként. A Mesa 22.3 mint a 2022-es év utolsó új képességeket is hozó frissítés számos izgalmas fejlesztést és új funkciót hoz, mint például: