Linux Mint blog havi hírek - 2023. április

kami911 képe

Köszönjük a folyamatos támogatást és az adományokat!

A Linux Mint 21.2-re való felkészülés során néhány további vizuális változtatást hajtottak végre a fejlesztők.

Eszköztippek

Már egy ideje tervezi a Linux Mint csapat, hogy újratervezik az eszköztippeket. Ennek fő oka az volt, hogy nem voltak egységesek az eszköztippek és szedett-vedett volt a kinézet. Másképp néztek ki attól függően, hogy honnan jöttek (GTK2, GTK3, Cinnamon). Ezek néha szürke szegélyt is tartalmaztak, ami nem nézett ki tisztán a sárga színű háttér körülölelve. Körülnézve más operációs rendszereken, Linux témákon és mindezeken amit az interneten fellelhető, azt találták, hogy szinte senki sem használja már a hagyományos sárga színt.

Kipróbáltak jó néhány dolgot, és végül arra a megállapításra jutottak, hogy sárga, fekete vagy szürke eszköztippek helyett, inkább az vezérszínt érdemes használni. A fejlesztés során megoldották a Cinnamon és a különböző GTK-verziók közötti konzisztenciaproblémákat. Felhasználták azt, amit az Adwaitától is láttak, és az eszköztárakat úgy alakították át, hogy nagyobbak, kerekebbek és nagyobb margókkal legyenek ellátva. A Cinnamon asztali környezetben egy kis helyet is hozzáadtunk az kisalkalmazások és az eszköztippjeik közé, hogy ne „ragadjanak” a panelhez.

Értesítések

A Cinnamon értesítései is a vezérszínt fogják használni. Emellett a szimbolikus ikonokat fogják előnyben részesíteni, amikor csak élérhetők az adott szituációban. Bár ezek a változtatások elég apróak, továbbra is tisztábbá és modernebbé teszik az asztal megjelenését. A Linux Mint 21.1 esetében a fejlesztők nagy energiákat fektettek a vezérszínek jobban elkülöníthetőek, különlegesebbek, élénkebbek, de kevesebbszer jelenjenek meg a felületen. Ez a tendencia az új verzióval is folytatódni fog. Az értesítések és az eszköztippek olyan átmenetileg megjelenő elemek, amelyek kiemelnek egy eseményt vagy funkciót. Szépnek és észrevehetőnek kell lenniük.

Secureboot, azaz a biztonságos rendszerindítás

Egy frissítés az Ubuntu shim-signed csomag frissítésével eltörte az eddig meglévő kompatibilitást a Linux Mint (és korábbi Ubuntu-kal és származékaikkal) ISO-lemezképek kompatibilitását és a Secureboot-tal.
Ha emiatt nem sikerült telepíteni a Linux Mint-et, egyelőre javasolják a fejlesztők a secureboot letiltását. Jelenleg a fejlesztők gőzerővel dolgoznak egy javításon a jövőbeli ISO-khoz, és ezzel megragadják az alkalmat, hogy felülvizsgálják a ISO-lemezképek készítésének módját is.

Közelgő kiadások

Három kiadást terveznek a Linux Mint csapatban a nyárra - vagy éppen a télre, ha a déli féltekén olvasod ezeket a sorokat:

  • A Linux Mint 21.2 tervek
  • EDGE ISO kiadás 5.19-es kernellel
  • LMDE 6, amely a készülő Debian 12-n alapul (júniusban fog megjelenni).

Ahhoz, hogy minden kiadás megkapja a 21.2-es változásokat, a fent jelölt sorrendben fognak érkezni a kiadások. A tervek szerint legfeljebb egy hónap választja el majd a Linux Mint 21.2 verzióját és a
Linux Mint Debian Edition (LMDE) 6 kiadását. A kiadások tervezett ütemezéséről azonban még nem született döntés.

Warpinator

Folytatódik a munka a Warpinator biztonsági aspektusából történő megerősítésén. Az eszköz nemrég megkapta a landlock és a bubblewrap támogatását. Ezek a technológiákat a mappák elszigetelésének garantálására használhatóak, alapvetően azt jelenti, hogy a Warpinator technikailag képtelen lesz írni a dedikált letöltési mappán kívülre.

(forrás, kép)