Thinkpapa T400 + Mint 20.2

Balazs_B képe

Bevezetés

Először is hadd kérjek elnézést a címben szereplő fater viccért. Igaz megtehetem már, ugyanis nem rég lettem apuka, így haladni kell a korral nekem is és megfelelni a sztereotípiáknak :). Amint azt az éles eszűek bizonyára megfejtették, a cikk tárgya egy Thinkpad(papa) T400-as laptop 2008-ból, amelyet nemrég szereztem be.


Mivel a kijelző hátlapja eléggé karcos volt, azért raktam rá egy karbon mintás fóliát. Nem lett tökéletes, de sokkal esztétikusabb mint anélkül.

Feltehetjük a kérdést, hogy miért is vettem ilyen laptopot 2021-ben? Nos természetesen első sorban a retró faktor miatt, illetve mert szerettem volna megnézni mire is képes az utolsó Core 2 Duo-s Thinkpad manapság és persze azért is mert megtetszett a masina. Habár én sosem használtam munkára, így nosztalgia élményem sem lehet vele kapcsolatban, de a régi Thinkpadek mindig bejöttek a felszereltségük, kialakításuk és persze a billentyűzetük miatt.


Kinyitva már nem volt olyan lehasznált állapotban. Egy alapos takarítást követően egész jó lett a végeredmény.

Ez alól a T400-as sem kivétel ugyanis ez a masina is még a hagyományos kialakítású klaviatúrával rendelkezik, amely jellemző volt a sorozatra a T430-asig. No de vessünk is egy pillantást a laptop alapvető jellemzőire!

Specifikációk:
Kijelző: 14,1” 1280x800 LCD Matt CCFL panel
Processzor: Intel Core 2 Duo T9600 @ 2,8 Ghz
Videokártya: Intel GMA 4500MHD
Chipset: Mobile Intel GM45 Express
Memória: 2x4GB DDR3 @ 1066 Mhz
Háttértár: 240GB Kingston SA400 SSD + 1TB HDD

Kialakítás:
Kezdjük is a legfontosabbal. Egy laptopban ez legalább olyan fontos mint a benne lévő processzor és egyéb komponensek. Azt hiszem nem kell hangsúlyoznom, hogy egy ugyanolyan CPU-val szerelt konzumer noti és üzleti kategóriás modell között hatalmas különbségek tudnak lenni. Ennél a T400-asnál is a kialakítás volt a döntő szempont, ami miatt megvettem. Ez még a klasszikus Thinkpad vonalat követi, vagyis kapunk egy egyesek számára nem túl esztétikus (nekem tetszik) műanyag borítású laptopot, amely a borítás alatt könnyű magnézium ötvözetű fémházzal rendelkezik. Ettől persze nehéz és vastag lesz a laptop, de cserébe nagyon strapabíró, ami jól viseli a használatot. Erre a laptopra nyugodtan lehet pakolászni, nem kell attól tartani hogy esetleg baja esne, az eséseket és ütődéseket is ugyancsak jól viseli. Valószínűleg ezért is volt olyan karcos a teteje.


Dell Latitude E7270 (a munkahelyi gépem) és a T400-as.
A Latitude azért kapott fóliát, hogy ne karcolódjon, így szép állapotban marad amikor már nem én használom majd.

2475 grammot nyom a masina a 9 cellás akksival együtt, ami egy 14 colos gépnél természetesen nagyon nem kevés. Ha minden nap ezt kellene munkába hordanom, természetesen megérezném és a hátizsákomban sem tűnne el olyan könnyen mint a jelenlegi irodai gépem, egy Dell Latitude E7270. Igaz ez utóbbival nem egészen fair összehasonítani ugyanis a Latitude amellett hogy közel egy évtizeddel fiatalabb, kisebb 12,5 colos kijelzővel szerelt.


Latitude E7270 és a T400-as egymáson.

No de menjünk is tovább és nézzük meg milyen portok és csatolófelületek vannak a masinán. ThinkPad létére természetesen itt is megtalálhatjuk a trackpoint-ot a billentyűzetbe építve a touchpad felett (az utóbbit UltraNav-nak hívja a lenovo) és ha már a billentyűzetnél járunk, ThinkLight-nak nevezett billentyűzet megvilágításunk is van, amelyet a régi Thinkpadesek bizonyára jól ismernek.

A laptop jobb oldalán kapott helyet egy USB 2.0-ás foglalat és a DVD meghajtó (Lenovóul UltraBay), amely a Thinkpadektől megszokott módon gyorsan kivehető. A T400-as érdekessége, hogy ez volt az utolsó modell, amely még alkalmas volt az optikai meghajtóba helyezhető extra akkumulátor befogadására, amit a Lenovo a T410-től kezdve elhagyott.

A notebook elején a fülhallgató és mikrofon jackdugói mellett van egy dedikált kapcsolónk, amely minden vezeték nélküli kommunikációt kikapcsol az eszközön, ez természetesen repülőn nagyon praktikus. Bal szélen pedig van egy mini Firewire csatlakozó.

A gép bal oldalán a VGA csatlakozó és 2 db USB 2.0 mellett találjuk az RJ45-ös hálózati illetve RJ11-es telefon/modem csatlakozót, ez utóbbi felett akár csak a Firewire esetében jócskán elszállt az idő. Szinten itt találhatjuk még a PCMCI kártya helyet is. A 90-es és a 2000-es évek népszerű portja volt ez (amennyire én tudom), amikor még nem volt sok mobil eszközön integrált wifi, modem, SD vagy más kártyaolvasó, stb. akkor lehetett egy megfelelő PCMCI bővítő kártyát venni. Mivel ma már szinte minden wireless vagy integrálásra került a laptopban, így az ilyen és ehhez hasonló bóvítőportok elvesztették funkciójukat. Habár bizonyos esetben ma sem lenne rossz dolog, ha lehetne mostani eszközeinket tetszés szerint ennyire széleskörűen bővíteni.
A laptop hátulján a cserélhető akkumulátor és a töltő csatlakozók kaptak helyet a Kensington zár nyílásával együtt, míg a készülék alján a dokkoló csatlakozója található.

Kijelző:
Nézzük meg egy kicsit a kijelzőt, ami szerintem a legnagyobb mumus az egész laptobban.
A T400-asokat a ThinkWiki alapján összesen négyféle panellel lehetett kapni. A 14,1”-os 16:10-es képarányú kijelzőnek volt 1280x800-as illetve 1440x900-as felbontású változata és mindkét felbontású panelből volt CCFL és LED megvilágítású változat. Az én laptopomban egy 800p-s panel van és szerintem CCFL megvilágítású, ugyanis már elég rossz a kontrasztaránya és a bekapcsolást követően egy-két másodpercet várni kell amíg eléri a maximális fényerejét. Ezekből gondolom, hogy a kis lámpájára várni kell míg felmelegedik.


Próbáltam lefényképezni a különbséget a két laptop kijelzője között, de sajnos a képen nem jön át.

1080p - 1440p IPS kijelzőkhöz szokott felhasználóként ez a panel fakónak és szürkésnek hat, nem is beszélve a betekintési szögről. A telefonom AMOLED paneljével meg már nem is fair az összehasonlítás, mindenesetre a jelenlegi laptopokhoz képest, a T400-asban számomra ez a legnagyobb negatívum.


A fénnyerővel nincs gond szerintem, ez a kép még a júniusi kámikulában készült amint a nap a kijelzőre süt.

A 800p-s felbontás már kezd korosodni a mai modern felhasználói felületek és weboldalak számára, a Firefoxot például 90%-os „nagyítással” használom, igaz így viszont eddigi használatom során nem találtam olyan weboldalt, aminek a tartalmai lecsúsztak volna a képernyőről.
Továbbá a 16:10-es kialakítás kezd újra visszajönni a laptopok terén. Nos ezt meg tudom érteni. Munkára és webezésre, sokkal ideálisabbnak találom mint a 16:9-es képarányt, de szerintem még játszásnál sem rossz egyáltalán.

 

Nézzünk akkor bele!

Teljesítmény:
A laptopot eredetileg egy Core 2 Duo P8400-as processzorral vásároltam, amely 2,25 Ghz-en ketyeg. Ezt gyorsan cseréltem egy T9600-asra amely a mobil Core 2-esek közül a legjobb számomra is elérhető, illetve a laptoppal is kompatibilis chip. Szerencsére ez néhány ezer forintos tétel manapság, ugyanis a C2D procik már elég olcsón megkaphatóak a használt piacon. Igaz a T9600 nem 25 Wattos hanem 35 Wattos TDP-vel rendelkezik, ami főleg akksi időben jelent hátrányt, de a 2,8 Ghz-es órajel és 6 MB (3 MB a P8400-ban) Cache mégis csak örvendetes.


CPU-Z és GPU-Z Windows 7-ben. A CPU-Z beépített tesztje alapján alig gyengébb a T9600-as az asztali E8500-tól.

Természetesen kapott még egy SSD-t illetve a DVD meghajtó helyére ment egy HDD Caddy egy 1TB-os HDD-vel, végezetül pedig a memória is megkapta a 8GB-nyi maximumot, amit a chipset még támogat.
Teszt gyanánt a T400-ast megnéztem Windows 10-el, csak hogy mennyire fut jól rajta. Természetesen a frissítések telepítése után gond nélkül ment, nem akad vagy lassú. Ugyanakkor a TouchPad/TrackPoint driver már nincs Win 10-re így pl. a touchpad szélén való görgetés vagy a hangerő némító gomb már nem működnek, ezért is váltottam vissza Windows 7-re, amelynél automatikusan települt az összes driver és működik az összes beviteli eszköz. Másfelől retro céllal vettem a gépet eredetileg, szóval amúgy sem volt értelme a Windows 10-nek. Futtattam néhány tesztet Windows 7 alatt, csak hogy legyen itt néhány szám a Benchmarkok szerelmeseinek is:


Cinembench R15 és PassMark CPU tesztek. Jól mutatják a gép korát azért.

Mindennapi használat:
A laptopot természetesen nem Win 7-tel használom, különben mit keresne itt ez az írás. A legfrissebb Linux Mint 20.2-es változat van jelenleg rajta. Gondolkodtam a Xfce változat telepítésén, mivel az az asztali környezet hírhedt az alacsony hardver igényéről, de ezt aztán mégis csak elvetettem. Nem mintha az Xfce-vel baj lenne, korábban Xubuntuztam sokat, jól ismerem és korrekt egy asztali környezet. Inkább azért vetettem el, mert szerintem erőforrásigényét tekintve alig különbözik a Cinnamon-tól. A 20.3-as frissítésben ezen is tovább javítgattak egy kicsit és a rendszer üresjáraton kb. annyi memóriát emészt fel mint az Xfce. Tehát ezért is gondoltam hogy legyen rendes Linux Mint.


A rendszer.

Ez szerintem a Cinnamon egyik nagy érdeme, hogy sikerült egy olyan asztali környezetet írni, amely modern mégis gazdaságos, jól optimalizált röviden szólva. Továbbá személyes preferenciám a Cinnamonban, hogy ha az ember témát, stílust, ilyen-olyan kiegészítőket szeretne telepíteni, az is be van építve gyárilag és nem kell azt külön telepítgetni, bekapcsolni, parancsokat a terminálba püfölni.


Rendszerhasználat üresjáraton és egy nyitott Youtube-bal a Firefoxban.

A Thinkpad-ek már régóta nagyon jól érzik magukat Linuxon, így az operációs rendszer telepítése után semmit nem kellett felraknom, hogy a az összes extra gomb és beviteli eszköz megfelelően működjön. Pl. a kék ThinkVantage gombot is gyakorlatilag bármire be lehet programozni. Én meg is tettem, a Htop-ot indítja. Egyetlen driverszerűséget telepítettem csak manuálisan, az pedig a tp_smapi kernel modul, ami a laptop BIOS-hoz ad hozzáférést a Linuxnak, így közvetlenül tudja olvasni az akkumulátor elektronikáját annak minden adatával. Ha már az akkumulátorról beszélünk, a 9 cellás akksival netezve, amiben a Youtubeozás is benne van, kb. 3 órát bír a masina, Kevesebb youtube és több olvasgatós netezéssel meg még többet A youtube sajnos nagyon megeszik minden gépet tapasztalataim alapján, még a modernebbeket is. Youtube alatt azért kissé melegszik is a masina, igaz sosem forrósodott fel, a Hardinfo-ban kb. 60 fokot mértem.


A TLP akkumulátor diagnosztikája.

A Webböngészés és a 720p-ben való Youtube sem okoz problémát a laptopnak, ezekre ma is jól használható némi kompromisszummal.


Amint láthatjátok, 720p@60fps-nél már sok kép kiesett, igaz egyszer vettem észre érezhető akadást a videó lejátszása során.
720p@25fps viszont gond nélkül ment.

Thinkpadet természetesen munkára tervezték és arra használható a legjobban. Többek között ezt a cikket is ezen írtam, a nemrég befejezett kisalkalmazások és asztalkalmazások fordítását is a T400-ason csináltam.
Játékok terén sem olyan rossz a helyzet mint azt gondolná az ember. Igaz csak retró játékok futnak el a gépen, de mi másra használná az ember munkán kívül. Nem sok játékot próbáltam rajta Windows 7 vagy Mint alatt, de Star Wars Jedi Knight II gond nélkül elfutott és kb. 20 FPS-el még a Far Cry 1 is eldöcögött Windowson.


A Lutris és az ahhoz hasonló játék asszisztensek nagyon megkönnyítik a játékok telepítését és indítását Linuxon.

Linuxon a legnagyobb limitáció hogy a GPU csak OpenGL 2.0-át támogat, ami azért bosszantó ugyanis sok natív linuxos játéknak, még a pixeles grafikájúaknál is sokszor elvárás az OpenGL 3-as de akár 4-es változata is. Viszont szerencsére itt azért nem áll meg a tudomány.
Amióta van Wine, Lutris és Heroic azért egy ilyen régi vason is el lehet már játszogatni egy-egy retro címmel, Half-Life, CS 1.6, Unreal Tournament, Heroes III, OpenTTD, Warzone 2100, Into the Breach, Hacknet mind jól futnak, de a SuperTuxKart is játszható minimum grafikán.

 

Összegzés

A megvásárlás óta jó pár hónap telt már el és sikerült egészen belaknom a masinát. Volt hogy elmentünk vidékre több mint egy hétre és akkor ezt vittem magammal elsődleges számítógépnek, szóval volt alkalmam elég sok helyzetben kipróbálni. Érdekes módon azt hittem sokkal retróbb használati élményben lesz részem a mindennapokban, de csalódnom kellett szerencsére pozitívan. Az én használati szokásaimhoz nagy százalékban megfelel ez a gép kora ellenére. Az utóbbi időben mondhatni ezen a laptopon éltem online életemet és meglepően jól tudott teljesíteni a masina.
De kitérek persze a negatívumokra is, különben nagyon egyoldalú lenne az írás. Mivel én egy 193 CM magas és ~110 kilós (sok hájjal...) illető vagyok így nekem annyira nem kottyan meg a gép súlya, de ha egy átlagosabb méretű ember használná hosszú távon, számára lehet sokkal bosszantóbb lenne ez. Néha én is nehéznek érzem. Másik "apróság" a webkamera hiánya. Van olyan T400 variáns ami már kapott, de ez a modell anélkül készült. Csak mikrofon van, így online tanulós szerepkörre csak korlátozottan használható. Sima telefonos hívásra viszont már többször használtam video nélkül, arra tökéletesen megfelel.


A 9 cellás akksival netezés mellett kb. 3+ órát bír a gép. Hamár nehéz és nagy, legalább ergonomikus és jól megfogható és tartható.

Teljesítményben a legnagyobb limitáció az a GPU, sajnos efölött nagyon elment az idő, akkor is ha még online videós tartalmak használatára szerintem még elég. Ha Linuxon akar játszani az ember manapság, akkor egyre égetőbb szükség van Vulkan kompatibilis GPU-ra, ugyanis a rengeteg Windows-Linux utasítás fordítóprogram, mint pl. a Wine vagy a DXVK lassan már alapelvárás lesznek vagy már azok is.
Én személy szerint mindezekkel még egészen jól meg is vagyok a laptopot használva. Számomra a legnagyobb hátrány mégis csak amire már kitértem, az pedig a kijelző. Nagyon praktikus a 16:10-es képarány és jó hogy kezdenek visszatérni ehhez a gyártók. Az 1280x800-as felbontás is meglepően jól használható néhány előbeállítással és a fényerő is okés szerintem, de a panel kontrasztaránya és a színei már kopottak hogy úgy mondjam. Számomra ez a legnagyobb limitáció.
Ajánlanám-e ezt a gépet 2021 közepén? Azt mondanám hogy ha valaki mindennapi használatra keres magának laptopot, amire ez a gép szerintem még megfelel, akkor nem. Ahhoz már mégis csak öregecske ez a Thinkpapa. Pénzt alapvetően mégis csak egy újabb, időtállóbb darabba érdemes fektetni, hacsak nem faktor a retro és a kialakítás, mint nálam is volt.


Talán ezért is hívják angolul ezeket LapTopnak.

Én természetesen megkedveltem a masinát, mivel okozott pozitív csalódásokat. A T400 után, elgondolkodva a mai laptopok kialakításán, azt kell mondjam én nem bánnám ha a mai masinák kissé vastagabbak lennének, cserébe lenne rajtuk annyi minden mint ezen a gépen. Itt most nem a PCMCI kártyákra gondolok, hanem a fizikai repülőgépes üzemmód kapcsolóra, a funkció és állapotjelző ledekre a könnyen kivehető HDD-re (rendes HDD nem a DVD meghajtóban lévő) és főleg a cserélhető akkumulátorra. Megkockáztatom, hogy a T400-as sokkal könnyebben szerelhető bármely mai masinánál.


Amit nagyon hiányolok a mai masinákról azok az ilyen részletes funkció és állapotjelző ledek.

Mindezt pedig nem nosztalgiázásból írom, ugyanis első komoly munkahelyemen egy T440-es volt a munkaeszközöm, amely az új vonalas, lecsupaszított, vékony Thinkpadek első hullámát képviselte, igaz én az elődöket akkor még nem ismertem, így elégedetten dolgoztam a T440-nel is. Az sem rossz masina, de kicsit olyan ez bizonyos aspektusból, mint amikor meghallgatja az ember egy Queen dal szövegét azután meg bármely mai pop számét.

Köszönöm hogy elolvastátok ezen szösszenetemet. Írjátok meg észrevételeiteket!
 

Hozzászólások

Ez miért hír?

Mármint miért nem blog, mert szerintem annak látszik. Amúgy jó kis írás...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ez miért hír?

#1 Azért hír, mégpedig jó, mert kaptam nemrég 2 T410i-t, és annak ellenére, hogy win10 van rajtuk, aránylag használható állapotban vannak, a picit szúrós műanyag szaguktól eltekintve, és ezt olvasva esetleg mégis meggondolom a bővítésüket, mielőtt valami újat szerzek be, ha felmerül az igény. Mert ugyebár ha megfelel az igényeknek, akkor miért ássuk el még jobban magunkat a meggondolatlan fogyasztási szokásainkkal?
Szerintem kiemelt helyen kéne szerepelnie ennek a hírnek - ha olyan értelemben nem is hír.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hír, vagy nem hír

Miért kellett két év után előásni?
Ez már két évvel ezelőtt sem volt hír.
Ezt a túlmozgásos dolgot már elég jól gyógyítják.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hír, vagy nem hír

#2 Jó kérdés. Látom, nálad nem sikerült a gyógyítás.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezt elég jól gyógyítják, csak orvoshoz kell vele fordulni

#2.1.1.1 Látod, ő nem bír leállni.
Azt mondják okos enged, a barom meg szenved.
Én már megígértem neki, hogy többé nem szólok hozzá, és ma sem hozzá szóltam, és nem is fogok a jövőben sem. De azt nem ígérem meg, hogy egyetlen olyan bejegyzéshez sem szólok hozzá, amihez ő hozzászólt.
Amit ő indít, ahhoz nem fogok hozzászólni, és amit ő kérdez, arra nem fogok válaszolni.
Akkor se, ha korábban blogot írtam arról a témáról.
És a névnapján sem fogom megköszönteni.
Rólam meg azt ír, amit akar. Kicsit sem érdekel a véleménye.

Amúgy ezért a bejegyzéséért minden fórumon szóltak volna.
Miért kell egy kétéves bejegyzésre adott jóindulatú figyelmeztetésre válaszolni?
Lehet, hogy ha blogként jelent volna meg, sokan elolvassák, és válaszolnak rá.
Én például nem szokta elolvasni a híreket az oldalon.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezt elég jól gyógyítják, csak orvoshoz kell vele fordulni

#2.1.1.1.1 Ajánlom mindenki figyelmébe a "jóindulatú figyelmeztetést":

"Ezt a túlmozgásos dolgot már elég jól gyógyítják.!"

Valamint ezt a címet:

 "Ezt elég jól gyógyítják, csak orvoshoz kell vele fordulni"

Ennyi jóindulat nem is fér meg egy emberben.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezt elég jól gyógyítják

#2.1.1

#2.1.1 Én is ezt akartam kérdezni, hogy miért kell úgy viselkedni, mint kiskakas a szemétdombon? Akármihez merek hozzászólni, hol Mr. Jekyll, hol Mr.Hide személyisége megjelenik, és megmondja a tutit. Az ilyenektől megy el aztán a kedvem az egésztől, és átengedem a terepet, kakaskodjon másokkal. Csak kár a fórumokért, amiket teleszemetelnek a személyeskedésükkel, kötekedésükkel. Kénytelen vagyok azt hinni, hogy az ilyennek túl unalmas az élet kötekedés és veszekedés nélkül, keresi, mint szomjazó a forrást.
Csak halkan jegyzem meg, hogy hozzászóltam egy íráshoz, erre dupla lábbal belém jött, amit nem hagytam szó nélkül. De ez már az ő területe, az iszapbirkózás, valószínűleg erre veri ki.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megpróbáltam

#2.1.1.2
(Elnézést, hogy beleszóltam, csak úgy láttam, hogy ez a személyeskedés kezd egyre mélyebb lenni, és ha nem beszéltek egymással tisztelettel, akkor az valószínűsíthető, hogy FerrisWheel és LCI nem fog tudni jóízűen együtt dolgozni valamilyen kafa kis linuxmintes dolgon.
Légy udvarias – használd úgy a fórumot, hogy ne legyen szükség erre felhívni a figyelmet. A közösség tagjai tisztelettel bánnak egymással. Bizonyára nem mindig értünk egyet, ám ez nem lehet mentség sem kellemetlen viselkedésre, sem durva stílusra. Időnként mindnyájan lehetünk feszültek, de nem engedhetjük meg, hogy ez a feszültség személyes támadásba torkolljon. Tartsuk észben, hogy nem termékeny az olyan közösség, melyben fenyegetve vagy rosszul érzik magukat az emberek. A közösség tagjaitól azt várjuk, hogy legyenek tisztelettel egymás iránt.”
Szerintem az „Ezt a túlmozgásos dolgot már elég jól gyógyítják.”, a „Látom, nálad nem sikerült a gyógyítás.” és például a „De ez már az ő területe, az iszapbirkózás, valószínűleg erre veri ki.” nem ebbe a kategóriába tartozik.
Én a modik helyében ezt az egész felesleges dolgot lekaptam volna innen, csak elrondítja ezt az igazán jó cikket, de ez meg az ő dolguk, ha szerintük jó ez így, hát majd átugorjuk a sallangot.)

Szóval LCI, addig szerintem nagyon érdekes a dolog, hogy te is most kaptál két darab T410i-t. Kipróbálnád valamelyiket legalább Linux Mint Xfce Live alól? Szívesen olvasnám a tapasztalatod, hogyan teljesít a gép akár a rajta lévő Winhez képest, illetve mi az érzésed, milyen a mai követelményekhez viszonyítva, milyen felhasználását tudnád elképzelni?

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ha megdobnak kövel...

#2.1.1.2.1 Egyetértek, rajtam nem múlik, én nem támadtam senkinek. Ha valaki szántszándékkal belém ront, többnyire úgy reagálok, mint a legtöbb ember, meglátásom szerint még finomabban is.

Nem pályázok efféle babérokra. Nem vagyok buddhista, még dolgozok rajta, hogy a jellemtelen támadásokat a megfelelő mederbe tereljem, de bevallom, nehezen tűröm a sértegetést. Sajnálom, hogy ilyen piti dolgokkal kell a moderátoroknak foglalkozniuk, ha egyáltalán.
Nagyom szívesen kipróbálom a T410i-t, akár Cinnamonnal, de ne várjatok tőlem olyan profi leírást, évekig szemeződtem a Linuxszal, de csak a win7 támogatásának megszüntetése adta meg a végső löketet, és a leginkább felhasználói szinten szerettem volna használni, és kevésbé elemezgetni az új op rendszert.
A sokszor olvasott "Ne akard a Linuxot úgy használni, mint a Windowst" figyelmeztetést megszívlelve ugyan, de hangsúlyosan felhasználó maradtam, annyira ástam bele magam, amennyire szükség volt, néha jobban, mint szerettem volna.
Szerintem lehetséges az élet a terminálon túl is, de persze ha valami nem megy másként, vagy úgy egyszerűbb/gyorsabb, attól se riadok vissza.
Még mindig van néhány progi, amihez nem találtam hasonlót Linux alatt, pedig az igény meglenne rá.
A Wine hol megy, hol nem, de nem csüggedek, és legfőképp nem faggatom az okosokat minden apró-cseprő problémámmal, hanem rákeresek mindenfélére, aztán vagy összejön, vagy nem jön össze. Ha nem, akkor jegelem, majd később újra nekifutok.

Viszont az efféle fogadtatás igencsak elveszi a kedvemet a fórumozástól, és nem vagyok biztos benne, hogy részt akarok venni ebben.
Beírok valami szerintem ártalmatlan tartalmat, erre hirtelen kiderül, hogy a gyalázószobába keveredtem.
Köszönöm, én ebből nem kérek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

De ne várjatok tőlem olyan profi leírást

#2.1.1.2.1.1 Én nem kértem profi leírást (Ki tudja, milyen az?) teljesen tökéletes, ha van hozzá időd, kedved, energiád és kipróbálod és megírod, mit tapasztaltál, hogyan érzed.

Nekem is volt egyszer egy ThinkPad a kezem alatt (pontos típust nem tudok). Amire emlékszem: i5-ös processzora volt, 3 GB RAM-ja és még a régi HDD-vel vitézkedett. Windowszal érkezett, azt nem töröltem le, hanem telepítettem mellé egy Ubuntut. Az én érzetem szerint az Ubuntu kicsit fürgébben futott, mint a Windows. Alapdolgokra szerintem még használható volt.
Na tessék, ez sem egy profi leírás. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve