Behívó: OpenStreetMap – kezdő térképezés

kami911 képe

15. szülinapjára készül az OpenStreetMap közösség, amelyet egy könnyed térképező partival ünnepelnek meg a hazai önkéntesek.

Az OpenStreetMap több okból is egy remek projekt. Egyrészt készül egy Földet ábrázoló részletes térkép, amelynek adatai mindenki számára elérhetőek. A térképek tetszőlegesen tematizálhatók (vannak autós és kerekesszékes közlekedési, túrázós, kerékpáros, menő, sőt tűzcsapos térképek) A mai napig tömörítve 58 gigabájt adat gyűlt össze az OSM térképi adatbázisában, amely minden tekintetben méltó kihívója szeretne lenni kereskedelmi térképeknek. Mind pontosságban, mind részletességben nagyon sok helyen már etalonnak vehető, ugyanakkor számos helyen kevesebb az elérhető információ. Miképpen a Wikipédiát, az OpenStreeMap-et is önkéntesek szerkesztik, akik a szabadidejükből áldozva, vagy éppen munkahelyükön azon dolgoznak, hogy az OSM pontosabb és minél jobb legyen.

Amiben különböznek az a szellemiség: az összerakott térkép minden eleme szabad licenc alatt érhető el, így aki hozzájárul, másoknak is segít. Természetesen a Wikipédia is és az OpenStreetMap is várja az önkéntesek jelentkezését, hiszen biztosan van olyan téma, amelyben te többet tudsz a Wikipédiánál és szívesen írnál róla cikket. Tuti, hogy olyan helyen laksz, vagy dolgozol, ahol fel tudsz venni még érdekes POI-kat, vagy látszólag a valóság nem úgy van, ahogy a térképen jelölésre került. Ha csak egy kis időd van, mélyedj el a szerkesztési szabályokban, és rajzolj műholdképről térképet. Csuda izgalmas dolgok ezek, de nem kell feltétlenül csak otthon ülni a gép előtt és szerkeszteni. Sokan helyszíni felmérést választanak, és az így – túrázás, terepbejárás – során megszerzett adatokat viszik fel a térképre. Fel lehet tölteni csak GPS tracklogokat, de lehet kép, hang és papír alapú jegyzeteket is készíteni, amellyel aztán könnyebb lesz a hely felvitele. Lehet szerkeszteni a weben, mobilos kliensekről (OsmAnd és Maps.me), vagy JAVA asztali kliensből is (JOSM). Adatokat lehet még gyűjteni fényképezőgéppel, telefonnal képek segítségével, a megfelelő alkalmazásokkal, akár komplett utazásokat rögzítve (Mapillary, OpenStreetCam) – amelyből később mások is tudnak dolgozni az OpenStreetMap számára. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, akkor gyere el most vasárnap az OpenStreetMap térképezős partijával, ahol a haza OSM-esek egy része mapping partin keresztül mutatja be, hogyan lehet közreműködni az OpenStreetMap projektben.

  • Találkozó 2019. 08. 11., vasárnap 13:00 órakor 1224 Budapest, Bartók Béla utca 120/B, Óhegy étteremben
  • Ebéd
  • A tortát mi álljuk!
  • Utána térképezés igény szerint sötétedésig
  • Cél: közösség építés, ismerkedés, éves tapasztalatok és jövőbeni stratégia átbeszélése, utána legfontosabb POI-k felkutatása (víz, étkezde, bolt, WC, wifi, ...), egy szűk terület mintaértékű teljes felmérése (a már felrajzolt épületek házszámozása), a környéki terepek felmérése, POI keresés/frissítés, fotózás és egyebek, lásd még: #Tudnivalók

Jelentkezés:

Gyertek!

Hozzászólások

kimarite képe

A balázsúrral a SysadminDay

A balázsúrral a SysadminDay után felvittünk néhány pontot, azaz ellenőriztük a létezésüket. :-D

Csak átfutottam a MeetUp hírt, a 15. születésnap meglepetés volt.

Mögöttem minden már, ami hívott,
A Világ határa vár.
De miért is adnám fel.
Ha álmodhatlak még tovább, tovább.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve