Firefox 55: WebVR és még nagyobb teljesítmény az új Firefoxban

kami911 képe

64 bitet 64 bitre

Aki régebben töltötte le a Firefoxot és Windowst használ modern géppel, annak érdemes újra letölteni immáron a 64 bites verziót. Majd a sikeres telepítés, átköltözés és tesztelés után törölni a 32 bites verziót. A 64 bites telepítő immáron a 64 bites Firefoxot telepíti, amellyel a böngésző több memóriát tud használatba venni szükség esetén. Ennek eredménye, hogy 4 GB-os gépen mérve a 64 bites verzió 39%-kal kevesebb összeomlást produkált.

Sok lap sem taglózza le

A Quantum Flow projekt révén a Firefoxba egy újabb teljesítménynövelő frissítés került, amelyet a sok lapot használó felhasználók fognak majd igazán értékelni. A Mozillás Dietrich Ayala futtatott egy tesztet, ahol összehasonlította, hogy a Firefox verziók mennyi idő alatt nyitnak meg – extrém sok, 1691 – lapot. Az eredmény meggyőző, tessék csak az ábrán megtekinteni:

1691

Öt-hét perc helyett tizenöt másodperc.

Finomhangolás saját kedved szerint

A Firefox beállításai közé beköltözött az Általános fülre a Teljesítmény beállításának lehetősége. Eddig is meglévő bekerült a Javasolt teljesítménybeállítások használata, amelyről itt lehet olvasni, illetve a Content process limit beállítás, amellyel az eddig 1-2-4 helyett mi magunk szabhatjuk testre, hogy hány tartalmi folyamatra legyenek a böngészőben megjelenített lapok szétosztva. Természetesen a böngésző maga már egy ideje külön folyamatként végzi dolgát, hála az Electrolysis által korábban bevezetett böngésző szétfűrészelésnek.

Firefox 55

Amennyiben nagyobb értéket állítunk be, növekszik a memóriahasználat. Érdemes a helyes beállításhoz a processzor magjainak számát is figyelembe venni.

Keresők egy kattintásra

A most megjelent Firefoxban megújultak a keresési lehetőségek. Ennek megfelelően az Intelligens címsor kiegészült egy alsó választómezővel, ahol a keresett kifejezésekre azonnal – egy kattintással – a kiválasztott keresőben kereshetünk rá. A keresőket a Beállítások között a Keresés lapon szabhatjuk testre. Kulcsszó megadásával egy plusz karakterrel is kereshetünk a megadott keresőben.

Firefox 55

WebVR, virtuális valóság a weben

A megújuló Firefox többfolyamatú alapjaira építkezve a Mozilla – a böngészőgyártók között elsőként – megnyitja a virtuális valóság használatának lehetőségét a Firefox Windows felhasználói számára, ezzel a WebVR már sok-sok felhasználóhoz jut el, akik megtapasztalhatják ezt az újszerű élményt.

A WebVR a fejlesztők és a művészek számára egy újszerű élményt tesz lehetővé a web alapú VR segítségével. A Oculus Rift és HTC Vive tulajdonosai, már kipróbálhatják ezeket a játékokat, és alkalmazásokat. A támogatott programok egy VR szemüveg gombbal jelzik a támogatás, amelyre kattintva jelenik meg a VR tartalom. A lehetőség egy kis szeletét ez a videó is bemutatja:

Látogasd meg tovább VR tartalmakért a vr.mozilla.org oldalt. Sok ezek közül a Mozilla A-Frame eszközével készült, amely egy könnyen használható WebVR tartalomkészítő keretrendszer. A WebVR további lehetőségeiről, történelméről ebben a cikkben lehet olvasni: a Mediumon, Sean White tollából.

További újdonságok

  • a Flash támogatás fokozatos megszüntetésével a Flash tartalmak már csak kattintás utáni engedélyezés esetén kerülnek lejátszásra
  • az oldalsáv áthelyezhető a jobb oldalra is
  • a nyomtatás könnyebben kezdeményezhető a nyomtatási előnézetből
  • sztereó mikrofonok támogatása a WebRTC-ben
  • képernyőképek készítése a weboldalakról. A/B tesztelés alatt, ezért nem mindenkinél fog látszani
  • SSL-t nem használó oldalak, nem használhatnak geolokációt
  • a modern Firefox működésbe jobban beleillő frissítési értesítések használata

Profilújdonságok

FIGYELEM! A profil formátuma az 55-ös verzióban megváltozik, visszaállás a régire nem lehetséges, csak akkor, ha mentést készítettél a profilodról. A profilokról bővebben: https://support.mozilla.org/hu/kb/Profilok

Fejlesztői újdonságok

A fejlesztőknek szóló újdonságok a Mozilla Developer Network vonatkozó cikkében található.

Biztonsági frissítések

Ha a fentiek miatt nem is mindenki frissítene, akkor a biztonsági frissítések miatt mindenképpen kellene. A Mozilla Firefox webböngésző új verziójában számos kritikus, magas, közepes és alacsony kockázati besorolású sérülékenységet javítottak, amelyeket kihasználva tetszőleges kód futtatására, továbbá közbeékelődéses, túlterheléses és Cross-site scripting (xss) típusú támadás kivitelezésére nyílhat lehetőség.

A Firefox 55-ben a javított sebezhetőségek túlnyomó részt Use After Free, Buffer overflow, Out of Bounds, szolgáltatás-megtagadásos (DoS) és memóriakezelési sérülékenységek voltak.

Javított hibákról az NKI oldaláról és a Mozillától

Letöltés

A legújabb Firefox, továbbra is Windows, Linux és OS X operációs rendszerekre tölthető le, szokás szerint magyar nyelven is. A most kiadott verzió fejlesztéseiről a kiadási megjegyzésekben lehet olvasni.

Frissült az androidos Firefox is, amelyről szintén közzétettek kiadási megjegyzéseket a fejlesztők.

A Firefox ESR – hosszan támogatott – verziója letölthető innen.

A böngészőplatformot érintő változások szintén részei az androidos kiadásnak. Teljes változáslista.