Firefox 89 időnként ledermed

Fórum: 

Üdv Mindenki!

A Firefox frissítését követően (https://ibb.co/wSzND0C 88.0.1+linuxmint1+tricia -> 89.0+linuxmint1+tricia) kellemetlen újdonsággal szembesültem: időnként "ledermed" a program (kezdetben videózás /youtube/ váltotta ki, de most már elég hozzá bármilyen oldal, ha úgy tartja kedve, akkor beáll). Ilyenkor semmire nem reagál, illetve a tálcára le tudom helyezni a megnyitott oldalt, de utána már nem tudom visszavarázsolni az asztalra (https://ibb.co/87m7yh8), csak a bezárás funkció működik, akkor pedig bedob egy ablakot (https://ibb.co/jzmwfyV), mely az ablak elfoglaltságára hivatkozik, mint a jelenség vélhető oka.

Mivel a korábbi verziók használata során ilyet nem tapasztaltam (van esetleg valaki, aki belefutott ilyesmibe közületek?), így arra gondoltam, hogy visszatérnék a korábbi kiadásra (88.0.1+linuxmint1+tricia) és azzal bekkelném ki az időt addig, amíg nem jelenik meg egy újabb frissítés (bízva abban, hogy az megoldja a problémát).

Kutakodtam a lehetőségeket illetően és ezt találtam: https://hup.hu/node/136059

Esetemben valahogy így kellene kinéznie a parancsok sorának:

sudo apt-get purge firefox
apt-cache show firefox | grep Version
sudo apt-get install firefox=88.0.1+linuxmint1+tricia
sudo apt-mark hold firefox

Sajnos már a 2. parancs után bukó a dolog, mert a kimenetben nem szerepel az áhított verzió (az elsőt nem adtam ki, nem töröltem a Firefoxot, csak a verziólistát kérdeztem le):

apt-cache show firefox | grep Version
Version: 89.0+linuxmint1+tricia
Version: 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2
Version: 59.0.2+build1-0ubuntu1

Azért tettem egy próbát és kiadtam a 3. parancsot, de hiába (ahogy sejtettem):

sudo apt-get install firefox=88.0.1+linuxmint1+tricia
[sudo] norbi jelszava:              
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése       
Állapotinformációk olvasása... Kész
E: „88.0.1+linuxmint1+tricia” verzió nem található ehhez: „firefox”

Fel lehetne varázsolni valahogy ezt a verziót is a fenti listára vagy csak 2 opcióm van és választhatom:
a.) a 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2 verziót:

sudo apt-get purge firefox
sudo apt-get install firefox=89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2
sudo apt-mark hold firefox

Okozhatja a problémámat a Mint verziója (Tina /Linux Mint 19.2 Tina/ nem jön ki Triciával /89.0+linuxmint1+tricia/ - bár ez korábban nem volt probléma /88.0.1+linuxmint1+tricia/)?

norbi@norbi-M540R:~$ lsb_release -a
No LSB modules are available.
Distributor ID:    LinuxMint
Description:    Linux Mint 19.2 Tina
Release:    19.2
Codename:    tina

b.) a 59.0.2+build1-0ubuntu1 ősverziót és ezt tudnám a kívánt változatra frissíteni valahogy.

A válaszokat előre is köszönöm!

 

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Visszatérni nem érdemes, az alkalmazások (itt FF) régebbi verziói sebezhetőek. Mutasd a két parancssor kimenetét (teszt), hátha látjuk a fagyás okát!

dmesg
inxi -Fzxxx

A kimenet megosztásának módszere az aláírásomban.

Én is tapasztaltam

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mint 19.3 alatt, de szóra nem méltattam, annyira nem zavart, illetve frissült azóta több minden, ami közrejátszhat, pl chomimum kodek, azóta mintha nem lenne fagyás. Ez egy olyan majd megjavul dolog szvsz.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#1 Annyira én sem feszegetném a régebbi változatot (ezért is hoztam fel lehetséges alternatívaként a téma felvetésben ezt: Version: 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2, mely ha jól sejtem szintén a legfrissebb verzió, csak Ubuntu vonalon), mivel nem olyan gyakori és zavaró a jelenség, de azért kezdenék vele valamit, ha lehet és nem túl nagy kihívás.

dmesg:

https://paste.ubuntu.com/p/gz2746y53Z/

inxi -Fzxxx:

https://paste.ubuntu.com/p/KN2nkx9Yzx/

Firefox 90.0b8

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2 Beta változattal nem szívesen próbálkoznék (inkább kivárom, amíg jön egy újabb kiforrott frissítés), mert annak még inkább lehet gyermekbetegsége, mint egy véglegesített verziónak és ez az apró zavaró jelenség nem akkora érvágás, hogy komolyabb bugokba való belefutás lehetőségének tegyem ki magam. Azért kösz.

Én is tapasztaltam

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3 Én is hasonlóan látom mint te. Gyanítom, hogy a jelen verzió esetén egy kicsit mélyebben belenyúltak a programba és ez kavarhat be (sejtettem, hogy más is tapasztalhatott ilyesmit, de azért rákérdeztem, hátha egyedi eset, de úgy néz ki, hogy nem), majd idővel letisztul minden. Egyébként nálam is ritkábbak a dermedések, de azért nem szűntek meg.

Azért ha van valakinek javaslata szívesen olvasom és ki is próbálom.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#4 Köszi. A hanggal minden rendben?
Az üzenet valami problémát jelez:
intel_powerclamp: No package C-state available

Amire még rá lehet nézni: a Firefoxot terminálban indítod,

firefox

majd megfelezed a képernyőn a terminált, és a böngészőablakot, hogy mindkettő előtérben legyen. Amikor lefagy a böngésző,a terminál valamit jelez: ezeket a sorokat kéne lefotózni vagy szövegesen másolni (válaszba), ha az is megy.

3.84 GiB nem túl sok RAM-nak.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#4 XCFE terminálban érdemes kikapcsolni a kimenet korlátozását (a beállításoknál), mert amúgy nem látszik a dmesg riport teteje emiatt, lehetnek elvesztett információk.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#7 Én köszönöm, hogy segítesz.
A hanggal eddig nem volt semmi gond, remélem nem is lesz.
Amit javasoltál majd holnap kipróbálom.
Fullra ki van maxolva a memória, ennyit enged az alaplap, mivel nem egy erőgépről van szó, inkább egy antik darabról, már ami a gépet illeti, de a felhasználói szokásaim mellett eddig ez elégnek bizonyult (free -h kimenete alapján még szokott is maradni belőle).

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#9 igen, ebbe a gépbe nem lehet többet tenni, és amúgy már PATA lemezt sem kapni, ha meggárgyul, akkor ennek annyi.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#9 Oks, a hang csak egy megérzés volt. Érdemes lenne egy lemezvizsgálat. És egy új profillal egy próba: célszerűen a böngészöt bezárod, majd a fájlkezelőben a rejtett ".mozilla" könytárat átnevezed ".mozilla.ORIG" névre. Indítod a böngészöt, tesztelsz. Ha lehet, kiegészítők nélkül. A korábbi beállításokra, használatra visszatérés az új ".mozilla" könyvtár törlése, és a ".mozilla.ORIG" visszanevezése erre (bezárt böngészőnél).

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#11 Kb. egy éves, relatíve új SSD van benne (a felhasználói szokásaim nem gyilkolják), mert a gyári HDD megfáradt. PATA-s, ha jól emlékszem, a DVD meghajtó volt, ami kapitulált (a gyári, meg a már kicserélt is), ennek pótlása lenne macerás, a gyári HDD, meg a mostani, a helyére beszerelt SSd is SATA csatlakozással van a géphez kötve.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#12 Ez már túl nagy, a rendszerbe történő belenyúlásnak tűnik számomra, és a tudásomat ismerve túl kockázatosnak vélem ahhoz, hogy egy ilyen jelentéktelennek tűnő probléma miatt bevállaljam, még átgondolom, de max a hétvégén tudok jobban belebonyolódni.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#7 Terminálból indítottam a Firefoxot. Le ugyan nem fagyott, de rögtön az indításkor ez írta ki:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

Próbálkozom még többször is, hátha előfordul még ez a jelenség, vagy mutat valami mást is.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#12 Lemezvizsgálat eredménye: https://ibb.co/WkBKdxs

Ha esetleg másik módszert javasolsz, kérlek oszd meg velem, bár szerintem az SSD-vel nem nagyon lehet baj, mert ahogy írtam még szinte bejáratós.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#15

Indításkor ismét ezt mutatja (ahogy nézem ez állandónak mondható):

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@norbi-M540R:~$

A hibaüzenetet pedig a bezáráskor produkálta (teszteltem többször is, és csak akkor merült fel, amikor ide a Fórumra írtam hozzászólást, majd azután nyomtam ki a böngészőt, igy gondolom, hogy ez ehhez kapcsolódik és nem általános jelenség).

Hm

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#13 Letöltöttem a gép kézikönyvét, abban meg egyértelműen csak Pata, Bios Setup felület, meg a HDD csere illusztrált leirásának a képén is Pata HDD van. Csodálkoztam is, mert a C2D procik idején már brjáratott dolog volt a Sata.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#17 https://mozilla.github.io/stab-crashes/graphics_critical_errors.html

Az első üzenet, a GFX biztosan grafikai (lásd fentebb), a második lehet a bezárás módjának következménye: ha nem az X elemmel vagy menüből történik a terminálban indított böngésző bezárása.

OpenGL, hardveres gyorsítás, Wayland/X11, azaz valamilyen videó driver probléma okozza a fagyásokat. Körbenézek, mi lehet a megoldás.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#14 Belebonyolódni azért sem érdemes egyelőre, mert vélhetően megtaláltuk az okot, ami teljesen más.

Nem bonyolult művelet különben.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#16 Ja, hogy bejáratós ... az más tészta.

Ha már erről van szó, kapcsolódó téma: Hard Disk Sentinel Linux: CLI és GUI

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#21 Felvarázsoltam a HDSentinelt (grafikus verziót szerettem volna, de több sikertelen próbálkozás után végül a terminálos változat jött össze), futtattam egy tesztet íme az eredménye: https://paste.ubuntu.com/p/6BzNvshBYF/

Azért az kemény, hogy extra kíméletes használat mellett, 1 évesen már csak 80%-os állapotot mutat, remélem csak pontatlan a teszt eredménye, mert ha nem az nagyon gáz, ennél az ért messze jobbra számítottam. Lehet, hogy az elavult gép jobban gyilkolja az SSD-t?

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#20 Bizonyára elboldogultam volna vele, de azért nem szívesen másznék bele nagyon a rendszerbe annak kockáztatása árán, hogy végül menthetetlenül megborítok valamit.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#19 Könnyen megeshet, hogy a régi hardver miatt egyre több ilyen szoftveres/driveres problémám lesz, és attól tartok lesz köztük megoldhatatlan is. Köszönöm, hogy szánsz időt a témára, még úgy is, hogy lehet megoldhatatlan lesz.

Hm

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#18 A gép valójában egy Albacomp, én régebben ezt találtam az alaplappal kapcsolatban: http://notebookschematic.org/product/schematic-motherboard-for-laptop-cl...

Az ábrán is szerepel a SATA csatlakozó és a valóságban is megtalálható.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#19 Kimenet?

echo $XDG_SESSION_TYPE ; echo $XDG_CURRENT_DESKTOP

Használod Firejail alkalmazást?
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?p=2007718 )

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#26 Próbáld ezt a a beállítást:

Válassza ki a Beállítások menüpontot, majd az Általános panelen görgessen le a Teljesítmény részhez, és kapcsolja ki a Javasolt teljesítménybeállítások használata beállítást. Ezután a következő beállításokat módosíthatja:

Hardveres gyorsítás használata, ha lehetséges: Ez engedélyezi a grafikus processzor használatát a Firefox számára, ha az lehetséges, hogy a központi processzor helyett azon jelenítse meg a grafikusan intenzív webes tartalmakat, mint a videók vagy a játékok. Ez erőforrásokat szabadít fel a számítógépén, így gyorsabban tudja a Firefoxtól eltérő alkalmazásokat is futtatni. Ez a beállítás alapértelmezés szerint be van kapcsolva, habár nem minden grafikus processzor képes ennek használatára. Újra kell indítania a Firefoxot, ha megváltoztatta ezt a beállítást, hogy az érvényre lépjen.

Tartalom folyamatok korlátja: A Többfolyamatos Firefoxszal, másik nevén electrolysis vagy e10s, a Firefox a webes tartalmat minden lapon külön futtatja, a fő Firefox folyamattól elkülönülve, hogy növelje a biztonságot és a teljesítményt. A több tartalomfolyamat tovább növelheti a teljesítményt, és minimalizálhatja a tartalom folyamatok összeomlásának hatását. Módosíthatja ezt a beállítást, hogy növelje vagy csökkentse a tartalmi folyamatkorlátot.

https://support.mozilla.org/hu/kb/firefox-teljesitenybeallitasai

Tipp: Ha a számítógép rendszerinformációja több, mint 8 GB RAM-ot mutat, akkor magasabb értékeket használhat.

Hm

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#25 igen, de a riportokban jelzett típusszám /CLEVO M540R/ alapján az ehhez tartozó kézikönyv:

ftp://sftp.clevo.com.tw/USRMANUAL/M540G/M5x0G_EUM.zip (Wget-el lehet letölteni).

 

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#7 Sikerült összehozni egy újabb ledermedést, a Terminál ezt mutatta:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
Exiting due to channel error.
[GFX1-]: Receive IPC close with reason=AbnormalShutdown
Exiting due to channel error.
Exiting due to channel error.
Exiting due to channel error.
Exiting due to channel error.
Kilőve
norbi@norbi-M540R:~$

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#27

A Javasolt teljesítménybeállítások használata sornál kivettem a pipát.
A Hardveres gyorsítás használata, ha lehetséges opció be volt pipálva (így ezt nem módosítottam).
A tartalomfolyamatok korlátja az alapértelmezett 8, ezt sem módosítottam, bár a leírt javaslat alapján, ami 8GB feletti memória esetén javasolja a magasabb értéket, esetemben lehet (4GB memória, integrált videóvezérlő mellett), hogy inkább a 3-4 lenne az ideális érték.
Módosítsam? A Javasolt teljesítménybeállítások használata sornál visszanyomjam a pipát vagy nincs különösebb jelentősége (most így néz ki: https://ibb.co/gTbNK4f)?

Hm

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#28 Megnyitni én sem tudtam, de ha nagyon fontos a probléma megoldása szempontjából, akkor szerintem még papír alapon is elő tudom keresni a leírást, melyet anno a géphez mellékeltek.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#32 Ki kéne kapcsolni a hardveres gyorsítás: pipa ki itt (sehol máshol, semmi mást nem állítani)

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#34 Így gondolom:

A Javasolt teljesítménybeállítások használata sor: pipa ki.
A Hardveres gyorsítás használata, ha lehetséges: pipa ki.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#35 Kivettem a pipát (https://ibb.co/bHSnz6z), újraindítottam a Firefoxot Terminálból, de nem változott semmi:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#36 És, ha a tartalom folyamatok korlátját a minimálisra veszed le, ami az „1”?

Továbbá: kimenet?

apt-cache policy libgl1-mesa-dri i965-va-driver i965-va-driver-shaders

A kérdésre nem válaszoltál: használod a Firejail alkalmazást?

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#37

1-re állítottam, de ugyanazt látom a Terminálban:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

A parancs kimenete: https://paste.ubuntu.com/p/DG98Ds83xc/

Válaszoltam, csak túl tömören fogalmaztam és nem írtam oda, hogy mire vonatkozik a "Tudtommal nem használom" sor, bocs.

Legutóbbi Firefoxos ténykedésem ezt a képet mutatja a Terminálban (az elején vannak eddig nem látott sorok is, szám szerint a 6. és a 8.): https://paste.ubuntu.com/p/J76ck9vKYD/

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#38 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2

Sikerült telepíteni, és bevált?

Most mi van telepítve?

apt-cache policy firefox

Nem Snap csomag véletlenül?

A „ténykedés” a fagyás utáni bezárást mutatja.
Biztosan nincs még egy iGP vagy GPU a gépben? A BIOS-ban engedélyezve van(nak)?

kimarite képe

apt-cache show firefox | grep

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
apt-cache show firefox | grep Version
Version: 89.0+linuxmint1+tricia
Version: 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2
Version: 59.0.2+build1-0ubuntu1

Az 59-es verzió honnan, hogyan került oda?

... a korábba kért „apt-cache policy firefox” parancssor kimenete megmutatja a forrást (tükör), ha van ilyen egyáltalán. Régóta frissíted a Linux Mintet verzióról, verzióra?

kimarite képe

Firefox ESR | vállalati verzió

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#40 Átmenetileg?

https://launchpad.net/~mozillateam/+archive/ubuntu/ppa

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#39

"Sikerült telepíteni, és bevált?" kérdés gondolom a 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2-re vonatkozik. Nem, nem telepítettem (ez az alábbiakban is látszik, ha jól értelmezem a parancs kimenetét), eddig nem is került szóba, ha jól emlékszem, vagy esetleg arra gondoltál, hogy a Frissítéskezelő időközben felajánlotta-e, mert ha igen, akkor erre is nem a válasz (legalábbis én nem szúrtam ki a mostanság telepítettek listájában / https://ibb.co/gr2MSQM /, és a frissítendők között sem szerepel, ha jól látom / https://ibb.co/Wxr0pKs /).

norbi@norbi-M540R:~$ apt-cache policy firefox
firefox:
  Telepítve: 89.0+linuxmint1+tricia
  Jelölt:    89.0+linuxmint1+tricia
  Verziótáblázat:
     89.0.1+build1-0ubuntu0.18.04.1 500
        500 http://mirror.vnet.sk/ubuntu bionic-updates/main amd64 Packages
        500 http://security.ubuntu.com/ubuntu bionic-security/main amd64 Packages
 *** 89.0+linuxmint1+tricia 700
        700 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/linuxmint-packages tina/upstream amd64 Packages
        100 /var/lib/dpkg/status
     59.0.2+build1-0ubuntu1 500
        500 http://mirror.vnet.sk/ubuntu bionic/main amd64 Packages
norbi@norbi-M540R:~$

"Nem Snap csomag véletlenül?" kérdésre, különösebb szakértelem híján, nem tudok érdemben válaszolni.

A "Ténykedés" terminálos képe egy fagyás nélküli, problémamentesnek tűnő Firefox használat eredménye.

"Biztosan nincs még egy iGP vagy GPU a gépben? A BIOS-ban engedélyezve van(nak)?" kérdésre: Hardveresen sem vagyok benne ilyen mélységekben a témában, de ha súgsz egy kicsit akkor lecsekkolom (sejtem, hogy a BIOS-ban megtalálnám mindkét kérdésre a választ, esetleg egy-két terminálparancs kimenete is megoldást jelenthet?).

Lehet, hogy meredek gondolat, de mivel integrált kártya van benne (legjobb tudomásom szerint), ami a rendszermemóriát használja (ellentétben a saját erőforrásokkal rendelkező nem integrált kártyákkal szemben, ha nem tévedek) az nem kavarhat be, hogy 2 slotban, élek a gyanúperrel, hogy 2 egyforma típusú memória található (korábban ezzel nem volt probléma, mert gyárilag egy, majd később 2, de eltérő típusú és kapacitású volt benne, majd úgy egy éve lett kimaxolva 2x2 GB-ra)? Utalhat erre ez (erősen kétlem, de ki tudja, én nem az biztos): [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

apt-cache show firefox | grep

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#40

"Az 59-es verzió honnan, hogyan került oda?" ez egy jó kérdés én nem tudom rá a választ, de te lehet, hogy megtalálod az előző hozzászólásomban (parancs kimenet).

Nem Frissítek, totál nulláról lett telepítve a rendszer, amikor megvettem tavaly az SSD-t.

Firefox ESR | vállalati verzió

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#41

Felvettem az új tárolót és futtattam a frissítést is: https://paste.ubuntu.com/p/PRZpWDwBfk/

Ezt követően gondolom itt kellene némi előrelépésnek lennie, de nekem változatlannak tűnik:

norbi@norbi-M540R:~$ apt-cache policy firefox
firefox:
  Telepítve: 89.0+linuxmint1+tricia
  Jelölt:    89.0+linuxmint1+tricia
  Verziótáblázat:
     89.0.1+build1-0ubuntu0.18.04.1 500
        500 http://mirror.vnet.sk/ubuntu bionic-updates/main amd64 Packages
        500 http://security.ubuntu.com/ubuntu bionic-security/main amd64 Packages
 *** 89.0+linuxmint1+tricia 700
        700 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/linuxmint-packages tina/upstream amd64 Packages
        100 /var/lib/dpkg/status
     59.0.2+build1-0ubuntu1 500
        500 http://mirror.vnet.sk/ubuntu bionic/main amd64 Packages
norbi@norbi-M540R:~$

A frissítéskezelő sem mutat semmilyen releváns változást: https://ibb.co/F3SYrvZ

Sajnos sehol nem látom a 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2 verziót, gondolom ennek a telepítése lett volna a cél.

Az újonnan felvet tárolóval ezek után mi legyen, menjen, vagy maradjon? Frissítéskezelőben lefuttassam a frissítést (elsősorban a Thunderbird-ös biztonsági frissítésre gondolok)?

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#38 A videó illesztők telepítve vannak, a shader nem igazán fontos.
Igen, ez a probléma:

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

Ami kb. ezt jelenti:

[GFX1-]: A PCI-n keresztül azonos gyártótól több mint 1 GPU-t nem lehet levezetni az eszközről

A BIOS-ban azt kéne megnézni, a videó eszköz beállításainál milyen beállítási lehetőségek vannak.

#42 Ha nem is hallottál a Firejail alkalmazásról, akkor vélhetően nem használod, de a biztos: mi a kimenet?

apt-cache policy firejail*

#43 Az 59-es verzió a main, vagyis a fő tükörről jön, és ezt frissíti az *-updates tükör a biztonségi frissítésnek megfelelően. Az apt-cache policy kimenetetből lehet megállapítani mindezt.

#44 Az Ubuntu-s Firefox telepítési próbája (csak teszt): mi a kimenet?

sudo apt-get install firefox=89.0.1+build1-0ubuntu0.18.04.1 --simulate

A Firefox vállalati verziójának telepítési próbája (csak teszt): mi a kimenet?

sudo apt-get install firefox-esr --simulate

... a PPA-ról az ESR Firefox érkezik, azonban a neve más, mint a telepítetté, ezért nem frissül a telepített erre, és ezért az ESR-t telepíteni kell és nem frissíteni. Azt nem tudom, törli-e a telepítettet az ESR telepítése, ezért teszteljük.

#30 [GFX1-]: Receive IPC close with reason=AbnormalShutdown

Ha így indítod a böngészőt (már gondoltam a paraméterezős megoldásra, több is létezik)?

MOZ_ENABLE_WAYLAND=0 firefox

-----

A gép kézikönyve

-- letöltés

cd Letöltések/
wget ftp://sftp.clevo.com.tw/USRMANUAL/M540G/M5x0G_EUM.zip

-- kibontás

unzip M5x0G_EUM.zip

-- a Letöltések könyvtárban találod M5x0G EUM.pdf néven ... de megnyithatod így is:

xdg-open M5x0G\ EUM.pdf

-----

#23 nem borítasz meg semmit. De ezt hagyjuk a mostani próbák, BIOS nézelődés utánra.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#45 Kimenetek kellenének.

Minden próba előtt be kell zárnod a futó Firefoxot! (gondolom, a korábbi próbálkozásokkor sem indítottál másodikat...)

MOZ_ENABLE_WAYLAND=0 firefox
MOZ_ENABLE_WAYLAND=1 firefox
MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox
MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox
MOZ_X11_EGL=1 firefox
GDK_BACKEND=wayland firefox
GDK_BACKEND=x11 firefox
MOZ_DBUS_REMOTE=1 firefox

Azt is kéne mondani, mi történik az egyes próbálkozásokkor, javul, rosszabbodik a megjelenítés, működés, bármi más hozzáfűznivaló, ha van..

https://gitlab.freedesktop.org/mesa/mesa/-/issues/4283

És még kettő kimenet:

lspci -nnkv | grep -i vga
glxinfo | grep 'version string'

https://stackoverflow.com/questions/59582692/mesa-gl-version-override-is-not-changing-version-string-in-ubuntu-18-04-with-nou
https://docs.mesa3d.org/envvars.html )

kimarite képe

Open With Addon | szerző: Geoff Lankow

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#28 https://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/open-with/ :) ... az Open With opciókat ad a menükbe és a lapozósávba, melyekkel megnyithatja az aktuális lapot egy másik böngészőben.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#45

A BIOS-ban ennyit találtam: https://ibb.co/PcPTCMZ

A Firejail nincs telepítve, most már biztos: https://paste.ubuntu.com/p/fZZzZ4gSm3/

sudo apt-get install firefox=89.0.1+build1-0ubuntu0.18.04.1 --simulate:
https://paste.ubuntu.com/p/vqzq2ScQ25/
sudo apt-get install firefox-esr --simulate: https://paste.ubuntu.com/p/H9777BjThv/

Ahogy nézem önhatalmúlag nem törölne semmit, csak jelzi a törlés lehetőségét (mindkét parancs esetén ugyanaz látható):

A következő csomag automatikusan lett telepítve, és már nincs rá szükség:
  libllvm9
Ezt az „sudo apt autoremove” paranccsal törölheti.

"Örömmel látom", hogy vannak sorstársaim és nem egyedi eset, amit nálam mutat.

Megpróbáltam így is, az eredmény ugyanaz:
norbi@norbi-M540R:~$ MOZ_ENABLE_WAYLAND=0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

Megvan a kézikönyv is (bár hogy mennyire fedi mindenben a valóságot az más kérdés): https://www.dropbox.com/home?preview=M5x0G+EUM.pdf

Esetemben a B modellről van szó.

Amiket lapozás közben kiszúrtam:

Your computer will have built-in Intel (Intel GMA 900) on-board video. (37. oldal)

A BIOS-ról a 81. oldaltól vannak infók, én sok hasznos dolgot nem látok benne, illetve némileg más képet mutat a valóság, mint az itt ábrázoltak.

Talán a legérdekesebb és leghasználhatóbb rész a 143. oldaltól kezdődik és nagyjából a 145. oldalig tart (erre vonatkozóan találtam beállítási lehetőségeket a BIOS-ban /MaxDVMT opció/ , ahogy a kép is mutatja fentebb): Dynamic Video Memory Technology
Intel ® DVMT 3.0

A 155. oldalon is vannak infó, a Video Adapter résznél a táblázatban, melyek már részben szerepeltek fentebb is a leírásban.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#48

Javítás (formailag):

https://paste.ubuntu.com/p/vqzq2ScQ25/

https://paste.ubuntu.com/p/H9777BjThv/

Hiánypótlás:

Lehet, hogy ez is érdekes lehet a BIOS-t illetően: https://ibb.co/kScGdPP

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#48 #49 Ha telepíted az Ubuntu-féle FF-ot, akkor lehetséges, másik profilod lesz. Mármint a Firefoxban. Kiegészítők maradnak..., hejj, mostanában nem csináltam ilyesmit, és nem emlékszem, mi történne, ami hátrányos lehet neked. :(
Ha telepíted a vállalati FF-ot, annak biztosan más profilja lesz, de személyessé teheted, ugyanúgy, mint a jelenleg használtat.  Ez, vagyis a Firefox ESR a vállalatoknak készül, de az átlag felhasználóknak is megfelel: kevésbé frissül, mint a közismert FF, de a biztonsági frissítéseket megkapja.
Leírása magyarul: https://support.mozilla.org/hu/kb/valtson-firefox-extended-support-release-esr-szeme
Ha telepíteni kezded, a terminálban vagy grafikus csomagkezelővel, bármilyen eltávolítás - amit a teszt/simulate nem jelzett - felhasználói beavatkozást igényel, azaz az eltávolítást (ha lenne) látni fogod,és nem lépsz tovább.
Én telepíteném a helyedben, sokáig használtam, nálam is telepítve van, de én Debiant használok, és itt csak az ESR érhető el a tükrökről, a másikat máshogyan használom.

Aham, nem sok beállítás van a BIOS-ban, és persze, memóriát kell adnod, és vélhetően a memória kavar be. A DVMI beállítás kipróbálható szerintem, de az F10-el menteni is kell. És visszaállítod, ha ez nem segít a FF-nál. Az alaplap sajátossága okozhatja a jelenséget.
A BIOS leírást nem néztem meg, sűrű nap volt.

A többi javaslatot kipróbálhatod, amiról itt volt szó (az első bejegyzés rész). ;)
Elég kellemetlen a fagyás, de bizonyára lesz megoldás. Próbáld ki a Firefox ESR-t!

Köszi a javítást, megoldottam az első hozzászólásból a hivatkozások megnyitását.

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cann

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#50 Én is úgy sejtem, hogy ez lehet a helyzet. Abban bízva vetettem fel a témát, hogy hátha valaki már megtalálta rá a megoldást és megosztja velem (nem mintha annyira zavaró lenne a jelenség, hogy egy javító frissítésig nem bírnám ki).

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#51 Egyelőre nem mászok bele jobban (Ubuntu/ESR változat telepítése) a témába, mert annyira nem zavaró a jelenség (mostanság egyre ritkábban fordul elő a dermedés, a Terminálos hibaüzenetek meg nem nagyon zavarnak, mert a gyakorlatban nem igazán éreztetik a hatásukat), inkább pihentetem egy darabig és kivárásra játszom (, hátha megoldja egy verziófrissítés a későbbiekben). Ha esetleg rosszabbra fordul a helyzet (ezt azért kétlem), akkor legalább, a közreműködésednek/közreműködéseteknek hála, már lesz mivel próbálkozni.

Tettem egy próbát a MaxDVMT opcióval (egy darabig figyelem, hogyan muzsikál így), eddig nem látok előrelépést, legalábbis a Terminálban nem (Firefox indításakor ugyanaz a hibaüzenet látható), fagyás meg még nem történt, így arról nyilatkozni nem tudok.

Nyugi nem is vártam, hogy eldobsz mindent és erre koncentrálsz, ahogy korábban is írtam, csak felvetettem a témát, hátha van már valakinek egy tuti receptje a megoldásra.

Jó pihenés és szép napos hétvégét (már amennyi még van belőle hátra)!

Mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat, egyelőre pihentetem a témát, azért néha benézek, valamint megosztom, ha történt valami említésreméltó.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#53

Visszaálltam a MaxDVMT opcióról a korábbi beállításra, mert indokolatlanul használta a swap-et (volt még bőven elérhető memória), más eredménye nem volt.

kimarite képe

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#53 Tettem egy próbát a MaxDVMT opcióval (egy darabig figyelem, hogyan muzsikál így), eddig nem látok előrelépést, legalábbis a Terminálban nem (Firefox indításakor ugyanaz a hibaüzenet látható), fagyás meg még nem történt, így arról nyilatkozni nem tudok.

Ha fagyás történik megint, azt jelezd. :)
Ha nem történik fagyás, azt is jelezd: amikor már megnyugtatóan hosszó ideig nem történt hiba.

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#55

OK!

Az előbb is megfáradt egyszer (napi átlag 1-2 alkalommal fordul elő egyébként, úgyhogy annyira nem vészes).

Visszatérni nem érdemes, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#57

Úgy legyen, bár azért a napi 1-et/2-t következetesen produkálja (már-már hiányozna is, ha nem így lenne :-)))

És már frissült is

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Itt a 89.0.1 amiben javítottak ezt is elvileg.

És már frissült is

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#60 Tegnap már frissítettem is, eddig nem fagyot, bár korábban sem túl sűrűn (vasárnap meg hétfőn volt 1-1, tegnap 0 /bár sokat nem is használtam, meg frissítettem is az újabb verzióra/), viszont a terminálos hibaüzenet maradt a régi:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

Majd idővel elválik, hogy van-e érdemi fejlődés az ügyben a frissítésnek köszönhetően (, majd beszámolok róla, ha lesz pozitív/negatív változás).

A probléma úgy tűnik, hogy MEGOLDVA

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

2 héttel és 2 frissítéssel az utolsó bejegyzésem után úgy tűnik, hogy a fagyási probléma megoldódott, mert mostanság nem jelentkezett.

A terminálban látható hibaüzenetek maradtak, de a Firefox használhatóságát nem befolyásolják, így túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok nekik.

Mindenkinek köszönöm a segítséget, aki hozzászólt a témához, és tanácsokkal, javaslatokkal látott el.

Üdv, Norbi

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Üdv újra mindenkinek!

A napokban újabb érdekes jelenségre lettem figyelmes, mely úgy sejtem, hogy a Firefoxhoz, és annak korábbi fagyásához köthető, így nem kezdtem új fórumtémát.

Július 14-én frissült a Firefox, a 90.0-ás verzióra, ezt követően már nem egyszer tapasztaltam indokolatlanul nagy memóriahasználatot, sőt igénybe vette a swap-et is. Más is tapasztalt ilyesmit?

2021.07.17.: https://paste.ubuntu.com/p/3JRtpQqjW3/

Ha mindent bezártam (csak a Terminál volt megnyitva) sem szűnt meg az indokolatlan használat (, ahogy az utolsó kimenetben is látszik), csak újraindítást követően normalizálódott a helyzet.

2021.07.19.: https://paste.ubuntu.com/p/VjB4sC33d9/

Ismét indokolatlan memóriahasználat (csak Terminál futott és a Firefox - Google fordító 2x, 2 szótár, meg egy weboldal szöveges tartalommal, semmi extra, ami indkolná-, a Feladatkezelő képén látszik, hogy ki mit fogyaszt).

A másik Terminálablakban (, melyben a Firefox indítása történt) csak a szokásos hibaüzenet volt, mely a videóvezérlőre vonatkozik (ezt korábban már kitárgyaltuk):

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

A Firefox-on történő ténykedés során arra lettem figyelmes, hogy "megakad" a böngésző, így megnéztem, hogy mit mutat a free -h parancs, és megint tekerte szépen a memóriát, meg a swap-et is igénybe vette (, ahogy az a linkeket megnyitva látható). Elkezdtem szépen sorban bezárni minden futó alkalmazást, de drasztikus változás nem történt (most is az újraindítás volt a megoldás). Ránéztem a Feladatkezelőre is (https://ibb.co/RBj5sn3), Ő swap használatot nem mutatott (ellentétben a Terminállal), ellenben a lista első

/usr/lib/firefox -contentproc -childID 1...

sora lehet a jelenség magyarázata, mert mellett figyel egy 1,9 gigás memóriahasználat.

Korábban a Terminálban is láttam hibaüzeneteket (https://paste.ubuntu.com/p/qn3KykV3WR/), melyek tartalmazzák a Child kifejezést, bár ezek többsége, ha jól sejtem, videodecoder problémára utal (és nem is jelentkeztek, emlékeim szerint, a legutóbbi Firefox frissítés óta, korábban, pedig videó tartalmak megnyitásakor tűntek fel), viszont volt egy olyan, amelyik kilógott a sorból 11-én, nem tudom, ez van-e valamilyen kapcsolatban a mostani memória- és swap használattal:

(firefox:1607): GLib-GObject-CRITICAL **: 15:43:59.033: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

(/usr/lib/firefox/firefox:1661): dconf-WARNING **: 15:43:59.222: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Engedély megtagadva

Ha valakinek van valamilyen javaslata azt örömmel fogadom, sőt meg is köszönöm.

Próbaképpen nem lenne jó megpróbálni egy másik böngészőt (ér ajánlani egyet/kettőt), lehet, hogy a mostanában végrehajtott alaposabb Firefox-ráncfelvarrás van e jelenség mögött is, és így kiderülne, hogy a böngésző idézi-e elő, vagy attól független, és máshol keresendő a hiba oka?

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#63 (firefox:1607): GLib-GObject-CRITICAL **: 15:43:59.033: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

Ez a videokártyával függ össze

(/usr/lib/firefox/firefox:1661): dconf-WARNING **: 15:43:59.222: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Engedély megtagadva

Ez pedig valamelyik bővítménnyel függ össze. Ahogy a Child sorok is nagy eséllyel egy-egy bővítményhez kapcsolódnak, bár ez nem tuti.

memória - proci használatot a htop-al érdemesebb nézni, az részletesebb. Egyébként meg rendre le kellene tiltani a bővítményeket egyenként, és úgy tesztelni egy ideig, amelyik lekapcsolása után nincs fagyás, nagy eséllyel azzal lesz a gond.

A videokártya probléma ettől még fennál, de az más kérdés.

Nálam most nincs semmi baja az FF-nek,

  1  [                                                            0.0%]   Tasks: 97, 344 thr; 1 running
  2  [|||                                                         2.6%]   Load average: 0.19 0.29 0.36
  Mem[|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||1.65G/3.53G]   Uptime: 1 day, 02:10:40
  Swp[|                                                    53.8M/3.81G]

  PID USER      PRI  NI  VIRT   RES   SHR S CPU% MEM%   TIME+  Command
  887 root       20   0  992M 59604 47616 S  0.7  1.6 11:23.48 /usr/lib/xorg/Xorg -core :0 -seat seat0 -auth /var/run/lightdm/root/:0 -nolisten tcp
16795 user     20   0 35420  4700  3536 R  0.7  0.1  0:00.27 htop
15090 user     20   0 3614M  760M  168M S  0.7 21.1  6:39.58 /usr/lib/firefox/firefox
15233 user     20   0 9164M  325M   99M S  0.7  9.0  0:03.45 /usr/lib/firefox/firefox -contentproc -childID 2 -isForBrowser -prefsLen 96 -prefMapS
 1348 user     20   0 2903M  109M 45088 S  0.0  3.0  7:04.70 cinnamon --replace
16766 user     20   0  618M 37592 27360 S  0.0  1.0  0:03.09 /usr/lib/gnome-terminal/gnome-terminal-server
 1359 user     20   0 2903M  109M 45088 S  0.0  3.0  0:01.48 cinnamon --replace
 1360 user     20   0 2903M  109M 45088 S  0.0  3.0  0:01.56 cinnamon --replace
 1372 user     20   0  708M 25644 19136 S  0.0  0.7  0:08.63 nm-applet
 1040 root       20   0  992M 59604 47616 S  0.0  1.6  0:17.70 /usr/lib/xorg/Xorg -core :0 -seat seat0 -auth /var/run/lightdm/root/:0 -nolisten tcp
 1358 user     20   0 2903M  109M 45088 S  0.0  3.0  0:01.60 cinnamon --replace
 1362 user     20   0 2903M  109M 45088 S  0.0  3.0  0:01.52 cinnamon --replace
 1357 user     20   0 2903M  109M 45088 S  0.0  3.0  0:01.46 cinnamon --replace
 1361 user     20   0 2903M  109M 45088 S  0.0  3.0  0:01.45 cinnamon --replace
15162 user     20   0 2939M  243M  111M S  0.0  6.7  1:42.93 /usr/lib/firefox/firefox -contentproc -childID 1 -isForBrowser -prefsLen 1 -prefMapSi
 1371 user     20   0  929M 37604 18420 S  0.0  1.0  0:02.88 nemo-desktop
16568 user     20   0 2641M  163M 99920 S  0.0  4.5  0:17.63 /usr/lib/firefox/firefox -contentproc -childID 10 -isForBrowser -prefsLen 8296 -prefM
    1 root       20   0  156M  6168  4652 S  0.0  0.2  0:03.10 /sbin/init splash
  376 root       19  -1  154M 27960 27468 S  0.0  0.8  0:01.04 /lib/systemd/systemd-journald
  403 root       20   0 97712   944   944 S  0.0  0.0  0:00.00 /sbin/lvmetad -f
  419 root       20   0 48048  2532  2144 S  0.0  0.1  0:01.09 /lib/systemd/systemd-udevd
  731 systemd-r  20   0 70708  3904  3536 S  0.0  0.1  0:01.86 /lib/systemd/systemd-resolved
  734 systemd-t  20   0  142M  1184  1184 S  0.0  0.0  0:00.00 /lib/systemd/systemd-timesyncd
  732 systemd-t  20   0  142M  1184  1184 S  0.0  0.0  0:00.19 /lib/systemd/systemd-timesyncd
  736 root       20   0  4556   648   648 S  0.0  0.0  0:00.68 /usr/sbin/acpid
  737 root       20   0 70468  3672  3508 S  0.0  0.1  0:00.40 /lib/systemd/systemd-logind
  769 syslog     20   0  256M  2476  2476 S  0.0  0.1  0:00.06 /usr/sbin/rsyslogd -n
  770 syslog     20   0  256M  2476  2476 S  0.0  0.1  0:00.00 /usr/sbin/rsyslogd -n
  771 syslog     20   0  256M  2476  2476 S  0.0  0.1  0:00.06 /usr/sbin/rsyslogd -n
  738 syslog     20   0  256M  2476  2476 S  0.0  0.1  0:00.16 /usr/sbin/rsyslogd -n
  772 root       20   0  491M  7596  6176 S  0.0  0.2  0:00.00 /usr/lib/udisks2/udisksd

 

 

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#63 Megnyitott alkalmazások / háttérben futó folyamatok RAM fogyasztását %-osan
ez a parancs listázza ki.:
ps -A --sort -rss -o comm,pmem | head -n 26

(A megadott értékkel 25-öt listáz ki.)

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#65

Köszönöm a hozzászólásokat (T. István, lala).

Mindkét parancsot lefuttattam, de sok infót nem tudtam kiolvasni belőle (egyrészt a hozzáértés hiánya, másrészt amiatt, hogy az adott pillanatban nagyon visszafogott volt a memória használat - 1GB környéke).

A htop kimenetét nem tudtam másolni, így azt nem tudom megosztani, a

ps -A --sort -rss -o comm,pmem | head -n 26

parancs kimenete pedig ez:

Privileged Cont  2.9
WebExtensions    2.5
mintreport-tray  2.0
hp-systray       1.8
mintUpdate       1.5
Xorg             1.3
xfce4-terminal   0.9
xfdesktop        0.9
nm-applet        0.9
Thunar           0.8
blueberry-obex-  0.8
applet.py        0.8
panel-1-whisker  0.7
panel-11-pulsea  0.7
panel-10-power-  0.7
panel-9-notific  0.7
xfce4-panel      0.6
hp-systray       0.5
xfwm4            0.5
xfce4-power-man  0.5
polkit-gnome-au  0.5
light-locker     0.5
xfsettingsd      0.4

Egyébként én is gyanítom, hogy valamilyen speciális bővítmény, vagy ritkán használt összetevő, esetleg valamilyen nem szokványos együttállás okozza ezt a ritkán előforduló jelenséget. Azért vaktában nem lövöldözném ki a bővítményeket, jó lenne szűkíteni a kört (van egy olyan sejtésem, hogy a fentebb belinkelt, a Feladatkezelő képét tartalmazó, fájl első sora segítségével ez egy hozzáértő számára megoldható, mert tartalmaz különféle azonosítókat is) és kideríteni, hogy legalább hol érdemes kezdeni.

Egyébként ma a Firefox leállításkor dobott ilyet is az a Terminál, amelyikben a Firefoxot indítom:

07.19:

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Child][MessageChannel] Error: (msgtype=0x23002E,name=PBrowser::Msg___delete__) Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390079,name=PContent::Msg_DestroyBrowsingContextGroup) Closed channel: cannot send/recv

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

 

A [Child] [Parent] nem valamilyen alá-fölérendeltségre utal, mintha a könyvtárszerkezeteknél rémlene valami ilyesmi, bár nem tudom, hogy ez a probléma szempontjából számít-e bármit?

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#66

Arra nincs valamilyen módszer, hogy kiderítsük, mi használja adott pillanatban a swap-et? Azért lenne érdekes, mert a jelenség feltűnése során, ha sorra bezárok mindent, és emiatt csökken a memóriahasználat (van használható terület) mégsem csökken (, sőt van amikor nő, ahogy fentebb látható az egyik linket megnyitva) a swap használat. Jó lenne tudni, hogy mi ragaszkodik ennyire a swap-hez, mert lehet, hogy ez a megoldás kulcsa.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#67 Akkor kéne futtatni a RAM használat listázó parancsot, amikor mindent bezársz (a terminál
kivételével) és mégis magas marad a RAM használat. (Hogy mi az ami ilyenkor eszi a RAM-ot ?)

Hogy a rendszer később kezdje el használatba venni a SWAP-et, a "swappiness" alapértelmezett
60-as értékét kéne 10-re, vagy akár 5-re állítani.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#66 Azért vaktában nem lövöldözném ki a bővítményeket, jó lenne szűkíteni a kört

Hát pedig ennél célravezetőbb módszer nincs, ennek neki kell veselkedni. Papír, ceruza, jegyzetelés....

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#69 Firefox -> Súgó -> Hibaelhárítási mód -> Újraindítás
Kiegészítők nélkül fog újraindulni a Firefox. Ha így nem jelentkezik a probléma, akkor valamelyik
kiegészítő a ludas.
A Firefox leállítása, majd ismételt indítása után újra a kiegészítőkkel együtt fog indulni.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#68

Én is arra gondoltam, hogy megvárom, amíg megint megborul (, mivel a szokásos üzem mellett, amikor beéri 1-2GB memóriával nagyságrendileg nem sok értelme van) és akkor nézek utána jobban (bízom benne, hogy kiderül, mi duplázza/triplázza a memóriahasználatot - a Feladatkezelő segítségével már egy gyanúsítottat sikerült találni, ahogy fentebb jeleztem - ; bár az szerintem érdekesebb lenne, hogy mi ragaszkodik a swap-hez, mert ahogy sorban bezártam az alkalmazásokat, egészen a Terminálig, a memóriahasználat is csökkent, viszont a swap-et továbbra is használta, még ha nem is túl nagy mértékben - ezt is írtam korábban), azt nem tudom, hogy ez megint mikor történik meg, mert eddig "csak" 2x vettem észre.

A swappiness elvileg nem lehet gond, mert amikor az SSD belekerült a gépbe 10-re lett állítva, ha jól emlékszem, eddig nem is piszkálta a swap-et, csak a legutóbbi Firefox frissítés óta, így az a gyanúm, hogy a Firefox a sáros.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#69

Ha lehet, akkor ezt azért szeretném megúszni, mert kombináció az lenne szerintem bőven, mivel több bővítmény is van, ha nem tévedek, ami potenciális bűnös lehet, ráadásul nem is olyan gyakori jelenség (tehát egy adott bővítmény kizárása is több napot venne igénybe), így ezt a két tényezőt kombinálva gyanítom, hogy elég sokáig tartana a hibaforrás kiszűrése ilyen módon (, mire megtalálnám addigra simán jöhetne 1-2 újabb frissítés, ami feleslegessé tenné az egészet), ezért is jobb lenne valamilyen másik módszer, vagy legalább szűkíteni a kört (pl. melyek azok a bővítmények, amelyek módosultak a legutóbbi frissítés során, vagy mostanában), hogy ne kelljen mindent végignyálazni.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#70

Köszönöm, ezt a módszert kipróbálom, remélem belátható időn belül eredménye is lesz.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#70

A Hibaelhárítási mód kiválasztásáig OK, de utána megjelenik egy párbeszédablak (https://ibb.co/FxDWgN1), itt az Open opciót választottam (jól tettem, erre gondoltál /gyanítom, hogy igen, mert ez ír átmeneti változtatásokról/? Némi küllemi változás tapasztalható a Firefox ablakát nézve, de nem jelentős, és hogy a bővítményeket érintette-e azt nem tudom megítélni), vagy jobb lett volna a Refresh Firefox. Az utóbbit is megnéztem, ha rákattintok egy újabb ablak jelenik meg (https://ibb.co/gV2gcQP), mely arról ír, hogy eltávolítja a bővítményeket és a személyes beállításokat, csak azt nem tudom, hogy átmenetileg (,ahogy te is írtad), vagy véglegesen (szerintem örökre).

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#74 Inkább mellőzd ezt a Hibaelhárítási módot !!

Most próbáltam - alapállapotba állítja vissza a Firefoxot.
Igaz hogy a könyvjelzők megmaradnak, de a kiegészłtők, meg ha voltak "about:config" egyéni beállításaid
azok elvesznek.

Valószínű ez az utóbbi frissítések valamelyikével jött be - mert eddig nem így működött.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#75

Remélem, hogy az Open opciót választva csak átmenetileg szálltak el a dolgok (újraindítást követően úgy nézett ki, mintha a szokásos állapot tért volna vissza), mert ha nem, akkor lesz mit ellenőriznem/visszaállítanom.

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#76

Úgy néz ki, hogy nálam (Hibaelhárítási módot követő) normál módban történő indításkor minden visszaáll, legalábbis úgy látom és az about:config-ban lévő egyéni beállításaim is maradtak a régiek (https://linuxmint.hu/comment/39992#comment-39992 a 4.) A Firefox lemezírási műveleteinek korlátozása ponton belül találhatók), szerintem csak a Refresh Firefox választása esetén szállhatna el.

Kutakodás közben megtaláltam, (korábbi bejegyzésedre válaszul) hogy esetemben a vm.swappiness = 10 (3.) Swappiness pont a leírásban)

Egyébként az hogy lehet, hogy:

Ezek a beállítások vannak megadva (a leírásban a 4.) A Firefox lemezírási műveleteinek korlátozása ponton belül az a.) A Firefox network chance-ének RAM-ba helyezése:

browser.cache.memory.enable beillesztése az oldal szűrő mezőjébe (https://ibb.co/Cn9jJ9s(külső hivatkozás) )

Itt az értéknek már elvileg true-nak kell lennie, ha mégsem, akkor erre kell váltani, így engedélyezve a RAM chance-ként történő használatát

browser.cache.memory.capacity beillesztése az oldal szűrő mezőjébe, itt az érték valószínűleg -1 (https://ibb.co/L1J30Fq(külső hivatkozás) ), ezt kell 204800-ra váltani (200MB=204800KB), így megadva a chance-ként felhasználható 200MB-os RAM-területet (https://ibb.co/7v6VgS8(külső hivatkozás) )

És mégis, ha a Terminálban kiadom a free -h parancsot akkor a kimenetben gazdagon találok a buff/cache alatt 1-1,5G értéket (ez mondjuk nem új keletű jelenség, de most szúrt igazán szemet), pedig a beállítás alapján 200 MB lehetne a max, ha nem tévedek.

 

/usr/lib/firefox -contentproc -childID 1...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megint sikerült felcsavarni a memóriahasználatot (csak 2 terminálablak, a Firefox /csak a Jófogás volt megnyitva/, meg a böngészési előzmények ablaka volt megnyitva), igaz a swap-et nem vette igénybe (legalábbis a htop nem mutatta), de így is bőven 3 GB fölött volt (https://ibb.co/8dwNhwm). Ismét a

/usr/lib/firefox -contentproc -childID 1...

kezdetű sorhoz tartozó folyamat emésztett fel 2GB memóriát (korábban is Ő volt a bűnös: https://linuxmint.hu/comment/48022#comment-48022, akkor 1,9 GB volt a rovásán: https://ibb.co/RBj5sn3). Amikor becsuktam a Jófogást, azonnal eltűnt a nagy fogyasztású folyamat is, így gondolom, hogy van összefüggés a 2 között. Ha ismét történik hasonló, nem lenne érdemes az adott weboldalon, jobb kattintás segítségével, egy vizsgálatot elindítani és megnézni, hogy milyen képet mutat?

A Firefox megnyitására használt Terminálablakban pedig ismerős hibaüzenetek tűntek fel (ehhez hasonló volt most is, de sajnos nem mentettem el, így csak ez a korábbi van meg):

IPDL protocol error: Handler returned error code!

###!!! [Parent][DispatchAsyncMessage] Error: PMessagePort::Msg_PostMessages Processing error: message was deserialized, but the handler returned false (indicating failure)

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

Van egy olyan sejtésem, hogy ez és a másik között (/usr/lib/firefox -contentproc -childID 1...) kapcsolat van, laikusként úgy látom, hogy valamilyen folyamat (, amit most úgy néz ki, hogy a Jófogás nézegetése indított le) nem tud rendesen lefutni, nem tudja végrehajtani a gép és "beragad" a memóriába és egyre többet foglal el belőle.

Vélemény, hasonló tapasztalat?

/usr/lib/firefox -contentproc -childID 1...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#78 Csak ötlet !
Ha egy adott weboldalon (Jófogás) nő meg a RAM használat, akkor krypto-bányász folyamatra
is lehet gondolni.
A "CryptoMining Blocker" kiegészítő talán hatásos lehet ellene. (?)

/usr/lib/firefox -contentproc -childID 1...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#78 Firefox menüsor: Eszközök->Böngésző eszközök->Feladatkezelő

mit mutat ilyenkor?

/usr/lib/firefox -contentproc -childID 1...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#79

Remélem, hogy nem ez az oka (, de azért ezt is felveszem a lehetőségek listájára).

Az eddigi két alkalom során (https://ibb.co/RBj5sn3 https://ibb.co/8dwNhwm) látható volt némi hasonlóság a kiváltó folyamatok között, így kicsit utána néztem a folyamatok részleteinek.

Mindkét esetben ez a közös rész (az elejét leszámítva):

-jslnit 285176 -parentBuildID 20210705185941 -appdir

Keresgélés közben ezt találtam:

https://www.jslint.com/help.htm
https://stackoverflow.com/questions/33561168/plugin-with-id-spring-boot-...

Mindkettőből kiindulva arra gondolok, hogy JavaScript/java plug-in vonalon rejtőzik a probléma forrása (lehet, hogy frissítenem/telepítenem kellene valamit csupán?)

Belenéztem a /usr/lib/firefox/browser tartalmába is:

norbi@norbi-M540R:~$ ls /usr/lib/firefox/browser
chrome  defaults  extensions  features  omni.ja  plugins

Rákerestem az interneten az omni.ja-ra is és ezt dobta ki:

https://www.raymond.cc/blog/edit-files-inside-firefox-4-omni-jar-to-auto...

Ez a java plug-in vonalat erősíti tovább.

 

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#78 Telepítve van?

sudo apt-get install firefox-geckodriver

( https://stackoverflow.com/questions/47920639/how-to-fix-webdriverexception-message-connection-refused/47921529#47921529
https://www.toolsqa.com/selenium-webdriver/selenium-geckodriver
https://firefox-source-docs.mozilla.org/testing/marionette/Intro.html
https://firefox-source-docs.mozilla.org/testing/geckodriver/CrashReports.html
https://github.com/mozilla/geckodriver/releases  )

IPDL protocol error: Handler returned error code!

sudo nano /usr/lib/firefox/browser/omni.ja

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Olvasgattam és ezt (is) találtam (meg mást is, de van még mit nézelődnöm, de ígéretesnek tűnik):

https://www.ghacks.net/2016/02/15/change-how-many-processes-multi-proces...

"...Current stable versions of the Firefox web browser make use of four content processes which means that multiple sites share a content process when multiple sites get opened in the browser.

This means that websites will share a process for data; this is different to how browsers that are based on Chromium handle this as they launch a new process for every page open in the browser and also for plugins...."

A fentiek miatt belenéztem az onmi.ja-ba (mert innen: https://linuxmint.hu/comment/48077#comment-48077 ez rémlett: norbi@norbi(link sends e-mail)-M540R:~$ ls /usr/lib/firefox/browser
chrome  defaults  extensions  features  omni.ja  plugins).

Nem lehet a hibák oka az, hogy a Chrome/Chromium máshogy kezeli a böngészési folyamatokat, mint a Firefox, viszont az omni.ja szerint chrome-hoz köthető plugin-okat használok, Firefox-val kombinálva, így viszont lehet, hogy nem teljesen kompatibilis minden.

A nano-val nyitottam meg az omni.ja-t, elég szép kis szöveget dobott ki, mely szerintem elég sok érdekes infót tartalmazhat, viszont nem bírom az egészet kijelölni és másolni, hogy a paste.ubuntu.com-on beilleszthessem. Tudna valaki egy használható megoldást a problémára?

Új hibaüzenet

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Firefox indítására használt Terminálablakban látható:

(firefox:2452): GLib-GObject-CRITICAL **: 14:09:12.007: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#83

https://www.toolsqa.com/selenium-webdriver/selenium-geckodriver/

"...
How GeckoDriver works?

The WebDriver connects with the firefox browser using the GeckoDriver. Just like the other drivers(e.g., ChromeDriver), a local server is started by this executable, which runs your selenium tests. It works as a proxy between the local and remote end to translate calls into Marionette automation protocol..."

A fentiekből kiindulva, miután telepítettem a GeckoDrivert (https://linuxmint.hu/comment/48086#comment-48086), az normális, hogy az omni.ja-ban (https://linuxmint.hu/comment/48087#comment-48087) továbbra is egy csomószor botlok bele a chrome kifejezésbe (https://paste.ubuntu.com/p/JgkZn7hgRQ/ sajnos csak egy részét tudtam bemásolni, ahogy írtam korábban), mely sejtésem szerint a ChromeDriverre utal? Olyan mintha telepítve lenne ugyan a GeckoDriver, de továbbra is a ChromeDrivert használná, vagy tévedek?

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#87

Valószínűleg tévedek és az omni.ja-ban a chrome az a chrome, amiről itt (https://firefox-source-docs.mozilla.org/testing/marionette/Intro.html) írnak, ha így van akkor ez a chrome "jóban van" a GeckoDriverrel:

"...Marionette is an automation driver for Mozilla’s Gecko engine. It can remotely control either the UI or the internal JavaScript of a Gecko platform, such as Firefox. It can control both the chrome (i.e. menus and functions) or the content (the webpage loaded inside the browsing context), giving a high level of control and ability to replicate user actions..."

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#87 A könyvtár neve csak véletlen egybeesés, különben a Mozilla csapat kezdetektől használja, és a megjelenéssel kapcsolatos, például CSS beállításokat, fájlokat tartalmaz :) : http://kb.mozillazine.org/Chrome_folder

A korábbi hiba már nem jelentkezik? A hozzászólásom címe.

A jofogas oldal még mindig terheli a böngészőt?

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#89

Mostanában (a Gecko telepítése óta) nem tűnt fel (korábban is csak kb. 2X fordult elő, tehát nem ez volt a leggyakoribb visszajelzés).

Mivel elég jól elmerültem a Firefoxos témában, így nem volt időm Jófogást böngészni, így arról nem tudok jelenleg nyilatkozni, hogy most miként viselkedik.

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#90 Vizsgálgasd. Ezek a hibák Linux téma vagy asztali környezet miatt lehetnek. A fejlesztő javítja, általában, tapasztalható hátránya nem szokott lenni az ilyen GTK hibáknak:

(firefox:2452): GLib-GObject-CRITICAL **: 14:09:12.007: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#91

Úgy vettem észre, hogy a GeckoDriver telepítése után jelent meg (nem rémlik, hogy korábban lett volna hasonló), remélem, hogy majd idővel orvosolják és addig sem okoz gondot, egyébként még 3x fordult elő:

(firefox:2452): GLib-GObject-CRITICAL **: 16:23:26.637: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

(firefox:2452): GLib-GObject-CRITICAL **: 16:25:24.137: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

(firefox:2452): GLib-GObject-CRITICAL **: 16:28:50.796: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

 

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#92

Rosszul emlékeztem, volt már korábban is hasonló (https://linuxmint.hu/comment/48022#comment-48022): (firefox:1607): GLib-GObject-CRITICAL **: 15:43:59.033: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#92 #93 No, épp azt mondom, ha nem ERROR, akkor a GTK (vagy Qt), és az ezzel összefüggő jelenségek, az asztali környezetek sajátjai, azaz némiképp sosem lesz tökéletes. Indítom a Firefox ESR-t,és itt hasonló (látszik, hogy Theme/témázás probléma):

firefox-esr

(firefox-esr:18860): Gtk-WARNING **: 17:13:43.934: Theme parsing error: gtk.css:661:53: Expected ',' in color definition

(firefox-esr:18860): Gtk-WARNING **: 17:13:43.934: Theme parsing error: gtk.css:675:58: Expected ',' in color definition
...

(/usr/lib/firefox-esr/firefox-esr:18969): Gtk-WARNING **: 17:13:47.658: Theme parsing error: gtk.css:661:53: Expected ',' in color definition

(/usr/lib/firefox-esr/firefox-esr:18969): Gtk-WARNING **: 17:13:47.658: Theme parsing error: gtk.css:675:58: Expected ',' in color definition
...

Ha teljesen együttműködnének a témák az asztali környezettel éás az alkalmazásokkal, akkor nem jelentkezne ilyesmi.
Na most, hogy nálam „error” az sem jelent szinte semmit. A fejlesztők tudnak javítani ezen. De én például egyéni témázást használok.
Példák:
https://bugzilla.mozilla.org/show_bug.cgi?id=1275422
https://bbs.archlinux.org/viewtopic.php?id=226099

Nálad a memóriahasználat a kérdés ... ez a fontos elsőként.
Ettől függetlenül, lehet kutatni a megoldást a témázásra is, olykor van.

[Parent][RunMessage] Error

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Erre a hibaüzenetre:

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

Ezt találtam (erre a részére kerestem rá: [Parent][RunMessage] Error):

https://support.mozilla.org/en-US/questions/1167673

Lehet, hogy némi kotorászás az about:config-ban megoldást jelentene (és ahogy tovább olvasgattam az itt belinkelt oldalakat, lehet, hogy megvan a többi hibajelentés oka is)

Firefox kiegészítőit érintő változások:

https://www.ghacks.net/2015/12/23/mozilla-needs-to-focus-add-ons/

Nálam ez a helyzet:

about:config tabs.rem: https://www.dropbox.com/s/wv2loslfg3y7fnx/about-config-tabs.rem.pdf?dl=0

Megnövekedett memóriahasználat:

https://www.ghacks.net/2016/02/13/multi-process-firefox-will-use-up-to-2...

Az itt leírtak nem indokolják a nálam tapasztalható mértékű memóriahasználat-növekedést.

Multi-process (úgy nézem, ez lehet, hogy a legtöbb kérdésre megadja a választ):

https://www.ghacks.net/2016/07/22/multi-process-firefox/

Nálam ez a helyzet:

about:support Hibakeresési információ:
https://www.dropbox.com/s/gsr8ksbz7s9hr5f/Hibakeres%C3%A9si%20inform%C3%...
about:config browser.tabs.remote.autostart.: https://ibb.co/LJfw0W0

A folyamatok számának megváltoztatása:

https://www.ghacks.net/2016/02/15/change-how-many-processes-multi-proces...

Nálam ez a helyzet:

about:config dom.ipc.processCount.: https://ibb.co/MnLPSSf

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine.....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Új hibajelenség:

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f9ba7bcc000 state=DECODING_METADATA Decode metadata failed, shutting down decoder: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:366
[Child 2756, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f9ba7bcc000 Decode error: NS_ERROR_DOM_MEDIA_METADATA_ERR (0x806e0006) - static MP4Metadata::ResultAndByteBuffer mozilla::MP4Metadata::Metadata(mozilla::ByteStream *): Cannot parse metadata: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:3502
[Child 2756, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f9bb6bd3800 state=DECODING_METADATA Decode metadata failed, shutting down decoder: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:366
[Child 2756, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f9bb6bd3800 Decode error: NS_ERROR_DOM_MEDIA_METADATA_ERR (0x806e0006) - static MP4Metadata::ResultAndByteBuffer mozilla::MP4Metadata::Metadata(mozilla::ByteStream *): Cannot parse metadata: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:3502
[Child 2756, MediaDecoderStateMachine #3] WARNING: Decoder=7f9bb8ef5c00 state=DECODING_METADATA Decode metadata failed, shutting down decoder: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:366
[Child 2756, MediaDecoderStateMachine #3] WARNING: Decoder=7f9bb8ef5c00 Decode error: NS_ERROR_DOM_MEDIA_METADATA_ERR (0x806e0006) - static MP4Metadata::ResultAndByteBuffer mozilla::MP4Metadata::Metadata(mozilla::ByteStream *): Cannot parse metadata: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:3502

Úgy sejtem, hogy valamilyen MP4 videocodec-et érintő problémája van (egyébként mintha mostanában lett volna már erre utaló hibaüzenet egyszer, kétszer).

kimarite képe

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine.....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#96 A mint-meta-codecs csomag telepítve van?

sudo apt-get install mint-meta-codecs

Milyen online (URL) vagy offline (letöltött) videó lejátszásakor jelentkezik a jelzés? A videó a jelzéstől függetlenül helyesen lejátszásra kerül?

kimarite képe

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine.....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#97 Az előző hozzászólásba már nem fért bele. A pastebin-en (módszer) oszd meg a kimeneteket, de ne egy részletét, hanem az egészet. Mert - csak tájékoztatás, nem problémát kiváltó ok nálad - a telepítés illetve a beállítás hiányosságait megmutatja a teljes kimenet: https://forums.gentoo.org/viewtopic-p-8583948.html (https://bugzilla.mozilla.org/show_bug.cgi?id=1673184). Míg egy részlet esetleg csak hibajelenséget (Error) vagy figyelmeztetést (Warning) mutat, és a kiváltó okot nem.

kimarite képe

Widewine tartalom-visszafejtő modul | DRM védett videók

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#98 Egy portálon például említik ilyen hibát,
https://forum.ubuntu.ru/index.php?topic=311157.0
de nálam nincs kodek gond, csak ilyesmi (Big Buck Bunny.):

Sandbox: seccomp sandbox violation: pid 9060, tid 9060, syscall 28, args 139636055728128 4096 18 34 4294967295 0.
Sandbox: attempt to open unexpected file /sys/devices/system/cpu/online
Sandbox: attempt to open unexpected file /proc/stat
Sandbox: attempt to open unexpected file /proc/net/unix
Sandbox: attempt to open unexpected file /proc/self/maps
Sandbox: attempt to open unexpected file /proc/net/unix
Sandbox: seccomp sandbox violation: pid 9261, tid 9261, syscall 28, args 140611637108736 4096 4294967295 34 4294967295 0.

A portál: https://shaka-player-demo.appspot.com/demo/#build=uncompiled

Ennél a videónál
https://shaka-player-demo.appspot.com/demo/#audiolang=hu-HU;textlang=hu-HU;uilang=hu-HU;asset=https://storage.googleapis.com/shaka-demo-assets/angel-one-hls/hls.m3u8;panel=ALL_CONTENT;build=uncompiled
kapok jelzést (egy alkalommal),

[Child 8487, MediaDecoderStateMachine #2] WARNING: Decoder=7fb17c807c00 Decode error: NS_ERROR_DOM_MEDIA_FATAL_ERR (0x806e0005) - RefPtr<mozilla::MozPromise<RefPtr<mozilla::MediaTrackDemuxer::SamplesHolder>, mozilla::MediaResult, true> > mozilla::MediaSourceTrackDemuxer::DoGetSamples(int32_t): manager is detached.: file /build/firefox-esr-nuPbup/firefox-esr-78.12.0esr/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp, line 3470

de a lejátszás rendben (hang és kép).

Az össze svideőnál ezt a jelzést kapom: A clearkey bővítmény összeomlott.
A Firefox ablakban jelenik meg...
Ez a Widewine tartalom-visszafejtő modul. A DRM védett videók lejátszásakor van szerepe.
A DRM-et kikapcsolva a fenti videók lejátszhatók, de azt a jelzés kapom, kapcsoljam be, mert az oldalon vannak olyan videók, amelyek DRM által védettek.

A Firefox ESR-rel tesztelek. A clearkey bővítmény összeomlásakor megnyomtam a Hibajelentés küldése elemet. Újratöltés után is összeomlik.

Jó lenne tudni, melyik videó problémás nálad, de ne ezeket vizsgáld, hanem amit te néztél korábban.

kimarite képe

sudo nano /usr/lib/firefox/browser/omni.ja

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#85 Elvetélt gondolat, mert az omni.ja fájlt nem ajánlott megnyitni olvasásra (nano), másrészt a sudo nem is kell, ha csak olvasnál egy szöveges fájlt, mert szerkesztéshez kell, olvasáshoz nem.

file /usr/lib/firefox-esr/browser/omni.ja
/usr/lib/firefox-esr/browser/omni.ja: Zip archive data, at least v1.0 to extract

a fenti a példa fájl (/usr/lib), a rendszer a bin (etc) ótvonalat használja...

file /home/debkim/.local/bin/firefox-stable/omni.ja
/home/debkim/.local/bin/firefox-stable/omni.ja: Mozilla archive omni.ja

Esetleg Java programozóknak jó ;). Ezt a témát már átbeszéltük, csak jelzem, nem érdemes mindent megcsinálni, ami a weben elolvasható, és nem az omni.ja az oka a problémámnak (megbeszéltük).

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#94

Igazából a visszajelzésnek gyakorlati hatása nincs, a Firefox használata során nem tűnik fel (működik minden, ahogy kell), csak a Terminálablakban látom, mióta innen indítom a böngészőt és bántja a szememet:-)

A Gecko telepítése óta a memóriahasználat is szolid (nagyjából belefér az 1-2Gb-os sávba, többségében pedig 1-1,5 környékén muzsikál), hogy van-e konkrét összefüggés a kettő között, azt nem tudom.

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#101 Azért mondtam, hogy mutass egy videó URL-t, ahol látszik a probléma, mert valaielyik ismert mószerrel letöltve a videót, asztali lejátszókkal meg lehetne nézni (terminálban indítva), hogy kodek vagy más problémák vannak-e vele ... az asztali lejátszókkal. A videó egyéb, tulajdonképpen az összes tulajdonságát meg lehet nézni letöltve. A videóval is lehet probléma.

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine.....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#97

Ez alapján úgy nézem, hogy már telepítve van:

norbi@norbi-M540R:~$ sudo apt-get install mint-meta-codecs
[sudo] norbi jelszava:              
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése       
Állapotinformációk olvasása... Kész
mint-meta-codecs már a legújabb verzió (2019.07.03).
A következő csomag automatikusan lett telepítve, és már nincs rá szükség:
  libllvm9
Ezt az „sudo apt autoremove” paranccsal törölheti.
0 frissített, 0 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 3 nem frissített.

Online (URL) videók megnyitása során, a lejátszást elvileg nem befolyásolta (bár amikor jelentkezett pont nem én nyüstöltem a gépet, de általánosságban elmondható, hogy az eddigi figyelmeztetések/hibajelzések gyakorlati hatással nem nagyon voltak a használhatóságra).

Gondolom a hibaüzenet ..."MP4Metadata::Metadata(mozilla::ByteStream *)..." része arra utal, hogy valamilyen MP4 formátumú Sream videoval kapcsolatban van codek jellegű gondja.

kimarite képe

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine.....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#103 Gondolom a hibaüzenet ..."MP4Metadata::Metadata(mozilla::ByteStream *)...

Kéne pontos URL, ne kelljen csak gondolkodni. :)
Írtam erről több helyen, itt is.

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine.....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#98

Ha ennek a hozzászólásomnak a hiányosságára gondolsz (https://linuxmint.hu/comment/48099#comment-48099), akkor csak azért nem használtam a pastebint, mert ezen kívül nem sok mindent mutatott és nem is láttam összefüggést a többivel.

Csak a Firefox indításakor látható szokásos:

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

volt látható, majd a (itt: https://linuxmint.hu/comment/48088#comment-48088 és itt: https://linuxmint.hu/comment/48094#comment-48094 jelzett)

(firefox:2452): GLib-GObject-CRITICAL...

kezdetű sorokból 4 vagy 5 (, bár így utólag lehet, hogy ezek a sorok is a problémás videotartalmakhoz kapcsolódnak, ugyanúgy, ahogy az őket követők is), és ezután már csak az általad is látottak szerepeltek a Terminálablakban.

Legközelebb igyekszem informatívabb lenni és inkább többet osztok meg a kelleténél, mint kevesebbet.

Widewine tartalom-visszafejtő modul | DRM védett videók

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#99

Erre (https://forum.ubuntu.ru/index.php?topic=311157.0) én is rábukkantam tegnap, de a cirill betűk nem sokat mondtak, így sokra nem mentem vele.

Majd igyekszem elkapni a bűnös videót/videókat (bár, ahogy írtam nem én garázdálkodtam akkor, de majd kiadom a "bűnösnek", hogy nyitott szemmel nyomkodjon és erősen figyelje, hogy mit mutat a Terminál közben).

Widewine tartalom-visszafejtő modul | DRM védett videók

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#99

Erre (https://forum.ubuntu.ru/index.php?topic=311157.0) én is rábukkantam tegnap, de a cirill betűk nem sokat mondtak, így sokra nem mentem vele.

Majd igyekszem elkapni a bűnös videót/videókat (bár, ahogy írtam nem én garázdálkodtam akkor, de majd kiadom a "bűnösnek", hogy nyitott szemmel nyomkodjon és erősen figyelje, hogy mit mutat a Terminál közben).

kimarite képe

[Child 2756, MediaDecoderStateMachine.....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#105 Ha ennek a hozzászólásomnak a hiányosságára gondolsz...

Nagyon félreértjük egymást. :D
Jobban szeretnék tények alapján gondolkodni. :)
Másra nem gondolok, nem utalok vissza semmire.
Ha szeretnék valamit, úgyis mondom..., azaz kérem. :)
Most ez van:

  • mutass teljes kimenetet, ha hibát mutatsz (pastebin),
  • és egy problémás videót.

... ez engem tökéletesen kielégít (és a mákos guba is, de ez off ;)).

Majd igyekszem elkapni a bűnös videót/videókat (bár, ahogy írtam nem én garázdálkodtam akkor, de majd kiadom a "bűnösnek", hogy nyitott szemmel nyomkodjon és erősen figyelje, hogy mit mutat a Terminál közben).

Hajjaj! Ilyen nehéz egy videó URL-t idetenni, ami problémás? ;) Könyvjelzőbe mentse el a problémásat, majd onnan linkeld ide.

kimarite képe

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cann

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#105 Jó, de itt javasoltam paraméterezett indítást.
https://linuxmint.hu/comment/47547#comment-47547
(https://gitlab.freedesktop.org/mesa/mesa/-/issues/4283)
Lehet, én nem vettem észre, de mintha nem próbáltad volna ki ezeket.
A BIOS-sal, az alaplappal is összefüggésben lehet, és vélhetően, egy jelzés csak...

Más: kimenet?

eglinfo

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#102

Gyanús, hogy magával a tartalommal (vagy legalábbis azzal is) van a gond, mert csak eseti jelleggel jelentkezik, tegnap óta nem találkoztam vele (megjegyzem korábban sem nagyon), pedig egész délelőtt is videótémakörben volt kotorászva (nem általam), de csak nem akart nem működni, így tényleg nehéz egy problémás URL-t találni, de nem adom fel:-) Ha sikerül, akkor mindenről részletesen beszámolok.

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#111 Ok. :)

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#112 De bug is lehet:

https://phabricator.services.mozilla.com/D118604
https://bugzilla.mozilla.org/show_bug.cgi?id=1717857

https://hg.mozilla.org/integration/autoland/rev/240cbdff5521

vagy

https://hg.mozilla.org/mozilla-central/rev/240cbdff5521

Bug 1717857 - Detect more multi-GPU cases via PCI in GfxInfo,r=aosmond This improves handling of: - multiple GPUs of the same vendor - multiple GPUs with the same device ID - using mesa software drivers despite a GPU being detected via PCI

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cann

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#110

Tényleg bűnös vagyok, beismerem, való igaz, hogy kimaradt az életemből a korábbi javaslatod végrehajtása, most sűrű bocsánatkérések közepette pótolom.

"Normál", illetve paraméterezett indítások: https://paste.ubuntu.com/p/k4vZgfBGWv/

Nagyon nem néztem körbe, hogy miként viselkedik a Firefox a különböző módszerek során, de szemmel látható különbséget nem vettem észre (minden esetben csak a Fórum volt megnyitva, hogy a hozzászólásodból másolni tudjak, majd bezártam a Firefoxot és az aktuális parancs Terminálba illesztésével indítottam).

A GDK_BACKEND=wayland firefox opció nem működött, és volt ahol ismerős hibaüzenetek tűntek fel, ahogy láthatod.

A többi kimenetet pedig itt láthatod: https://paste.ubuntu.com/p/ZrdKmww9hx/

Egyébként a BIOS, alaplap lehetőségét tényleg kitárgyaltuk, meg még talán írtam is, hogy olyan nagyon nem vagyok ráfeszülve erre a visszajelzésre, mert úgy néz ki, hogy a működést nem nagyon befolyásolja, de azért köszönöm, hogy szánsz rá időt és foglalkozol vele.

kimarite képe

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cann

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#114 Valamiért a GPU ID nem stimmel. Köszi a kimeneteket, nem látszik hiba, illetve nem megoldások a kért paraméterezések sem. Nem: „Bűnös, mert mi azt mondjuk”! ;)

kimarite képe

about:performance

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#82 Egy olyan képernyőképet kéne mutatni, ahol a bővítmények is látszanak. Mert itt nem. :)

Alapértelmezetten látszanak a bővítmények itt: about:performance

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#113

Ahogy nézem a widget/gtk/GfxInfo.cpp-be néztek bele, én is rákerestem a GfxInfo.cpp fájlra, de nem található a gépemen (https://ibb.co/hczYxht), ezután a gtk-ra kerestem rá, itt már sikeresebb voltam (https://ibb.co/n7ygXFm). Az normális, hogy az /etc-n belül van egy ugyanolyan méretű gtk-3.0 meg egy gtk-2.0 (sejtem, hogy ezek az egymás utáni verziók), meg van több ilyen, azonos könyvtáron belüli dupla jelenlét (3.0, 2.0), ezek közül mindig csak a legfrissebbek vannak használatban, a régebbiek inaktívak (csak megőrzésre kerültek/nem törlődtek automatikusan), vagy esetleg ez is bezavarhat, pl GPU ügyben?

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cann

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#115

Akkor lehet, hogy a különféle hibaüzenetek oka is a GPU táján keresendő (a folyamatok során nem megfelelő a kommunikáció a videovezérlővel a nem megfelelő azonosítás miatt pl.)?

Szóra sem érdemes, szívesen, sajnálom, hogy sokat nem segített.

kimarite képe

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#117 Ahogy nézem a widget/gtk/GfxInfo.cpp-be néztek bele, én is rákerestem a GfxInfo.cpp fájlra, de nem található a gépemen (https://ibb.co/hczYxht), ezután a gtk-ra kerestem rá, itt már sikeresebb voltam (https://ibb.co/n7ygXFm.

Ezek az alkalmazás forráskódjában vannak benne. Amiből készül az alkalmazás, de ez már gépi kód. forrást nem tartalmaz.

Az normális, hogy az /etc-n belül van egy ugyanolyan méretű gtk-3.0 meg egy gtk-2.0 (sejtem, hogy ezek az egymás utáni verziók), meg van több ilyen, azonos könyvtáron belüli dupla jelenlét (3.0, 2.0), ezek közül mindig csak a legfrissebbek vannak használatban, a régebbiek inaktívak (csak megőrzésre kerültek/nem törlődtek automatikusan), vagy esetleg ez is bezavarhat, pl GPU ügyben?

Normális, mert a tükrökről elérhetőek GTK2+ alkalmazások is, amihez kell. Ezeket az alkalmazás fejlesztője nem migrálta a GTK3+ -ra, habár elvárás ( abbahagyta az alkalmazás fejlesztését, nem ér rá a GTK3+ -ra migrálni, stb.) A fejlesztő készíti az alkalmazásokat általában, és a Linux terjesztések ezeket csak beemelik, és optimalizálják esetleg a rendszerhez.  Többnyire GTK3+ alkalmazásokat használunk manapság.
Megvan a könyvtárak feladata, ha zavaróak lennének, akkor nem lennének ott. :)
Előfordulhat olyan alkalmazás is, ami kizárólag ezekkel működik, de te még nem telepítetted.

A 2010. április elsején kiadott 2.20-as verzióval a 2.x sorozat fejlesztése véget ér, már csak hibajavító kiadások várhatóak. A fejlesztés a 2009-ben indult GTK 3-ra összpontosított, amelynek fejlesztési kódneve eredetileg Project Ridley volt. (Kezelőfelületek megtervezése a programkódban igencsak hely- és időigényes feladat.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/GTK

kimarite képe

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cann

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#118 Akkor lehet, hogy a különféle hibaüzenetek oka is a GPU táján keresendő (a folyamatok során nem megfelelő a kommunikáció a videovezérlővel a nem megfelelő azonosítás miatt pl.)?

Vélhetően, de gondot nem okoz, .. hiszen a Firefox memóriaigénye nem lett több, mint általában szokott lenni, és, mint például nálam. Erre írtam, hogy alaplap sajátosság (is) okozhatja, BIOS beállítás segíthet .. vagy nem, mert nem kivitelezhető technikai ok miatt, nem képes ilyen beállításra a BIOS. Ez a hibaüzenet biztosan erre vezethető vissza (a többi hibaüzenet másra):

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

about:performance

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#116

Az about:performance esetén sem vagyunk előrébb, ha csak a Mint Fóruma van megnyitva: https://ibb.co/8dYN0Zx

Adtam a testének pár videós oldalt, így már másabb a kép (gondolom valami ilyesmire gondoltál, bár folyamatosan változik): https://ibb.co/P5stMDC

IPDL protocol error: Handler returned error code!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#119

Akkor megnyugodott a lelkem.

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cann

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#120

OK. Akkor ezzel együtt kell élnem (ezt már elfogadtam), szerintem nem lesz nehéz.

about:performance

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#121

Megnéztem, hogy mi a helyzet a (korábban problémás) Jófogással: https://ibb.co/t34JsPZ

kimarite képe

DRM tartalom lejátszása Firefox-ban

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#99 Bővebben (tájékoztatás): https://support.mozilla.org/hu/kb/drm-tartalom-lejatszasa-firefox-ban

kimarite képe

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#63 Ez egy érdekes jelenség:

/usr/lib/firefox/firefox:1661): dconf-WARNING **: 15:43:59.222: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Engedély megtagadva

Valami nincs rendben a rendszereddel. Ide nem is lesz jogod, rendszerkönyvtár.

Jelentkezik még, mármint, az új Firefox profil létrehozása után?

#66 Egyébként én is gyanítom, hogy valamilyen speciális bővítmény, vagy ritkán használt összetevő, esetleg valamilyen nem szokványos együttállás okozza ezt a ritkán előforduló jelenséget. Azért vaktában nem lövöldözném ki a bővítményeket, jó lenne szűkíteni a kört.

Én Kiegészítőre gondoltam, félreolvastam, a Bővítmény másféle, és a Feladatkezelőben nem látszik. A (bekapcsolt) kiegészítő látszik a Feladakezelőben:

Egy kiegészítőt sem használsz?

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390079,name=PContent::Msg_DestroyBrowsingContextGroup) Closed channel: cannot send/recv

Már említettem, bizonyos esetekben a terminálban indított böngésző kimenete ezt az üzenetet küldi, de ez nem hiba, csak bezárod a FF ablakot, így bizonyos folyamatok futása megszakad (closed channel)...

#95 Felesleges tuningolni a Firefoxot, mert nem igazán lehet gyorsítani.
A régi alaplap és az „antik” gép BIOS-a okozhatja a GPU-s jelenséget:
https://linuxmint.hu/comment/47498#comment-47498
https://linuxmint.hu/comment/47478#comment-47478

Tulajdonképpen semmi gondod most, kivéve egyes videókat, amiknél vársz/várunk, hogy a gépet használó másik felhasználó megmondja neked/nekünk az URL-t.
Esetleg a 4 GB-ra kimaxolt RAM enged egy Xfce-e Linux Mint 20.2 rendszert vagy LMDE 4-et Cinnamonnal.

about:performance

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#121 Azt mondtad, nem vállakozol a bővítmények egyenkénti letiltására, íly módon történő tesztelésre, merthogy annyi van, hogy nem látnád a végét. És ehhez képest a felkadatkezelős képeken viszont az égadta világon egyetlen bővítmény sem látszik, gondolom le van vágva a kép alja.

Erről van szó:

 

Nálam ilyen, ilyennek kellene lennie, hogy értékelhető információt adjon:

 

Indokolatlan memória- és swap használat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#127

/usr/lib/firefox/firefox:1661): dconf-WARNING **: 15:43:59.222: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Engedély megtagadva

Emlékeim szerint egyszeri alkalom volt és lövésem sincs, hogy mi az oka.

Egy kiegészítőt sem használsz?

Úgy fest, hogy nem nagyon (ez mondjuk érdekes, mert úgy rémlik, hogy régebben voltak, ahogy bővítmények is, bár nem nézem rendszeresen, megeshet, hogy valamelyik Firefox frissítés során az enyészeté lettek?), csak választhatókat látok, de használatban lévőket nem:

https://ibb.co/BNv7ZVg

https://ibb.co/yfksbhw

Tuningolni nem nagyon akarom, nincs is hová, ahhoz tényleg nagyon vérszegény.

Tulajdonképpen tényleg használható, ha nem terminálból indítanám, és nem látnám ott a jelzéseket, akkor teljes lelki nyugalommal használnám, mert fel sem tűnne, hogy nem kerek valami.

Azt nem tudom, hogy mikor tudok szállítani egy problémás URL-t, illetve nem szívesen váltanék rendszert, mert amúgy meg vagyok elégedve a jelenlegivel (szívesen végigvinném a támogatási ciklus végéig, utána meg már kérdéses lesz a gép sorsa is), de lehet hogy nem is lesz ezekre szükségem, ha egy kicsit ügyködöm a meglehetősen foghíjas (gyanítom, hogy ez lehet a hibák fő oka - továbbra sem értem, hogy hogy lehet ennyire hiányos a paletta) kiegészítők és bővítmények környékén. Vélemény? Javaslat? Milyen összeállítás lenne az üdvözítő?

about:performance

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#128

Teljesen igazad van (le van vágva a kép alja, de nem maradtál le semmiről, mert lejjebb már csak a feketeség van), engem is megdöbbentett, hogy ennyire hiányos az eszköztáram (fentebb írtam, hogy nem erre számítottam), nem néztem meg a jelenlegi állapotot (, csak az emlékeimre hagyatkoztam bővítmények és kiegészítők terén) mielőtt írtam, hogy nem nagyon kotorásznék bele (, ahogy nézem nem is lenne mibe, még mindig le vagyok sokkolva egy kicsit, csoda, hogy egyáltalán működik bármi is).

kimarite képe

Kiegészítők

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#129 Nekem ezek vannak (about:support):

ClearURLs, Decentraleyes, Disconnect, DuckDuckGo, enhanced-h264ify, Firefox Multi-Account Containers, uBlock Origin, Video DownloadHelper, Web Archives

Némelyik működ(tet)ését tanulni érdemes.
Mondjuk, erre gondolok: Firefox Multi-Account Containers

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#131

Így visszagondolva, bármikor is telepítettem Linuxot (Ubuntu/Mint), vagy korábban Windows-t nem nagyon szoktam a Kiegészítők/Bővítmények gyári értékeit piszkálni (jómagam vagyok a legnagyobb veszély a rendszerre, így nem nagyon szeretek belenyúlni, meg, ha kielégíti az adott állapot a szegényes igényeimet, akkor minek bántsam, jobb a békesség, meg bevallom a lustaság is egy elég erős befolyásoló tényező nálam e téren), csak akkor szoktam hozzáadni bármit is, ha erre a Firefox a böngészés során megkért (valamivel nem boldogult és jelezte, hogy mit kell telepíteni, általában az Adobe Flashplayer, Adobe Reader kombóval meg is voltam a videók, PDF-ek vonalán), azért is csodálkozom most, hogy ennyire vergődik a rendszer, mert grafikus felületen nem jelzett semmilyen igényt a program (minden működik és működött is, csak Terminálban bombáz üzenetekkel, bár lehet, hogy korábban is találkoztam volna ezekkel, ha sűrűbben nézelődtem volna a karakteres világban és nem csak a grafikus felületnél ragadtam volna le), így abban a hitben voltam, hogy mindene megvan, amire szüksége van.

Köszönöm a fentebb javasolt kiegészítőket, utánuk nézek és mérlegelem, hogy szükségem van-e rájuk vagy sem. Ahogy fentebb írtam, elég minimalista stílusban éltem e téren, most is leginkább a videós vonalat kellene erősítenem, úgy hiszem, de tanácstalan vagyok. Így ránézésre, a OpenH264 videokodeknek elégnek kellene lennie (gyakorlatilag elég is, már ha a hibaüzenetektől eltekintek), lehet, hogy elég lenne csupán ezen kívül még a DRM-vezérelt tartalom lejátszását engedélyezni (Beállítások->Általános->Digitális jogkezelést (DRM) használó tartalom), a tuning részt meg abban kimeríteni, hogy a Javasolt teljesítménybeállítások használatát is kipipálnám (Beállítások->Általános->Teljesítmény), nem bonyolítanám túl feleslegesen (koránt sincs szerintem szükségem annyi kiegészítőre, mint neked, de javíts ki, ha tévedek).

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#132 Mindenképpen melegen ajánlott valami reklámblokkoló, ez nem lehet mérlegelés kérdése, könnyen lehet, hogy a problémákra is orvosságként hat.

Pl. okozhatja a lassulást az is, hogy adott oldalak túl sok reklámot, izgő-mozgó felesleges videotartalmat próbálnak betölteni, vagy csak szokás szerint adatokat szipkázni nyakló nélkül. Ha nincs affinitás bővebb turkálásra, akkor Disconnect, Facebook container legyenek az elsők, ezeken nem kell gondolkodni, mérlegelni. Utóbbi hatása az, hogy Facebookon kívül más oldalakon nem működik majd a lájk, illetve megosztás gomb, illetve facebookos bejelentkezés, de gondolom, ez nem fáj nagyon, cserébe nem működnek azok a fecebookos szkriptek, amik egyéb oldalakba vannak ágyazva, és feladatuk az adatgyűjtés. Jól jöhet még Ghostery, ennek az a legfőbb érdeme, hogy a mobilos Firefoxhoz is elérhető, ezzel már el kell viselni az egyéb oldalakon az ejnyebejnye, reklámblokkolót használsz, kapcsold ki üzeneteket, de annyira még nem elterjedten. Jöhet még uBlock origin, vagy AdBlock Plus, na ezeket már több oldal tudja érzékelni, több ejnyebejnye üzenetre lehet számítani, és ezek tiltó / fehér listáját már esetleg karban is kell tartani emiatt.

Multi Account container is adatbiztonság növelő, de ezt fel kell konfigurálni, ez aktív közreműködést igényel a kezdeti időkben.

Elérhető még Google container is, ez hasonló a Fecebook containerhez, csak a Google nyomkövetési szkripek ellen van felvérezve.

Ezeket bátran telepíteni lehet, nem okoznak lassulást, sőt, a reklámok kitiltása miatt az oldalak még akár gyorsabbak is lesznek. Az is eképzelhető, hogy a hibaüzenetek is csökkennek, pl. nem akar olyan mappához hozzáférni az oldal, amihez úgy sincs jogosultsága...

 

kimarite képe

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#132 Bővítmények
A DRM engedélyezése gondot nem okozhat. Tilthatod is, és, ha kéri egy oldal, bekapcsolod. Ez sem baj.
A Cisco kodek kikapcsolása sem probléma szerintem.
(én most mindkettőt engedélyeztem:))

Kiegészítők
Reklámblokkoló csak egy legyen telepítve (ne több), alap beállításokkal, az uBlock Origin ajánlott.
A konténerkezelésnél a Firefox a privát böngészés során már külön konténerben kezeli a lapokat (és az ablakokat). Azaz, az egyik lapon megnyitott oldal nem látja a másik lapon megnyitott oldalt. Ha nem privát böngészést használsz, akkor - én nagyon régóta használom - telepítsd a Firefox Multi-Account Containers kiegészítőt. Használata nagyon egyszerű. A létező konténereken kívül létrehozol egy új facebook (egyértelmű, hogy a fb-nak) és egy új google konténert (gmail, youtube, google fordító, ilyesmi google termékeknek). A fb-ot a facebook konténerben, a google temékeket a google konténerben nyitod meg. És itt jön a truváj: ha a fb oldalról megnyitsz egy oldalt (URL-t), ami nem fb oldal, akkor azt pl. Személyes konténerben nyitod meg. Így a fb csak a megnyitott oldalt érzékeli, de hogy ott, és onnan hova lépsz el, már nem. Nem tud - legalábbis így - profilozni.

A reklámblokkoló gyorsabbá teszi a böngészést (és kevesebb adat fogy el, azaz a környezetet is véded), a konténeres cucc az adatvédelmed erősíti. A többi kiegészítő leírását olvasd el a neten vagy itt, mert néhány kiegészítőről készült leírás: https://linuxmint.hu/search/node/firefox%20kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91k

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#134

Köszönöm, holnap nekiállok a melónak.

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Sikerült problémás URL-t találnom, nem is egyet, hanem rögtön 2-t is.

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread
[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

###!!! [Parent][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390079,name=PContent::Msg_DestroyBrowsingContextGroup) Channel error: cannot send/recv

norbi@norbi-M540R:~$

Ez kapcsolódott a hibához konkrétan:

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread
[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

###!!! [Parent][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390079,name=PContent::Msg_DestroyBrowsingContextGroup) Channel error: cannot send/recv

Ez a videó idézte elő:
https://videa.hu/videok/film-animacio/my-first-love-1.-resz-elsoszerelem...

A Firefoxban a videón kívül csak a Mint Fórum, illetve a Feladatkezelő volt nyitva, érdekes módon a Feladatkezelő ablakában csak a Feladatkezelőhöz tartozó folyamat jelent meg, a videóhoz és a Fórumhoz kapcsolódó sorok nem látszódtak, mint normál esetben.
Nézés közben megakadt a videó pár perc után (többször is történt már hasonló), frissíteni nem sikerült, hogy újra lehessen indítani (máskor ez nem volt probléma), kinyomtam a Firefoxot (a 3 megnyitott oldalt egyszerre), de a Terminál nem tért vissza a szokásos kiindulási pontra (norbi@norbi-M540R:~$), egy kicsit lefagyott (gondolom azért, mert a háttérben futó, minden Firefoxhoz kapcsolódó folyamatot még nem tudta teljesen lezárni), majd jött a hibaüzenet, majd a kiindulási pont. Közben a htop-ot nem figyeltem, így a memóriáról, swap-ről nem tudok nyilatkozni.

Ismételten előfordult szintem egy az egyben ugyanaz minden:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread
[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

norbi@norbi-M540R:~$

A Firefoxban a videón kívül csak a Mint Fórum, illetve a Feladatkezelő volt nyitva, érdekes módon a feladatkezelő ablakában csak a feladatkezelőhöz tartozó folyamat jelent meg a videóhoz és a Fórumhoz kapcsolódó sorok nem látszódtak, mint normál esetben (https://ibb.co/PQTVpDD).
Nézés közben a hang és a videó rendben volt, de pár perc után beragadt a felirat (volt már ilyen is), frissíteni nem sikerült, hogy újra lehessen indítani (máskor ez nem volt probléma), a Firefox ablakán belül sem zsugorodott vissza a normál méretre, miután kinyomtam a teljes képernyő módot, hanem kitöltötte az egész ablakot. Ránéztem a Feladatkezelőre (https://ibb.co/pzXrNfc), az első sorban látható az ismerős folyamat, mely beragad és szépen megtekerte a memóriát (, ez a htop kimenetében is látható: https://ibb.co/QCM4nFY), az alap 1,5 GB körüli memóriahasználat (a videó indításakor ekörül volt), felment bőven 3GB fölé (mire kinyomtam), és ez ennek az egy folyamatnak tudható be ismét. Kinyomtam a Firefoxot (a 3 megnyitott oldalt egyszerre), de a Terminál nem tért vissza a szokásos kiindulási pontra (norbi@norbi-M540R:~$), egy kicsit lefagyott, csak miután a problémás folyamat megszakadt (2,1 GB memóriahasználat körül, addig szépen látható volt a Feladatkezelőben, hogy hogyan kúszik felfelé), majd jött a hibaüzenet, majd a kiindulási pont.

Ez a videó idézte elő:
https://videa.hu/videok/film-animacio/my-first-love-2.-resz-korea-romant...

Mára búcsúzom.

kimarite képe

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#136 Nézd, a hiba csak a Firefox leírásban található meg,
https://mozilla.github.io/stab-crashes/graphics_critical_errors.html
sehol máshol, például itt sem:
https://bugzilla.mozilla.org/buglist.cgi?quicksearch=%5BGFX1%5D%3A+Attempting+to+post+to+an+invalid+Compositor+Thread

Live rendszeren megnézném az LMDE 4, illetve a Linux Mint 20.2 kiadásokat, a Firefox-ot természetesen frissítve, de csak azt. Ha nem megy a frissítés (nem fér el a 4 GB RAM-ban, és elfogy a hely), akkor a telepítőben lévő verzióval tesztelnék terminálban, vannak-e ilyen hibák, amiket felsoroltál. Ha pont ilyenek nincsenek, akkor milyenek vannak. Ha nincs semmilyen sem, akkor más dolog van emögött.

Így, az este közepén már perpill én sem tudok erre más javaslatot.
Firefos ESR. Hasonló hiba semmi:
https://videa.hu/videok/film-animacio/my-first-love-1.-resz-elsoszerelem-korea-romantikus-fserUuEmE6Lv2Qbe

Csak, ami volt:

(firefox-esr:18159): Gtk-WARNING **: 23:25:56.585: Theme parsing error: gtk.css:10387:58: Expected ',' in color definition

(/usr/lib/firefox-esr/firefox-esr:18219): Gtk-WARNING **: 23:25:57.754: Theme parsing error: gtk.css:661:53: Expected ',' in color definition

Ránéztem a Feladatkezelőre (https://ibb.co/pzXrNfc), az első sorban látható az ismerős folyamat, mely beragad és szépen megtekerte a memóriát (, ez a htop kimenetében is látható: https://ibb.co/QCM4nFY), az alap 1,5 GB körüli memóriahasználat (a videó indításakor ekörül volt), felment bőven 3GB fölé (mire kinyomtam), és ez ennek az egy folyamatnak tudható be ismét.

Igen, és az is elég fura, hogy a CPU használat mindeközben 0%.
MemTestet javasoltunk a RAM-ok ellenőrzésére?

#129 Azért ez az egyszeri jelenség árulkodó, valami a rendszerrel lehet vagy lemezhiba:

/usr/lib/firefox/firefox:1661): dconf-WARNING **: 15:43:59.222: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Engedély megtagadva

Emlékeim szerint egyszeri alkalom volt és lövésem sincs, hogy mi az oka.

kimarite képe

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#138 A képen látható jelenséget szövegesen így kéne megmutatnod (kimenet):

ps -ef|grep [f]irefox

Hasonló „jelenség” nálam is van, ez a Multi-process, de nem eszi a RAM-ot.

1) A bezárt lapok frissítési beállítását kapcsold ki: about:config (URL!)

A browser.tabs.remote.autostart beállítás értéke legyen false (kettő kattintás az értékre vagy szerkeszted). Minden frissített, illetve új lapon vagy ablakban érvénybe lép az új beállítás. Segíthet a RAM használat csökkentésében.

2) Illetve itt 2 legyen beállítva korlátnak:

Beállítások > Általános > Teljesítmény

Teljesítmény
Javasolt teljesítménybeállítások használata (pipa ki)
További tudnivalók
Ezek a beállítások a számítógép hardveréhez és operációs rendszeréhez lettek szabva.
Hardveres gyorsítás használata, ha lehetséges (pipa ki vagy be - próba mindkettővel)
Tartalom folyamatok korlátja: 2
A további tartalom folyamatok növelhetik a teljesítményt, ha több lapot használ, de több memóriát is használnak.
kimarite képe

Kiegészítők/Bővítmények | uBlock Origin

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#134 És itt jön a truváj: ha a fb (vagy a google) oldalról/konténerből megnyitsz egy oldalt (URL-t), ami nem fb (vagy google) oldal, akkor azt pl. Személyes konténerben nyitod meg. Így a fb/google csak a megnyitott oldalt érzékeli, de hogy ott, és onnan hova lépsz el, már nem. Nem tudnak - legalábbis így - profilozni.

KIvitelezés a környezeti (egér jobb gombos) menüvel a megnyitni kívánt URL tekintetében.

jó tudni: FF facebook container vs multi-account container

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#134 https://support.mozilla.org/en-US/kb/how-facebook-container-different-multi-account-con

kimarite képe

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#142 Így jó lesz. Neked is.
Privát ablakokban egyéni döntés szerint lehet engedélyezni a használatot. Talán azért nem szokták, én sem, mert a privát ablak vagy lap a bezárásakor mindent elfelejt, tehát a követő sütiket is, a „reklám” sütiket.

Én privát lapokat csak okostelefonos böngészéskor használok, amúgy ritkán.
A böngésző bezárásakor mindent töröltetek (sütik,előzmények, jelszavak..)
Az uBlock Origin kiegészítőt a haladó módban használom, így.
Ahogy én használom, elég küzdős, de megszoktam, és nem is kell követni.

kimarite képe

jó tudni: FF facebook container vs multi-account container

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#141 Idézet: Facebook Container also deletes Facebook cookies from your regular container on install and when you restart the browser, to clean up any potential Facebook trackers. Multi-Account Containers does not do that for you.

Tehát, a Facebook Container kiegészítő  böngésző újraindításával törli a fb sütiket, míg a Multi-Account Continers kiegészítő ezt nem teszi meg. Ennyi a különbség. Nem hátrány, és ezt nem tudtam. Egyébként én úgy emlékszem - vélhetően rosszul - hogy a fb-os kiegészítőt régen nem a Mozilla fejlesztette. Szeretem, ha nem „noname” a fejlesztő.

Más különbséget nem látok. Egy kicsit szeretem én vezérelni a dolgok állását, és a másik dolog, hogy a Multi-Account Containers kiegészítőbe a Google konténert és minden más igényemet bele tudom tenni: egy, az egyben kiegészítő.

Engem azért nem érint, mert amúgy is töröltetek mindent. A mentett jelszavak, oldal beállítások (nagyítás), ha vannak, törlődnek így. Beállításaim (a megfelelés jeleket is illik nézni):

Egyéb beállítás (adatvédelem és biztonság):

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#139

ps -ef|grep [f]irefox:
https://paste.ubuntu.com/p/nNqCcHBJB2/

"1) A bezárt lapok frissítési beállítását kapcsold ki...", a változtatás megtörtént:
https://ibb.co/vsX5gQX

"2) Illetve itt 2 legyen beállítva korlátnak(külső hivatkozás):..." csak 1-ről 2-re kellett állítanom:
https://ibb.co/GRyyRwP

kimarite képe

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#145 Ha újraindítod a böngészőt, akkor a ps -ef|grep [f]irefox parancssor kimenetében kettőnél több /usr/lib/firefox/firefox -contentproc -childID... folyamat nem lesz. Teszteld!

Jól értem, az 1-es folyamatkorlát beállítással ment fel a RAM használat az egekbe?
Mi volt még másként állítva? Csak az ide vonatkozó beállításokra gondolok, az oldalak frissítése (browser.tabs.remote.autostart | false) más téma.

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#138

" #136 Nézd, a hiba csak a Firefox leírásban található meg,
https://mozilla.github.io/stab-crashes/graphics_critical_errors.html(külső hivatkozás)..."

Tényleg nem egy gyakori jelenség (71), nálam is csak tegnap jelent meg (legalábbis máskor nem tűnt fel).
More than 1 GPU vendor detected via PCI, cannot ez sem tűnik túl gyakorinak (1), pedig gyanítom, hogy ez ugyanaz akar lenni, mint amit én látok ([GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device), minden Firefox indításkor.
Egyébként mindkét hiba kezdete [GFX1-], nincs köztük valamilyen kapcsolat?

A live Linux Mint 20.2+LMDE 4 teszteléssel max a jövő hét végén tudok foglalkozni (, ha tényleg nem tudom megúszni), mert erre, legalábbis nekem, jó pár órám rámegy az biztos (megvallom már előre ver tőle a víz). Egyébként jól értettem, hogy a kettőt egyszerre teszteljem live módban, vagy a kiadást és az ablakkezelőt külön (pl. a jelenlegi Mint+XFCE helyett LMDE 4, majd Linux Mint 20.2+XFCE, végül Linux Mint 20.2+LMDE 4), illetve az LMDE 4-et bírni fogja a gépem, nem véletlen, hogy az XFCE-t választottam anno, mivel ez a legvisszafogottabb hardver fronton, valamint a régi hardver+még újabb szoftver kombó nem kecsegtet nagyobb kompatibilitási kockázattal?

"Így, az este közepén már perpill én sem tudok erre más javaslatot.
Firefos ESR. Hasonló hiba semmi:..."

A legszebb az, hogy az első videót a Firefox kilövését, majd újraindítását követően simán meg lehetett nézni (gondolom, hogy a másikkal is ez lett volna a helyzet, mivel amikor korábban hasonló akadás volt a frissítést követően simán ment minden), ebből arra következtetek, hogy nem a videóval van a gond. Gyanítom, hogy magával a rendszerrel sem lehet komolyabb probléma (, akkor nem csak az utóbbi időben, pár Firefox frissítés óta, jelentkeznének ezek a jelenségek), ezért sem esnék neki túlságosan (újabb kiadás, más ablakkezelő, live-os tesztelgetések) egyelőre, mert nem lepődnék meg rajta, ha valamilyen háttérben futó folyamat mocskoskodna, amelyre az új kiegészítők/bővítmények gyógyírt jelenthetnek (először ezeket tesztelném - most már legalább van ehhez egy sorozat is, ami szinte tuti befutó, aztán ha így is gond lesz, akkor már könnyebben ráveszem magam a drasztikusabb lépésekre - a témában való jártasságomból kiindulva, ezzel nagyobb kockázatot vállalva).

"Igen, és az is elég fura, hogy a CPU használat mindeközben 0%."

Ez a 0 hogyan jött ki? Az össz CPU használat 64%, a problémás, első sorban lévő folyamathoz tartozó (zöld háttér) 53%.

"MemTestet javasoltunk a RAM-ok ellenőrzésére?"

Emlékeim szerint nem. Az egyik úgy 10 éves (erről még el tudom képzelni, hogy rendetlenkedik), a másik meg egy éves (besírok, ha már megfáradt), azért lefuttattam egy tesztet (elég időigényes volt, ezrét is késett a válaszom, közben azért volt a Terminálon kívül más is megnyitva, ez nem tudom mennyire van hatással az eredményre):

https://paste.ubuntu.com/p/m94CCpCG9C/

" #129 Azért ez az egyszeri jelenség árulkodó, valami a rendszerrel lehet vagy lemezhiba:..."

Nem tudom, hogy milyen kárt tudtam tenni a rendszerben az elmúlt időben (, na ezért nem szeretek jobban belemászni semmibe, csak a minimálisan szükséges frissítésekre szorítkozni), akkor meg tuti eret vágok magamon, ha az SSD fárad meg (https://linuxmint.hu/comment/47483#comment-47483, az itt megemlített új profilos teszt még mindig megérne egy próbát, eddig ez kimaradt az életemből: https://linuxmint.hu/comment/47486#comment-47486) 1 éves korára úgy, hogy extra kíméletes bánásmódban van része (kis túlzással csak a rendszer futtatásához van használva). A korábbi tesztek: https://linuxmint.hu/comment/47488#comment-47488 https://linuxmint.hu/comment/47495#comment-47495
Egyébként a HDSentinel mennyire jó erre a célra, mert mintha régebben (az SSD megvétele előtt) azt olvastam volna, hogy fals értékeket ad SSD-k esetén, mert HDD-kre van kitalálva?

kimarite képe

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#147  [GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Nyilván, van jelentősége. Alaplap, RAM, BIOS.

Jelen pillanatban tesztelni kéne a legfeljebb 2 folyamat beállítást, és a lapok frissítésének tiltásának eredményét:

Ha újraindítod a böngészőt, akkor a ps -ef|grep [f]irefox parancssor kimenetében kettőnél több /usr/lib/firefox/firefox -contentproc -childID... folyamat nem lesz. Teszteld!

Sajnos, több kérdésre ismét nem válaszoltál, pedig nagyon fontos:

  • Jól értem, az 1-es folyamatkorlát beállítással ment fel a RAM használat az egekbe?
  • Mi volt még másként állítva? Csak az ide vonatkozó beállításokra gondolok, az oldalak frissítése (browser.tabs.remote.autostart | false) más téma.

Nézd, a hiba csak a Firefox leírásban található meg,
https://mozilla.github.io/stab-crashes/graphics_critical_errors.html

Tényleg nem egy gyakori jelenség (71), nálam is csak tegnap jelent meg (legalábbis máskor nem tűnt fel).
More than 1 GPU vendor detected via PCI, cannot ez sem tűnik túl gyakorinak (1), pedig gyanítom, hogy ez ugyanaz akar lenni, mint amit én látok ([GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device), minden Firefox indításkor.
Egyébként mindkét hiba kezdete [GFX1-], nincs köztük valamilyen kapcsolat?

Biztosan van, mégpedig a már említettek: hardver sajátosságok (antik gép), és a BIOS. RAM állapot, illetve, egyezőség... (lentebb írom).

A live Linux Mint 20.2+LMDE 4 teszteléssel max a jövő hét végén tudok foglalkozni (, ha tényleg nem tudom megúszni), mert erre, legalábbis nekem, jó pár órám rámegy az biztos (megvallom már előre ver tőle a víz).
A Live rendszer indítása pár perc...

Egyébként jól értettem, hogy a kettőt egyszerre teszteljem live módban, vagy a kiadást és az ablakkezelőt külön (pl. a jelenlegi Mint+XFCE helyett LMDE 4, majd Linux Mint 20.2+XFCE, végül Linux Mint 20.2+LMDE 4), illetve az LMDE 4-et bírni fogja a gépem, nem véletlen, hogy az XFCE-t választottam anno, mivel ez a legvisszafogottabb hardver fronton, valamint a régi hardver+még újabb szoftver kombó nem kecsegtet nagyobb kompatibilitási kockázattal?
Egyenként kéne tesztelni a két kiadást. Egyszerre szerintem nem is tudod :) ... egy PC-n. Ha jól emlékszem, három gépről van szó, akkor mégis ..., de én maradnék azon a gépen, amit tárgyalunk. A lényeg az lenne, hogy a terminálos Firefox indítások alkalmával a két Live rendszer milyen jelenségeket mutat:

  • ugyanezeket,
  • másféléket,
  • semmilyent.

... de mindenképpen fontos lenne megmutatni a jelenségeket (pastebin).
Kezdj a Linux Mint 20.2 Xfce kiadás Live tesztelésével.
Az majd kiderül, mennyire bírja el a gép a rendszereket.

Így, az este közepén már perpill én sem tudok erre más javaslatot.
Firefos ESR. Hasonló hiba semmi:...

A legszebb az, hogy az első videót a Firefox kilövését, majd újraindítását követően simán meg lehetett nézni (gondolom, hogy a másikkal is ez lett volna a helyzet, mivel amikor korábban hasonló akadás volt a frissítést követően simán ment minden), ebből arra következtetek, hogy nem a videóval van a gond. Gyanítom, hogy magával a rendszerrel sem lehet komolyabb probléma (, akkor nem csak az utóbbi időben, pár Firefox frissítés óta, jelentkeznének ezek a jelenségek), ezért sem esnék neki túlságosan (újabb kiadás, más ablakkezelő, live-os tesztelgetések) egyelőre, mert nem lepődnék meg rajta, ha valamilyen háttérben futó folyamat mocskoskodna, amelyre az új kiegészítők/bővítmények gyógyírt jelenthetnek (először ezeket tesztelném - most már legalább van ehhez egy sorozat is, ami szinte tuti befutó, aztán ha így is gond lesz, akkor már könnyebben ráveszem magam a drasztikusabb lépésekre - a témában való jártasságomból kiindulva, ezzel nagyobb kockázatot vállalva).

Nem tudjuk, mi a gond, és ezért tesztelünk. A Firefox beállítások is fontosak lehetnek, ezért javasoltam és kérdeztem is (amire nem válaszoltál). Semmilyen drasztikus lépést nem javasoltunk. :)

Igen, és az is elég fura, hogy a CPU használat mindeközben 0%.
Ez a 0 hogyan jött ki? Az össz CPU használat 64%, a problémás, első sorban lévő folyamathoz tartozó (zöld háttér) 53%.

A képen látom. A Child folyamatokra gondoltam...

MemTestet javasoltunk a RAM-ok ellenőrzésére?
Emlékeim szerint nem. Az egyik úgy 10 éves (erről még el tudom képzelni, hogy rendetlenkedik), a másik meg egy éves (besírok, ha már megfáradt), azért lefuttattam egy tesztet (elég időigényes volt, ezrét is késett a válaszom, közben azért volt a Terminálon kívül más is megnyitva, ez nem tudom mennyire van hatással az eredményre):
https://paste.ubuntu.com/p/m94CCpCG9C/

Én a GRUB menüből futtatható MemTest-re gondoltam :). Egy éjszakát rá kell szánni szerintem.
Az általad mutatott alkalmazást még nem használtam. Az is előfordulhat, az alaplap csak tulajdonságaiban hasonló memóriákkal hajlandó jól működni, és neked különféle RAM-jaid vannak.
Ha három géped van, ezt, vagyis, a teszteltet rászánhatod. Kell is, mert így derül ki a hiba.

Forrás: https://linuxconfig.org/installation-of-memtest-ram-memory-test-tool-on-redhat-7-linux
Nem kell telepíteni, a kép csak példa. Van neked ilyen a GRUB menüben?
Megkérlek, ha kérdezek, arra válaszolj!

Azért ez az egyszeri jelenség árulkodó, valami a rendszerrel lehet vagy lemezhiba:...
Nem tudom, hogy milyen kárt tudtam tenni a rendszerben az elmúlt időben (, na ezért nem szeretek jobban belemászni semmibe, csak a minimálisan szükséges frissítésekre szorítkozni), akkor meg tuti eret vágok magamon, ha az SSD fárad meg (https://linuxmint.hu/comment/47483#comment-47483, az itt megemlített új profilos teszt még mindig megérne egy próbát, eddig ez kimaradt az életemből: https://linuxmint.hu/comment/47486#comment-47486)

Pedig egyszer mintha azt írtad volna, megvolt az új profil. Aham, csak a hibaelháritás módot próbáltad ki. Nézd, az sem drasztikus lépés, ha a böngésző bezárása után átnevezed a .mozilla könyvtárat .mozilla.ORIG névre, majd elindítva a böngészőt, azt teszteled. Nem tudom, mi kellhet, kiegészítő biztosan nem, hiszen nem használsz ilyet, mint kiderült. Ha könyvjelzőid vannak? Importálod az átnevezés után fájlba, és az új profilnál exportálod a fájlból.
Mi más kell, mi veszhet el?
Tesztelsz. Az eredményeket itt megosztod.
Ha nincs eredmény, akkor bezárod a böngészőt, a .mozilla könyvtárat átnevezed .mozilla.TESZT névre, és a .mozilla.ORIG könyvtárat .mozilla névre. Minden visszaáll az eredeti állapotra, kivéve a könyvjelzőid, de azokat az új profilból importálhatod, majd a régi profilból exportálod...
Én ezt kipróbálnám.

1 éves korára úgy, hogy extra kíméletes bánásmódban van része (kis túlzással csak a rendszer futtatásához van használva). A korábbi tesztek: https://linuxmint.hu/comment/47488#comment-47488 https://linuxmint.hu/comment/47495#comment-47495
Egyébként a HDSentinel mennyire jó erre a célra, mert mintha régebben (az SSD megvétele előtt) azt olvastam volna, hogy fals értékeket ad SSD-k esetén, mert HDD-kre van kitalálva.

Nem igazán, mert SSD-re is megfelel:

Nincs szükség különböző szoftverek használatára, mivel a Hard Disk Sentinel egymagában képes felügyelni a belső- és külső merevlemezek, SSD-k, SCSI/SAS lemezek és RAID tömbök - valamint a hálózatban használt (NAS) eszközök állapotát is. A Hard Disk Sentinel egyedülálló módon deríti fel ezen felül a szalagos meghajtók (tape drive), ipari SD memóriakártyák és a tabletekben használatos eMMC SSD-k állapotát is.
https://www.hdsentinel.hu/

De a Lemezek alkalmazás is jó tesztelésre.

Nem kell semmit elsietni, nem mondtuk ilyet. Azonban egy-egy dolgot végig kell vinni, és nem mindenbe csak belecsippenteni ..., másrészt, fontos kérdésekre nem válaszolsz...

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#137

Kiegészítők/Bővítmények vonalon maradjak meg egyenlőre az uBlock Origin-nél, esetleg egészítsem ki kezdésképpen a DRM engedélyezésével (https://linuxmint.hu/comment/48145#comment-48145), vagy mélyedjek jobban bele (ezek alapján: https://linuxmint.hu/comment/48141#comment-48141 https://linuxmint.hu/comment/48144#comment-48144 https://linuxmint.hu/comment/48154#comment-48154 https://linuxmint.hu/comment/48156#comment-48156 https://linuxmint.hu/comment/48160#comment-48160 https://linuxmint.hu/comment/48169#comment-48169), e listát szem előtt tartva:

ClearURLs (kimarite), Decentraleyes (kimarite), Disconnect (kimarite/T.István), DuckDuckGo (kimarite), enhanced-h264ify (kimarite), Firefox Multi-Account Containers (kimarite/T.István), Video DownloadHelper (kimarite), Web Archives (kimarite), Facebook container (T.István), Ghostery (T.István), AdBlock Plus (T.István - az uBlock Origin segítségével ez elvileg ki van már váltva), Google container  (T.István)

és mondjuk kezdjem egy Firefox Multi-Account Containers+Google container kombinációval, ami nagyjából a Firefox Multi-Account Containers-t váltja ki (, ha jól értem) és kevesebb törődést igényel (https://support.mozilla.org/en-US/kb/how-facebook-container-different-mu...), talán hülye-biztosabb (, ami esetemben nagy előny) Egyébként, ha (vigyázat sokkolni fogok) nem rendelkezem Facebook/Google fiókkal, mennyire van ezekre szükségem? Az uBlock Origin-ba mennyire érdemes belemásznom (https://linuxmint.hu/comment/48160#comment-48160), vagy elégedjek meg inkább az alap beállításokkal, örüljek neki, hogy megvan, mert nekem ez így jó?

Érdemes lenne az Adatvédelem és Biztonság témakörében is szétnéznem (és mondjuk a Böngészési és letöltési előzmények részt leszámítva - szeretem látni a következő Firefox indításkor, hogy merre barangoltam - így: https://linuxmint.hu/comment/48169#comment-48169 beállítani a dolgokat)?

kimarite képe

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#149 Sok esetben az egyértelmű választ kérdezed meg újra, és újra. És én nem fogom újra és újra leírni.  Ez az utolsó.

Kiegészítők/Bővítmények vonalon maradjak meg egyenlőre az uBlock Origin-nél, esetleg egészítsem ki kezdésképpen a DRM engedélyezésével

Maradjon bekapcsolva mindkettő. A probléma szempontjából nem oszt, nem szoroz, de más vonalon nyerhetsz vele (blokkoló), és ezt is leírtuk.

Az uBlock Origin-ba mennyire érdemes belemásznom, vagy elégedjek meg inkább az alap beállításokkal, örüljek neki, hogy megvan, mert nekem ez így jó?

Az uBlock Origin egyéni beállításaiba ne mélyedj bele. Nekem sem könnyű így használni, és tudom, másnak is nehéz lehet. Telepítetted, ennyi, ezt is leírtam.

mondjuk kezdjem egy Firefox Multi-Account Containers+Google container kombinációval, ami nagyjából a Firefox Multi-Account Containers-t váltja ki (, ha jól értem)

Semmiképpen ne így. Mondom, miért ne.
Sajnos, elég figyelmetlen vagy, mert nem mondtuk, hogy a Firefox Multi-Account Containers+Google container kombináció kiváltja a Firefox Multi-Account Containerst (saját magát)... . Az általam is használt Firefox Multi-Account Containers váltja ki a fb és a google konténeres kiegészítőket, de egyszeri beállítást igényel. Ezt is leírtam, és a hogyanját is.
Rosszul nem jársz, ha az általam használtat vagy az István által használt másik kettőt telepíted (három konténerest említettünk), de ez a te döntésed. És gondolkodás kérdése is.

és kevesebb törődést igényel, talán hülye-biztosabb (, ami esetemben nagy előny) Egyébként, ha (vigyázat sokkolni fogok) nem rendelkezem Facebook/Google fiókkal, mennyire van ezekre szükségem?

Ha nem rendelkezel ilyen fiókokkal és más sem (az ismeretlen, aki használja a géped), akkor a logika és a józan ész szerint általában nincs szükséged a kiegészítők egyikére sem. Azonban mégis, mert sok esetben és sok helyen linkelnek fb vagy google oldalt, szövegeset vagy videósat. Vagy például, ha  nem vagy a fb-on regisztrálva, de bármely ismerősöd igen, akkor már gond van, mert az ő kapcsolatrendszere által a fb mindent - elég sokat - tudni fog rólad.

Érdemes lenne az Adatvédelem és Biztonság témakörében is szétnéznem (és mondjuk a Böngészési és letöltési előzmények részt leszámítva - szeretem látni a következő Firefox indításkor, hogy merre barangoltam - így: https://linuxmint.hu/comment/48169#comment-48169 beállítani a dolgokat)?

A logika alapján ismét: ha a Böngészési és a letöltési előzményeket nem törölteted, akkor látni fogod, merre barangoltál.
Érdemes amúgy (el)gondolkodni is az alkalmazások működésén és a beállítási lehetőségeken, mert sok dolog nagyon logikus.

A többi, említett kiegészítőt békén hagynám. Ha érdekel valamelyik, akkor elolvasod, mire jó, és átgondolod, jól jársz.e vele. Éppen ezért linkeltem egy keresési eredményét, mégpedig leírásokkal. Ha nem olvasod el a leírásokat, nem tudod meg, mit tudnak kiegészítők. Az olvasásra való motíválás, úgy érzem, nem a mi feladatunk. :)

A telepítés után lehet a fogyasztásra is tesztelni, egyes kiegészítőket például - ha kevésszer használod - átmenetileg kikapcsolni. Ilyen kiegészítő nálam a Video DownloadHelper. Szimpatikus, meghagytam, de a Youtube DL alkalmazást használom inkább, melynek leírása és használata szintén megtalálható a fórumon.

Tehát innentől nem írom meg ugyanazt, amit már leírtam egyszer.

kimarite képe

Kiegészítők/Bővítmények | uBlock Origin

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#150 Az uBlock Origin-ba mennyire érdemes belemásznom, vagy elégedjek meg inkább az alap beállításokkal, örüljek neki, hogy megvan, mert nekem ez így jó?
Az uBlock Origin egyéni beállításaiba ne mélyedj bele. Nekem sem könnyű így használni, és tudom, másnak is nehéz lehet. Telepítetted, ennyi, ezt is leírtam.

A leírásban, amit erről linkeltem, sok egyéni megoldás szerepel. De sok nem, mert a weboldalak működése egyéni és sajátságos. Nekik az a céljuk, reklámokat adjanak el, és ezért sokszor erősen küzdenek is. Nem könnyű átlátni, mit kell blokkolni és kicselezni, és mindez - egyéni beállításokkal - időigényes is, így az lesz a vége, kikapcsolod a blokkolást teljesen, ami nem jó.

A telepített kiegészítő alapállapotában hagyva, bárki számára kiváló védelmet nyújt!

kimarite képe

swaphasználat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#151 Kérdések lógnak a lebegőben... .
A lapozófájl használat így nézhető meg:

free -h

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#146

Ennek (ezt :https://linuxmint.hu/comment/48170#comment-48170 követően) gondolom nem így (https://paste.ubuntu.com/p/J6tqhMCrdx/) kellene kinéznie?

"Jól értem, az 1-es folyamatkorlát beállítással ment fel a RAM használat az egekbe?"
Bizony jól érted.

"Mi volt még másként állítva?":

A Beállítások->Általános ablakon látható dolgokra vagy kíváncsi? Ha igen, akkor most így néz ki:

https://ibb.co/1J3wNKy
https://ibb.co/tZGxj46
https://ibb.co/j4RPHP3
https://ibb.co/f0ZLgb4
https://ibb.co/Sc1TWbn
https://ibb.co/hM191kk
https://ibb.co/DpFSY6q

kimarite képe

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#154 Ennek (ezt :https://linuxmint.hu/comment/48170#comment-48170 követően) gondolom nem így (https://paste.ubuntu.com/p/J6tqhMCrdx/(külső hivatkozás)) kellene kinéznie?
Én lerendezném a dolgokat azzal, hogy a Firefox csak tudja, hogyan viselkedik egy-egy beállításnál, ez így biztosan jó, teljesen felesleges belemélyedni (de rákereshetsz, hogy miért „dupla annyi” folyamat látszik. Ha van időd és kedved.). Említettem, bármely új beállítás érvényesítéséhez a megnyitott lapokat (és ablakokat) frissíteni kell:

Környezeti menü (egy fület kiválasztva) > Összes lap kiválasztása > Lap frissítése

A másik megoldás a böngésző bezárása és újraindítása.
A régi, nem frissített lapok megjelennek a Feladatakezelőben, folyamatként.

Jól értem, az 1-es folyamatkorlát beállítással ment fel a RAM használat az egekbe?
Bizony jól érted.

Köszi. Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy a 2-es folyamatkorláttal kéne tesztelni a működést, a RAM használatot.

Mi volt még másként állítva?
A Beállítások->Általános ablakon látható dolgokra vagy kíváncsi? Ha igen, akkor most így néz ki:

Visszafelé számolva a második és harmadik képen látható beállításokra kérdeztem rá (Teljesítmény - erről beszélünk már egy ideje). Az nem baj, hogy többet mutattál. Erre, és megkaptam a választ: Beállítások > Általános > Teljesítmény
(Mi volt még másként állítva? Csak az ide vonatkozó beállításokra gondolok, az oldalak frissítése (browser.tabs.remote.autostart | false) más téma.)

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#149 Kiegészítők/Bővítmények vonalon maradjak meg egyenlőre az uBlock Origin-nél, esetleg egészítsem ki kezdésképpen a DRM engedélyezésével

A kettő között nincs kapcsolat, azaz a DRM engedélyezése csak egy beállítás.

ClearURLs (kimarite), Decentraleyes (kimarite), Disconnect (kimarite/T.István), DuckDuckGo (kimarite), enhanced-h264ify (kimarite), Firefox Multi-Account Containers (kimarite/T.István), Video DownloadHelper (kimarite), Web Archives (kimarite), Facebook container (T.István), Ghostery (T.István), AdBlock Plus (T.István - az uBlock Origin segítségével ez elvileg ki van már váltva), Google container  (T.István)

No, most itt egyéni preferenciáknak kellene érvényesülni. Mondjuk a Disconnect az olyan, hogy felrakod és kész.

és mondjuk kezdjem egy Firefox Multi-Account Containers+Google container kombinációval, ami nagyjából a Firefox Multi-Account Containers-t váltja ki (, ha jól értem)

Nem! A Multi-Account Containers az egy általános, sokrétű eszköz, amivel ki lehet váltani a Facebook container-t, meg a Google Container-t, megfelelő konfigurálással, illetve ezen felül további kontéreket is létre lehet hozni, de ez fordítva nem igaz. A Facebook container önnálló, gyárilag be van állítva, és nem kell, nem is lehet vele csinálni semmit, azon túl, hogy telepíted, én ezt preferálom, amikor gépeket telepítek, alapból felrakom pontosan ezen tulajdonságai miatt. Multi-Account Containers-t is használok, ebben vannak létrehozva webes vásárlási profilok, bankolási profilok, létrehoztam ebben google konténert is, meg egyebeket. (A Google container nem hivatalos forkja a Facebook container-nek)

Egyébként, ha (vigyázat sokkolni fogok) nem rendelkezem Facebook/Google fiókkal, mennyire van ezekre szükségem?

Nekem sincs FB fiókom (Google azért van), de attól még idegesít a sok nyomonkövető / profilozó szkript, ami ha kell, ha nem, lefut egyes oldalak megnyitásakor.

Az uBlock Origin-ba mennyire érdemes belemásznom (https://linuxmint.hu/comment/48160#comment-48160), vagy elégedjek meg inkább az alap beállításokkal, örüljek neki, hogy megvan, mert nekem ez így jó?

Ez megint egyéni preferenciák kérdése. Hagyhatod, ahogy van, de ha idegesít bizonyos oldalakon a viselkedése, és úgy gondolod, akkor bele lehet vágni tiltólista szerkesztésébe is.

Ez alapján ajánlottam a Ghostery-t, mert az elérhető androidos Firefoxhoz is, így elég eggyel megbarátkozni, PC-n és telefonon is használhatod a megszerzett ismereteket.

Érdemes lenne az Adatvédelem és Biztonság témakörében is szétnéznem (és mondjuk a Böngészési és letöltési előzmények részt leszámítva - szeretem látni a következő Firefox indításkor, hogy merre barangoltam - így: https://linuxmint.hu/comment/48169#comment-48169 beállítani a dolgokat)?

Itt megint az egyéni prefernciák az érvényesek. De igen, általánosan fontos dolog az Adatvédelem és Biztonság. Amúgy az előzmények tekintetében is át kell gondolni a dolgokat, pl. azon túl, hogy szereted látni, hogy merre kóbóroltál vannak egyéb mérelegelési szempontok is, hogy párat említsek: Más is láthatja, hogy merre kóboroltál, ugyannakor nekem volt olyan esetem amikor egyik eléggé nagy nevű webáruház nem azt küldte, amit rendeltem, reklamációnál meg azzal jöttek, hogy dehát náluk a rendszerben egyértelműen látszik, hogy azt rendeltem, de nekem a böngészési előzményekben látszott, hogy dehogyis. Más szempont az is lehet, hogy bizonyos oldalak eléggé elítélhető módon nem sütikben, hanem a böngészési ideiglenes adatokban tárolnak rengeteg űrlapmező értéket, pl. OTP netbank!
Ha törlőd ezeket az előzményeket, akkor legközelebbi OTP bejelentkezéskor elő kell kotorni sok papírt, mert be kell írni rengeteg adatot, ügyfélazonosítót, számlaszámot, egyebet. Ezt nem is értem. Nekem nincs náluk számlám, a páromnak van, és mindig hiszti van, ha törlöm az előzményeket, így az OTP netbank beállítások is mennek a levesbe. (Ezért a kivétel listára fel van véve az OTP). Nyilván, ez kockázatos is, más is hozzáférhet ezekhez az adatokhoz, de az is igaz, hogy nagyon sok az újra begépelendő adat, ha ezek törölve vannak. Más bank ezt normálisan is meg tudja csinálni...

 

 

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#148

Ezer bocs sajnos nem igazán bírom tartani a lépést az eseményekkel (meglehetősen lassan haladok az egyes feladatokkal - már egy kicsit zsibbad az agyam - , így némi türelmet kérek), igyekszem lépésről-lépésre haladni (már amennyire tőlem telik, de nem ritkán elvesztem a fonalat, és időbe telik, mire nagyjából megint megtalálom, ezért is ezer bocs, úgy néz ki igazán szűk keresztmetszet vagyok).

"Jelen pillanatban tesztelni kéne a legfeljebb 2 folyamat beállítást, és a lapok frissítésének tiltásának eredményét:"

"Sajnos, több kérdésre ismét nem válaszoltál, pedig nagyon fontos:"

Ezekre megkésve ugyan, de már válaszoltam: https://linuxmint.hu/comment/48187#comment-48187

"A Live rendszer indítása pár perc..."

Ez így van, de amíg eljutok egy indítható pendrive-ig (esetleg többig), az tovább tart (legalábbis nekem, tapasztalatból mondom).

Egy gépem van (sajnos, különösen most). Nem is arra gondoltam, hogy egyszerre futtatnék több rendszert (a mostanit meg a Linux Mint 20.2+XFCE/LMDE4-et párhuzamosan), hanem arra, hogy mondjuk 1-1 napot végig vinnék (a szokásos használattal), külön-külön egymás után a mostani Mint+LMDE4 (ugyanaz a rendszer, de más ablakkezelő), majd Linux Mint 20.2+XFCE (újabb rendszer, de azonos ablakkezelő) kombóval, így talán kiszűrhető lenne, hogy a rendszerben rejlik a gond, vagy az ablakkezelőben (vagy már túlgondolom az egészet) és persze dokumentálnék mindent, de ugye jó munkához idő kell (nekem meg az átlagnál is több).

"Nem tudjuk, mi a gond, és ezért tesztelünk. A Firefox beállítások is fontosak lehetnek, ezért javasoltam és kérdeztem is (amire nem válaszoltál). Semmilyen drasztikus lépést nem javasoltunk. :)"

Remélem erre már sikerült megadnom a választ, ha nem, akkor kérlek jelezd:

https://linuxmint.hu/comment/48187#comment-48187

"A képen látom. A Child folyamatokra gondoltam..."

Igazából az esetek túlnyomó részében és a folyamatok többségénél a 0% CPU-s érték szerepel (persze azért ez emelkedik/csökken folyamatosan, hisz folyamatokról van szó), hogy ez mennyire jó, azt nem tudom, de ezt szoktam tapasztalni.

"Én a GRUB menüből futtatható MemTest-re gondoltam :)..."

Akkor elsőként ezt csinálom meg (elvileg lemegy magában éjszaka, és nem kell őrizni?), remélem sikerülni is fog, ha nem majd kérek tanácsot. Elvileg totál egyforma memóriakártyák vannak benne - azért nem dönteném szét a gépet, hogy megnézzem, ha nem muszáj, de végső esetben ez is megoldható (sőt ugyanaz a szerelő rakta bele őket, nem mintha ez sokat számítana). 1 gépem van (mivel keltettem azt a benyomást, hogy 3?).

A grub 2.02-as verziója fut a gépen (egy újraindítás keretében belenéztem)

Így néz ki nagy vonalakban:

*Linux Mint 19.2 Xfce
Speciális beállítások ehhez: Linux Mint 19.2 Xfce
Memory test (Memtest86+)
Memory test (Memtest86+, serial console 115200)

Gondolom az utolsó 2 közül kellene az egyiket választanom, egyébként (lehet, hogy hülye kérdés) a teszt eredményét hogyan tudom kinyerni és megosztani (gondolom nem ártana)?

'Megkérlek, ha kérdezek, arra válaszolj!"

Hidd el magamat nem kímélve próbálkozom, de hozzáértés hiányában a kérdéseidet, kéréseidet sem könnyű értelmeznem sokszor, gyakran a végrehajtásuk sem sokkal könnyebb számomra, az eredményeket is igyekszem a lehető legrészletesebben, legpontosabban, legérthetőbben közölni, ehhez türelmet kérek. Tök jó hogy ennyire szíveden viseled a problémámat, de ha lelassítanál a kedvemért egy kicsit, akkor könnyebb lenne lépést tartanom veled, meg lehet, hogy kevesebb válasszal maradnék adós. Előre is köszönöm a megértésedet.

"...Pedig egyszer mintha azt írtad volna, megvolt az új profil..."

A memóriateszt után, terveim szerint, holnap ezt is megcsinálom (csak remélni tudom, hogy sikerül), addig kérem szíves türelmedet. Egyébként tényleg nem sok mindent változtattam a gyári beállításokhoz képest, csak annyit, ami a mostani probléma során felmerült, meg korábban egy kicsit számomra tetszetősebbé szabtam az ablak küllemét és ennyi, semmi komoly.

"Nem igazán, mert SSD-re is megfelel:"

Ezzel most nem nyugtattál meg.

"Nem kell semmit elsietni, nem mondtuk ilyet. Azonban egy-egy dolgot végig kell vinni, és nem mindenbe csak belecsippenteni ..., másrészt, fontos kérdésekre nem válaszolsz..."

Tényleg igyekszem.

kimarite képe

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#157 Kérlek, két feladatod van most. :)

  • Az egyik, hogy teszteld a 2-es beállítással a böngésző viselkedését, és ez nagyon egyszerű, hiszen mást ne kell tenned, minthogy használod. Ez lenne most a teendő.
  • A másik, ami egyáltalán nem sürgős, és a te időbeosztásodra van bízva, hogy egy-két napig Live rendszert használsz, és így tesztelsz. Bármikor.

#####

Kis kitérő másoknak, nem is kell olvasnod, mert nálad már megvan...

A MemTestek telepítése:

sudo apt-get install memtest86+

A GRUB megjelenítésehez (ha nem jelenik meg) a két javítás kiemelve:

GRUB_TIMEOUT_STYLE=menu
GRUB_TIMEOUT=10

A szerkesztés részleteibe nem megyek bele, ha valakit érdekel, kérdez. Majd hozzáfűzöm a fórumon is létező leíráshoz, már nem emlékszem, ott mi szerepel erről a témáról..

Bármelyikét használhatod szerintem, de másolni nem tudod az éjszakás próba eredményét, legfeljebb lefotózni okostelefonnal vagy fényképezőgéppel, és a képet megosztani.

Memory test (Memtest86+)
Memory test (Memtest86+, serial console 115200)

Válaszd a Memory test (Memtest86+) elemet, ekkor a telepített Linux rendszer nem indul el. Virtualboxban teszteltem, ugyanúgy néz ki mindkét elemmel indítva. A második elvileg - csak gondolom a leírásokból és a nevéből - másolható szöveget adna. Ha megnézed, kiderül (a vizsgálat indítása után ki lehet lépni). Én nem használom (nincs szükségem rá).

#####

A memtestert lefuttattam, de nem ad olyan jó eredményt, mint a fenti, GRUB-os indítású:

sudo memtester 200M 1

A memória jellemzőit a kimenettel tudod megmutatni:

sudo dmidecode --type memory

Ugyanazok-e, tulajdonságok, ilyesmi.
Másrészt, ha te cserélted, mondhatod is, mire..., tehát lehet elmondás is (mert a kimenet vélhetően igaz, de jó, ha van más válasz is). Ha, mint írod, szerelő rakta össze a gépet, akkor marad a parancssor kimenete.

Jegyzet: Basic Guide to Testing Memory in Ubuntu
How to Run Memtest in Ubuntu 20.04
How to Check Your RAM on Ubuntu

A RAM és az SSD vizsgálat is ráér szerintem.
Ha tervezed a RAM vizsgálatot, nekiállhatsz... (de nem fontos annyira)
Az SSD-t is érdemes lenne tán Live rendszerről vizsgálni, kiválasztva az SSD-t, és a Lemezek alkalmazással.
A .mozilla könyvtáras tevékenység is rád van bízva, mikor... (halasztani is lehet)
Nem hiszem, hogy bonyolult követni a javaslataimat. Minden kérdésedre válaszolok, és a válaszaid alapján további javaslatokkal élek. Azt vettem észre, hogy vélhetően nem tudod az időbeosztásodba beileszteni a kérdéseim megválaszolását, és így a kérdések felhalmozódnak, számodra nem átláthatóak lesz az egész. Azonban én a kérdéseimre építem a további javaslataim. Én tudom tartani a tempót :). Ilyenkor az van, javaslom, hogyan csináld végig, minek van elsőbbsége. és ezt lásd lentebb, itt, az utolsó bekezdésben:

Ami most fontos, a 2-es beállítás tesztelése, a vélhető vagy valós hibák közlése.
Egy kimenet kéne:

sudo dmidecode --type memory

És majd valamikor (a jövő hetet említetted) a Live rendszeres teszt (Linux Mint 2.2. És semmi más: RAM, SSD teszt sem, .mozilla könyvtár átnevezése sem. Ezeket később.

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#150

"Sok esetben az egyértelmű választ kérdezed meg újra, és újra. És én nem fogom újra és újra leírni.  Ez az utolsó."

Hidd el nem szórakozásból teszem, hanem azért, mert valószínű, hogy nekem mégsem volt annyira egyértelmű, mint ahogy gondolod (meglehetősen ingoványos terep ez nekem, gondolom ez eddig is sejthető volt), külön hála a türelmedért és a segítőkészségedért.

"Kiegészítők/Bővítmények vonalon maradjak meg egyenlőre az uBlock Origin-nél, esetleg egészítsem ki kezdésképpen a DRM engedélyezésével"

uBlock Origin-t nem is akartam kilőni, írtad korábban, hogy egyelőre elég ennyi, de jött további számos ajánlás, amelyek között utaltatok olyanokra, melyek mérlegelés nélkül telepítendők. Ezek után jött a dilemma, hogy ezek közöl akkor mindenféleképpen sürgősen válogassak még az uBlock Origin mellé (, mert önmagában ez még kevés az üdvösséghez), vagy ez a ráérünk még azzal kategória. A DRM engedélyezése tényleg szóba került, azt írtad fentebb (https://linuxmint.hu/comment/48145#comment-48145), hogy ez nálad be van állítva (ahogy sok egyéb is, de ebből nem feltétlenül következik az, hogy ennek nálam is így kell lennie /egyébként eddig egy videóval kapcsolatban sem jelezte, hogy be kellene kapcsolnom a DRM engedélyezését/, így inkább rákérdeztem, hogy menjen-e a pipa, vagy sem, de nem kaptam egyértelmű választ, a döntést rám hagytad/hagytátok, de - mint már kiderülhetett - nem rendelkezem a döntés meghozatalához szükséges alapos ismeretekkel), most már nálam is.

"Az uBlock Origin egyéni beállításaiba ne mélyedj bele. Nekem sem könnyű így használni, és tudom, másnak is nehéz lehet. Telepítetted, ennyi, ezt is leírtam."

Szuper, de mivel azt is írtad, hogy ismerkedjem vele, meg azt is, hogy te jobban belemásztál, így ez sem volt egyértelmű számomra. Mindkét véglet szerepelt a diskurzusban (ismerkedés, belemélyedés vs. el a kezekkel, jók az alap beállítások), úgy tűnik most is túl sok volt az információ számomra, elég lett volna annyi, hogy telepítsd és ne bántsd, pont.

"mondjuk kezdjem egy Firefox Multi-Account Containers+Google container kombinációval, ami nagyjából a Firefox Multi-Account Containers-t váltja ki (, ha jól értem)"

Tényleg nem mondtátok, a belinkelt oldalt olvasva jutottam erre a következtetésre, úgy néz ki helyesen, csak elírtam, mert én is a Firefox Multi-Account Containers/Facebook container+Google container választási lehetőségre gondoltam. Ha jól sejtem (mivel nem nagyon igényel testreszabást, így alap beállításokkal is megfelelően üzemel: https://linuxmint.hu/comment/48190#comment-48190) nekem az utóbbi kettő lenne az ideális, be is állítom őket.

"és kevesebb törődést igényel, talán hülye-biztosabb (, ami esetemben nagy előny) Egyébként, ha (vigyázat sokkolni fogok) nem rendelkezem Facebook/Google fiókkal, mennyire van ezekre szükségem?"

Na pont azért kérdeztem erre rá, mert hiába a közelében sem járok a facebooknak, a Firefox feladatkezelője mégis jelzett már ilyen háttérben futó folyamatokat, így indokoltnak tűnik a blokkolók használata, de mint mindig, itt is biztos, ami tuti, inkább többször kérdeztem (igen/nem válaszra várva).

"A logika alapján ismét: ha a Böngészési és a letöltési előzményeket nem törölteted, akkor látni fogod, merre barangoltál.
Érdemes amúgy (el)gondolkodni is az alkalmazások működésén és a beállítási lehetőségeken, mert sok dolog nagyon logikus."

Számomra is logikus volt, hogy ha a Böngészési és a letöltési előzményeket nem törlöm, akkor látni fogom a későbbiekben (ez fontos lenne számomra), nem is ez volt a kérdés, hanem az, hogy, ha ezen kívül a többi említett biztonsági beállítást megteszem, akkor előrébb vagyok-e vagy sem, így megfelel-e, vagy mindenképpen le kellene mondanom a böngészési előzményekről is? Amúgy nézegetve őket én is elég sok mindenre rájöttem (úgy sejtem), de azért inkább kérdezek és nem önállósítom magam (lehet, hogy önállóbbnak kellene lennem). Ezeket is beállítom, de a Böngészési és a letöltési előzményeket érintetlenül hagyom.

"A többi, említett kiegészítőt békén hagynám..."

Na ez az, tök jó, hogy ilyen bőséges választékkal láttatok el (tényleg van és még lett is volna miről olvasni, részben meg is tettem, de a kapacitásaim végesek), de a bőség zavarában nem tudtam mit válasszak, magamat ismerve egy alap összeállításra van/lett volna szükségem, amivel elvagyok, a jelen problémámat esetleg orvosolja, a többinek majd a későbbiekben (, ha lesz időm, kedvem, meg persze a mostani gondok nem kötik le a figyelmemet, akkor) mélyebben utána tudok nézni.

 

kimarite képe

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#159 Azt írtam, elegendő csak telepíteni az uBlock Origin kiegészítőt, más teendőd nincsen. :)
Az, hogy a bőség kosarával mit kezdesz, a te dolgod, például, hogy van-e időd rá. Nem torkoltunk le. Elég egyértelmű a kijelentés, hogy elolvasod, mi, mire jó, aztán döntesz, neked jó-e. A leírásokban minden benne van ... mondom, még egyszer nem fogom leírni, ami már le van írva. Elolvastál már egy, linkelt kiegészítős leírást? Ha nem, akkor mégis milyen kényszerrel éljünk, hogy elolvasd, van erre ötleted? Jámbor emberek vagyunk... :D

#158 <- itt leírtam, mi lenne a teendő. ebben a témakörben:  Firefox 89 időnként ledermed

swaphasználat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#153

norbi@norbi-M540R:~$ free -h
              total        used        free      shared  buff/cache   available
Mem:           3,8G        1,0G        1,6G        108M        1,3G        2,5G
Swap:          4,0G          0B        4,0G
norbi@norbi-M540R:~$

Jelen pillanatban így néz ki, a swap-elés pillanatában nem futtattam, mert nem túl informatív (korábban pont itt kaptam javaslatot a htop-ra helyette). Mostanában nem is gyakran nézek rá, a Firefox megnyitására használt Terminált, meg egy másikban a htop-ot figyelem folyamatosan, a háttérben többnyire fut a Firefox Feladatkezelője, ha valami rendellenesség van, akkor erre, meg a Mint Feladatkezelőjére nézek rá, illetve futtatom az smem-et, ahogy legutóbb is tettem.

Remélem valamelyes utolértem magam a válaszokkal, igyekszem sorban megválaszolni mindegyiket tisztességesen.

kimarite képe

swaphasználat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#161 Köszi. Mi a cél azzal, hogy a swap használatot figyeled? Bizonyos alkalmazások használják a swapet is.

A Linux Mint 20.2 alapértelmezett beállításai (a swap méretét nem kell figyelni):

grep Swap /proc/meminfo
SwapCached:            0 kB
SwapTotal:        728520 kB
SwapFree:         728520 kB
cat /proc/swaps
Filename                Type        Size    Used    Priority
/swapfile               file       728520     0       -2
swapon -s
Filename                Type        Size    Used    Priority
/swapfile               file       728520     0       -2
cat /proc/sys/vm/swappiness
60

...nem készült swap partició, így swap fájl van használva (VirtualBox).

Jó vizsgálatra még a glances és az smem:

Telepítés:

sudo apt-get install glances smem

Használat:

glances

illetve

smem

A kilépés a Q gyorsbillentyű (glances).

Az smem azt mutatja meg, a swapot melyik alkalmazás milyen mértékben használja.
A glances a htophoz hasonló.

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#155

 "#154 Ennek (ezt :https://linuxmint.hu/comment/48170#comment-48170 követően) gondolom nem így (https://paste.ubuntu.com/p/J6tqhMCrdx/(külső hivatkozás)(külső hivatkozás)) kellene kinéznie?"

Írtad, hogy elvileg "kettőnél több /usr/lib/firefox/firefox -contentproc -childID... folyamat nem lesz" (https://linuxmint.hu/comment/48171#comment-48171), viszont én többet látok (https://linuxmint.hu/comment/48187#comment-48187, lehet hogy már kettős látásom van :-))), most meg azt írod: "Én lerendezném a dolgokat azzal, hogy a Firefox csak tudja, hogyan viselkedik egy-egy beállításnál, ez így biztosan jó, teljesen felesleges belemélyedni".

" Említettem, bármely új beállítás érvényesítéséhez a megnyitott lapokat (és ablakokat) frissíteni kell:

Környezeti menü (egy fület kiválasztva) > Összes lap kiválasztása > Lap frissítése

A másik megoldás a böngésző bezárása és újraindítása."

OK. Továbbra is dupla annyi van (pedig szerintem mindent jól csináltam, legalábbis ebben a pillanatban tuti, mert lefrissítettem és a parancsot kiadva még mindig jelentős többlet van), de ahogy javasoltad, elengedem a témát.

"a 2-es folyamatkorláttal kéne tesztelni a működést, a RAM használatot."

Azt csinálom, mióta 1-ről a 2-re léptem (https://linuxmint.hu/comment/48170#comment-48170), továbbra is 1-1,5 GB környékén marad (korábban is ilyesmi volt a jellemző, az extrém kilengéseket leszámítva, így e téren nagy eltérést nem látok).

kimarite képe

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#163 most meg azt írod: "Én lerendezném a dolgokat azzal, hogy a Firefox csak tudja, hogyan viselkedik egy-egy beállításnál, ez így biztosan jó, teljesen felesleges belemélyedni".

Úgy tűnik, szelektíven olvasol (szemész sem vagyok), mert erről ugyanott írtam:

(de rákereshetsz, hogy miért „dupla annyi” folyamat látszik. Ha van időd és kedved.)

Ismétlek megint ... . Csak tudnám, hogy a kizárólag neked fontos, és a témát még távolról sem igazán :)) érintő dolgok helyett, miért nem foglalkozunk a nekünk fontos dolgokkal: az a fránya kimenet elakadt...

Ami most fontos, a 2-es beállítás tesztelése, a vélhető vagy valós hibák közlése.
Egy kimenet kéne:

sudo dmidecode --type memory

És majd valamikor (a jövő hetet említetted) a Live rendszeres teszt (Linux Mint 2.2. És semmi más: RAM, SSD teszt sem, .mozilla könyvtár átnevezése sem. Ezeket később.
https://linuxmint.hu/comment/48199#comment-48199

Tehát tesztelsz, és majd jön egy hiba, amit közölsz. Mármint, RAM megugrás.

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#156

Jelenleg beérem a minimummal (https://linuxmint.hu/comment/48200#comment-48200), azért köszönöm, hogy ilyen érthetően, de mégis alaposan kifejtetted.

kimarite képe

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#164 a Firefox csak tudja, hogyan viselkedik egy-egy beállításnál, ez így biztosan jó, teljesen felesleges belemélyedni

Egy alkalmazás működési sajátosságait ilyen mértékben kétségbe vonni kizárólag a programozó dolga. ;)

#165 Érdemes előbb a kiugróan nagy RAM használatra megoldást találni, aztán ráérsz másra is szerintem. Szívesen! :)

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#158

"...teszteld a 2-es beállítással a böngésző viselkedését..."

Ahogy írtam folyamatban van: memóriahasználat OK (nagyon takarékos), a hibák eddig ezek: https://paste.ubuntu.com/p/zb2g9KxMBz/ semmi különösebb, újdonság. A problémás videó is lement gond nélkül (a sorozat második része), ezt is tesztelem a továbbiakban (3. és további részek).

"...egy-két napig Live rendszert használsz..."

Ez egy időre csúszni fog, azért igyekszem még a héten faragni egy pendrive-ot és a hétvégén megnézni, hogy mit mutat (, majd kiderül, ha odaérek, hogy egyáltalán szükség lesz-e még rá, írok erről alább).
Itt feltennék egy bátortalan kérdést:
Szóba kerül (https://linuxmint.hu/comment/48179#comment-48179) a Firefoxban új profil kialakítása, meg itt is írod.
Ha eljutok odáig (, ha a későbbiekben is fontosnak találod), nem lenne egy jó helyettesítő megoldás egy új felhasználó létrehozása a rendszeren belül (ilyet már csináltam korábban)? Így nem kellene a fájlokkal bűvészkednem, meg ide-oda állítgatnom a kiegészítőket/bővítményeket/egyéb beállításokat, mert elvileg kapnék egy teljesen gyári állapotot (, ha nem tévedek), amit tesztelhetek, aztán meg simán törlöm a felhasználót, ha végeztem. Így nem veszélyeztetném a jelenlegi állapotot (egy sima felhasználóváltással akár ide-oda mászkálhatnék is), de mégis tudnék tesztelni.
A másik opció, ami eszembe jutott az a mostani rendszer live-ban történő indítása (a telepítéskor használt pendrive-ról) úgy, ahogy a Linux Mint 20.2 kapcsán említetted, itt aztán tuti gyári állapotok uralkodnának állítgatások nélkül (, ha nem tévedek a Firefox egy régebbi verziója lenne aktív, így azt is tudnám tesztelni, hogy a verziófrissítésnek milyen hatása volt, a kiegészítőket/bővítményeket/egyéb beállítások módosítása mellett), de mégis könnyedén vissza tudnék lépni a jelen valóságba (SSD-ről indítva a rendszert). Sőt az is megeshet, hogy ezután már a Linux Mint 20.2 live-os tesztre nem is lenne szükségem (gyorsabb is lenne, mert nem kellene indító pendrive-ot faragnom, csak rádugnom a meglévőt), mert lehet, hogy így is ki tudnám szűrni ugyanazokat a problémákat.

Nekem mindkettő fenti opció könnyebbnek, gyorsabbnak és kevésbé kockázatosnak tűnik. Vélemény?

"Bármelyikét használhatod szerintem, de másolni nem tudod az éjszakás próba eredményét, legfeljebb lefotózni okostelefonnal vagy fényképezőgéppel, és a képet megosztani."

Valahogy titkon éreztem, hogy ugyanaz a helyzet, mint a BIOS nézegetése esetén, akkor majd fényképezem.

"A második elvileg - csak gondolom a leírásokból és a nevéből - másolható szöveget adna"

Én is erre gondoltam.

Akkor a Memory test (Memtest86+) opciót választom (írtad, hogy ráér, de mivel odafigyelés nélkül, önállóan is lemegy, akár éjszaka, így szerintem megcsinálom, hátha előrébb leszünk vele).

"sudo memtester 200M 1"

Ez nagyjából az, amit én néztem a Terminálban korábban (https://linuxmint.hu/comment/48175#comment-48175 : sudo memtester 1024 5 , bár ennek már sok jelentősége nincs, ha a Memory test (Memtest86+) lesz csupán a nyerő).

"A memória jellemzőit a kimenettel tudod megmutatni:"

sudo dmidecode --type memory: https://paste.ubuntu.com/p/fzd5DwwcjH/

Ugyanaz a szerelő rakta bele mindkettőt, csak nem egy időben. A parancsot lefuttatva, nekem úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben, igaz arra számítottam, hogy az általam állított gyártói/típusbeli azonosság is beigazolódik, de tévedtem, azért remélem ennyi is elég.

Elolvastam a belinkelt tartalmakat, de a második problémás, mert nem volt megnyitható.

"Az SSD-t is érdemes lenne tán Live rendszerről vizsgálni, kiválasztva az SSD-t, és a Lemezek alkalmazással."

Ezt is felveszem a listára, ha megleszek a végrehajtásával, akkor közlöm az eredményeket.

Igyekszem időrendi sorrendben haladva (, ahogy megjelennek a kommentek) minden hozzászólást megválaszolni (ez a minimum, amit megtehetek, hálából, amiért veszitek a fáradságot és foglalkoztok a problémámmal), nem szívesen ugrálnék, a sorrendet felrúgva, mert még a végén kimarad valami, vagy átsiklok valami felett (, így is megesik, akkor meg ugye szóvá van téve, jogosan). Így ez időbe telik sajnos, úgy tűnik, hogy sokkal lassabb vagyok mint pl. te, így mire én egy kommentedre válaszolok, megcsinálom a benne leírtakat, és az eredményeket közlöm, addigra te már rég máshol jársz (mondjuk 2-3 bejegyzéssel arrébb), így csak nő a szakadék köztünk, ezrét kértem hogy lassíts egy kicsit (tök jó, hogy így a szíveden viseled a dolgot, de úgy néz ki, hogy nálam sokkal magasabb fordulatszámon pörögsz, amivel én nem fogok tudni lépést tartani), hogy utolérhessem magam (az élet által rám rót egyéb feladatokban, így is megcsúsztam már, a jelen probléma miatt, ezekkel is foglalkoznom kell lassan, így várhatóan még lassabb leszek).

kimarite képe

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#167 Vasárnap jobban ráértem a gép mellé ülni mint máskor, amúgy szabadidőm nem túl sok.
A RAM-ok egyformának tűnnek, de ezt tudtam összehasonlítani, és erre voltam kíváncsi: Speed: 667 MT/s. Furcsaságnak tűnik, de a dmidecode normál működése, hogy a régebbi alaplapoknál, DDR2 RAM tipusoknál téved:

Physical Memory Array # alaplap
	Location: System Board Or Motherboard
	Use: System Memory
	Error Correction Type: None
	Maximum Capacity: 1000 MB # RAM méret, amit legfeljebb bele tehetsz (tévedés)
	Error Information Handle: Not Provided
	Number Of Devices: 2 # RAM slot száma

Új felhasználó létrehozása grafikusan a Felhasználók és csoportok alkalmazással is kivitelezhető, legalábbis a Cinnamon asztali környezetnél. Az általad használt Xfce asztali környezetnél is nyilván van ilyen, nézz körbe a menüben, a hasonló rendszerfelügyeleti alkalmazások beállításaiban, reméljük, meglesz.

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#160

"Azt írtam, elegendő csak telepíteni az uBlock Origin kiegészítőt, más teendőd nincsen. :)
Az, hogy a bőség kosarával mit kezdesz, a te dolgod, például, hogy van-e időd rá...."

Ahogy írtam, most ez a helyzet: https://linuxmint.hu/comment/48200#comment-48200 , kicsit tovább mentem, mint az uBlock Origin, de nem estem túlzásba, eddig elég biztatóak a tapasztalatok, de nem akarom elkiabálni. Tényleg becsülettel megpróbálok mindent elolvasni, sőt még felfogni is (ez a része sem lenne hátrány, ha sikerülne, gondolom), de kapacitás hiányában kénytelen vagyok priorizálni (, úgy fest, ebben sem vagyok a legjobb), elsősorban a kéréseket próbálom teljesíteni, a kérdésekre a tőlem telhető legjobb, legérthetőbb válaszokat próbálom adni, és ha marad időm, meg energiám akkor a linkeket is elolvasom (, e ez utóbbi nem mindig jön össze, ezen nem hinném, hogy bármilyen kényszer is tudna változtatni, sajnos :-)).

"itt leírtam, mi lenne a teendő. ebben a témakörben:  Firefox 89 időnként ledermed"

Erre itt reagáltam: https://linuxmint.hu/comment/48237#comment-48237

swaphasználat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#162

"...Mi a cél azzal, hogy a swap használatot figyeled?..."

Azt hittem, hogy kíváncsi vagy rá: https://linuxmint.hu/comment/48186#comment-48186

Egyébként úgy jött le (korábban, mikor az SSD-t vettem és utána olvastam a Mint telepítésének is), hogy alapból a memóriát használja a rendszer és a swap-re csak akkor van szükség, ha kifut a memóriából (jellemzően memóriaszegény gépeknél, ezek szerint nem helytállóak az információim), ezért is aggasztott korábban, hogy akkor is használja, amikor még van memóriája szabadon elérhető (a swap ugye az SSD része, azon ír-olvas, az SSD viszont kevésbé tolerálja ezeket a műveleteket, mint egy HDD, így csökkenti az élettartamát: https://linuxmint.hu/forum/igazhamis-3-gb-ddr2-667-mhz-memoria-integralt...).

Az smem-et használom/használtam: https://linuxmint.hu/comment/48184#comment-48184

A hpot úgy gondolom nekem elég lesz (ezt folyamatosan csekkolom), ha ugyanaz, mint a glances.

Azért is volt furcsa a szituáció (https://linuxmint.hu/comment/48184#comment-48184), mert az ok, hogy használja a swap-et (miután fentebb írtad, így hajlamosabb vagyok elfogadni) a szabad memória mellett, ezt mutatta is a htop (https://ibb.co/ZTZhcVy), viszont a logika azt diktálná, hogy ha ilyenkor megnézem az smem-et, akkor látnom kéne, hogy pontosan mely folyamat/folyamatok/fájl/fájlok... találhatók itt, de semmi nem volt látható (https://paste.ubuntu.com/p/x3wQgHbtBz/), full nulla volt az összes swap érték, ráadásul a feladatkezelő is nulla használatot mutatott (https://ibb.co/Y3tF4WX) ez számomra elég zavaró ellentmondásnak tűnt, ezért is osztottam meg, hátha jó lesz valamire.

norbi@norbi-M540R:~$ grep Swap /proc/meminfo
SwapCached:            0 kB
SwapTotal:       4194300 kB
SwapFree:        4194300 kB
norbi@norbi-M540R:~$ cat /proc/swaps
Filename                Type        Size    Used    Priority
/home/norbi/swapfile                    file        4194300    0    -2
norbi@norbi-M540R:~$ swapon -s
Filename                Type        Size    Used    Priority
/home/norbi/swapfile                       file        4194300    0    -2
norbi@norbi-M540R:~$ cat /proc/sys/vm/swappiness
10
norbi@norbi-M540R:~$

kimarite képe

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#169 Próbálkozz, ismerkedj a kiegészítőkkel, illetve a Firefox beállításokkal.

#170 A swap használatra nem voltam kíváncsi. Csak megmutattam egy másik módszert.

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#164

Köszi, a szemem elvileg rendben évente nézik, bár a covid az utóbbi időben ezt áthúzta :-))

Komolyra fordítva a szót, láttam, hogy utána olvashatok (idéző jelek közé csak a mondandód egy részét teszem, hogy tudd hova kötni az általam leírtakat, a korábbi kommented tartalmán belül), de mivel írtad, hogy szerinted mégiscsak jól van így, így elengedtem a témát (, ahogy írtam) és nem olvastam utána (, mert van itt még fontosabb teendőm is, ahogy megjegyezted te is).

Azért foglalkoztam vele, mert kérted, hogy nézzem meg, ezt megtettem, azt írtad, hogy 2-t kellene látnom a beállítást követően, de 4-et láttam (továbbra is) ezt jeleztem, mert hibának gondoltam (abban egyeztünk meg, hogy minden hibát/eltérést jelezzek, most is ezt tettem), hogy mérlegelhesd a dolgot, jó-e ez így, vagy sem (azt ne várd el tőlem, hogy ezt megtegyem, mert ehhez messze nem rendelkezem a szükséges ismeretekkel, és ahhoz sem, hogy eldöntsem, hogy mi a fontos és mi nem - egy jelentéktelennek tűnő dolog is okozhat komoly problémát), azt írtad, hogy ok, akkor így már nekem is ok (, bár továbbra is furcsállom, hogy miért nem jön ki a matek: a 2 ezek szerint néha 4 - ha utána olvastam volna, ahogy javasoltad, biztos kiderült volna).

Az adósságomat kimenetügyben (sudo dmidecode --type memory) már törlesztettem (írtam, hogy lassan haladok, de biztosan és persze sorban).

OK, résen vagyok, de csak nem akar rendetlenkedni, eddig is minden hasonló jelenség nagyon véletlenszerű és ritka volt, így nem könnyű kiprovokálni, amíg ez nem jön össze, addig a többi fronton nagyon nem lépek tovább (, ha meg az eddig módosítások orvosolták és nem tűnik fel többet, akkor lehet, hogy a további bolygatásnak nem is lesz sok értelme, jobb a békesség alapon).

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#166

"Egy alkalmazás működési sajátosságait ilyen mértékben kétségbe vonni kizárólag a programozó dolga. ;)"

Ilyen magaslatokba még véletlenül sem szeretnék szárnyalni, de azért mégis zavarja a szemem ez a 2/4 dolog (lehet, hogy még mindig nem sikerült kiirtani magamból a közgázos/pénzügyes/számviteles tanulmányok számokra fetisizáló hatását).

"Érdemes előbb a kiugróan nagy RAM használatra megoldást találni, aztán ráérsz másra is szerintem. "

Rajta vagyok, eddig nem jött elő (több alkalmazás, meg Firefoxos fül aktivitása mellett is stabilan 1-1,5 GB+0 swap a felállás, ami szemetgyönyörködtető, hibaüzenet meg a szokásos:

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

, meg időről-időre a

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

, de ezek nem befolyásolnak látszólag semmit, így részemről akár meg is békélek velük, akár végleg is), remélem így is marad és akkor talán megoldottnak tekinthető lesz a probléma.

"Szívesen! :)"

Valójában ez konkrétan T. István (https://linuxmint.hu/comment/48190#comment-48190) kommentjére ment válaszul (, írtam, hogy minden hozzászólásra igyekszem, köszönetem jeléül, válaszolni), de azért persze te is magadra veheted:-))

kimarite képe

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#173 Rajta vagyok, eddig nem jött elő (több alkalmazás, meg Firefoxos fül aktivitása mellett is stabilan 1-1,5 GB+0 swap a felállás, ami szemetgyönyörködtető

Lehet, megoldottuk? Kiderül.

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

Írd fel egy füzetbe vagy mentsd el szöveges fájlba (txt) a magyarázataim.

Használd a Firefox beépített keresőjét is, mégpedig úgy, hogy itt, a lap alján lépj az első lapra (ez már a negyedik), nyomd meg a bal Ctrl + F gyorsbillentyűt, illeszd be a keresőmezőbe a Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost kifejezést és keress rá az első oldal tartalmában. Ha nem találod, lépj a második lapra, keress rá ott is, és így tovább. Azt fogod látni, hogy megválaszoltam az üzenetet. Annyira egyszerű a módszer, hogy nem is mutatom, hol tettem meg :). Másrészt, nem árt gyakorolni sem a Firefox ilyetén lehetőségeinek használatát.

Használhatod a honlap keresőjét is még.

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#168

"Vasárnap jobban ráértem a gép mellé ülni mint máskor, amúgy szabadidőm nem túl sok."

Köszönöm, hogy rám szántad ezt az időt, kevesebbel is beértem volna, hagyj magadnak is.

"A RAM-ok egyformának tűnnek..."

Örülök, hogy kielégítő választ adtam és úgy tűnik, hogy minden OK.

"Maximum Capacity: 1000 MB # RAM méret, amit legfeljebb bele tehetsz (tévedés)"

Azt nem tudom, hogy mennyire tévedés, vagy sem, nem én találtam ki, hogy belemegy a 2 GB-os is (gyárilag 1x1GB volt benne), hanem a szerelő, aki belerakta (nem egy kókler a srác, saját boltja van, meg még arra is figyelt, hogy milyen ram menjen bele - mondta, hogy mely Chipek sz@rok, nem mintha ezzel nekem sokat mondott volna, de látszott, hogy komolyan veszi a témát, ezrét /is/ évek óta hozzá járok, nagy megelégedéssel), vagy 8 évig 3GB memóriával üzemelt (1+2GB felállásban), látható gond nélkül Windows, meg Ubuntu mellett is, most meg ugye 2x2GB van benne kb. 1 éve. Nem lehet, hogy a BIOS az oka (tudomásom szerint e téren a gyári kb. 13 éves állapotok uralkodnak) és kellene neki egy BIOS frissítés (nem mintha vágyna rá a lelkem és szívesen vállalnám), ez csak egy bátortalan és gyanítom, hogy meglehetősen szakmaiatlan, hozzáértést mellőző kérdés.

"Új felhasználó létrehozása grafikusan..."

Ahogy írtam, ezt már csináltam (, amikor az SSD belekerült a gépbe, ezért is ugrott be ez a lehetőség), így könnyebnek tűnik számomra, valószínűleg megint elboldogulok vele, ha rá kerül a sor (arra már nem emlékszem, hogy akkor is már Linux Mint 19.2 Xfce volt a gépemen vagy még a Linux Mint 19.1 Xfce, de gondolom ez részletkérdés, mert sok eltérés nem lehet).

Kiegészítők/Bővítmények

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#171

OK! Úgy voltam vele, hogy inkább mutassak többet, mint kevesebbet, mivel nem voltam benne biztos, hogy szükséged van-e rá.

kimarite képe

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#175 kellene neki egy BIOS frissítés (nem mintha vágyna rá a lelkem és szívesen vállalnám), ez csak egy bátortalan és gyanítom, hogy meglehetősen szakmaiatlan, hozzáértést mellőző kérdés.

A BIOS frissítés nem árt, segíthet is problémákon.
Kivitelezhető, ha elérhető újabb BIOS, és olyan szerelő csinálná, akiben megbízol.
Én úgy tartom, azt javítsuk, ami elromlott. Nálad gond van, tehát ... hallgasd meg a szerelő véleményét, aztán dönts.

A kiemelt parancssor mutatja a BIOS dátumát:

inxi -Fxzzz | grep BIOS
  BIOS: Hewlett-Packard v: 68ISB Ver. F.31 date: 10/01/2012

Az alaplapod gyártója pedig közli (neten), van-e újabb. Vagy a szerelő. :)

Új felhasználó létrehozása grafikusan...
Ahogy írtam, ezt már csináltam (, amikor az SSD belekerült a gépbe, ezért is ugrott be ez a lehetőség), így könnyebnek tűnik számomra, valószínűleg megint elboldogulok vele

Egy próbát megérhet. Ha már csináltad is. Szerintem sem bonyolult.

kimarite képe

Új felhasználó létrehozása grafikusan...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#177 Szerk.: a Firefox beállítások alapról indulnak az új felhasználónál, tehát, ugyanazt érjük el, mintha átnevezted volna a .mozilla könyvtárat a meglévő felhasználóval. De a felhasználó egyéb beállításai is az alapról indulnak, és így is meg lehet fogni az okokat, mert lehetséges az is, hogy a személyes beállításokban bújt el a probléma. Jó ötlet az új felhasználóval való tesztelés.

Multi-process Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#174

"Lehet, megoldottuk? Kiderül."

Bár így lenne!

"Írd fel egy füzetbe vagy mentsd el szöveges fájlba (txt) a magyarázataim."

Jó ötlet a szöveges fájl, bár már abban is annyi infó lenne, hogy azt is nehéz lenne követni. Egyébként emlékeztem rá, hogy ez is (a GPU-ra utalóval együtt) a nem különösebben jelentős kategóriába tartozik (csak a konkrét válaszodra nem), csak ismét azt kívántam szemléltetni, hogy mit dob a gép (legnagyobb örömömre semmi komolyak, eme biztató örömhírt szerettem volna megosztani).

A keresési tippet köszönöm, nem ismertem, a segítségével megtaláltam, igaz nem egy az egyben ugyanaz (###!!! [Parent][RunMessage] Error:/###!!! [Child][RunMessage] Error:), csak az Error: ... után, de sejtem, hogy mindkét esetben ugyanaz a magyarázat

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390079,name=PContent::Msg_DestroyBrowsingContextGroup) Closed channel: cannot send/recv

Már említettem, bizonyos esetekben a terminálban indított böngésző kimenete ezt az üzenetet küldi, de ez nem hiba, csak bezárod a FF ablakot, így bizonyos folyamatok futása megszakad (closed channel)...

kimarite képe

Closed channel / Channel closing | üzenetváltás

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#179 Nem kell egyikkel sem foglalkozni :): Már említettem, bizonyos esetekben a terminálban indított böngésző kimenete ezt az üzenetet küldi, de ez nem hiba, csak bezárod a FF ablakot, így bizonyos folyamatok futása megszakad (Closed channel/Channel closing)...

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost # idő túllépés, éppen üzenetváltás történt volna... (van egy, programszinten beállított időtartam, ami a kommunikációra van szánva, ez járt le ... azaz, az ablak bezárás ehhez képest túl korán történt.) | to late/túl késő az üzenetek/messages küldésére, a csatorna/channel bezárult/closed. Más szavakkal: a kapcsolat megszakadt az alkalmazás ablakának bezárása miatt.

###!!! [Parent][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390079,name=PContent::Msg_DestroyBrowsingContextGroup) Closed channel: cannot send/recv # bezártad (destroy/elpusztítottad) az alkalmazás (Firefox) ablakát, nem tud üzenet létrejönni azzal. | nem lehet/cannot üzenetet/messages küldeni, a csatorna/channel bezárult/closed. Más szavakkal: a kapcsolat megszakadt az alkalmazás ablakának bezárása miatt.

[GFX1]: Attempting to post to an invalid Compositor Thread

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#177

BIOS:

Ránéztem a parancsra, de eléggé eltér a te kimenetedtől a választ (gondolom ez azért benne van a pakliban - más-más gyártó), így viszont az alaplap gyártóján és típusán (, amit eddig is tudtam) - CLEVO M540R -, meg a BIOS gyártóján és verzióján - Phoenix SROSA001.86C - mást nem sikerült megtudni ( nem, mintha ez kevés volna), a korát, pont mint hölgyek esetén, homály fedi (, de úgy 13 évre saccolom):

norbi@norbi-M540R:~$ inxi -Fxzzz | grep BIOS
  Mobo: CLEVO model: M540R serial: <filter> BIOS: Phoenix v: SROSA001.86C.
norbi@norbi-M540R:~$

Az első az lesz, hogy elkezdek kutakodni a neten újabb verziók után, ha van ( tuti, hogy van valamivel frissebb, ha nem is tegnap íródott verzió, ami már akár nyerő is lehet), akkor legalább lesz értelme a szerelőhöz fordulni (vállalja-e, látja-e értelmét).

Egyébként simán el tudom képzelni, hogy a BIOS minden problémám eredendő oka (egyébként a hardverek macerálása során /új memória, SSD/, meg úgy általában időnként nem lenne alap a frissítése?):

a memóriás furcsaságoknak (túlpörgés - bár e tekintetben bizakodó vagyok és reménykedem, hogy már túl vagyunk rajta -, valamint a "Maximum Capacity: 1000 MB # RAM méret, amit legfeljebb bele tehetsz (tévedés)" jelenségnek)
a terminálos visszajelzésnek (norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device - te az alaplapra gyanakodtál emlékeim szerint, de lehet, hogy a BIOS is opció)
meg az SSD állapotát is befolyásolhatja (https://linuxmint.hu/comment/47488#comment-47488 https://linuxmint.hu/comment/47495#comment-47495), simán meglehet, hogy egy 13 éves BIOS nem a legmegfelelőbb egy viszonylag új hardvernek (gondolom kb. 13 éve nem nagyon volt szempont a BIOS megalkotásakor, hogy megfelelő legyen SSD-esetén).

 

Új felhasználó létrehozása grafikusan...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#178

Na pont erre gondoltam én is, hogy számomra egyszerűbbnek tűnő módszerrel talán még jobb eredményt lehetne elérni. Végre valami okosság is tellett tőlem, nem ártott ez a kis sikerélmény :-))

Closed channel / Channel closing | üzenetváltás

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#180

OK! Most már teljesen tiszta.

BIOS frissítése

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

"...BIOS: Phoenix v: SROSA001.86C."

Szerintem ő lesz az: https://www.wimsbios.com/biosupdates/clevo/PH79HCL6
Ha így van, akkor erősen 2006-os.

Ez alapján úgy tűnik, hogy a jelenlegi a legfrissebb BIOS, amit nehezen hiszek el:
https://www.wimsbios.com/biosupdates/clevo.jsp

Talán ez az oldal lenne a legjobb (mégis csak egy gyártói, hivatalos forrás lenne a nyerő), de a használata regisztrációhoz kötött, amivel én nem rendelkezem: https://www.clevo.com.tw/en/e-services/esupport/OLTS_DL.asp

Ha nem az alaplapra keresek, hanem a BIOS gyártójára:

Felajánlja ezt a lehetőséget a BIOS egyszerű és gyors frissítésére: http://www.phoenixbios.com/
Ezt is bedobja (http://www.phoenixbios.com/tips.php), lehetőséget a gépem csekkolására, egy álom lenne, ha működne, de a Linuxot nem komázza.

Több szempontból is macerásnak tűnik, hogy Linuxot futtatok (erősen Windows/DOS vonalasnak nézem a dolgot), itt talán van némi kibúvó, de ezek már az új BIOS beélesítésére vonatkoznak, ha jól fordítom, a van-e és a melyik a legújabb kérdésekre még mindig nem nagyon tudom megtalálni a választ (Windows nélkül):
https://soggi.org/motherboards/bios-update-flash-utilities.htm
https://www.flashrom.org/Flashrom

Van frissítésre vonatkozó leírás Linux/Ubuntu vonalon, egy Dell gép példáján bemutatva:
https://www.dell.com/support/kbdoc/hu-hu/000131486/update-the-dell-bios-...
Elvileg a jelenlegi BIOS-om gyártójával nincs kompatibilitási gondja:
https://fwupd.org/lvfs/devices/ https://fwupd.org/lvfs/vendors/#phoenix

Ennek a segítségével lehetne megtudni, hogy mi a helyzet frissebb BIOS frontján, de nálam nem játszik sajnos:
Forrás: https://www.dell.com/support/kbdoc/hu-hu/000131486/update-the-dell-bios-...

Ubuntu 16.04 and later natively notifies you of new BIOS updates. When an update is available, a notification is displayed to flash the update.
Note: Other Linux distributions may need to have the capsule flashing tools manually installed. Check with your distribution vendor for more information.

, mert ehhez, úgy olvasom, hogy túl avítt a vasam. Úgy fordítottam, hogy "UEFI capsule updates" támogatást igényel, ami nálam kilőve (tovább olvasva 2015 utáni gépeknél jöhet csak szóba, meg emlékeim szerint az UEFI a régi BIOS modernebb változata, ami jelenleg nálam nem játszik).

Van egy olyan sejtésem, hogy max valamilyen 2015-ig terjedő kiadású, old school BIOS-ra tudnék frissíteni (mondjuk 2006 és 2015 között azért eltelt pár év, meg azért mégis csak közelebb van a mához), ha van ilyen és még meg is találnám, mert az UEFI változatok már tuti hogy nem lennének nálam hardveresen támogatva, ha jól sejtem, már ha fejlesztettek volna ilyent rá egyáltalán (ezt kétlem).

Szerintem egyelőre jegelem a témát, mert használható információhoz nem nagyon jutottam (van-e újabb verzió), meg elég kockázatosnak is tűnik a frissítés (még ha szakember is csinálja), több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hajthat. Még lehet hogy nézelődöm utána, esetleg rákérdezek a számítógép szervizes srácnál, hogy mit tud róla kideríteni (már, ha megteszi nekem ezt a szívességet - ezt azért 100%-ra nem mondanám, meg ennyire nem akarok pofátlan lenni vele).

kimarite képe

BIOS frissítése

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#184 2006-12-24 dátumú az elérhető BIOS, de neked újabb van, ami más gépeknál látszik is):

Machine:   Type: Kvm System: CLEVO product: M540R v: N/A serial: <filter> Chassis: CLEVO type: 1 serial: <filter> 
           Mobo: CLEVO model: M540R serial: <filter> BIOS: Phoenix v: SROSA001.86C. date: 08/06/2007 

Újabbat nem találok. Esetleg a szerelő.

MemTest86+

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#186

2021.07.26:

Firefox indításakor rögtön (este- filmnézés előtt):
norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[Parent 2045, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
[Parent 2045, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

A WARNING: FileDescriptorSet destroyed részre rákerestem a fórumon, de nem dobott ki semmit (idő hiányában nem kutakodtam tovább): https://linuxmint.hu/search/node/WARNING%3A%20FileDescriptorSet%20destroyed

Elindítottam még egyszer:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[Parent 2470, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

A fentiek után még szépen lement 2 rész a gázos sorozatból, tehát ez a vonal rendben.

2021.07.27.:

Az első Firefox indítás rendben volt:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

Memtest86+

Utána indítottam egy Memtest-et (reggel 7 körül, hadd pötyögjön magában), este 11 körül, már végzett a 10. vagy 11. körrel (minden gyönyörű és hibamentes volt), de csak nem akart megállni magától, azt hittem valamikor csak elég lesz neki (jobban meg kellett volna néznem az elindításakor az általad belinkelt képet, leginkább a bal oldalát, akkor talán rájöttem volna, hogy a végtelenségig pörög magától, így utólag már vicces :-)))), akkor már úgy voltam, hogy mennie kell a szobából, mert jó lenne aludni. Gondoltam egy merészet, és bízva az akkumulátorban (nem túl izmos már, de áramszünet esetén még simán biztosít annyi időt, hogy kényelmesen bezárjak mindent és szépen leállítsam a gépet), megkíséreltem kivinni a konyhába, de túl sok volt neki az az 1-2 perc, amíg leküzdöttem azt a pár méter távolságot, és kifutott az áramból és szépen leállt a gép (meg egy pillanatra az agyamban is a vérkeringés, utána meg túlpörgött). Rövid ideig dilemmáztam rajta, hogy magamat, vagy a gépet vágjam a földhöz, de egy kis idő után, túljutottam a mélyponton és, miközben egy kicsit remegtem az idegtől, ismét elindítottam a tesztet. (Remélem ez a szabálytalan leállás nem tett be a gépnek és nem lesz belőle később problémám).

Ezek után gondolom nem meglepő, hogy erről a tesztről nincs képem, illetve hogy nem volt rendszer/Firefox teszt a nap során.

Ezek a 07.27-07.28. közti teszt eredményei (elég gagyik lettek a képek, de a lényeg látszik), 11X ment végig és hibátlan:

https://ibb.co/dj3hz6S
https://ibb.co/4WMDnfb
https://ibb.co/dKx6RRc
https://ibb.co/s1wypms

Jöttek új frissítések (Firefox is) kedd esete (https://ibb.co/Pj1MWzL), velük mi legyen?

BIOS frissítése

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#185

Live módban indítva (07.26.), eszembe jutott egy vad ötlet és Terminálból indítottam a Firefoxot, ezt kapd ki:
mint@mint:~$ firefox

pont ezt akartam tesztelni és bejött=>úgy néz ki, hogy nincs igazából gond a GPU-val (, ha lenne itt is megjelenne a hibaüzenet, így talán a BIOS, memória vonalon is megnyugodhatok), meg a jelen rendszerrel sem, ebből a szempontból legalább is (nem biztos, hogy szükség lesz az újabb Mint live tesztelésére, mert gyanús, hogy a szűz rendszerhez képes sikerült vagy nekem vagy valamilyen frissítésnek elbarmolnia valamit). Vélemény (esetleg lehet, hogy live-ban máshogy viselkedik, mint élesben)?

Ezt viszont a teszt közben bedobta:

(/usr/lib/firefox/firefox:3599): dconf-WARNING **: 16:05:14.709: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Permission denied

Volt már hasonló visszajelzés:
(/usr/lib/firefox/firefox:1661): dconf-WARNING **: 15:43:59.222: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Engedély megtagadva

https://linuxmint.hu/comment/48022#comment-48022
https://linuxmint.hu/comment/48026#comment-48026
https://linuxmint.hu/comment/48136#comment-48136
https://linuxmint.hu/comment/48139#comment-48139
https://linuxmint.hu/comment/48152#comment-48152

Ez mondjuk marha érdekes, mert azt írtad, hogy valami a rendszerrel lehet, vagy lemezhiba, amikor az SSD-re telepített rendszer esetén merült fel.
Na mármost, ha igazam van és a fenti 2 visszajelzés tulajdonképpen ugyanaz, akkor pendrive-ról indítva, ami full gyári, a rendszer szempontjából elég érdekes a rendszer rész, bár a lemezhiba is fura (különösen a meghajtótesztek után), mert most köze sem volt az SSD-hez. Ergo, vagy alapból a pendrive-on lévő rendszer gatya (, azért az fura lenne), vagy a pendrive a hibás lemez (, de az megint fura lenne, hogy a pendrive, meg az SSD egyszerre hibásodik meg).
Nem lehet, hogy ennek az az oka, hogy akkor is ép teszteltem az SSD-t (, így utólag meg nem mondom, hogy a kettő azonos pillanatban merült-e fel, mármint a hibajelzés és a teszt) és azt a területet birizgáltam, amin ez a fájl is szerepel és ez ellen a birizgálás ellen tiltakozott, csak azért mert se előtte, se utána nem láttam hasonlót, emlékeim szerint ('hál Istennek)?

A Firefox bezárásakor ezt dobta (közvetlenül a fenti sor alatt jelent meg, ha ez számít), erre nem tudok mit mondani (, hacsak nem valami Geckodriver-hez, vagy kiegészítőhöz, vagy inkább ezek hiányához köthető dolog), mert rákerestem (https://linuxmint.hu/search/node/Gecko_IOThread), de nálam nem merült fel korábban:

[Parent 1984, Gecko_IOThread] WARNING: pipe error (76): Connection reset by peer: file /build/firefox-xCpWzA/firefox-68.0.1+linuxmint1+tina/ipc/chromium/src/chrome/common/ipc_channel_posix.cc, line 358
[Parent 1984, Gecko_IOThread] WARNING: pipe error (59): Connection reset by peer: file /build/firefox-xCpWzA/firefox-68.0.1+linuxmint1+tina/ipc/chromium/src/chrome/common/ipc_channel_posix.cc, line 358

Lefuttattam egy SSD tesztet is live módban, ahogy megbeszéltük (elvileg az Extended - Bővített verziót nyomattam és reményeim szerint jól is):

https://ibb.co/bWJFwSQ
https://ibb.co/275tT53
https://ibb.co/Zg4y1VW

Amennyire én látom ez is patent, ugyanúgy, mint amikor a telepített rendszerről vizsgáltam (https://linuxmint.hu/comment/47488#comment-47488), csak a HDSentinel jelzett károsodást (https://linuxmint.hu/comment/47495#comment-47495), így már végkép nem tudok igazságot tenni (, de inkább arra hajlok, hogy a HDSentinel nem ad pontos képet, ahogy korábban is említettem / https://linuxmint.hu/comment/48175#comment-48175 / - tudom, hogy te máshogy látod / https://linuxmint.hu/comment/48179#comment-48179 /).

Szerintem ezután (, meg a memtest eredménye után: https://linuxmint.hu/comment/48371#comment-48371) kicsit pihenőpályára állítom a dolgot, mivel úgy néz ki, hogy a memória OK, az SSD (legalábbis 2 vs. 1 arányban) OK, Firefox egyelőre OK, így leginkább csak a jelen rendszer tesztelését forszírozom (esetleg a [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device live-os tapasztalat miatt, egy visszaállítás, korábbi állapotra, Timeshif segítségével még játszhat, de ha nem befolyásol semmit még lehet, hogy ezt is inkább békén hagyom), figyelem, hogy mit írt ki, hogy viselkedik (, ha lesz valami megosztom, kérdezek, a javaslataitokat megkísérlem megvalósítani, ahogy eddig is) és ha nem borul meg semmi, akkor hagyom az újabb Mint-es tesztelés, a BIOS frissítést meg tuti (, mert eddig minden stabilnak tűnik és nem szeretném sem a rendszert, sem magamat megborítani).

kimarite képe

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#187 [Parent 2045, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

WSL (Windows Subsystem for Linux) vagy a Citrix alkalmazás használatánál jelentkezik. Úgy vélem, egyiket sem használod, úgyhogy a megoldás ez lehet: about: config

A

browser.tabs.remote.autostart beállítás értéke legyen false

és a

browser.tabs.remote.autostart.2 beállítás értéke legyen false

Létezik mindkét beállítás?
https://support.mozilla.org/nl/questions/1167673
https://askubuntu.com/questions/1327810/20-04-firefox-not-rendering-or-loading-pages
https://doc.ubuntu-fr.org/citrix
https://www.citrix.hu/

Ha használsz WSL-t vagy Citrix-et, szólj. :)
Kimenet?
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?p=2012443#p2012443

apt-cache policy icaclient ctxusb

#188 A fenti megoldás jó az IPC problémára is:
https://github.com/SeleniumHQ/docker-selenium/issues/388#issuecomment-316859602
http://kb.mozillazine.org/Plugin-container_and_out-of-process_plugins
https://support.mozilla.org/en-US/questions/1167673

[Parent 1984, Gecko_IOThread] WARNING: pipe error (76): Connection reset by peer: file /build/firefox-xCpWzA/firefox-68.0.1+linuxmint1+tina/ipc/chromium/src/chrome/common/ipc_channel_posix.cc, line 358

Memtest86+ | Ezek a 07.27-07.28. közti teszt eredményei (elég gagyik lettek a képek, de a lényeg látszik), 11X ment végig és hibátlan:

Kiváló, tényleg! Ezzel nincs gond.

Jöttek új frissítések (Firefox is) kedd esete (https://ibb.co/Pj1MWzL(külső hivatkozás)), velük mi legyen?

Telepítsd!

#188 (/usr/lib/firefox/firefox:3599): dconf-WARNING **: 16:05:14.709: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Permission denied
(/usr/lib/firefox/firefox:1661): dconf-WARNING **: 15:43:59.222: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Engedély megtagadva

Angol/magyar.
Fallback módban léphetsz be néha, akkor van ez.
Belépéskor lehet kiválasztani, a felhasználónevedtől jobbra (ikon):

  • Cinnamon (Alapértelmezett) # Fallback, 2D, gyorsítás nélkül (javításhoz)
  • Cinnamon (Software Rendering) # 3D, hardveres gyorsítással (effektek használata, stb.)

Vagy, amikor jelzi a rendszer, hogy nincs hardveres gyorsítás (Fallback). Szokta?
Más hiba a fenti környékén?
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?p=1424481#p1424481
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?t=352931
https://forum.manjaro.org/t/xsession-error-log-full-of-errors/34509

Kimenet (pasztázva)?

cat .xsession-errors

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#189

2021.07.28-án ismét ezt dobta a Terminál (egyébként minden OK, még egy rész gond nélkül lement a korábban problémás sorozatból):

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
IPDL protocol error: Handler returned error code!

###!!! [Parent][DispatchAsyncMessage] Error: PMessagePort::Msg_PostMessages Processing error: message was deserialized, but the handler returned false (indicating failure)

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

"browser.tabs.remote.autostart beállítás értéke legyen false"

Más okból (https://linuxmint.hu/comment/48153#comment-48153) , de már beállításra került ( https://linuxmint.hu/comment/48170#comment-48170 , a kiindulási állapot ebben a kommentben tűnt fel: https://linuxmint.hu/comment/48097#comment-48097 és így nézett ki: https://ibb.co/LJfw0W0).

"browser.tabs.remote.autostart.2 beállítás értéke legyen false"

A váltás megtörtént (, így nézett ki: https://ibb.co/yPCK6sD)

"Ha használsz WSL(külső hivatkozás)-t vagy Citrix(külső hivatkozás)-et, szólj. :)"

Mindkettőre nem a válasz.

"Kimenet?"

norbi@norbi-M540R:~$ apt-cache policy icaclient ctxusb
N: Ez a csomag nem található: icaclient
N: Ez a csomag nem található: ctxusb
norbi@norbi-M540R:~$

" A fenti megoldás jó az IPC(külső hivatkozás) problémára is:"

Úgy legyen.
Átfutottam a linkelt oldalakat (túl sokat nekem nem mondtak, viszont felvettek pár kérdést), van ezekkel (http://kb.mozillazine.org/Plugin-container_and_out-of-process_plugins) bármi tennivalóm (, mivel se nem False, se nem True egyik sem)?
dom.ipc.plugins.enabled: https://ibb.co/sP1dKGZ
dom.ipc.plugins.enabled.x86_64: https://ibb.co/GsLxWcw
dom.ipc.plugins.enabled.*: https://ibb.co/gTp0hzq

dom.ipc.plugins.timeoutSecs: https://ibb.co/Js3vG8B

Memtest86+ "Kiváló, tényleg! Ezzel nincs gond."

OK

"Jöttek új frissítések... Telepítsd!"

Tegnap lefekvés előtt megtörtént a frissítés (https://ibb.co/SBMgBQ8), ami ebből leginkább érdekes lehet, az:
a Firefox új verziója (hogyan viselkedik),
a firefox-geckodriver (különösen azért, mert a fenti hibaüzenettel kapcsolatban már korábban szóba került, megoldást kellene, hogy jelentsen rá:
https://linuxmint.hu/comment/48071#comment-48071
https://linuxmint.hu/comment/48081#comment-48081
https://linuxmint.hu/comment/48086#comment-48086
https://linuxmint.hu/comment/48086#comment-48086
https://linuxmint.hu/comment/48090#comment-48090
https://linuxmint.hu/comment/48091#comment-48091
https://linuxmint.hu/comment/48092#comment-48092), meg talán
a gtk-hoz kapcsolódó három (a gtk is felmerült már korábban).

"Fallback módban léphetsz be néha, akkor van ez."

Nem valószínű, mert eddig még az sem tűnt fel, hogy létezik ilyen lehetőség (csak a jelszavam beírására van lehetőség és kampó, se ikon se más), ha használtam volna valaha is, akkor meg még ki is kellett volna választanom az opciók közül (, ahogy írtad).

"Vagy, amikor jelzi a rendszer, hogy nincs hardveres gyorsítás (Fallback)"

Nem szokta. Egyébként Xfce felület esetén (ez nem menne szembe az ablakkezelők közötti takarékosságával) is van hardveres gyorsítás, ez nem csak a Cinnamon sajátja - "Cinnamon (Software Rendering) # 3D, hardveres gyorsítással (effektek használata, stb.)" -, nem lehet, hogy nálam csak egy fapados út van - "Fallback, 2D, gyorsítás nélkül" - és alapból ezt használom mindig?

"Más hiba a fenti környékén?"

Nekem nem tűnt fel, nem szoktam eltitkolni semmi ilyesmit :-))

"Kimenet (pasztázva)?"

Remélem ez megadja a kérdésekre a válaszokat: https://paste.ubuntu.com/p/Cb8b7wgSJG/

A linkeket nézegetve az alábbiaknál találtam egyezést/hasonlóságot (nem biztos, hogy mindent kiszúrtam és az sem biztos, hogy amit találtam az jó, mert nem túl érzékeny a témára még a szemem): https://paste.ubuntu.com/p/gDKd6W53FM/

kimarite képe

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#190 ###!!! [Parent][DispatchAsyncMessage] Error: PMessagePort::Msg_PostMessages Processing error: message was deserialized, but the handler returned false (indicating failure)

Egyedi témát használsz a Firefoxhoz, ami egy Addon?
Példa: https://bugzilla.mozilla.org/show_bug.cgi?id=1350836

Vagy, amikor jelzi a rendszer, hogy nincs hardveres gyorsítás (Fallback)
Nem szokta. Egyébként Xfce felület esetén (ez nem menne szembe az ablakkezelők közötti takarékosságával) is van hardveres gyorsítás,

Egyszer lépj be a Cinnamon (Software Rendering) kiválasztásával, a rendszer megjegyzi. A továbbiakban így tesztelj. Xfce-nél nem tudom, van-e ilyen...

nem lehet, hogy nálam csak egy fapados út van - "Fallback, 2D, gyorsítás nélkül" - és alapból ezt használom mindig?

Látod a belépésnél a lehetőségeket vagy nem? :)
Most akkor a levegőbe beszélgetünk tán...
Ha látod, azok mik?

álasztásával, a rendszer ezt megjegyzi (ha nem változtatsz). A továbbiakban így tesztelj.

xfce4-session-WARNING **: 09:31:24.808: gpg-agent returned no PID in the variables

Csináld ezt: (amit linkelek, az csak tájékoztatás, lefordítom, megmutatom neked, mit kell megcsinálni a linkelt oldalakról)
https://forum.xfce.org/viewtopic.php?id=11110

cd .cache
mv sessions sessions.ORIG

A siker teszteléséhez a rendszer újraindítása szükséges.
A pasztázott jelzések bármihez köthetőek, jellemzően nem a Firefoxhoz.

A többire később tudom ránézni, és válaszolni.

Khm, a pasztás, szövegmegosztó oldalon ne társalogj velem, és senkivel se! A kimenetek és szöveges fájlok tartalmának jelzésére hozták létre az oldalt. Ilyet tehát ne ments el (társalgás):

Nálam itt volt hasonló: https://linuxmint.hu/comment/48381#comment-48381

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#191

2021.07.29.:

Megint rögtön megnyitáskor:

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[Parent 1960, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
[Parent 1960, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

Úgy néz ki, hogy nem jöttek be a változtatások: https://linuxmint.hu/comment/48381#comment-48381

Egyébként egész nap minden OK volt, este a problémás sorozatból is hibátlanul lement egy rész, a memóriahasználat pedig parádés, ha nagyon van gyötörve akkor is 1,7-1,8 GB környékén megáll, egyébként meg 1-1,5-öt fogyaszt, de van, hogy még 1-et sem.

"Egyedi témát használsz a Firefoxhoz, ami egy Addon?"

Úgy fest, hogy igen, ez a téma van használatban (nem a gyári beállítás): https://ibb.co/1XjDvLv

"Látod a belépésnél a lehetőségeket vagy nem? :)"

Ahogy írtad korábban:
"Belépéskor lehet kiválasztani, a felhasználónevedtől jobbra (ikon)"
kellene lennie egy ikonnak, hogy egyáltalán felmerülhessen a választás lehetősége, de nálam nincs ikon, ahogy már említettem:
"Nem valószínű, mert eddig még az sem tűnt fel, hogy létezik ilyen lehetőség (csak a jelszavam beírására van lehetőség és kampó, se ikon se más)
, így nincs mivel belépnem és nincs is hova, tehát nem is tudok választani az opciók közül, ezért írtam, hogy:
"Egyébként Xfce felület esetén (ez nem menne szembe az ablakkezelők közötti takarékosságával) is van hardveres gyorsítás, ez nem csak a Cinnamon sajátja - "Cinnamon (Software Rendering) # 3D, hardveres gyorsítással (effektek használata, stb.)" -, nem lehet, hogy nálam csak egy fapados út van - "Fallback, 2D, gyorsítás nélkül" - és alapból ezt használom mindig?"

Biztos, ami biztos csináltam egy képet (ez talán minden szónál többet mond :-))): https://ibb.co/GFV64Vh

Egyébként, ahogy utána néztem ( https://wiki.archlinux.org/title/Display_manager , meg úgy is rémlett), úgy fest, hogy LightDM display managert használok (https://news-cdn.softpedia.com/images/news2/linux-mint-18-2-could-launch... legalábbis ez hasonlít leginkább az elrendezés szempontjából), ez nem befolyásolja a fentieket (lehet, hogy egy másikkal már én is látnék ikont, meg választási lehetőségeket is, bár kétlem, mert a netről linkelt képen John Boone neve mellett ott figyel egy ikon - lehet hogy te is erre gondoltál - de nálam nincs ilyen, ahogy már te is láthatod)?

Remélem így gondoltad:

norbi@norbi-M540R:~$ cd .cache
norbi@norbi-M540R:~/.cache$ mv sessions sessions.ORIG
norbi@norbi-M540R:~/.cache$

"A siker teszteléséhez a rendszer újraindítása szükséges."

OK, újra indítottam, de honnan fogom tudni, hogy sikeres volt-e, a fenti hiba újbóli megjelenésétől függ (, ha így van, akkor elég hosszadalmas a bizonyítási folyamat), vagy van esetleg más módszer?

"A pasztázott jelzések(külső hivatkozás) bármihez köthetőek, jellemzően nem a Firefoxhoz."

OK.

"A többire később tudom ránézni, és válaszolni."

OK, ahogy időd és kedved engedi, egyáltalán nem sürgős.

"Khm, a pasztás..."

Vettem. Csak azért folyamodtam ehhez a módszerhez, mert így tudtam némiképp rövidíteni a hozzászólásomat, de akkor ezt a jövőben mellőzöm.

2021.07.30.:

Délután ismét (a Firefox témához köthető jelenség. Ez nem lehet szintén kapcsolatban a display manager fajtájával?):

norbi@norbi-M540R:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
IPDL protocol error: Handler returned error code!

###!!! [Parent][DispatchAsyncMessage] Error: PMessagePort::Msg_PostMessages Processing error: message was deserialized, but the handler returned false (indicating failure)

kimarite képe

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#192 A három dolog összefügg, egy ok van mögöttük (a korábbi, más jelenségeknek is):

IPDL protocol error: Handler returned error code!

###!!! [Parent][DispatchAsyncMessage] Error: PMessagePort::Msg_PostMessages Processing error: message was deserialized, but the handler returned false (indicating failure)

Itt volt már: https://linuxmint.hu/comment/48071#comment-48071

[Parent 1960, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

Erre nem jön be a javasolt beállítás: https://linuxmint.hu/comment/48381#comment-48381

Tulajdonképpen, és általában véve, gyanakodni lehet a Gecko driverre, az ablakkezelőre (lehet bármilyen), az asztali környezetre (lehet bármilyen), a témára (a Firefox saját sötét témája), de főleg arra arra, hogy kevés a RAM.
A Gecko driver nem találja meg a fókuszt, azaz hibát dob, ha nem találja meg. Ez főleg rosszul megírt, külső témánál van, illetve a fenti dolgokkal is összefügghet ritka esetekben, mint most is.

Én ennek örülök ... szerintem te is. A lényeg:

ha nagyon van gyötörve akkor is 1,7-1,8 GB környékén megáll, egyébként meg 1-1,5-öt fogyaszt, de van, hogy még 1-et sem.

A javaslat (elég egyéni, de gond nem lesz, ha megcsinálod):
A módszer (csak az egyik!): A gépnév, azaz a hostname megváltoztatása
Itt javasolták, vált be: https://forum.xfce.org/viewtopic.php?pid=62293#p62293

Manapság, majd mindegyik asztali környezettel ellátott Linux LighDM (Display Manager) alkalmazást használ, kivéve a KDE, mert az SDDM-et (Simple Desktop Display Manager). Azért írtam, hogy kiválogatom az fontos információkat a linkelt leírásokból, azokat nemcsak „kitaláltam”: jegyzetnek. De ilyen hibák mindig is voltak, régen is, támaszkodni lehet a régebbi hiba bejelentésekre is. Régebben a Mint MDM-et használt, jól írod.
A LightDM jól szokott működni, bejelentkeztet, és némi irányítást is végez. Nem ezzel van gond. Néha, akinek nem kell, az feltesz helyette SLiM-et, ez csak bejelentkeztet. Utóbbi néhanap telepíteni szoktam, most nem használom.

Rendben, Xfce-n nincs 2D/3D (a képet megnéztem a békesség miatt ;)), egy éve használtam, nem volt semmilyen gondom, és nem nézem meg az asztali környezeteket a pincétől a padlásig. 3D-d a rendszeren biztosan van, mert az egyik kimenetben szerepel, hogy van grafikus gyorsítás (renderelés):

Graphics:  Device-1: Intel Mobile GM965/GL960 Integrated Graphics vendor: CLEVO/KAPOK driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0 
           chip ID: 8086:2a02 
           Display: x11 server: X.Org 1.19.6 driver: modesetting unloaded: fbdev,vesa resolution: 1280x800~60Hz 
           OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel 965GM (CL) v: 2.1 Mesa 20.0.8 direct render: Yes 

Nincs más módszer, csak teszt (az átmeneti tár könyvtárát „törölted”):

A siker teszteléséhez a rendszer újraindítása szükséges.
OK, újra indítottam, de honnan fogom tudni, hogy sikeres volt-e, a fenti hiba újbóli megjelenésétől függ (, ha így van, akkor elég hosszadalmas a bizonyítási folyamat), vagy van esetleg más módszer?

cd .cache/
mv sessions sessions.ORIG

Jöttek is másféle üzenetek... :)

-----

Erre nem válaszoltam:
https://web.archive.org/web/20210218124055/http://kb.mozillazine.org/Plugin-container_and_out-of-process_plugins
Nehezen töltött be az oldal, úgyhogy inkább megkerestem a mentést. A DOM-ot manapság nem használja a Firefox. Az IPC kifejezés rendben,kapcsolódik, de utána kell olvasnom... . És ez a megmaradó, egyetlen tartozásom a korábbiból.

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#193

"...A Gecko driver nem találja meg a fókuszt, azaz hibát dob, ha nem találja meg. Ez főleg rosszul megírt, külső témánál van..."

A most használt téma (ideiglenes) letiltása (teszt jelleggel) megérhet egy próbát? Ha utána (gyári állapotok mellett) nem tűnik fel a korábbi visszajelzés, akkor bizonyítást nyerhet, hogy tényleg ehhez köthető. Bár igaz, ami igaz a gyakorlati életben, használhatóság szempontjából nem sok jelentősége van, hogy most időnként bedobja.

"Én ennek örülök ... szerintem te is."

Gondolhatod. Tulajdonképpen az eredendő probléma megoldódott (memória), hála érte leginkább neked, meg persze T. Istvánnak is. A fennmaradó apróságok meg nem keserítik az életemet (könnyedén túl lépek rajtuk), látni sem látnám őket, ha nem Terminálból indítanám a böngészőt. Ha fontosnak tartod a velük való foglalkozást (, vagy csak érdekel a megoldás kulcsa) és van időd, meg kedved tanácsokkal ellátni, akkor szívesen foglalkozom velük a továbbiakban is, de egyébként nem nagyon zavarnak, ahogy fentebb írtam (, így ne érezd kötelezőnek azt, hogy különösebben foglalkozz velük).

"A javaslat (elég egyéni, de gond nem lesz, ha megcsinálod):"

norbi@norbi-M540R:/$ hostname
norbi-M540R
norbi@norbi-M540R:/$ cat /etc/hostname
norbi-M540R
norbi@norbi-M540R:/$ hostname --fqdn
norbi-M540R
norbi@norbi-M540R:/$

norbi@norbi-M540R:/$ sudo nano /etc/hostname
[sudo] norbi jelszava:              
norbi@norbi-M540R:/$ sudo nano /etc/hosts
norbi@norbi-M540R:/$ sudo systemctl reboot

Úgy nézem, hogy sikerült (norbi@ALBACOMP:~$), hogy lesz-e hozadéka, az meg majd kiderül.

"...A LightDM jól szokott működni, bejelentkeztet, és némi irányítást is végez. Nem ezzel van gond..."

OK

"Rendben, Xfce-n nincs 2D/3D (a képet megnéztem a békesség miatt ;)), egy éve használtam, nem volt semmilyen gondom, és nem nézem meg az asztali környezeteket a pincétől a padlásig. 3D-d a rendszeren biztosan van, mert az egyik kimenetben szerepel, hogy van grafikus gyorsítás (renderelés)"

Az még továbbra is érdekes számomra (különösen a saját és a netes képet összevetve), hogy nálam miért nincs ikon, így választási lehetőség sem, pedig az állításod szerint a rendszeremen van 3D gyorsítás (az igazadat meg nem is tudom és nem is akarom kétségbe vonni), tehát a 2D/3D közötti választás lehetőségének is adottnak kellene lennie, így most akkor Isten tudja, hogy melyik van használatban (a gép adottságait ismerve, sejtem, hogy a 2D lenne az ideális). Bár ez a téma sem fog álmatlan éjszakákat okozni, ha a gyakorlatban negatív hatása nem lesz.

"Nincs más módszer, csak teszt (az átmeneti tár könyvtárát „törölted”):"

Elvileg igen, ahogy írtam is (https://linuxmint.hu/comment/48414#comment-48414):

"Remélem így gondoltad:

norbi@norbi(link sends e-mail)-M540R:~$ cd .cache
norbi@norbi(link sends e-mail)-M540R:~/.cache$ mv sessions sessions.ORIG
norbi@norbi(link sends e-mail)-M540R:~/.cache$"

Abban nem vagyok biztos, hogy tényleg így gondoltad, illetve hogy sikeres volt-e a törlés, gondolom, ha igen akkor újraindítást követően ezek után:

cd .cache
ls sessions.ORIG

nem kellene látnom semmit a kimenetben (, de nálam nem így volt, és most sincs így), vagy tévedek, hogy tudom ellenőrizni, hogy jól csináltam vagy sem?
Most megcsináltam még egyszer (cd .cache cache$ mv sessions sessions.ORIG), majd újraindítást követően (cd .cache ls sessions.ORIG) ezt látom: https://paste.ubuntu.com/p/3bnzpjNMgj/

"Erre nem válaszoltam:..."

Rendben.

"Az IPC kifejezés rendben,kapcsolódik, de utána kell olvasnom..."

Csak ha kedved és időd engedi, a jelen állapot miatt, úgy tűnik, hogy nem sürgős, pihenj a hétvégén.

Én meg szorgalmasan tesztelek és jelentem, ha van valami említésreméltó.

Béke!

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#194

"...hála érte leginkább neked, meg persze T. Istvánnak is..."

Ezer bocs, de lala kimarad, szóval mindenkinek köszönöm, aki hozzászólt a témához

Egyébként a
 [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
állandó visszajelzés oka nem lehet az, hogy 3D-s gyorsítás aktív SSD-ről történő indítás során (választani ugyan nem tudok, de lehet, hogy önhatalmúlag ezt a módot használja) és ezt nem kultiválja a gépem a gyakorlatban (gyenge hozzá hardveresen), viszont live módban nem volt látható ez az üzenet, így lehet, hogy akkor meg a 2D-s módot használja (a maximális erőforrás takarékosság jegyében). Hogyan lehetne ezt kideríteni, ha egyáltalán érdemes vele komolyabban foglalkozni, mondjuk ha live módban kiadnám azt a parancsot (, csak azt nem tudom, hogy melyik volt az, mert hiába kerestem, nem találtam), ami ezt a kimenetet dobta korábban: 

Graphics:  Device-1: Intel Mobile GM965/GL960 Integrated Graphics vendor: CLEVO/KAPOK driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0 
           chip ID: 8086:2a02 
           Display: x11 server: X.Org 1.19.6 driver: modesetting unloaded: fbdev,vesa resolution: 1280x800~60Hz 
           OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel 965GM (CL) v: 2.1 Mesa 20.0.8 direct render: Yes(külső hivatkozás) 

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#195 Szerintem az
inxi -Fxxx
kimenetének egy része.

kimarite képe

A most használt téma (ideiglenes) letiltása (teszt jelleggel)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#194 Követhetetlen a válasz, így egyenként veszem a témákat (amire nem válaszolok, azt nyugtáztam)... :)

megérhet egy próbát? Ha utána (gyári állapotok mellett) nem tűnik fel a korábbi visszajelzés, akkor bizonyítást nyerhet, hogy tényleg ehhez köthető. Bár igaz, ami igaz a gyakorlati életben, használhatóság szempontjából nem sok jelentősége van, hogy most időnként bedobja.

Igen, egy próbát mindenképpen megér.
Én alkalmazásokat nem témázok, beállítottam a rendszer témát, és az a Firefox-ra is érvényes. Mondjuk, értem pont a Firefox témázását, izgalmas témák vannak és ez is egy fan dolog, ami rendben is van... :)
De általában nem kell katyvasz, hogy egyik alkalmazás így, a másik amúgy néz ki. Mármint feltételes mód.

kimarite képe

cat /etc/hostname

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#194 A javaslat (elég egyéni, de gond nem lesz, ha megcsinálod):

norbi-M540R
Úgy nézem, hogy sikerült (norbi@ALBACOMP:~$), hogy lesz-e hozadéka, az meg majd kiderül.

A kivitelezés sikerült. Az eredmény majd kiderül.:)

kimarite képe

cd .cache ; mv sessions sessions.ORIG

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#194 Nincs más módszer, csak teszt (az átmeneti tár könyvtárát „törölted”):
Remélem így gondoltad:
cd .cache
mv sessions sessions.ORIG

A .cache könyvtárban található sessions könyvtár az Xfce asztali környezet átmeneti könyvtára. Azaz, itt találhatóak meg azok a dolgok, amiket az Xfce a session/munkamenet során használ. Az alapértelmezett állapottól eltérés, hogy az Xfce megjegyez olyan beállítást, amit te véletlenül vagy szándékosan beállítottál és a beállítás így (is) rögzül. Bármi lehet, ez most nem fontos. Nem tudjuk, mi lett megjegyezve, de átállítottuk át az alapértelmezett, azaz a telepítés utáni állapotot. Manapság nincs olyan grafikus beállítás, hogy munkamenet rögzítése. Ez egy jó változtatás.

A sessions könyvtárban mindig is lesznek fájlok és könyvtárak, hiszen átmenetileg (cache) az Xfce itt tárolja egyéni beállításait.

Az mv (move/áthelyezés vagy átnevezés) alkalmazással a sessions könyvtárat átneveztük sessions.ORIG névre, ezzel alapra állítottuk a munkamenetet, töröltük a véletlen beállítások elmentését (a megjegyez olyan beállítást, amit te véletlenül vagy szándékosan beállítottál).
A rendszer létrehozott egy új sessions könyvtárat...
A sessions és a sessions.ORIG könyvtár persze, hogy nem üres, mert mindig van tartalma. Nem a tartamát töröltük - azt is lehet - hanem egy biztonsági mentést használtunk: megmarad az eredeti könyvtár, visszaállítható. A sessions.ORIG létezésének tartalmának már értelemben semmi jelentősége, hiszen a Linux rendszer nem veszi figyelembe, hogy létezik. Linux rendszernél sosem törlünk! A törlés visszaállíthatatlan... . A helyes megoldások:

  • könyvtárak vagy fájlok átnevezése (az eredeti tartalom a mentésből visszaállítható)
  • fájlok tartalmában a beállítást, ami egy vagy több sor, nem törlünk, hanem másoljuk a sort, beillesztjük a másik alá az új beállítással. A régi beállítást megjegyzésbe tesszük, ott marad. A megjegyzés a komment angolul, jelei a # vagy a ; a sor elején.
    • Példa (nem létezik, de kapcsolódik...: az eredeti beálíltás a felső):
# gfx.webrender.all=true
gfx.webrender.all=false

A linkelt oldal törlést ír (rm alkalmazás, azaz remove), de mi az mv (move/áthelyezés vagy átnevezés, azaz áthelyezés új névvel) alkalmazást használjuk a fenti indoklással.

A session vagyis a munkamenet a rendszer bekapcsolásától a rendszer kikapcsolásáig tartó állapot. Egy munkamenet beállítása a ~/.cache elérési úton a sessions könyvtárban tárolódnak, és a rendszer kikapcsolásakor vagy újraindításakor törlődnek. Az alkalmazások ettől függetlenül használhatnak és használnak is saját cache könyvtárat. Ilyen alkalmazás a Firefox is: például a sütiket, előzményeket tárolja, és a saját munkamenetében elmenti. A cache törlésére egyéni beállítások lehetségesek a Firefoxban. Te például megtartanád a barangolás és a keresés előzményeit, de minden mást töröltetsz a Firefox bezárásával.

A cache átmeneti tár. Az alkalmazások működéséhez szükséges egy átmeneti tár. Ide az átmenetileg, azaz az időszakosan használt fájlokat és könyvtárakat teszik. Általában véve, ezek a fájlok és könyvtárak egy munkamenethez, másként folyamathoz tartoznak, és soha többé nem lesznek használva.

Kicsit bonyolult az Xfce-nél a session mentés állapotának ellenőrzése manapság. Rákeresek.

kimarite képe

Cinnamon (Alapértelmezett)|(Software Rendering) # Xfce, Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#194   Rendben, Xfce-n nincs 2D/3D (a képet megnéztem a békesség miatt ;)), egy éve használtam, nem volt semmilyen gondom, és nem nézem meg az asztali környezeteket a pincétől a padlásig. 3D-d a rendszeren biztosan van, mert az egyik kimenetben szerepel, hogy van grafikus gyorsítás (renderelés)
Az még továbbra is érdekes számomra (különösen a saját és a netes képet összevetve), hogy nálam miért nincs ikon, így választási lehetőség sem, pedig az állításod szerint a rendszeremen van 3D gyorsítás (az igazadat meg nem is tudom és nem is akarom kétségbe vonni), tehát a 2D/3D közötti választás lehetőségének is adottnak kellene lennie, így most akkor Isten tudja, hogy melyik van használatban (a gép adottságait ismerve, sejtem, hogy a 2D lenne az ideális). Bár ez a téma sem fog álmatlan éjszakákat okozni, ha a gyakorlatban negatív hatása nem lesz.

Az Xfce asztali környezetnél nincs ilyen, nem készítettek.
A Cinnamon asztali környezetnél van ilyen:

Cinnamon (Alapértelmezett) | Cinnamon (Software Rendering)

Vélehetően azért, mert a Cinnamon (és a MATE) GNOME3 elágazás, azaz fork. A GNOME3 is így oldja meg a beléptetési lehetőségeket, akkor a Cinnamon is „egyértelmű”, hogy ezt használja, de vélhetően inkább technikai sajátosságok miatt viszik tüvább Clemék ezt a vonalat.

Az Xfce nem kötődik a GNOME3-hoz, saját úton alakult ki. Ők úgy gondolták, erre a megoldásra nincs szükség. Nálad sincs tehát ilyen. :)

A Firefox saját renderelése

Az about:config értékeid erre?

gfx.webrender.all

Jegyzet (pihenek :)...):
Platform/GFX/Quantum Render
Rendering Overview
How to enable Firefox WebRender for faster page rendering
Changing the settings on firefox software rendering instead of gpu
[Tip] How to Enable or Disable New “WebRender” Feature in Mozilla Firefox
...

A most használt téma (ideiglenes) letiltása (teszt jelleggel)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#197

Egyelőre tesztelem a rendszert úgy, ahogy most van (, hogy lássam az eddigi változtatások eredményét), aztán később (, ha a jelenség még mindig nem szűnik meg, akkor kíváncsiságból) ránézek erre is (pár napig használom visszaállítva a kiindulási állapotra).

kimarite képe

A most használt téma (ideiglenes) letiltása (teszt jelleggel)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#203 Rendben. Egy beállítást, azaz egy változtatást érdemes tesztelni, mert akkor látod, annak mi az eredménye, ha van ilyen. A következtetés, az eredmény kiértékelése után jön a másik beállítás tesztelése.

cd .cache ; mv sessions sessions.ORIG

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#199

Köszi a magyarázatot. Az kavart be, hogy azt írtad "(az átmeneti tár könyvtárát „törölted”):", hiába volt a törlés idézőjelben én szó szerint értettem, ezért is gondoltam, hogy akkor nem nagyon kellene látnom semmit, de nem így volt a gyakorlatban, meg ránéztem az mv parancsra (man mv) is, ott meg egész másról volt szó, de nem törlésről, de most már tiszta.

file_descriptor_set_posix.cc:19 | MemTest86+ | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#200

Változást nem hozott a live-os teszt: https://paste.ubuntu.com/p/BVwyvRf6zv/

Graphics:
  Device-1: Intel Mobile GM965/GL960 Integrated Graphics vendor: CLEVO/KAPOK 
  driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0 chip ID: 8086:2a02 
  Display: x11 server: X.Org 1.19.6 driver: modesetting unloaded: fbdev,vesa 
  resolution: 1280x800~60Hz 
  OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel 965GM v: 2.1 Mesa 19.0.2 
  direct render: Yes 

Live módban ismét bedobta, amikor bejelentkeztem a Mint Fórumra, úgyhogy a múltkor nem a Live-os lemezvizsgálat volt az oka (https://linuxmint.hu/comment/48374#comment-48374):

(/usr/lib/firefox/firefox:2115): dconf-WARNING **: 12:34:01.894: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Permission denied

kimarite képe

man mv | man rm | man cp

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#205 :)

mv - fájlokat nevez át

Amikor egy fájlt (könyvtárat) átnevezel, az eredeti ... megszűnik létezni, azaz az átnevezett fájlban (könyvtárban) tovább él, tehát nem törlődik a szó klasszikus olvasatában ... visszaállítható!

rm - állományok eltávolítása

Amikor egy fájlt (könyvtárat) végleg eltávolítasz, az a törlésnek felel meg ... nem visszaállítható!

cp - fájlok és könyvtárak másolása

Amikor egy fájlt (könyvárat) másolsz (cp/copy), az eredeti és a másolat is egyezik, és mindkettő létezik. Létezhetnek ugyanazon a néven, de ekkor nem lehetnek egyazon könyvtárban. Létezhetnek átnevezve is, azaz mentésre is használható a cp, hasonlóan az mv-hez. De a cp-t akkor érdemes használni, amikor valamit elronthatsz, és kéne az eredeti fájlról másolat és az eredeti fájl is. Amikor a például grub fájlt szerkeszted... (az eredetit elmented más néven, és az eredetit szerkeszted, mert azt használja a rendszer)

Az átnevezésre példa:

ls -1
00588.epub
duinsoftpackages.key
en.json
en.mo
en.po
'Személyes címjegyzék.csv'
'Tanuljunk Népművészetül tanfolyam_01.jpg'
'Tanuljunk Népművészetül tanfolyam_02.jpg'
umount.sh
update-sun-jre
update-sun-jre.bin
update-sun-jre-support.tar.gz
cp umount.sh umount.sh.ORIG
ls -1
00588.epub
duinsoftpackages.key
en.json
en.mo
en.po
'Személyes címjegyzék.csv'
'Tanuljunk Népművészetül tanfolyam_01.jpg'
'Tanuljunk Népművészetül tanfolyam_02.jpg'
umount.sh
umount.sh.ORIG
update-sun-jre
update-sun-jre.bin
update-sun-jre-support.tar.gz

Nem minden fájlnál és könyvtárnál használható az mv, azaz a sessions könyvtárat a rendszer visszaállítja, de ez egyedi viselkedés: nem minden fájlt és könyvtárat állít vissza a rendszer, nem feladata ez. ;) ... viszont éppen megelőztük azt, ha nem állítaná vissza, a mentésből visszaállítjuk. Törölhettük volna a sessions tartalmát is. Több megoldás létezik. A lényeg: ne törölj semmit végleg soha, mindig legyen másolat!

A biztonsági mentés (backup) témaköre eléggé szerteágaző, csak egy szelete ez. Itt ez a megoldás kellett..
Létezik olyan mentési módszer, ahol a fájlok egyedi tulajdonságai is fontosak, linkelése, jogosultságai, ilyesmi ... most nincs ezekre szükség, viszont paraméterezéssel megoldható sok minden.

Cinnamon (Alapértelmezett)|(Software Rendering) # Xfce, Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#201

Nálam így néz most ki: https://ibb.co/R0p2YBd

Én is pihentetem a témát (meg egy kicsit magamat is) mára (lehet, hogy holnapra is, csak tesztelgetem, piszkálgatás nélkül). Szép napot és jó pihenést!

 

kimarite képe

/var/lib/flatpak/*/*/dconf/profile/user: Permission denied

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#206 A Live-ban előfordulha olyan probléma, aminek maga a Live rendszer az oka. Az, hogy mások a jogok, mint egy telepített rendszernél, a rendszer egy virtuális fájlrendszerben fut. Nem segített  mert ugyanaz...:

/usr/lib/firefox/firefox:2115): dconf-WARNING **: 12:34:01.894: Unable to open /var/lib/flatpak/exports/share/dconf/profile/user: Permission denied

Rendben, próba megvolt.

#208 Tedd a felsőt is true beállításra! ;)

Tegyünk így! Jó hétvégét! :)

man mv | man rm | man cp

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#207

Köszönöm a magyarázatot.

"A biztonsági mentés (backup) témaköre eléggé szerteágaző, csak egy szelete ez."

Ahogy olvastam, még szerteágazóbb, mint gondoltam, és rajtam már ez a "szelet" is kifogott :-)).

"Létezik olyan mentési módszer, ahol a fájlok egyedi tulajdonságai is fontosak, linkelése, jogosultságai, ilyesmi ... most nincs ezekre szükség, viszont paraméterezéssel megoldható sok minden."

Még szerencse, hogy ilyen mélységekbe nem kellett belemennem, mert a fentiek tükrében ez már tuti, hogy túl nagy falat lenne, még segítséggel is, önállóan meg totál esélytelen lennék.

/var/lib/flatpak/*/*/dconf/profile/user: Permission denied

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#210

"Tedd a felsőt is true beállításra! ;)"

OK.

"Tegyünk így! Jó hétvégét! :)"

Viszont!

/var/lib/flatpak/*/*/dconf/profile/user: Permission denied

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#213

Rosszabb lett, ha nem tévedek:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

kimarite képe

[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#214 Kimenet?

glxinfo

És így (kimenetek)

MOZ_WEBRENDER=1 firefox

így,

MOZ_ENABLE_WAYLAND=0 firefox

illetve így,

LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=1 firefox

és így indítva (*) a Firefoxot:

LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=0 firefox

Az about:config gfx.webrender.all=true beállítása marad a tesztekhez (fenn).

----

Az about:config layers.acceleration beállításai?

----

Lehet, a CPU nem támogatja a WebGL 2-t.
A jelenlegi beállítások az about:support oldalon láthatóak. Mutatod?

Mindez ráér... (hétvége van).

[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#215

Más negatív hatás nincs egyelőre (, ha lesz max visszaállítom), a többire később megadom a választ, hagylak pihenni ("Mindez ráér... (hétvége van)"). Most már tényleg búcsúzom :-))

kimarite képe

gfx.webrender.all=true

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#215 Ezt a részt kivettem, mert szerkesztettem a hozzászólást, és így átod a szerkesztett részt:

Lassulás, RAM használat növekedés, egyéb hiba jelentkezik így, azaz a gfx.webrender.all=true beállítással, nem a fenti teszteknél, hanem azok nélkül (magában a firefox indítással)? Ha igen, átmenetileg mehet vissza a korábbi beállítás, hogy használni tudd, itt (kétszer rákattintasz az értékre, visszaáll):

gfx.webrender.all=false
kimarite képe

[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#216 Szia, én is megyek.

[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#215

Üdv, visszatértem.

glxinfo:

https://paste.ubuntu.com/p/W9qmxSKNth/

MOZ_WEBRENDER=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ MOZ_WEBRENDER=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
norbi@ALBACOMP:~$

MOZ_ENABLE_WAYLAND=0 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ MOZ_ENABLE_WAYLAND=0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
norbi@ALBACOMP:~$

LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU detected via PCI, cannot deduce vendor
[GFX1-]: PCI candidate 0x8086/0x2a02
[GFX1-]: PCI candidate 0x8086/0x2a03
norbi@ALBACOMP:~$

Lehet, hogy meg van a 2 (More than 1) GPU (PCI candidate 0x8086/0x2a02 és PCI candidate 0x8086/0x2a03).

LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=0 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
[Parent 2882, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
norbi@ALBACOMP:~$

"Az about:config layers.acceleration beállításai?": https://ibb.co/xDp2JbY

WebGL 2 szempontjából gondolom jelenleg a Grafika rész az igazán érdekes (, de ha kell a többiről is készítek "képet" - csak jelezd kérlek - , mert van még miről bőven, ez lehet a legfontosabb a továbbiak közül: Fontos, módosított beállítások):

https://ibb.co/2cLPnhN
https://ibb.co/523prcR
https://ibb.co/fxbnXJY
https://ibb.co/C05nQvG
https://ibb.co/tKdJ3s1

Azt nem tudom, hogy a CPU-m támogatná-e vagy sem, de úgy nézem, hogy nem is nagyon lenne neki mit, mert elég hiányosnak tűnik a kép WebGL 2 fronton: https://ibb.co/19vkk0M

"Az about:config gfx.webrender.all=true beállítása marad a tesztekhez (fenn)."

Nem változtattam meg, érvényben volt, mikor kiadtam a fenti parancsokat, meg a "képek" készítésekor is. Illetve most is true (a másik hozzászólásodban / https://linuxmint.hu/comment/48461#comment-48461 / kiegészítésként írtad, hogy visszaállíthatom false-ra, ha gondot okoz a Firefox indításakor), mert a korábban belinkelt (https://linuxmint.hu/comment/48458#comment-48458) sorokon kívül más hatása nincs, a böngészésben nem zavar, így marad további fejleményekig/utasításokig.

2021.08.01.:

Ahogy látható, csak az eddigi jelenségeket produkálja, újakat nem idézett elő:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
[Parent 1532, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
IPDL protocol error: Handler returned error code!

###!!! [Parent][DispatchAsyncMessage] Error: PMessagePort::Msg_PostMessages Processing error: message was deserialized, but the handler returned false (indicating failure)

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
[Parent 1542, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
norbi@ALBACOMP:~$

Egyébként azt észrevettem, hogy ha Terminálból indítok egy Firefoxot (itt megjelennek a szokásos sorok), viszont ha nyitok még egy Terminált és abból egy újabb Firefoxot (tehát 2-2 van mindegyikből), akkor nincsenek visszajelzések, hanem így néz ki:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
norbi@ALBACOMP:~$

kimarite képe

[GFX1-]: ... WebRender | LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=1 firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#219 Most szerintem ez a beállítás, indítás a legjobb neked,

LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=1 firefox

a WebRender témára ránézünk.

Egyébként azt észrevettem, hogy ha Terminálból indítok egy Firefoxot (itt megjelennek a szokásos sorok), viszont ha nyitok még egy Terminált és abból egy újabb Firefoxot (tehát 2-2 van mindegyikből), akkor nincsenek visszajelzések, hanem így néz ki:

Mert úgy veszi, új lapon, ablakban nyílik, és csak az első indítás parancsnál jelez „vissza”.

kimarite képe

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 | MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#219 Az about:config gfx.webrender.all=true beállítása marad a tesztekhez (fenn).
Régebben nem volt beállítva, úgyhogy, egyes teszteket ismételni kell.

A régebbi GLES miatt Max GLES[23] profile version: 2.0),

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox

És a régebbi GL miatt OpenGL version string: 2.1 Mesa 20.0.8ax),

MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox

vagy

MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1 firefox

továbbá egyben is:

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox

vagy

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1 firefox

Felfelé nem tudunk állítani nálad,

Extended renderer info (GLX_MESA_query_renderer):
    Vendor: Intel Open Source Technology Center (0x8086)
    Device: Mesa DRI Intel(R) 965GM (CL) (0x2a02)
    Version: 20.0.8
    Accelerated: yes
    Video memory: 384MB
    Unified memory: yes
    Preferred profile: compat (0x2)
    Max core profile version: 0.0
    Max compat profile version: 2.1
    Max GLES1 profile version: 1.1
    Max GLES[23] profile version: 2.0

nálam lehet(ne):

Extended renderer info (GLX_MESA_query_renderer):
    Vendor: Intel Open Source Technology Center (0x8086)
    Device: Mesa DRI Intel(R) Ivybridge Mobile  (0x166)
    Version: 18.3.6
    Accelerated: yes
    Video memory: 1536MB
    Unified memory: yes
    Preferred profile: core (0x1)
    Max core profile version: 4.2
    Max compat profile version: 3.0
    Max GLES1 profile version: 1.1
    Max GLES[23] profile version: 3.0

Jegyzet

kimarite képe

name of display: :0.0

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#219 Kimenetek (*)?

echo $DISPLAY
DISPLAY=:0 firefox

Magyarázat:

  • So, DISPLAY=:0 usually means "The GPUs in the system."
  • DISPLAY=:0.0 means "The first configured screen/GPU" - I think it's actually screen, but with one screen configured per card, it's the same.
  • DISPLAY=:0.1 means "The second configured screen/GPU."
    That can be used to address specific cards. (*)

Egy monitort használsz?

[GFX1-]: ... WebRender | LIBGL_ALWAYS_SOFTWARE=1 firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#220

"Most szerintem ez a beállítás, indítás a legjobb neked,..."

OK, akkor ezzel próbálkozom.

"a WebRender témára ránézünk."

Előre is köszönöm.

"Mert úgy veszi, új lapon, ablakban nyílik, és csak az első indítás parancsnál jelez „vissza”."

Sejtettem én is, hogy beéri egyszeri figyelmeztetéssel is és nem "kiabál" mindig, de azért megemlítettem, hátha van más jelentése is a jelenségnek, de ezek szerint nincs.

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 | MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#221

"Régebben nem volt beállítva, úgyhogy, egyes teszteket ismételni kell."

Rendben, csak jelezd kérlek, hogy melyeket és megcsinálom.

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox

norbi@ALBACOMP:~$ MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
[Parent 3130, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
[Parent 3130, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
norbi@ALBACOMP:~$

MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox

norbi@ALBACOMP:~$ MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
norbi@ALBACOMP:~$

MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1 firefox

norbi@ALBACOMP:~$ MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox

norbi@ALBACOMP:~$ MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
[Parent 5462, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1 firefox

norbi@ALBACOMP:~$ MESA_GLES_VERSION_OVERRIDE=2.0 MESA_GL_VERSION_OVERRIDE=2.1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

###!!! [Child][MessageChannel] Error: (msgtype=0x39009A,name=PContent::Msg_InitBackground) Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

[Child 6104, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Child][MessageChannel] Error: (msgtype=0x39009A,name=PContent::Msg_InitBackground) Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

[Child 6104, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
[Child 6104, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

"Felfelé nem tudunk állítani nálad,"

Úgy fest, sajnos itt is kibukik a régi vas átka.

name of display: :0.0

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#222

echo $DISPLAY

norbi@ALBACOMP:~$ echo $DISPLAY
:0.0
norbi@ALBACOMP:~$

Úgy fest nálam ez a felállás:
DISPLAY=:0.0 means "The first configured screen/GPU" - I think it's actually screen, but with one screen configured per card, it's the same.

DISPLAY=:0 firefox

norbi@ALBACOMP:~$ DISPLAY=:0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

"Egy monitort használsz?"

Igen, csak átmenetileg volt korábban rányomva egy másik, hogy teszteljem a korábbi monitorszürkülések okait, remélem ez most nem kavar be semmit (nem hiszem különben, hogy most bármi hatása lenne).

Mozilla Gfx Team Blog (jegyzet)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#223

Ha jól hámoztam ki (https://mozillagfx.wordpress.com/2020/07/10/moz-gfx-newsletter-54/ https://phoronix.com/scan.php?page=news_item&px=Gecko-Experimental-Vulka...), akkor a lényeg az, hogy egy GFX-RS-t használó módosított Geckodriverrel lehetne próbálkozni, mely lehetővé teszi a Firefox számára, Linuxos környezetben, hogy Vulkan-t használjon, pl grafikus gyorsításra, a szokványos WebRender helyett.

kimarite képe

Teszt | webgl.enable-prototype-webgl2 ( Web GL 2 )

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#225 #226 Oké. Két tesztet kéne kipróbálnod. (*)

Mindkét tesztet ki kéne próbálni:

  • bekapcsolt harveres gyorsítás (szálak 2, azt hiszem, ezt használod most)
  • kikapcsolt hardveres gyorsítás (szálak 2, azt hiszem, ezt használod most)

Az about:config beállításban add meg ezt a új webgl.enable-prototype-webgl2 értéket meg a + elem megnyomásával.Értéke automatikusan true lesz. Inídtsd újra a böngészőt, és tesztelj:

firefox

A Web GL 2-re is ránézhetsz az about:support oldalon, változott-e.
Ha nem válik be, a kuka elem megnyomásával törölhető

-----

Továbbá ezeket próbáltam. Próbáld ki (kimenet):

INTEL_BLACKHOLE_DEFAULT=1 firefox
INTEL_NO_HW=1 firefox
LIBGL_DRI3_DISABLE=1 firefox
MOZ_DBUS_REMOTE=1 firefox
MOZ_DISABLE_RDD_SANDBOX=1 firefox
MOZ_WEBRENDER=0 firefox
MOZ_X11_EGL=1 firefox

-----

Az utolsó indítás elérhető így is:

  • gfx.x11-egl.force-enabled = true
  • gfx.x11-egl.force-disabled = false
    ( about:config )

Ha nem válik be, akkor az eredeti értékek visszaállíthatók.

kimarite képe

Run Gecko with gfx-rs

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#227 Erre gondolhattál:

https://github.com/szeged/webrender/issues/198
( https://mozillagfx.wordpress.com/2020/07/10/moz-gfx-newsletter-54/#comment-20295 )

Jó nagy, de UTF-8 problémája van nálam ..., legalábbis, első ránézésre:

git clone https://github.com/dati91/gecko-dev.git
Cloning into 'gecko-dev'...
remote: Enumerating objects: 7482790, done.
remote: Counting objects: 100% (17/17), done.
remote: Compressing objects: 100% (11/11), done.
remote: Total 7482790 (delta 12), reused 6 (delta 6), pack-reused 7482773
Receiving objects: 100% (7482790/7482790), 2.13 GiB | 13.07 MiB/s, done.
Resolving deltas: 100% (6046076/6046076), done.
Checking out files: 100% (249455/249455), done.
cd gecko-dev/
MOZ_ACCELERATED=1 MOZ_WEBRENDER=1 ./mach run
Traceback (most recent call last):
  File "./mach", line 86, in <module>
    main(sys.argv[1:])
  File "./mach", line 78, in main
    mach = get_mach()
  File "./mach", line 50, in get_mach
    config_status_path = os.path.join(dir_path, 'config.status')
  File "/usr/lib/python2.7/posixpath.py", line 73, in join
    path += '/' + b
UnicodeDecodeError: 'ascii' codec can't decode byte 0xc3 in position 16: ordinal not in range(128)

Talán, nem ilyen egyszerű a Vulkan használata. Három éves a feltöltés, jobb lenne, ha naprakész lenne. :)

Szerk. bocsánat, itt van: https://github.com/szeged/webrender.git
És fenti ennek a forkja, mely újabb is: https://github.com/servo/webrender

kimarite képe

apt-cache policy libva-* intel-* ( Web GL 2 )

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#228 Még valami. Pasztáznád a kimenetet? (*)

apt-cache policy libva-* intel-*
kimarite képe

webgl.enable-prototype-webgl2 ( Web GL 2 ) | forrás

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#228 Szerk. a forrás: https://get.webgl.org/webgl2/enable.html

Teszt | webgl.enable-prototype-webgl2 ( Web GL 2 )

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#228

"bekapcsolt harveres gyorsítás (szálak 2, azt hiszem, ezt használod most)"

Igen ez van most beállítva (https://ibb.co/hM191kk) és íme a teszteredmények:

"Web GL 2 teszt - forog e a kocka?"

Forog.

"HTML5 teszt - hány másodperc alatt fut végig?"

21.39 az első, 20.93 a második futtatás eredménye. Soknak tűnik, illetve nem tudom, hogy mennyit számít az, hogy hány oldal, illetve program van megnyitva, valamint, hogy az utóbbi napokban, hála a Vodafone-nak, nem túl acélos a net.

"kikapcsolt hardveres gyorsítás (szálak 2, azt hiszem, ezt használod most)"

"Web GL 2 teszt - forog e a kocka?"

Forog.

"HTML5 teszt - hány másodperc alatt fut végig?"

12.63 az első, 12.76 a második futtatás eredménye, ez azért már elfogadhatóbb.

Visszaállítottam a hardveres gyorsítást a kiindulási állapotra (https://ibb.co/hM191kk), így folytatom tovább az alábbi teszteket (, ha máshogy kellene, akkor jelezd kérlek és kikapcsolom, valamint újratesztelek a megváltoztatott beállítással).

"Az about:config beállításban add meg ezt a új webgl.enable-prototype-webgl2 értéket meg a + elem megnyomásával.Értéke automatikusan true lesz. Inídtsd újra a böngészőt, és tesztelj:"

Beállítottam: https://ibb.co/vJKKPcH

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

Kíváncsiságból kikapcsoltam a grafikus gyorsítást, nélküle így néz ki:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
norbi@ALBACOMP:~$

"A Web GL 2-re is ránézhetsz az about:support oldalon, változott-e."

Most (https://ibb.co/CVSDbnV) is ugyanúgy néz ki, mint korábban (https://ibb.co/19vkk0M), a hardveres gyorsítás be van kapcsolva, de ez szerintem vajmi keveset befolyásol e tekintetben.

"Ha nem válik be, a kuka elem megnyomásával törölhető"

Kukáztam (https://ibb.co/44J1bZX).

"Továbbá ezeket próbáltam. Próbáld ki (kimenet):"

Bekapcsolt hardveres gyorsítás (szálak 2) és törölt webgl.enable-prototype-webgl2 mellett ezek az eredmények:

INTEL_BLACKHOLE_DEFAULT=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ INTEL_BLACKHOLE_DEFAULT=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

INTEL_NO_HW=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ INTEL_NO_HW=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
norbi@ALBACOMP:~$

LIBGL_DRI3_DISABLE=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ LIBGL_DRI3_DISABLE=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
norbi@ALBACOMP:~$

MOZ_DBUS_REMOTE=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ MOZ_DBUS_REMOTE=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

MOZ_DISABLE_RDD_SANDBOX=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ MOZ_DISABLE_RDD_SANDBOX=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
norbi@ALBACOMP:~$

MOZ_WEBRENDER=0 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ MOZ_WEBRENDER=0 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback (SW-)WR to Basic
[Parent 9280, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
norbi@ALBACOMP:~$

MOZ_X11_EGL=1 firefox:

norbi@ALBACOMP:~$ MOZ_X11_EGL=1 firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to get shared GL context
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

gfx.x11-egl.force-enabled = true:

False volt, így megváltoztattam, az eredmény:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to get shared GL context
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for hardware WebRender: true
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3009
[GFX1-]: Failed to create EGLContext!: 0x3005
[GFX1-]: Failed GL context creation for WebRender: 0
[GFX1-]: FEATURE_FAILURE_WEBRENDER_INITIALIZE_UNSPECIFIED
[GFX1-]: Failed to connect WebRenderBridgeChild.
[GFX1-]: Fallback WR to SW-WR
norbi@ALBACOMP:~$

"Ha nem válik be, akkor az eredeti értékek visszaállíthatók."

Minden visszaállításra került, tehát: bekapcsolt hardveres gyorsítás (szálak 2), törölt webgl.enable-prototype-webgl2 és gfx.x11-egl.force-disabled = false.
Remélem a tesztek megfelelően sikerültek, mert közben "mesés" volt a net (hol volt, hol nem volt).

Run Gecko with gfx-rs

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#229

"Erre gondolhattál:"

Mindegyik oldalt láttam (meg még egy kicsit tovább is mentem a keresgéléssel), de ez (https://phoronix.com/scan.php?page=news_item&px=Gecko-Experimental-Vulka...) volt az, ami tömören összefoglalta számomra, hogy miről is szól a történet (, már ha jól értelmeztem az angol szöveget).

"Talán, nem ilyen egyszerű a Vulkan használata. Három éves a feltöltés, jobb lenne, ha naprakész lenne. :)"

Eléggé úgy tűnik, hogy nem nagyon halad a projekt, így ez a vonal is felejtősnek tűnik, nem valószínű, hogy ez lesz a megoldás a problémámra.

"Szerk. bocsánat, itt van: https://github.com/szeged/webrender.git(külső hivatkozás)
És fenti ennek a forkja, mely újabb is: https://github.com/servo/webrender(külső hivatkozás)"

Ezeket korábban nem láttam, de most átfutottam őket.

kimarite képe

Run Gecko with gfx-rs

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#233 Kíváncsiságból kikapcsoltam a grafikus gyorsítást, nélküle így néz ki:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
norbi@ALBACOMP:~$

Maradni kéne a kikapcsolt hardveres gyorsításnál, hiszen a tesztek is gyorsabbak voltak így. A 2 szál maradhat, az állandónak tűnik, neked is bevált, azt hiszem. És a kimenetben is csak egy jelzés marad.

kimarite képe

Run Gecko with gfx-rs

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#233 Lehet, folytatja valamikor az Attila (Dusnoki). :)

kimarite képe

apt-cache policy libva-* intel-* ( Web GL 2 )

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#234 Teszteljük, mi távolítódna el, és mi települne:

sudo apt-get install libva-glx2 --simulate

Ezek jól jönnek, telepítsd:

sudo apt-get install intel-microcode intel-gpu-tools

Utolsó ezeket a tesztelő alkalmazásokat tartalmazza: https://helpmanual.io/packages/apt/intel-gpu-tools/

kimarite képe

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#232 közben "mesés" volt a net (hol volt, hol nem volt).

A szolgáltatást javították éppen?
Álom, azaz elringatunk szolgáltatás másképpen? :) ( https://www.youtube.com/watch?v=-tJYN-eG1zk )

Run Gecko with gfx-rs

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#235

"Maradni kéne a kikapcsolt hardveres gyorsításnál, hiszen a tesztek is gyorsabbak voltak így. A 2 szál maradhat, az állandónak tűnik, neked is bevált, azt hiszem. És a kimenetben is csak egy jelzés marad."

OK. Átállítottam.

Run Gecko with gfx-rs

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#236

"Lehet, folytatja valamikor az Attila (Dusnoki). :)"

Gondolom sokat lendítene a dolgon, ha csatlakoznának hozzá páran segítő szándékkal és persze megfelelő hozzáértéssel a tarsolyban (pl. ezen a vonalon tanuló fősulisoknak/egyetemistáknak nem lenne haszontalan, tapasztalatszerzésnek valószínűleg nem rossz, meg egy önéletrajzban sem mutatna rosszul), vagy esetleg felkarolhatná valaki a témát (pl. egy vállalat, vagy vállalatok egy csoportja az informatika világából, mely/melyek fantáziát látnak benne, esetleg csak fontosnak tartják, hogy támogassanak ilyen és hasonló próbálkozásokat), biztos lenne benne potenciál (sejtem, hogy van több ilyen hasznosnak tűnő, de mégis haldokló projekt).

apt-cache policy libva-* intel-* ( Web GL 2 )

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#237

"Teszteljük, mi távolítódna el, és mi települne:"

norbi@ALBACOMP:~$ sudo apt-get install libva-glx2 --simulate
[sudo] norbi jelszava:              
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése       
Állapotinformációk olvasása... Kész
A következő csomag automatikusan lett telepítve, és már nincs rá szükség:
  libllvm9
Ezt az „sudo apt autoremove” paranccsal törölheti.
Az alábbi ÚJ csomagok lesznek telepítve:
  libva-glx2
0 frissített, 1 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 3 nem frissített.
Inst libva-glx2 (2.1.0-3 Ubuntu:18.04/bionic [amd64])
Conf libva-glx2 (2.1.0-3 Ubuntu:18.04/bionic [amd64])
norbi@ALBACOMP:~$

"Ezek jól jönnek, telepítsd:"

Telepítettem: https://paste.ubuntu.com/p/pRqXxKkV47/

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#238

"A szolgáltatást javították éppen?"

Elvileg mostanában nincs tervezett karbantartásuk a környékünkön (épp ma néztem, úgy 2 hét múlva várható), de pár napja mászkált egy figura az oszlopon, gondolom, hogy barkácsolt valamit, de túl jól nem sikerülhetett, mert kedden és szerdán rettenet volt a net, ma már némileg javult, de még messze nem az igazi. Ma már megírtam (off-line) egy érdeklődést, ha holnap is "mesés" lesz, akkor egy jobb pillanatában (, ha lesz kapcsolat) elküldöm, aztán bízom a legjobbakban (elvileg 48 óra alatt kivizsgálják).

kimarite képe

a kikapcsolt hardveres gyorsításnál tesztek is gyorsabbak

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#239 Jól mondom, há' nem? Há' de. ; ) Köszi. ( https://www.youtube.com/watch?v=ElZh7t0PYMM )

kimarite képe

sudo apt-get install libva-glx2

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#241 A telepítés előtt tesztelj (kimenet),

firefox

és a telepítés

sudo apt-get install libva-glx2

után is.

kimarite képe

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#242 de pár napja mászkált egy figura az oszlopon, gondolom, hogy barkácsolt valamit,

Meg kellett volna kérdezni, de ... nem megijeszteni, mert lehet, ő az egyetlen szerelő a cégnél! Nem gólyafészket nézett? :D

Ma már megírtam (off-line) egy érdeklődést, ha holnap is "mesés" lesz, akkor egy jobb pillanatában (, ha lesz kapcsolat) elküldöm, aztán bízom a legjobbakban (elvileg 48 óra alatt kivizsgálják).

A szolgáltató köteles 48 vagy 72 órán belül kivizsgálni a bejelentett hibákat, de ezt az ÁSZF (Általános Szerződési Feltételek) egészen pontosan tartalmazza :). Azonnal be kell jelenteni a tapasztalt hibát telefonon vagy kirendeltségen (ezt is az ÁSZF tartalmazza ;)), és ezt az ügyintézőnek, mint panaszt és írásban is rögzítenie kell (nem elég az, hogy azt mondja szóban, tudjuk, sokan jelezték már, nyugodjon meg, meg, hogy sok problémánk van mostanában, de magára gondolunk mindenképpen, meg, hogy addig az előfizetési díjat sem kell fizetnie, stb.), azért, hogy az ÁSZF-ben jelzett időtartam elkezdődjön. Ha a javítás túlmegy a kötelező javítás időtartamán, a szolgátató kötbért köteles fizetni az előfizető felé. Van, aki templomba jár, de ..., a nem bejelentett hibákat egészen véletlenül vizsgálhatják ki, de inkább csak nem veszik észre (sosem). ;) ... ha bejelentik hivatalosan, ettől-eddig szolgáltatáskiesés lesz, az kicsit más tészta.

sudo apt-get install libva-glx2

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#244

Telepítés előtt:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

Telepítés eredménye: https://paste.ubuntu.com/p/ZNc8pzYPzm/

Telepítés után:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device
norbi@ALBACOMP:~$

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#245

Nem én láttam a "figurát" az oszlopon, így arra sem mernék mérget venni, hogy a nethálózatot nézegette (simán lehet, hogy a telefont ellenőrizte), de azért gyanús, hogy utána sírt fel a rendszer. Gólyafészek nincs az oszlopon, esetleg 1-2 fakopáncsodú, így nem hinném, hogy ornitológus lett volna.

A hibabejelentő oldalukon szerepel a 48 órás időintervallum, onnan vettem az infót. Írásban szoktam általában az ügyeket intézni ("a szó elszáll, az írás megmarad" téma miatt), de azért nem pánikolok, ha 1-2 napig nem 100%-os a szolgáltatás (most még akár az időjárás is betehetett neki, meg a környező települések közül is szerepelt a karbantartási listán /mondjuk a dátumok nem emlékszem, hogy mennyire passzolnak/, így ez is hatással lehetett), bár 3-4 nap után már kezdem ráncolni a homlokomat, és akkor már rákérdezek, hogy mi a pálya (eddig 1 alkalommal volt ilyen, ha jól emlékszem, egy másik netszolgáltatónál, melynek búcsú lett a vége), ha ezután is trógerkednek, akkor már én sem vagyok olyan álomügyfélforma (elég határozottan és eredményesen tudom rendezni az ilyen ügyeket).

Egyébként cukorfalatok, mert a hálózati hibákról (azért azon meglepődnék, ha nem monitoroznák azt, hogy van-e netkapcsolat, vagy nincs egy adott szolgáltatási hely/moden viszonylatában és nem tudnák nagyjából pontosan, hogy hol van hiba a gépezetben), meg a karbantartásokról nem értesítenek (volt olyan szolgáltató, akinek ez sikerült egy e-mail formájában), de arról, hogy elkészült a legújabb számla kapok egy SMS-t, meg egy e-mailt is (, csak hogy érezzem mi a fontossági sorrend).

Mára úgy néz ki, hogy sikerült megemberelniük magukat és szolgáltatnak rendesen, ha így marad, akkor egyelőre nem panaszkodom nekik, mert ennyi még belefért.

kimarite képe

sudo apt-get install libva-glx2

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#246 Rendben, sokat nem javult, de nem is romlott.

Telepítve lettek ezek a csomagok is, és utána a rendszer újra lett indítva?

sudo apt-get install intel-microcode intel-gpu-tools

Az intel-microcode csomag az Intel processzorhoz kell, azért, hogy nem a BIOS kezelje az eszközöket, hanem a kernel. Persze, erről a régi alaplapokat is értesíteni kéne, de „elakad az információ” :). Nem is értem, miért nem volt telepítve. A rendszer a telepítéskor telepíti az újabb kiadásokon.

Kitakaríthatod a libllvm9 csomagot:

sudo apt-get autoremove --purge
kimarite képe

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#247 Örülök hogy már jó az internet. :)

sudo apt-get install libva-glx2

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#248

"Rendben, sokat nem javult, de nem is romlott."

Azért ez is valami.

"Telepítve lettek ezek a csomagok is, és utána a rendszer újra lett indítva?"

Igen (itt jeleztem is: https://linuxmint.hu/comment/48565#comment-48565)

"Az intel-microcode csomag az Intel processzorhoz kell, azért, hogy nem a BIOS kezelje az eszközöket, hanem a kernel."

Akkor ezzel nagyjából kiváltottuk elviekben a korábban emlegetett BIOS frissítést.

"Persze, erről a régi alaplapokat is értesíteni kéne, de „elakad az információ” :). Nem is értem, miért nem volt telepítve. A rendszer a telepítéskor telepíti az újabb kiadásokon."

Lehet, hogy már olyan régi az alaplap, hogy nem is támogatott a program által és azért nem került telepítésre? Vagy az általam használt régebbi Mint verzió esetén nem települ automatikusan.

"Kitakaríthatod a libllvm9 csomagot:"

Megtörtént:

norbi@ALBACOMP:~$ sudo apt-get autoremove --purge
[sudo] norbi jelszava:              
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése       
Állapotinformációk olvasása... Kész
Az alábbi csomagok el lesznek TÁVOLÍTVA:
  libllvm9*
0 frissített, 0 újonnan telepített, 1 eltávolítandó és 2 nem frissített.
A művelet után 69,4 MB lemezterület szabadul fel.
Folytatni akarja? [I/n] i
(Adatbázis olvasása ... 258365 fájl és könyvtár van jelenleg telepítve.)
Eltávolítás: libllvm9:amd64 (1:9-2~ubuntu18.04.2) ...
Aktiválók feldolgozása: libc-bin (2.27-3ubuntu1.4) ...
norbi@ALBACOMP:~$

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#249

Ezt én sem bánom, az elmúlt 2 napban jól teljesített, így gondolom megoldották a problémát. A hónap közepe táján aktuális egy tervezett karbantartás, már alig várom :-))

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#251 Nem ajánlom, csak megemlítem ezt az oldalt: https://gist.github.com/0XDE57/fbd302cef7693e62c769
Vannak benne egész jó oldalak linkjei - és különféle "about:config" beállítási lehetőségek.

közben "mesés" volt a net

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#252

Köszönöm, átnéztem az oldalt, de úgy láttam, hogy elég haladó beállításokról van szó, illetve van kockázatuk is (, ahogy a szerző is írja: "I am not liable for any damages/loss of data...."), ráadásul a fennmaradó visszajelzésekre, melyeket még időnként tapasztalok, úgy sem jelentenének megoldást (nagy valószínűséggel). A kiindulási problémára (memóriahasználat) már sikerült orvosságot találni, a magánszférám védelmét meg egyelőre letudtam pár korábbi beállítással, meg a Facebook Container, Google Container, illetve az uBlock Origin beélesítésével.

Azért még egyszer köszönöm, lehet, hogy más talál benne olyat, amire pont szüksége van.

kimarite képe

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor... | intel-microcode

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#250  Az intel-microcode csomag az Intel processzorhoz kell, azért, hogy nem a BIOS kezelje az eszközöket, hanem a kernel.
Akkor ezzel nagyjából kiváltottuk elviekben a korábban emlegetett BIOS frissítést.

Elvileg igen, de a régi alaplapok erre még nincsenek felkészítve, azaz, ezeknél a BIOS nem minden tekintetben váltható ki a kernel által, azonban lehetséges, hogy valamelyik Firefox frissítés orvosolja a problémát ( [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device ), aminek szerencsére a böngésző működésében látható hátránya nincsen. Egészen pontosan be tudtuk állítani a jelenlegi állapotában úgy (2 szál legfeljebb, kikapcsolt hardveres gyorsítás), hogy használható böngészésre, annak minden vonzatával együtt. A hardveres gyorsítás azonban nem lesz bekapcsolható, mert ehhez a CPU integrált videó vezérlőjének (iGP) támogatása is kéne hardveresen vagy szoftveresen. A szoftveres megoldás van bekapcsolva most. Esetleg az Intel talál erre megoldást (szoftveresen):

https://ibb.co/2cLPnhN
https://ibb.co/523prcR
https://ibb.co/fxbnXJY
https://ibb.co/C05nQvG
https://ibb.co/tKdJ3s1
https://linuxmint.hu/comment/48515#comment-48515 )

Persze, erről a régi alaplapokat is értesíteni kéne, de „elakad az információ” :). Nem is értem, miért nem volt telepítve. A rendszer a telepítéskor telepíti az újabb kiadásokon.
Lehet, hogy már olyan régi az alaplap, hogy nem is támogatott a program által és azért nem került telepítésre? Vagy az általam használt régebbi Mint verzió esetén nem települ automatikusan.

Fentebb írom a magyarázatot. Előfordul, hogy nem lehet olyan firmware-t készíteni, amely minden régebbi (elég régi) alaplapot támogat, azért, mert az alaplap csak a a BIOS-sal működik együtt.
Igen, régebbi Linux Mint kiadásoknál az intel-microcode firmware csomag nem települt automatikusan. Az Intel javításai ebbe a csomagba kerülnek bele amúgy, és szinte azonnal, mert a Linux terjesztések készítői először becsomagolják az Intel fejlesztéseit, és a kernelbe is azonnal bekerülnek a fejlesztések (a firmware-ek).

kimarite képe

coreboot* | to replace your standard BIOS or UEFI

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#254 Egy hírben volt említve a coreboot* projekt. Érdekes, habár nem mélyedtem bele. Jegyzetként...

https://software.intel.com/content/www/us/en/develop/articles/coreboot.html
https://www.coreboot.org/Build_HOWTO
https://doc.coreboot.org/

What is coreboot?

coreboot is an open source firmware alternative which aims to replace your standard BIOS or UEFI. The overall philosophy of coreboot is: Do as much as needed, then jump straight payload. But wait.. what actually is your firmware good for? And what is a payload? Let”s do a short recap before we jump straight into coreboot.

In the book “Embedded Firmware Solutions” by Jiming Sun, Marc Jones, and Vincent Zimmer, firmware is defined as following: “Firmware is the layer of software between hardware and the OS”.

Firmware in general is a piece of software that runs on a very low level.
https://medium.com/swlh/getting-started-with-coreboot-7ade78327e75

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor... | intel-microcode

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#254

"lehetséges, hogy valamelyik Firefox frissítés orvosolja a problémát ( [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device ), aminek szerencsére a böngésző működésében látható hátránya nincsen."

Az esély megvan rá, volt már korábban is olyan probléma, ami spontán megoldódott egy frissítés után. A használatot meg nem befolyásolja a gyakorlatban, így ha marad az sem egy nagy érvágás.

"Esetleg az Intel talál erre megoldást (szoftveresen)"

Erősen kétlem, hogy komolyabb erőforrásokat fordítanának arra, hogy egy ilyen régi, kihalóban lévő hardver szoftveres támogatásával bajlódjanak. Azt inkább el tudom képzelni, hogy egy nem túl régi vas is produkál hasonló problémákat és az arra kifejlesztett szoftveres megoldás nekem is gyógyírt jelenthet.

"a kernelbe is azonnal bekerülnek a fejlesztések (a firmware-ek)."

Ebből kiindulva akkor egy kernelfrissítés is megoldási mód lehet (különösen azoknál, akik ezt hosszú ideje, pl. a rendszer telepítése óta, mellőzik, ahogy azt én is teszem)?

coreboot* | to replace your standard BIOS or UEFI

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#255

Átfutottam az olvasnivalót (az értelmezését a hiányos angoltudásom, különösen a szakszókincsem hiánya nem könnyítette meg ugyan), megnéztem, hogy mi a helyzet az alaplapommal (https://coreboot.org/status/board-status.html), nem nagyon találtam meg a listán (az volt a benyomásom, hogy fiatalabb példányokkal próbálkoztak eddig), így arra gyanakszom, hogy nem sokan szereztek vele kapcsolatban ilyen jellegű tapasztalatokat, melyekből megerősítést nyerhetnék arra vonatkozóan, hogy esetemben is megérhet egy próbát ez a módszer is. Jobban belemélyedve a témába, azt szűrtem le, hogy tulajdonképpen egy egyedi, személyre/gépre szabott "BIOS"-ról van szó, mely megalkotása elég haladószintűnek tűnik számomra, és erősen magában rejti a vagy működik, vagy nem kockázatot, így tényleg csak érdekességként tekintek rá. A kísérletező hajlamú egyének számára tök jó lehet, főleg ha van 1-2 régi, feláldozható gépük, amivel "eljátszadozhatnak", esetleg olyan más módon (pl. AMD processzorok/videokártyák és a Linux nem mindig felhőtlen kapcsolata miatt) meg nem oldható problémával találkoznak, egy fiatalabb géppel kapcsolatban, melyre ez egy jó kezelési módszer lehet.

kimarite képe

[GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor... | intel-microcode

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#256 lehetséges, hogy valamelyik Firefox frissítés orvosolja a problémát ( [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device ), aminek szerencsére a böngésző működésében látható hátránya nincsen.
Az esély megvan rá, volt már korábban is olyan probléma, ami spontán megoldódott egy frissítés után. A használatot meg nem befolyásolja a gyakorlatban, így ha marad az sem egy nagy érvágás
.

Az esély van meg rá.

Esetleg az Intel talál erre megoldást (szoftveresen)
Erősen kétlem, hogy komolyabb erőforrásokat fordítanának arra, hogy egy ilyen régi, kihalóban lévő hardver szoftveres támogatásával bajlódjanak. Azt inkább el tudom képzelni, hogy egy nem túl régi vas is produkál hasonló problémákat és az arra kifejlesztett szoftveres megoldás nekem is gyógyírt jelenthet.

Nem tudom megmondani, mekkora az esély arra, hogy..., komoly erőforrásokat valószínűleg nem fordítanak külön régi CPU-kra, iGP-kre.

a kernelbe is azonnal bekerülnek a fejlesztések (a firmware-ek).
Ebből kiindulva akkor egy kernelfrissítés is megoldási mód lehet (különösen azoknál, akik ezt hosszú ideje, pl. a rendszer telepítése óta, mellőzik, ahogy azt én is teszem)?

Úgy értettem, hogy amit az Intel újít, arra nem kell várni, bekerül a terjesztésekbe...
Manapság kevesebb támogatást vesznek ki a kernelből, inkább hozzátesznek újakat. Régebben az volt az általános gyakorlat, felfogás, a régi vasakat a régi kernel támogatja, maradjon az. Vélhetően nem Intel firmware szinten, hanem foltozás (patch) terén megoldódhat a géped problémája is. Azaz, semmi sem gátol meg abban, hogy kipróbáld a legújabb stabil kernelt. Ha nem válik be, visszatérhetsz a jelenleg használthoz. Én egy rendszervisszaállítási pontot készítenék a telepítés előtt, mert az új kernel esetleg hoz olyan csomagot, ami a régi kernel működésébe belenyúl, és ami hátrányként is megélhető lehet. Én az általam használt terjesztés által biztosított, a tükrökről származó, legújabb kernelt használom, hátrányát eddig nem éreztem.

echo "### Rendszer, gép és grafika" ; inxi -SMGzxxx ; echo "### Kernel verzió" ; uname -rv ; echo "### Dátum" ; date
### Rendszer, gép és grafika
System:
  Host: debkim Kernel: 5.10.0-0.bpo.8-amd64 x86_64 bits: 64 compiler: N/A
  Desktop: Cinnamon 3.8.8 wm: muffin 3.8.2 dm: LightDM 1.26.0
  Distro: Debian GNU/Linux 10 (buster)
Machine:
  Type: Laptop System: Hewlett-Packard product: HP EliteBook 2570p
  v: A1028C1100 serial: <filter> Chassis: type: 10 serial: <filter>
  Mobo: Hewlett-Packard model: 17DF v: KBC Version 61.20 serial: <filter>
  BIOS: Hewlett-Packard v: 68ISB Ver. F.31 date: 10/01/2012
Graphics:
  Device-1: Intel 3rd Gen Core processor Graphics vendor: Hewlett-Packard
  driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0 chip ID: 8086:0166
  Display: x11 server: X.Org 1.20.4 driver: modesetting unloaded: fbdev,vesa
  resolution: 1280x1024~60Hz
  OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel Ivybridge Mobile v: 4.2 Mesa 18.3.6
  compat-v: 3.0 direct render: Yes
### Kernel verzió
5.10.0-0.bpo.8-amd64 #1 SMP Debian 5.10.46-2~bpo10+1 (2021-07-22)
### Dátum
2021. aug. 8., vasárnap, 16:58:15 CEST

Nemsokára kijön a Debian 11..., vélhetően váltok arra.

kimarite képe

coreboot* | to replace your standard BIOS or UEFI

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#257 Én is egy speciális gépcsalád által bejelentett hírt olvastam, csak nem azt közöltem. :)
Nem néztem át, neked mennyire lenne jó megoldás. Még igazad is lehet.

Összegezve

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#260

Éppen tegnap volt aktuális a biztonsági mentés, így készült egy visszaállítási pont, a Frissítéskezelő Feketelistáján ezek a fájlok voltak (https://ibb.co/0FX63J3 https://ibb.co/gWNXPrV), most telepítésre kerültek. Rendszer újraindítást követően nem látható sem negatív, sem pozitív változás, a memóriafogyasztás hasonló, a megjelenő visszajelzések változatlannak tűnnek, a többi meg majd idővel elválik, egyelőre passzív szemlélő stratégián vagyok :-)

kimarite képe

Összegezve

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#261 Hm, most nem ugrik be, hogy a „villám” biztonsági frissítés-e. Mindenképpen bízd a rendszerre, mit frissít. Én napi egyszer biztosan frissítek, de, ha jönnek levelek (feliratkoztam) a biztonsági frissítésekről, akkor többször is... :)

Összegezve

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#262

A "villám" elvileg kernelfrissítést takar és nem biztonságit (nálam azt pajzs jelzi a Frissítéskezelőben és ezeket nem is tartom vissza, a verziófrissítésekkel /felfelé mutató nyíl/ szoktam megvárni egy biztonsági frissítés érkezését és azzal együtt szoktam telepíteni, tehát a kernelfrissítéseket leszámítva mindig elég naprakész vagyok), ezért is voltak eddig feketelistásak (egy másik, korábbi fórumtéma miatt helyeztem őket oda, mivel azt a javaslatot kaptam, hogy ha semmi nem indokolja /hardvercsere, vagy valamilyen hiba/, akkor nem érdemes, életbe vágó folyamatosan frissíteni, jó a bevált régi is). Egy korábbi bejegyzésemben (ennek a végén: https://linuxmint.hu/comment/48593#comment-48593) említettem meg a kernelfrissítést, mint esetleges megoldási módszer, ezt hajtottam most végre (a kép szerint sikeresen: https://ibb.co/CP7WgfD) a feketelistás fájlok telepítésével (eddig a 4.15-ös sorozatból a 4.15.0-54-es volt használatban, most meg a 4.15.0-153-as van, ez a jelenlegi legfrissebb).
Egyébként az eddigi tapasztalatok alapján nem hozott semmilyen változást.

kimarite képe

Összegezve | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#263 Az összes frissítést érdemes mindig telepíteni (biztonsági frissítések vagy egyéb fejlesztések vannak a frissítésekben, ami számodra is fontosak vélhetően), és egyáltalán nem kötelező - nem is alapértelmezett beállítás - beállítani a Frissítéskezelőben, hogy a régebbi kernelek törlődjenek ..., ha van elég szabad hely. Ha van elég szabad hely, logikátlan arról morfondírozni, hogy „túl sok kernel” van telepítve. Mihez képest? Bármikor visszatérhetsz a régebbi kernelhez:

Érdemes időnként akár csak saját magadnak, és nem automatizálva rendszervisszaállítási pontokat készíteni. Ide visszaállíthatod a rendszert vagy egy másik, friss telepítést hozhatsz erre az állapotra.

Összegezve | frissítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#264

Ahogy írtam, a kerneleket leszámítva, szorgalmasan telepítek mindent, ahogy nézem a régi kernelek automatikus törlése sincs beállítva, mégis elég foghíjas a telepítettek listája (előző hozzászólásomban látszik a kép, hogy listázva ugyan vannak, de telepítve mégsem, csak a 4.15.0-153 és a 4.15.0-54), nem mintha ez bármi problémát jelentett volna eddig. Azért nem bolygatom egyébként őket (még egy ártalmatlan frissítés erejéig sem), mert volt hozzájuk köthető problémám korábban (https://linuxmint.hu/forum/kernel-frissites-rendszerinditasi-problema), akkor belekóstolhattam a GRUB szerkesztésébe is.
Ami a visszaállítási pontokat illeti, amikor Ubuntut használtam nagyon szorgalmas voltam, frissítések előtt elég gyakran készítettem visszaállítási pontot, mióta Mintet használok, hanyagabb lettem, kezdetben havi egyet csináltam, mostanában meg 2 havonta egyet a Timeshift segítségével, nem ütemezve, hanem manuálisan indítva (mindig van 3 darab, egy a rendszer telepítést és az alapvető beállításokat követően készült, meg megtartom mindig a 2 legfrissebbet).
A fenti recept eddig elég jól bevált, így nem hiszem, hogy változtatni fogok rajta, ameddig nem kényszerít rá valami a változtatásra.

Egyébként a rendszer jelenlegi állapota kielégítő számomra, a Terminál ablakában látható visszajelzéseket leszámítva (, melyeket már megszoktam és elég ártalmatlanok) kiválóan működik minden (nagyszerű a memóriahasználat és nem is swap-pel), tehát az alapvető célt sikerült elérni, a szépséghibák meg majd megoldódnak maguktól (frissítések, fejlesztők általi javítások segítségével), remélhetőleg.

IPC I/O Parent

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Történt tegnap egy Firefox frissítés, aminek ez lett az eredménye:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

Úgy néz ki, hogy megoldódott a GPU témaköre is ([GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device), a frissítés további hatását pedig majd a használat során figyelem.

Némiképp új visszajelzéssel is szembesültem, eddig 1-szer:

[Parent 1538, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

A kiemelt részt leszámítva (nem tudom, hogy ennek az eltérésnek van-e különösebb jelentősége) a tartalma nagyjából ugyanaz, mint a korábban tapasztaltaké (ezek közül egy példa):

[Parent 2470, Main Thread] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-90.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

kimarite képe

file_descriptor_set_posix.cc | kicsit térjünk ki erre

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#266 1) Akár weboldal probléma is lehet. De a cache méretét is lehetne változtatni. A további lehetőségek lentebb.

What to do if file_descriptor_set_posix.cc is down?

If File_Descriptor_Set_Posix is UP but you can’t access the page, try one of the below solutions:

  • Böngésző átmeneti tár. Most popular browsers use page caching to save frequently requested resources on the user’s computer, thus reducing bandwidth consumption and speeding up the browser. To obtain the latest version of the page, ignoring the cache, use the combination Ctrl + F5.
  • A hozzáférés a weboldalhoz nem engedélyezett. If you connect to the Internet via dynamic IP addresses, it’s possible that access to the site for your current IP address was previously blocked. Clear cookies and change your IP address.
  • Antivirus vagy firewall alkalmazás blokkolása. Make sure that the antivirus software or firewall, you may have running on your computer, doesn’t block access to file_descriptor_set_posix.cc.
  • DNS / névfeloldó szerver átmeneti tár probléma. DNS cache contains records of all the recent visits and attempted visits to sites and other Internet domains. For example, if the site has changed its IP address, you will not be able to access it. Clear the DNS cache on your computer and try again.
  • Alternatív DNS szolgáltatás használatával összefüggő probléma. DNS (Domain Name System) converts domain names to IP addresses. Try using an alternative DNS service, other than your ISP’s, for example, OpenDNS or Google Public DNS.

https://file_descriptor_set_posix.cc.updowntoday.com/

2) Illetve lehet most ezt próbálni:

about:config

  • browser.tabs.remote.autostart = false
  • browser.tabs.remote.autostart.2 = false

https://askubuntu.com/questions/1327810/20-04-firefox-not-rendering-or-loading-pages/1327908#1327908

3) én még arra gondolok, valami elfogy.
Kimenetek? (egyben mutatom, hogy nálam, mi a helyzet)

cat /proc/sys/fs/file-max
9223372036854775807
ulimit -a
core file size          (blocks, -c) 0
data seg size           (kbytes, -d) unlimited
scheduling priority             (-e) 0
file size               (blocks, -f) unlimited
pending signals                 (-i) 30983
max locked memory       (kbytes, -l) unlimited
max memory size         (kbytes, -m) unlimited
open files                      (-n) 1024
pipe size            (512 bytes, -p) 8
POSIX message queues     (bytes, -q) 819200
real-time priority              (-r) 95
stack size              (kbytes, -s) 8192
cpu time               (seconds, -t) unlimited
max user processes              (-u) 30983
virtual memory          (kbytes, -v) unlimited
file locks                      (-x) unlimited
ulimit -Hn
1048576
ulimit -Sn
1024

Itt nem mutatom, mutasd te (pasztázva):

cat /etc/sysctl.conf

file_descriptor_set_posix.cc | kicsit térjünk ki erre

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#267

"Böngésző átmeneti tár"

Az átmeneti tár témájához ez a korábbi kommentem ( https://linuxmint.hu/comment/48052#comment-48052 ), illetve a benne megfogalmazott kérdésem kapcsolódhat:

browser.cache.memory.capacity beillesztése az oldal szűrő mezőjébe, itt az érték valószínűleg -1 (https://ibb.co/L1J30Fq(külső hivatkozás)(külső hivatkozás) ), ezt kell 204800-ra váltani (200MB=204800KB), így megadva a chance-ként felhasználható 200MB-os RAM-területet (https://ibb.co/7v6VgS8(külső hivatkozás)(külső hivatkozás) )

És mégis, ha a Terminálban kiadom a free -h parancsot akkor a kimenetben gazdagon találok a buff/cache alatt 1-1,5G értéket (ez mondjuk nem új keletű jelenség, de most szúrt igazán szemet), pedig a beállítás alapján 200 MB lehetne a max, ha nem tévedek.
 
"A hozzáférés a weboldalhoz nem engedélyezett."

Ebben az esetben, ha jól sejtem, akkor a Firefox nem töltötte volna be az adott oldalt, de ha jól rémlik, akkor semmilyen fennakadás nem volt tapasztalható a böngésző ablakában (ahogy korábban sem, hasonló visszajelzések feltűnésekor), csak a Terminál ablakában jelentek meg a szóban forgó sorok.

"Antivirus vagy firewall alkalmazás blokkolása"

Vírusirtót nem használok, a tűzfal meg ki van kapcsolva (egy korábbi probléma miatt kellett, ha jól emlékszem).

"DNS / névfeloldó szerver átmeneti tár probléma." és "Alternatív DNS szolgáltatás használatával összefüggő probléma"

Ezeket nem tudom kizárni. Töröljem és ha igen akkor hogyan a DNS cache-t? Váltsak OpenDNS-re vagy Google Public DNS-re? Vagy ezekkel még inkább várjunk?

Esetleg az about:config-on belül nem lenne érdemes ránézni, hogy DNS, illetve IPC címszó alatt minden beállítási lehetőség rendben van-e?

A browser.tabs.remote.autostart = false és a browser.tabs.remote.autostart.2 = false beállításokon már korábban túlestünk (itt javasoltad: https://linuxmint.hu/comment/48381#comment-48381 én pedig itt hajtottam végre: https://linuxmint.hu/comment/48392#comment-48392 )

cat /proc/sys/fs/file-max

norbi@ALBACOMP:~$ cat /proc/sys/fs/file-max
395023
norbi@ALBACOMP:~$

ulimit -a

norbi@ALBACOMP:~$ ulimit -a
core file size          (blocks, -c) 0
data seg size           (kbytes, -d) unlimited
scheduling priority             (-e) 0
file size               (blocks, -f) unlimited
pending signals                 (-i) 15475
max locked memory       (kbytes, -l) 65536
max memory size         (kbytes, -m) unlimited
open files                      (-n) 1024
pipe size            (512 bytes, -p) 8
POSIX message queues     (bytes, -q) 819200
real-time priority              (-r) 0
stack size              (kbytes, -s) 8192
cpu time               (seconds, -t) unlimited
max user processes              (-u) 15475
virtual memory          (kbytes, -v) unlimited
file locks                      (-x) unlimited
norbi@ALBACOMP:~$

ulimit -Hn

norbi@ALBACOMP:~$ ulimit -Hn
1048576
norbi@ALBACOMP:~$

ulimit -Sn

norbi@ALBACOMP:~$ ulimit -Sn
1024
norbi@ALBACOMP:~$

cat /etc/sysctl.conf: https://paste.ubuntu.com/p/yKhdRTPhkW/

kimarite képe

browser.tabs.remote.autostart | browser.tabs.remote.autostart.2

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#268 A browser.tabs.remote.autostart = false és a browser.tabs.remote.autostart.2 = false beállításokon már korábban túlestünk (itt javasoltad: https://linuxmint.hu/comment/48381#comment-48381 én pedig itt hajtottam végre: https://linuxmint.hu/comment/48392#comment-48392 )

Igen, de akkor más beállításokat alkalmaztunk. Akkor és most, két helyzet.

kimarite képe

Böngésző átmeneti tár | cache

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#268   Az átmeneti tár témájához ez a korábbi kommentem ( https://linuxmint.hu/comment/48052#comment-48052 ), illetve a benne megfogalmazott kérdésem kapcsolódhat:
browser.cache.memory.capacity beillesztése az oldal szűrő mezőjébe, itt az érték valószínűleg -1 (https://ibb.co/L1J30Fq ), ezt kell 204800-ra váltani (200MB=204800KB), így megadva a chance-ként felhasználható 200MB-os RAM-területet (https://ibb.co/7v6VgS8 )

Ki lehet próbálni.

És mégis, ha a Terminálban kiadom a free -h parancsot akkor a kimenetben gazdagon találok a buff/cache alatt 1-1,5G értéket (ez mondjuk nem új keletű jelenség, de most szúrt igazán szemet), pedig a beállítás alapján 200 MB lehetne a max, ha nem tévedek.

A free alkalmazás az egész rendszer cache-s memóriafoglalását mutatja. A rendszernek is kell átmeneti tár.

kimarite képe

A hozzáférés a weboldalhoz nem engedélyezett.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#268 Ebben az esetben, ha jól sejtem, akkor a Firefox nem töltötte volna be az adott oldalt, de ha jól rémlik, akkor semmilyen fennakadás nem volt tapasztalható a böngésző ablakában (ahogy korábban sem, hasonló visszajelzések feltűnésekor), csak a Terminál ablakában jelentek meg a szóban forgó sorok.

Nem tölt  be az oldal, vagy felhasználónév és jelszó kérés történik. Én belefutottam mostanában mindkettőbe. Ha te nem tapasztaltad, az ok nem ez volt.

kimarite képe

Antivirus vagy firewall alkalmazás blokkolása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#268 Vírusirtót nem használok, a tűzfal meg ki van kapcsolva (egy korábbi probléma miatt kellett, ha jól emlékszem).

Mi is volt a tűzfal kikapcsolás oka? Nem mélyedtem bele, írtad volna?

kimarite képe

Böngésző átmeneti tár | cache (javítás)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#270 Rosszat írtam. Siettem. Itt ne állíts memória méretet. Az érték -1 vagy 0 lehet.
Magyarázat: http://kb.mozillazine.org/Browser.cache.memory.capacity

browser.tabs.remote.autostart | browser.tabs.remote.autostart.2

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#269

Ok, de továbbra is false mindkettő, csak jeleztem, hogy ez már korábban beállításra került, így nem ez a jelenség oka.

Böngésző átmeneti tár | cache

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#270

"Ki lehet próbálni."

Az SSD beépítése óta ez a beállítás, mert része volt az rendszer optimalizálásnak az SSD számára: https://linuxmint.hu/comment/39992#comment-39992

"A free alkalmazás az egész rendszer cache-s memóriafoglalását mutatja. A rendszernek is kell átmeneti tár."

Ok, akkor ez a magyarázat a méretbeli eltérésre.

A hozzáférés a weboldalhoz nem engedélyezett.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#271

"Nem tölt  be az oldal, vagy felhasználónév és jelszó kérés történik. Én belefutottam mostanában mindkettőbe. Ha te nem tapasztaltad, az ok nem ez volt."

Ilyen még eddig nem történt, emlékeim szerint és remélem, hogy nem is fog, egyébként mióta frissült a Firefox az egyéb visszajelzésekkel is meglehetősen fukar (javuló tendenciát mutat az eddig sem túl vészes helyzet), nem mintha hiányoznának a korábbiak.

Antivirus vagy firewall alkalmazás blokkolása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#272

"Mi is volt a tűzfal kikapcsolás oka? Nem mélyedtem bele, írtad volna?"

Nekem is csak homályosan derengett, hogy valamilyen korábbi problémámmal kapcsolatban került szóba lehetséges kiváltó okként. Utána néztem és a korábbi nyomtatási nehézségekkel kapcsolatban lett megemlítve, de már akkor is kiderült, hogy nem lehetett bűnös, mert már akkor sem volt bekapcsolva (alapbeállításként ki van lőve, és most is így lett hagyva). Bekapcsoljam?

Böngésző átmeneti tár | cache (javítás)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#273

Fentebb írtam ( https://linuxmint.hu/comment/48688#comment-48688 ) a változtatás okáról. Most akkor -1 vagy 0 legyen, vagy az SSD kedvére tegyek a jelenlegi beállítással?

kimarite képe

browser.tabs.remote.autostart | browser.tabs.remote.autostart.2

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#274 Akkor ez így - vélhetően - rendben.
Esetleg kipróbálhatod true beállítással is.

kimarite képe

Antivirus vagy firewall alkalmazás blokkolása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#277 Mi is volt a tűzfal kikapcsolás oka? Nem mélyedtem bele, írtad volna?
Nekem is csak homályosan derengett, hogy valamilyen korábbi problémámmal kapcsolatban került szóba lehetséges kiváltó okként. Utána néztem és a korábbi nyomtatási nehézségekkel kapcsolatban lett megemlítve, de már akkor is kiderült, hogy nem lehetett bűnös, mert már akkor sem volt bekapcsolva (alapbeállításként ki van lőve, és most is így lett hagyva). Bekapcsoljam?

Igen. :)

sudo ufw enable

Mert így mindig be lesz kapcsolva.
Lehet, grafikusan is megmarad a beállítás (a rendszer újraindítás után is).
Ellenőrzés:

sudo ufw status
kimarite képe

Böngésző átmeneti tár | cache (javítás)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#278 Hagyd így -1 -en, ne bántsuk az SSD-t. El is felejtettem, hogy SSD-ről van szó.

kimarite képe

dpkg -l | egrep -i "mesa|i965" | options i915 modeset=1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ellenőrizzünk bizonyos telepített csomagokat (kimenet):

dpkg -l | egrep -i "mesa|i965"

És egy próba.

echo "options i915 modeset=1" | sudo tee -a /etc/modprobe.d/i915.conf

A parancs lefutása után rendszer újraindítás, és pasztázott kimenet erről.

glxinfo

A modul (options) hatását vizsgáljuk. Bekapcsoljuk.

Jegyzet: https://forums.debian.net//viewtopic.php?t=49881&start=0
https://itectec.com/ubuntu/ubuntu-setting-kernel-options-for-the-i915/
https://feeding.cloud.geek.nz/posts/linux-kernel-module-options-on-debian/

kimarite képe

Nem tölt be az oldal: üres | felhasználónév, jelszó kérés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#276   Nem tölt  be az oldal, vagy felhasználónév és jelszó kérés történik. Én belefutottam mostanában mindkettőbe. Ha te nem tapasztaltad, az ok nem ez volt.
Ilyen még eddig nem történt, emlékeim szerint és remélem, hogy nem is fog...

Ha nem tölt be az oldal, úgy értettem, üres lap jelenik meg. Jellemzően akkor történik ilyen, ha a hivatkozás megszűnt a tartalom tekintetében, például egy feltöltött kép törölve lett. Egy példa: http://kepfeltoltes.hu/view/160706/K_perny_k_p___2016-07-06_06-58-00_www.kepfeltoltes.hu_.png . Megnéztem volna, de nincs ott. Ezért kérjük, hogy az Imgur vagy az imgBB kép megosztó oldalakat használja a fórumon mindenki (lehetőleg regisztrációval, és belépve töltse fel a képeket), mert ezeken évek múlva is ott a feltöltött kép, míg sok más képmegosztó portál idővel törli a feltöltött képet. Jó, egy idő múlva megjelenhet egy ilyen üzenet :), amit nem szoktam megvárni:
A kapcsolat időtúllépés miatt megszakadt
A(z) kepfeltoltes.hu helyen lévő kiszolgáló túl hosszú ideig nem válaszol.

A wget alkalmazással sem minden oldalról lehet pl. képet letölteni, de szintén nem találja:

wget kepfeltoltes.hu/view/160706/K_perny_k_p___2016-07-06_06-58-00_www.kepfeltoltes.hu_.png
--2021-08-15 10:01:15--  http://kepfeltoltes.hu/view/160706/K_perny_k_p___2016-07-06_06-58-00_www.kepfeltoltes.hu_.png
kepfeltoltes.hu (kepfeltoltes.hu) feloldása… 195.56.44.48
Csatlakozás a következőhöz: kepfeltoltes.hu (kepfeltoltes.hu)[195.56.44.48]:80… sikertelen: Időtúllépés a kapcsolatban.
Újrapróbálkozás.

Tehát a linkelt tartalom nincs ott, és a fenti oldal nem úgy van beállítva, hogy ilyenkor jelezné, nincs ott semmi, hanem úgy, hogy semmit nem jelez a böngésző felé. Olyan is van, hogy maga a weboldal szűnik meg, ilyenkor vagy az említett üres oldal jön be, esetleg üzenet, hogy mi történt (webes nyelven: például  a 404-es hiba vagy újságoknál: nincs itt a cikk, stb.), vagy egy üzleti ajánlat, hogy vedd meg ezt a domaint. Én az üres oldalra gondoltam...

A fenti a gyakoribb, a felhasználónév és jelszó kérés nagyon ritkán fordul elő, de ha az ember megoldásokat keres és fórumokat böngész, előfordulhat, hogy belefut olykor.

Antivirus vagy firewall alkalmazás blokkolása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#280

A sudo ufw enable parancs kiadásával bekapcsoltam.

Böngésző átmeneti tár | cache (javítás)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#281

Úgy nézem nem fogalmaztam teljesen világosan :-) A gyári -1 értéket anno - SSD optimalizálási célzattal (, hogy ne bántsam az SSD-t) - módosítottam 204800-ra, ez a jelenlegi beállítás ( https://ibb.co/7v6VgS8 ), így -1-en nem tudom hagyni (max arra változtatni), a fentiek ismeretében akkor ezt a változtatást megtegyem?

dpkg -l | egrep -i "mesa|i965" | options i915 modeset=1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#282

dpkg -l | egrep -i "mesa|i965": https://paste.ubuntu.com/p/ZnF4F3Gfhw/

echo "options i915 modeset=1" | sudo tee -a /etc/modprobe.d/i915.conf:

norbi@ALBACOMP:~$ echo "options i915 modeset=1" | sudo tee -a /etc/modprobe.d/i915.conf
options i915 modeset=1
norbi@ALBACOMP:~$

Megtörtént az újraindítás.

glxinfo: https://paste.ubuntu.com/p/RS4FgWxCSt/

 

Nem tölt be az oldal: üres | felhasználónév, jelszó kérés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#283

Igazából a visszajelzés ([Parent 1539, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19) megjelenését nem kíséri semmilyen szemmel látható rendellenesség (üres lap, 404-es hiba, felhasználónév és jelszó kérés) a Firefox ablakában, legalábbis eddig nem tűnt fel, minden frankón működik (látszólag), de időnként mégis bedobja, kénye kedve szerint (egyre ritkábban szerencsére, a többi visszajelzés meg szinte el is tűnt már, ha a korábbi gyakorisághoz viszonyítom, egyre többször előfordul, hosszas böngészés során, hogy nem ír ki semmit a Terminál), legutóbb épp akkor, mikor bezártam a böngészőt a gép újraindítása előtt ("A modul (options) hatását vizsgáljuk. Bekapcsoljuk." miatt volt erre szükségem).

Az nem lehet az oka, hogy meg volt nyitva a Mint fórum, be voltam jelentkezve és nem jelentkeztem ki (nem szoktam), mielőtt kinyomtam a böngészőt (eddig nem figyelmet meg, hogy a visszajelzés megjelenése és a Fórum kinyomása között van-e összefüggés)?

Mára búcsúzom, hagylak pihenni.

kimarite képe

Böngésző átmeneti tár | cache a RAM-ba (javítás)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#287 Nem fogalmaztál egész világosan. Én azt írtam két lehetőséged van (és több nincs), a 0 értéket beállítva, egyáltalán nincs használva a RAM, mint böngésző átmeneti tár, a -1 értéket beállítva a böngésző a rendelkezére álló RAM-ból számolja ki az átmeneti tárat. Olyan lehetőség nincsen, amit használsz ..., illetve, ebben tévedek (már fáradt voltam tegnap), mégis beállíthatsz pozitív előjelű változót is, de a legmagasabb érték a rendelkezésre álló fizikai RAM mérete lehet, Akkor így lesz jó: mivel 1 MB=1024 KB, ezért 200 MB=204800 KB.
A már linkelt silabusz.
http://kb.mozillazine.org/Browser.cache.memory.capacity
és onnan a magyarázat angolul:

Possible values and their effects

-1

Automatically decide the maximum memory to use to cache decoded images, messages, and chrome based on the total amount of RAM. (Default in all but Thunderbird versions 3.1 or earlier and Minimo).

Physical RAM Memory Cache (in KB)
32 MB 2048
64 MB 4096
128 MB 6144
256 MB 10240
512 MB 14336
1 GB 18432
2 GB 24576
4 GB 30720
8 GB and up 32768

In Firefox 1.5 and SeaMonkey 1.0 and earlier versions, these defaults were the following:

Physical RAM Memory Cache (in KB)
32 MB 2048
64 MB 4096
128 MB 8192
256 MB 14336
512 MB 22528
1 GB 32768
2 GB 45056
4 GB 59392
8 GB 75776

See bug 296538 for details.

0

Do not cache decoded images and chrome in memory.

Any positive integer

Maximum amount of memory in KB to use to cache decoded images and chrome (1 MB = 1024 KB). (Thunderbird default: 4096. Minimo default: 256.) Thunderbird 3.3 will switch to the "-1" default per bug 629247.

És nálad is igaz, hogy a RAM-ba tárazás a true értékkel be lett kapcsolva:
http://kb.mozillazine.org/Browser.cache.memory.enable

browser.cache.memory.enable -> true

És az is igaz, hogy a RAM-ba tárazással, kíméled az SSD-t.
A 200 MB helyett beállíthatsz kevesebbet is, például azt amit a -1 rendel a 4 GB RAM-hoz, amennyi a gépedben van: 59392 (58 MB).

kimarite képe

Böngésző átmeneti tár | RAM | about:cache?device=memory

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#290 Ellenőrizd, tényleg a RAM-ot használja-e csak a Firefox:

about:cache?device=memory

Ki is tudod, bontani: List Cache Entries

Nálam ezt írja (a true és a -1 beállítással):

Information about the Network Cache Storage Service

  • memory
Number of entries: 155
Maximum storage size: 32768 KiB
Storage in use: 3901 KiB
Storage disk location: none, only stored in memory
List Cache Entries
  • disk
Number of entries: 1862
Maximum storage size: 153600 KiB
Storage in use: 65296 KiB
Storage disk location: /home/debkim/.cache/mozilla/firefox/********.default-release/cache2
List Cache Entries
kimarite képe

IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed ipc/*

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#289 Az nem lehet az oka, hogy meg volt nyitva a Mint fórum, be voltam jelentkezve és nem jelentkeztem ki (nem szoktam), mielőtt kinyomtam a böngészőt (eddig nem figyelmet meg, hogy a visszajelzés megjelenése és a Fórum kinyomása között van-e összefüggés)?

Parent 1539, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

Bármikor, bármilyen weboldalnál megtörténhet. Korábba írtam, ha bezárod a böngésző ablakát, az éppen eindított kommunikáció azt érzékelhet, megszakadt az összeköttetés.

Mára búcsúzom, hagylak pihenni

Neked is jó pihenést! :) ... https://www.youtube.com/watch?v=5cvEVivHVsU

Böngésző átmeneti tár | cache a RAM-ba (javítás)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#290

Akkor én egyelőre maradok a jelenlegi (200MB-os) beállításnál az SSD-m védelme érdekében.

Kicsit off a téma, de azért megemlítem (nem mintha nagyon bele akarnék mászni), csak úgy érdekességképpen:

Ma olvasgattam SSD témakörben és más is találkozott hasonló eltéréssel (https://hup.hu/node/171134), mint én (más képet mutat a SMART test és a HDSentinel) korábban ( https://linuxmint.hu/comment/47488#comment-47488 https://linuxmint.hu/comment/47495#comment-47495 https://linuxmint.hu/comment/48374#comment-48374 ), felmerültek megoldási javaslatok is pl. SSD firmware frissítés (azt még nem néztem meg, hogy a jelenleg használtnál van-e újabb) esetleg egy teljes törlés/reset (ez mondjuk teljesítményprobléma esetén volt megoldás, illetve, mivel a Kingstone saját kezelőprogramja nem komázza a Linuxot, így csak ezek a lehetőségek maradtak elméletben: https://serverfault.com/questions/547932/how-to-erase-a-ssd-to-restore-f... https://ata.wiki.kernel.org/index.php/ATA_Secure_Erase ), esetleg lehetne más módon is csekkolni: "... Pendriver-ról bebootolt Live Linux alatt terminálban nézz meg egy sudo smartctl -a /dev/sd[betűjel] parancsot (általában /dev/sda, de az lsblk paranccsal meg lehet nézni), és nézd meg mutat-e hibát a SMART...".

A HDSentinel esetében most vettem észre és furcsának tartom, hogy HDD-ként ( https://paste.ubuntu.com/p/6BzNvshBYF/ : "HDD Device" "HDD Model ID" "HDD Serial No" "HDD Revision" "HDD Size") hivatkozik az SSD-re (ez is erősíti bennem azt a kétséget, hogy totál megfelelő az SSD-k tesztelésére - tudom, hogy ezt már korábban kibeszéltük és Te más véleményen vagy e tekintettben), illetve most ez is szemet szúrt: Interface    : S-ATA Gen3, 6 Gbps. Azt még el tudom képzelni, hogy a meghajtó megfelel ennek a csatlakozási szabványnak, de hogy a gépem nem az 100% (lehet ennek bármi jelentősége a tesztek, illetve az SSD egészsége szempontjából, elképzelhető, hogy egy 10 évvel fiatalabb gépben más eredményeket produkálna?). Azt is érdekesnek találom, hogy ha két HDSentinel tesztet (egy 2021.06.17-én és egy 2021.08.16-án futtatottat) összevetek a hibák értéke (2 hónap eltéréssel is) ugyanaz, azért ennek növekednie kellett volna, olyan mintha a tesztek során rendre ugyanazoknál a feladatoknál nem tudna teljesíteni, ezzel hibát generálva:
Est. lifetime: more than 1000 days
  2000 errors occured during data transfer.
SMART teszt esetén (live változat: https://linuxmint.hu/comment/48374#comment-48374 : https://ibb.co/bWJFwSQ https://ibb.co/275tT53 https://ibb.co/Zg4y1VW ) a hibák okai nem lehetnek a gépem és az SSD közötti kompatibilitásra visszavezethetők (nem a meghajtó a hibás, hanem a géppel nem tud megfelelően együttműködni, illetve a gép nem tudja elvégezni, a korából adódóan, a teszt során teljesítendő feladatokat, így ezt a program hibának jelzi)?

Böngésző átmeneti tár | RAM | about:cache?device=memory

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#291

08.15.:

Visszatért két régi ismerős:

(firefox:1624): GLib-GObject-CRITICAL **: 17:27:24.409: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

[Child 1872, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f7156911000 state=DECODING_METADATA Decode metadata failed, shutting down decoder: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:366
[Child 1872, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f7156911000 Decode error: NS_ERROR_DOM_MEDIA_METADATA_ERR (0x806e0006) - static MP4Metadata::ResultAndByteBuffer mozilla::MP4Metadata::Metadata(mozilla::ByteStream *): Cannot parse metadata: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:3541

Nagyon úgy fest, hogy ezek Firefox verzióspecifikus jelenségek nálam, legalábbis a második elég valószínű (, de az elsőre is mernék egy komolyabb összeget tenni), mivel firefox-90.0+linuxmint1+tricia esetén volt ( https://linuxmint.hu/comment/48099#comment-48099 ), firefox-90.0.2+linuxmint1+tricia esetén nem, most, firefox-91.0+linuxmint1+tricia használatakor meg megint feltűnt, tehát ezekkel sem biztos, hogy a jövőben érdemes bajlódni (, mire összehoznánk valami működőképeset, addigra egy frissítés nullázná az egész eredményt, a Firefox fejlesztői tudnak ezen bármi maradandót javítani).

08.16.

Information about the Network Cache Storage Service: https://ibb.co/pZRGWWC

A memory és a disk is full ugyanazokat az értékeket tartalmazza, valamint nálam ez látható: Storage disk location:     none, only stored in memory, tehát tényleg csak a RAM-ot használja a Firefox. Kibontottam mindkettőt, ha igényled meg tudom osztani dropbox-on keresztül, de bazi hosszú lista mindegyik.

Amikor az Information about the Network Cache Storage Service memory, illetve disk részét "kibontottam", majd pdf-be akartam "nyomtatni", akkor megint dobálgatta ezt (úgy fest, hogy a Firefoxhoz kapcsolódó pdf-ek váltják ki):

(firefox:1616): GLib-GObject-CRITICAL **: 10:43:04.449: g_object_ref: assertion 'G_IS_OBJECT (object)' failed

Közben a gép/Firefox is ledermedt egy ideig, gondolom sok volt neki az a 2x 300 oldalnyi pdf-é alakítás és kifogyott az erőforrásokból (,bár közben a memóriafogyasztás nem ugrott meg /a htop-on figyelve nem változott az értéke, 1,5-1,6 GB volt/, viszont a proci vagy egyik, vagy másik, vagy mindegyik magja szenvedett rendesen, kiakadt 100%-on).

Nagyon úgy fest, hogy a problémák fő oka a hardverben rejlik (kb. szélmalomharcot vívunk szoftveres fronton), mely már csak szenvedve és kompromisszumokkal tudja teljesíteni a jelen kor kihívásait, úgy ahogy, tehát a lehetőségekhez képest megoldottnak tekinthetem a problémát (memória- swaphasználat), a visszajelzések közül amivel tudtunk azzal elbántunk, a többivel meg meg kell barátkoznom.

IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed ipc/*

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#292

Én ezt a felhasználónév- és jelszókérő témával ( https://linuxmint.hu/comment/48707#comment-48707 ) próbáltam bátortalanul párhuzamba állítani, mivel a Fórumon is jelen van jelszó és felhasználónév, így arra gondoltam, hogy egyfajta jogosultsághoz, azonosításhoz köthető jelenség, melyet egy felhasználói fiókból történő kilépés nélküli ablakbezárás is kiválthat.

Mára búcsúzom, holnap meg nem tudom hogy mennyire tudok jelen lenni, mert ma is kínszenvedés volt a nethasználat, holnap meg még karbantartás is lesz :))

kimarite képe

Böngésző átmeneti tár | RAM | about:cache?device=memory

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#294 A hardveres problémál megoldása szoftveresen olykor nehéz.
A memóriahasználat a RAM-ba megy, rendben, kíméli az SSD-t.

kimarite képe

IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed ipc/*

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#295 Nem valószínű, hogy ez okozza a jelenséget.

kimarite képe

Google kereső

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nemrég olvastam egy Google keresővel összefüggő problémáról, ami a 91.0.1 és a 92-es FF verziókban javítva lett (előbbit használom pár perce). A Firefox összeomlását okozza az Orca képernyőolvasó használata esetén. Na most, nálad nem omlik a Firefox, és nem használsz szerintem Orca-t, a hibajelenség is más. De a Google kereső van beállítva a böngészőben vagy melyik?
Csak összerakják a legót, a hálózatotokat. :)

Google kereső

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#298

Alap esetben a Google az a kereső, amit használok, de már egy ideje (1-2 hete), próbaképpen, kacsázok (DuckDuckGo), de semmilyen változást nem vettem észre (, így szerintem vissza is térek rövidesen a Google használatához, mert a Duck nem igazán jött be).
Orca képernyőolvasót nem használok, így ez kizárható.
A nettel én is remélem, hogy kezdenek valamit, mert már kezd idegesíteni, hétfő este (, amikor volt egy jó pillanata a netkapcsolatnak) jeleztem is nekik, hogy nézzenek rá (elvileg kedden volt karbantartásuk a környéken), még nem telt le a 48 óra, de eddig még nem jelentkeztek, illetve tegnap is elég gyalázatos volt a szolgáltatásuk és ma sem sikerült eddig lenyűgözniük, így javítani se sokat javítottak rajta. Most délután csináltam egy-két sebességtesztet, a feltöltési sebesség fullos, a letöltési meg gyalázatos, 150-es a csomag, a minimum 30 lenne, de 13-16 közötti értékeket produkált ( https://ibb.co/8MHtBWK https://ibb.co/mNQxhvc https://ibb.co/hHgGS8Q lehet, hogy a modemmel lesz valami), így ha holnapig nem tesznek csodát, vagy legalább nem adnak életjelet magukról, akkor megy a következő hibabejelentés, a mérési értékekkel együtt, aztán ha nem kapják össze magukat, akkor felvilágosítom őket, hogy elkezdek másik szolgáltató után nézni.

Végezetül egy kis érdekesség:

Tegnap produkált egy érdekes jelenséget videózás közben (egyébként volt egy kernelfrissítés is tegnap /08.17-én/ 4.15.0-154.161-re, nem tudom ennek van-e jelentősége): egyszer csak megállt a kép, a hang ment még egy darabig (gondolom a letöltés a hang esetében előrehaladottabb állapotban van, mint a képanyagé, ezért tapasztalható ez a jelenség a net megszakadásakor), a modem szépen világít, mintha minden OK lenne (egyébként volt már ilyen régebben is, szóval ez eddig még nem lepett meg). Mivel teljes képernyőn volt, így gondoltam, hogy leteszem kicsibe és megnézem, hogy mi a helyzet, az egérre nem reagált, így maradt az Esc (, ha jól rémlik már ilyen is volt). A gép is azt jelezte, hogy rendben van a netkapcsolat (ilyennel is találkoztam már korábban), viszont amikor nyomtam egy frissítést a Firefoxnak, mégsem indult meg az adatmozgás, illetve másik oldalt sem töltött be (próbálkoztam, hátha az adott weboldalnak van valami baja), ergo mégsem volt a valóságban élő kapcsolat. Ilyenkor szokott jönni a kapcsolat bontása, majd ismételt bekapcsolása manuálisan a gépen, esetleg a modem kihúzása, bedugása a konnektorból/ba (volt, amikor csak így talált magára, és csak így kezdte meg a kapcsolódási folyamatot), végül sikerült kicsikarni a kapcsolódást, majd az oldalt lefrissítve elindult a videó. Egy kis idő múltán ismét lejátszódott a fenti folyamat, viszont kiegészült egy olyan (az emlékeim szerint eddig nem tapasztalt) vizuális effekttel, hogy mikor a nethez való kapcsolódás újbóli helyreállítása után újra indítottam volna a videó, nem tudtam, mivel az egérkurzor eltűnt abban a pillanatban, amikor a Firefox ablakára ráhúztam (gondolom a teljes képernyős módból is hasonló ok miatt nem tudtam kilépni az egérrel, csak az Esc-vel), a böngésző kezelőfelülete működött normálisan (, így be is tudtam zárni, ez, illetve az ezt követő Firefox újraindítás volt a megoldás), viszont ahol a weboldal megjelent, az teljes egészében vakfolt volt az egér számára.
Ezt nem igazán tudom mire vélni, vagy az adott weboldal hibája a jelenség, vagy a Firefox-hoz köthető, esetleg a netkapcsolattal van valamilyen összetettebb probléma (pl. modem hiba /lehet, hogy egy reset nem ártana neki, de szolgáltatói felhatalmazás, utasítás nélkül nem nyomkodom, nehogy utána meg rinyáljanak/, esetleg a gép és a modem közti kommunikáció nem valami példás. Egy jó ideje nem ritka jelenség, hogy a videók /, ha visszaemlékszem, akkor Videán szereplők voltak ezek is, mint a fenti jelenséget kiváltó is/ pár perc nézés után megállnak, frissíteni kell az oldalt és akkor meg újraindul - ez erősíti bennem, hogy weboldal-specifikus a jelenség), mindenesetre a jelenség közben szépen szórta a Terminál a korábbról ismert és adatátviteli problémákra utaló visszajelzéseket.

kimarite képe

Google kereső | [Parent 21497, IPC I/O Parent] WARNING: FileDesc

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#299 Köszi. Közben kiderült, az Orca indítása is kell az összeomláshoz, ez akkor nálad kizárva.

Érdekes dolgot tapasztaltam. A hordozható Firefox könyvtárat átmásoltam az opt könyvtárba (egy teszt miatt).

Amikor a fájlkezelővel másoltam be az opt könyvtárba a firefox-stable könyvtárat, akkor én maradtam a tulajdonosa (ez normális), viszont nem tudtam rekurzívan átállítani a könyvtár tartamát a root felhasználóra (fájlkezelővel, admin joggal), próbáltam, de nem érvényesült rekurzívan, azaz minden fájlra és könyvtárra, maradt a tulajdonos a felhasználó. És így egy olyan jelenséget tapasztaltam, mint te:

/usr/local/bin/firefox-stable
...
[Parent 21497, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /builds/worker/checkouts/gecko/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

Azonban, ha a cp másolást használtam - és maradtam ennél a teszthez - rekurzívan a root lett minden tekintetben a tulaj - ami a frissítés érvényesítésének akadálya lehet mellesleg -és nem jelentkezett az IPC-s üzenet, csak az ablak bezárása miatti logikus üzenet:

/usr/local/bin/firefox-stable

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

Gondolkodom, nálad, azaz telepített Firefoxnál mi lehet a gond, hol kéne nézelődni.
Tájékoztatás: az /usr/local/bin/firefox-stable szimbolikus link az opt könyvtárban található Firefox indítóra, binárisra.

Oldalak