Társalgó - nem kifejezetten informatika

kimarite képe

Fórum: 

https://maimanohaz.blog.hu/2020/04/01/fontos_fototorteneti_konyvek_lettek_most_online_is_elerhetok

https://index.hu/techtud/2020/03/31/1_4_millio_e-konyvet_tett_szabadon_kolcsonozhetove_az_internet_archive/

Mivel a koronavírus-járvány miatt világszerte rengeteg közkönyvtár. - így a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár (szerk.) - is bezárni kényszerült, az online könyvtárként is működő Internet Archive működtetői úgy döntöttek, hogy ideiglenesen megszüntetik a működésük alapját képező, példányszámhoz kötött korlátozást. Az Internet Archive könyvtárprojektje, a Nyitott Könyvtár (Open Library, OL) lényege, hogy a regisztrált olvasók kikölcsönözhetik a könyvtár gyűjteményében lévő kötetekről készült szkennelt digitális másolatot. A rendszer eddig úgy működött, hogy egy időben kizárólag annyian férhettek hozzá egy megadott kölcsönzési időre a digitális fájlokhoz, ahány fizikai példány volt az adott könyvből az Internet Archive könyvraktárában. Ezt a korlátot törölték most el, létrehozva vele a Nemzeti Vészhelyzeti Könyvtárat (National Emergency Library, NEL).
-- 1,4 millió e-könyvet tett szabadon kölcsönözhetővé az Internet Archive

kimarite képe

Pénteken indul a hazai Hack

Pénteken indul a hazai Hack the Crisis, ahol a hazai IT szakma szeretne önkéntesen segíteni a járványhelyzet megoldásában.

Ennek kapcsán szeretnénk elmesélni nektek egy igazán inspiráló történetet. Két hazai szakember két nap alatt készített egy olyan minimál webalkalmazást (Go backend és React frontend), mely napokon belül bevetésre is került az Országos Mentőszolgálatnál. Olvassátok el az erről szóló cikkünket, és csatlakozzatok a hackathonhoz egyénileg vagy csapatban a kollégáitokkal!

Az első ilyen alkalmazás múlt héten már az ország összes mentőállomásán munkába állt, annak segítségével az OMSZ folyamatosan követni tudja az állomásokon a különböző védőeszközök mennyiségének alakulását, és proaktívan meg tudja tenni a szükséges lépéseket az eszközök pótlására - a villámtempóban fejlesztett, néhány nap alatt bevezetett appnak hála szolgálat reagálóképessége is felgyorsul. Az összetett adatrögzítő felületet kínáló webalkalmazás Go backendet és React frontendet használ, elkészítéséhez pedig két fejlesztő két munkanapjára volt szükség.

Ezzel párhuzamosan már a Codecool második, az OMSZ munkatársait célzó alkalmazása is a csőben van: a néhány napon belül rajtoló app a mentőszolgálat mintegy 8000 munkatársának aktuális munkavégzési státuszát teszi valós időben követhetővé. A szolgálat vezetése így a napi jelentések helyett percre pontos adatokat kaphat a személyi állomány státuszáról, aminek hála az átcsoportosításokra vonatkozó döntéshozatali folyamatok is számottevően hatékonyabbá válhatnak. A Codecool tapasztalatai szerint egyébként a partnerség kifejezetten jól működik, az OMSZ-szel történő egyeztetés gördülékenyen ment, a fejlesztők folyamatos visszajelzéseket kaptak az első alkalmazás elkészítése során, a mentőszolgálat továbbá minden felmerülő kérdésre rögtön válaszolt.

https://www.hwsw.hu/hirek/61605/hack-the-crisis-hungary-hackathon-codecool-omsz.html

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az NJSZT, az IVSZ és az Infotér (a járvány idején)

Mivel segít az IVSZ, az Informatika a Társadalomért Egyesület és a Neumann Társaság a járvány idején?
Társaságunk nevében elnökünk, dr. Beck György vett részt - virtuálisan - az Itbusiness podcast beszélgetésén:

https://anchor.fm/itb-mdia-tudskzpont/episodes/Az-NJSZT--az-IVSZ-s-az-Infotr-is-kiveszi-rszt-a-jrvny-elleni-kzdelembl-ed1bot/a-a20048a

Mindenkinek ajánljuk az informatív és sok előremutató gondolatot tartalmazó műsort!
Hogyan javíthatja az infokommunikáció az életminőséget?
Milyen tartalmak, segítségek vehetők igénybe az NJSZT által?
Új korszak a társadalom digitális írástudásában?

Forrás: https://www.itbusiness.hu/technology/itb-podcast/az-njszt-az-ivsz-es-az-infoter-is-kiveszi-reszet-a-jarvany-elleni-kuzdelembol

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Free Software Foundation Europe (FSFE)

Netes fordítás:

Az FSFE legnagyobb pénzügyi hatása a fizikai távolságok idején a Szabad Szoftver Konferenciák visszavonása, ideértve a saját eseményeinket is. Annak érdekében, hogy a szoftverszabadság mozgalma szilárd és életben maradjon, kérjük, fontolja meg, hogy a konferencia költségvetésének egy részét adományozza a Free Software szervezeteknek, ideértve az FSFE-t is.

A múlt héten arról írtunk, hogy a SARS-CoV-2 vírus hogyan befolyásolja az FSFE-t. A standok és a beszélgetések voltak a legfontosabb csatornák, amelyek során tájékoztattuk az embereket a szoftverszabadságról és az FSFE munkájáról. Ezek elvesztése az események törlése miatt szintén korlátozott láthatóságot jelent a témák és a szervezetünk számára.

Például tavaly több mint 60 rendezvényen vettünk részt 11 európai országban. Ez átlagosan hetente egynél több, minden esemény hozzájárul üzenetünk terjesztéséhez és közösségünk növekedéséhez. Ezek az események a legjobb lehetőségünk, hogy magyarázzuk és megbeszéljük a szabad szoftver kérdéseit a személyes beszélgetések során. Ugyanez a helyzet az információs anyagunkkal és az árucikkekkel is: tavaly több mint 800 információs anyagcsomagot küldtünk ki az egész világon, és több mint 1.100 inget és kapucnival értékesítettünk. Az elmúlt hetekben már nem tudunk részt venni rendezvényeken, és nem tudjuk hatékonyan kezelni információs anyagaink és áruink iránti kérelmeit - és nem világos, hogy meddig tart a helyzet.

Események esetén, például az éves jogi és engedélyezési műhely vagy a "Közpénz? Nyilvános kód!" konferencián, közvetlen pénzügyi terhet jelent a hiányzó szponzorálás, vissza nem térítendő költségek és a már beruházott munka miatt.

Abban az időben, amikor az emberiségnek együtt kell működnie a válság megoldása érdekében, nem engedhetjük meg magának, hogy újra és újra feltalálja a kereket. A globális problémáknak globális megoldásokra van szükségük! A Free Software lehetővé teszi a kódfejlesztés globális együttműködését. Mindent megteszünk a szoftver szabadságáért és az emberiségért, még otthon maradva is. Folytatjuk a kampányok futtatását és új kampányok indítását, konzultációkon veszünk részt, készítjük a szoftverszabadság podcastjainkat, és további információt nyújtunk digitális csatornáinkról.

Tudjuk, hogy ezek nehéz idők mindenkinek: sokan mások is küzdenek, mások pedig még komolyabban. De ha Ön erre képes, kérjük, támogassa mozgalmunk jövőjét azáltal, hogy a konferencia költségvetésének egy részét a szoftverszabadságot nyújtó szervezeteknek adományozza; beleértve az FSFE-t: https://my.fsfe.org/donate

Maradj egészséges!

https://fsfe.org/about/team.hu.html

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az első sofőr

Az első gépkocsivezető nyilván az a személy volt, aki az első autóval, azaz Karl Benz háromkerekű Patent-Motorwagenjével kigurult a garázsból az épület elé. Nos, ez a személy nem az autó megépítője, nem a barátja, vagy szerelője, és még csak nem is egy férfi volt, hanem egy intelligens és szép hölgy: Bertha Benz (született Bertha Ringer).
Karl Benz felesége, Bertha rendkívül lelkesedett a technikai újdonságok iránt, részt vett a „Patent-Motorwagen” kifejlesztésében, és a későbbiekben is számos újítás kötődött a nevéhez.
Talán meglepő, de Bertha Benz jobban hitt az autó jövőjében, mint a férje, és ezt be is kívánta bizonyítani. 1888. augusztus 05-én az akkor 38 éves asszony a férje tudta és a hatóságok engedélye nélkül elkötötte a járművet, a 3-as sorozatszámú modellt, s hosszabb útra indult vele. Így ő lett az a személy is, aki az első, hosszabb autóutat megtette a Földön. Mannheim-ból indult, s útja a 106 km-re lévő Pforzheim-ban ért véget. Akikkel útja során találkozott, azok bizony sorra elképedtek, senki nem akarta elhinni, hogy egy gép által hajtott jármű közlekedik az úton, ráadásul egy hölgy vezetővel. Az út számos tanulsággal szolgált. Tekintettel arra, hogy a fából készített fék a gyakori használattól gyorsan elkopott, így Bertha egy bőrdarabot rögzített a szerkezetre, ezzel nem csak az élettartamot, hanem a fékhatást is megnövelte. A jármű különböző okok miatt menet közben többször is lerobbant, de Bertha előtt nem volt akadály, minden hibát saját kezűleg hárított el, és folytatta útját. Példaértékű volt, amit tett. Bertha Benz rendkívül hosszú életet élt, 1849-ben született és 1944-ben, 95 évesen halt meg. A rövidfilm  Bertha Benz híres útja előtt tiszteleg.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Péter fontosnak tartja, hogy Almásfüzitő élhető község legyen...

Ezért kijavíttatja az úthibákat és lezáratná a romos vasútállomást is, amihez petíciót is indított. Szívesen tanulmányozza az alkotmányt és gyakran vált levelet a brit királyi családdal.

https://index.indavideo.hu/video/almasfuzito_mav_vasutallomas_udvardi_peter

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

ASCII óra Linuxra

Nemrég elkezdtem C++-t tanulni, és a magam szórakoztatására összekalapáltam egy ASCII órát, amolyan "hello world" jelleggel. Jelenleg már egy kiszuperált régi laptopon futva, valós fizikai időmérőként él tovább a projekt.
Tegnap megőrültem és feldobtam az egészet githubra, meg persze kellett róla videó is. Meg zene. Meg postolni ide is.

https://github.com/Deybacsi/asciiclock

git clone https://github.com/Deybacsi/asciiclock.git
cd asciiclock
./run.sh

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Tegnap volt 40 éves a Pac-Man

Informatikai múzeumunk látogatói is nagyon szeretik, NES Minin ki is próbálható a Szent-Györgyi Albert Agora épületében.

Figyeljék, figyeljétek felületeinket, reméljük nem kell már sokat várni, hogy ismét lehetőség legyen rá!

A japán Ivatani Toru által írt játék, a pizzaszerű, falánk lény kalandjai a kísértetekkel, nemcsak a játéktermeket, de az otthonokat is meghódította, hála a házi számítógépeknek és a konzoloknak.

Videojáték konzolból (célszámítógépből) sokféle látható nálunk, elsősorban Mári Zsolt magángyűjtőnek köszönhetően.

Az NJSZT kiállítási tárgyainak galériája:
https://ajovomultja.hu/exhibition

Bepillantás a Múzeumba:
https://youtu.be/6VTPUtBXdc0

Stöckert Gábor barátunk szuper jubileumi cikke az ünnepeltről:
https://index.hu/tech/godmode/2020/05/21/pac_man_pacman_negyveneves_40_n...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Podcast adás: MI szerkeszti, majd felolvassa a híreket

Hírstart Robot Podcast néven mesterséges intelligencián alapuló podcastot indított a Hírstart – értesült a Media1. A podcastműsor teljesen automatizáltan készül a Hírstart hírgyűjtő szolgáltatásban elérhető hírek alapján.

A podcastban elhangzó szemlét, a publikálást, valamint a felolvasást is egy női robot végzi. A felület lehetővé teszi a digitális hangformátum rendszeres, sorozatszerű közzétételét az online térben, ráadásul mindez különösebb emberi beavatkozás nélkül valósul meg.

A podcastek népszerűsége világszerte jelentős, a műsorok nagy előnye, hogy bárhol, bármikor és bármilyen okoseszközön, laptopon vagy akár asztali gépen is hallgathatók, illetve szemben egy rádióadással, a lejátszás megszakítható és újraindítható.

https://media1.hu/2020/05/25/hirstart-robot-podcast-noi-mesterseges-inte...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Rémisztő az új kínai robotkutya?

Kinézete alapján más állatok is eszünkbe juthatnak - alkotóik, a kínai Unitree Robotics szakemberei a nem túl vonzó A1 nevet adták a masinának (a versenytárs Boston Dynamics legalább Spotnak nevezte el a hasonló kategóriás sárga robotot...) - na de ki mit lát ezekbe a gépekbe? Egy kis vita után azt is láthatjuk, hogy még az orra bukást is képes elkerülni ez fura gép, amit futótársnak is használhatunk.

https://indavideo.hu/video/Remiszto_az_uj_kinai_robotkutya

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

32 bites rendszer...

Évekkel ezelőtt a szakemberek úgy nyilatkoztak a Falcon 9 programozásáról, hogy a fejlesztőcsapat 35 főből állt – ők írták az összes kódot a Falcon 9 Grashopperhez (ez volt a tesztrakéta) és a Dragon kapszulákhoz. A Falcon 9 fedélzeti rendszere lényegében egy lecsupaszított Linux, amely három darab kétmagos x86 processzoron fut C/C++ nyelven. a repülési szoftver pedig külön-külön fut mindegyik processzoron.

Forrás: https://raketa.hu/milyen-operacios-rendszer-fut-a-mult-szombaton-kilott-...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Föld első elektroszmog-térképe: SMOG-P (BME)

Elkészült a Föld első elektroszmog-térképe a műegyetemi fejlesztésű zsebműhold mérései alapján - közölte Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

A világ legkisebb, 5x5x5 centiméteres műholdja, amely a Műegyetemen készült, 2019. december 6-ai fellövése óta kifogástalanul működik - mondta a projektről az MTI szerint Gschwindt András, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékének címzetes egyetemi docense, a SMOG projekt vezetője.

https://gnd.bme.hu/mb/site/

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/magyarorszag-kutatas-muhold-budapest...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Denis Villeneuve: Dűne (új film, decemberben)

Réges régen, egy másik messzi-messzi galaxisban...

Ahogy arra már egy korábbi cikkünkben kitértünk, Denis Villeneuve még a Szárnyas fejvadász „második részénél” is nagyobb fába vágta a fejszéjét, mikor elvállalta, hogy megpróbálja megfilmesíteni minden idők egyik legnagyobb becsben tartott sci-fijét. A Frank Herbert által elindított Dűne-regényciklus, különösen az 1965-ös első kötet nélkül ugyanis a már ismert formájában biztos nem létezne Robert Zemeckis Kapcsolatja vagy az Alien-franchise, de George Lucas is sokat merített belőle. Jabbát például Vladimir Harkonnen báróról mintázta, de az sem véletlen, hogy a Kesselen pont fűszerbányák találhatóak. A Dűne operatőre, Greig Fraiser szerint Villeneuve víziójából viszont ez biztosan nem fog kiderülni.

Mivel egy ideje már tudható, hogy Villeneuve Dűnéje két részre bontva jelenik majd meg, így természetesen Fraiser arra is kitért, hogy ez mennyire lesz érezhető az első etapon. „Egy teljesen kerek, önmagában is megálló történet lesz. Szerintem sokat fognak kapni tőle a nézők... Elképesztő utazás lesz, vizuálisan legalábbis biztosan” – mesélte. Hát, ezek után még inkább vágjuk a centit decemberig!

Forrás: https://hu.ign.com/dune/58867/news/a-dune-arra-a-franchise-ra-biztosan-n...

A Dűne Frank Herbert nagysikerű sci-fi sorozatának első kötete (más besorolás szerint „science fantasy”), melyet alaposan átszőnek politikai, szociológiai és ökológiai szálak. 1965-ben jelent meg, és további folytatások követték. A könyv elnyerte a Nebula-díj-at a legjobb regény kategóriában és megosztva Roger Zelazny-vel a Hugo-t is.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_D%C5%B1ne

A Dűne Frank Herbert műve, egy nagy sikerű sci-fi sorozat, melyet alaposan átszőnek pszichológiai, ökológiai, politikai és szociológiai jegyek. Az első Dűne-könyv 1965-ben jelent meg, és további folytatások követték.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C5%B1ne-univerzum

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

ZsandÁrpi: sokat látott rendőr(autó), aki segít a közlekedőknek

https://www.youtube.com/watch?v=48KYRU2_TXk
ZsandÁrpi - 1. akta | telefon kihangosító, biztonsági öv (Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság)

https://www.youtube.com/watch?v=EzDR5UoUpBg
ZsandÁrpi – 2. akta | ittas vezetés, gyorshajtás, előzés záróvonalon, beláthatatlan kanyarban (Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság)

Hogy ki ZsandÁrpi? Talán még emlékeznek, ő egy nagyon szimpatikus, munkájára a végletekig igényes, tapasztalt, sokat látott rendőr(autó), aki segít a közlekedőknek abban, hogy ne a saját kárukon, hanem az ő történeteiből tanulják meg elkerülni a balesetveszélyes helyzeteket.

… hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/baleset-megelozes/aktualis/...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Szojuz MSz-13 űrhajó indítása Bajkonurból (2019.07.20.)

https://www.youtube.com/watch?v=i4jrOUbbKps

Galileo Webcast - egy érdekes tartalmakat mutató csatorna

A Szojuz MSz-13 űrhajó indítása Bajkonurból (2019.07.20.) (A NASA TV élő adása élőben - magyar szakkommentárral) A Szojuz MSz-13 űrhajó egy amerikai, egy olasz és egy orosz űrhajóssal a fedélzetén indul a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból az űrállomásra; ahol a dokkolás után immár a 60. állandó személyzet tagjaiként megkezdik több mint hat, illetve több mint nyolc hónapos küldetésüket. Az indítás időpontja 2019.07.20-án (szombaton) 16:28 GMT (magyar időben tehát: 18:18 CET). Élő közvetítésünk 17:30-kor kezdődik. A virtuális stúdiónk részvevői: Zsombok Gábor, Vizi Pál Gábor

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Counter-Strike 1.6 letöltés nélkül, böngészőben játszható...

A világ egyik legnépszerűbb online csapatjátéka, a Counter-Strike 1.6 már letöltés nélkül, egy sima böngészőben is indítható - ingyen.

A Valve népszerű Counter-Strike játékából több verzió is megjelent az évek során, de ezek közül csupán néhánynak sikerült bevésnie magát a felhasználók szívébe. Az egyik változat az 1.6, amely most már böngészőből is indítható.

Az ide kattintva elérhető,

https://cs-online.club/en/servers

teljesen ingyenes játékot telepítés és letöltés nélkül lehet futtatni, meglepően kényelmesen, úgy, ahogy a rendes, PC-s kiadást. A játékhoz csak ki kell választani azt a szervert, ahova felcsatlakoznánk. (Értelemszerűen olyan kiszolgálót kell keresni, ahol van szabad hely. Ezt zölddel jelölik az oldalon.)

A böngészős 1.6-ot nem a játék eredeti készítője, a Valve gondozza, egy magánjellegű projektről van szó. Amely sajnos akár az egész élmény vesztét is okozhatja, de ameddig ez nincs így, a szoftver gond nélkül, néhány másodpercnyi várakozás után indítható.

A játék lényege a csapattársakkal való együttműködés. Az alap bombatelepítős mellett az eredeti kiadásból ismert játékmódokat is találni a listában.

https://hvg.hu/tudomany/20200615_counter_strike_16_bongeszos_jatek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

„Zöld” tűzgömb Ausztrália felett

Hétfőn éjjel, nem sokkal 1 óra előtt tűnt fel az égen az a zöld tűzgömb, amiről több videót is készítettek az ausztrál Pilbara térségéből. Ausztrália északnyugati tájairól látszott leginkább a jelenség, melyet majdnem fél percen keresztül láthattak az éber lakosok. Ilyen hosszú ideig fénylő meteor nem túl gyakori, még Ausztráliában sem.

https://www.youtube.com/watch?v=IiM_dOHwPBs

Forrás: https://www.idokep.hu/hirek/kozel-fel-percen-at-repult-egy-tuzgomb-auszt...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Játszd el Super Mario nótáját!

Egy videójáték zenéje pont úgy hozzátartozik a hangulathoz, mint mondjuk, egy katasztrófafilmhez a drámai aláfestő zene. Csakhogy a játékot újra és újra előveszik a játékosok, így beleül a fülükbe a zenei motívum, de még a hangeffektek is. Így nem csoda, ha egyesek még késztetést is éreznek arra, hogy saját hangszerükön játsszák el a dallamot... (PosztmodeM Antivírus, 2020.06.16/2.)

https://indavideo.hu/video/Jatszd_el_Super_Mario_notajat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Isten veled, drága Benedek Tibor!

Ma hajnalban örökre lecsukta szemét Benedek Tibor, a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó legenda. Családja, csapattársai, az egész vízilabda társadalom és a szurkolók számára pótolhatatlan és felfoghatatlan űrt hagyva maga után.

http://vlv.hu/news/12709/meghalt-benedek-tibor

A kép forrása (képgaléria): https://index.hu/sport/2020/06/18/benedek_tibor_vizilabdazo_olimpiai_baj...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Elindul a Mozilla VPN szolgáltatása

You can only subscribe to the VPN from the United States

https://fpn.firefox.com/vpn

Egyelőre az Egyesült Államokban érhető el, várólistán keresztül, béta állapotban. Az USA-n kívüli felhasználókat akkor értesíti a Mozilla, ha az adott régióban elindítja a szolgáltatást.

Forrás: https://hup.hu/cikkek/20200619/hIvatalos_elindul_a_mozilla_vpn_szolgalta...

Az árképés annyi, amennyi.
Összehasonlítás: https://protonvpn.com/pricing

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Isten veled, drága Benedek Tibor!

#24 Nincs mit mondani..... :( legyen neki könnyű a föld.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Apák napja

Ma Apák napja van <3

„Férfiként, majd apaként a felelősséged nem csak arra korlátozódik, hogy eltartsd a családodat és anyagilag támogasd…
A felelősséged abban is rejlik, hogy megfelelő példát állíts a gyermekeid és a következő generáció elé, mint férfi, mint férj, mint apa!”
- Marie Clarence

A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ap%C3%A1k_napja

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ludovico Einaudi egy jégtáblán játszott a Föld megmentéséért

Az Életrevalók zeneszerzője egy jégtáblán játszott a Föld megmentéséért
https://www.youtube.com/watch?v=2DLnhdnSUVs

Magyarországon az Életrevalók című film zeneszerzőjeként ismerik, pedig Ludovico Einaudi ennél sokkal több: sokszínű zenei világába a filmzenék mellett beleférnek a világzene, a pop- és a klasszikus zene hangjai egyaránt. A művész közben lelkes környezetvédelmi aktivista, olyannyira, hogy egy alkalommal egy jégtábláról adott koncertet. Mégsem ez a legérdekesebb benne, hanem az, milyen közvetlenséggel hat nullától százéves korig bárkire. | https://divany.hu/vilagom/2020/06/23/ludovico-einaudi-zene/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Búcsút int a kamerapiacnak az Olympus

Továbbad veszteséges kameraüzletágán az Olympus, a japán vállalat a JIP (Japan Industrial Partners) felé értékesíti a három éve folyamatos üzemi veszteséget termelő divíziót, egyelőre ismeretlen összegért. A JIP neve a Sony kapcsán már ismerős lehet, előbbi vásárolta fel ugyanis annak VAIO PC részlegét is.

A gyártó kivonulása a szegmensből azért is különösen érdekes, mert csak a Panasonic és az Olympus támogatják az MFT (Micro Four Thirds, azaz Mikro Négyharmad) formátumot, amellyel jelentősen kompaktabb és könnyebb eszközöket tudnak gyártani, a cserélhető objektívek megtartása mellett - a megoldás lényegében a kompakt és a tükörreflexes gépek közötti arany középutat jelenti.

Forrás: https://www.hwsw.hu/daralo/61952/segway-ninebot-biztonsag-gyartas.html

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ezen a héten két játékot is ingyen ad az Epic Store

A múlt heti kavarodás után ma újra ráduplázott az ajándékokra az Epic Store, hiszen két játékot is behúzhatunk tőlük teljesen ingyen.

Múlt héten némi kavarodás támadt az Epic Store ajándékai körül, ugyanis az előre beígért két játék közül végül „csak” az egyiket kaptuk meg a Pathway képében, most viszont újra két ingyenes címmel jelentkezett a digitális áruház, méghozzá nem is akármilyenekkel. Az Epic Store két szabadon vihető játéka most ugyanis a Stranger Things 3: The Game és az AER Memories of Old.

Amennyiben szívesen lecsapnátok ezekre a kisebb, de így is remek játékokra, nincs más dolgotok, mint felkeresni az Epic Store adatlapjukat (A Stranger Things 3: The Game itt, az AER Memories of Old pedig itt található), és itt a Get feliratú gombra böknötök. Nem árt azonban észben tartani, hogy az ajánlat csak limitált ideig, egész pontosan július 2-ig érvényes, azaz még egy hétig élhettek a lehetőséggel.

https://www.pcguru.hu/hirek/ezen-a-heten-ket-jatekot-is-ingyen-ad-az-epic-store/55938

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Palimpsest Disk Utility

Régen a Lemezkezelő erre a parancsra indult (terminálban):
https://en.wikipedia.org/wiki/Palimpsest_Disk_Utility
https://help.gnome.org/users/palimpsest/

Vélhetően páran emlékeznek...

palimpsest

Nem különösebben érdekes, de van ilyen nevű hanglemez, most jelent meg:
https://protestthehero.bandcamp.com/album/palimpsest

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Alkoholfogyasztás detektálására alkalmas bokapánt

Az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett súlyosabb jogsértések visszaszorítására Hollandiában bevezetik az alkoholfogyasztás detektálására alkalmas okos bokapántot.

A miniszter szerint a speciális bokapánt viselése hatékonyabban működik: “Az eddigi módszer csak pillanatképet adott, így a köztes időben megsérthető volt az alkoholtilalom.”- mondta. A GGZ Addiktív Pártfogó Alapítvány, az Ügyészség és az Igazságügyi és Biztonsági Minisztérium kezdeményezésére az alkoholdetektor működését 2017 óta tesztelik. “Ez azért fontos, mert az alkoholfogyasztással járó társadalmi károk magasak, beleértve a rendőrség és az igazságszolgáltatás költségét, a közúti balesetek által okozott károkat, amelyek a becslések szerint évi 2,3–4,2 milliárd eurót jelentenek. A sértettek sérülései, esetleges rokkantsága, vagy korai halála következményeként járó pénzügyi kár összege Hollandiában 6,1 milliárd euró. ”

Az alkoholdetektor működése:

– Az alkoholdetektort a nap 24 órájában viselik. Félóránként az izzadságot ellenőrizve naplózza, hogy a viselője fogyasztott-e alkoholt.

– Legalább naponta egyszer a hordozónak gondoskodnia kell arról, hogy közel legyen a bázisállomáshoz, hogy továbbadhassa az adatokat.

– Számítógépen nyomon követhető, hogy vajon ivott-e valaki, és ha igen, akkor mennyit.

– Jelenleg mintegy 500 ember van a pártfogó szolgálat felügyelete alatt, mert alkoholtól tiltották őket.

Eredmények:

A hordozók általában pozitívan gondolkodnak az alkoholdetektor hatására. A viselők 74 százaléka azt mondta, hogy a bokapánt viselése segítette őt, hogy lemondjon az alkoholfogyasztásról. Az alkoholdetektoros mérések azt mutatják, hogy az erre kötelezettek 71 százaléka nem ivott a viselés során, még akkor se, ha néhányuknak elvileg megengedett volt. A készülék viselése után is pozitív hatással volt tesztcsoport alkoholfogyasztási szokásaira. Például a viselők több mint a fele jelezte, hogy az alkoholdetektor eltávolítását követő három hónapban nem ivott alkoholt. A bokapánt legnagyobb hátránya a méret és ezáltal a viselési kényelmetlenség. A viselők túl nagynak és merevnek találták az alkoholdetektort, és volt, aki viszketésre, bőrirritációra, sebesedésre panaszkodott. A készülék fejlesztője ezért új bokagyűrűt tesztel az idén. Az alkoholdetektor-bokapánt jelenleg évi 432,90 euróba kerül.

http://kreszvaltozas.hu/magazin/hatrakotik-a-sarkat-hollandiaban-az-itta...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Metrós szabadulószoba nyílt Budapesten

Budapesten a régi kék metró hangulatát idézi az AROOM metrós szobája. Olyan élethű a helyszín, hogy elfelejtheted, hogy egy játékban vagy.

A Locked Room Budapest, az egyik legelső Budapesti szabadulószoba új helyszínnel rukkolt elő és még magasabbra tette a tétet a többszintes kalandjátékaival. Az új szobák a Király u 14-ben, az AROOM- ban kaptak helyet, ahol egy nagyon hangulatos előtérben foglalhattunk helyet és a pár perces várakozás alatt retró tévéjátékokkal játtszhattunk ami szuper bemelegítője volt az eztán következő programnak. 

Mára számtalan szoba létezik azonban most egy nagyon látványos szobával is gyarapodott a lista. Az AROOM.hu egyik legkedveltebb játékának elyszíne egy valódi metrómegálló a Parlament alatt. A peron és orosz metrószerelvény teljesen magával ragad mindenkit.

https://kulturaonline.hu/metros_szabaduloszoba_nyilt_budapesten_nyerj_je...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Death Stranding – Kojima útjai kifürkészhetetlenek

Elgondolkoztál már azon, hogy mit vársz el úgy egyébként az open world játékoktól? Annyi Grand Theft Auto, Assassin’s Creed, Far Cry , vagy tengernyi más ilyen cím készült már, amelyek a műfajból mindent kiszipolyoztak, hogy tényleg felteszi magának a lécet, aki valami újat, eredetit akar még elmondani nyitott világ témában. Azért is, mert persze az újítási vágy az open world címekben nem elég, igazán élvezetesnek is kell lennie az adott címnek, hogy odaszögezzen a sokszor repetitív feladatok elé. Végül pedig egy olyan történet szükséges hozzá, amely teljesen magával ragad, elvarázsol és nem ereszt, egészen a játék végéig. Ennek az igazán komoly kihívásnak pedig ki más tudna megfelelni, mint Hideo Kojima? Kérdés, hogy most összejött-e neki ez a bravúr?

A PosztmodeM asztaltársaságának Keleti Arthur mutatja be a játék hangulatát a saját játékkonzolján, a műsorunk történetében először pontosan úgy, ahogy az ún. gaming videókban szokás, tehát képben és hangban szó szerint belecsöppenünk a játékba...: https://indavideo.hu/video/Kisbaba_a_csomagban_-_latvanyos_videojatek-bemutato

A Death Stranding tesztjét itt olvashatjátok: https://thegeek.hu/2019/11/22/death-stranding-kojima-utjai-kifurkeszhetetlenek/

Akármin is dolgozik a korszakalkotó játékairól ismert fejlesztő, az persze nem fog rögtön elkészülni. Állítólag Kojima a hónap elején törölt egy projektet, ami egyébként akár a Death Stranding folytatása is lehet (és csak e volt projekt koncepciórajzát mutogatta, hagy rágódjon rajta a sajtó) így tehát ez a mostani egy vadonatúj tervezet. A Death Stranding PC-s verziójára alig több, mint két hetet kell várnunk, ugyanis július 14-én kerül a boltokba.: https://thegeek.hu/2020/06/29/death-stranding-varhato-a-folytatas-hideo-kojima-mintha-erre-utalna/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A FortePan megfejtések fórum lakóinak:

Kedves Mindenki!

Tíz év, százezer hozzászólás. Röviden ennyi történt a Fortepan megfejtések fórumon, amit Lovi Gabi indított valamikor 2010. őszén.

Kicsit hosszabban: összekalapáltátok a legfontosabb hazai on-line fotóarchívumot! Közel százezer fotóhoz adtatok ötleteket, leírásokat, megfejtéseket, amikből a szerkesztők képaláírásokat tudtak készíteni. Így lett a Fortepan kereshető (még ha a legtöbb olvasónk nem is ismeri ezt a felületet). És ami ugyanennyire fontos, így lett - a maga szűkszavúságával - hiteles.

Milyen jó lenne, ha egy-egy fotó alatt nem csak a rövid helyszínleírás szerepelne, hanem a megtalálás folyamata is, az ötletelések, időnként viták, ráismerések. Sajnos a honlapon nincs ilyen funkció. De ha van kedvetek felidézni egy-egy nagy megfejtés történetét, írjátok meg itt! Jó lenne újraolvasni párat.

Ezt a butácska képet nemrég szkenneltük, gondoltam megosztom Veletek.

https://www.facebook.com/FortepanArchivum/photos/a.257691937679213/3048738098574569/?type=3&theater

(Nem tudom van-e más százezres fotó is a Fortepanon?). Ezzel a "De Luxe" képpel köszönök mindent, amit - nagy szavak - a magyar fotó- és kultúrtörténetért tíz év és százezer hozzászólás közben "véletlenül" összeraktatok!

Barátsággal:
Tamási Miklós

https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9204653

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Van a Főkukacnak is szobra...: Warp Drive (Star Trek)

A Warp Drive utca az Amerikai Egyesült Államok Virginia államában, a Loudoun megyei Sterlingben. Az utca neve szójáték. Angol nyelven a drive főnév széles körben elterjedt jelentése utca (ebben a jelentésében elsősorban nem önállóan, hanem utcanevek részeként használják). Azonban a drive másik jelentése hajtómű, és a szó ebben a jelentésben szerepel a Star Trek tudományos-fantasztikus univerzumban, ahol a fénysebességnél gyorsabb űreszközök hajtóművét, a térhajtóművet nevezik angolul warp drive-nak. A Warp Drive tehát egyszerre szabályos utcanév ('Warp utca') és a térhajtómű elnevezése. Az utcában található az Orbital Sciences Corporation nevű, űreszközök gyártásával foglalkozó vállalat központja, és a Warp Drive a cég kérésére kapta ezt a nevet.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Warp_Drive

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Xbox Series S: a PlayStation 5-énél gyorsabb processzor?

A gyengébbnek nevezett next-gen Xbox is gyorsabb processzorral rendelkezhet, mint a Sony PlayStation 5.

A Lockhart kódnevű Xbox Series S-ről (az Xbox One X, Xbox One S elnevezési stratégia után hívjuk így a hivatalosan még be sem jelentett konzolt) hallottunk már egyet s mást. 7,5 GB használható memória, 4 TFLOPS számítási teljesítményre képes GPU, az Xbox Series X-szel azonos órajelen futó processzor, 1440p/30FPS vagy 1080p/60FPS opció a fejlesztőknek, könnyű profilozás a fejlesztőkészleten…

És most Tom Warren a The Verge-től ismét megszólalt a Twitteren (tőle származnak az eggyel korábbi bekezdésben említett információk): most azt állítja, hogy a Lockhart processzor gyorsabb lesz a PlayStation 5 CPU-jánál (pedig mindegyik next-gen masina az AMD Ryzen Zen 2 architektúrára alapul). Ez eléggé komoly meglepetés, de az, hogy hardveres sugárkövetés (ray tracing) lesz ebben a konzolban, nem. Még hozzátette, hogy a PC-s fejlesztők már jóformán évtizedek óta több GPU-ra fejlesztenek. Mi meg erre reflexből visszavághatunk, hogy PC-sedik az Xbox.

Forrás: https://thegeek.hu/2020/06/30/xbox-series-s-a-playstation-5-enel-gyorsab...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A kannabisz erősebb, mint gondolnád. Sose vezess betépve!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Dr. Czeizel Endre leírása szerint Semmelweis...

Semmelweis Ignác Fülöp (Buda, 1818. július 1.Döbling, 1865. augusztus 13.) magyar orvos, „az anyák megmentője". 2013-ban az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága A világ emlékezete program részének nyilvánította Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseit, és azok dokumentumait.
Életében nem kapta meg az őt megillető elismerést, a Magyar Tudományos Akadémia sem vette föl tagjai sorába. Az utókor azonban többféle módon adózik nagyságának: https://hu.wikipedia.org/wiki/Semmelweis_Ign%C3%A1c

2020. március 20.
Semmelweis Ignác érdemeinek és a kézmosás fontosságának elismerése
https://www.google.com/doodles/recognizing-ignaz-semmelweis-and-handwashing
Két oka is van, hogy Semmelweis Ignác látható pénteken a Google főoldalán, egyrészt 173 éve ezen a napon nevezték ki a bécsi közkórház szülészeti klinikájának főorvosává, másrészt ő volt az az orvos, aki elsőként rájött a kézmosás fontosságára. Ez utóbbi, a koronavírus-járvány idején ismét hangsúlyos lett.
https://www.maszol.ro/index.php/tech-tudomany/123796-felismerted-semmelw...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Semmelweis arca - dokumentumfilm (rendező: Kiss-Stefán Mónika)

#41 https://www.youtube.com/watch?v=eQNkzKOSvEQ

https://port.hu/adatlap/film/tv/semmelweis-arca-semmelweis-arca/movie-18...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Új karakter a hamarosan érkező Bosszúállók játékban

A Marvel szuperhősökkel és szupergonoszokkal teli zsákjában bizony sokkal több van még mint amennyit eddig filmekben, animációs sorozatokban, vagy videojátékokban láthattunk. Több ezer hőst és ellenlábast számlál a Marvel Enciklopédia, ezért sem lehet olyan meglepő ha előkerülnek belőle olyan karakterek is, akikről eddig egyáltalán nem, vagy csak keveset hallhattunk.

Ilyen karakter lesz a Crystal Dynamics-féle Bosszúállók játékban is feltűnő hős, Cerise is, aki nem mellesleg Xavier profhoz hasonlóan tolószékből menti meg a világot.

  • A Tomb Raider játékokat is jegyző csapat egy hosszabb posztban osztotta meg, hogy a karakter mocap felvételének nagy részével elkészültek már, és ebben óriási segítséget nyújtott számukra Cherry Thompson, mozgásszervi specialista és színész, aki nem mellesleg maga alakítja a szuperhőst, és osztotta meg ezt lelkesen a Twitter profilján.

Cersie egyébként az Inhumans és – a kizárólag képregényekben járatosak számára ismeretes – Excalibur tagja, aki erejében sem marad el a többiektől. Elméjével puszta energiából képes szinte bármit megalkotni: pajzsot, fegyvert, vagy akár egy nagyobb védőburkot is, de képes repülni és energianyalábokat lőni a kezéből. A karakter NPC-ként fog feltűnni a játékban, és bizonyosan támogató szerepkörben fog tevékenykedni.

  • Ez a hír azt is jelenti egyben, hogy révbe ért a Marvel’s Avengers fejlesztése, amin mostantól már csak a végső simításokat kell elvégezni. Ennek örülhetünk is, ugyanis mostanság igen kevesen hallani a játék háza tájáról, a megjelenés pedig vészesen közeledik.

Bizony, a játék hamarosan megjelenik, egészen pontosan szeptember 4. a kitűzött dátum, ekkor válik elérhetővé PC-n, Xbox One-on, Playstation 4-en, de még Google Stadián is.

Forrás: https://metabro.hu/hu/2020/05/30/egy-uj-mozgasserult-szuperhos-is-feltun...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Tina Guo és a mezítlábas Pink Panther

Négykezes zongorajáték helyett négylábas produkció zokni nélkül! Mégpedig azon a hatalmas, földre fektethető kontrolleren, amivel a zongora billentyűzetét imitálják. A zene pedig: tadam-tadam - azzal a jellegzetes, félhangonként emelkedő, majd süllyedő dallammal - mindenki ismeri! És még egy látványos zenei téma: a meglehetősen csinos csellista, Tina Guo megmutatja csapatával, hogy kell látványosan feldolgozni egy játék zenei főtémáját, és közben láthatjuk rajta a játékra jellemző jelmezeket is.

https://indavideo.hu/video/A_csinos_Tina_Guo_es_a_mezitlabas_Pink_Panther

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Tina Guo és a mezítlábas Pink Panther

#44 Nyavalyog az adbocker miatt, nem bírom kijátszani...

de ha már, már akkor...

https://www.youtube.com/watch?v=W8R0ZwYvXpg

https://www.youtube.com/watch?v=ORRFl6f5n04

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Fejes Rita: Fuss (RUN) rövidfilm (ARFF)

Fuss: egy rövidfilm a bántalmazásról, a bántalmazás ellen (2020. május 20.)

Hétfőn forgatták azt a rövidfilmet, ami a családon belüli bántalmazásra próbálja felhívni a figyelmet. Az ötlet gazdája Fejes Rita, Érden élő színésznő az Érd FM 101.3 Köztünk marad című műsorában beszélt a produkcióról.

A színésznő maga is érintett a témában, de nem(csak) ez ösztönözte arra, hogy karantén idején elővegye régi filmtervét a fiók aljáról és megvalósítsa. "Heti egy nő hal bele abba, hogy a "drága jó" párja megveri. Persze nemcsak a nőkért szól ez a film, elvétve akadnak férfiak is egyébként, de könyörgöm, 97%-át nők és gyerekek szenvedik el. Havonta egy kisgyerek hal bele a családon belüli bántalmazásba. És ez csak a hivatalos statisztika, de ez is nagyon magas szám. Egy élet is sok ezért."

Az itthon és Los Angelesben is számos díjat nyert, Érden élő színésznőt Szirák Tamás operatőr kereste meg egy horrorfilm ötletével, akit rábeszélt, hogy mi lenne, ha nem horrort forgatnának, és nem arról, amiről az operatőr szerette volna első körben. Szirák Tamás azonnal igent mondott, és aztán Szűcs Dóra forgatókönyvíró-rendező is, aki megírta az ötletből a forgatókönyvet. Végül egy egész kis stáb állt össze a produkcióra. Sőt, még huszonkét "szelíd motoros" (a Szelíd Motorosok a Zaklatások Ellen csoportból) is megjelent a hétfői forgatáson a Forster Vadászkastélynál.

A rövidfilmmel kapcsolatban Rita elmondta, hogy a fizikai brutalitás láttatása helyett inkább a nézők fantáziáját szeretnék megmozgatni. "Nem a brutalitásával akarunk hatást elérni, hanem a nézők fantáziájával, ami szerintem sokkal kegyetlenebb, mert mindenki kicsit a saját moziját fogja nézni."

A filmmel üzenni szeretnének azoknak, "akik most talán csendben vannak, azt, hogy: van lehetőséged felszólalni, gyere te is, együtt hangosabbak vagyunk, és akkor talán meghallanak bennünket. Mert az, hogy egy országban az elkövető szabadon és tulajdonképpen védettségben sétálgathat a következő áldozatára vadászva, az abnormális. (...) Igenis lehet tenni. Mindig lehet tenni valamit."

A színésznő a forgatás előtt elárulta, hogy fél, hiszen a téma, illetve a szerep kedvéért nagyon mélyre elásott élményeit kellett előbányásznia, de ez a film egyrészt a szívügye lett, másrészt, mint mondja: a színház és a film amúgy is gyógyítja a embert.

Fuss - rövidfilm a családon belüli bántalmazásról - interjú Fejes Ritával:
https://erdmost.hu/sites/default/files/inline-audios/Fuss_r%C3%B6vidfilm...

Forrás: https://erdmost.hu/hu/cikk/fuss-egy-rovidfilm-bantalmazasrol-bantalmazas...

Talán emlékeztek rá, hogy nemrég hírül adtuk, hogy Fejes Rita színművésznő és lelkes kis csapata egy elképzelt horror helyett egy valóban megélt rémálmot dolgozott fel a Fuss (RUN) című rövidfilmben.

Önerőből és magánemberek támogatásaiból viszik a hátukon a filmet, hogy olyan magasra emeljék, ahonnan mindenki jól láthatja. És olyan hangosan szóljon, hogy mindenki jól hallja. És olyan ereje legyen, hogy elsöpörje a közönyt és a bénultságot.

Ezért számos nemzetközi filmfesztiválra nevezték, melyek közül egybe már be is jutott:

Az Around International Film Festiválon (ARFF) már biztosan szerepel Ritáék filmje, a névtelen áldozatok filmje. Köszönjük!

Nagyon köszönjük, hogy előző cikkünket ilyen kimagaslóan sokan olvastátok! Pedig akkor a filmből még semmit sem láthattatok.

-- Csak az ügy. Csak az tudta megkongatni bennetek azt a kis harangot. És a sok harang együtt…

Most azonban elkészült a film előzetese is, hogy életben tartsa a lángot addig is, amíg nem láthatjuk a teljes filmet:
https://www.youtube.com/watch?v=QpWN06Xra2I

Forrás: https://thelifeexplorers.com/maga-a-pokol/

(A szelidmotorosok.hu, „Motorosok a zaklatások ellen” mozgalom, csoport)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Apollo-16 holdjáró a Holdon, modernizálva, 4K-ban (videó)

Eredetileg az Apollo–16 lett volna az első olyan küldetés, amely során egy holdjárót is magukkal visznek a Holdra az űrhajósok, ám végül az Apollo–15 legénysége (az újratervezés miatt) beelőzte őket. A NASA ettől függetlenül nem fújta le a tervet, és az Apollo–16 asztronautái is magukkal vittek egy négykerekű űrjárművet.

Hogy minél részletesebben tudják dokumentálni a történéseket, a holdjáróra egy videokamerát is szereltek a mérnökök. Persze, ez közel sem volt olyan technikailag, mint például a SpaceX Crew Dragon kapcsolódása a Nemzetközi Űrállomáshoz.

Az egység 16 millméteres filmre rögzítette 12 képkocka/másodperces sebességgel azt, ahogy a járművel a 4-es állomás, a Cinco (Ötös) kráter felé tartottak az asztronauták. Mindez így nézett ki akkor:
https://www.youtube.com/watch?v=Awtg5qIGJ0Q

Forrás: https://m.hvg.hu/tudomany/20200709_apollo_16_holdjaro_4k_video_lunar_rover

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
kimarite képe

AssaultCube is a FREE, multiplayer, first-person shooter game,

... based on the CUBE engine.

Taking place in realistic environments, with fast, arcade gameplay, it's addictive and fun!

With efficient bandwidth usage, it's low-latency and can even run over a 56 Kbps connection.
It's tiny too, weighing in at a lightweight about 50 MB package available for Windows, Mac and Linux.
On the correct settings, it can even run on old hardware (Pentium III and above).

https://linuxx.info/assaultcube/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

offɭine - keep dreaming

Nekem ez tetszik: The theme of this game to some extent echoes the plot of Night Tune. However to rest here, sleep will not work – you will be an engineer, “subway.” In Offline have to understand the different buttons, the switches and levers.

A műszerfalon van egy T lakó vezérlő. Ha felfelé húzod, a jármű gyorsít. Ha végletekbe mész ... csattanás a vége! :)

A kibontás után futtathatóvá kell tenni, és ahol van a fájl, ott így indítod (terminálban):

./off+line.x86_64

Forrás: https://linuxx.info/simple-pixel-linux-and-online-games/

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
kimarite képe

Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt (podcast)

Az élet, meg minden – Tamási Miklós: A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt (podcast) | 2020. július 10.

„Ahogy megyünk előre a 20. században, egyre több kép készül a családról, és egyre kevesebb a világról. Eltűnik a világ, eltűnik az a vágy, hogy mutassak meg embereket, [...] csak a családom érdekel, és a következő lépés, hogy csak én magam érdeklem saját magamat. Ez a selfie-k világa.” - mondta Tamási Miklós, a Fortepan egyik alapítója.

A sikertörténet ellenére a Fortepanban javarészt ma is önkéntesek dolgoznak, ingyen. Kivétel ez alól csak Tamási Miklós, aki a Fortepan egyetlen fizetett alkalmazottja. És aki ma is — ahogy az elmúlt kilenc évben is rendületlenül — saját maga válogatja ki, mi kerüljön fel a szájtra. - olvashatjuk Tóth Szabolcs Töhötöm gondolatait, aki Tamási Miklóssal beszélgetett képekről, történelemről, a magyar tündérkert elgazosodásáról, vidámról és tragikusról, iszonyatról és groteszkről — az életről, meg mindenről.

Mai bejegyzésünkben ezt az adást ajánljuk figyelmetekbe.

https://content.blubrry.com/azeletmegminden/Tamasi_Miklos_017_Azeletmegminden.mp3

https://maimanohaz.blog.hu/2020/07/10/az_elet_meg_minden_tamasi_miklos_a_fortepan-sztori_szent-gyorgyi_motoron_es_az_opel_rekord_a_hazunk_

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

ITBN Podcast #1 Keleti Arthurral és Péter-Kovács Zoltánnal

ITBN Podcast #1: Az idén várható legnagyobb kibertámadás, ITBN 2020-ban és izraeli kiberbefektetők: https://www.youtube.com/watch?v=AvzhXbN1Q10

- Az ITBN Podcastról (0:00:00)
- Bemutatkozik a beszélgetőtárs: Péter-Kovács Zoltán (0:01:48)
- A magánszféráról beszélgetnek a hackerek, a gyerekek és szüleik? (0:04:17)
- Lehet, hogy idén várható a legnagyobb kibertámadás? (0:08:00)
- Becsapjuk a hackereket? - Izraeli kiberbefektetők és a hadsereg kapcsolata (0:12:10)
- ITBN 2020 - egy valódi hibrid esemény és pár részlet a terveinkről (0:16:52)
- Podcast levezető gondolatok (0:19:29

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

85 éves a fantasztikus Donald Sutherland

Donald McNichol Sutherland a Kanada New Brunswick tartományában található Saint Johnban született 1935. július 17-én. Édesanyja, Dorothy Isobel McNichol háztartásbeli volt, édesapja, Frederick McLea Sutherland pedig sokáig ügynökösködött és villanyszerelőként dolgozott. Donald ereiben nekik köszönhetően skót, német és angol vér csörgedezik. Bár korán megszerette a színészetet, sokáig a rádiózás vonzotta: egy darabig műsort is vezetett, és DJ is volt, illetve a Torontói Egyetemen mérnöki diplomát szerzett – igaz, elvégezte a drámatagozatot is. Bár élete nagy részét az USA-ban tölti, sosem próbálta megszerezni az amerikai állampolgárságot, mert szerinte „az amerikaiaknak nem elég jó a humoruk”.

10 dolog, amit lehet, hogy te sem tudtál a szülinapos Donald Sutherlandről:
https://port.hu/cikk/mozi/10-dolog-amit-lehet-hogy-te-sem-tudtal-a-szuli...

Miközben Donald Sutherland 1969-ben a Kelly hőseit forgatta Jugoszláviában, hírt kapott Clint Eastwoodon keresztül, hogy letartóztatták akkori feleségét, Shirley Douglast. A politikailag igen aktív színésznő, aki idén áprilisban hunyt el, a Fekete Párducok számára vett egy éles kézigránátot, csakhogy olyan csekkel fizetett, amin a saját neve szerepelt, az eladó pedig egy civil ruhás rendőr volt. Amikor a nem túl együttérző Eastwood ahhoz a részhez ért, ahol a csekk szerepelt, konkrétan leesett a székről, annyira röhögött, ám később megértőbbnek bizonyult, és biztosította barátját, hogy rá mindenben számíthat. Douglas és Sutherland egyébként, akinek két közös gyerekük született, Kiefer Sutherland és ikertestvére, Rachel Sutherland, a rákövetkező évben el is váltak.

M.A.S.H.
https://videa.hu/videok/film-animacio/mash-1970-teljes-film-NcX6hvC4e51O...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Értesülés szerint a 28 éves múltú PC Guru jogai változnak...

Együtt folytatja a jövőben a magyar videojátékos és e-sport média piac két hazai tulajdonban levő szereplője, az Esport1 és a PC Guru. A 28 éves múlttal rendelkező PC Guru magazin online és print kiadási jogai ugyanis az Esport1 Kft.-hez kerülnek – tudta meg a Media1.

Az ügylet révén a két sajtótermék olvasóközönsége, az Esport1 főleg fiatalokból álló, új típusú e-sport tartalmakat fogyasztónak tábora találkozik majd a PC Guru idősebb játékosokat is elérő, hagyományos videojáték magazin olvasói közönségével, amit kiegészít az Esportguru néven futó, az Antenna Hungária mindiGO platformján elérhető online tévécsatorna.

A PC Guru nyomtatott kiadását tavaly decemberben megszüntették, annak kiadása ugyanis már nem volt finanszírozható, és azután online működésre tértek át.

Az Esport1 nagyobb olvasóközönséget szeretne

„A PC Guru felvásárlásával az Esport1 célja, hogy a PC Guru több évtizedes múltját tovább ápolva, olyan hazai e-sport és gaming portfóliót hozzon létre, amelyben minden korosztály megtalálja a maga számára kedves videójátékos tartalmat. Legyen szó akár a hazai és nemzetközi elektronikus sport közvetítésekről, a gamer életmód magazinosabb tartalmairól, vagy akár az elemzőbb, olvasmányosabb játéktesztekről”

– közölte Bíró Balázs, az Esport1 kommunikációs és stratégiai vezetője.

Bíró Balázs hozzátette:

„Az Esport1.hu, a PC Guru magazinnal és az EsportGuru online tévé csatornával együtt 100 százalékban hazai tulajdonú videójátékos média csoporttá alakult, amely ezáltal a hazai piac legnagyobb szereplőjévé vált, több százezres elérést biztosítva a hirdetőknek”.

Lengyel Zoltán, a Skorpió Print Kft. ügyvezető igazgatója elmondta:

„Az Esport1 Kft. a PC Guru megvásárlásával egyesíti a régi és az új gaming médiát. Bevallom régi álmom és törekvésem volt, hogy a gaming szektor kiemelkedő médiumává tegyük a PC Guru magazint, amelyre egy nagyobb média vállalat részeként több lehetőségünk lesz. Biztos vagyok benne, hogy az Esport1 és PC Guru kapcsolata a jövőben sokkal nagyobb dolgok megvalósítását hozza magával.”

A versenytárs GameStar körül is nagy változások voltak

Év elején egy másik gamer lap, a GameStar körül is jelentős változás volt. A lap nyomtatott kiadását ugyanis nem sokkal a PC Guru nyomtatott kiadásának leállítása után szintén leállították, amit Virágh Márton, a lap kiadásai jogaival rendelkező Project029 Kft. ügyvezetője a médiafogyasztási szokások megváltozásával, illetve anyagi természetű okokkal magyarázott a Media1 műsorában. Nem sokkal később mindössze néhány millió forintért a GameStar mellett több más médiumot (PC World, ComputerWorld stb.) is megjelentető Project029 Kft.-t szintén felvásárolták.

Forrás: https://media1.hu/2020/07/21/tulajdonost-valt-a-pc-guru/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Unikornis Egyesület rátermett projektvezetőt keres. Add tovább!

Fizetett munkatársat keresünk!
Az Unikornis Egyesület rátermett projektvezetőt keres, aki az enyémnél rugalmasabb időbeosztással rendelkezik, és segítene nekem a fiamhoz hasonló fiatalok ügyét előbbre vinni. Ha átérzed törekvéseink fontosságát és van tapasztalatod civil szervezetek munkájában vagy képesnek érzed magad ilyen téren praktikus, hatékony lépésekre, akkor szeretettel várom a jelentkezésed:)
Egy ideje, ahogy néha be is számoltam erről, együttműködésben is vagyunk hasonló szervezetekkel, tehát nem vagyunk egyedül, és az utóbbi 1-2 hónapban még pár új kapcsolódás is született, akikkel remek kis csapatot alkothatunk, hogy az eddigi tapasztalatokra építve új szintre emeljük munkánkat.
Azt biztosan sokan látjátok, hogy a közösségi megoldások felé még gyorsabban haladunk, mint eddig -persze itt az emberiség azon részéről beszélek, akik egyre tudatosabban választják, hogy nem félelemből élnek bármilyen külső látszat ellenére, hanem belső erőforrásukból, amivel a kapcsolatot tovább erősíti az is, ha mi egymással ezen az alapon kapcsolódunk.
Talán láttátok ezt a nagyon erőteljes történetet: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1050565968731889&set=a.115854355... "ÁTÖLELTEM! Ennyit tettem, egyszerűen átöleltem szívem legmélyebbjéről, mintha a saját gyerekem lenne. Tudjátok mi történt ezután?"

https://egyugyuek.blogspot.com/2020/07/fizetett-munkatarsat-keresunk.html

Az Unikornis Egyesületet egy szülői csoport alakította azzal a távlati céllal, hogy létrejöjjön egy kis létszámú gondozóház (TL) halmozottan fogyatékos fiatalok számára. Egy olyan hely lebeg a szemünk előtt, amellyel minden érintett nyer:  azok a különleges nevelési igényű gyerekek, akik összetettebb kihívásaik miatt jelenleg Magyarországon nem igazán kapnak hosszú távon optimális gondozást az otthonukon kívül; a szüleik, akik épp emiatt kezdenek kimerülni, és halaszthatatlannak érzik több teret adni a saját lényükben rejlő adottságok kibontakoztatásának; és azok az elhivatott szakemberek, akik nagyobb intézményektől függetlenül szeretnék azokat a módszereket alkalmazni, aminek hatékonyságát megtapasztalták – legelsősorban arra építve, hogy minden gyerek kellő figyelmet kaphasson saját igényeinek megfelelően.  

http://www.unikornisegyesulet.org/magunkrol/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kazettás magnó...

Ma este, azaz július 21-én, kedden este újra jelentkezik a PosztmodeM Antivírus élő adása – ezúttal a hangkazetták és a kazettás magnók csodálatos világával foglalkozik a különkiadás.
Egy már közel 60 éves, analóg hangtechnika, amibe mi, X-generációsok úgy nőttünk bele, mint a mai Z-generáció az internetes-okostelefonos világba.
Kamaszkorunk egyik meghatározó eszköze, amivel kapcsolódtunk a popkultúrához, hiszen a kazettára felvehettük nem csak a saját hangunkat, hanem a Rádióból a viszonylag új slágereket, vásárolhattunk műsoros kazettát, másolhattunk lemezeket, sőt, a szívünk hölgyének készíthettünk válogatás-kazettát…
A hangkazettának már nem csak az A, hanem a B oldala is lejárt, ma már az elektronikai áruházakban is nehezen lehet hozzájutni üres kazettához (aranyáron), a kamaszkorunk egyik nagy divatját jelentő magnódeckek is kifutottak már az üzletek polcairól. A kazettás magnó a közelmúltunk.
Nagyon érdekes azonban, hogy milyen élénk érzelmek kapcsolódnak hozzá...
A PosztmodeM Antivírus virtuális asztaltársaságában Szilágyi Árpád vendégei ezúttal Justin Viktor újságíró és Cs. Kádár Péter hangmérnök, a BRG egykori munkatársa.

Este 7-től szokás szerint a YouTube Live segítségével itt:
https://www.youtube.com/watch?v=H_Th-87Yd9c

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az idei CEE Tavasz 2020 szócikkíróverseny eredményei

Magyar Wikipédia: Az idei CEE Tavasz 2020 szócikkíróverseny keretében született kiemelt minőségű szócikk Pandeli Evangjeli albán politikusról, Albánia egykori miniszterelnökéről.

A verseny keretében született több, mint 700 szócikk listáját a https://w.wiki/YBV oldalon találjátok, böngésszetek bátran!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Lézehegesztett cukorból nyomtattak ér sablonokat

A biomérnökök bebizonyították, hogy egészen sűrűn elhelyezkedő sejtekből álló szöveteket is életben lehet tartani laboratóriumi körülmények között. Ha önmagában ez a hír nem lenne elég érdekes, a megoldás mindenképpen figyelemreméltó: az eljárás kulcsa ugyanis a cukor.

Ugyanis a Rice University porcukrot is használ a test bonyolult, elágazó ereinek utánzására a laboratóriumi termesztett szövetekben. A Nature Biomedical Engineering folyóiratban ismertetett kutatásban a Rice biomérnökei kimutatták, hogy a sűrű elhelyezkedésű sejteket két héten keresztül életben tarthatják még viszonylag nagy szövetstruktúrákban is, ha komplex érrendszerhálózatokat hoznak létre 3D-s nyomtatott cukorból.

A klinikai szempontból releváns szövetek tervezésének egyik legnagyobb akadálya a nagy szövetszerkezetek életben tartása. Elegendő oxigén és tápanyag szállítása az összes sejthez a nagy sejtsűrűségű szövetekben ugyanis monumentális kihívást jelent. A természet ezt a problémát komplex érrendszeri hálózatok kialakításával oldotta meg, amelyek a szöveteinket és szerveinket faágakra emlékeztető mintázatokban szövik át. Az ereink faágszerűen ágaznak el a központi törzsből, lehetővé téve az oxigén és a tápanyagok hatékony eljuttatását a sejtekbe a test egész területén.

A cukorsablonokat egy nyílt forráskódú, módosított 3D lézernyomtató segítségével nyomtatták, a kutatók az eljárást a Science Dailyben megjelent közleményben a créme brulée létrehozásához hasonlították. https://www.sciencedaily.com/releases/2020/06/200629120203.htm

Részletek: https://newtechnology.hu/lezerhegesztett-cukorbol-nyomtattak-ereket/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

90 éve született Neil Armstrong, az első ember a Holdon

“Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek.”

Az Apollo-11 legénysége július 24-én a Hawaii-szigetek közelében landolt a Csendes-óceánon. A Hornet anyahajó fedélzetén Richard Nixon amerikai elnök várta őket, de a hősöket azonnal biológiai védőruhába öltöztették és karanténba zárták, hogy az esetleges holdi baktériumokat izolálják. Augusztus 12-én “szabadultak”, miután kiderült, hogy a Holdon nincs élet. Amikor később megkérdezték Armstrongot, milyen volt a Holdon, szokásos szűkszavúságával azt válaszolta: “Érdekes hely, ajánlom”.
A Holdra szállásnak 528 millió ember lehetett szemtanúja az egyenes tévéközvetítésnek köszönhetően, de a kommunista tábor országaiban “természetesen” nem vették át az adást. Az amerikaiak ötöde azonban ma is meg van győződve arról, hogy átverés történt. A kétkedők szerint a sugárzott felvételek egy titkos laboratóriumban készültek, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat, a hajtóművek által hagyott nyomok hiányát hozzák fel, a visszaszálló egységet pedig szerintük csak kilökték egy repülőgépből.

https://igenyesferfi.hu/eletmod/90-eve-szuletett-neil-armstrong-az-elso-ember-a-holdon.php

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

KultúrFényPont - a Fortepan gyűjteményének állandó kiállítóhelye

2020. augusztus 7., péntek, 16.00 - Megnyílik a KultúrFényPont

A II. kerület Önkormányzata a Fortepan és a POKET Zsebkönyvek közreműködésével elindítja a KultúrFényPontot, mely a Fortepan gyűjteményének állandó, ingyenesen látogatható kiállítóhelye lesz időről időről változó kiállításokkal.

Elsőként Zofia Rydet lengyel fotográfus kizárólag fotónegatívokon fennmaradt budapesti képeit mutatjuk be, melyek Magyarországon először nyomtatásban a KultúrFényPont kiállításán láthatóak. Az itt látható sorozat 1967-ben készült, két helyszínen, a Fény Utcai Piacon és a Vámház körúti Vásárcsarnokban. A kiállítás bemutatja a hatvanas-hetvenes évek budapestjének vidékies, őszinte, élettel teli pillanatait. Szinte halljuk az alma akkori árát belenézve a képeken állók szemébe.

A kiállítás mellett átadjuk a POKET Zsebkönyvek legújabb II. kerületi automatáját is, mely szintén a KultúrFényPont része lesz. Ezzel buzdítjuk a fiatal olvasókat arra, hogy hazai termelőktől vásároljanak egészséges élelmiszereket, és ismerjék meg a piac igazi arcát.

A kiállítást megnyitja: Őrsi Gergely a II. kerület polgármestere és Tamási Miklós, a Fortepan alapítója, az automatát átadja: Vecsei H. Miklós a POKET Zsebkönyvek alapítója.

A járványhelyzetre való tekintettel az eseményt megnyitó rövid sajtótájékoztatót a piac főbejáratánál tartjuk. A Fény Utcai Piac területén továbbra is kötelező a maszkviselés.

Fény Utcai Piac
II. Budapest, Lövőház u. - Fény u. - Retek u.
Budapest, 1024
https://www.openstreetmap.hu?zoom=18&type=way&id=729258748

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

90 éve született Neil Armstrong, az első ember a Holdon

#60 Az amerikaiak ötöde azonban ma is meg van győződve arról, hogy átverés történt. A kétkedők szerint a sugárzott felvételek egy titkos laboratóriumban készültek, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat, a hajtóművek által hagyott nyomok hiányát hozzák fel, a visszaszálló egységet pedig szerintük csak kilökték egy repülőgépből.

Azok a h...ék, és még műsort is csinálnak a jelenségről, ahol pro-kontra próbálják az egyes érveket cáfolni, megerősíteni, miközben van egy abszolút bizonyték, hogy megtörtént: a SZU. Mármint, ha kamu lett volna, ott volt egy technikailag elég fejlett és motivált szemben álló hatalom, amelyik kapva kapott volna az alkalmon, hogy széles körben hangoztassa, és bizonyítsa a kamut, de nem tették meg, mert hát tényleg megtörtént. De, persze, az árt az üzletnek, mármint, ha egyből kinyínák egy huszárvágással a témát...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az információhoz való univerzális hozzáférés világnapja

A védőszenteknek és a világnapoknak szimbolikus jelentősége van, mégis szeretjük őket, mert ha fontos üzenetet hordoznak, évről évre lehetőséget adnak arra, hogy újra és újra megvizsgáljuk az általuk reprezentált valóság-szeletet: hol tartanak egymás felé tartó hosszú útjukon az elvek és a megvalósuló gyakorlat.

Az információhoz való jogról már 1966 óta beszélünk alapvető emberi jogként (fundamental human right), együtt nőttünk fel az „információ szabad akar lenni” jelmondatával (information wants to be free), tisztában vagyunk az információs jogokkal (information rights), a saját magunkról szóló információkról való önrendelkezéssel (information privacy), és a közszféra információihoz való hozzáféréssel (Freedom of Information, FoI). És mégis, van még helye és értelme az „információhoz való univerzális hozzáférés” (universal access to information) deklarálásának.

Mostantól minden év szeptember 28-án konferenciák, közlemények, események, megmozdulások, ki tudja, hányféle és milyen akció emlékeztet majd arra, hogy a „jog” és a „hozzáférés” ugyanannak a dolognak két oldala: egyszerre nyilvánul meg benne a hierarchikus hatalmi szerkezeteket fenntartó információs aszimmetriák lebontása, egy érettebb társadalom, és az információval élő polgárok megnövekedett felelősségvállalásának és részvételének víziója. Nem csak az információról van szó tehát, de az információhoz való hozzáférés kérdésében remekül megragadhatóak alapkérdések – hiszen egyszerre tud nagyon konkrét és általános lenni. Sőt: egyszerre tud nemzeti és nemzetközi lenni. A fő frontvonal ugyanis ma egyszerre húzódik a transzparenciától rettegő kormányok és állampolgáraik információs játszmái környékén, s ugyanakkor globális méretekben is, ahol a gazdasági-társadalmi fejlettség egyenlőtlenségei transzformálódnak makacs következetességgel információs egyenlőtlenségekké.

Nem véletlen tehát, hogy az UNESCO 38. közgyűlésének infokommunikációs szekciója 2015. november 11-én tapsviharral erősítette meg a közgyűlés határozatát, amely kinyilvánította, hogy ennek a kérdéskörnek világnapot szentel. (1) Jó volt itt ülni a teremben – de nem árt emlékeztetni rá, hogy a világnap önmagában nem old meg semmit.

Részletek: https://www.itbusiness.hu/technology/publicisztika/Z_Karvalics_Laszlo/20...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Gotham Knights – Első előzetesek a Batman-univerzumból

“Izgatottan mutatjuk be új nyitott világú, külsőnézetes akció-szerepjátékunkat, a Gotham Knights-ot. Több évnyi kemény munka gyümölcse ez a játék, s a szenvedély ami ebben a projektben részünkről van megmutatkozik minden kis részletben.” – mondja a Warner Bros. Games Montreal egy sajtóközleményben a játékról, amelynek városa jelenleg legnagyobb védelmezője nélkül maradt.

https://www.youtube.com/watch?v=hJjRRErYdO4

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=IhVf_3TeTQE

Forrás: https://thegeek.hu/2020/08/22/gotham-knights-elso-elozetesek-a-batman-un...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Száz évvel ezelőtt született Ray Bradbury

Az 1950-es évek ellaposodott science-fictionjában Ray Bradbury volt az egyik úttörő, aki újraértelmezte az eddig bevált, de már egyre inkább klisé jelleget öltő elemeket: az űrhajókat, robotokat és az időutazást. 

1945-ben a “The Big Black and White Game” (A nagy fekete-fehér játszma) című novelláját beválasztották a Legjobb amerikai novellák című válogatásba. Innen kezdve pályája meredeken ívelt fölfelé.

1950-ben megírta egyik leghíresebb művét, a Marsbéli Krónikák. A mű témája a Föld első kísérlete a Mars meghódítására és benépesítésére. A Marsra érkezett felfedezők folyamatos összetűzéseikbe keverednek a telepatikus képességű marsiakkal, és csak időlegesen sikerül meghódítaniuk a bolygót. Ám ezalatt a Földön atomháború tör ki, amely a telepesekre nézve is súlyos következményekkel jár.

Másik közismert műve a Fahrenheit 451 című regény, melyből film is készült . A könyv egy olyan jövőt ír le, ahol betiltották az írott szót, a könyvet. A világon totalitárius hatalom van uralmon, mely minden létező könyvet eléget, hogy az emberek ne tudják megismerni a századok alatt felhalmozott tudást, és ezáltal manipulálhatóvá váljanak.

Forrás: https://baloghpet.com/2020/08/22/szaz-evvel-ezelott-szuletett-ray-bradbury/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ilyen a tényleg olcsó mobiladat

Vannak a világnak olyan tájai, ahol a mobil adatforgalom - több okból fakadóan - töredékébe kerül az európainak, köztük a magyarnak. Íme egy szemléletes példa.

India az egyik legnagyobb mobilpiac a világon, a szolgáltatási kör, illetve az előfizetői bázis bővülése pedig többek közt annak köszönhető, hogy a helyi operátorok mindenféle kreatív marketingakciókkal próbálják fogyasztásra bírni az ügyfeleket. Mint látható, minden szempontból.

    Proof of how cheap data rates are in India! https://t.co/lGDvJLqLum
    — Ravish Bhatia (@RavBhatia) August 24, 2020

Itt van például az egyik népszerű helyi chipsmárka, az Uncle Chipps és az Airtel közös akciója, ahol egy zacskó chips elfogyasztása 2 GB-tal gazdagíthatja az előfizető adatkeretét. Az ehhez hasonló, az FMCG szektorral összefogva kiötölt akciók egyébként rendkívül népszerűnek számítanak Indiában, de Magyarországon is lehetett már találkozni hasonlóval, ahol az egyik kólamárka adott 500 MB-nyi adatot a dobozos üdítő vásárlóinak.

https://www.hwsw.hu/daralo/62185/adat-mobilforgalom-chips-marketing-airt...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

csakhogy ez így ebben a formában nem igaz. A megfelelő mappába beírt PowerShell parancs végrehajtja a feladatot.

setup.exe --uninstall --system-level --verbose-logging --force-uninstall

Bővebben: https://www.techrepublic.com/article/how-to-uninstall-the-edge-browser-in-windows-10/
Forrás: https://twitter.com/TechRepublic/status/1297995850791227393

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A család digitális detoxikálása

Talán nem véletlen, hogy Steve Jobbs és Bill Gates, a legnagyobb technológiai vezetők szigorúan szabályozzák a gyerekeik képernyő előtt töltött idejét. Mert ezek az eszközök úgy vannak feljesztve, hogy függőséget okozzanak. A telefon és minden digitális eszköz fejlesztése során rendkívül fontos tervezési ág az, ami a felhasználás és az agy dopamin termelése közötti összefüggéseket figyeli. Az alkalmazásokban a megfelelő pontokon elhelyezett ingerek célja, hogy ne tegyük le a telefont. Ezt nevezik “agyhekkelésnek”. Az angolban már kifejezés is született arra a jelenségre, amikor az ember folyamatosan a telefonját “ellenőrizgeti”, ez a phubbing (phone snubbing).

https://www.pagony.hu/cikkek/digitalis-detox-az-egesz-csaladnak/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#68
Mindent ki lehet gyomlálni, a rendszergazdai cmd is csodafegyver, az így indított powershell méginkább.
Viszont, 
van ami rendszeralkalmazás és ezért beborul a fél os ha leöljük
valamint nagyon sok app semmi erőforrást nem használ ha nincs épp használatba.
Ez minden UWP appra igaz, ha be is töltődnek, a ramhasználat elenyésző, a processzorhasználat meg nulla.

Én is nagy kiherélős voltam évtizdekig, amit csak lehetett kigyomláltam, aztán leszoktam róla.
Pl.pár hónapja használom az Időjárás appot, szerintem a maga nemébe nszuper.
Vagy pl. a Defender egészen kinőtte magát, így akinek kell vírusirtó annak nem kell drága fizetős külső alkalmazás.

Edge, a Microsoft végre elengedte a saját böngészőjét és Chromium motoros lett, szerintem nagyon sokan használnak ilyet, Opera, Vivaldi stb.
Vagyis ismét ki lehet küszöbölni külső alkalmazás telepítést.

Itt is igaz hogy persze, mindent lehet csak ésszel, és érdemes-e.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#70   "ki lehet küszöbölni külső alkalmazás telepítést."

A Linux előnye a Windowshoz képest, hogy nagyon sok minden (kedvelt alkalmazások) a sajàt tükörről, esetleg külső tükőrról teljesen biztonságosan telepíthető és használható. Továbbá gondolhatunk a Flatpak, és a Snap áruházakra (saját, de Linuxra optimalizált csomagkezeléssel), illetve az Appimage csomagokra.

Az, hogy az MS nem képes létrehozni és karbantartani egy "Google Áruházat", senkit nem érdekel. Szegénységi bizonyítvány simán jár nekik. :) ... tán azért barátkoznak, hogy a lüke Linuxosok majd olyen szintre emelik a rendszerüket helyettük, mint amilyet egy felhasználó alapként elvár. ;)

Ne küszöbölgessen semmi a júzer 40-100 ezer forintért, nonszensz. Meg ami még az MS Office éves díja, ésatöbbi. Kap egy hiányos rendszert, jó ez? Nem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#71 Veszek egy új autót, de abroncsot és gumi nekem  kell megvennem és rászerelnem, de mindeközben az átadás helyének közelében gumis nincsen. Az eladó csak igy adja el az autót ... . Csak abroncs és gumik nélkül vállalnak rá "garanciát". Vicces lenne. :D De közben meg ez a tény. Csak arra reagáltam, hogy "ki lehet küszöbölni". ;))

Adjanak oda egy életszerűen használható rendszert! De ... az élet engem, a véleményem és a józan észt is megcáfolja. És ez már elszomorító. Minden állítólag itt kezdődőtt: https://techworld.hu/2020/08/25/windows-95-microsoft-szuletesnap-vagasi-...

"Az operációs rendszer egyik érdekessége, hogy sokak szerint ekkor kezdődött a Windowsos rendszerekre jellemző parasztvakítás, aminek egyik része az igen intenzív kampány volt. Egyes városi legendák úgy tudják, ennek köszönhetően még olyan emberek is megvásárolták a szoftvert, akik akkoriban nem is rendelkeztek számítógéppel, csak hogy le ne maradjanak valami igazán fontosról. Illik megemlíteni azt is, hogy a valós fejlesztések mellett leginkább az különböztette meg a Windows 3.1-től, hogy mindenféle vizuális effektekkel töltötték fel. Igaz, ez hajlamos volt felzabálni az erőforrásokat, és aki boldogulni akart, gyorsan le is tiltotta őket."

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#70 Egyépbként a Crome Edge elég jól sikerült, pariban van a Chrome-mal.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#72 Hát igen, a 16 és valódi 32 bit-es között nagy volt a különbség valóban.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#71 Kim ezt övön alulinak éreztem, hogy jön ide a litániád..?

Te írtad, hogyan lehet powershell-be eltávolítani az Edge-t, mire én 
annyit írtam hogy minek leölni az Edge-t mikor az feljött jelenleg az egyik leghasználhatóbb böngésző kategóriába, 
valamint hangot adtam abbéli örömömnek hogy végre nem kell se fizetős se ingyenes külső vírnyakergető mert a defender teljesen jó lett.
Erre lekiabálod a hajamat, pedig már amúgy se sok van.

Van Microsoft Store, van egy rakat ingyenes alkalmazás benn, az más kérdés hogy aki megszokta a régi 3rd party appokat az nehezen vált át rájuk pedig 1000 előnyük van, a fapados kezelésen kívül.
És a mai napig van 1000000 ingyenes, remekebbnél remekebb külső alkalmazás Windowsra.
Olyanok, amihez a linuxos applikációk  hozzá sem szagolnak.

Az Office az más tészta, igen durván fizetős de vállalti környezeten kívül ki használja, mármint a Professionalt?
Wordot olvasni meg a mezei is jó.
Nekem is Libre van a Winen. 

Nem a reklám helye de épeszű ember nem vesz licencet, pláne nem nagyvállalatit 80.000 forintért hanem felkeres egy megbízható használt szoftver értékesítőt akitől legálisan, garanciával, Magyarországon, bármikor lekövethetően  vásárol egy W10 PRO Retail kulcsot 7000+áfáért. És egy életre megvan a wimdowsa mert retail.

Nekm is és a környezetembe több tucat ismerősömnek ilyen van, valamint használtan vettem a pc-imet, a monitoromat stb. Negyedáron. Nem szégyen ez.

Az meg, hogyha valakinek nem felel meg az OS-el szállított szoftverkínálat, az ne legyen már bűn, én a Linuxokon is (meg a winen IS) azonnal mediaplayert, böngészőt képnézőt stb. stb. cserélek.

Amiben igazad van, az hogy a Linux és erre minden szoftver ingyenes.
oppardon, ez se igaz mert találkoztam már olyannal ami nekem nagyon jó lett volna de shareware és 30 nap után pápá free használat.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#75 Most nem érek rá. Csak ennyi: a reklámok szerint jött fel. Én nem kiabáltam le a fejed, hanem elmondtam a véleményem. :) Talán csak szabad nekem is. Ha nem, akkor azt jelezd.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Microsoft szerint az új Edge böngészőt nem lehet eltávolítani,

#75 Még valami: a nyílt forráskód nem jelenti az ingyenességet egyben. Más az előnye a zárt forráskóddal szemben. :)

Ha egy programozó nagy munkát fektetett bele a projektbe, és nem egy számológép szintű alkalmazásról van szó, hanem egy sokrétű, bonyolult feladatokra is alkalmas alkalmazásról, akkor valami zsét "illik" kapnia. Tudom, suta hasonlat, de a kenyér, a tej, a párizsi ingyen van? A programozó dönthet az ingyenes, és dönthet a fizetős használat valamely ismert formája mellett. Sok alkalmazás ingyenes így is, például a GIMP, AZ Inkscape, a Blender és a Krita. Jellemző az ingyenes használat.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Jönnek a 3 nm-es processzorok – sőt

A TSMC ígéri, 2022 végére jöhetnek az olyan okostelefonok, amelyekben már 3 nanométeres gyártási technológiával készülő processzorok kerülnek.

A TSMC-t (Taiwan Semiconductor Manufacturing Co.) a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártójaként tartják számon, így a befektetők mellett a legnagyobb mobilgyártók is azt figyelik minden évben, milyen rövid és középtávú tervekkel áll elő a tajvani cég. A vállalat a napokban prezentálta, miként képzeli el a következő másfél-két évet.

A cég beszámolója szerint már zajlik az 5 nm-es gyártási technológiával készülő processzorok készítése – amit N5 kódnévvel illettek, és – ami a pletykák szerint a hamarosan érkező új iPhone-okba, az iPhone 12-esekbe kerül majd bele. A jelenlegi egyik legerősebb androidos processzor, a Qualcomm Snapdragon 865+ egyébként a 7 nanométeres gyártósorról került le.

A processzorok gyártása során a nanométeres skála a lapkán található tranzisztorok méretét jelöli. Minél kisebb az érték, annál több fér el belőle az adott processzorban, így annak teljesítménye annál jobb.

Forrás:
https://hvg.hu/tudomany/20200828_tsmc_processzor_5nm_3nm_gyartasi_techno...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Okok, amiért Hugo Weaving kimarad a Mátrix 4-ből

Bár titkon reménykedtünk, de senki sem gondolta volna, hogy valaha is megtörténik, hogy a Mátrix folytatása elkészül, sőt, még az azóta veterán sztároknak tekinthető Carrie-Anne Moss és Keanu Reeves is visszatérnek. A projekten most már nem Lily Wachowski nem dolgozik, csak a testvére, Lana Wachowski, viszont lesznek még hiányzók a régi stábból. Először is nem találkozunk a Laurence Fisburne által megformált Morpheus-szal, aki azt nyilatkozta, hogy meg sem keresték a szereppel, illetve nem lesz jelen Neo ősrégi ellenfele, Smith ügynök sem, akit Hugo Weaving alakított oly emlékezetesen mind a három Mátrix filmben.

Részletek: https://thegeek.hu/2020/09/04/matrix-4-hugo-weaving-smith-ugynok-az-eloz...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A lista véges, ám Menzel örök...: Pacsirták cérnaszálon

https://www.youtube.com/watch?v=Xre9Bb8W1Qk

"Na ezek itt a mi munkásaink, az egyik filozófus a másik ügyész, borbély, szakács vagy szaxofonista..." - Bizalmi

Menzel pacsirtái ugyan több mint 20 év várakozás után, de kirepültek a dobozból, s adtak szatirikus ám nagyon is hiteles képet az akkori életről. A Berlinálé fődíjas alkotásában a burzsoának titulált antisztahanovisták és szegény disszidens hölgyek dolgoznak egymás mellett egy Prága melletti gyárban, hogy aztán majd az általuk összegyűjtött acélból traktorokat vagy épp mosógépeket gyárthassanak a munkáspártiaknak. A szintén Hrabal elbeszéléseken nyugvó film főhősét Václav Neckář alakítja, aki szerelmes lesz egy disszidens lányba, feleségül veszi, ám még mielőtt valami komolyabb is történhetne köztük megjelenik a titkosszolgálat és belerondít az összképbe.
https://kulturmozi.blog.hu/2013/05/13/a_menzel_univerzum

-----

Jirí Menzel halálával lezárult egy korszak, amikor még tudtunk nevetni magunkon

Szeretnivaló, önmagát lustának kikiáltó ember, nagy európai humanista. Egy véletlen folytán lett – mellesleg Oscar-díjas – filmrendező, aki nem nagyon szeret moziba járni, és olyan sokat dolgozott Magyarországon, hogy köztársasági keresztet is kapott. Jiří Menzel filmjei és szellemisége tovább él, még ha legendás barátja, Szabó István szerint le is zárult egy korszak a halálával.

https://hvg.hu/kultura/20200907_Lezarult_egy_korszak_amikor_az_emberek_meg_tudtak_nevetni_magukon

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Szépségkirálynőkről mintázták a robot-színésznőt

A zavarba ejtő tekintetű ERICA robotot már mutattuk korábban, nemrégiben azonban elterjedt, hogy ugyanez a robotnő lesz a főszereplő a "b" című játékfilmben. Dr. Baracsi Katalin internetjogász elmeséli, hogyan kerül egy robot a japán-amerikai filmbe, miképpen tanult meg a robot színészi alaprutinokat, kell-e neki sztárgázsit fizetni, illetve azt is, hogy a film története inkább hasonlít a Pygmallionra, mint a Frankensteinre...
https://indavideo.hu/video/Szepsegkiralynokrol_mintaztak_a_robot-szinesznot

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Baleset-megelőzés kérdőív az iskolakezdéssel kapcsolatosan

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - Kérdőív – fókuszban az iskolakezdés és a közlekedésbiztonság
Becsengettek... :) Az iskolakezdés időszaka, az első néhány hét évről-évre kiemelkedőnek számít közlekedésbiztonsági szempontból. De miért is kell ilyenkor jobban figyelni az utakon? Kik vannak a legnagyobb veszélyben? Hogyan lehet(ne) az átlagosnál jobban vigyázni rájuk? Mondd el nekünk, te hogyan látod ezt a témát!A kérdőívünk kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, természetesen teljesen anonim, a részvételeddel pedig hozzájárulsz ahhoz, hogy a legfontosabb közlekedésbiztonsági tényezőkre és szempontokra fel tudjuk hívni a figyelmet! Kattints: https://forms.gle/tkm9RFQL13pYTuK29

Mutasd meg, mit gondolsz a témáról: https://www.youtube.com/watch?v=gf0ZdcKcWW8

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Újít a Waze

-- Nekem új, hogy megvette, de szoktam használni az alkalmazást.

Miután megvette a Google a Waze-t, a navigációs alkalmazás megkapja a Google Térkép egyik sávválasztó funkcióját. Ennek köszönhetően az autósok már jó előre tudhatják, hogy a következő elágazásnál melyik sávba kell besorolniuk ahhoz, hogy jó irányba haladjanak tovább. Ebből következik, hogy kisebb eséllyel tévedünk majd el.

Egy másik fejlesztésnek köszönhetően az alkalmazás mögött dolgozó mesterséges intelligencia sokkal pontosabban tudja majd kiszámolni, hogy mikor érünk oda a úti célhoz. Így tehát esélyes, hogy pontosabbak is lehetünk.

https://index.hu/techtud/2020/09/17/kevesebbszer_tevedunk_majd_el_a_waze...

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

összes fotónk és videónk a Facebookról a Dropboxba

-- Mielőtt törlöd magad... ;)

Ha valaki gondolkodott már azon, hogy szeretné egy (másik) helyen tudni az összes fotóját és videóját, amit valaha feltöltött a Facebookra, annak jelenleg több lehetőség áll a rendelkezésére. Adott a legnagyobb közösségi oldal saját archiválós rendszere, ami összegyűjti és lementhetővé teszi a feltöltött tartalmakat, ennél viszont sokkal kényelmesebb az átmásolás, ami mostantól nemcsak a Google Fotókra tudja átmenteni a képeket és videókat, de a Koofr és Dropbox szolgáltatásokba is – utóbb azért szerencsés megoldás, mert szépen, mappákba rendezve kapunk meg mindent.

Így szedheti le minden adatát a Facebookról

Már azt is ki lehet választani, hogy mit szeretnénk letölteni és milyen minőségben.

Ha valaki szeretne élni a lehetőséggel, a következőket kell tennie (az új Facebook dizájn szerint):

  1. A Facebook jobb felső sarkában le kell kattintani a kis háromszöget
  2. A legördülő menüből kiválasztani Beállítások és Adatvédelem menüt
  3. Az újabb listából kiválasztani a Beállítások opciót
  4. A bal szélső sávból kiválasztani a Facebook-adataid lehetőséget
  5. Rákattintani a fényképeid vagy videóid másolatának továbbítása menüpontra
  6. Cél kiválasztása gombnál megjelölni a megfelelő szolgáltatást (Google Fotók, Koofr, Dropbox)
  7. Megadni a Facebook jelszót, és a választott szolgáltatáshoz szükséges jelszót

Ezután a Facebookon lévő összes képünk és videónk elkezd átkerülni a választott szolgáltatásba, ahol könnyedén böngészhetők, méghozzé anélkül, hogy arra kellene várni, hogy a Facebook betöltögesse őket.

https://24.hu/tech/2020/09/06/facebook-kep-video-masolas-dropbox-koofr-g...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megvan a zsarolóvírusok első hivatalos halálos áldozata

A Düsseldorfi Egyetemi Kórházat múlt csütörtökön, egy a rendszerekben található, pontosan meg nem nevezett, széles körben használt szoftverkomponensen keresztül támadták sikerrel ismeretlen hackerek, melynek eredményeként az intézmény IT rendszerei gyakorlatilag teljesen leálltak. A sürgős eseteket a támadás miatt a kórház kénytelen volt átirányítani más intézetekbe, és az előjegyzett műtéteket is lefújták. 

https://www.hwsw.hu/hirek/62298/zsarolovirus-ransomware-tamadas-hacker-k...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Óvoda az idősek otthonában

Az Intergenerational Learning Center ('generációk közti tanulási központ') dolgozta ki azt a módszert, amelyet a seattle-i Providence Mount St. Vincent elnevezésű, részben az Isteni Gondviselés nővérei által működtetett idősek otthona valósított meg. Az otthonban 400 ember él, az átlagéletkoruk 92 év. Az óvodába 125, három és öt év közti gyermek jár.

Az időseknek és a gyerekeknek mindennap vannak közös programjaik: zenehallgatás, tánc, művészeti, kézműves foglalkozások, mesehallgatás, emellett együtt is ebédelnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a programban részt vevő idősek optimistábbak, jobb az emlékezetük, több kapcsolatot alakítanak ki, jobban adnak magukra és nem érzik olyan haszontalannak magukat. A gyerekeknek fejlettebbek lesznek a szociális készségeik, könnyebben néznek szembe a növekedéssel és öregedéssel járó folyamatokkal és megtanulják a gyengébbek tiszteletét.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=3LGSfgOi9UU

Részletek: https://www.csaladinet.hu/hirek/szabadido/hirek_erdekessegek/22483/siker...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

„keiró no hi”, vagyis az idősek tiszteletének napja (敬老の日)

Japánban ma van a „keiró no hi”, vagyis az idősek tiszteletének napja (敬老の日), mely 1966 óta hivatalos állami ünnep. Háttrében az a gondolat áll, hogy a társadalomért évtizedeken át fáradozó idősek megbecsülésének fontosságára felhívja a figyelmet, illetve ünnepelje azok hosszú életét. Az emléknap gyökerei Hjógo prefektúrában keresendők: Nomadanimura nevű falu (mai nevén Takacsó) vezetése 1947-ben az “idősek napjának” jelölte ki szeptember 15-ét, mondván hogy az szépkorúak és az ő értékes tudásuk megbecsülést érdemelnek. Bár vannak akik a dátum választását Sótoku taisi, illetve Gensó császárnő egy-egy cselekedetéhez kötik, történelmileg ez nem igazolt. Valószínűbb elmélet, hogy azért esett a választás erre a napra, mivel szeptember közepén a mezőgazdasági munkák sem olyan megterhelőek, de még időjárási szempontból is kedvező időszak. Ilyenkor ún. “keirókai”-t (敬老会), azaz az idősek tiszteletére rendezett gyűlést, összejövetelt tartottak. E szokás országszerte hamar népszerűvé vált, míg végül 1966-ban mai nevén nemzeti ünneppé vált. 2003 óta a korábban már emlegetett “boldog hétfő rendszer” szellemében szeptember harmadik hétfőjére került át hivatalosan. A japán médiában ekkortájt megszaporodnak az idősekkel, illetve a társadalmi összetétellel foglalkozó cikkek, híradások; épp a minap közölték, hogy idén először lépte át a 80 ezer főt a 100 év feletti személyek száma a szigetországban, illetve hogy minden negyedik japán nő 70 év feletti. A társadalom elöregedése feletti aggodalom mellett természetesen büszkék a magas kort elérő lakosok számára, így sok település külön kitüntetéssel, díjjal jutalmazza, ha valaki megéri 100. életévét. Bár az időszak csupán véletlen egybeesés, de egy kis érdekesség, hogy a Fukuokában élő Tanaka Kane asszony – aki a Guiness Rekorodok Könyve által elismert legidősebb ma élő ember a világon– szeptember 19-én elérte a 117 év 261 napos kort, ezzel hazájába is új rekordot felállítva a valaha élt legidősebb japán személlyé válva.
Az idősek tiszteletének napján sokan utaznak szülőhelyükre, hogy idősebb rokonaikat meglátogassák, és ajándékkal kedveskedjenek nekik. Mások lakóhelyükön vállalnak ilyenkor önkéntes munkát és pl. ajándék bentókat készítenek, illetve szállítanak ki a környék idősebb lakóinak. Szórakozásról pedig nem csak a TV gondoskodik ilyenkor különleges programokkal, de a helyi rendezvényeken gyerekek, fiatalok produkciói tesznek a jó hangulatról.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Akár forgató­könyvet is készít egy új szövegíró program

A fejlesztés új távlatokat nyithat a különböző technológiák együttműködésében.

A GPT-3 nevű szoftver a mesterséges intelligencián alapul. A megoldás olyan vicces Twitter-üzeneteket, filozófiai vitabeszédeket és Raymond Chandler stílusában készített forgatókönyveket tud írni, hogy megdöbbenti a szakértőket is.

A GPT-3 működési elve rendkívül egyszerű: a felhasználó beír kulcsszavakat a szövegmezőbe, amelyeket azután a megoldás kiegészít. Ugyan ez a funkció már most is létezik az okostelefonokon vagy a keresőkben, de az új rendszer esetében olyan színvonalon zajlik, amelyet a gépeknél sokáig elképzelhetetlennek tartottak. Az egyik felhasználó például egy film noir alkotáshoz kért forgatókönyvet, így a program le is írt egy jelenetet, amelyben egy kopott nyomozóiroda szerepelt lelakott bútorokkal és az elromlott redőnyt zörgette a szél.

A programot az Open AI nevű cég fejlesztette ki és a szövegértés helyett a valószínűségszámításra épít. A GPT-3 beszédmodellje statisztikai módszerekkel számítja ki, hogy melyik szó lehet a következő. A fejlesztést az innovatív módszerek mellett az elérhető dimenziók teszik különlegessé. A szakemberek 570 gigabájt szöveget használtak fel a megalkotásakor és a tesztelésekor, köztük voltak a Wikipédia anyagai, digitalizált könyvek és újságok, valamint internetes szövegek. A felhasznált iratmennyiség a Biblia 380 000-szeresének felelt meg.

https://m.sg.hu/cikk.php?cid=142329

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Te mondd, hogy Kibertámadás!, a Te hangod mélyebb!

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet Kibertámadás! címmel podcastet indít.

A közlemény szerint a 2020. szeptember 23-án induló adások célja elsősorban az IT-biztonsági tudatosítás és érzékenyítés. A podcast változatos témái között az aktuális kiberbiztonsági trendek, fenyegetések bemutatása, konkrét incidensek feldolgozása, kibervédelemhez kapcsolódó rendezvények, események bemutatása egyaránt megtalálhatók. Mindezek mellett az intézet munkájáról, szolgáltatásairól és eredményeiről is időről időre beszámol majd az NBSZ NKI.

A kéthetente jelentkező műsorokat egy-egy különkiadás is színesíti, így fordulhat elő, hogy az első 6 adással hetente találkozhatnak a hallgatók.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=6t6zWx6aR_g

https://itcafe.hu/hir/nbsz_nki_podcast.html

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Azt gondolják az oroszok, hogy övék a Vénusz

Bár az oroszok juttattak először űreszközt a Vénuszra, de ez nem azt jelenti, hogy a bolygó hozzájuk tartozik. Ezen logika alapján a Hold már az 1959-es Luna-2 után a szovjeteké lett volna. Az űr feltérképezése szerencsére nem így működik, a gyarmatosítással és az ezzel kapcsolatos konfliktusokkal már jó sokszor megégette magát az emberiség, így a hivatalos, nemzetközileg elfogadott álláspont szerint az égitestek nem gyarmatosíthatók. A nemzetközi űrszerződés (The Outer Space Treaty), ami konkrétan a Hold gyarmatosításának tiltásáról szól, megfogalmazza, hogy akármelyik ország tűzte ki a zászlaját az égitest felszínére, az nem jelenti azt, hogy az adott ország birtokolja az égitestet.

https://24.hu/tech/2020/09/22/szovjetunio-urprogram-venyera-venusz-felsz...

https://24.hu/tudomany/2020/09/14/venusz-elet-nyomai-felfedezes/

https://24.hu/kulfold/2020/09/18/oroszorszag-urugynokseg-venusz-orosz-bo...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Dinnye funky

https://indavideo.hu/video/Dinnyeszintetizator

De nem a dinnyét szintetizálják, hanem dinnyéből készített szintetizátort a bohókás francia zenész, akit Mezerg név alatt találunk meg a videomegosztókon. A megoldás mögött egy 84 dolláros kütyü, a Playtronica TouchMe nevű MIDI-kontrollere működik, amihez hozzákapcsolhatók a gyümölcsdarabok, és a dinnye nedves felületének érintését fordítja le a szinti vezérlőjelére. Sok helyen azt mondanák Mezergnek: "De dinnye vagy!"

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Együttműködik a Cloudflare és az Internet Archívum

Gyakran előfordul, hogy valaki meg szeretne nyitni egy tudományos cikkre mutató hivatkozást egy portálon, de az anyag már nem elérhető. Az ilyen helyzeteket akarja elkerülni a Cloudflare és az Internet Archívum. A mostani megállapodás értelmében a Cloudflare Always Online szolgáltatását használó honlapok a jövőben megoszthatják majd a host nevüket és a címüket az Internet Archívumhoz tartozó Wayback Machine rendszerével, ezáltal az adott oldal automatikusan archiválásra kerül. Amennyiben egy portál ezután hozzáférhetetlenné válik, a Cloudflare képes lesz arra, hogy a legutoljára eltárolt változatát előhívja az Internet Archívum rendszeréből, így a felhasználók továbbra is elérhetik azt.

Matthew Prince, a Cloudflare vezetője és társalapítója hangsúlyozta, hogy a Wayback Machine lenyűgöző infrastruktúrával rendelkezik, amelynek segítségével a web nagy mértékben archiválható. A kooperációnak köszönhetően elkerülhetővé válnak a szerverproblémák miatti kiesések és megakadályozhatóvá azok az esetek, amikor az üzletek és a felhasználók online kapcsolatai megszakadnak.

Az Internet Archívumban jelenleg több mint 468 milliárd honlap érhető el. A szervezet épülete San Francisco északi részén található és az 1990-es évek közepén hozta létre Brewster Kahle informatikus azzal a céllal, hogy lehetőleg minden valaha megjelent oldalt megőrizzen az utókor számára. Az archívum kulcsa a Wayback Machine, amely digitális időutazást tesz lehetővé és a segítségével egészen 1996-ig lehet visszamenni az időben. A sokmillió honlap aktuális változatait minden második hónapban lementik, míg a Kahle által kifejlesztett Alexa online ranglista szerinti legfontosabb honlapokat naponta többször is rögzítik.

https://sg.hu/cikkek/it-tech/142629/egyuttmukodik-a-cloudflare-es-az-int...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A felvásárlás negatív hatásaitól tartanak az ARM társalapítói

Nem örül mindenki annak, hogy a chiptervező cég az nVidia tulajdonába került.

Hermann Hauser és Tudor Brown, az ARM társalapítói már augusztusban is ellenezték, hogy az nVidia vásárolja meg a vállalkozást, Hauser egyenesen katasztrófának nevezte, hogy ha az nVidia veszi meg a vállalatot, s a véleményüket a tranzakció bejelentése után sem rejtették véka alá.

A két menedzser 1990-ben alapította meg az ARM Limitedet és amikor eladták a társaságot, akkor a SoftBank csoport vállalta, hogy megőrzi a munkahelyeket, valamint azt, hogy az ARM székhelye jövő szeptemberig Cambridge városában marad. Sonja Laud, a Legal & General Investment Management befektetési vezetője rámutatott, hogy az nVidia elvileg ugyanezeket a dolgokat garantálta, azonban a folyamatban lévő Brexit-tárgyalások miatt nagyon érdekesen alakulhatnak a dolgok.

Hauser és Brown azt szerették volna, hogy a chiptervező cég maradjon semleges és ne kerüljön egy olyan piaci szereplő tulajdonába, mint az nVidia, amely a processzorait saját maga gyártja. A vasárnap bejelentett tranzakció után egy nappal, hétfőn már az ARM szellemi tulajdonokért felelős igazgatója próbálta nyugtatgatni a cég ügyfeleit, hogy a tulajdonosváltást követően sem lesznek másodrangú kuncsaftjai a cégnek. Hauser szerint a felvásárlás abszolút katasztrófa mind Cambridge, mind Nagy-Britannia és Európa számára. Hozzátette, hogy az nVidia le fogja rombolni az ARM üzleti modelljét és felmerülhet egy esetleges érdekellentét, hiszen a vállalkozás ügyfelei egy olyan cégtől függenek majd, amely sokuknak a vetélytársa. Valószínűleg mindig az nVidia fog az ARM által tervezett chippel piacra lépni, és így behozhatatlan versenyelőnyhöz jut.

https://sg.hu/cikkek/it-tech/142576/a-felvasarlas-negativ-hatasaitol-tar...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Jövőre jön a Huawei saját telefonos szoftvere

Addig is a béta érkezik, az okostelefonokat 2021-ben vonják csak be.

A Huawei kapcsán számos alkalommal írtunk az amerikai szankciókról, valamint azok hatásáról, de szót ejtettünk a kínai gyártó saját operációs rendszeréről is, amelyet eredetileg még tavaly jelentettek be, hogy azután az év végén jelezzék a várható globális elérhetőséget. Most kiderült, hogy mire számíthatunk, a telefonokra még picit várni kell.

A saját rendezvényen elhangzott beszédben részletezték, hogy a HarmonyOS 2.0 első előzetese már most megjelenik, ez viszont az első körben kizárólag a külső fejlesztők számára lesz érdekes hír, hiszen kifejezetten nekik, nem pedig a végfelhasználóknak szánják azt. Legalább ilyen fontos adalék, hogy az okostelefonokon egyelőre nem próbálhatjuk ki a rendszert, mivel itt a televíziókat, az okosórákat, illetve a különböző, a szoftvert támogató járműveket célozzák meg, az első bétaváltozat pedig később, valamikor az idei év vége előtt bukkan majd fel. Az okostelefonokat nagyjából ekkor vonják majd be a támogatott készülékek körébe, hiszen azt is elárulták, hogy az első ilyen készüléket a jövő év elején dobnák majd piacra.

https://sg.hu/cikkek/it-tech/142551/jovore-jon-a-huawei-sajat-telefonos-...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Alacsony költség | magas adatátviteli sebesség: 6G

Miközben a világ még csak most áll át az 5G-re, a háttérben már gőzerővel zajlik a következő generációs szabvány kidolgozása.

A Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) által kifejlesztett koncepció alacsony költségek mellett magas adatátviteli sebességet tesz lehetővé. A szakemberek az eddigi tesztek során a legnagyobb adatátviteli sebességet érték el a terahertzes kommunikációban.

A jövőbeli 6G-hálózatok sok kis méretű adóból fognak állni. Christian Koos, a KIT professzora ezt azzal indokolta, hogy így lehet sok embert kiszolgálni és ezzel párhuzamosan nagy adatmennyiségeket is viszonylag gyorsan továbbítani. Ahhoz, hogy a kis méretű adók vezeték nélkül összeköthetők legyenek, a kutatók terahertzes frekvenciák használatát tervezik.

A KIT munkatársai most egy újszerű koncepcióval álltak elő, amelynek segítségével megvalósítható egy egyszerű és olcsó terahertzes vevőegység. Az eszköz egyetlen diódából áll és azt egészíti ki a különleges jelfeldolgozó eljárás. A kísérletekből kiderült, hogy ilyen módon 0,3 THz-en 115 Gbps-os adatátvitel valósítható meg 110 méteres távolságra.

A 6G legnagyobb előnyeit a nagyobb adatátvitel, a rövidebb késleltetési idők és a nagyobb sűrűséggel telepíthető végfelhasználói eszközök jelentik. Emellett a szabványba integrálják a mesterséges intelligenciát azért, hogy a segítségével koordinálhatók legyenek például a dolgok internete készülékek vagy az autonóm járművek.

A kínai illetékesek már 2018 novemberében megkezdték a 6G kidolgozásának előkészítését. Tavaly júniusban a Samsung vezetői is a 6G-n gondolkoztak, míg Dél-Korea a szabvány megvalósíthatóságát tanulmányozta. A Samsung júliusban úgy vélte, hogy 10 éven belül jöhet a 6G.

https://sg.hu/cikkek/it-tech/142501/alacsony-koltseg-mellett-magas-adata...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

KDS mobil labor: útra kel és ingyen digitalizálja a műtárgyakat

A KDS mobil laborja újra útra kel és ingyenesen digitalizálja a jelentkező múzeumok műtárgyait

Ismerje meg a nagyvilág, milyen kincseket rejtenek a magyar múzeumok!
Kár lenne kihagyni, mivel a digitalizálás során fantasztikus minőségű fotók és látványos 3D felvételek készülnek, amiket a múzeumok saját oktatási, ismeretterjesztő és kommunikációs céljaikra is felhasználhatnak.
Részletek itt olvashatók: https://ommik.hu/index.php/hu/component/content/article/14-hirek/677-a-k...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Új kinézetet kap a Wikipedia

Tíz év után változtatnak a Wikipedia asztali böngészős változatának kinézetén, hogy a felhasználók könnyebben és hatékonyabban tudjanak böngészni a szócikkek között.

A Wikipédia, a világ legnagyobb, ingyenesen elérhető internetes enciklopédiájának dizájnja – a nyelvtől és az országtól függetlenül – mindenhol ugyanaz, asztali böngészőből elérhető változata azonban hamarosan megújul. Radikális változásra nem kell számítani: a szócikkek oldala válik majd használhatóbbá, és érkezik néhány új funkció is.

https://hvg.hu/tudomany/20200924_wikipedia_rancfelvarras_uj_dizajn

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Szeptember 27.: Jancsó Miklós születésének napja (1921)

„A mi nemzedékünk abban különbözik az utánunk jövő számos nemzedéktől, hogy mi nem születtünk bele a mozgókép kultúrájába. Mi az irodalmon, a szociológián vagy a szociográfián keresztül érkeztünk a filmhez és az itt edződött gondolatainkat kellett később átvinni a film nyelvére” – nyilatkozta Jancsó Miklós (1921–2014). Az ő esetében még nyugodtan hozzá lehet tenni a táncot, a néprajzot és a radikális szociális-plebejus-népi mozgalmakat is. A hatalom és a történelem bennfentes kritikusa innen is érkezett a filmhez.

A trianoni területvesztés következménye, hogy a tekintélyes erdélyi román és magyar felmenőkkel bíró Jancsó Miklós „csonka Magyarországon”, Vácon jött világra. Apja és családja azért menekült ide, mert a románok halálra ítélték mint az erdélyi kormánybiztos titkárát. Mire két ház áráért megvásárolta a felmentést és a beutazás szabadságát a román uralom alá kerülő Erdélybe, már Székesfehérváron kapott állást. A család tehát itt maradt. Nem voltak éppen jómódúak, de a középosztályhoz tartoztak. Az ifjú Miklós katolikus iskolába járt, cserkészkedett, énekelt, táncolt, lelkesedett a paraszti világért, és elutasította a dzsentri gőgöt.

Mint afféle bizonytalan, de sok minden, főleg a néprajz iránt érdeklődő fiatal a gimnázium után jogásznak tanult, és 1944-ben az akkor már újra magyar Kolozsváron szerzett diplomát. Némileg hasonlít mindez az író Mészöly Miklós élettörténetére is, aki szintén jobb híján végzett jogot és ügyvédbojtárkodott egy darabig. (Érdekesség: Mészöly 1957-ben majd egy Jancsó-kisfilmben fogja a Dachauban elpusztított Goldmann György szobrászt alakítani, és az Oldás és kötésben is feltűnik.)

Jancsó 1944. március 18-án kapta meg a diplomáját, egy nappal a német megszállás előtt. A baloldali, népi mozgalmár, németellenes és antifasiszta fiatalember természetesen nem akart bevonulni és a nácikért meghalni. De sikertelenül próbálkozott, mégiscsak be kellett zupálnia. A sógora lett a parancsnoka. Aztán hadifogságba esett, és Karéliában ismerkedett a szovjet valósággal, a filmjeinek később állandó témát adó jogfosztottsággal és a nagyon is valóságos hatalomnak való kiszolgáltatottsággal. Igaz, ilyen dolgokat nem először látott, itthon és a háborúban is találkozott velük. Gyűlt tehát az élményanyag.

https://helsinkifigyelo.444.hu/2020/09/27/szeptember-27-jancso-miklos-szuletesenek-napja-1921

Nekem lámpást - Tatabányai lány - Hidas jelenet (teljes):
https://www.youtube.com/watch?v=i-gg74RYJ80

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az információhoz való egyetemes hozzáférés nemzetközi napja

Hazai program a nemzetközi nap alkalmából: 2020. október 16. (online)

A nemzetközi nap jó alkalom arra is, hogy az információhoz való hozzáférés kérdéskörének legfrissebb problémáiról szakmai párbeszédek induljanak.

Az elmúlt időszakban különösen a dezinformáció, az álhírek, a hamis információ fertőzés-szerű terjedése, az infodémia vált különösen „forró” és zajos témává. Ám eközben a hozzáférés problémavilágának számos „csendesebb” és szakmaibbnak tűnő területére is nagy figyelem összpontosul. Vajon megfelelő tempóban halad a kulturális örökség őrzése és digitalizálása, a múlt minden írott, nyomtatott, hangzó, képi, épített és gyártott emlékének mentése, feldolgozása és közkinccsé, elérhetővé tétele? Sikerült-e enyhíteni a tudományos közleményfolyamhoz való hozzáférés egyenlőtlenségein? Hány adattípus vár reménytelenül hány adatgazdánál arra, hogy „nyílt”, elérhető és felhasználható legyen?

Egyáltalán: tudjuk-e, hogy a hozzáférés nem kizárólag emberi jogi mezőben értelmezhető?

Levezethető, gazdasági és hatékonysági szempontokra érzékenyen, mitől növekszik meg egy közösség teljesítőképessége attól, hogy minél szélesebb körben elérhető mindaz az információ, amely valamilyen formában, valamilyen hordozón rögzítésre került.

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fognak 2020. október 16-án három online kerekasztal-beszélgetésen megvitatni olyan szakértők, akik elfogadták a Bakonyi Géza Alapítványnak és a társszervezőnek, a Libre art Magyarország Egyesületnek a meghívását, hogy egy online műhelyeseményen cseréljék ki véleményüket.

http://unesco.hu/hirek/az-informaciohoz-valo-egyetemes-hozzaferes-107287

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Tíz éves a LibreOffice

Tíz éves a LibreOffice, ugyanis 2010. szeptember 28-án jelentette be az OpenOffice.org közössége, hogy az újonnan létrehozott The Document Foundation LibreOffice néven forkolja az OpenOffice.orgot.
A bejelentés itt olvasható angolul:
https://listarchives.documentfoundation.org/www/announce/msg00000.html

Boldog születésnapot, LibreOffice!

Document Foundation: https://imgur.com/a/e6EYow6

https://lacyc3.eu/10-eves-a-libreoffice

Korabeli bejelentés a HUP-on: Megalakult a Document Foundation

https://hup.hu/cikkek/20100928/megalakult_a_document_foundation

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Teljesítette küldetését a SMOG-P

A SMOG-P, az első magyar 1-PocketQube (5x5x5cm) méretű műhold teljes egészében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen készült, oktatók irányításával, egyetemi hallgatók aktív részvételével, a képzési rendszerbe illesztve, szponzorok támogatásával. A fejlesztés a Villamosmérnöki és Informatikai Karon (VIK) a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék tanárainak koordinálása mellett zajlott. A munkában jelentős szerepük volt a Gépészmérnöki Kar (GPK) diákjainak, valamint külső szakértőknek is. A felbocsátás költségét a VIK, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) együttesen biztosították.

A tervek szerint a SMOG-1 2017-ben startolt volna, azonban a rakéta indításának többszöri elhalasztása kétségessé tette a projekt indulását. Mivel a műholdból két darab repülő példány készült, így a csapat másik indítási lehetőséget keresett az eredetileg itthon maradó eszköznek. Az új időpont új nevet kívánt, így a SMOG-P, mint prekurzor, azaz az előfutár elnevezés rövidíését kapta. Végül 2019 decemberében elrajtolhatott a RocketLab Electron nevű rakétájával az új-zélandi Mahia-félszigetről. Fő feladata mellett másodlagos küldetésként egy totál ionizáló dózismérő rendszer kapott helyet a műholdon, egyúttal számos fedélzeti telemetria-adatot is szolgáltatott.

Magyarország második műholdját 2019. december 6-án állították pályára és megsemmisüléséig folyamatosan küldte a mérési eredményeket. A SMOG-P működő űreszközként fejezte be küldetését, amelynek során a földfelszíni digitális műsorszóró adók űrbe – feleslegesen – kijutó jeleit, azaz az elektromágneses szennyezettséget mérte. Ennek eredménye egy, a Föld teljes felszínéről alkotott elektroszmog-térkép.

Életútja során a SMOG-P jeleit több mint 100 rádióamatőr vette szinte minden kontinensről. Többek közt nekik is köszönhető az az adatmennyiség, amelyet képesek voltak a fejlesztők begyűjteni. Összességében több mint 238 ezer különböző csomagot küldtek be a vevőállomások a zsebműholdról.

https://www.bme.hu/hirek/20200928/Teljesitette_kuldeteset_a_SMOG_P

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Tejút közepe zenére lefordítva

Hallották már a Tejút közepét zenére lefordítva? a NASA a Hubble, a Spitzer, valamint a Chandra űrteleszkópok által megörökített, összesített képet lefordította hangokká, ez az ún. szonifikáció, melynek segítségével a vakok is megpillanthatják a csillagokat.

https://twitter.com/NASAHubble/status/1312087694357475329?s=09

https://www.nasa.gov/content/explore-sounds-of-the-universe

https://www.youtube.com/watch?v=RBEktSxAfUc

https://www.youtube.com/watch?v=EnysNELH2uc

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Látjuk-e a 120 fps-t? Mi értelme a 360 fps-nek?

A videójátékok világában lényeges szempont, hogy a gépünk és a kijelzőnk hány képkockát képes másodpercenként megjeleníteni: ettől az fps (azaz frame per secundum) értéktől ugyanis erősen függ az, hogy a játékos milyen gyorsan reagálhat a történésekre. A megjelenés előtt álló Playstation 5 konzol már képes lesz a 120 fps-es játékokat futtatni - de vajon a szemünk látja-e a különbséget a 60 fps és a 120 fps között? Ráadásul már létezik 360 fps megjelenítésére képes kijelző is! Herpai Gergely, a theGeek.hu portál főszerkesztője mondja el, hogy mi értelme van az ilyen magas fps értékeknek, a végén pedig konzolkörkép arról, hogy mennyibe fog kerülni a kétféle új Playstation 5 és a kétféle új Xbox játékkonzol.

https://indavideo.hu/video/Latjuk-e_a_120_fps-t_Mi_ertelme_a_360_fps-nek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az Állatok Világnapja

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Háziállataink jólétéről mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is kivehetjük részünket. A WWF fajvédelmi tevékenységét támogathatjuk azzal, ha jelképesen örökbefogadunk egy vadlovat, tigrist vagy akár egy jegesmedvét. Amellett, hogy adományunkkal segítünk abban, hogy ezek az állatok továbbra is zavartalanul élhessenek természetes környezetükben gazdagabbak leszünk egy, az örökbefogadott állatot ábrázoló plüssfigurával és egy névre szóló nevelőszülői oklevéllel is. Az örökbefogadásról részletesebben a www.wwf.hu/orokbefogadas oldalon olvashatunk.

https://wwf.hu/archiv/az-allatok-vilagnapja

József Attila: Hangya
(részlet)

A bábok között elaludt a hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.
Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja
és alszik véle csöpp árnyéka is.

https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/az_allatok_vilagnapja

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Függetlenítette magát a TDF-től a Collabora Online projekt

Nemrég ünnepelte a LibreOffice projekt és a mögötte álló The Document Foundation a 10 éves születésnapját, és nekivágott a második évtizedének. Egy ideje megy a közös gondolkodás a megfelelő marketingstratégiáról, a LibreOffice pozicionálásáról, egy olyan működés érdekében, hogy a fejlesztésben jelentős részt vállaló cégeknek üzletileg megérje a fejlesztés, de legalábbis a befektetőik ne fizessenek rá. A probléma leginkább az „Online” változat fejlesztésével kapcsolatosan érthető meg.

A kollaboratív szerkesztést lehetővé tevő, saját szerveren vagy felhőben futtatható „Online” változat több mint 95%-ban a Collabora cég munkája. Erre a forráskódra alapozva a Collabora rendszeresen kiadta az ingyenes CODE – Collabora Online Development Edition verziót, iilletve az előfizetéses modellben, partneri hálózaton keresztül értékesített Collabora Online verziót. A The Document Foundation ugyanebből a forrásból eddig csak forráskód formájában adta ki a LibreOffice Online-t, de felerősödtek azok a hangok, amelyek bináris csomagokat követeltek, ingyenes terjesztésre. Ha ez a terv megvalósul, a Collabora ezzel nehéz helyzetbe kerül. Egy ingyenes termékkel, amely ráadásul egy sokkal ismertebb márkát (LibreOffice) képvisel, nem lehet versenyezni a piacon.

Egy nyílt forrású szoftverprojektben a legfőbb érték a márkanév, hiszen a forrás szabadon másolható, lefordítható és terjeszthető. A Collabora nem óhajtotta felvállalni azt a szerepet, hogy 95%-os hozzájárulásával a saját márkája ellen dolgozzon, és lehetővé tegye, hogy a LibreOffice Online letarolja a piacot. Ezért úgy döntött, hogy az „Online” fejlesztését a jövőben felvállaltan „Collabora Online” márkanév alatt fogja végezni, és a The Document Foundation infrastuktúrájáról elköltöztette a projektet a GitHub-ra. Létrejött egy új közösségi oldal: https://collaboraonline.github.io/. Itt részletes információk találhatók a költözés okáról, illetve a fejlesztőknek, fordítóknak, tesztelőknek szóló gyakorlati tudnivalókról.

Az már a The Document Foundation kuratóriumán és alkalmazottain múlik, hogy ezek után mit kezdenek a LibreOffice Online-nal. Reméljük, hogy ez a költözés inkább hasznára, mintsem kárára válik a feleknek, egy vitás kérdés lekerülhet az asztalról, és a GitHub-on a Collabora Online fejlesztése új lendületet kap a frissen csatlakozó fejlesztők által.

http://libreoffice.hu/fuggetlenitette-magat-a-tdf-tol-a-collabora-online-projekt/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Függetlenítette magát a TDF-től a Collabora Online projekt

#112 Végül is a Microsoft is eljutott oda, hogy megint ki fog adni helyi gépre telepíthető Office változatott, ami arra utalhat, hogy mégsem megy nagyon a felhős alapú előfizetéses Office 365. Lehet, hogy a Collabora Online-nek is hasonló a problémája, csak nem ismeri fel. Nem tudom mi lehetne erre az éltképes megoldás. Ami a TDF-et illeti, ha a LO tippeket mutatna, hogy elmenthetem a doksikat felhőbe is, ha akarom, és mutatna linket a Collabora Online-ra, én nem bánnám, és lehet hogy ez nekik (Collabora-nak) is megfelelő lenne.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Függetlenítette magát a TDF-től a Collabora Online projekt

#113 Valamilyen előrelépés remélhetően lesz, és ez egy átmenetileg elfogadható állapot. Mindkettőjük érdeke lenne, azaz, együtt jobbak és erősebbek lehetnek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A völgy, ahol 100 évesen még középkorúnak számítanak az emberek

A világ legegészségesebb és legidősebb embereinek titkát évtizedek óta keresik.

A Hunzák-völgye a Himalájában, Pakisztán legészakibb csücskében – ahol Pakisztán Oroszországgal és Kínával „összeér” –, egy különlegesen termékeny völgyben, magaslati sziklás vonulatok közé ékelődve helyezkedik el – olvasható a thespiritscience.net portálon.

A világtól gyakorlatilag teljesen elzárt területen élő törzs életmódjával évtizedek óta foglalkoznak a kutatók.

... ismeretlen a szív- és cukorbetegség, a rák, az elhízás, a vérnyomás problémák, és más, a civilizált világban hemzsegő nyavalya.

Hosszú életük egyik titka az egészséges táplálkozás. De mit esznek elsősorban ezek az emberek? Íme!

Nyers gyümölcsök és zöldségek: burgonya, zöldbab, zöldborsó, sárgarépa, fehérrépa, tök, spenót, saláta, alma, körte, őszibarack, kajszibarack, cseresznye, szeder, dió, mogyoró, mandula.

Állati fehérje: tej, sajt, csirke. A hunzák nem vegetáriánusok, de minimális húst fogyasztanak.

Joghurt: nagyon sokat fogyasztanak belőle, mert bélflóra szempontjából fontos.

Magok: árpa, köles, hajdina, búza, illetve egy Jób könnyének nevezett fűféle gömbölyű magjai..

A napi élelmiszer átlag 1900 kalória, benne 50 gramm fehérje,, 36 gramm zsír és 365 gramm szénhidrát. Szokásos tavaszi böjtjüket szigorúan betartják, ilyenkor még kevesebbet esznek. Egyáltalán nem használnak hántolt (fehér) rizst, cukrot és sót, a szintetikus táplálékokat pedig nem ismerik.

A másik, a kutatók szerint egészségük megőrzésének fő titka, a sárgabarack és annak magja.

A gyümölcsöt az év minden szakában fogyasztják. Amikor friss a termés, azt, de a magját nem dobják el. A napon megszárítják, s elteszik télire. Naponta akár 30-50 barackmagot is megesznek. Ebből préselnek olajat, amellyel sütnek-főznek, s még kozmetikumként is használják. Asszonyaik arca a préselt barackmag-olajnak köszönhetően még idős korban is ránctalan, bársonyos.

Az általuk fogyasztott táplálékban hatalmas mennyiségű B17-vitamin van.

Ebből a vitaminból a törzs tagjainak bevitele 200-szor nagyobb, mint egy átlag európai emberé. Esetükben igaz a régi mondás: „Az vagy, amit megeszel.”

A hunzák naponta sokat dolgoznak gazdaságukban, és a magaslati, szélsőséges időjárás is folyamatosan edzi ellenálló képességüket, testüket. A melegebb évszakokban napi 8-10 órát tartózkodnak napon, de bőrükön nincsenek káros elváltozások.

Közösségük tagjai a jóga „mesterei”, ezáltal nyílik meg számukra a teljes kikapcsolódás, a stressz nélküli élet.

Nem elhanyagolhatóan végtelen energiával rendelkeznek, teli vannak jókedvvel, lelkesedéssel. A nők koruk felét letagadhatnák, egy 80 éves asszony nem néz ki 40 évesnél öregebbnek.

Mindezek után csoda-e, hogy ahol a várható élettartam 135-145 év is lehet, egy 90 éves férfi még vállalkozik utód nemzésére?

https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2015/12/28/a-volgy-ahol-100-evesen-meg-kozepkorunak-szamitanak-az-emberek/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Fortepan Stúdiója kényszerű okokból ismét költözik.

Kedves Barátaink!

A Fortepan Stúdiója kényszerű okokból ismét költözik.

Az I. ker. Batthyány utcai kis lakást fel kell számolnunk. Mivel új irodát nem tudunk bérelni, így a Stúdiót ezúttal haza költöztetem.

Kérem, hogy akik az elmúlt 1-2 évben eredeti fotókat adtak le és szeretnék visszakérni azokat, keressenek meg a következő napokban. Természetesen akkor sincs gond, ha a képeket nem tudjuk visszaadni az október végi költözés előtt, a további tárolásukról gondoskodunk.

Jó hír, hogy a személyes találkozásokra ezután is lesz lehetőség. Novembertől minden héten egy napot egy Bartók Béla úti Galériában leszek, ahol bármilyen Fortepanos témában tudunk találkozni, beszélgetni.

Tamási Miklós

-----

Valahol itt lehet az adó 1%-át felajánlani a Fortepannak:
http://www.summa-artium.hu/Tamogatoink-es-partnereink/26/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kálmán László: Vesztébe megy a magyar tudomány

Bréking: elindult a Qubit Podcast, amelyben tudósokkal, kutatókkal, a tudomány ismert és ismeretlen hőseivel fogunk beszélgetni néhány hetente, a Qubiten megszokottnál is bővebben, nyitottabban és persze sokkal személyesebben. Videón és audión – nézd, hallgasd, töltsd le, ahogy kényelmesebb.

Az első epizódban Kálmán László nyelvészt, lapunk állandó szerzőjét faggattuk: Vajon mivel kellene foglalkozni a nyelvtanórákon? Miért idegesít minket más emberek nyelvhasználata? Épülhet-e nemzeti identitásunk nem nyelvi alapokra? Hogyan dobták el a nyelvészek a szabályaikat? Hol vannak az adatalapú paradigma határai? Fontos-e a sörözés egy tudományos konferencián? És mennyire borús a magyar tudomány ege?

Beszélgetésünket nézd itt, vagy hallgasd alább:

https://www.youtube.com/watch?v=48dr4Wf_qzY

https://img.444.hu/qubit/qubit_podcast_KL.mp3

https://qubit.hu/2020/09/30/kalman-laszlo-vesztebe-megy-a-magyar-tudomany

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Függetlenítette magát a TDF-től a Collabora Online projekt

#114 Azt hittem elsőre, hogy valamilyen más "aggály" van. Én ezt, a ki nem mondott gondolatot vittem tovább (egy kicsit). Szóval, online irodai megoldás nem nagyon van. A Libreoffice licence a kereskedelmi felhasználást engedélyezi. Hogy a forkból mi szivárog vissza, arról lehet, és kell is beszélgetni. De egy ingyenes és egy kereskedelmi alkalmazás nem nyújthatja ugyanazon szolgàltatásokat, olyan értelemben nem és akkor, ha forráskódjuk szinte ugyanaz.

https://en.m.wikipedia.org/wiki/LibreOffice

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Barta Tamas - Siess haza, vár a mama! (dokumentumfilm)

A film alkotói 12 évvel ezelőtt kezdték a nyomozást: megtaláltak egy pincében egy sor hangfelvételt, amiken az egykori gitáros, Barta Tamás "hangoslevelei" találhatók édesanyjával, később a nyomozásukat az USA-ra is kiterjesztették, ahol a disszidálása után Barta élt 1982-ig, amikor meggyilkolták... A filmet a világjárvány miatt a Vimeo videómegosztón lehet megnézni egy mozijegy áráért, a rendező Hajdú Eszter és a producer ifj. Mester Sándor szólal meg interjúnkban. A dokumentumfilm Rijekában, a 4. History Film Festivalon megnyerte a Best Music Award-ot.
https://indavideo.hu/video/Felkavaro_hangoslevelek_az_LGT-alapito_hagyat...

Barta Tamas - Siess haza, vár a mama!
https://vimeo.com/ondemand/bartadocumentary/435374507

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Leesett az első hó!

Több mint 10 centiméteres hóréteg alakult ki Kékestetőn szerda délelőttre – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Kékestetőn hajnalban csökkent a hőmérséklet 0 Celsius-fok alá, azóta változó intenzitással havazik, és hasonló a helyzet az Északi-középhegység más 900 méter körüli vagy a feletti csúcsain is. Az elmúlt órákban intenzíven havazott, így 8 órára már 9 centiméternyi, 11 órára 14 centiméternyi hó is összegyűlt a mérőállomás kertjében. Mivel a következő órákban is havazásra kell számítani, így Heves megyére az elsőfokú figyelmeztetést adták ki. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az emberek ne akarják megnézni az év első havát a Kékesen, mivel a hírek szerint fák dőltek a Mátraházától felfelé vezető útra. A jelentős mennyiségű csapadék és az erős szél mellett ennek további oka, hogy a fákon még fent volt a lombkorona is, így a vizes, tapadó hó jelentette pluszsúlyt nem bírják a fák. Tegnap már Ausztriában is lehullott az első hó, amellyel főként a tiroli és salzburgi utakon haladók találkozhatnak. Az osztrák szakemberek jelzték, hogy a hétvége felé közeledve egyre valószínűbb, hogy a csapadék hó formájában ér földet, mert éjjel helyenként – 2; – 4 C fokig hűl a levegő. A hóhatár (tengerszint felett) 700 – 1.000 méterig húzódik le; de a hét utolsó napjaiban a völgyekben is havazásra kell készülni. Október 13-i (kedd kora délutáni) állapotok szerint az L271-es úton hólánc-kötelezettség lépett életbe nyugati szomszédunknál.

Vigyázzanak az utakon a változatos csapadékkal járó időjárásban!

https://kreszvaltozas.hu/hir/leesett-az-elso-ho/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Elkészült az egymillió cellás aknakereső

A játékot különböző nehézségi fokokon lehetett játszani, de most elkészült egy különösen kegyetlen változata, Andrew Stein programozó ugyanis elkészítette az egymillió cellából álló változatot, amit itt lehet kipróbálni:
https://bl.ocks.org/texodus/raw/96a9ed60d0250f7d3187c0fed5f5b78c/

A pálya 1000 x 1000 cellából áll, összesen 130 ezer aknával. Jó játékot!

https://telex.hu/tech/2020/10/16/elkeszult-az-egymillio-cellas-aknakereso

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Sikerült működő emberi retinát létrehozni...

Magyar kutató vezetésével sikerült működő emberi retinát létrehozni laboratóriumi körülmények között

A Cell című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a dr. Roska Botond vezette kutatócsoportnak sikerült mesterségesen olyan retinát létrehoznia, mely az egészséges felnőtt ember szervének megfelelően funkcionál - írja a Semmelweis Egyetem híreit közlő Semmelweis.hu.
https://semmelweis.hu/hirek/2020/10/06/sikerult-funkcionalis-emberi-reti...

A felfedezést több éves kutatás előzte meg, melyben többek között a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Retina Laboratóriuma is részt vett.

Roska Botonddal tavaly készített interjút a Qubit:
https://qubit.hu/2019/01/29/roska-botond-olyan-vaksag-amin-nem-lehet-seg...

https://444.hu/2020/10/06/magyar-kutato-vezetesevel-sikerult-mukodo-embe...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Blender Foundation PeerTube instance

Az informatikában  járatlanoknak és a kezdőknek most biztos az az első kérdése, hogy ez meg ugyan mit jelent…

Sokan vannak, akik érdeklődnek a videózás és a videókészítés iránt.

Rengeteg kiváló program érhető el a témában, az egyik ilyen a Blender, ami tulajdonképpen egy ingyenes, nyílt forráskódú, háromdimenziós grafikai program.

Felhasználható animációs filmek, vizuális effektek létrehozására, használják művészek, alkalmazható 3D nyomtatásra, interaktív 3D alkalmazások és videojátékok készítésére.

Számtalan kisebb, nagyobb oktató videó és leírás érhető el a témában, de most egy olyan portált szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, hogy a Blender Foundation saját videóit tárolja.

A videókat egy az alapítvány által, saját szerveren üzemeltetett PeerTube felületen tekinthetjük meg, tehát ez a portál a egy PeerTube instance.

Akinek ezek a fogalmak nem mondanak semmit, annak itt egy kis alapozó a témában az ingyenes platformról:
https://video.blender.org/videos/local

Forrás: https://skamilinux.hu/blender-foundation-peertube-instance/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Elindította hivatalos weboldalát az Újságmúzeum, ...

így már nem csak a 146 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalán érhetők el a médium által közzétett tartalmak – tudta meg a Media1 Sal Endrétől, az Újságmúzeum alapítójától.

Az Újságmúzeum egy igazi kincsestár, mely régi újságok feldolgozásával hoz vissza sokszor elfeledett, ám annál érdekesebb történeteket. Az új honlapon az érdeklődők egy helyen találják meg a korábbi írásokat.

A tartalmak folyamatosan bővülnek. Az olvasók egyebek mellett olyan kulturális témák között böngészhetnek mint például a színésznők, a színészek, a századelős sztorik vagy a túlvilági levelek.

Ahogyan arról a Media1 is beszámolt, tavaly tavasszal a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) védnöksége mellett az Újságmúzeum Kérek egy hírlapot! címmel elsőként nyitott offline magyarországi sajtótörténeti kiállítást, amelynek helyszíne akkor Pécel volt. Az egyik legnagyobb magyarországi gyűjteményből összehozott tárlat sorra vette a nagy magyar történelmi eseményeket (1848, világháborúk, 1956, űrutazás, magyar sportsikerek), majd korabeli lapok segítségével emlékezett meg a magyar történelem meghatározó személyeiről és a sajtómunkás elődökről. Bár a péceli kiállítási helyszín nem látogatható, és jelenleg az Újságmúzeumnak utazótárlata van, mely legutóbb Baktalórántházán volt fellelhető, így a koronavírus-karantén alatt különösen is praktikus egy ilyen online kincsestár, ami a www.ujsagmuzeum.hu címen érhető el.

https://media1.hu/2020/10/27/ujsagmuzeum-online/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Mire jó egy kvantumszámítógép? - Asbóth János előadása

2020. október 30. (ma), 19:00-20:00 (online)

Sok szó esik mostanában a kvantumszámítógépekről, arról azonban kevesebb, hogy milyen előnyei (vagy hátrányai) lesznek a hagyományos eszközökhöz képest, és ezek mire használhatók.

http://www.galileowebcast.hu/live.html

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mire jó egy kvantumszámítógép? - Asbóth János előadása

#126 ezt már később sehol nem lehet megtekinteni? Mondjuk szerintem annyira nem fontos,  úgysem lesz szerintem ebből kézzel fogható valóság 20-30 éven belül, addig meg sok minden fog történni.

Pl. az analóg számítógépek is nagyságrendekkel gyorsabbak és akár sokkal nagyobb számokkal is képesek dolgozni, a szokványos számításokhoz képest, de mégis kimentek a divatból, mivel a digitális gép (PC meg szuperszámítógép is) elmondhatatlan mértékben sokoldalúbb, sokkal többféle módon többféle feladat megoldására képesek. (Az analóg gépek csak a saját felépítésük szerinti séma szerint képesek dolgozni, azaz amit erre rá tudnak húzni, azzal villámgyorsan dolgoznak. De a fejlesztésük valahol a '80-as években leállt, mert jött a PC, ami izgalmasabb volt)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Mire jó egy kvantumszámítógép? - Asbóth János előadása

#126 Nanopálcák bűvöletében
A kvantumtechnológia ipari vonatkozásai

Egy kvantumszámítógép építésénél maga az építés az ipari alkalmazás, ugyanakkor a kvantumtechnológiát jelenleg már kvantumszámítógépek nélkül is használják a különféle ipari és más alkalmazások.

http://gyartastrend.hu/cikk/a_kvantumtechnologia_ipari_vonatkozasai

-----

Figyelemfelkeltő tanulmányt közölt egy orosz kutatócsoport, amelyben azt állították, hogy a másodperc tört részével sikerült visszaállítaniuk az idő nyilát egy kvantumszámítógépen. Az Utópiából megtudhatták a hallgatók, hogy azért még ne nagyon örüljünk, egy jó ideig még folyamatosan öregedni fogunk. Azért az említett közlemény számos érdekes kérdést vet fel, amelyeket Asbóth János, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának fizikusa válaszol meg.

https://www.googleapis.com/download/storage/v1/b/netrix_klubradio/o/data...

https://www.klubradio.hu/adasok/sikerult-visszaforditani-az-idot-106868

-----

A 2016. évi fizikai Nobel-díjról: Egy csavaros történet - hogy kerül a topológia a szilárdtestfizikába?

A novemberi Budapest Science Meetup-on Asbóth János (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) arról beszélt, hogy mi a kapcsolat az idei fizikai Nobel-díjat kapó kutatók munkája, valamint a kvantuminformáció tárolás és a kvantumszámítógépek fejlesztése között.

https://www.youtube.com/watch?v=-bt1__l2zUc

https://sciencemeetup.444.hu/2016/11/28/a-2016-evi-fizikai-nobel-dijrol-...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Winkler el, TC tovább

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Föld első elektroszmog-térképe: SMOG-P (BME)

#12 A rendezvényről lekéstünk, de elérhető egy - bizonyos ideig - látható előadás:

https://mediaklikk.hu/video/fabry-2020-10-22-i-adas/

-----

A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló,

a TIT Fejér Megyei Egyesületének Csillagászati és Űrkutatási Szakosztálya,
valamint az ELFT Fejér megyei csoportja nevében

tisztelettel meghívjuk következő internetes rendezvényünkre:

Zsebműhold fejlesztések a Műegyetemen - avagy Magyarország második és harmadik műholdja (https://gnd.bme.hu/)

Az oktatási vonalat követve, még a MASAT-1 működtetése során, 2014-ben egy új, egyetemi hallgatókból és oktatókból álló csapat alakult azzal a céllal, hogy folytassák a műhold fejlesztéseket a Műegyetemen. A költségek és fejlesztési idő csökkentésének érdekében, illetve azért, hogy a hallgatók tanulmányaiba illeszkedjen a fejlesztés, a csapat úgy döntött, hogy PocketQube osztályú műholdat készítenek. Így indult az 1 PQ méretű (5x5x5 cm) SMOG-1 és SMOG-P, illetve a 2 PQ méretű (5x5x10 cm) ATL-1 fejlesztése.

A SMOG-1 és SMOG-P elsődleges küldetése a spektrum monitorozó rendszer, amely a digitális földfelszíni műsorszóró TV adók (DVB-T) frekvencia sávjában, alacsony Föld körüli pályán keringve méri az ember által keltett sugárzott rádiófrekvenciás szennyezettség szintjét (RF SMOG).
A SMOG műholdak másodlagos küldetése a fedélzeten található totál ionizáló dózis mérése egy arra alkalmas tranzisztorral (FET), melynek segítségével megbecsülhető a műhold várható élettartama.

Harmadlagos kísérletként a SMOG-1 műhold oldallemezei mágnesesen veszteséges anyagot tartalmaznak, mellyel az anyag a pálya élettartamára való hatása vizsgálható. Ezáltal csökkenthető az időtartam, amit a műhold űszermétként tölt a Föld körül.

Az ATL-1 elsődleges küldetése a műholdban található három különböző speciális akkumulátor hőszigetelő anyag viselkedésének vizsgálata vákuumban és súlytalanságban. Ezek feladata az akkumulátor hőmérsékletének stabilizálása.

A Műszaki Egyetem E épületének tetején található az automatizált és távolról is elérhető műhold vezérlő állomás (BME GND): az állomás felett egy 4,5 m-es parabola antenna található, melyet egy precíziós azimuth-eleváció forgató irányít a követendő műhold felé. A sugárzó elem cirkulárisan polarizált, 21 dB lineáris nyereséggel és 8 fokos főnyalábbal rendelkezik a 70 cm-es rádióamatőr sávban (437 MHz).

A műhold-Föld kommunikáció 20 kHz sávszélességű, maximum 12,5 kbps adatsebességű GMSK modulációt és különleges hibajavító kódolást alkalmaz. A névleges lesugárzott RF teljesítmény 100 mW, melyet mindössze 300 mW körátlag bejövő teljesítményből kell kigazdálkodnia a műholdnak.

Előadó: dr. Dudás Levente egyetemi adjunktus
a SMOG projektek rendszermérnöke

A rendezvény időpontja:
2020. október 27. kedd, 19:00 óra

A koronavírus okozta járványhelyzetre való tekintettel bevezetett korlátozások miatt az előadás kizárólag az Interneten követhető nyomon:

http://www.galileowebcast.hu

Forrás: http://itpiac.hu/smf/index.php?topic=6979.msg0;topicseen#new

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kilencvenéves korában...

elhunyt Sean Connery, a legendás skót színész, aki nélkül sosem lett volna Bond, James Bond.
https://thegeek.hu/2020/10/31/meghalt-sir-sean-connery-a-legelso-es-legh...

A kép forrása: https://www.bikeforums.net/classic-vintage/786663-celebrities-bikes-13.html

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Halloween: kicsit sem barátságos lejátszási lista a NASA-tól

Nem zeneszámokról van szó, hanem űrbéli hangokról.

Mindenki számára köztudott, hogy a világűr csak a Földről nézve tűnik barátságosnak helynek. Ugyanis valójában rendkívül veszélyes közegről van szó, például a már sokszor hallott kozmikus sugárzás miatt is. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, a világűr más szempontból, a hangok miatt is igen félelmetes tud lenni.

Utóbbi legjobb bizonyítéka a NASA által összeállított lejátszási lista, amely a kozmosz változatos helyszínein zajló tevékenységeket teszi hallhatóvá. A 14 "számból" álló listát a közelgő halloween miatt készítette az űrügynökség, ez amolyan bevett szokás náluk. Na, persze sosem adnak ki két egyforma alkotást, így a mostani is különleges a maga nemében.

A SoundCloudon elérhető hangokat a NASA mérnökei alakították hallhatóvá. A listán rajta van például, amikor a Juno űrszonda négy évvel ezelőtt átlépte a Jupiter hatalmas mágneses mezejét, de hallható a marsi és a napszél is, illetve a Chandra űrtávcső által rögzített hullámok sorozata is.

https://soundcloud.com/nasa/sets/sinister-sounds-of-the-solar

https://m.hvg.hu/tudomany/20201029_nasa_vilagur_milyen_hangja_van_a_vila...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Hetedik 2020. novemberi száma megjelent

Szabadon elérhető itt: http://ahetedik.hu/

    A Hetedik olyan online periodika, amely a hagyományos, nyomtatott kulturális folyóiratok egyes hagyományait kívánja követni azzal a céllal is, hogy részint nyomtatott, illetve nyomtatásra alkalmas formában is megjelenjen, részben az online tartalomtól eltérő szerkesztésben.

    A Hetedik elsősorban irodalmi folyóirat, amelyben elismert és ma még kevésbé ismert, de a szerkesztők meggyőződése szerint elismerésre méltó szerzők művei kerülnek megjelentetésre. - A megjelenő művek lehetnek első közlésként közreadott írások, illetve olyanok, amelyek máshol már publikálásra kerültek. Ez esetben az eredeti közlés adatai feltüntetésre kerülnek, feltéve, hogy a szerkesztőknek arról tudomásuk van. A szerkesztők megfelelő tájékoztatása a szerző kötelessége.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Hetedik 2020. novemberi száma megjelent

#134 morbid off:

A hetedik: https://port.hu/adatlap/film/tv/hetedik-se7en/movie-1045

https://videa.hu/videok/film-animacio/hetedik-teljes-film-zWf5FAbDq4l7s0EM

(Csak az nézze meg, aki bírja gyomorral a horrort)

OK, tudom, hogy a fenti kezdeményezés József Attila a Hetedik című versét tiszteli, csak nekem mindig ez jut eszembe (a film), amikor a Hetediket említik.

No, de akkor legyen itt kárpótlásul: https://www.youtube.com/watch?v=InvWEOX3pdw

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Hetedik 2020. novemberi száma megjelent

#136 Igen, lehet, másra is gondolni, mert a hetes szám meglehetősen népszerű. Földes, Bill sem áll le, csillagok, "fény nélkül", persze, a "többiekkel" együtt. A Hetedik kiadvánnyal már találkoztam a baráti körben. El is felejtettem... .A versek sokat adnak hozzá az életminőséghez.

Hm, mától este 8 után kijárási tilalom van. Mmm, de tegnap is már elmaradt a Halo-ban a Sárik Péter Trió koncert. Gondolkodtam, hogy megnézem. Így nem lehet. Arrafelé sétáltattam volna a blökit. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Új luxustelefon-márka indul, egykori Vertu alkalmazottak gondozá

A Xor másik érdekessége, hogy telefonjai, vagy legalábbis első és eddig egyetlen terméke, a Xor Titanium nem az okostelefonok sorait bővíti, sőt, funkciópalettája még sok "butatelefonéhoz" képest is szűkös: az eszköz képességei kimerülnek abban, hogy 2G és 3G hálózatokon képes hanghívások és SMS-ek kezelésére. A minimalista megközelítés elsősorban a biztonságot szolgálja, amely a Xor Titanium egyik fő fókusza, ennek megfelelően ha a vonal mindkét oldalán a gyártó telefonja van, az eszköz hardverszintű, végpontok közötti AES256 titkosítással védi a kommunikációt. A telefonokhoz egy biztonsági kulcs is tartozik, amelyekkel távolról minden adat törölhető róluk. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a készülék nem Androidot vagy hasonló rendszert futtat, helyette saját, Linux-alapú, a végletekig leegyszerűsített operációs rendszerrel dolgozik.

https://www.hwsw.hu/daralo/62525/xor-vertu-luxustelefon-biztonsag-butate...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

20 éves a Counter-Strike!

A Valve által fejlesztett és publikált, egyszerűen csak "the world's number 1 online action game"-ként aposztrofált Counter-Strike - szinte hihetetlen, de - 20 éves lett. HB!

https://mobile.twitter.com/gamingonlinux/status/1325808322126213120

-- 2020. november 09.

https://hup.hu/cikkek/20201109/20_eves_a_counter_strike

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Új drónszabályok januártól: ...

Januártól csak a HungaroControl applikációjának használatával reptethető pilóta nélküli légijármű az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) törvényjavaslata szerint. A drónok kezelői a repülésbiztonság növelése érdekében a mobilalkalmazásból tájékozódhatnak a légtérhasználati lehetőségekről, a korlátozott vagy tiltott területekről – tájékoztatta az ITM szerdán az MTI-t.

A minisztérium ismerteti: a pilóta nélküli légijárművekkel kapcsolatos általános uniós előírások tavaly nyáron léptek hatályba. A repülésvégrehajtási, üzemeltetési feltételeket rögzítő, további rendeleteket idén júliustól kellett volna alkalmazni, a koronavírus-világjárvány miatt azonban ezt a határidőt 2020 végéig tolták ki. Bizonyos részletszabályok megalkotása a tagállamok feladata maradt, az ITM javaslata az új hazai drónszabályozás törvényi szintű elemeit tartalmazza. A tervezet megteremti a biztonságos üzemeléshez, a drónok rugalmas és innovatív felhasználásához szükséges kereteket.

A jövőben a légiközlekedési hatóság nyilvántartást vezet a repülőeszközökről, a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről és üzembentartóikról. A magyar légteret kizárólag a nyilvántartásba vett járművek használhatják. Az új előírások bevezetik a pilóta nélküli játék légijármű fogalmát, amely alatt a 120 grammnál könnyebb, a kezelőtől 100 méternél messzebbre eltávolodni nem képes drón értendő. E járművekre nem terjed majd ki a nyilvántartásba-vételi kötelezettség.

A légiközlekedési törvény kapcsolódó módosítása rögzíti a HungaroControl Zrt. által üzemeltetett honlappal és mobilalkalmazással összefüggő alapvető szabályokat. A naprakész légtér-információkat közlő, a drónozókat a korlátozásokról is tájékoztató applikációt néhány kivételtől eltekintve kötelező lesz használni.

A szabályozás fokozottan védi a magánélet és az otthon nyugalmának tiszteletben tartásához fűződő alapvető jogokat is. A javasolt rendelkezések értelmében lakott terület felett kizárólag eseti légtérben lehet pilóta nélküli légijárművet használni.

A játékdrónok e követelmény betartása alól is mentesülnek. Az eseti légtér legfeljebb hét napra szóló kijelölése a továbbiakban is a katonai légügyi hatóságnál kérelmezhető, ennek hiányában a lakott területen belüli drónozás közlekedési szabálysértésnek minősül.

A családi élet háborítatlansága érdekében magánlaksértés miatt vonható felelősségre az, aki kamerával felszerelt légijárművével az érintettek hozzájárulása nélkül más lakásáról vagy az ott tartózkodókról felvételt készít.

https://24.hu/kozelet/2020/11/11/dron-szabalyok-maganlaksertes-itm-video...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kowalsky jógaprogramja: interjú

A krisnások világában kezdtem, s ha úgy alakulnak a dolgaim, ahogyan akkor terveztem, most egy zárt közösségben élnék a Himalája tetején.

A filozófiai és vallási háttér volt nálam az alapkő, de a jóga alaptanítása össze is cseng a védikus tanításokkal, szóval kézenfekvő volt, hogy errefelé fordulok. A jóga keményebb vonalas hirdetője vagyok, s ezt fogja tükrözni a honlapom is.

https://likebalaton.hu/telepules/balaton/hireink/kowalsky-jogaprogramja-...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Linux Alapítvány fejleszti a jövőben a Servo böngésző­motort

A Mozilla átszervezése erre a projektre is komoly hatással van.

A szervezet augusztus végén jelentette be, hogy meghosszabbította a Google menedzsmentjével kötött együttműködési megállapodást és a böngészőjében továbbra is annak keresőjét fogja használni. A döntéssel párhuzamosan kiderült, hogy elbocsátásokra kerülhet sor a Servo kísérleti böngészőmotort fejlesztő csapat esetében is.

Most ismertté vált, hogy a Rust programozási nyelven írt Servót a Mozilla átadta a Linux Alapítványnak, így az fejleszti majd tovább egy projekt keretében.
https://www.linuxfoundation.org/press-release/2020/11/open-source-web-en...
A Servo fejlesztését a Samsung és a Huawei kutatási részlege, a Futurewei is támogatja.

A Mozilla a böngészőmotort először 2012-ben mutatta be és kísérleti célokat szolgált, a Rust programozási nyelv egyik első nagy projektje volt. Időközben a Servo néhány eleme a Firefox részévé vált, köztük van a CSS-motor vagy az úgynevezett webrenderelő, amelyre a Mozilla a Hacks blogbejegyzésében utalt.
https://hacks.mozilla.org/2020/11/foundations-for-the-future/
A Servo céljai a jövőben sem fognak változni, a résztvevők továbbra is egy olyan gyors és főleg biztonságos böngészőmotort akarnak fejleszteni, amely zökkenőmentesen integrálható más programokba.

Részletek: https://sg.hu/cikkek/it-tech/143401/a-linux-alapitvany-fejleszti-a-jovob...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Meteor olvasói felmérés 2020-2021

Az MCSE onlájn felmérése a Meteor havilap olvasói között.

Kérjük, csak akkor töltse ki ezt a felmérést, ha az elmúlt 12 hónapban legalább egy Meteor számot elolvasott!

https://www.surveymonkey.com/r/GDCXG8Y

http://meteor.mcse.hu/regi_meteorok.html

A Meteor 1971 elején indította útjára Bartha Lajos, az amatőrcsillagász mozgalom ismert alakja. A Meteor legfőbb célja a megfigyeléseket végző amatőrök tájékoztatása volt. Az első számban olvasható előszó szerint „A Meteorban azoknak az amatőröknek kívánunk útmutatást adni, akik szívesen foglalkoznának csillagászati észlelésekkel, tudományos értékű munkával... Szeretnénk részletes tájékoztatást adni a bekövetkező égi eseményekről, érdekességekről, s talán ezzel a csillagászati bemutatásoknak, az ismeretterjesztésnek is támogatást nyújtunk.”

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Elindult a Filmio magyar streamingoldal

Csütörtökön elindult a Filmio, a régóta belengetett, és az internet népétől a Nerflix gúnynevet is hamar megkapott magyar streamingoldal a Nemzeti Filmintézettől, ami kifejezetten a magyar filmekre fókuszál a kínálatában.

A Filmio impresszumát nézve egy dolog különösen érdekesnek tűnt: a tárhelyet és a videómegosztó platformot ugyanis az Antenna Hungária Zrt. szolgáltatta az oldalnak. Az Antenna Hungáriának létezik egy saját, tévés streamingoldala, a MindigTV Go, amit meglátogatva az lehet az embernek az érzése, hogy csak fogták, átszínezték, és ráírták, hogy Filmio. A rácsrendszer, a betűtípus, az ikonok mérete, a menürendszer mind ismerős lehet. Bár a Filmio kultúrtörténeti szempontjából mindegy, azért érdemes tudni, hogy az Antenna Hungária által fejlesztett MindigTV Go lett az a felület is, ahova a karantén alatt készült raktárkoncertek elég furcsa körülmények között szervezett és lebonyolított felvételei felkerültek.

A Filmio kínálatának oroszlánrésze nem lehet óriási meglepetés azoknak, akik figyelték, milyen filmeket tesz ingyen elérhetővé a Filmarchívum minden évben karácsony környékén. A magyar filmek digitális felújítása már évekkel ezelőtt elkezdődött, a külföldi filmfesztiválokra rendszeresen kellett szállítani HD-ben a magyar filmeket (Makk Károly: Szerelem, Mészáros Márta: Örökbefogadás), de egy elég szimpatikus húzásként bizonyos időszakokra rengeteg felújított magyar filmet lehetett ingyen megnézni az interneten. Kellett is, mert a magyar filmklasszikusok kiadása elég mostoha állapotban van: bár DVD-kiadásokkal bőségesen el volt látva a piac egy-másfél évtizede a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) jóvoltából, a blu-ray terén már nem állunk olyan jól.

https://telex.hu/szorakozas/2020/11/19/filmio-magyar-film-streaming-teszt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Meteor olvasói felmérés 2020-2021

#144 Aki esetleg offline olvasgatná, letöltheti a JDownloaderrel egyben (is), mert nem tilos az online olvasgatás sem. Természetesen érdemes támogatni őket, azaz előfizetni a kiadványra (nekem per pillanat, erre már nincs pénzem, de mást támogatok). Az „ember” manapság azért tölt le nyilvános tartalmat, mert „megszűnhet”. :(
És ... miután elolvastál legalább egy számot, töltsd ki a felmérést! :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Monty Python animációk – Terry Gilliam 80 éves

A Monty Python Repülő Cirkuszának első epizódja 1969. október 5-én került adásba a BBC-n, a sorozatból az Egyesült Királyságban 1969 és 1974 között további 44 epizódot vetítettek, a műsor címe az utolsó szériában rövidült Monty Pythonra.

A jeleneteket Gilliam szürreális animációi kapcsolták össze, feszegetve a stílus és tartalom akkoriban általánosan elfogadott határait. (Korábbi cikkünkben arról írtunk, honnan származik az animációban látható meztelen lábfej.)

A Monthy Python a szatírára és komédiára gyakorolt hatását a Beatles zenei forradalmához szokták hasonlítani.

Gilliam a rendezői szereppel a csoport tagjaként ismerkedett meg, 1975-ben a Gyalog galopp forgatásán segédkezett Terry Jonesnak a kamera másik oldalán. Első önálló rendezése, a Jabberwocky 1977-ben készült el Lewis Carroll magyarul a Gruffacsór vagy Szajkóhukky címet viselő verse alapján, ebben már kialakította önálló képi világát, a fantázia és a valóság mesteri elegyítését. Két évvel később, 1979-ben készült el a Brian élete, amelyet nem csak a Monty Python csúcsteljesítményének, hanem minden idők egyik legjobb komédiájának tartanak. A történet egy Brian Cohen nevű zsidó férfiról szól, aki pont akkor és ott született, ahol Jézus Krisztus, ezért összekeverik a Megváltóval. A kényes téma miatt az alkotókat blaszfémiával vádolták, a forgatókönyv elolvasása után az EMI filmrészlege kihátrált a projektből.

https://fidelio.hu/vizual/neki-koszonhetjuk-a-monty-python-animacioit-te...

Innen származik Monty Python meztelen lába
A londoni Nemzeti Múzeum nyolcas termében lóg egy Kupidóról és Vénuszról készült festmény, mely egy popkulturális ikont is rejt - írta meg az atlasobscura.com.

https://fidelio.hu/vizual/innen-szarmazik-monty-python-meztelen-laba-115...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Flash-emulácoval bővül az Internet Archívum

Ezzel a legnépszerűbb játékokat teszik továbbra is elérhetővé a támogatás eltűnésével.

Az Internet Archívum időről-időre felbukkan lapunk hasábjain, amit meg is érdemel a portál, hiszen felmérhetetlen mértékben őrzik meg digitális múltunkat, annak legalábbis egy részét, amely enélkül végképp a múlt homályába veszne. Legutóbb a Cloudflare vezetésével kötött megállapodásról írtunk, most pedig a Flash-támogatás megjelenéséről számolhatunk be.

Ahogy arról korábban szintén hírt adtunk, az Adobe Flash Play az év közepén már eltávolítandó szoftver lett, ezzel pedig hamarosan végleg búcsút inthetünk a sokáig nagyon népszerű és hasznos platformnak, amely annak idején a HTML4 egyik komoly hiányosságára kínált megoldást. A jövő év elejétől már gyakorlatilag senki nem tarthatja meg a plugint, ami azt jelenti, hogy nem férünk majd hozzá a korábbi évek erre épülő játékaihoz és egyéb apróságaihoz, amelyek eddig a böngészőben, beépülő jelleggel voltak elérhetők. Az Internet Archívum erre is felkészült, most azt jelentették be, hogy a Ruffle néven fejlesztett emulátor alkalmazásával saját gyűjteményt tesznek elérhetővé az érdeklődők számára, ezzel pedig érdekes alkotások ezreit őrizhetjük meg, illetve vehetjük újra igénybe.

Az emulátor kompatibilitása egyelőre nem 100 százalékos, viszont a támogatás kellően magas szinten van ahhoz, hogy Flash-játékok ezreit próbáljuk majd újra ki. Az Archívum megoldása révén ezt gyakorlatilag változatlan élmény mellett tehetjük, a régebbi fejlesztések tehát ugyanúgy jelennek majd meg a böngészőben, mintha az ehhez szükséges plugin telepítve lenne, a listában pedig már most felbukkannak az olyan jól ismert nevek, mint a Homestar Runner, az All Your Base Are Belong To Us, a Yeti Sports, illetve a Steppenwolf: The X-Creatures Project. Tekintettel arra, hogy a plugin valamikor az év elején búcsúzik majd, még van némi idő a kollekció további bővítésére, ez azonban folyamatosan, már a támogatás hivatalos leállítását követően is folytatódni fog

https://m.sg.hu/cikk.php?cid=143441

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Jobb későn mint soha

#149 Még csak a hírt olvastam (kora reggel). Itt: https://www.hwsw.hu/hirek/62595/europai-parlament-right-to-repair-javita...

A hozzászólásokat is elolvasva, így, távolról nekem az körvonalazódik, hogy nem old meg korántsem mindent a 2021-ben életbe lépő szabályozás. Az elavulást, a nagyon drága, vagy egyáltalán nem gazdaságos javittatást vagy azt, hogy egy pici alkatrész cseréje miatt, egy sokkal nagyobb részegységet cserélve javít a gyártó, vagy a szervíz.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Rust programozási nyelvbe fektet be az Amazon

A társaság egyre nagyobb mértékben támaszkodik a Rustra.

Az Amazon Web Services (AWS) egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy anyagilag is támogatja a programozási nyelv fejlesztését. A projekt lehetővé teszi a Rust-közösség tagjainak, hogy használni tudják az AWS szolgáltatásait.

A társaság rendkívül sok felhőeszközéhez (Firecracker, Bottlerocket Linux-disztribúció stb.) alkalmazza a programozási nyelvet, s most közölte, hogy a jövőben még jobban erősíteni akarja a közösségben betöltött szerepét és pozícióját, illetve a megítélt támogatás összegét is. A távlati cél az, hogy a Rust ugyanolyan helyre kerüljön az Amazon életében, mint a Java vagy más technológiák és programozási nyelvek. Ezt segíti elő az OpenJDK saját verziója.

A Rustot, amely a C és a C++ biztonságos alternatívájának számít, eredetileg a Mozilla kezdte fejleszteni, a közösség azonban azóta folyamatosan növekszik. Az AWS most kiemelte, hogy bár nem ő indította el vagy tette sikeressé a projektet, de legalább a jövőbeli sikereihez szeretne hozzájárulni. Nemrég vált ismertté, hogy a Linux Alapítvány fejleszti a jövőben a Servo böngészőmotort, amely Rust programozási nyelven írtak. A Servo fejlesztését a Samsung és a Huawei kutatási részlege, a Futurewei is támogatja.

https://sg.hu/cikkek/it-tech/143486/a-rust-programozasi-nyelvbe-fektet-b...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Itthonról is perelhetők az online plarformok

Az Európai Unió Bírósága a hazai vállalkozások számára is jelentőséggel bíró, kedvező döntésének értelmében a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében a legnagyobb külföldi platformok is perelhetők a velük szerződő vállalkozás tagállamában.  A kis- és közepes magyarországi vállalkozások jogvita-rendezési helyzetét javíthatja jelentős mértékben az Európai Unió Bíróságának novemberi ítélete nyomán kialakuló joggyakorlat, mely alapján a hazai fizikai jelenléttel (céges képviselettel) nem rendelkező szolgáltatók magyarországi bíróság előtt is perelhetők lesznek. Az ítélet kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elsősorban az online térben működő amerikai óriásvállalatokkal, így többek közt a Facebookkal, a Google-lel vagy az Amazonnal szembeni hatékonyabb, egyszerűbb jogi fellépés lehetőségét emeli ki.

https://www.hwsw.hu/hirek/62622/versenyjog-gvh-europai-birosag-per-verse...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Életigenlő társadalmat és gazdaságot! | Bólints rá! kampány

A koronavírus-járvány rámutatott globalizált életünk fenntarthatatlanságára. A problémák okai közösek: túl sok erőforrást vettünk el a természettől, közösségeinket alárendeltük egy életidegen gazdaságnak, kényelmünkre és anyagi fogyasztásunkra koncentráltunk, önhitté váltunk. Mi, magyarok kétszer annyi természeti erőforrást használunk fel évente, mint amennyi fenntarthatóan rendelkezésünkre állna.

Ezen csak együtt tudunk változtatni, ha egyénként, aktív közösségek tagjaiként teszünk a természetért. Vállaljuk a mindennapok néha kényelmetlen zöld döntéseit és rábólintunk egy fenntarthatóbb, boldogabb életre, melyben az együttműködést helyezzük előtérbe a versengés helyett. Ezzel együtt pedig rávesszük a döntéshozókat, hogy a fenntarthatóság elveinek megfelelő rendszerszintű megoldásokat támogassanak.
Elolvasom a petíciót: https://mtvsz.hu/eletigenlo

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Hazai űrkörkép 2020

A tavalyi első kiadás után, frissített tartalommal, magyar és angol nyelvű változatban is megjelent a magyar űrszektor szereplőit, sokszínű tevékenységét bemutató kiadvány.

Ha valaki akár csak rá szeretne csodálkozni a hazai űrtevékenység sokszínűségére, vagy többet szeretne megtudni egy-egy intézményről, vállalkozásról vagy szakterületről, ajánljuk számára a Hazai űrkörkép 2020 kiadvány tanulmányozását. Elektronikus változatban, pdf formátumban mind a magyar, mind az angol nyelvű változat hozzáférhető a MANT honlapján.

A Hazai űrkörkép 2020 magyar változatára mutató linket az Űrvilág honlap jobb oldalán levő sáv alján a jövőben is minden különösebb keresgélés nélkül megtalálhatják – egészen addig, amíg napvilágot nem lát a következő, frissített kiadás.

http://www.urvilag.hu/hazai_kutatohelyek_es_uripar/20201204_hazai_urkork...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az égitest értékét 10000 billiárd dollárra becsülik

Naprendszerünk egyik különleges égiteste kerül oppozícióba december 7-én. A (16) Psyche kisbolygó, mely az utóbbi időben különös figyelmet kapott a kutatóktól. Ennek oka pedig nem más mint az, hogy az aszteroida jelentős mennyiségű fémet tartalmaz és felszíne 90%-a fémekből áll. Az égitest értékét 10000 billiárd dollárra becsülik.
Az itt következő írásunkban kicsit jobban bemutatjuk ezt a figyelemreméltó aszteroidát:
https://www.svabhegyicsillagvizsgalo.hu/blog-post/16-psyche-oppozicioban/
-- Svábhegyi Csillagvizsgáló

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

2020 december 1-én összeomlott az Arecibo Obszervatórium (videó)

2020 december 1-én összeomlott az Arecibo Obszervatórium, miután előző hónapban leszerelte a Nemzeti Tudományos Alapítvány. Sérüléseket nem jelentettek.

A Nemzeti Tudományos Alapítvány ma közzétette az Arecibo Rádió Obszervatórium kábeleit, amely lehetővé tette, hogy masszív hangszeres platformja belecsapjon az alábbi fogásba. A videók leírásában az NSF beszélt egy kicsit a kamerák helyére helyezett monitoringprogramról, a szerkezeti összeomlás előtti stabilizáláshoz kapcsolódó ötletekről, és a helyszínen valami új építési kilátásokról.

Egy gyors összefoglaló az összeomlásról: az Arecibo edényt úgy tervezték, hogy tükrözze a beérkező rádiósugárzást a felette felfüggesztett, masszív, 900 tonnás hangszercsomagra felakasztott gyűjtők számára. A felfüggesztési rendszert három erősített betontorony támasztotta alá, amelyek a fogástól távolabb horgonyoztak, a tornyok fölött hurkoltak, majd maga a peron. Ezek a kábelek hiánya végül odáig vezetett, hogy az alatta lévő edénybe esett.

ETA: Carlos Perez készítette a felvételt a vezérlőből egy GoProval. Adrian Bague készítette a drónfelvételt.
Nézd meg a videót: https://arstechnica.com/science/2020/12/nsf-had-a-drone-watching-as-arec...

On December 1, 2020, the Arecibo Observatory collapsed following its decommissioning by the National Science Foundation the previous month. No injuries were reported.
Today, the National Science Foundation released video taken at the moment the Arecibo Radio Observatory's cables failed, allowing its massive instrument platform to crash into the dish below. In describing the videos, the NSF also talked a bit about the monitoring program that had put the cameras in place, ideas it had been pursuing for stabilizing the structure pre-collapse, and prospects for building something new at the site.
A quick recap of the collapse: the Arecibo dish was designed to reflect incoming radio radiation to collectors that hung from a massive, 900-ton instrument package that was suspended above it. The suspension system was supported by three reinforced concrete towers that held cables that were anchored farther from the dish, looped over the towers, and then continued on to the platform itself. Failure of these cables eventually led to the platform dropping into the dish below it.

-- SETI Institute

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Magyar kutató, akinek a szabadalmára alapszik a covid vakcina

„2004-ben fedeztük fel a módosított mRNS jelentőségét, egy évvel később Drew Weissman kollégámmal együtt szabadalmat jegyeztettünk be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazására. Sajnos a szabadalmi jogot a Pennsylvaniai Egyetem 300 ezer dollárért eladta egy kívülálló cégnek, majd hét évvel később, amikor még szó sem volt járványról, az a cég 150 millió dollárért adta tovább a szabadalmi jogot a Modernának, valamint a BioNTechnek.” – mesélte a kutató a Hvg-nek.

https://telex.hu/tudomany/2020/12/05/kariko-katalin-interju-vakcina
-- „Mindent feladtunk, a jegyünk is csak egy irányba szólt” – a magyar kutató, akinek a szabadalmára alapszik a covid elleni vakcina, 1985-ben hagyta el az országot

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megvan a Nobel díj

#158 Karikó Katalinnak december 10-én adják át a Nobel díjat.

Itt a Svéd Királyi Akadémia videobejelentése:

https://youtu.be/0JP-yDsLc3k

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Megvan a Nobel díj

#158.1.1 Igen, és? Ezzel most akarsz mondani?

De helyesebben, (és röviden, mert tudom, hosszú szövegeket nem vagy hajlandó elolvasni, meg ami a háttérben van, az úgysem érdekes, csak a felszín), szóval nem konkrétan a COVID vakcináról van szó, hanem a forradalmian új technológiáról, ami alapján többek között a COVID elleni vakcina is készült, de nem kizárólag erre jó, egy csomó más esetben is használható, többek között rákos megbetegedések ellen is használják már.

És a Nobel díj "átfutási ideje", tehát az az idő, ami eltelik a felfedezés és a díj odaítélése között az átlagosan 26 év, Karikó Katalin esetében ez 18 év. Ez is gyanús, nem? :-P

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megvan a Nobel díj

#158.1.1.1
Csak vicceltem.
Utalás akart lenni a vírus származására.
A többi stimmel.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Boldog karácsonyt! (karácsonyi ének, Oului rendőrség)

https://www.youtube.com/watch?v=ZLNfUG_i5Is

Az Oului rendőrség a finnek egyik legszebb karácsonyi énekével üzeni: „Nem vagy egyedül! Állj meg egy pillanatra! Kérj segítséget!”
Jean Sibelius örökzöld klasszikusa, az „En etsi valtaa, loistoa…” 2020 karácsonyán kiváltképp megindító, hiszen most valóban nem gazdagságra és külsőségekre vágyunk, hanem békére, nyugalomra és egészségre. Ezt a vágyat és reményt erősíti a felvétel minden pillanata: a távoli táj, a magányos férfi, a hidegben párolgó lehelet, az üres templom, gyertyafény – bizakodás.
Advent negyedik vasárnapjára.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A szigetszentmiklósi olajszennyezés...

https://www.youtube.com/watch?v=BwNXebhE-TA

Az OVF ismét felhívta a figyelmet arra, hogy “a szennyezés előtti viszonyok visszaállítására és a természet regenerálódására még évekre lesz szükség”. Az OVF hétfőn közölte: szombaton telefonos lakossági bejelentés érkezett a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyójánál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak.
https://greenfo.hu/hir/500-000-ft-nyomravezetoi-dij-az-rsd-brutalis-olaj...

Köszönjük szépen a Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) Igazgatóság és az
Országos Vízügyi Főigazgatóság - OVF fáradhatatlan kárelhárítási munkáját,
Szigetszentmiklós lakosainak a támogatását, összefogását,
a Fővárosi Állat- és Növénykert mentőállomásának az állatok ellátását, és a
Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség helytállását ,akik adománygyűjtési akciót indítottak a helyreállítási költségek fedezésére.

Ezúton kérünk minden Duna-ágat szerető horgászt és nem horgászt, hogy aki teheti, tetszőleges összeggel járuljon hozzá ennek a páratlan szépségű vízi világnak a helyreállításához.

Az adományokat a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség bankszámlájára kell utalni
(K&H Bank Zrt. 10402300-50505355-52521009, közlemény: "RSD úszóláp helyreállítása")

Csak mi tehetünk a változásért!

-- Jane Goodall Intézet

2020. december 12-én az éj leple alatt egy ismeretlen tettes minimum hatezer liter fáradt olajat zúdított a Ráckevei-Dunába Szigetszentmiklósnál. Az olajat egy európai szinten is egyedülálló, ex lege védett úszóláp fogta meg, majd pedig a gyorsan kiérkező vízügy akadályozta meg, hogy a szennyeződés kijusson a nyílt vízre. A nádasba zárt, sok helyen 20 cm vastagon álló, sűrű olajat most csak úgy lehet eltávolítani, ha az úszólápot nádasostul, tőzegestül, benne telelő állatostul kitermelik és eltávolítják. Az úszóláp ezen része tehát menthetetlen, az egyedülálló élőhely végleg veszített magából mintegy kétezer négyzetmétert. A szakemberek szerint ez az elmúlt 50 év legsúlyosabb olajszennyezése az országban.
https://www.youtube.com/watch?v=NDvPWdi4fV8

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A szigetszentmiklósi olajszennyezés...

#160 Hogy a jó édes k... az ilyennek, hogy mérte nem fürösztik benne naponta, azt aki ezt odahányta. Remélem hamar elkapják, nem lehet sok valakinek többezer liter fáradt olaja a környéken....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

A szigetszentmiklósi olajszennyezés...

#161 Sajnos egyre gyakoribb az ilyen eset :(. Az emberek mindig csak a következményekre kapják fel a fejüket (tisztelet a kivételnek) de szorgosan vágjuk mindennap magunk alatt a fát és irtjuk ki világunkat. Elkeserítő ezt az "öngyilkosságot" látni, amit az emberiség művel. :(

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A szigetszentmiklósi olajszennyezés...

#161 Az olajban lehet valami speciális adalék, összetevő, ami nyomra vezethet. Egyediség. Remélem, így lesz. 6.000 liter (6 m3) belefér bármely tartálykocsiba: https://www.agroinform.hu/aprohirdetes/gep/potkocsi-utanfuto-10417/tart%... Lehet látta valaki, vagy a gumi nyomai segíthetnek, ha a földútra is rátévedt.

#162 Vélhetően jó nagy büntetést kap. Amire kíváncsi leszek azért, mert a per vége a lényeg.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Húha, benéz egy újabb Nobel díj?

Karikó Katalin. Lassan tele minden sajtó a nevével világszerte, most az Euronews modta be, hogy esélyes a kémiai Nobel díjra. Tessék ráreresni a neten a nevére, én nem nagyon akarok linkeket idetenni, mert annyi a találat, hogy nem tudom eldönteni, melyiket tegyem be...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Húha, benéz egy újabb Nobel díj?

#164 Egy a sok közül: https://linuxmint.hu/comment/43245#comment-43245

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

A szigetszentmiklósi olajszennyezés...

#163 Újra napirenden a téma. Kiváncsi vagyok mikor fülelik le az elkövetőt! Azért azt nem hiszem, hogy ne lehetne nyomonkövetni a csatornán belül, hol történt az ürités. Ott pedig csak vezet a szál valahová tovább.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A szigetszentmiklósi olajszennyezés...

#166 Olvastam én is újabb hírt, hozzászólásban, itt.
(remélem, a „környékbeli denevérek” nem tévednek el..., azaz, szurkolok, hogy elkapják a tetteseket)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A The KLF közel 30 év után visszatért

https://444.hu/2021/01/01/a-klf-kozel-30-ev-utan-visszatert

The KLF: What Time Is Love? (1988, original)
https://www.youtube.com/watch?v=GgdfbbgEsyI

The KLF: What Time Is Love? (Live at Trancentral)
https://www.youtube.com/watch?v=xMUeAJ1Ot3s

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A hobbitok márpedig léteztek :-)

Ez nem új téma, de amióta a felfedezés történt, azóta vita tárgya volt, ami arról szólt, hogy a véletlenül megtalált kis termetű lelet külön faj-e, vagy betegségben (mikrokefália) szenvedő Homo Sapiens-ről van szó.

Eredetileg azért indult el a kutatás majd 2 évtizede, mert ősi ausztrál sziklarajzokon szarvasok láthatók, ami nem igazán érthető, mivel Ausztráliában nem él olyan őshonos állat, aminek szarvai lennének. Egy elmélet szerint ezeket olyan emberek rajzolták, akik az ázsiai kontinesről vádoroltak át, akkor még létező földnyelven keresztül, ami összekötötte Ázsiát Ausztráliával. Ma ebből a földnyelvből csak szigetek maradtak, ezeken indultak kutatások az ázsiai kapcsolatot felderítendő. Viszont  Florens szigetén ennél meglepőbb dolgot találtak, a homo floresiensis-nek elnevezett lény fosszilis maradványait. Első tippek szerint nagyon korai faj lehetett, de későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy kb. 8000 évesek, azaz, bőven a Homo Sapiens idejében éltek. Na, innen indult el a vitalavina.

Csak azért dobtam fel a témát, mert minap láttam egy műsort erről, és aszerint már eldőlt a vita, kétséget kizáróan bebizonyították, hogy külön fajról van szó, akik egy időben éltek a Homo Sapiensel. Sajnos nem emlékszem melyik tudományos csatornát néztem, nem találom a TV műsorokban.  A homo floresiensis -re rákeresve rengeteg információ van a neten, de a többségük még a vita során keletkezett anyag, még a vikipédia szerint is még tart a vita.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Floresi_ember

https://duckduckgo.com/?t=lm&q=homo+floresiensis&ia=web

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Misztikus fényoszlopok jelentek meg az éjjel

Többen fotózták le a látványos és viszonylag ritkán látható jelenséget Velence és Székesfehérvár környékén. A fények az erős fagy miatt jöttek létre, többfelé ugyanis -5 fok alá, vagy környékére hűlt a leveg

A jelenség a naposzlopokhoz hasonló módon alakul ki, vagyis a fagyos légkörben lévő lapos jégkristályokról visszaverődő fény hozza létre a fényoszlopot. Ehhez a légkör magasabb rétegeiben gyakran ideális körülmények alakulnak ki, a felszínen viszont más a helyzet. Ahhoz, hogy az utcai lámpák felett is megjelenjen extrém hidegre (-30 fok körül) van szükség, de ha megfelelőek a nedvességi viszonyok és elengendő kondenzációs mag van a légkörben, akkor -5, -10 fok is elég a kialakulásához.

https://www.idokep.hu/hirek/misztikus-fenyoszlopok-jelentek-meg-az-ejjel

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
kimarite képe

Környezetkárosítás: bődületes szemétáradat gyűlik a Latorcán

Munkács közelében a folyamatos esőzés következtében kialakuló árhullám nemcsak uszadékfákat, hanem hatalmas mennyiségű hulladékot indíthat útjára – Szlovákián át Magyarországra, a Bodrogon keresztül. Legalábbis erről tanúskodik az a sokkoló felvétel, amely eljutott a PET Kupa szervezőihez.

Videó: https://www.facebook.com/groups/363070398119113/permalink/396846644741488/

https://www.hellovidek.hu/otthon/2021/01/08/sokkolo-kornyezetkarositas-s...

Korábbi: Palackra magyar, valamit visz a víz: a Tiszán az utóbbi években rendszeressé vált az áradásokat kísérő PET palack árhullám | https://www.youtube.com/watch?v=JucyifuoZsE

Nekem van több videóm erről. Nem most kezdődött. És a magyar állam semmit nem tesz.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Wikipédia 2021. január 15-én 20 éves lesz

Ez a Wikipedia 20 Meta-Wiki-oldal a globális Wikimédia-közösség kezdeményezése, mely a Wikipédia 20. születésnapjának szervezésére szolgál. Azt ünnepeljük, ahogyan az emberek a Wikipédiát azzá tették, ami, és csak az emberek képesek ezt továbbra is fenntartani és bővíteni. Húsz évnyi embert ünneplünk!

Ennek a helynek a célja:

-- Helyet biztosítani a 20. születésnapot ünneplő események és találkozók tervezésére és szervezésére;
https://meta.wikimedia.org/wiki/Special:MyLanguage/Wikipedia_20/Events

-- Tippeket és ötleteket adni egy virtuális esemény megszervezésére és lebonyolítására;
https://meta.wikimedia.org/wiki/Special:MyLanguage/Wikipedia_20/Events/P...

-- Tippeket adni a médiával való kommunikációhoz és a közösségi médiában való terjesztéshez.
https://meta.wikimedia.org/wiki/Special:MyLanguage/Wikipedia_20/Media

Vegyél részt benne!

-- Keress egy eseményt a közelben vagy távolabb, illetve keress hasznos útmutatókat, melyekkel megtervezhetsz egyet te is.
https://meta.wikimedia.org/wiki/Special:MyLanguage/Wikipedia_20/Events

-- Fedezd fel, hogy mit tesz a Wikimedia Alapítvány a Wikipédia 20 keretében.
https://meta.wikimedia.org/wiki/Special:MyLanguage/Wikipedia_20/Get_invo...

-- Segíts a fordításokkal. Segíts olyan sok nyelvre lefordítani a Wikipédia 20-szal kapcsolatos mondanivalókat, amennyire csak lehetséges, és csatlakozz a fordítókhoz!
https://meta.wikimedia.org/wiki/Special:MyLanguage/Wikipedia_20/Translation

Forrás:
https://meta.wikimedia.org/wiki/Wikipedia_20/hu

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Német Vakondok: Die Demoszene - Digitale Unendlichkeiten

A németek is megcsinálták a maguk Vakondok 2-jét. Talán már említve is volt itt korábban, mindenesetre szórakoztató ez is.
Sajnos csak német nyelvű felirat van hozzá, a YouTube viszont tud autotranslate-et, ami még szórakoztatóbbá is teszi a filmet.

https://www.youtube.com/watch?v=X8_NqsrnH70

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

4 Best Linux Mini PC That You Can Buy Today

Product Processor RAM Stroage Built-IN OS
CompuLab Mint Box 1.00 GHZ (Quad-Core) 4 GB 64 GB SSD Linux Mint
ASUS Chromebox 1.4 GHZ (Dual-Core) 2 GB 16 GB SSD Google Chrome OS
Azulle Quantum Byte 1.33 GHZ (Quad-Core) 2 GB 32 GB eMMC Windows 8.1
Jide Remix Mini 1.6 GHZ (Quad-Core) 2 GB 16 GB Flash Memory Remix OS 2.0

http://howtouselinux.net/best-linux-mini-pc/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Interjú az AC/DC énekesével Magyarországról

Mészáros Sándor, az Autósport és Formula Magazin főszerkesztő-helyettese kitartó volt, és hosszú évek munkájával elérte, hogy Brian Johnson szóba álljon vele, ráadásul nem is rövid ideig, és ezt most itt alább meg is lehet hallgatni:
https://langolo.hu/aki-kitarto-keszithet-interjut-az-ac-dc-enekesevel-ma...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Wikipédia:Wikimédia Magyarország/Karbantartó verseny 2021

Február 1-jén karbantartó versenyt indítunk a Wikimédia Magyarország Egyesület támogatásával. Gyertek, segítsetek kitakarítani a wikit: https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Wikim%C3%A9dia_Magyarorsz%C...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Budipest - nyílt forráskódú, közösségi WC-kereső applikáció

A Budipest appot készítő Gergely Dániel, a Petrik Lajos Technikum tanulója azt írta a Telexnek küldött levelében, évek óta tervezte egy ilyen applikáció készítését, ami most több hónap munka után megjelenhetett. „Hiszem, hogy Budapestet az ilyen polgári kezdeményezések teszik azzá a várossá, ami” – írta még.

https://telex.hu/szorakozas/2021/01/27/nyilvanos-wc-applikaciot-fejleszt...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kutatók szerint Beethoven nem jól használta a metronómját

Spanyol kutatók állítják, hogy megfejtették Ludwig van Beethoven szimfóniáinak gyors tempómegjelöléseinek titkát. Egy új vizsgálat szerint a zeneszerző rosszul olvashatta le a metronómot. A fene gondolta volna!

Valóságos tömegsporttá vált a kutatók között, hogy megmagyarázhatatlan vagy annak vélt kultúrtörténeti jelenségek meg- és kimagyarázásának álljanak neki. A legtöbb ilyen kutatás valójában vállalhatatlanul kínos belemagyarázás, de mivel nem ezek azok a tudósok, akik a covid-vakcinát fejlesztik vagy embert küldenek az űrbe, igazából az életben semmi sem múlik rajta, milyen eredményre jutnak. Viszonylag következmények nélkül diagnosztizálhatnak Ravelnél agyi elváltozást, Beethovennél szívritmus-zavart, vagy alacsony tesztoszteronszintet a komolyzene-kedvelőknél.

Egy korábbi cikkünkben, amelyben Beethoven Kilencedik szimfóniájának helyes ideális vagy történetileg megfelelő tempójáról írtunk, már szó esett a zeneszerző metronómjáról. A Johann Nepomuk Mälzel által 1815-ben kifejlesztett metronóm elsőként tette lehetővé a pontos tempómegjelölést, Beethoven lehetett az egyik első zeneszerző, aki alkalmazta az eszközt.

A zeneszerző bizonytalan lehetett abban, hogyan kell használni a metronómot, erre utal a IX. szimfónia kéziratának első oldalán látható megjegyzés: 108 vagy 120 Mälzel. A korai metronómok súlya ugyanis háromszögalakú volt, melynek csúcsa lefelé mutatott. Ez megtéveszthette Beethovent, aki emiatt a súly alatti értéket olvasta le. Ebben az esetben Beethoven 12 ütésnyivel gyorsabb ütemeket adott meg, mint az szándékában állt.

https://fidelio.hu/klasszikus/kutatok-szerint-beethoven-nem-jol-hasznalt...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kutatók szerint Beethoven nem jól használta a metronómját

#178 Ehhez képest én az egyik doku csatornám láttam erról szoló kutatást, ahol modern műszerekkel bevizsgálták a Beethoven emékházban az üvegbúra alatt gondosan tárolt metronómot, és megállapításra került, hogy annak semmi hibája. Mivel a zeneművek játszott tempóján érezni a furcsaságot, amiből legtöbben arra gondoltak, hogy rossz volt a metrónom, gorcső alá vették a kéziratokat, kottákat, és korabeli tudósításokat, végül kiderült az egyértelmű ok: A Mester sokkal kisebb létszámú zenekarokra írta a műveit, mint a manapság megszokottak, hiszen akkoriban egyáltalán nem volt divat a nagylétszámú zenekar. A nagyobb létszámú zenekaroknál óhatatlanul előjön bizonyos fokú időeltolódás az eltérő emberi reakció időknek köszönhetően, ezért önkéntelenül módosult a tempó az idők során.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kutatók szerint Beethoven nem jól használta a metronómját

#179 A metronómnak nem, Beethovennek volt hibája :). Ezt írja a cikk is. Fentebb a címet olvasd el. A hozzászólásomét.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kutatók szerint Beethoven nem jól használta a metronómját

#180 elolvastam, bocs, nem fejtettem ki jól a mondandómat. Sokan a metronóm hibájára gyanakodtak, ezért kutatást indítottak, és az nem azzal zárult, hogy Beethoven rosszul használta a metrónomot, hanem a zenekarok méretében találta a megoldást. De ez is csak egy verziója a magyarázó elméleteknek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Vakondok 4 - válogatás a filmbe be nem kerülő sztorikból

Halad a Stamps Back utómunkája. 56 interjút forgattunk le, amiknek a kérdések/üresjáratok nélküli hasznos hossza 72 óra (3 teljes napig lehet majd hallgatni :) Ez szűkítve lett 45 témára ami már csak 22 órányi nyersanyagot jelentett. Ez tovább lett szűkítve 9,5 órára. A leválogatás során eddig 150 timeline készült. Itt tartunk most. Van még munka bőven, de biztos lépésekkel haladunk a kész film felé :)
Addig is egy-egy újabb válogatás a filmbe be nem kerülő sztorikból:

A Magyar Demoscene Mocskos Kis Titkai
https://www.youtube.com/watch?v=0rufeocG72s

PART II - A Magyar Demoscene Mocskos Kis Titkai
https://www.youtube.com/watch?v=1Kj08YXgWt4

A Vakondok 4 gyűjtői kiadásából pedig továbbra is kapható még pár példány: https://vakondok4.hu/product/vakondok-4-gyujtoi-kiadas/

-----

Nemrég megjelent a japán CGWorld magazinban egy cikk a demoscene-ről, amit a tavalyi Revision party 64K compójának győztese, a japán Sho Hosoda (gam0022) írt. (Nyertes intrójuk a RE: SIMULATED volt.) A cikkben megemlíti a Vakondok 2-t is, mint remek forrást a demoscene megismeréséhez. Helyi informátorunk arról is értesített, hogy gam0022 kollégáit is úgy szervezte be a scene-be, hogy megmutatta nekik a filmet. Jó látni, hogy a világ másik felén is milyen hullámokat tud kelteni a Vakondok :)
A cikkben egyébként megemlíti a magyar Heaven Seven demót is, mint az egyik első valósidejű ray tracing demót. A cikk online is elérhető, a Google translate egész érthetően fordítja angolra: https://cgworld.jp/feature/202101-demoscene.html

-----

A Saverne, melynek Csépai Gábor / MC Fantom, a Vakondok egyik alkotója is tagja, újabb klippel jelentkezett.
https://www.youtube.com/watch?v=UnY2DDaZ5Dg

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Felismeri a fotókon lévő érzelmeket egy neurális hálózat

A szakértők közölték, hogy a céljuk az volt, hogy egyetlen felvétel alapján automatikusan meg lehessen mondani egy emberről, hogy éppen milyen érzelmi állapotban van. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, kidolgoztak egy mesterséges neurális hálózatot, amelyet intenzív módon, hatalmas mennyiségű fotó segítségével felkészítettek. Arra különösen figyeltek, hogy a képek az emberek mindennapi életét ábrázolják. Kiderült ugyanis, hogy ahhoz, hogy egy a mindennapok során jól használható technikát kapjanak, hasznosabb, ha a felvételek nem műtermekben, hanem a természetes életvitel során készülnek.

A rendszer már az első teszteken ugyanolyan pontossággal tudta megállapítani az elemzési eredményeket, mint az emberek. A következő lépcsőfok az lesz, hogy a megoldást továbbfejlesztik, hogy ne csak az álló-, hanem a mozgóképek esetében is működjön. A tudósok a kutatási eredményeiket megjelentették a Nature Machine Intelligence hasábjain is.

https://sg.hu/cikkek/it-tech/144246/felismeri-a-fotokon-levo-erzelmeket-...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Véget érhet a .doc hazai egyeduralma (2009.07.15.)

Nem mintha el kéne tűnnie, de nem tűnt el. :)

A Magyar Szabványügyi Testület jóváhagyását követően június elején hivatalosan is magyar nemzeti szabvánnyá vált a nyílt irodai szoftvercsomagok alapértelmezett formátuma, az Open Document Format. A következő években ennek köszönhetően eltűnhet a jelenleg általánosan alkalmazott, ám hivatalosan már nem javasolt .doc formátum.
https://www.origo.hu/techbazis/20090715-nemzeti-szabvany-lett-magyarorsz...

Új megemlékezéssel gazdagodhat az informatika naptára: a történelem során először ma tartják az elektronikus dokumentumok szabadságának ünnepét. Az új évfordulóval a dokumentumformátumok nyitottságának jelentőségére emlékeztetnek a szervezők.
A furcsa nevű, és eleddig ismeretlen ünnepnap szervezője a nemzetközi Open Document Format Alliance (ODFA - Nyílt Dokumentumformátum Szövetség) frissen alakult magyar tagozata. A szövetség arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a gazdasági és közigazgatási szervezetek munkájában egyre nagyobb teret nyerő digitális dokumentumok megőrzése, archiválása, későbbi megnyitása és olvashatósága egyre bizonytalanabb. Erre a problémára állításuk szerint csak egy olyan formátum jelent megoldást, amely szabványos, és ez a szabvány nyílt, vagyis bárki által megismerhető és használható. (2008.03.26.)
https://www.origo.hu/techbazis/20080326-lenyomhatja-az-openofficeorg-a-m...

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Adó egy százalék | Fortepan

Elég pocsék időjárás van ma este, így talán sokat nem lehet rontani a hangulaton ha jelezzük: lassan itt ez az adóbevallásos egyszázalékos tavasz, amikor finoman jeleznünk kell valahogyan nekünk is, hogy büszkék vagyunk a múltra (héhahó, ott voltunk a Galériában, hitték volna?!) de a folytatáshoz most is kevesek vagyunk egyedül.
Ami azt illeti, két dologban vagyunk biztosak ezzel kapcsolatban:
Az első, hogy ez a része az adománygyűjtésnek, illetve bármiféle adománygyűjtés vagy pénzes ügy sohasem ment valami jól. Kapunk is miatta hideget-meleget a támogatóinktól, jogosan.
Mi szkennelni tudunk, helyszínt belőni, eldönteni egy képről hogy bekerül-e hozzánk vagy sem. Ez megy. Fortepankodni.
A másik dolog meg az, hogy sohasem voltunk egyedül.
Úgyhogy menjünk tovább.
http://www.summa-artium.hu/Adomanyozas-nekunk-es-projektjeinknek/31/
Summa Artium Alapítvány, adószám: 18128510-1-42
-- Fortepan  · Január 29.

Előzmények és hírek itt ls itt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Örökre betilthatják az LGT egykori gitárosáról szóló filmet

Korábban is beszámoltunk már róla, hogy próbálják letiltatni az LGT egykori gitárosa, Barta Tamás disszidens éveiről szóló Siess haza, vár a mama című film premierjét. Akkor azt írtuk, hogy az Egyesült Államokban meggyilkolt zenészről szóló, Hajdú Eszter által rendezett dokumentumfilm egyik szereplője, a zenész egykori cégtársa és barátja, Fekete Barna saját személyiségi jogaira hivatkozva próbálja megakadályozni a film bemutatását.

Hajdú filmjét valószínűleg a közeljövőben örökre be fogják tiltani, írják az alkotók közleményükben, de minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy bizonyítsák az igazukat.

https://24.hu/kultura/2021/02/05/siess-haza-var-a-mama-dokumentumfilm-be...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Világtérkép, ahogy még sosem láttátok

A cikkben olyan képeket találtok, melyek azt mutatják meg, hogy melyik nyelvet beszélik második nyelvként a világ országaiban.

A grafikákon a világ minden régiójának népszerű második nyelvét láthatjátok. Vannak olyanok, melyek biztosan egyértelműek, de néhány azért okozhat meglepetést.

Az ábrákból egyértelműen kiderül, hogy az angol a legnépszerűbb második nyelv, amelyet a francia, az orosz, majd a spanyol követ. A magyar nyelv a második nyelv Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.

http://eduline.hu/campus_life/20210126_masodik_nyelv

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Újraindul a Rockinform | 2021. február 05.

Már elkezdődött a visszaszámlálás. A tervek szerint február 5-én délben debütál a honlap, de már nézegethető, ugyanis a húsz fős szerkesztőség tartalommal töltötte meg az online felületet, ahol majd végignézhetőek a tizennyolc éven át működő országos havilap nyomtatott számai is.

1992-ben született meg a Rockinform. A tizennyolc évig Miskolcon működő, országos terjesztésű magazin komoly presztízst vívott ki magának a rockszakmában 2011-ig tartó fennállása alatt. Az újság még manapság is sokszor hivatkozási pont.

Tíz év után most újraindul – a kor legújabb követelményeinek megfelelően –, online. Mivel az újságírók egy része a tíz év szünet alatt más médiumoknál kötött ki, a szerkesztőség arra jutott, hogy egyrészt ez egy „gyűjtő oldal” lesz, ahol megtalálhatóak majd a munkatársak máshol megjelent korábbi cikkei. Értelemszerűen azonban friss információkkal és írásokkal is rendszeresen lehet majd találkozni a https://rockinform.hu/ -n.

A „Lapozz bele” rovatban minden héten kompletten kiolvasható lesz egy-egy régi Rockinform újság. A stáb fotósainak korábbi felvételeiből is indul egy izgalmas sorozat, ami kiemelkedő koncertekhez kapcsolódik, indulásnak mindjárt itt az Aerosmith 1993-as és a Rolling Stones 2007-es koncertje. Az újság hagyományait követve zenei stílusokban továbbra is a sokszínűség a cél, miként a korszakok tekintetében is: a kezdetektől napjainkig terjed az idősáv. Az „új idők szavát” követve a felületen hang- és videóanyagok is szerepet kapnak.

A főszerkesztővel, Hímer Bertalan Payával beszélgettünk:

https://minap.hu/cikk/ujraindul-rockinform

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

Magam nagy zold fan vagyok es megujulo parti, de sajnos esz nelkul nem lehet ennek relative kornyezetbarat energiatermelesi modszernek nyaklo nelkul utat engedni. A hirtelen, gyakran politikai okokbol elhamarkodott dontesek, a teljes energetikai halozat es eromuvi kapacitasok korrekt felterkepezese nelkul veszelyesek is lehetnek. 

A linken egy abszolut part es politikasemleges, kizarolag az energetika oldalarol megkozelito cikk olvashato. Es elegge elgondolkodtato hogy a nagy atomenergia undornak, a napelemes es szeleromuvek esz nelkuli  eroltetesenek milyen kovetkezmenyei is lehetnek, akar a kozeljovoben.

https://atombiztos.blogstar.hu/2021/02/04/nagy-europai-aramzur/105752/  

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#189 Azért elég érdekes, hogy sikerült két dolgot összemosni a cikkben, és egy következetést levonni. Az átviteli rendszerek elavultsága ismert dolog, szakértők tisztában vannak vele, azt egy csapásra megoldani nem lehet, de az említett leállás elkerülésére a gyógyír az átviteli kapacitás bővítése. A többi meg (jaj mi lesz ha csak nap és szélerőművek lesznek, és nem süt majd a Nap és nem fúj majd a szél) olyasmi elmélet, mint ami a 19. század elején születet, abban kimutatták, hogy London utcáin a század végére nem lehet majd közlekedni, mert ha olyan ütemben növekedik a közlekedés, akkor 16 méter magas lótrágya fogja borítani az utcákat.

A technika folyamatosan fejlődik, nem lehet tudni, hogy mi lesz a dolog vége, de ami biztos, és ami miatt aggódni kell, az a napelemek és szélerőművek környezeti terhelése. (A gyártásuk során keletkező környezetterhelés eléggé nagy a működésuk során kapott nyereséghez képest, továbbá amikor lehalnak, akkor kb. nem csinálank velük semmit, mert gazdaságosan nem lehet újrahasznosítani sem a döglött napelemeket, sem a szélerőműveket.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei

#189 Szerintem, nem teljesen semleges az író. Mármint itt nem feltétlen politikai elkötelezettségről van szó. Az atomerőmű problematikája - legyen, ne legyen - még mindig a hulladékgazdálkodási.

Lényegében az történt, túlfogyasztás keletkezett, és a vezetékek túlterhelésének megelőzése érdekében "egy biztosíték" kioldott. Teljesen normális a védelem. Itt keleten, vagyis, tőlünk keletebbre inkább az infrával van gond, azt kéne helyretenniük.

A nyugati-európai országok elég okosan terveznek elóre, hogy melyik erőmű fajtából legyen több vagy kevesebb.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#191 Az utolso mondatodat sajnos a nyugat europai, jelenleg erosen kopaszodo (mer" lassan kihullik a haja az idegtol) energetikusok erosan cafoljak. Es sajnos az a hir, miszerint Nemetorszag szomszedai lassan besokallnak az iszonyat ingadozo, hol tobblet hol hiany jellegu terhelesek kikorrigalasatol, nos ez a hir igaz.  

En magam kb. 15 eve aktivan foglalkozok eloszor hobbi, majd annal sokkalta szakmaibb vonalon napelemes visszataplalo es szigetuzemu rendszerekkel. Ezek tervezesi es kivitelezesi segitesevel, ismerosi es tavolabbi korben. Anno fiatalkoromban elektromositottam a Wartburgomat, majd mivel akkor meg eletkeptelen volt a koncepcio, vissza is alakitottam. Tul vagyok nehany elektromos bicaj es roller elpitesen, teljesen hazilag. 

De most nem is ez a lenyeg. Hanem, ha pl. neked otthon a fogyasztasod  1 kilowatt orankent azaz 1kWh. Vagyis akkor neked eleg egy 1kW teljesitmenyu kicsike aggregat ugye? Teljesen logikus.  Es mekkora napelem kellene ezt kivaltani? Erre nincs egzakt valasz, es lesz olyan helyzet is hogy lehet ennek akar 10000000-szerese is a hazad tetejen, megse termel 1wattot sem. Mert ejszaka van, mert felhos az ido. Kiszamithatatlan.

De Te nem keseredsz el mert elhivatott vagy.  Felpakolsz 1 helyett 100(!!!) kWh napelemet, igy enyhen borus idobe is megelegedetten hatradolsz mer eppencsak de megtermeli a neked kello 1kWh-t. 

Nade! Neked emellett barmikor indithatonak kell lennie, vagyis meg kell tartanod az aggregatodat is!  Es hiaba van 100szoros napelemed, nem cserelheted le az aggregatorodat pl. 0,5 kilowattosra. Hisz kiszamithatatlanul, barmikor szukseg lehet a teljes teljesitmenyre.

Es a nemeteknel pontosan ez van. Hiaba van annyi megujulo naluk hogy fedezni kepes szinte a teljes fogyasztast, pontosan ugyanekkora teljesitmenyu mas eromuveknek is meg kelle maradnia. Csak ok allitjak ke az atomeromuveiket, es ennek mi a kovetkezmenye? Nemetorszag, aki papiron a legnapelemesebb, legzoldebb, o lett a legnagyobb co kibocsato. Mivel atom nuku, mi maradt vesztartaleknak? A suttyomban, hatterbe, nem publikusan inditott  fosszilis, azaz a legjobban szennyezo szen es foldgazeromuvek csucsra jaratasa, megfejelve a bizonytalan, ingadozo  szolgaltatassal. 

Vagyis barmilyen szep is az elkepzeles, tárolás nelkul, ami jelenleg sehol nincs, a modszer halalra van itelve. Es nem az a megoldas hogy mint irtatok, erosebbre kell meretezni, fejleszteni a halozatot.  Mi volt pontosan a problema a cikkben leirt szituba?  Nyugat europaban, ahol ugye hudezoldek, napelemesek, lealltak az atomeromuvek, ott mi is tortent? Hianyzott 6300MWh az elektromos rendszerukbol. Honnan is vettek, nahat... kelet europabol, ahol nincs annyi napelem, de mennek az atom es fosszilis eromuvek stabilan. Akkor nem mindegy? 

 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei

#192 Jól haladnak a dolgok külföldön (Nyugat-Európában), ezt az állításom tartom. Ripsz-ropsz nem fogják megoldani. Hálózatfejlesztés simán kell (keleten), mert megtörténhet ugyanez újra, akárhányszor és akármikor.
Most kicsit fáradt vagyok, ezért csak röviden...

Amit írsz,

Hianyzott 6300MWh az elektromos rendszerukbol. Honnan is vettek, nahat... kelet europabol,

annak az ellenkezője is megvan:

Az innovációs és technológiai minisztérium szerint ugyanis szélerőmű-áramot kifejezetten külföldről kellene vásárolni.
https://nepszava.hu/3101846_meg-megujulo-vita-az-atomeromu-arnyekaban

További érdekességek az atomerőművekről:
https://greenfo.hu/?s=atomer%C5%91m%C5%B1&post_types=all
https://www.levego.hu/kereso/?q=atomer%C5%91m%C5%B1&submit=

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#193 Kim tudom és ismerem ezeket az érveket.
Valamint nálam zöldebb nincs a falunkban, ezt komolyan mondom és szívós munkával a tágabb szomszédaim és ismeretségi köröm is már elviszi az elemeket, fényforrásokat a gyűjtóhelyre, komposztál nem éget, szelektíven gyűjt, cseréli az izzókat, a tévéket,  a pc-ket kisfogyasztásúra  stb.
Legboldogabb lennék ha a szgk. park 70%-a már elektromos lenne és biztosítva lenne ezek töltése is.
Megírtam feljebb hogy nem csak hobbi és amatőrszinten foglalkozok napelemes és energetikai rendszerekkel, talán nagyobb rálátásom van egy hajszállal. Nem többel csak egy hajszállal.

Nagyon sokan úgy gondolják ahogyan te leírtad és hasonló linkeket mellékelnek.

Semmi világmegváltó szándék nem vezérel, elolvastad a fennti kis példámat a kis aggregáttal meg a napelemmel?

MO. átlag szükséglete.
Paks jelenleg az ország energiaszükségletének 30%-át adja. Ha meglesz a bővítés akkor ez 60% lesz.
Jelenleg a fosszilis, szén, atom, megújuló arány:
Atom:30%
Fosszilis: 50+10% (szénhidrogén+szén)
Megújuló: a maradék 10%

Mivel zöldek vagyunk, holnap az első kettőt kikapcsoljuk.
Mondj olyan értelmes alternatívát amivel az első kettőt, azaz a szükséglet 90%-át ki lehet váltani.
Éjjel, ködbe, sötétbe, szélmentes időbe. És szó szerint atomstabilan.

Mégegy, csak érintve.
Az hogy a fogyasztónak a konnektorba stabilan 0-24-ig mindig ott legyen a szufla, 3 dolog kell.
 

  • Alaperőmű
  • Menetrendtartó erőmű
  • Csúcserőmű
    Paks az első, a második a szén és kőolaj, , a harmadik a gyors fel és leterheléssel bíró gázerőművek.
    Namost ezeket ha megszüntetjük...? Mind a hármat? Mi marad? Mire támaszkodnak a szél és naperőművek? Mert ezek maguktól képtelenek stabilan működni, kell egy szinkron alap amire rádolgozik.
    Ha ez nincs, akkor semmi nincs.

    És ebbe még bele se vettem a most még elenyésző, bár a  Mavir és a Magyar Energetikai és Közmű szabályozási Hivatal (MEKH) statisztikákban már mutatkozó villanyautókat.
    Akkor mi lesz? Honnan, mit tankolnak?

Mégegyszer nyomatékosan kihangsúlyozom, nem ellene vagyok, sőt nagyon is a fejlődés és a zöldülés mellett vagyok.
Csak itt sok értelmes ember van a fórumon és ebben a témakörben viszont tájékozatlanok. És így be lehet vinni őket hangzatos zöld szlogenekkel az erdőbe simán.
Kb. a "Szar a Windows-Napelemet minden házra" analógiája.  
Mint minden téren, itt is igen nagyon a dolgok mögé is kell nézni a tisztánlátás végett.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#194 Ha megnyerem az 5-öst (amikor csúcson van), akkor olyan napelemes rendszert építek otthonra, amivel éjjel is lesz áram, nem hálózatról, és nem aksiról. Egész pontos elképzelésem van a dologról, számításokkal, működőképes, csak marha sokba kerül. Aggregátor nem kell. Persze, ezt nem lehet akárhol, megfelelő telek kell.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#195
Főnök, csak nem kis SZET lebeg a szemed előtt?  laugh

Abban mári egyetértünk hogy tárolás, mégpedig nagykapacitású, és jó hatásfokú tárolás nélkül nem életképes a megújuló.
Ezen minimum 1000MWh és 85% feletti számokat értek.
Ez meg még sehol.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
samli képe

Megújuló energiaforrások veszélyei

#194 Itt is elkezdted az oltást? Nem elég a facebook?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#197
? szerintem valakivel összekeversz.
A PH-n valóban benne vagyok épp egy ilyen eszmecserébe, de a fészen nem.
De ha mégis, mi a baj ezzel? 
Ez a topik mindenre nyitott, így nem offtopik itt és talán érdekes téma is.
 

Könnyítésképpen Tibor Tordai vagyok a Facén, egy dobozos sörrel  kezembe vagyok a profilképemen.
Emlékezetem szerint 1 azaz egyszer szóltam hozzá ebben a témakörben egy ordítóan hülye véleményhez ami mellett már nem tudtam szó nélkül elmenni, annyira abnormális volt az egész. Kb. 2 hónapja.

Így is tartod az oltást?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#196 Van 60+m szintkülönbség a telek felső és alsó része között. Röviden napelem hajtotta szivattyúk nappal felnyomják a vizet, este nyit szelep lefele ágon, víz csövön lezúdul, hajtja a generátort, lent a víz összegyűl, nappal szivattyú visszanyomja. Ki van számolva, megvalósítható úgy is, hogy kb. majdnem egy heti napsütés mentes időszakra is biztosíthat 4kWh áramot. Csak marha sok pénzbe kerül....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#196 Itt, és ez csak a harmadik legnagyobb, kóstolgatják 2,6 TW/h-t, és mindig fúj a szél:

https://www.renewable-technology.com/projects/gemini-offshore-wind-farm-north-sea/

itt egy videó még a terv időszakból:

https://www.offshorewind.biz/2014/05/19/video-flight-through-gemini-%E2%80%92-north-seas-largest-offshore-wind-farm/

Amúgy jelenleg Kína birtokolja a legnagyobb farmot, de nem sokáig, mert a második angolok erősen fejlesztenek, hamarosan átveszik az első helyet. Az Északi tenger varázsa, hogy ott folyamatosan erős szél fúj. Nem azon kell lovagolni, hogy jelenleg ingadozás van, meg nem kielégítő, hanem látni kell a potenciált, amivel a nyugatiak rendelkeznek, egy-két év alatt mekkora lépésekkel haladnak. Ha jövőre vonatkoztatunk, akkor nem a jelenlegi állapot stagnálásából kell kiindulnunk, mert ott másképp folynak a dolgok.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#200 Szerintem a fúziós erőművek jelenthetik(hetnék) a tiszta és korlátlan elektromos energia
előállításának a jövőjét. https://raketa.hu/kina-mesterseges-nappal-vilagitja-meg-a-jovobe-vezeto-...
Ezzel együtt az energia tárolás "zöld" módszerét is ki kéne még találni - mert a jelenleg ismert
akkummulátorok előállítása (ritka földfémek bányászata / feldolgozása - az akkutelpek élettartama)
nagyon nem ilyenek !
A nagy kérdés az, emberiségnek maradt-e még erre ideje ? Mert belátható időn belül (20-25-30 év!)
a már elkezdődött káros folyamatok önfenntartóvá sőt, öngerjesztővé válnak(hatnak) - és rövid időn
belül a Mad Max: Fury Road-jában vízionált körülmények jönnek létre a földön.
(Halkan megkérdezem: Láttok arra mutató jeleket hogy 20-30 éven belül olyan radikális változások
következzenek be a károsanyag kibocsátásban (nem itt-ott helyileg - hanem globálisan) hogy
megállítható lenne a klímaváltozás? És ennek következményekét a föld elsivatagosodása? (Jó
ideje már tart!) Ennek mi lesz a következménye? Nem 5-6 hanem 100 millíós nagyságrendben
Indulnak meg emberek - ha nem akarnak ott éhen / szomjan halni ahol eddig laktak!
Lesz olyan kerítés amely megállítja őket?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#201 A SZET  (Szivattyús Energia Tárolás) sem jár kevesebb ökológiai katasztrófával mint az akkus tárolás.
Az Aranyos völgyi tervek 2007 óta húzódnak, és a zöldeken kívül nem kevés politikai zöngéje is volt-van a projektnek.
https://index.hu/belfold/szet8700/
Hallott valaki bármit is azóta a beruházásról?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#202 Nem a SZET-ről beszéltem, hanem: "energia tárolás "zöld" módszerét is ki kéne még találni"

Mert a jelenlegi megoldások mind többé-kevésbé (de inkább "többé") környezetszennyezőek.

A másik: Tegnap olvastam valahol hogy egyetlen póló előállítása során annyi vizet használnak.
amennyi egy ember 13 évi ivóvíz szükségletének felel meg.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#201 Hát én azt gondolom a fúziós erőmű nehézségeit tekintve, hogy a sötét energia kihasználása hamarabb eljöhet (már ha létezik)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei

#204 Akkor mi lesz itt 50 év múlva? Az unokáid nem fogják megbánni hogy egyáltalán megszülettek?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei

#202 Lehet ipari területet csinálni Magyarország természetvédelmi területeiből, sőt egész Magyarprszágos egyetlen ipari területté lehet nyilvánítani, csak semmi értelme nincs. A másik dolog az, hogy az ilyen és ehhez hasonló projektek tulajdonosi és anyagi háttere meglehetősen tisztázatlan, például offshore, vagy/és frissen alakult cégekből áll. Mert milyen jó lenne, ha a rendelkezésre álló pénzt maga az ország biztosítaná (például a Belgrád-Budapest vasútvonal helyett..., de ez a vonat már elment). Természetesen nem itt, mert ez világörökségi terület, másrészt azért sem, mert maga a „természet”.

Vannak tervek Nyugat-Európában, ésszerű tervek, és azok - kis hazánkkal ellentétben - meg is valósulnak. Mi, ha mást nem is tudunk tenni, várnunk kéne, vagy időközben valahogyan beilleszteni az energiapolitikánkat a megvalósuló projektekbe. Mindezeket a lehető legkisebb természetrombolással vagy anélkül kell kivitelezni, mindenképpen meghallgatva a szakma és lakosság véleményét, és tiltakozás esetén dobni a projektet.

Egyébként regionális energiatermelés is lehetséges, csak azt az államnak támogatnia kéne. Városok vagy házak energiatermelő rendszereinek kiépítéséről beszélek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei | kicsit más

#206 Másrészt a tömegközlekedés, illetve a járművek gyártása területén néhány éve elindult egy folyamat, melyet nem kifejezetten az állam, hanem üzletemberek, gyártók indítottak el. Gondolok, Elon Muskra, aki elindított egy újfajta gondolkodást, megnyitotta az utat az elektromos autózás felé, úgymond a gépkocsi gyártókat rántotta ki az állóvízből. Sőt más terveit is viszi, nemcsak a Tesla-t. Igaz, (szerintem) leginkább a Toyota tart lépést Muskkal, de ők a hibrid hajtást fejlesztik, ami szintén egy jó út.
https://www.toyota.hu/hybrid-innovation/index.json
A többi autógyártó, hm, bukdácsolnak.
Szóval van az innováció, van a kivitelezés és ezeket nem ész nélkül kell.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei | geotermikus, hőszivattyú

#194 Napelemet minden házra" analógiája.  
Mint minden téren, itt is igen nagyon a dolgok mögé is kell nézni a tisztánlátás végett.

A napelem manapság még meglehetősen drága (sörösdobozzal szokták helyettesíteni ;)). Akkor úgy helyesbítek, az állam támogassa inkább a geotermikus erőművek kiépítését. Nagyban is lehet. Íme:

A turai az első villamos áramot termelő geotermikus erőmű Magyarországon és a régióban, amely mintaként szolgál a hazánkban bőségesen elérhető közepes hőmérséklet tartományú termálenergia elektromos áram előállítási felhasználására. Az erőmű Organic Rankine Cycle (ORC) technológiával termel 2,7 MW elektromos áramot a közüzemi hálózatra. Építése 2017-ben kezdődött, első szakaszát 2018-ban helyeztük üzembe. A beruházás során a műszaki feladatok ellátása mellett a projekt valamennyi területét a Mannvit koordinálta az első előkészítő lépésektől a megvalósítás teljes folyamatán át.
https://www.mannvit.hu/projektek/geotermikus-eromu-tura/

A Turawell Kft. geotermikus erőműve 2017 őszén kezdte meg működését. Ez az első hazai, kapcsoltan hő- és villamos energiát előállító geotermikus erőmű, amely egész Közép-Európában is egyedinek számít. A szingapúri KS Orka által megvalósított fejlesztés eredményeként létesült erőmű 124°C-os termálvíz kisajtolásával működik, hozzávetőlegesen 2 MW villamos teljesítménnyel, így 800 család évi villamosenergia-igényét biztosítja. Az üzemlátogatás során megtekintjük a be- és kisajtoló kutakat, az erőmű gépészeti részét, a vezérlőközpontot, valamint egy prezentáció keretében bemutatásra kerül az erőmű kivitelezési időszaka és annak kihívásai.
http://www.bme.hu/node/5335

Több: https://alternativenergia.hu/tag/geotermikus-eromu

Kicsiben ugye, úgy hívják, hőszivattyú. Miért nem cuppan rá az állam?
Például engem is érdekelne, csak nincs rá pénzem (értelmes támogatás sem)...

Ugye, beszéltünk az energiatárolásról.

A napelemeknél (stb.) vissza tudod táplálni a rendszerbe az áramot, megveszik. Mmm, csak az a kis gond, hogy M.o-on változik a szabályozás: 2021-ben még megéri felszerelni, de a 2022-től felszerelt napelemek esetén már l...szt sem kapsz visszatáplált áramért. Jessz..

Akkor a tárolást kihúzhatjuk szerintem, mert visszatáplálod a rendszerbe, másként eladod. ;)
Majd megoldják a gazdaságos tárolást is... . Nem könnyű eset.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei | nem ismerkedés céllal

#198 egy dobozos sörrel...

A faterom volt egy időben ott az üzemvezető. :D

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei | napi hír

#208 Most jött

OS - A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közleménye
    Budapest, 2021. február 11., csütörtök (OS) - A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nyitott az innovatív iparági megoldások ösztönzésére.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi
kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Ságvári Pál tartotta a
nyitóelőadást február 11-én az Egyesült Királyság nagykövetsége és
az Okos Jövő Innovációs Klaszter közös szervezésével rendezett III.
Energetikai Innovációs Fórumon, ahol a középpontban az
energiatárolás és a hálózatok rugalmassága állt.

 Az eseményt az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, Paul
Fox nyitotta meg, szintén nyitóbeszédet tartott Bertalan Zsolt, az
Okos Jövő Innovációs Klaszter elnöke. A fórumon az Egyesült
Királyság nemzeti energiaszabályozó hatósága, az Ofgem részéről Tom
Corcut, a nagykereskedelmi piaci részleg főosztályvezető-helyettese
és Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese is előadást
tartott. A konferencián brit iparági szereplők mutatták be az
energiatárolás és a hálózati rugalmasság területén szerzett
tapasztalataikat, tevékenységüket és a terület innovatív
lehetőségeit.

A Hivatal elnökhelyettese "A MEKH hálózati rugalmasság ösztönzési
feladatai a Tiszta energia csomag átültetése tükrében" című
előadásában bemutatta a 2018-2019-ben fokozatosan hatályba lépett
"Tiszta Energiát Minden Európainak" uniós energetikai
jogszabálycsomag keretrendszerét, ahol kiemelte, a hálózatok
rugalmasságának fejlesztése a villamosenergia-szektor
szabályozásának és szereplőinek széles körére és kölcsönhatására
épülhet föl.

 Felidézte a 2020. december 7-8-i uniós villamosenergia-iparági
fórum (Firenzei Fórum) következtetéseit, kiemelve a rugalmas
forrásokhoz történő hozzáférés lehetővé tételét magas-, közép- és
alacsony feszültségű hálózatokon egyaránt. Felhívta a figyelmet a
helyi hálózatok növekedő szerepkörére a rugalmassági források
becsatornázásában.

 A Magyar Energia- és Klímastratégia sarokköveinek és innovatív
területeinek ismertetése során a MEKH elnökhelyettese rávilágított a
2030-as és 2040-es évekre a villamosenergia-termelési mixben
előirányozott jelentős mértékű fotovoltaikus erőművi kapacitások
kiépülése és a vele együtt járó hálózati rugalmassági igények
növekedése közötti összefüggésre. A nem szabályozható, alapvetően
időjáráskövető fotovoltaikus naperőművi kapacitások gyors kiépülése
egyre nagyobb kihívást jelent a hálózatok szabályozhatóságában,
egyúttal növeli az igényt a hálózat rugalmasságát szolgáló
erőforrások bevonására.

Az időjárásfüggő termelők hatékony rendszerbe integrálásához
szükséges a határkeresztező kapacitások fejlesztése, piaci
kihasználtságuk növelése, és fontos a határokon átnyúló, regionális
és EU-s kiterjedésű piacintegrációs projektek megvalósítása (például
a másnapi és a napon belüli piac-összekapcsolások fejlesztése, uniós
kiegyenlítő-szabályozási energiacsere platformok felállítása). A
határkeresztező piac- és infrastruktúraintegráció – bár eltérő
sebességgel, de – folyamatos, a célkitűzések világosak. A határokon
átnyúló együttműködés azonban szükséges, de nem elégséges feltétele
a megújulók sikeres integrációjának. Szükséges a hazai – kiemelten a
nagyfeszültségű – elosztó hálózat fejlesztése is, és a rugalmassági
források lokális, helyi, elosztói szintű becsatornázása is. Erre
nyújt jelentős részben keretet a "Tiszta energia csomag" részeként
hatályba lépett 2019/944 EK irányelv (2019. június 5.) a villamos
energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról, és az irányelv
rendelkezéseit átültető magyar jogszabály, a 2020. évi CLXXVI.
törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény
módosításáról.

Ságvári Pál ismertette az új hazai iparági jogszabályi környezetből
az aggregátorok és az energiaközösségek megjelenését és szerepkörét,
jelezte, a Hivatal készen áll és várja az új piaci szereplők
bejegyzés iránti kérelmét a MEKH által vezetett közhiteles hatósági
nyilvántartásba. Bemutatta továbbá az elosztói rugalmassági
szolgáltatások és az átviteli és elosztói rendszerüzemeltetői
engedélyesek közötti együttműködés kereteit. Az új szolgáltatások,
szereplők és tevékenységek részletes szabályozása a
villamosenergia-ellátási szabályzatokban kerül meghatározásra, ahol
a szabályzatok jóváhagyásáért a Hivatal felel. Kiemelte, hogy a MEKH
új feladataként figyelemmel kíséri az aktív felhasználók, az
együttesen tevékenykedő aktív felhasználók vagy az energiaközösségek
által termelt és elfogyasztott villamos energia mennyiségének
alakulását, az energiaközösségek alapítását, az aggregátori
tevékenység elterjedését, továbbá azonosítja az ezeket akadályozó
tényezőket, és azok felszámolása érdekében javaslatokat fogalmaz meg
a miniszter számára.

A MEKH nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese jelezte, a
Hivatal nyitott az innovatív iparági megoldások ösztönzésére, a
legjobb nemzetközi példák és gyakorlatok vizsgálatára és hazai
bevezetésük vizsgálatára. Felvetett kérdéseinek megfelelően a fórum
résztvevői megvitatták a rugalmassági források további ösztönzésének
lehetőségeit, valamint az innovatív rugalmassági források szerepét
és súlyát a fosszilis tüzelésű, szabályozható erőművek kiváltásában.

 A konferenciáról készült videófelvétel hamarosan elérhető az Okos
Jövő Innovációs Klaszter YouTube csatornáján.

     Kiadó: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
 -------------------------------------------------------------------
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az ittas vezetés nem jó reklám

A Jeep jobbnak látta, ha törli a Youtube-ról azt a reklámját, amit a Superbowl alatt mutattak be Bruce Springsteen főszereplésével. Az ok, hogy kiderült, az énekest novemberben ittas vezetésen kapták New Jersey-ben.

A rendőrség megerősítette az újságok értesülését arról, hogy az énekes ittas állapotban gondatlanul vezetett, hozzátéve, hogy Springsteen együttműködő volt a hatóságokkal.

A Jeep reklámja volt az első, amit Springsteen valaha elvállalt a karrierje alatt. A Middle, azaz Közép címet viselő hirdetésnek egyébként ő és Ron Aniello írta a zenéjét is.

-- Helytelen lenne, ha egy olyan ügy részleteit kommentelnénk, amelyről csak olvastunk

– áll a Jeep szóvivőjének nyilatkozatában, ugyanakkor a közlemény szerint helyes döntésnek tartják, hogy addig ne legyen elérhető a reklám, amíg a vizsgálat le nem zárul. A szóvivő szerint bár a reklám üzenete a közösség erejéről és az egységről relevánsabb, mint valaha, ugyanakkor az az üzenet is legalább ennyire fontos, hogy az ittas vezetés sosem megbocsátható.

A kétperces reklám egyébként tényleg fontos üzenetet közvetítene az amerikaiaknak, a reklám célja lenne, hogy az ország megosztottságán változtasson. A videóban Springsteen meglátogat egy templomot, ami az ország középpontján áll, és azon elmélkedik, mi teszi az embereket amerikaiakká, és mi adhat reményt. Az más kérdés, hogy kicsit olyan az egész végkicsengése, mintha egy Jeep vásárlása dobna az ügyön, de hát mégiscsak el kell adni valamit egy reklámban.

A reklám még elérhető volt a cikkünk írásakor:

https://www.youtube.com/watch?v=G9Fl-j9x8lc

https://www.instagram.com/p/CLA2V2BBA9h/

https://langolo.hu/bruce-springsteen-ittasan-vezetett-ezert-a-jeep-rajot...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Zebraminimum

Székely Sándor a közúti balesetek számának csökkentéséért határozati javaslatot nyújtott be a „Zebraminimum” bevezetéséről (több, mint egy éve). A független képviselő az elmúlt évek egyre gyakoribb gázolásos balesetei miatt sürgeti a gyalogátkelők állapotának felmérését, az azokra vonatkozó jogszabályok azonnali felülvizsgálatát.

Honlap: http://zebraminimum.hu/

Elvárások:

  • Az utcai közvilágítási előírástól 30 százalékkal nagyobb fényerőt kell biztosítani a gyalogátkelőknél.
  • A lámpás átkelőhelyeknél hangos jelzéssegítőt kell kialakítani.
  • 40 km/óra legyen a sebességhatár minden oktatási intézmény (bölcsőde/óvoda) 300 méteres sugarú körében a gyalogátkelőknél.

„Zebraminimum” a gyalosgázolások csökkentéséért | Kölcsey Televízió
https://www.youtube.com/watch?v=izFt9BUANs8

Forrás: Elindult a zebraminimum.hu honlap: jelöld be a térképen a problémás helyeket!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megújuló energiaforrások veszélyei | geotermikus, hőszivattyú

#208 A napelemeknél (stb.) ...

...Majd megoldják a gazdaságos tárolást is... . Nem könnyű eset.

Azért vannak lehetőségek, csak némi hely kell hozzá, ahol egy elég erős néhány m. magas építményt fel lehet állítani. De ez lehet kút is. Ennek az építménynek (kútnak) része lenne egy sok sok elemes áttételt biztosító hajtómú, amit nappal a napelemek által hajtott villanymotorok forgatnak, az áttételnek olyannak kell lennie, hogy a nappali folyamtos forgás estig felhúzzon az építmény (kút) tetejére egy kb.szot nagy sújt. Este a sújt vissza kell engedni, olyan sebességgel, hogy reggelig tartson, az áttétel túlsó végén immár generátorokat forgatva.

Ez csak egy példa.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megújuló energiaforrások veszélyei | geotermikus, hőszivattyú

#213 Igen! Én nemrég olvastam ilyet is:

a napelem hajtotta szivattyúk nappal felnyomják a vizet, este nyit szelep lefele ágon, víz csövön lezúdul, hajtja a generátort, lent a víz összegyűl, nappal szivattyú visszanyomja. Ki van számolva, megvalósítható úgy is, hogy kb. majdnem egy heti napsütés mentes időszakra is biztosíthat 4kWh áramot.

A mérnökök majd kifundálják. ;)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Szilas-tó Természetvédelmi Terület

#206 Amikor sokat nem lehet tenni..., már.

Meddig hagyjuk?!
"Búcsúznak az őzek a letarolt Szilas-tó Természetvédelmi Területtől. Még néhány nap és örökre eltűnnek. Egykori otthonukat néhány „ember” anyagi érdeke miatt a hivatalos szervek asszisztálásával teljesen elpusztítják. Szerencsétlenek még reménykednek, hogy új otthonra lelhetnek. Esélyük sincs, mert a régióban ez volt az utolsó menedék. Jól nézzétek meg őket! Ők már halottak."
https://www.youtube.com/watch?v=iOc-mgWvTL8

Október 1-jén egy sportpályán találkozott a kerületi vezetés a tulajdonosokkal, ahol az adás-vételről tárgyaltak. „Ha a kisajátítás sikeres, az önkormányzaté lesz a terület, és nem vágunk ki fákat. Ha nem sikerül, akkor elfogy a levegő, és nem tudunk mit csinálni” – jellemezte az akkori helyzetet Matlák. Szerinte a tulajdonosok is jól jártak volna a kisajátítással, többeknek ugyanis olyan kis földje van itt, hogy a fakitermelésből se jött volna be nagy összeg, páran pedig már évek óta nem foglalkoznak az itteni tulajdonukkal.

-- Abban egyeztek meg, hogy az önkormányzat elindítja a kisajátítás folyamatát, a tulajdonosok pedig ígéretet tettek, hogy addig nem kezdik meg a favágást.

Öt nappal később a kerületi képviselő-testület ülésén hivatalosan is megbízták a polgármestert, hogy készíttessen két értékbecslést a területről, és kezdje meg a kisajátítás előkészítését. Ez a folyamat azonban hosszabb volt, mint Lillik gondolta, és pár héttel később egy levélben már azt írta Cserdinének, hogy

-- nem vár tovább, a hatályos erdőtervnek megfelelően folytatja a fakitermelést.

Matlák szerint itt ment el a hajó, mint fogalmazott, az önkormányzat már a tárgyalások legelején egyértelművé tette, hogy az erdőt akarja kisajátítani, és nem a földterületet, ezt a polgármester külön ki is emelte az októberi testületi ülésen. Az alpolgármester szerint az erdőgazdálkodó türelmetlen volt, és gyorsan akart pénzhez jutni, ezért nem várta meg a több hónapos folyamatot, mire az önkormányzat fizetett volna.

https://telex.hu/belfold/2021/01/26/xv-kerulet-szilas-to-nevesincs-to-fa...

Peticíó: https://szabad.ahang.hu/petitions/vedjuk-meg-a-szilas-to-termeszetvedelm...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

... veszteségeink nemzetközi kitekintéssel

#215 https://greenfo.hu/hir/tarvagas-a-szilas-to-termeszetvedelmi-teruleten-v...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve