A Mozilla reagált a Firefox jövőjével kapcsolatos aggályokra, és egyértelmű üzenetet küldött a felhasználóknak. Bár a böngésző „modern AI-böngészővé” alakul, az összes mesterséges intelligenciához kapcsolódó funkció teljesen kikapcsolható lesz. A fejlesztők egy belső nevén „AI kill switchként” emlegetett megoldáson dolgoznak, amely garantálja a felhasználói kontrollt. A funkció várhatóan 2026 első negyedévében érkezik.
Alakul a verseny az AI fejlesztő eszközök piacán. Múlt héten írtam is, OpenAI megvette a Windsurf-t, majd másnap kiadta a nagy kódbázisokra optimalizált Codex agentet.
KONTEXTUS
Pikantéria, hogy ezzel a lépéssel versenyre kelnek a Microsofttal, akivel tucatnyi más téren közeli partnerek. VSCode egy MS OSS projekt, erre épít bizonyos korlátok között a Cursor, a Windsurf és mások is.
LÉPETT A MICROSOFT
A májusi Build 2025 konferencián Satya emelte a tétet, bejelentette a GitHub Copilot for VS Code megnyitását.
Anthony Enzor-DeMeo hivatalosan is átvette a Mozilla Corporation vezérigazgatói posztját, és olyan stratégiát vázolt fel, amelynek középpontjában a bizalom, átláthatóság és a felhasználói kontroll áll, miközben a mesterséges intelligencia (AI) jelentős, de szigorúan szabályozott szerepet kap.
Megjelent az OpenShot 3.4, a népszerű, szabad és nyílt forráskódú videószerkesztő legújabb kiadása, amely minden támogatott platformon a teljesítményre, stabilitásra és a munkafolyamat finomítására helyezi a hangsúlyt. A fejlesztők szerint ez az egyik legnagyobb előrelépés a 3.x sorozaton belül, különösen sebesség és erőforrás-hatékonyság terén.
Az ünnepi szezon közeledtével vásárlóként különösen óvatosnak kell lennünk, mert ilyenkor megszaporodnak az online csalások. Nemrég egy több mint 2000 hamis online áruházból álló hálózatot tártak fel, amelyet a Black Friday és a Cyber Monday időszakának kihasználására építettek ki.
A CloudSEK kiberbiztonsági cég nemrég fedezte fel a hatalmas hálózatot, amely nem szimpla elkülönített csalási módszereket alkalmaz, hanem egy összehangolt, szervezett csalási műveletként működik.
A nyílt forráskódú Keras könyvtárban felfedezett sebezhetőség lehetővé teheti a támadók számára tetszőleges helyi fájlok olvasását, illetve szerveroldali kérések (Server-Side Request Forgery – SSRF) manipulálását. A Keras a Python-interfésszel ellátott, magas szintű mélytanulási API, amely lehetővé teszi neurális hálózatok egyszerű kialakítását és futtatását JAX, TensorFlow és PyTorch környezetekben.
Az AI fénysebességgel formálja át az informatika világát, és ezzel együtt a közösséget is megosztja. Vannak, akik izgatottan kísérleteznek, mások szkeptikusok, néhányan félelemmel figyelik az új technológiát, és persze akadnak, akik már az élen járnak. A fejlődés tempója miatt a kompetenciák is egyre jobban szétválnak. A HWSW kraftie! ezt a jelenséget hivatott bemutatni az AI Engineering Demo Day eseményen, ahol három különböző területen dolgozó csapat élőben mutatja be, hogyan használják az AI-t a gyakorlatban.
Intel mérnökei folytatják a Crescent Island támogatásának előkészítését a Linux 6.19 kernelhez. A Crescent Island az Intel közelmúltban bejelentett Xe3P grafikus kártyája, amely 160 GB VRAM-mal rendelkezik, és elsősorban vállalati szintű AI inferenciára optimalizált. Az Intel nyílt forráskódú Linux grafikus driver csapata gyorsan elkezdte integrálni az új kártyát a Xe kernel grafikus driverbe, a korábbi Nova Lake Xe3P kódútvonalakat felhasználva.
A kiberbiztonsági kutatók új biztonsági problémát találtak az OpenAI ChatGPT Atlashoz hasonló agentic (ügynöki) böngészőkben. A felhasznált AI modelleket kontextusmérgező támadásoknak teszik ki, azaz egy rosszindulatú szereplő képes olyan weboldalakat létrehozni, amelyek különböző tartalmakat jelenítenek meg a böngészőknek és a ChatGPT és Perplexity által működtetett mesterséges intelligencia-crawlereknek.
A Qualcomm bejelentette, hogy felvásárolja az Arduinót, amely legismertebb az egyszerűen programozható mikrokontroller platformjairól, melyek világszerte több millió hobbiprojekt és professzionális fejlesztés alapját képezik. A lépés jelentős fordulópont mindkét vállalat életében, hiszen céljuk, hogy a mesterséges intelligenciát (AI) és az edge számítástechnikát közelebb hozzák a fejlesztőkhöz.
A támadók RMM eszközöket – mint például ITarian (korábban Comodo), PDQ Connect, SimpleHelp és Atera – használnak, hogy tartósan távoli hozzáférést szerezzenek a kompromittált rendszerekhez. A felhasznált rosszindulatú telepítőprogramokat legitim böngészőfrissítéseknek, meeting- vagy partimeghívóknak, esetleg kormányzati űrlapoknak álcázták, kihasználva a felhasználók általánosan gyakorolt IT-adminisztrációs szoftverek iránti bizalmát.
A mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) mindennapjaink szerves részévé vált, és különösen az informatikai világban hozott hatalmas változásokat. A legnagyobb technológiai vállalatok milliárdokat fektetnek be a fejlesztésébe, de közben egyre sürgetőbb kérdés: hol húzzuk meg a határt a felhasználásában? A Fedora Projekt most egyértelmű lépést tett annak érdekében, hogy meghatározza, miként alkalmazható az AI a közösségben úgy, hogy az egyszerre támogassa a hozzájárulásokat és megőrizze a közösség alapértékeit.
Kiberbiztonsági kutatók azonosították, hogy a kiberbűnözők számos AI-alapú fejlesztői platformot hamis CAPTCHA oldalak létrehozására használnak, amelyek célja a detektálás megkerülése és a felhasználók megtévesztése. Az áldozatokat ezek az oldalak adathalász (phishing) weblapokra irányítják át.