Az VirtualBox egy több platformon is futtatható virtualizációs alkalmazás. A segítségével virtuális gépeket hozhatunk létre és futtathatunk különféle operációs rendszerekkel egyazon gépen, egy időben. A VirtualBox tehát lehetővé teszi, hogy Windows, Mac, Unix vagy más Linux rendszereket futtassunk a Linux rendszer alatt, így olyan alkalmazásokat működtessünk, amelyek kompatibilitása másképpen nem lenne megfelelő.
A Linux Mint telepítése után az Acer gyártmányú számítógépeken előfordulhat, azaz igen esélyes, hogy a Linux rendszer nem indul el. Ennek oka a Windows 8 verziótól használt Secure Boot védelem, a digitális aláírások tekintetében. Itt és most az Acer által közzétett megoldást https://us.answers.acer.com/app/answers/detail/a_id/27072/
fordítottam magyarra, kiegészítve némi saját magyarázattal, továbbá az alábbi videóban látottakkal:
Már hat éve, hogy megjelent a GIMP 2.8-as változata, az azóta eltelt időben pedig a fejlesztői csapat azon dolgozott, hogy valami igazán ütőset tudjanak összehozni a következő nagy frissítésre, ami most meg is érkezett a 2.10-es variánssal.
A GIMP keményen odateszi magát azért, hogy megfelelő, és legfőképpen ingyenes alternatíva legyen a Photoshopot kedvelőknek, de a felhasználók nem csak Linux és BSD alól érkeznek, ugyanis jelentős azok száma is, akik Windows vagy macOS alatt használják.
(Frissítve) A Spectre nevű sérülékenység két hibája többé-kevésbé minden modern processzort, a Meltdown pedig az Intel elmúlt 10 évben megjelent valamennyi processzoraát és néhány erősebb ARM processzort érint – lehetővé téve adatszivárgást. Az Intel Management Engine sebezhetőségei pedig távoltól teszik elérhetővé a gépet. Mindegyik hibára született már hibajavítás, ezek telepítése elengedhetetlen lesz a jövőben a számítógépek biztonságos üzemeletetéséhez. Az első javítások még januárban jelentek meg, de az Intel mikrokód frissítés és a Windows frissítés is olyan hibákat okozott, mely után a gyártók újabb javításokat adtak ki.
Van egy 8 éves Hp Compaq asztali gépem. Megbízható, stabil, de már elég lassú. 2GB RAM, 2.8 GHZ Intel CPU, 300 GB HDD. Eredetileg Windows 7 Pro volt rajta, 3 éve Windows 10 Pro-ra ingyenesen frissítettem. Mivel már nem nagyon akartam hardveresen bővíteni, ezért azt gondoltam, szoftveresen felújítom. A gépre dual bootban telepítettem Linux Mint 18.3 64 bit XFCE-t. Pár nap használat után mondhatom, hogy a gép, mint a villám, úgy viselkedik. Különösen szembetűnő ez, ha a Windows 10 Pro sebességéhez hasonlítom.
Ha a gépeden már telepítve van egy Windows kiadás és mellé szeretnéd telepíteni a Linux Mint valamelyik változatát, előfordulhat, hogy problémába ütközöl. A megoldás nagyon egyszerű, ugyanis csak annyit kell tudnod, hogy a gépeden tartózkodó Windows az UEFI vagy a Legacy módban lett telepítve.
A telepítési módszer elnevezése 'dual-boot'.
Ha a Windows ...
-- a Legacy módban lett telepítve, akkor tedd át a BIOS-ban az UEFI boot beállítást Legacy-ra, és máris menni fog a Mint telepítése.
A Black Lab CEO-ja informálta a felhasználókat, hogy karácsony alkalmából ingyenesen letölthetővé vált a Lindows utódjaként ismert Linspire Linux 7.0-ás verziója.
A Linspire egy Debian/Ubuntu alapú desktop operációs rendszer, amelyet elsődlegesen otthoni és irodai felhasználóknak terveztek, olyanoknak, akik szívesen váltanának Windows-ról vagy macOS-ről Linuxra, de itt meg kell fizetni a Microsoft által levédett rendszer licenc árát.
Új verzió jelent meg a Wine köztesrétegből, amellyel Linux alatt lehet windows-os programokat futtatni. A különböző verziók Linux Mint-re történő telepítésérő itt olvashattok részletesebben. Azok akik a stabil verziót szeretnék használni a 2.0.2-es verziót használhatják. Azok számára, akik inkább kipróbálnák az újdonságokat a 2.16-os verzió érhető el. Ebben a verzióban a következő újdonságok vannak a hibajavításokon kívül:
A Samba már tegnap kiadta a sebezhetőség javításait az újabb (4.6.3, 4.5.9, 4.4.13) verziókhoz, valamint a nem-támogatott verziókhoz is, viszont akinek nincs lehetősége a frissítésre, az az smb.conf fájlban állítsa be az
A Samba már tegnap kiadta a sebezhetőség javításait az újabb (4.6.3, 4.5.9, 4.4.13) verziókhoz, valamint a nem-támogatott verziókhoz is, viszont akinek nincs lehetősége a frissítésre, az az smb.conf fájlban állítsa be az
Sok felhasználónak gondot okoz, hogy a jól "belakott" merevlemezen, ahol Linux és Wndows van, időnként utóbbit újra kell telepíteni. Ilyen esetekben a Grub "úgymond " eltűnik, így a linux nem indítható.
Mostanában minden hétre jut valami ingyen játék. Volt már FPS, stratégia és most egy különleges egyveleg: a Mount&Blade.
A játék érdekes keveredése a stratégiának, a szerepjátéknak, de tartalmaz némi managementet is, amennyiben saját csapatunk ellátmányát, felszerelését és lovait szintén nekünk kell beszerezni. Ehhez jönnek még az elfoglalható falvak és várak, melyeket fejleszteni is lehet, ezzel növelve vagyonunkat.
Péntek óta folyamatosan jönnek a híradások egy újabb zsarolóvírusról, amely a Windows egy márciusban befoltozott sérülékenységén keresztül terjed. Az SMB távoli kódfuttatást lehetővé tevő hibáját használja ki a féregszerű terjedésre is képes WannaCry (további elnevezései: WannaCrypt, WanaCrypt0r 2.0, Wanna Decryptor) kártevő robbanásszerűen ért el a világ minden tájára és ejtett fogságba a windowsos gépek százezreit három nap leforgása alatt. A ramsonware, azaz az adatokat túszul ejtő program 300 dollárnak megfelelő Bitcoinért szabadítható fel, ha hinni lehet a vírust író gazfickóknak.
A virtualizációs körökben forgolódók által minden bizonnyal jól ismert StarWind nemrég bejelentette, hogy tradicionálisan Windows-alapú megoldását a piaci trendeknek és az ügyfeleiktől érkező óriási érdeklődés miatt Linux alapokra helyezi. Ezzel az ügyfelek egyebek mellett megspórolhatják a Windows licenc árát.
Linux alatt a Wine alkalmazása azért lehet hasznos, mert segítségével Windows alapú szoftverek futtathatók Linux operációs rendszerek alatt. A Wine egy kompatibilitási réteg, amely lehetővé teszi a Windows alkalmazások futtatását más operációs rendszereken anélkül, hogy teljesen szimulálná a Windows környezetet.
Néhány lehetséges előnye a Wine használatának Linux alatt: