A Linux Lite 7.8 öt hónappal az előző kiadás után érkezett meg, továbbra is az egyszerűségre és alacsony erőforrás-igényre építve. Az Ubuntu 24.04.3 LTS alapokra épülő rendszer legnagyobb újdonsága a házon belüli eszközök teljes átdolgozása Python és GTK4 használatával. Emellett bővült a szoftverkínálat, frissült a rendszerfigyelés, miközben a megszokott, letisztult megjelenés megmaradt. A Linux Lite 7.8 így egyértelmű lépés a modernizáció felé, anélkül hogy feladná könnyűsúlyú jellegét.
A Budgie Desktop 10.10.1 az első karbantartási kiadás a 10.10-es sorozatban, amely számos technikai finomítással és régóta várt fejlesztéssel érkezik, különösen a Wayland környezet használói számára. Az új verzió célja a stabilitás növelése, az egységesebb működés és a modernebb megjelenítők jobb kezelése.
A Jellyfin egy népszerű, szabad és nyílt forráskódú médiakiszolgáló, amely lehetővé teszi a felhasználók számára saját film-, sorozat-, zene- és egyéb médiagyűjteményük rendszerezését, kezelését és streamelését. Az alkalmazás évek óta elérhető volt gyakorlatilag minden jelentősebb okostévé-platformon – egyetlen komoly kivétellel: a Samsung Tizen OS-sel. Ez a helyzet azonban most végre megváltozott.
Az OPNsense 26.1 a legújabb verziója a FreeBSD-alapú, nyílt forráskódú tűzfal- és útválasztóplatformnak, amely kisméretű és nagy hálózatok számára egyaránt ideális. Az új kiadásban átalakították a tűzfal kezelőfelületet, frissítették a valós idejű naplózást és egyszerűsítették a szabályok létrehozását. A rendszer integrálhatósága javult az API-bővítésekkel, míg az új Q-Feeds plugin révén a hálózatbiztonságot fenyegetés-intelligencia adatokkal lehet fokozni.
Megérkezett a Tails 7.4.1, egy rendkívüli biztonsági kiadás, amely súlyos titkosítási hibákat javít. A frissítés különösen fontos azok számára, akik a Tails rendszert anonimitásuk és adatvédelmük megőrzésére használják, hiszen bizonyos sérülékenységek akár a felhasználók azonosítását is lehetővé tehették volna.
Megérkezett a Vivaldi böngésző 7.8-as verziója, és az eddigi egyik legnagyobb előrelépést hozza a lapkezelés terén. A frissítés középpontjában a Tab Tiling, azaz a lapok csempézése áll, amely mostantól valóban azonnali, természetes műveletté válik. Az új kiadás emellett intelligensebb rögzített lapokat, továbbfejlesztett levelezőt és számos stabilitási javítást is tartalmaz. A cél változatlan: valódi kontrollt és hatékony munkafolyamatokat adni a felhasználók kezébe.
A Krita Alapítvány bejelentette a Krita 5.2.15 kiadását és általános elérhetőségét, amely a hatékony, ingyenes, nyílt forráskódú és platformfüggetlen digitális festőszoftver első frissítése. A Krita 5.2.15 egy hibajavító kiadás a számos újdonságot hozó 5.2-es verzióhoz. Az 5.2-ben számos nóvum van kezdve a szöveg- és animáció-hang kezelés alapvető változásaitól a különböző kisebb dolgokig, mint például az összes kiválasztott réteg átalakítása!
A Notepad++ ismerős lehet a Windows-on tevékenykedő felhasználók számára. Kicsi, gyors, nagy tudású Scintilla alapú, C++ programnyelven írt szerkesztőprogram, akár szövegfájlok, akár forráskód szerkesztéséhez. Ügyes szerkesztő, hatékony eszközök, bővítmények jellemzik ezt a programot. Na de miért írok egy csak Windows-on elérhető szerkesztőről a Linux Mint oldalán? A Notepad++ alapján elkészült a platformokon átívelő, újraimplementált változata, amely neve Notepad Next.
Megérkezett a PyTorch 2.10, a népszerű, nyílt forráskódú mélytanulási keretrendszer legújabb kiadása, amely tovább erősíti a nem NVIDIA-alapú gyorsítók támogatását. Az új verzió számos újdonságot hoz az AMD ROCm számítási stackhez és az Intel GPU-khoz, miközben a CUDA-t használó rendszerek is több fontos fejlesztésben részesülnek.
A nyílt forráskódú Calibre e-könyv-kezelő elérte a 9.0-s verziót, amely szemmel látható megújulást és számos használhatósági fejlesztést hoz. Az új kiadás középpontjában a vizuális élmény és az olvasás–szerkesztés közötti átjárhatóság áll. A fejlesztők külön figyelmet fordítottak a Linux-felhasználókra és az e-könyv-olvasó eszközök kompatibilitására is. A frissítés már most elérhető Windows, macOS és Linux rendszereken.
A legújabb XDG-Desktop-Portal 1.21 kiadás új funkciókkal bővíti a Flatpak-alkalmazások számára készült portál frontendet. A frissítés fókuszában a felhasználói élmény testreszabhatósága és a modern Linux csomagformátumok támogatása áll, lehetővé téve, hogy a Linux asztali környezetek még rugalmasabban alkalmazkodjanak a különböző igényekhez.
Az NVIDIA 2026 januárjában új biztonsági közleményt tett közzé, amely további sebezhetőségeket ismertet a grafikus illesztőprogramjaiban. A most nyilvánosságra hozott hibák közül egy érinti közvetlenül a Linux asztali rendszereket, míg kettő kizárólag Windows alatt jelent kockázatot. A vállalat legutóbb 2025 októberében adott ki hasonló figyelmeztetést.
A Heroic Games Launcher továbbra is az egyik legjobb választás a GOG, az Epic Games Store és az Amazon Games kínálatának elérésére Linuxon, SteamOS-en és Steam Decken. A frissen kiadott 2.19.0-s verzió jelentős bővítéseket és kényelmi fejlesztéseket hoz, miközben a támogatott áruházak köre is tovább bővül. A fejlesztők szerint ez volt az egyik legaktívabb közösségi hozzájárulásokkal kísért kiadásuk eddig.