2007 augusztusában a NASA újabb mérföldkőhöz érkezett a Mars-kutatásban: útjára indította a Phoenix nevű űrszondát, amely elsőként szállt le a Mars sarkvidéki térségében. A küldetés célja nemcsak a felszín alatti vízjég felkutatása volt, hanem annak vizsgálata is, vajon valaha létezhettek-e olyan körülmények a bolygón, amelyek lehetővé tették volna az élet kialakulását.
1969. május 18-án a Kennedy Űrközpontból elindult az Apollo–10 küldetés, amely a holdraszállás közvetlen főpróbája volt. Bár az eredeti tervek szerint akár ez lehetett volna az első holdraszállás is, a NASA a teljes rendszer és eljárások éles tesztelését választotta, még a tényleges leszállás előtti utolsó lépésig. Ez a döntés megteremtette a sikert a későbbi Apollo–11 küldetés számára, amely két hónappal később történelmet írt.
1973. május 14-én az Egyesült Államok útjára indította a Skylab–1 jelű küldetést, ezzel felbocsátva az ország első, emberek számára is lakható űrállomását. Ez a történelmi esemény nemcsak az amerikai űrprogram fejlődésének fontos mérföldköve volt, hanem több szempontból is korszakhatárt jelentett az űrkutatás történetében. A Skylab indítása egyben az utolsó alkalom volt, hogy a legendás Saturn V rakétát használta a NASA – ez volt az a hordozórakéta, amely az Apollo-program keretében az űrhajósokat a Holdra juttatta.
1961. május 5-én Alan Bartlett Shepard Jr., a NASA egyik első, úgynevezett „Mercury Hetes” (Mercury Seven) űrhajósa lett az első amerikai, aki az űrbe jutott, amikor egy tizenöt perces szuborbitális repülést hajtott végre a Mercury program keretében, a Freedom 7 nevű kapszulában. A rakéta, amely Shepardot az űrbe juttatta, egy Redstone típusú hordozórakéta volt. Shepard 115 mérföldes (kb. 185 kilométeres) magasságot ért el, és körülbelül öt perc súlytalanságot tapasztalt meg.
2000. május 1-jén a világ egyik legfontosabb technológiai ugrását hajtotta végre az Egyesült Államok kormánya. Bill Clinton elnök bejelentette, hogy az amerikai katonai műholdas helymeghatározó rendszerből eltávolítják a Selective Availability nevű pontosságcsökkentő funkciót. Ez a lépés ugrásszerűen növelte a GPS pontosságát a civil felhasználók számára, és lefektette az alapját a modern navigációs eszközök és okostelefonos térképszolgáltatások elterjedésének.
2011. február 24-én a Discovery űrsikló utolsó útjára indult, végrehajtva 39. és egyben záró küldetését, az STS-133-at. Az űrsikló több fontos rakományt szállított a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), köztük az első humanoid robotot, a Robonaut2-t, becenevén R2. A Discovery volt a legtovább szolgálatban lévő űrsikló, és több küldetést teljesített, mint bármely másik NASA űrrepülőgép, ezzel örökre beírta magát az űrkutatás történetébe.
1949. február 24-én az Egyesült Államok elindította a Bumper 5 rakétát, amelyet a NASA az első amerikai rakétának tekint, amely elérte a világűrt. A rakéta egy módosított német V-2 ballisztikus rakétából és egy amerikai fejlesztésű WAC Corporal rakétából állt, és rekordmagasságba, 244 mérföldre (kb. 393 km-re) emelkedett.
1962. február 24-én a világ tanúja lehetett az első műholdas telefon- és televíziós közvetítésnek, amelyet az Echo 1 kommunikációs műhold segítségével hajtottak végre. Bár az Echo 1 technológiája rendkívül egyszerű volt – lényegében egy hatalmas, fémből készült ballon, amely visszaverte a mikrohullámokat –, mégis úttörő jelentőségűnek bizonyult a globális kommunikáció történetében.
1962. február 20-án John Glenn történelmet írt, amikor első amerikaiként megkerülte a Földet. A Friendship 7 űrkapszula fedélzetén háromszor kerülte meg bolygónkat, egy küldetés, amely nemcsak az Egyesült Államok űrprogramját lendítette előre, hanem az egész világot lenyűgözte. Hogyan zajlott a repülés, és milyen technológia tette lehetővé ezt a mérföldkövet?
Az Enterprise és az űrkutatás egyik legfontosabb tesztje: 1977. február 18-án a NASA végrehajtotta az első űrrepülőgép-tesztet (Space Shuttle test flight), ám ez a repülés még nem a világűrbe vezetett. Az első űrrepülőgép-orbiter, az Enterprise, egy Boeing 747-es tetejére rögzítve hajtotta végre szűzrepülését „rögzített üzemmódban” (captive mode), vagyis az űrsikló ekkor még nem vált le a hordozórepülőgépről.
Ma már természetes, hogy az időjárás-előrejelzések pontos műholdas adatokon alapulnak, de vajon honnan indult mindez? 1959. február 17-én a Vanguard 2 lett az első időjárási műhold, amelyet azért küldtek az űrbe, hogy a felhőborítottság eloszlását mérje. Ez a kis műhold úttörő szerepet játszott az időjárás-megfigyelés történetében, és ami még lenyűgözőbb: a mai napig Föld körüli pályán kering
1989. február 14-én elindították az első Block-II GPS műholdat, amely egy új korszak kezdetét jelentette a globális helymeghatározás történetében. Ezek a műholdak alkották meg azt a rendszert, amely napjaink GPS-technológiájának alapját képezi.
1970. február 11-én Japán sikeresen pályára állította első műholdját, az Osumi-t, ezzel pedig történelmet írt, mivel az ország a negyedik nemzetként állította pályára műholdját. Az esemény fontos mérföldkő volt Japán űrkutatásában, és hozzájárult az űrtechnológiai fejlődéshez világszerte.
1974. február 11-én a Titan-Centaur rakéta első tesztindítása kudarcot vallott, mégis sikeresnek tekintették, mivel nem szükségesek újabb tesztek, és a rakétát végül hat alkalommal is sikeresen használták. A történet rávilágít a tudományos világ különleges döntéshozatali folyamatára.
A kommunikációs műholdak, az Iridium 33 és a Kosmos-2251 2009. február 10-én ütköznek az űrben, teljesen megsemmisítve mindkettőt. Ez volt az első jelentős műholdütközés a Föld körüli pályán.