Megjelent a Linux Mint 21 „Vanessa” BÉTA kiadása

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 21 BÉTA kiadását, amely a Vanessa nevet kapta. A 21-es kiadás is az Ubuntu új – 2022. áprilisban megjelent – 22.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió majd 2027-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez. 2024-ig a Linux Mint jövőbeli verziói ugyanazt a csomagalapot fogják használni, mint a Linux Mint 21, így a frissítés különösen egyszerű lesz az emberek számára. A fejlesztőcsapat 2024-ig nem kezd el dolgozni egy új csomagalapon, és teljes mértékben erre az alapra összpontosít.

Verziók

A most megjelent béta kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 5.4-es verzióját, a MATE asztali környezet 2021. augusztus 10-én megjelent 1.26 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2020. december 22-én megjelent 4.16 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

Újdonságok, információk

Újdonságok a havi blogok alapján

Képernyőképek

Linux Mint 21 „Vanessa” BÉTA számos újdonságot kínál a leendő felhasználóknak, amelyek az alábbi három forrásból származnak:

  • Az asztali felületek további tökéletesítésből származó újdonságok,
  • Az Ubuntu alaprendszer frissítéséből származó újabb szoftververziók és finomítások, valamint
  • A Linux Kernel új verziójából származó újdonságok.

Edge ISO-képfájlok

Amennyiben új számítógépén nem tudja elindítani a Linux Mint rendszert, vagy egy esetleg néhány hardvereszköz nem érhető el, akkor próbálja ki a „EDGE” ISO-képfájlt a letöltések között. Az EDGE kiadás megegyezik az eredetivel, azzal a különbséggel, hogy újabb összetevőket tartalmaz, amely jobban támogatja az újabb hardvereszközöket. Az újabb kernel verziója: 5.13.

64 bites változat

Fontos változás, hogy ez a kiadás csak 64 bites kiadásban lesz elérhető. A 64 bites technológia az x86 platformon, papíron 2000 óta, termékként 2003 óta elérhető. Az AMD az elmúlt 17 éveben megjelent processzorai támogatják a 64 bites végrehajtást. Az Intel az elmúlt 12 évben megvalósítja a Core 2 Duo-val és az Intel Core i3 és i5, valamint i7 és i9 sorozataival. Az Atom processzorral szerelt gépekénél ellenőrizni kell a processzor 64 bites képességeit. Általában érdemes 64 bites verziót telepíteni, kivéve, ha a processzor nem támogatja, vagy a rendszermemória mérete kisebb, mint 3 gigabájt.

A Linux Mint 21-es, Vanessa kódnevű BÉTA verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • Cinnamon 5.4 verzió (Cinnamon változat),
  • MATE 1.26 verzió (MATE változat),
  • Xfce 4.16 verzió (Xfce változat),
  • Linux kernel 5.15 verzió,
  • A linux-firmware verzió: 20220329.
  • Flatpak version: 1.12.
  • Ubuntu 22.04 programcsomagok:
    • Mesa 22.0,
    • GCC 10.3,
    • LibreOffice 7.3,
    • A legújabb Mozilla Firefox, Thunderbird kiadások.

Frissítési figyelmeztetések

  • Ez a BÉTA kiadás kritikus hibákat tartalmazhat, ezért ezt a kiadást csak tesztelési céllal használja, annak érdekében, hogy visszajelzéseivel segíthesse a Linux Mint fejlesztőcsapatát. Így a fejlesztők még a végleges kiadás előtt javíthatják a felmerülő hibákat.
  • A BÉTA kiadásról frissíthet majd a végleges kiadásra.
  • A Linux Mint 20.x-es verziójának 64 bites kiadásáról frissíthet a 20.3-es végleges verzióra. A Linux Mint 20.3-as verziójáról frissíthet majd a Linux Mint 21-es verziójára. A frissítés menetét a Linux Mint 21 végleges verziójának megjelenése utáni hónapban teszik közzé a fejlesztők.

Hibajelentés

  • Kérjük jelentse a talált hibákat a projekt github oldalának hibajegykezelőjébe lehet felvenni.
  • Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
    • A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.
    • Kövesse az egy probléma egy hibajegy elvet.
    • Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
    • Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
    • A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
  • Látogassa meg a fejlesztési terveinket tartalmazó oldalt: https://github.com/linuxmint/Roadmap ahol figyelemmel kísérheti a fejlesztés menetét a BÉTA és a végleges változat között.
  • Látogassa meg a kiadással kapcsolatos feladatokról szóló https://tree.taiga.io/project/linuxmint-linux-mint-21-1/kanban és  https://github.com/linuxmint/mint21-beta oldalakat.
  • Általában rengeteg jelentés érkezik, és nagyon kevés idő van arra, hogy mindenkinek válaszoljanak, vagy elmagyarázzák, hohttps://tree.taiga.io/project/linuxmint-linux-mint-21-1/kanbangy egy adott jelentés miért nem tekinthető hibának, vagy miért nem lesz javítva. Ez ne frusztrálja. A hibát akár elismerik, akár nem, értékeljük mindenki segítségét.
  • Ide a  kommentekbe írhatják a honosítással kapcsolatos vagy egyéb hibákat is.

Letöltés

MATE (64 bit) letöltés

Cinnamon (64 bit) letöltés

XFCE (64 bit) letöltés

(fotó)

Hozzászólások

tonsur képe

Van aki már kipróbálta?

#1
Kipróbáltam (xfce) semmi különös,a szokásos Linux Mint, teletömve sok számomra felesleges programmal,rendben működött.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

Van aki már kipróbálta?

#1.1 Mi az ami számodra felesleges?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1
Szinte minden előre telepitett szoftver,ha telepiteném akkor hosszú időt kéne töltenem uninstallal (Hypnotix,Timeshift,Transmission,Rhythmbox stb).De az abszolút kezdőknek lehet hogy megfelel, bár én arra biztatom őket, hogy keressenek jobbat,kutassanak a saját igényüknek legjobban megfelelő szoftverek után.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1

Én is hasonlóképpen vagyok vele. Sok előretelepített programról azt se tudom, mire való - minden változatban jelen vannak, és csak a helyet foglalják. Néhányat törlök - amiről tudom, hogy micsodák -, a többit hagyom.

A blackPanther volt egy előremutató fejlesztés, mert csak az alapokat tartalmazta. Ha egy programot elindított az ember (és nem volt telepítve), az első indításkor települt - a következő használatkor már nem. Sajnos a blackPanthert kicsinálták, azt hiszem már nem érhető el. Igaz, akkor se használtam, amikor még népszerű volt, mert KDE asztali környezetet használt, és .rpm-csomagkezelője volt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1.1 csak az alapokat tartalmazta.

Nem igaz, mert a KDE specifikus alapokat, de azt rendesen, és sokat.

Ha egy programot elindított az ember (és nem volt telepítve), az első indításkor települt

Ez sem egészen így volt. Sőt, egész máshogyan... .Valami olyasmi volt, mint amit a Crunchbang Linux (mostanság BunsenLabs) valósított meg. Scriptekkel sok minden megvalósítható:

Az felettébb érdekes lenne, ha rányomok egy alkalmazásra, és az azonnal települ: ha nem tetszik, akkor meg törölhetem, ugye, felesleges volt az egész.

Az általad említett, nem szabad forrású rendszer telepíthető, a csomagok is telepíthetőek. Megszűnt igaz, de előbbi korláttal használható. Vajh, mi célból trollkodsz a témával, azaz minek vagy itt, hiszen, amoda illesz be. Ahogyan ismerlek, te is biztosan megosztanád egy idős felhasználó nevét, lakcímét, fényképét közösségi oldalon és nyilvánosan (megszégyenítve), ha nem vette észre, hogy az apróbetűs részben az szerepel, a rendszer  nem ingyenes.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1.1.1 Már megint kezded? Azt sem tudom, miről beszélsz. Egyébként nem neked válaszoltam, te minek vagy itt? Trollkodni meg te szoktál.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1.1 Szerintem sokkal zavaróbb, ha a menüben olyan elemek vannak, amik igazából nincsenek is ott, nincsenek telepítve. Persze látszik a lehetőség, de már eleve nagy zűrzavar lesz a menüben a sok megjelenő alkalmazás miatt, amik lényegében nincsenek is ott, csak egy script, ami telepíti őket, meghívva a .desktop fájlból.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1 amit írsz,  az egy parancs. Szerintem két percen belül el lehet távolítani.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1.2
Az lenne a jó ha minden distro kinálna egy teljesen alap verziót is, amire egy böngészőn kivűl semmi sincs előtelepitve,és a telepités után a user rögtön épitkezéssel kezdhetné a rendszer belakását,nem pedig folyamatos uninstall-al,ami egy kezdőnek amúgy is sok fejtörést okoz,mert nem tudja hogy az adott szoftvert letörölheti-e negativ következmények nélkül vagy nem.A Windows XP volt ilyen anno,felraktad és a programfiles mappa teljesen üres volt,a rendszer meg alig foglalt el 4GB helyet,és villámgyors volt még a P4-es gépemen is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1.2.1 (a) folyamatos uninstall egy kezdőnek amúgy is sok fejtörést okoz, mert nem tudja, hogy az adott szoftvert letörölheti-e negativ következmények nélkül vagy nem

Általában az asztali környezetek részei bizonyos alkalmazások, és nem a Linux Mint vagy az LMDE vagy más Linux terjesztés részei. Van ebből egy alap („base”) és egy teljes („full”) verzió. De az alap verzió alkalmazásait sem lehet olykor törölni, hiszen többé-kevésbé ezek teszik azzá az asztali környezetet, amik. Természetesen a működési, kinézeti sajátosságok mellett. A sajátos alkalmazások legtöbbször nem futnak szolgáltatásként, azaz, a RAM-ot nem terhelik, csak a szabad helyet. A Transmission például törölhető a Cinnamon asztali környezetnél.

Hogy mi törölhető vagy mi nem  végleg (remove vagy purge), abban segítség a Synaptic csomagkezelő (ha nem engedélyezed a változtatást, nem történik törlés), vagy a terminál és a simulate kapcsoló (példa):

sudo apt-get purge transmission --simulate

Ez egy teszt. Ha nem töröl fontos alkalmazásokat a parancssor, mehet élesben is, a simulate kapcsolót lehagyva a parancssor végéről.

a telepítés után a user rögtön építkezéssel kezdhetné a rendszer belakását

Gondolod, hogy mindegyik felhasználónak van fejben egy listája, hogy mit telepít? Nem biztos. Úgy értem, a Windows-ról áttérőknek először meg kell keresni, mi jó..., például az IrfanView vagy a PhotoShop helyett. Igazából nem különösebben kell keresni, mi jó adott célhoz, de ez egy példa volt.

Van ilyen megoldás is:
Telepített alkalmazások mentése és visszaállítása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Van ilyen megoldás is...

#1.1.1.1.2.1.1
Na ez az ami többségében nem működik függőségi problémák miatt ha fő verziót váltasz.Az Ubuntu 22.04-re frissitéskor a rendszer le is törölte ezeket az inkompatibilis szoftvereket,amiket sokszor csak nagy kompromisszumok által tudtam pótólni (akár napokig tartó kisérletezés árán) Ezért ahol lehetett én áttértem az Appimage-re,amit telepiteni sem kell,a snapot és a flatpakot ahol lehet kerülöm,mert lassúak kevésbé hatékonyak (pl a flatpakos Handbrake 50fps-el lassabban konvertál mint az Appimage-s változat) Két hónapig teszteltem az Ubuntu 22.04-et és végül visszatértem a 20.04-re,mert annyi kompromisszumot kellett kötni,hogy azt már nem toleráltam,még megpróbálom majd a 22.04.1-et egy tiszta telepitéssel,ha az sem válik be akkor maradok a 20.04-nél, végülis 2025-ig legalább támogatott lesz.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Van ilyen megoldás is...

#1.1.1.1.2.1.1.1 A leírásban is írom, hogy nem feltétlen működik, azaz, vélhetően csiszolni kell a listát. De ez logikus, hiszen a Linux terjesztések nem követhetnek külső tükröket, főleg úgy nem, ha azokon nem készül el az új Linux verziónak megfelelő csomag verzió. Meg, hogy ami nem megy sehogy sem, arra rákeresel, hogyan kell az újabb kiadásra telepíteni.

Én a DEB csomagot komálom (de volt már alien-es RPM átalakítás is), esetleg forgatás, illetve az AppImage is jó. Nos, van három csomag, amit csak úgy, azaz, tükör felvétele nélkül telepítettem, letöltve a Debian telepítőt: kettő multimédiás, és egy pedig egy alkalmazás telepítője, ami csak telepíti magát az alkalmazást.
A LibreOffice-t is telepítettem már tükör nélkül, a Fresh verziókat, és ide bizony elkelne egy tükör, mármint, ha valaki Debian-alapú rendszert használ, az azt használhassa.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1.2.1

A meglévő csomagok listázása:

dpkg --get-selections

A telepített rendszer 8,2 GB. Ez sok? Szerintem egy 64 GB-os SSD-n sem számottevő. Vagy nagyon régi gépre lenne a telepítés, ahol minden GB számít?

Ezeket a csomagokat távolítanád el?

apt purge celluloid drawing gamemode ghostscript hexchat hexchat-common hypnotix libreoffice-common libreoffice-core rhythmbox redshift-gtk redshift thingy thunderbird transmission-common transmission-gtk xed xreader xviewer

Vagy mi lenne még amire nincsen igény?

Esetleg kellene egy csomag, amitől függenek a fenti csomagok és az kellene csak eltávolítani vagy telepíteni? Számomra nagyon kényelmes a jelenlegi Linux Mint, a telepített rendszerrel együtt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mi az ami számodra felesleges?

#1.1.1.1.2.1 https://github.com/linuxmint/linuxmint/issues/501

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Van aki már kipróbálta?

#1 Kipróbáltam (live rendszerként futtatva)

Elsősorban az 5.4.2 Cinnamon verziora voltam kíváncsi Mint-en is (Ach alapú rendszereken
már előzőleg is volt hozzá "szerencsém")
Az "Automatikus panel elrejtés" alsó panel esetén még elmegy - de ha felülre helyezem
a panelt, akkor a kurzor felülre lökésével csak nagyon vonakodva / bizonytalanul jelenik
meg újra a panel.
Kíváncsi leszek hogy az 5.4.4-es Cinnamonban ez már javítva lesz-e?
Már kiadták, de egyelőre még nem kaptam meg - kipróbálni nem tudom.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
kami911 képe

Van aki már kipróbálta?

#1.2 Ha ilyen hibát tapasztalsz jelentsd be, ha még nem tette meg senki. A hibák általában maguktól nem javulnak, a fejlesztők figyelmét fel kell rá hívni. Úgy sem biztos, de akkor legalább a felhasználó a minimális esélyt megadta neki.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Próbálom

Felraktam egy Acer 5471G1 notira, (4 magos i5 CPU, 8 GB RAM, BIOS régi 1.04-es).

Ami szembeötlő: a szállított kernel valamennyire támogatja a Broadcom Wifi-t, de dmesg tele azért piros hibaüzenetekkel, ennek ellenére működött, frissítéseket le tudta tölteni, stb. Az illesztőprogram kezelővel felraktam a gyári zárt drivert, akkor eltűntek a piros hibaüzenetek. (LM 20.3 tuti nem támogatja alapból a Broadcom cuccait)

Ennek ellenére szerintem kicserélem egy Atherosra, vagy Intelre szerintem.

Általános benyomás: Lomha. Nem tudom miért, még dolgozom majd rajta, ki fogom cserélni a Wifi modult, meg BIOS-t is kellene frissíteni, az utolsó 1.21-et letöltöttem, de jelenleg pendrive szűkében vagyok, kell gyártanom egy Freedos pendrájvot a BIOS frissítéshez, csak ehhez nincs most szabad pendrájvom.

A notit szervizeltem, kapott másik USB panelt, mert szét volt nyomva a régi, kitakarítottam, pasztáztam, megkapta a max támogatott memóriát...

A lomhaságot úgy kell érteni, hogy hozzá képest egy i3-as szintén 8 GB memóriás notin a 20.3-as belakott rendszer is gyorsabb. (ennek a referencia gépnek van dedikált Nvidia videokártyája dedikált memóriával, az Acernek Radeon kártyája van, de azt még nem néztem, hogy azt használja-e)

Úgy a felület rendben, bár az alap beállításokkal pl. a rendszer üzenetek szerintem a 20.3-as alatt sokkal szebbek, de ez lehet a téma beállítások miatt.

Majd még referálok róla, a rendszer kinézetével még nem foglalkoztam, csak hardver szempontjából ellenőriztem. (mármint többször szétszedtem és összeraktam a gépet, ellenőrizni akartam, hogy minden működik-e rendesen)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

Próbálom Próbálom

#2

#2 Ha bármi olyan gond van, amit szerinted be kellene jelenteni, Broadcom hibák, lomhaság, azt szerintem jelentsd be. Tudjanak róla, max majd nem foglalkoznak vele. Az első frissítés után is lomha? Bár csak 3 napos az ISO, de már van hozzá jópár frissítés is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Próbálom

#2.1 Igen, frissítés után is lomha, de ez még egy munka alatt álló gép, ha megvan BIOS frissítés, majd akkor neki állok tüzetesen is.

A Borodcom hibákat gondolom nem a Mint-nek kell jelenteni, majd utána nézek, mik a lehetőségek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Próbálom

#2.1 Ja, amit nem írtam: Ezen a gépen is a teleptő automatikusan létrehoz egy UEFI partíciót, ha meg előtte Gparted-el leformázom, létrehozok egyetlen partíciót, akkor "Valami más" telepítésnél pampog, hogy nincs UEFI partíció. Persze, ha figyelmen kívül hagyom ezt, akkor települ, és működik.

Sima mezei BIOS, nincs semmi UEFI. (Bár azt nem tudom, hogy sima BIOS-hoz minek 4 MB, merthogy ekkora.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Próbálom /lomhaság

#2.1 Kicsit jobban belemélyedtem az Acer 5471G1 lomhaság elemzésébe, és párhuzamot vélek ezzel a topikkal itt ni: https://linuxmint.hu/forum/mint-193-lassu-boot-ssd-vel

Annyit már kiskubiztam a BIOS fájból, hogy ezek UEFI BIOS-ok, csak le vannak tiltva az UEFI részek valamiért, Legacy módú felületet mutat csak. Még elemezgetem, sajnos nem sok időm jut most rá, párhuzamosan több géppel foglalkozom. De amint több konkrét dolog lesz majd referálok az ügyben.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Próbálom /lomhaság

#2.1.3 akkor az indulás lassú?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mi az ami számodra felesleges?

>amit írsz,  az egy parancs. Szerintem két percen belül el lehet távolítani.

Tényleg, lehetne súgó oldal eltávolító script példákkal, mindenki összeállíthatná a saját kötegelt kívánságát.

Mondjuk pl. ami nekem felesleges, az a LibreOffice általam nem használt nyelvi csomagjai. BleachBit ezeket nem kezeli.

Meg persze én is másik torrent klienst használok, Hipnotix-et, Celluloidet sem használom, (bár volt olyan gép, ami VLC nem akart jól működni, így jó volt, hogy volt)

>A Windows XP volt ilyen anno,felraktad és a programfiles mappa teljesen üres volt,a rendszer meg alig foglalt el 4GB helyet,és villámgyors volt még a P4-es gépemen is.

Na igen, de azért voltak jó sokan is, akik nLite-vel vackoltak, hogy olyan telepítőket hozzanak létre, amiben csomó minden benne van.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

EFI partíció akkor is, ha csak sima BIOS van+ kinézet

Tehát itt a magyarázat arra, hogy miért csinál a Mint telepítő EFI partíciót akkor is, ha csak sima BIOS van.

Azért, ha a meghajtó kikerül a gépből és átkerül egy UEFI-s gépbe, akkor is tudjon butulni. Csak éppen a telepítő hibásan működik.

https://community.linuxmint.com/iso/view/680 (le kell tekerni alulra a kommentekhez)

Amúgy már a Boot Repair Disk is tudja ezt, csak valamiért én maradtam le erről. Mármint ez felteszi a kérdést, hogy ez most egy cserélhető / cserebere lemez-e, vagy sem, és annak függvényében javítja ki, hogy működjön is. Igaz, egy Ubuntus GRUB-ot tesz fel.

Kinézet:

Cinnamon 5.4 verzió -> Mivel amúgy az ablakkezelés kétféleképpen valósult meg eddig, de nagy volt az igyekezet, hogy lehetőleg ez egységes legyen, nem volt ennek látszatja. Ha egy  programnak volt definiált fejsora, akkor a beállított GTK téma felelt a megjelenítésért. Ha nem, akkor nem a beállított, hanem a Metacity témakezelő. (Mint-x, Mint-y témák a Metacity-hez voltak igazítva, így alapból nem különböztek az ablakok. Hacsak nem változtatott valaki eltérő témára.

Nos, a Cinnamon-ból kukázták a Metacity témakezelőt, most csak a beállított GTK téma lesz a megjelenítés alapja. Csakhogy amit a Metacity tudott, az most hiányzik, a Mint témakezelő meg ezzel le lett csökkentve. Többek között nincs lehetőség az ablak szélek állítására, és az összes olyan témát sem lehet használni, ami Metacity-re épült, pl. nagy ablak gombok, stb.

Azaz értem én, hogy eddig bonyolult volt, és mostanra már annyira bonyolódott, hogy ezt már nem lehetett vállalni, de ezzel így szegényebb lett a Cinnamon.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

EFI partíció akkor is, ha csak sima BIOS van+ kinézet

#4 Megerősíthetem, hogy ez a telepítő egy üres merevlemezen, régi üzemmódban indítva, valóban GPT partícionálást és Bios-Boot-Partíciót használ, még akkor is, ha a lemez 2^32 szektor alatt van (azaz kevesebb, mint 2TB normál 512byte-os logikai szektorokkal az interfészen).
Ez problematikus, mivel néhány régi, nem EFI-bootolható rendszer (azt hiszem, az "Intel Desktop Board" rendszereken vettem észre) -- megköveteli a "bootolható" partíciót az MBR-ben, nem csak az 55AA-t az utolsó 2 bájton. Lehet, hogy hibrid-mbr-bejegyzést tudnának tenni a bios-boot-partícióra, hogy az MBR-táblában is szerepeljen (és "bootolható" jelöléssel legyen ellátva), valamint a GPT-táblában is, vagy más módon a "80" boot flaget az utolsó MBR-bejegyzésre (nem igazán használatos). Az MBR-ben a GPT védőtartály bejegyzését nem szabad bootolhatónak beállítani, mivel egyes EFI/OS-ok nem fogják ezt érvényes GPT lemeznek tekinteni.
A 'legegyszerűbb' megoldás az érintettek számára, hogy kézzel particionálják a lemezt MBR-ként, még akkor is, ha még mindig van rajta egy 0xEF típusú EFI-rendszerpartíció és egy linux EXT4 partíció, amelyről bootolni lehet.
Ez ugyanaz a helyzet, mint a 3-irányban indítható linuxmint install-iso, MBR partícionálás aktív partícióval, GRUB az MBR-en, ESP 0xEF, és a DVD nem-emulációs-indítható is.
Ezen el kell majd gondolkodni a release-notes-hoz, vagy úgy.

____

Megerősíthetem, hogy ez a telepítő (még legacy módban indítva is) valóban létrehozza az ESP [EFI rendszerpartíciót] a meglévő Legacy multi-bootokon, de ennek ellenére működik mind a legacy-indításhoz, mind az EFI-indításhoz . Úgy gondolom, hogy ez összességében pozitív változás, amely biztosítja az előre/visszafelé kompatibilitást, az alábbi fenntartással.
A kiadási megjegyzésekben érdemes lenne elmagyarázni, hogy ez néhány rendszer EFI-indítását okozhatja, amikor korábban nem tette volna, és potenciálisan megakadályozhatja a többszörös indítást egy nem EFI-képes legacy OS-be [pl. az itt lévő netbookom mindig az ESP-t részesíti előnyben a legacy-indítással szemben, kivéve, ha az Esc-billentyűt minden alkalommal megérinti a boot menü, függetlenül attól, hogy mit tesz a BIOS-beállításokban], még akkor is, ha a partíció típusát 0xEF-ről 0xC-re változtatja ... akkor is megtalálja és EFI-indítja!

Az akadálymentesítéssel is van valami..., habár javítva már:

A hozzáférhetőségi beállítások közvetlen indítása a menüből hibás (javítva a cinnamon git-ben)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

EFI partíció akkor is, ha csak sima BIOS van+ kinézet

#4 Ezt a metacity dolgot honnan lehet látni, mert régebbi telepítésen én nem látom a metacity-t, Cinnamon-on.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

EFI partíció akkor is, ha csak sima BIOS van+ kinézet

#4.2 Mondjuk most egy Mint 20.3 van előttem. Menüszerkesztőt megnyitva látszik az Egyéb alatt a hozzá kapcsolódó menüpont, ami le van tiltva, azt nem tudom miért. Mármint biztos, hogy ha már fut a cinnamon, akkor nem indul, ezt mondja:

metacity

(metacity:3162): metacity-WARNING **: 14:01:01.311: Screen 0 on display ":0" already has a window manager; try using the --replace option to replace the current window manager.

(A menüben látható desktop fájl csak kiadja a metacity parancsot, opciók nélkül)

Amúgy:

man metacity

további okosságokat is mond.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

magyarázat

#4.2.1 Ahogy írja is a.magyarázat, a replace kapcsoló vált, és egyben használatot rögzít (a következő változtatásig) az ablakkezelőknél. Példák:

metacity --replace
cinnámon --replace

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Jaj jaj, egyebek a láthatáron

Ugyan nem Linux Mint 21 ficsőr, de ezzel fog jönni, ha nem sikerül dűlőre jutni.

Terminálban az összes kijelölése funkció csak a látható szöveget jelöli ki. Mélyen érintett, mert a VTE változása hozza ezt (több terminál program ezt használja alapnak ahogy a mate-terminal meg a gnome-terminal is)

már van ppa is, ahonnan a forkolt VTE-t lehet telepíteni, amivel még jól működik a kijelölés.

https://github.com/mate-desktop/mate-terminal/issues/372

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Jaj jaj, egyebek a láthatáron

#5 Mondjuk ez tényleg rossz így, ezt észre sem vettem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Debian 11 + Cinnamon (változás)

Ami változás feltűnt, az a képernyőkép készítésre vonatkozik.

Szóval, régebben az volt, hogy megnyitok egy ablakot, mondjuk, egy beállítást, és abból nyitok még egy beállítást, ami az első ablak előtt nyílik meg, és, ha visszakattintok az első ablakra, akkor az kerül fókuszba, így a képernyőkép Ablak kiválasztásával mindkét ablakot lehet egyszerre fotózni. Mára ez „eltűnt”..., azaz, a forrás ablak nem kerül fókuszba. Ki kell jelölni a területet, ha egyszerre szeretném a két ablakot fotózni.

Mindez Debian 11 rendszeren. A Linux Mint rendszeren ugyanez van, megnézi valaki?

( apróság, de sokat használtam a leírások készítésénél, és bosszantó, hogy eltűnt a lehetőség )

Frissítés

Mmm, a változás problémája, úgy tűnik, megoldva. Felhasználói beavatkozást igényel, ezt:

Bosszantó marad, hogy a Képernyőkép készítése ablakot megnyitva, annak vezérlő felülete a fókuszba tett alkalmazás elé kerül. Máshogyan volt régebben..., ha jól emlékszem, az volt fókuszban, az összes, megnyitott ablak előtt. Persze, gondolnánk, a problémára ugyanez a megoldás: igen ám, de a Mindig felül beállítás a Képernyőkép alkalmazás ablaknál nem maradandó....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Debian 11 + Cinnamon (változás) : Always On Top

#6 Valahogy nem lehet rögzíteni mostanság...
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?t=363343

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

TPM kezelés kikapcsolása

Azt nem tudja valaki, hogy lehet "kikapcsolni" a TMP kezelést az új kernelben? Próbáltam utánanézni, de csak annyit találtam, hogy kapcsoljam be a TPM-et az UEFI felületen. Ezt nem akarom, mert ha bekapcsolom, akkor a boot során folyamatosan loop-ba kerül a gép, felvillan egy pillanatra az induláskori képernyő (UEFI felület), majd újraindul, semmire nem reagál, le kell húzni töltőről, kivenni az aksit, ettől áll le. Visszatéve az aksit, F10-et nyomva tartva el lehet indítani a gépet, hogy a SETUP felülettel induljon. Kikapcsolva a TPM-et,  elindul a rendszer, de teleszórja piros üzenetekkel a dmesg-et, miszerint nem tud kommunikálni a TPM csippel.

Egy HP Probook 450 G2-ről van szó. Most nincs előttem, nem tudok konkrét hibaüziket mutatni, csak majd este.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

TPM kezelés kikapcsolása: tpm_clear

#7 Lentebb részletezi az oldal a használatot, de érdemes ránézni (nem próbáltam ki):

First we must initialize the TPM physical chip with the tpm_clear command, which returns the TPM to the default state, which is unowned, disabled and inactive. That command wipes all the ownership information from the TPM, invalidates all the keys and data tied to the TPM and even disables and deactivates the TPM.

First we must initialize the TPM physical chip with the tpm_clear command, which returns the TPM to the default state, which is unowned, disabled and inactive. That command wipes all the ownership information from the TPM, invalidates all the keys and data tied to the TPM and even disables and deactivates the TPM.

https://resources.infosecinstitute.com/topic/linux-tpm-encryption-initializing-and-using-the-tpm/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

TPM kezelés kikapcsolása: tpm_clear

#7.1 Kösz nézem. Bár ehhez úgy látom be kell kapcsolni a TMP-et, és akkor kerül végtelen ciklusba a boot folyamat. De még skubizom ezt az EFI-t. Legjobb az lenne, ha valahogy magát a kernelt lehetne rávenni, hogy úgy működjön, mintha nem lenne TPM modul.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve