A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.3 kiadását, amely a Tricia nevet kapta. Ahogy a 19-es kiadás is, a 19.3-as kiadás is az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Ez a kiadás tartalmazza a Cinnamon 4.4-et és a MATE 1.22 verzióit, az XFCE 4.14-t, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 3 „Cindy” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

A következő néhány oldalon elolvashatók az új verzió újdonságai, valamint kiadási megjegyzései:
- Közös újdonságok
- Cinnamon újdonságok
- MATE újdonságok
- XFCE újdonságok
- Kiadási megjegyzések
- Frissítési utasítások

Rendszerkövetelmények
- Memóriaigény: 1 GB RAM (2 GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
- Háttértárigény: minimum 15 GB (20GB ajánlott),
- Grafikus kártya legalább 1024×768 felbontással (alacsonyabb felbontásnál az ablak ALT gombbal mozgatható, ha nem fér el képernyőn),
- DVD-meghajtó vagy USB port.
Főbb szoftverösszetevők
A Linux Mint 19.3-as, Tricia kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:
- Cinnamon 4.4 verzió (Cinnamon változat),
- MATE 1.22 verzió (MATE változat),
- Xfce 4.14 verzió (Xfce változat),
- Linux kernel 5.0 verzió,
- Ubuntu 18.04 programcsomagok.

Megjegyzések
- A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
- A 32 bites ISO lemezkép kizárólag BIOS üzemmódban indul el.
- A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.
Frissítési figyelmeztetések
- A BÉTA kiadásról frissíthet majd erre a végleges kiadásra, a Frissítéskezelőben már megjelentek az új csomagok.
- A Linux Mint 19, 19.1 és 19.2 verzióról frissíthet a 19.3-as verzióra. A frissítés menetét a Linux Mint 19.3 megjelenésével itt olvashatják.

További érdekes információk...
Letöltés
MATE (64 bit) letöltés
- Torrent https://torrents.linuxmint.com/torrents/linuxmint-19.3-mate-64bit.iso.torrent
- World EvoWise CDN
Cinnamon (64 bit) letöltés
- Torrent https://torrents.linuxmint.com/torrents/linuxmint-19.3-cinnamon-64bit.iso.torrent
- World EvoWise CDN
XFCE (64 bit) letöltés
- Torrent https://torrents.linuxmint.com/torrents/linuxmint-19.3-xfce-64bit.iso.torrent
- World EvoWise CDN
MATE (32 bit) letöltés
- Torrent https://torrents.linuxmint.com/torrents/linuxmint-19.3-mate-32bit.iso.torrent
- World EvoWise CDN
Cinnamon (32 bit) letöltés
- Torrent https://torrents.linuxmint.com/torrents/linuxmint-19.3-cinnamon-32bit.iso.torrent
- World EvoWise CDN
XFCE (32 bit) letöltés


Hozzászólások
Divat ...,
Beküldte kimarite -
Értékelés:
tavaszra, nyárra:
Forrás: https://www.cinnamon-look.org/p/1331129/
Verziófrissítés
Beküldte lala -
Értékelés:
19.2-ről 19.3-ra történő step by step frissítés lehetősége is megjelent a Frissítéskezelőben.
Lefuttattam.
Előzőleg a panelon lévő 2 Kisalkalmazás, nem indult - törlésük, mjd a Kisalkalmazások frissítése
után újratelepítve őket, már működnek.
A "Tomboy" jegyzettömb maradt. (nekem ez így nagyon jól megfelel.)
A "Timeshift" Beállítások -> Felhsználók fülén az állítólag javított magyar fordítás nem jött át.
https://ibb.co/4fjzNSb
Verziófrissítés
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Mi is volt az a szó vagy mondat, aminek látszódnia kell a Felhasználók fülön?
Melyik két kisalkalmazás volt problémás? A többi kisalkalmazás nem volt problémás?
A hivatalos módszer: https://blog.linuxmint.com/?p=3838
Verziófrissítés
Beküldte lala -
Értékelés:
Először is, szerintem nem "Alkalmazások" lenne a helyes fordítás - hanem pl. Mappák
- Mappák kihgyása
- Rejtett elemek felvétele (ez szerintem jó !)
- Mappák hozzáadása
Vagy valami hasonló.
A "Rendszerfigyelő" és a 'CPU Temperature Indicator" kisalkalmazások hiányoztak a panelról a rensz.
frissítés után.
Verziófrissítés
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Köszi.
Magyarítás
Beküldte atime -
Értékelés:
Ha már Timeshift, akkor a programinditáskor bejelentkező ablak is lehetne magyar (authentication is required...), bár ez gondolom nem a Timeshift problémája. A Drawing tökéletesen angol.
Verziófrissítés
Beküldte atime -
Értékelés:
Érdekes, nálam Gnote jegyzettömb szerepel.
Verziófrissítés
Beküldte lala -
Értékelés:
Nálad ez friss telepítés - Vagy a verzió frissítés után kaptad meg a Gnote-t ?
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
A frissítések után a panel kisalkalmazásaival mindig gond van. Én pl. a hálózati kapcsolat be/ki kapcsoló ikonját hiányolom. Illetve a frissítéskezelőnek sincs már olyan beállítása, hogy állandóan a tálcán legyen.
Verziófrissítés
Beküldte atime -
Értékelés:
Bétaról érkezett.
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Nincs már panelen maradó Frissítéskezelö. Régebben szerkeszteni lehetett egy szövegfájlt, írtam is erröl. Fél éve, egy éve próbáltam ugyanazt, már nem működött. Persze, lehet, ha belemélyednék a részletekbe, a szöveg más módon történö szerkesztésébe, működhetne. Nem próbáltam. Viszont arra is figyelni kéne - ha sikeres a művelet - hogy a frissítés ne írja felül a módosítást.
Magyarítás
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Az a PolicyKit szabályoknál angol. Azzal kapcsolatos.
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Sajnos. Igazából nem minden változtatás felhasználóbarát, ez sem. Egyébként a panelikonok egy része a frissítés során eltűnik, erre is érdemes figyelni. Mindezektől függetlenül nem látok olyan nagy szembetűnő különbséget a 18.x és a 19.x között.
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Zoli, már akartam szólni: az NEM baj, ha nem látsz "szembetűnö" különbségeket. Nem ez az elvárás, igazából nem kötelezö észrevehetö változásoknak lenni ... a motorháztetö alatt (is) változnak a dolgok. :-)
Indító ikoncsere nem működik
Beküldte mumorec -
Értékelés:
Nem lehet lecserélni az ikont az indítóban :-(.
https://ibb.co/Cbj4hVc
Pdig nálam sikerült, ugyan
Beküldte atime -
Értékelés:
Pdig nálam sikerült, ugyan nem Vlc (azt nem telepítettem), hanem a telepitett Sublime Text. Nálam nincs az asztalon ikon, direkt a próba kedvéért átállitottam és láss csodát ott van az asztalon és a menüben az Egyéb között. Csak ki kellett tallózni a megfelelő ikont
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte T.István -
Értékelés:
Én virtuális gépre telepítettem egyelőre, szűz lemezre. Ott van frissítéskezelő ikon, meg hálózati kapcsoló ikon is a panelen
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte atime -
Értékelés:
Megint csak azt tudom mondani hogy érdekes...Bétáról frissitett 19.3 és bizony a panelen ott van a frissitőkezelő konja, sőt még jelez is, hogy van frissités (változk az ikon). Normál esetben fehér pajzs zöld pipával, ha van frissités kék "I" betű a pajzson. Mint a régi szép időkben...
Verziófrissítés
Beküldte T.István -
Értékelés:
https://ibb.co/4fjzNSb
Először is, szerintem nem "Alkalmazások" lenne a helyes fordítás - hanem pl. Mappák
- Mappák kihgyása
- Rejtett elemek felvétele (ez szerintem jó !)
- Mappák hozzáadása
Vagy valami hasonló.
Hümm, ez már 19.2-nél is így van, mint a képen, fel sem tűnt eddig...
Frissés után nálatok milyen kernel van?
Beküldte T.István -
Értékelés:
A virtuális gépre telepített 19.3 nálam 5.0.0-37-generic kernellel települt, de olvastam az angol oldalon, hogy vannak, akiknél frissítés után maradt a régi kernel. Nálatok, kik frissítettek, mi a helyzet ezzel?
Magyarítás
Beküldte T.István -
Értékelés:
A Drawing tökéletesen angol.
Megnéztem a honlapján, és tényleg, a 10 támogatott nyelv között nincs magyar...
https://maoschanz.github.io/drawing/
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte T.István -
Értékelés:
most azt olvastam az angol oldalon, hogy a frissítéskezelőnél a beállításoknál a kezelőfelület ablakban a két elrejtő kapcsolót ki-be kapcsolva ill. kikapcsolva az ikon a panelen helyreáll.
Frissés után nálatok milyen kernel van?
Beküldte lala -
Értékelés:
Ma reggel frissítettem a 19.2-es Cinnamont 19.3-ra.
Frissítés után a kernel maradt a 19.2-n beállított 4.15.0-72 (nem is vártam mást !)
A frissítéskezelőből lehet telepíteni az 5.0.0-37-est, vagy akár az 5.3.0-24-est is.
De ezeknek a támogatása néhány hónap, ill kevesebb mint 1 éven belül megszűnik.
A 4.15-ösé viszont kitart 2023 Áprilisáig.
Frissés után nálatok milyen kernel van?
Beküldte T.István -
Értékelés:
No, most ráengetem én is a frissítést a 19.2-re.
Tapasztalatok:
-újraindítás után mindjárt felajánlotta a kernelfrissítést 5.0.0-37-re. Ráengedtem, mert kívácsi voltam, orvosolja-e azokat a problémákat, amit 4.15.0-72 alatt a dmesg-ben láttam. Hát nem, piros hibák maradtak, egy ACPI -vel kapcsolatos fehér figyelmeztetés eltűnt. Lett viszont egy új piros hiba, de az szerintem az új egérrel kapcsolatos, amit most cseréltem...
- újraindítás után megint kernel frissítést ajánlott, 5.0.0-37.xx -et (xx= már nem emlékszem a számokra, és nem látni most sehol a felületen, grub-ban, meg sehol, mindenhol továbbra is 5.0.0-37-et mutat) - Piros hibák maradtak, ACPI fehér figyelmeztetés újra előjött.
Amúgy működik minden, panelen látszik minden (hálózat ikon, frissítés kezelő, stb.), mondjuk mielőtt frissítettem volna az ajánlott előkészületeket végrehajtottam. Leírom, hogy mit:
Kisalkalmazások, Kiterjesztések, Témák appokat egymás után megnyitottam, mindnél a letöltés / (Témáknál hozzáadás/ eltávolítás) gombra kattintottam, feljött az üzenet panel a gyorsítótár frissítésére, OK-t nyomtam.
(Szerintem valószínű, hogy ez kell a panellel, kisalkalmazásokkal kapcsolatos problémák megelőzéséhez)
És persze nyomtam frissítés előtt egy Timeshift mentést is...
Továbbiak:
-Grub maradt karakteres, nekem jó igy, nem szándékozom letölteni a grafikus grub-ot.
-Alkalmazások maradtak a régiek (nincs új rajzoló / képszerkesztő, médialejátszó, stb. amik elvileg a 19.3-al jöttek volna), egyelőre nekem jó így...
Azt nem tudom, mi van, ha lejár az 5-ös kernel támogatása, továbbá megtartom a régi kernelt is, aminél ugyanúgy nem tudom, mi van, ha nem jár le a támogatása -úgy értem, hogy ha módosítanak valamit, az úgyis új kernelt jelent, vagy mit kell érteni jelen esetben támogatás alatt?
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Under the hood sincsenek olyan jelentős változsok. Egy viszont biztos. Minden új kiadás "hízik".
Frissés után nálatok milyen kernel van?
Beküldte lala -
Értékelés:
A kernel támogatás azt jelenti, hogy kapsz hozzá frissítéseket.
És ezzel, időközben felfedezett ilyen-olyan hiba ill. sérülékenység javítást.
A már nem támogatott kernelekben lévő (utólag felfedezett) hibákat már nem javítják.
Frissés után nálatok milyen kernel van?
Beküldte T.István -
Értékelés:
Jó, ez nyilvánvaló, ennyi világos volt eddig is. A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy mi történik, ha lejár az 5-ös kernel támogatása, abban az értelemben, hogy miért hozz magával a Mint egy olyan kernelt, aminek támogatása 1-2 hónap múlva lejár, miközben azt állatja magáról, hogy 2023-ig támogatott. Netán van valami nem publikus dolog a csőben?
A másik oldalról pedig a 4.15.0-72 elég régóta fent volt (van), volt is (van is) benne pár (nem kritikus) hiba, olyanok, amiket elismertek bug-nak, oszt még sem történt semmi. De ha mondjuk történik, akkor értelemszerűen nem a 4.15.0-72 javul majd, hanem lesz egy 4.15.0-7x helyette, amiben megoldják a problémát, kiadják, és attól kezdve a 4.15.0-72 elavult lesz, azaz ebben a feltételes értelemben a 2023-ig tartó támogatás bármikor "megszűnhet".
Tudom, ez elég parttalan dolog, és felhasználói szemszögből ezen kár rágódni, csak próbálom belőni annak a jelentőségbeli súlyát, hogy mit / mennyire számít az, hogy meddig támogatott a kernel.
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte T.István -
Értékelés:
Under the hood sincsenek olyan jelentős változsok. Egy viszont biztos. Minden új kiadás "hízik".
Amióta olvastam, próbálom kitalálni, hogy miből lett leszűrve, hogy under the hood nincsenek jelentős változások.
Mi számít jelentősnek? Mi lett volna az elvárás? Át lett böngészve a forráskód, hogy mi változott? (Jó, ez már elrugaszkodott).
És mit jelent az, hogy "hízik"? Hogyan lett (milyen metodikával) ez megállapítva?
Mondjuk ami szerintem objektív összehasonlítás lehetne, nézzük a 19.2 64 bites cinnamon telepítőjét a 19.3 64 bites cinnamon telepítőjéhez képest. Pontosan 26,21875 MB-vel nagyobb. Na Bumm. Ez lenne annyira számottevő, hogy szót érdemel?
Verziófrissítés
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Köszi a jelentést!
Megnéztem, a fordításban ez van:
Exclude Apps -> Alkalmazások kihagyása
Magyarítás
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Kellene lennie magyar verziónak, mert lefordítottam:
https://github.com/maoschanz/drawing/tree/master/po
De lehet csak Flatpak, PPA vagy Snap-ban érhető el (még)
Pdig nálam sikerült, ugyan
Beküldte mumorec -
Értékelés:
Azt hiszem, félreértettél.
Az ikont akarom lecserélni, nem indítót rakni az asztalra. Indító asztalra van egyszerűbb módszer is (Menü-alkalmazás-jobb gomb-indító a kedvencekbe vagy a panelre vagy az asztalra).
De ki lehet próbálni, bármelyik alkalmazás ikonjának a menüszerkesztőben kezdeményezett ikoncseréjekor indítót akar az asztalra rakni.
Kipróbáltam :-(!
Honosítás | OpenToonz is a 2D animation software.
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Kicsit magamnak is:
https://linuxmint.hu/comment/33323#comment-33323
Pdig nálam sikerült, ugyan
Beküldte T.István -
Értékelés:
Nos, én most kipróbáltam, a menüszerkesztóben katt a VLC ikonjára, kiválasztottam a VLC-XMASS-t, simán lecserélődött az ikon a menüben. A kisalkalamásoknál próbáld meg engedélyezni az XAPP állapot kisalkalmazást, lehet, hogy az kell ehhez (Nálam be van töltve)
Pdig nálam sikerült, ugyan
Beküldte atime -
Értékelés:
Nem hiszem. Eléggé egyedi ikonokat alkalmazok. Ezt az egyedi ikont tallóztam be, rögtön észre lehet venni a különbséget.
Magyarítás
Beküldte T.István -
Értékelés:
Én meg most vettem észre (eddig fel sem tűnt), hogy a karakteres GRUB is angol lett.
Magyarítás
Beküldte atime -
Értékelés:
Ezzel nem is találkoztam, particióra került a Grub, az Arch-é pedig angol. Nem lett volna meglepetés.
cinnamon-menu-editor
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Én is kipróbáltam, ezzel (új ikon,mert nem volt, ... igaz, nem telepítettem, csak portable használom):
https://linuxmint.hu/comment/33323#comment-33323
Igaz, a rendszer nem Linux Mint, hanem Debian, de ugyanúgy Cinnamon, a 3.8.8-1.
A menüszerkesztő, amely egyben indítóparancs is: cinnamon-menu-editor
Telepítettél mást? És ezt indítod biztosan?
A menü szerkesztő a cinnamon sajátja:
Verziófrissítés Verziófrissítés
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Nem néztem át a teljes forráskódot, de funkcionálisan nem látok szembetűnő különbséget, egy pont kiadás-nál talán ez nem is elvárható. A "hízik" azt jelenti, hogy a lemezen elfoglalt hely mérete növekszik.
Verziófrissítés
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Szuper!
Á csilivilibb asztali környezetek persze, hogy híznak. Mint a KDE, a Gnome3, a Cinnamon. Amelyikkel te vagy összebarátkozva, az is hízik :-). Az Xfce, a MATE is hízhat, mert a több vagy továbfejlesztett szolgáltatás értelemszerűen helyet is foglal. Ha van több szolgáltatás, és igen, van ez irányba fejlesztés, úgy a forráskód szaporodik. De például ahol (szinte) csak az ablakkezelő van használva (Openbox, Fluxbox), az nem annyira jellemzően hízik. Hm, biztosan emlékszel arra a korszakra, amikor egy CD-re ráfért a telepítő (700-750 MB). Régen volt. De még most is ráfér egy DVD-re vagy inkább a harmadára a telepítő .. csak a CD-nyi méret lett átlépve. Viszont sok víz lefolyt már a Dunán. A legtöbb telepítőt elkészítem az Etcherrel a 2 GB-os pendrive-omra.
Meg az, hogy a lemezen elfoglalt hely növekszik ..., fene se figyeli, de általános dolog az asztali környezeteknél. Ha elolvasod a kiadási megjegyzéseket, akkor látod, mi lett fejlesztve. A megjelenés. Is. Láthatatlan (elméletileg), de ezért hízik. Másrészt én azt figyeltem meg, ha bármit telepítek, de bármelyik Linux terjesztésen, akkor a kezdeti, a telepítés utáni kis helyfoglalás eléggé megugrik. Persze, nem csoda, mert jó sok függőséget telepítek egyúttal ...
Verziófrissítés
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Ahogy a chip-ek mérete is egyre csökken, úgy a kódok méretének is csökkennie kellene.
Verziófrissítés
Beküldte kimarite -
Értékelés:
A chip méret azért kicsit más történet :-). A szoftvereknél jó lenne, de ... maradjunk annyiban inkább, hogy a programozók érdeke sem az, hogy hízzon a forráskód. Optimalizálnak, ahogy a programozási nyelv vagy a toolkit (pl. a GTK+) engedi, vagyis vannak határai.
Drawing | Debian
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Sokáig kerestem az alkalmazást, ahelyett, hogy megnéztem volna itt a hivatkozást. :-)
A Debian Buster terjesztés (LMDE 4, majd, ha ...) alá a következőképpen telepítettem forrásból:
-- függőségek (saccperkábé, de az biztos)
-- telepítés
-- A Mesonból 50-es verzió kellene, de csak a 49-es érhető el,
https://packages.debian.org/search?suite=buster&searchon=names&keywords=...
ezért szerkesztettem a meson.build fájlt.
Itt és így:
project( 'drawing', version: '0.5.2', meson_version: '>= 0.49', )A meson _build parancsort ezután futtasd.
Forrás: https://github.com/maoschanz/drawing/blob/master/INSTALL_FROM_SOURCE.md
(https://www.noobslab.com/2019/08/drawing-alternative-to-microsoft-paint....)
Az első művem közszemlére bocsátom:
Verziófrissítés | panel ikonok megjelenése
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Ha a 19.3-as alverzióra frissítés után nem jelennek meg egyes panel ikonok, akkor a panel 50 pixel (képpont) magasságúra állítása segíthet:
„Manually adjusting the right panel icons to 50 (max) fixed it. They look normal again.”
„that fixed it. Had to manually set it to 50. Now it looks good.”
Esetleg még ez is (reset):
„Go into panel setting, under "Panel Appearance" click on the tab marked "Right Zone" and then reset your icon size.”
Hogyan lehet a Bluetooth
Beküldte MinterJoe (nem ellenőrzött) -
Értékelés:
Hogyan lehet a Bluetooth ikonját eltűntetni a tálcáról? Jobbklikkes menüből a Quit-re kattintva eltűnik ugyan, de a rendszer újraindításakor újból ott figyel. El lehet távolítani végleg?
Hogyan lehet a Bluetooth
Beküldte MinterJoe (nem ellenőrzött) -
Értékelés:
Úgy fest, megoldva (System Settings opció).
Hogyan lehet a Bluetooth
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Az „Automatikus indítás” vagy „Indítópult” menüben ki kell kapcsolni.
Programok a tálcán
Beküldte MinterJoe (nem ellenőrzött) -
Értékelés:
A szokásos működés az volt, hogy a megnyitott programok a tálcán sorakoztak szépen egymás MELLETT. A 19.3-as LM-ben ez megváltozott, csak egy kis ikon van a tálcán, és ha több ablak is meg van nyitva egy alkalmazásból, akkor csak egy kis számmal jelöli ezt ugyanazon az EGY ikonon. Nem tetszik ez.
A kérdésem: vissza lehet-e állítani a "régi" metódust, és ha igen, hogyan?
Programok a tálcán
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Megnéztem, mi a kisalkalmazás neve. Ez: Ablaklista
Rákerestem a fórumon:
https://linuxmint.hu/search/node/panel%20ablaklista
Találat:
https://linuxmint.hu/comment/24935#comment-24935
Idézet:
2) Az új inditópanel (a start Menü mellett), csoportosított ablaklista:
Kapcsold be a Beállítások -- Panel -- Gombcimke -- például Alkalmazásnév.
Nyiss meg egy alkalmazást a panelre tűzöttek közül (például Nemo). Ekkor ugye mejelenik az ikon, mellette a névvel. Jobb klikk, Áthelyezés másik munaterületre. Az ablakot átküldi, de az indítóban már a név nem jelenik meg az ikonja mellett. Csak a Cinnamon újraindításával lehet visszaállítani a funkciót, de ha játszadozol a munkaterületek közötti küldéssel, ugyancsak el fogja veszíteni a feliratot az indító (ablaklista).
-- ezt nem találom, nem jelenik meg nekem, innentől: Beállítások -- Panel -- Gombcimke -- például Alkalmazásnév.
Valahogy így kell bekapcsolni az Alkalmazásnév láthatóságát. (más a rendszerem, más a Cinnamon verzió, itt nincs ilyen)
cinnamon-menu-editor
Beküldte mumorec -
Értékelés:
Nem hagyott békén, mert eddig a 17.0-tól a 19.3 bétáig működött az ikoncsere, itt is működnie kell. Már az gyanús volt, hogy a sokadik újraindítás után az Xapp kisalkalmazás telepítését javasolta a hibajelzés. Próba szerencse alapon feltelepítettem a zárt NVIDIA programot, teljesen összezavarodott a rendszerem.
"Ismétlés a tudás anyja."
Újra letöltöttem a telepítő médiát, ellenőriztem, kiírtam penre. Először virtualboxba telepítettem, működik az ikoncsre. Na mondom, hajrá. Üres merevlemez a gépbe telepítés. Van öröm, az ikoncsere itt is működik.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet mindenkinek.
Úgy látszik, nem csak engem
Beküldte MinterJoe (nem ellenőrzött) -
Értékelés:
Úgy látszik, nem csak engem zavart ez a dolog, itt a megoldás: link
A Welcome Screen-es volt a nyerő.
Oldalak