Vitaindító, érdekes hírek az informatikában

kimarite képe

Fórum: 

Nem kötelező a témakörökön vitázni ..., de lehet. :-)
Máris itt az első történet:

Népmesébe illő történet bontakozott ki az utóbbi években az Egyesült Államokban: Rossmann, az Apple főellensége egy East Village-beli, néhány négyzetméteres, földszinti üzlethelyiségben, Handsome Dan cukorkaboltja és egy csirkebüfé között szövögeti ördögi terveit: megfizethető áron vállalja a törött, tönkrement, vagy máshol tönkretett MacBookokat, és ahelyett, hogy kidobná őket, képes szétszedni, összerakni, megforrasztani a kütyüket, gyakran tizedannyiért, mint amennyiért az Apple üzleteiben üzemelő szervizekben, a Genius Barokban (magyarul: zsenipult!) vállalnák a javítást.

És ahogy az a népmesékkel lenni szokott, a történet mostanra szimbolikussá vált: Rossmann amellett, hogy tehetséges szerelő, YouTube-csatornát indított, főleg  a javításokról, máskor csak az élet dolgairól is úgy általában, és ebben a pillanatban 767 ezer követője van a YouTube-on, néha több milliós nézettségű videókkal.  És ami még fontosabb: Rossmann a Right to Repair, a javítás jogáért több fronton küzdő mozgalom meghatározó arca lett.

Right to Repair: a szabad szerelés joga

A Right to Repair mozgalom alapvetően azt követeli az állami törvényhozóktól, hogy biztosítsák nekik a lehetőséget ahhoz, hogy maguk javíthassák meg a holmijaikat, ehhez pedig kötelezzék a nagyvállalatokat arra, hogy hozzák nyilvánosságra a szereléshez szükséges információkat.

A felszabadítókészlet

A Right to Repair mozgalom képviselői alapvetően azt állítják, hogy ha megveszel valamit, az a tiéd is lesz, és innentől fogva senki nem szólhat bele, hogy mit kezdesz vele – az Apple és több nagy cég, köztük az amerikai földeken ikonnak számító, zöld-sárga traktorairól ismert John Deere pedig épp ezt csinálják akkor, amikor ellehetetlenítik a kisebb szervizek munkáját azzal, hogy vegzálja őket. Vagy akár azzal, hogy egyszerűen csak nem adja közre azokat az útmutatókat vagy eszközöket, amelyek segíthetnének a javításban.

Folytatás: https://qubit.hu/2019/02/06/az-ember-aki-puszta-kezzel-nekiment-az-apple-nek

A mindenható iberalizmus

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#1 Jól emlékszem azokra az időkre, mikor ha vásároltam egy magyarországon előállított
terméket, (TV, magnó-deck, erősítő, ... stb.) a doboban mellékelve volt az adott készülék
kapcsolási rajza. Lehet, hogy a vásárlók döntő többsége ezzel nem sokra ment, de ezeknek
a kapcsolási rajzoknak az alapján, a saját, illetve rokoni, jó ismerősi kőrben több készüléket javítottam.
A jelen: Találkoztál már olyan csavarral amelyiknek a kulcsnyílása olyan kialakítású hogy behajtani
és megfelelő erővel meghúzni lehet - de kicsavarni már nem !?
Vagy: Adott egy komoly (német gyártmányú) elektromos burgonyasütő - a harmadik használatba vételi
kísérletnél már nem működik. Több kisgépszerelő nem vállalja a javítását (időközben lejárt a garancia)
Megnéztem ! - Szétszedni is elég körülményes volt (különböző, spec. kulcsnyílású csavarok)
Kiderült, a szabályzó egységben lehet a hiba - 6 csavar rögzítette a műanyag előlaphoz.
Gondolod hogy elég volt kicsavarni a csavarokat - hogy hozzáférjek és esetleg szétszedhessem ?
A fenéket ! Valami mocskos erős ragasztóval még hozzá is lehetett ragasztva a műanyag előlaphoz
Hogy roncsolás nélkül még csak véletlenül se lehessen kiszerelni, és esetleg javítani !
A tulajnak van (volt) egy vadi új (2x használt) készüléke amelyet javítani sem lehet !
Ez lenne a jövő ? ... A szép új világ ?

A mindenható iberalizmus

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#3 Ha már itt tartunk: Nem lehetett volna azt a kb. 500 milliárd forintot értelmesebben elkölteni
amit a sok újonnan épült futballstadionkokra elpocsékoltak ? Mikorra térül meg ezeknek az ára ?
Addig is, mennyibe kerül a fenntartásuk ? Közben meg rohadnak a kórházak - menekülnek az országból
a képzett orvosok ápolónők. Az oktatásügy meg szembe megy az elismert Európai oktatási szisztémákkal !

Szellemi tulajdon

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Olvasom a a magyar Wiki-t:Szellemi tulajdon

"A szellemi tulajdon rendszerének bölcsőjeként a reneszánsz Észak-Itáliát tartják számon, e fogalom nem új tehát. Egy 1474-ben kelt velencei törvény tett először szisztematikus kísérletet arra, hogy a találmányokat oltalomban részesítse szabadalom formájában, ami az egyénnek kizárólagos jogot biztosított.

Magyarországon először 2013-ban fogadtak el átfogó nemzeti szellemitulajdon-stratégiát: a Jedlik-tervet."

A Wiki-nek higgyünk? A 80-as évek elején-közepén mint magánszemély gyártottam egy programot. A Jogvédő Hivatalnál kellett bejelenteni és csak rajtuk keresztül lehetett némi pénzmaghoz jutni. Vagy csak egy tévedés?

 

Szerintem ne politizáljunk,

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szerintem ne politizáljunk, de megjegyezném, hogy "A csatlakozás idején Magyarország a 25 uniós tagállam között egyébként a 19. helyen állt gazdasági potenciálja alapján. Azóta Budapest az immár 28 tagország között lecsúszott a 23. helyre." (World Economic Outlook 2017)

Nem linkelted, én többek közt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem linkelted, én többek közt ezeket találtam

https://www.libri.hu/szerzok/gazdag_laszlo.html

https://orulunkvincent.blog.hu/2011/08/12/a_rettenthetetlen_hulyeseg_kor...

Miből gondolod, hogy baloldali? Vagy liberális? Vagy jobboldali? Vagy mittudomén? Más. Profitline.hu. Kötelező lájk. Nem kérem, másik  linket szeretnék. Híreket pedig hallok, ha bekapcsolom tv-t, rádiót, vagy kezembe nyomnak egy újságot. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen.

Google

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Na ez már egy jó kérdés. Természetesen a Google ugyanazt adja ki, ha azonosan keresünk. Vagy mégsem?
Ennek is már külön irodalma van. Nem mennék bele.Az pedig hogy baloldali vagy nem-baloldali, csak a cím tartalmazza. Hagyjuk...

Google

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#15 Csak az derült ki a cikkből, hogy nem ment szavazni... Egyébként 2000 óta 13 éven át Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és biztosra veszem, hogy 2022-ig az is marad.

???

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#17 Az MSZP ócsárlása nem teszi öt baloldalivá. Egyébként én nem nylvánitottam véleményt sem a baloldalról sem a  Fideszről. Nyugodtan elvezethetnék magukat kéz a kézben....

Azért az Apple support is

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Azért az Apple support is megérne egy nusét, gyakorlatilag értékelhetetlen, és nem csak a level one. Más. Sok kis startup Magyarországról indult el, elég csak LogMeint említeni.

Kicsi elment  a téma de az

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kicsi elment  a téma de az indítóhoz hozzászólnék.

Mondjuk a Saunier Duval vegy az Ariston kiadja a legújabb, legkorszerűbb kondenzációs kombicirkójának a teljes dokumentációját. Neked elkezd betegeskedni a készülék, átszólsz a szomszéd Sanyinak (aki ezelőtt 25 évvel "megjavította" a C24-es, tök primitív egyszerú cirkót, oldalba kellett vágni a szivattyút mert a nyári állásba letapadt a forgórész de a Sanyinak ettől az a lett a híre hogy ÉRT A CIRKÓHOZ!)
Sanyi átjön, cafatokra szedi a cirkódat, közben ezaz, aha, hmmm, ejha..!, aqur...vaanyát szakszavakat mormol. A mostani cirkók egy elektronika vezérelt mechatronikai remekművek, Sanyi ezt nem tolerálja a kiskalapáccsal sajnos.
KÉSZ VAN  felkiáltással,, elfogadva az általad munkadíjnak szánt fél liter páleszt és 10 doboz sört hazaballag, te beindítod a fűtésedet és a cirko lerobbam a falról, és elviszi magával a fél házadat.
Nem életszerű? dehogynem. Ki a hunyó? A gyártó mert kiadta a dokumentációt, akik azt hiszik értenek hozzá azok meg megpróbálták felhasználni nulla hozzáértéssel.

Egy iphone vagy bármilyen noname tabletet, telefont is hasonlóan lehet felfogni, pl. túlmerítetted, nem kapcsol be, nem veszi a töltést, szomszéd vérpistike átjön, szétkapja és "Megbikázzuk az akkuját!" felkiáltással (mert valahol valamikor valakitől hallott ő már ilyet) ráakasztja a faterja autó akkutöltőjére. Mire a litium akkumulátor lángcsóva kíséretében átrepül a szobán mint egy rakéta, felgyújtja a függönyt és a lakásodat. Ez se életszerű, debizony az, már volt ilyen.

Most mondhatod hogy de 30-40 évvel ezelőtt mindenki maga bütykölte a kocsiját stb. és mégse volt baleset. 
De akkor a férfiak nagy hányada, úgy80- 90%-a polihisztor volt, értett a házépítésten, a kertimunkán át a víz, a fűtés, az autószereléshez, a hegesztéshez, az elektromossághoz, mindenhez. Ma meg az önjelölt Leonardo Da Vincik üres fejjel és nagy szájjal próbálnak megoldani olyat amiről lövésük sincs. Tsztelet a kivételeknek de nem túl sokan vannak ilyenek.
Kb. ennyi. 

Ööö, mert miért nem merted

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ööö, mert miért nem merted volna, szerintem semmi bántó nincs benne, csak ahogy én látom, ez az én véleményem. Inkább realista. Szürrealista...? smiley

kimarite képe

MS hír, slusszpoénnal ... (nem nagy hír, de jókedvre derít :-))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A hír nagyjából ez:

A Microsoft a Windows tavasszal érkező kiadásában több másik mellett egy olyan fejlesztést is be fog vezetni, ami jelentősen megkönnyíti majd a rendszerbe épített linuxos alrendszer használatát. A 2019 áprilisi Frissítés-ben ugyanis már a Windows 10 saját eszközeivel - mint pl. a Fájlkezelő - is el lehet majd érni, illetve szerkeszteni az úgymond linuxos fájlokat is, anélkül, hogy ez katasztrofális következményekkel járna.

Lehet, azonban, hogy nem mindenki figyelte meg vagy vette észre ezt a szövegrészt:
(a cikk címe félrevezető e tekintetben :-))

a rendszerbe épített linuxos alrendszer

Tehát natívan még mindig nem lesz képes -talán szerencsére- a Windows kezelni a mellé telepített Linux fájljait ... . Ugye, ha nem is mindenki, de páran ezt várják.

De még van a slusszpoén - a tavaszi megoldás sem lesz tökéletes:

Ez ugyanakkor egyelőre csak akkor lesz biztonságos, ha a Linux disztribúció közben fut
(- bár a Microsoft azt mondja, hogy a későbbiekben meg fogja oldani azt is, hogy leállított Linux mellett is jól működjön a dolog.)

Forrás: https://pcforum.hu/hirek/21215/linuxos-fajlokat-is-tud-majd-kezelni-a-kovetkezo-windows-10

... a jó szándékú emberekben felmerül a kérdés, hogy milyen jellegű (áttörés) lesz a „több másik” fejlesztés. :-)

kimarite képe

MS hír, slusszpoénnal ... (nem nagy hír, de jókedvre derít :-))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#24 Kicsit nehéz megérteni, de a Windows-zon belül „telepített” Linux alrendszerről ír a cikk. Ilyesmi. :-)
Ez olyan dolog amúgy, amit egy mezei Linux felhasználó elképzelni sem tud, mert eszébe sem jutna használni. Mert minek. Gyerekeknek játék vagy még az sem, egyszer megnézi, aztán jól elmegy az egésztől a kedve. Főleg, ha problémás a cucc. De nem is ajánlja senki.
Tehát nem a Windows mellé telepített, önálló Linux rendszerről van szó ..., ezt a történetet nem tudom, mikor oldják meg, és ki, ha az MS fejlesztői sem tudják. Nekik egyelőre a saját rendszeren belüli „probléma” megoldása is gondot okoz. De azért jó lenne megoldani. Ha már foglalkoznak vele. Tavasszal lesz valami eredmény, ha nem is teljes. Egy Linux felhasználó türelmes ... . És egy Windows felhasználó? Nem hiszem, hogy túlzottan, fura dolgok történnek néha. Persze, sok jó is, nem olyan rossz a Windows, ezt senki nem mondja.
Nem hagyhatom ki: árad felénk a szeretet. :-))

Szerintem, nem is kéne erőltetni, a Virtualbox, a Quemu vagy hasonló alkalmazások sok embernek megoldást hoznak. :D

kimarite képe

MS hír, slusszpoénnal ... (nem nagy hír, de jókedvre derít :-))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#28 Hát igen, olvastam. Jó dolog feltétlen.

There are exceptions to what Microsoft is making available ... code, which makes sense for many reasons — but otherwise, Microsoft is going open source. And ultimately, that’s a good thing for the whole developer community.

A piaci szereplők összefogása feltétlen szükséges a gyorsabb előrelépéshez, fejlesztéshez. Arra a kérdésre, hogy miként maradnak talpon, mi marad meg bevételnek, azt mondom, találják ki. Ha megnézzünk egy viszonylag régi történetet (nem egy volt már), az erre példa: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ipari_forradalom

Ettől függetlenül, az általam közölt hír azért meglepő és mulatságos.

kimarite képe

MS hír, slusszpoénnal ... (nem nagy hír, de jókedvre derít :-))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#30 Nem hiszem. Halál nem nagyon van, se kék, se zöld.
Megoldandó problémák lehetnek, és a játékok területén lehetne előrelépés.
A megoldandó problémák lehetnek „bug”-ok vagy „feature”-k. Szerintem, általában nem vészes dolgok ezek. Most néztem, a Gnome által készített online fiókok alkalmazásba (nem használom) ... alakulnak dolgok, szerintem elég sok minden. Úgy általában. Ígéretek itt is vannak, de ... . :-)

kimarite képe

MS hír: legyőzzük a .. :-)) - ui.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#31 Szerintem az MS-nél is vannak nagyon lelkes fejlesztők, de náluk a katedrális (a vállalat dönti el, a visszajelzésekből mit vesz komolyan) és nem a bazár (ahol mindenki tesztelhet és valamelyest jobban beleszólhat) fejlesztési modell van.
És amott tán csak ezt a kiemelt mondatot ismerik:

Legyőzzük az időt, legyőzzük a fényt, legyőzzük a teret, legyőzzük a tényt.

;-)

MS hír: legyőzzük a .. :-)) - ui.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#32   "HUP"-on van egy topik - mely a Microsoft stratégiáját boncolgatja.

https://hup.hu/node/162845

kimarite képe

MS hír: legyőzzük a .. :-)) - ui.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#33 Valami olyasmit olvastam, hogy nagy bajban vannak, mert a Windows 7 alatt még jól működött az Internet Explorer, azaz ennek használatára szoktatták a felhasználókat. Erőteljesen. És főleg a vállalati szférában ezt az IE-t még nagyon sokan használják, akiket nehéz lesz átterelni az új böngésző használatára. Tehát nem az Edge a gond, hanem még korábbi dolgok.

Meg az a baj, hogy (nemrég olvastam egy -másik- véleményt) még mindig a Windows 7 a megbízható kiadás,a későbbi Windows-zok szinte csak arra jók, hogy a nagyi elböngészgessen otthon. Másra, komoly munkára nem. Szorít az idő, a Windows 7 támogatásának megszűnése nincs már messze.

Aham, meg is van a cikk (az első). Ennek egy része: https://sg.hu/cikkek/it-tech/135160/az-internet-explorer-mar-nem-is-neve...

A Microsoft egyébként azért is van bizonyos mértékben csapdahelyzetben, mert miközben az Internet Explorer további használata ellen kampányol, az Edge sem nevezhető sikertörténetnek. Az Edge nem is érhető el például a Windows 7-re, míg az IE igen. S tavaly decemberben kiszivárgott, hogy a jövőben a Microsoft a Windows 10 esetében egy Chromiumon alapuló böngészőt alkalmaz majd, amelynek a kódneve Anaheim és amelynek jelenleg is zajlik a fejlesztése. Az új szoftver külsőre nagyon hasonló lesz, mint az Edge és még az is lehet, hogy a végleges neve is ugyanaz lesz. Mindenesetre az EdgeHTML-t eltemette a tengerentúli konszern.

Bár az Internet Explorert már évekkel ezelőtt nyugdíjazta a Microsoft, ennek ellenére számos vállalat és szervezet számítógépein még mindig ez a böngésző fut.

A menedzser meglehetősen élesen fogalmazott: többek között azt írta, hogy ideje lenne befejezni, hogy az Internet Explorert egyáltalán böngészőnek hívják. A szoftver ugyanis a legjobb esetben is csupán egy kompatibilitás-megoldás, hiszen például a legújabb webes szabványokat egyáltalán nem támogatja. Viszont az tény, hogy lehetővé teszi az emberek, hogy régebbi webes alkalmazásokhoz hozzáférjenek, de böngészőként már nem lenne szabad alkalmazni.

kimarite képe

Juhhú, megújultunk! Viszlát UHU, hello Comnica!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 ... az operációs rendszert fejlesztő cég logója – a juhhút UHU-ra változtatva – egy helyes kis bagoly lett. Hamarosan újabb megbízások jöttek, és az egyik egyedi projektből  kinőtte magát a vállalat első call center szoftvere is. A Calgo hamarosan igazi zászlóshajóvá vált, a portfólió pedig közben internet alapú hangszolgáltatásokkal bővült. Egy kisebb tulajdonosi átrendeződés után 2008-ban megalakult az UHU Systems, amelyet a hazai piacon ekkor már professzionális telekommunikációs szolgáltatóként tartottak számon.
Forrás: https://comnica.hu/blog/viszlat-uhu-hello-comnica/

04.01?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#35 Ma van április 1 ?

 

Vagy mégis?, biztos?, vagy mégse???

kimarite képe

Public Money? Public Code! | Free Software Foundation Eu

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Immár 20.000 írták alá a Free Software Foundation Europe nyílt levelét, amellyel a szabad szoftverek használatát szeretnék elérni szerte a világban, a közigazgatás területén.

2019. májusáig, az EU választásokig számtalan nyelv lefordítják a kampányvideót, hogy azt az európai politikai döntéshozók az anyanyelvükön is megnézhessék és megértsék.
Jelenlegi kampányvideók: https://vimeo.com/fsfe
Támogatás lehetősége: https://my.fsfe.org/donate

The FSFE helps individuals and organisations to understand how Free Software contributes to freedom, transparency, and self-determination. It enhances users' rights by abolishing barriers to Free Software adoption, encourage people to use and develop Free Software, and provide resources to enable everyone to further promote Free Software in Europe.

kimarite képe

Nem egér, ember ... majd valamikor

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Marspályázat 3D nyomtatással
A Naprendszer bolygóinak kolonizálása immár nem sci-fi: a NASA szakemberei szerint a jelenünkben létező technológiákkal megvalósítható a Hold vagy a Mars felszínén az emberlakta bázis. Pályázatot hirdettek tehát, ami arra fókuszált, hogy az idegen bolygó felszínén található nyersanyagok (pl. a felszíni kőzetek) felhasználásával és 3D nyomtatási technológiával tervezzék meg az emberi lakhely kivitelezését. Csizmazia Tibor a Kütyühíradónk közben elmondta, hogy mindebben mi lehet majd a robotok szerepe. (PosztmodeM, 2019.04.09/6.)

https://youtu.be/o9NdRu37Oms

-----

https://www.youtube.com/watch?v=2X6q7BT2L10

kimarite képe

Megjelent az Ubuntu 19.04 Beta

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#41 The Nautilus file manager no longer supports desktop icons.

Ez egy régebbi Gnome 3 hír, közelebbről a Gnome 3.28 verziótól van.
https://www.omgubuntu.co.uk/2018/01/gnome-desktop-icons-removed-3-28
És ugyanitt megvan már a Kiegészítő is.

Devs are looking at alternative solutions to the task. prototype GNOME Shell extension has been built that fills the gap nicely, showing app shortcuts, folders and files appear on the desktop as normal (albeit with a few organisational limitations).

But, for now, GNOME’s “recommended” alternative for anyone that wants desktop icons in GNOME 3.28 is — rather bizarrely — to install and use Nemo, a Nautilus fork which has maintained and improved the ‘desktop’ feature over the past few years.

Note the word “recommended” alternative here; GNOME has no plans to ship with Nemo (or any of the Cinnamon dependencies it pulls in) by default. It will be up to users and distro makers to settle on a replacement (if any).

There’s also a chance that this change won’t be that big of a deal. The Pantheon desktop shell in Elementary OS doesn’t support desktop icons at all, neither does Chrome OS, and most of their users seem to cope okay with the design decision.

A Canonical a Gnome Shellt használja valamilyen plusz dolgok hozzáadásával. A Gnome kiegészítője: https://gitlab.gnome.org/csoriano/org.gnome.desktop-icons
A Nautilus is Gnome fejlesztés.

kimarite képe

Come back

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#42 Igaz, a funkció a Gnome 3.30 verziójában visszakerült:
https://news.softpedia.com/news/gnome-3-30-brings-back-desktop-icons-wit...

With the soon-to-be-released GNOME 3.30 desktop environment, GNOME developers are bringing back desktop icons and it looks like they are greater than ever thanks to the integration with the Nautilus file manager for all operations, pure Wayland support, and last but not least proper multi-monitor support.

A Gnome asztali környezet fejlesztői csapata elég sokat tett a GNU/Linux és Unix fejlesztésekhez, nézzük meg például a Google Drive támogatást vagy hasonlókat (nem tartom számon). Egyetlen hibája, hogy valami hihetetlen mértékben egyszerűsíti az alkalmazások ablakaiban megjelenő menük megjelenését ..., ami olykor, néhány embernek elég zavaró lehet. Nyilván van, akinek meg éppen ez tetszik, a „tiszta” felület, hogy nem kell gondolkodni, melyik menü mire való. Ugye, a Windows felhasználóknak is valami hasonló tetszik. És ne is beszéljünk az OS X felhasználókról ... puritán Asztal és lenn egy Docker-szerű ikonos „menü”. :-)

kimarite képe

Gnome Shell Asztali ikonok

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#50 Sajnálatos módon a „vita” szélsőségekbe és további fals állításokba fordult, mindeközben a kezdeti tévedésről én -az utána következő két hozzászólásban-mindent elmondtam, azt megválaszoltam. A válaszaim követő szál törölve lett.

kimarite képe

Szédítő időutazás a mobilok negyedszázados múltjába

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Idén március végén volt 25 éves a magyarországi GSM mobilszolgáltatás, a negyedszázados évforduló apropóján GSM - Generációk Saját Mobiljai címmel kiállítás nyílt a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. Az időszaki kamarakiállítást a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezte, és a társaság Informatika Történeti Kiállításának második emeletén tekinthető meg szeptember elejéig.

Forrás: https://index.hu/techtud/2019/04/18/mobiltelefon_neumann_janos_szamitogep-tudomanyi_tarsasag_kiallitas_nagykep_nokia_siemens_motorola_bunkofon/

-----

Míg a pohárban el nem olvad a jég, addig egy kicsit olyan leszek, mint rég.
https://www.youtube.com/watch?v=iG9KJ5mbtTw

kimarite képe

Miért jó a monitorszemüveg?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem vitaindító, hanem igaz.

Nem a divat kedvéért hordanak egyre többen dioptria nélküli szemüveget a munkahelyükön.

Az utóbbi időben az emberek egyre több időt töltenek képernyő előtt. Nemcsak a számítógépes munka, de az okostelefonok folyamatos használata és az esti tévézés is nagymértékben károsítja a szemet.

A kijelzők által kibocsátott kék fény ugyanis az UV-fény melletti spektrumba esik, és hasonló módon is működik, mint a köztudottan ártalmas napsugárzás. 

Miért jó a monitorszemüveg?

A vakítóan világos képernyő bámulásától a szemet gyorsabban száraznak és fáradtnak érezzük. Az égő, szúró, viszkető érzés nem normális! A fénynek közvetlen retinakárosító hatása van, ha több órán keresztül szüntelenül éri a szemet a sugárzás. A monitorszemüveg rendelkezik fényvisszaverő, tükröződés-, ragyogásgátló és UV-szűrős védőréteggel is. ... https://femina.hu/terasz/monitor-szemuveg/

kimarite képe

Hivatalosan is betegség lett a játékfüggőség

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

2018

Rögtön úgy indult az év, hogy a videójátékok negatív kontextusban járták meg a mainstream sajtót. Történt ugyanis, hogy a WHO betegségosztályozási rendszerének új béta verziójába bekerült a videójáték-függőség viselkedési zavar. Erre az elhivatott gémerben rögtön beindulhatnak a védekezési és tagadási mechanizmusok, miközben jókat röhögünk azon, ha a South Park cikizi ki a videójáték-függőket. Szóval úgy gondoltuk, hogy erről a témáról beszélnünk kell.
... https://iddqd.blog.hu/2018/01/31/checkpont_4x02_videojatek-addikcio

Hangfelvétel: https://soundcloud.com/st-ki/checkpoint-4x02

-----

2019

Genfben tartja közgyűlését az  Egészségügyi Világszervezet, ahol most hivatalosan is elfogadták a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló ICD -jegyzék 11. módosítását, amibe még tavaly júniusban bekerült a játékfüggőség is. Az új besorolás 2022. január 1-től lép hatályba. 

A játékzavart a hivatalos definíció szerint olyan viselkedésmodell, amely során gyengül a kontroll a játék felett, a játékok elsőbbséget élveznek más fontos napi tevékenységekkel szemben, és a negatív hatások ellenére, ami alatt a családi kapcsolatok, szociális élet, iskolai tanulmányok vagy a karrierre gyakorolt negatív hatásokat kell érteni,  a játékkedv, vagy a játékszenvedély továbbra is megmarad.  Azaz ha leegyszerűsítve akarjuk megfogalmazni, amikor valaki egy éven keresztül a munka, a tanulás, a családja, a barátai, de még a fürdés vagy az evés helyett is inkább a játékot választja. A tüneteknek legalább 12 hónapon keresztül kell fennállni, hogy hivatalosan is játékkal kapcsolatos viselkedészavarról beszéljünk. 

Ezt a meghatározást egyébként több videójátékokat védő szervezet (ESA, ISFE, UKIE) is támadta, szerintük több és alaposabb kutatás kell a jelenségről, hogy kiderüljön, hogy ez valóban egy önállóan is létező betegség-e, vagy valamilyen más jól ismert és sokkal súlyosabb pszichés zavar egyik tünete lehet a játékfüggőség. A WHO ezzel szemben azt állítja, hogy a definíció megalkotását komoly kutatások előzték meg, és a szakma legjobbjai vettek részt a tervezet előkészítésében. 

A szervezet közleménye szerint ez a lépés lehetőséget ad arra, hogy azok az emberek, akik ebben a zavarban szenvednek, minden szempontból megfelelő és jól kidolgozott kezelési protokoll mentén kapjanak segítséget a jövőben.
... https://index.hu/techtud/2019/05/27/hivatalosan_is_betegseg_lett_a_jatekfuggoseg/

kimarite képe

... nem kérnek a drága Microsoftból

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A nyílt forráskodú szoftverek és általában a szabad hozzáférés terjedésének szimbolikus mérföldköve, hogy a CERN mostantól nem használja a Microsoft termékeit, inkább ingyenes programokra áll át.

A Genf mellett svájci és francia területen a föld alatt működő részecskegyorsító, az európai kutatási szféra egyik legfontosabb új intézménye azután döntött az átállásról, hogy a Microsoft valamiért megszüntette az akadémiai státuszukat, amellyel idáig kedvezményesebb árszabás járt.

A különbség elég nagy, mostantól ugyanis tízszeres árat kellene fizetniük a Microsoft szolgáltatásaiért. A CERN azonban inkább úgy döntött, hogy más megoldást keres. Egy éve beindították házon belül a Microsoft Alternative Projectet (rövidítve MAlt) azzal a címszóval, hogy visszaveszik az irányítást. Méghozzá nyílt forráskódú szoftverekkel, ami egy ekkora szervezetnek elég nagy változás, főleg, hogy ők már a kezdetek óta, vagyis vagy húsz éve Microsoft-szoftverekkel dolgoztak.

A váltást megnehezíti, hogy ugyanazt a szolgáltatást akarják nyújtani a munkatársaknak, mint amit felhasználói szinten megszoktak, és persze kiemelten kell figyelniük az adatbiztonságra is. Kezdésként már elkezdtek tesztelni egy új emailrendszert, és a fizetős Skype for Business helyett is más megoldást kerestek. Ha végigviszik a dolgot, az áremelés a jóslatok szerint visszaüthet a Microsoftnak, amennyiben más kutatóintézetek is követik a CERN példáját.
... https://index.hu/techtud/2019/06/14/cern_microsoft_draga_nyilt_forraskod...

CERN anticipated this would happen a year ago and setup the Microsoft Alternative project (MAlt). It aims to "put us back in control" by embracing open software as an alternative to Microsoft's proprietary products. It's quite the change for CERN, which has been using Microsoft's products for the last two decades... https://au.pcmag.com/news/62470/cern-is-ditching-microsoft-due-to-10x-hi... || https://home.cern/news/news/computing/malt-project

kimarite képe

Goodbye i386 architektúra

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Statement on 32-bit i386 packages for Ubuntu 19.10 and 20.04 LTS

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A hétvégén a játékosok, az Ubuntu Studio és a WINE közösség hatalmas visszajelzésének köszönhetően megváltoztatjuk a tervünket, és 32 bites i386 csomagokat építünk az Ubuntu 19.10 és 20.04 LTS rendszerekbe: https://ubuntu.com/blog/statement-on-32-bit-i386-packages-for-ubuntu-19-...

MXLinux

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egy kis kellemetlenség a "szomszédban" (nehogy már a Debian kimaradjon), bár igazság szerint egy  terminálban kiadott parancs segítségével megoldódik.

https://mxlinux.org/blog/our-recent-kernel-problem/

(Csak azoknak, akik mindig a legfrissebb kernelt keresik...)

 

kimarite képe

sudo /usr/share/mx-packageinstaller-pkglist/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#61 Vajon mi lehet a fájl szöveges tartalma?

rebuild_dkms_packages.sh

sudo /usr/share/mx-packageinstaller-pkglist/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#62 Nem bonyolult, valami ilyesmi:

#!/bin/bash

[[ $(dpkg-query --show $1 2>/dev/null && echo $?) ]] || exit 0

for i in $(dpkg-query -l |grep "\-dkms" |awk '{print $2'}); do
dpkg-reconfigure $i |tee -a /var/log/rebuild-dkms.log
done

exit 0

#rebuild of dkms packages (virtualbox, nvidia, fglrx, broadcom, ndiswrapper)

kimarite képe

sudo /usr/share/mx-packageinstaller-pkglist/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#63 Semmi különös, csak az általánosan használható

sudo dpkg-reconfigure --all

:-)

kimarite képe

Insider alkalmazás tesztelő, visszajelző oldal

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem Linux történet ...

Fontos részét képezi a Microsoft termékfejlesztési stratégiájának az Insider program, melynek keretében a vállalkozó kedvű felhasználók kipróbálhatják az egyes szoftverek előzetes verzióit. Visszajelzéseiket a hibák kijavítására és a termékek további finomhangolására használja a szoftvergyártó.

Jelenleg hét Insider program működik (Bing, Microsoft Edge, Office, Skype, Visual Studio Code, Windows és Xbox), amelyek közül a legjelentősebb a 16,5 millió tesztelőt tömörítő, még 2014-ben indult Windows Insider, a Windows 10 operációs rendszer fejlesztésének egyik fontos tényezője. Most a Microsoft egy weboldalon tette elérhetővé az érdeklődők számára az összes Insider programot: https://computerworld.hu/tech/fontos-weboldalt-nyitott-a-microsoft-265410.html

Viszlát, Windows: a Linux átállás tapasztalatai 2019

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#67 Ó, egy régi ismerős! Még Win98-as és XP-s időszakomban talán az első regisztrációm az azóta megszünt PCWorld fórumon volt, ott találkoztunk.. Akkorban a frissitéseket meg lehetett válogatni, akkor telepitette amkor jólesett,sajátmaga gyárthatott iso-t a legújabb frissitésekkel, de már nem sajnálom, hogy alapvetően nem Windowst használok. Mostanság Windowson a legjobb újítás a Chrome alapú Edge, valóban az egyik leggyorsabb böngésző és már néhány kegészitő is müködik, Állitólag lesz Linuxra is.

kimarite képe

Viszlát, Windows: a Linux átállás tapasztalatai 2019

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#67 Egyre több hasonló cikk és videó (vagy videó csatorna) foglalkozik a témával, és valóban, a személyes beszámolók a legjobbak megmutatni azt, hogy „nem az ördögtől való” a Linux.

kimarite képe

A jog szerint nincs olyan, hogy digitális tulajdon

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A kulcsbetűszó: DRM. Ez a digitális jogkezelés angol rövidítése, amibe beletartozik minden olyan technológia és eljárás, amellyel „a digitális tartalom kereskedelme során védik a szellemi tulajdont”, vagyis ellenőrzik a jogvédett tartalmak jogszerű felhasználását. Ez volt a jog válasza az internetes kalózkodás felbukkanására, és a CD-k vagy DVD-k esetében leginkább a lemezek másolásvédelmét jelentette. De mivel az internetről letöltött tartalmakat sokkal egyszerűbb terjeszteni, a kiadók és a szolgáltatók még szigorúbb ellenőrzést gyakorolnak az ilyen szellemi termékek felett.
... https://qubit.hu/2019/07/25/azt-hitted-hogy-amit-megveszel-az-a-tied

kimarite képe

Adathalászat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az adathalász helyek ellen védő SmartScreen szolgáltatás a webcímekkel együtt rendszerünk egyedi biztonsági azonosítóját is továbbítja a Microsoftnak. Az adatvédelmi szempontból kétes megítélésű funkciót azonban egyszerűen kikapcsolhatjuk.

A Microsoft folyamatosan javítja a Windows 10 adatvédelmét, ám egy szakember nemrégiben aggályokat fogalmazott meg a Microsoft Edge egyik biztonsági szolgáltatásával kapcsolatban.

A SmartScreenről van szó, amely az adathalász és kártevőterjesztő webhelyek ellen véd. A funkció úgy működik, hogy minden betölteni kívánt hely címét elküldi elemzésre a Microsoftnak. Ezekhez más információkat is csatol, köztük a rendszerünk egyedi biztonsági azonosítóját (security identifier, röviden SID), amely, ha a Microsoft birtokába kerül, a címekkel összepárosítva elvileg hajszálpontosan lekövethetővé teszi internetes barangolásunkat.

Bár a Microsoft nyilván megesküszik rá, hogy ő ilyet soha nem tenne, a nyomkövetés elvi lehetőségét is kizárhatjuk a SmartScreen kikapcsolásával.

Ehhez nyissuk meg a Gépházban a Frissítés és biztonság modult, menjünk a Windows biztonság oldalra, kattintsunk a az Alkalmazás- és böngészőszabályozás hivatkozásra, és a SmartScreen a Microsoft Edge böngészőhöz részben jelöljük be a Ki lehetőséget (alapértelmezésben a Figyelmeztetés aktív).

Ettől fogva a SmartScreen nem küld többé információkat rólunk a Microsoftnak.
Forrás: https://computerworld.hu/tippek/igy-akadalyozhatjuk-meg-hogy-a-windows-10-kemkedjen-utanunk-266356.html

-----

https://youtu.be/NnLTo6OE9jI?t=138

kimarite képe

KDE menü ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft egy baki következtében egy olyan előzetes frissítést adott ki a Windows 10-hez, amit egyelőre csak belsős tesztelésre szánt és amiben már kipróbálható az újratervezett, csempe nélküli Start menü. A frissítésről készített képernyőmentésekből kiderül, hogy ezzel és a korábban bemutatott világos stílussal a Windows 10 szinte megszólalásig hasonlít a linuxos körökben népszerű KDE asztali környezetre – ami amúgy mindig is a Windowsra szeretett volna hasonlítani, csak kicsit továbbgondolva. Úgy tűnik, ez most olyannyira sikerült, hogy végül a Windows kezdett el hasonlítani a KDE-re.
... https://androbit.net/mini/3866/a_microsoft_aprankent_linuxot_csinal_a_wi...

kimarite képe

Robot vagy automata? És mi a kobot?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://indavideo.hu/video/Robot_vagy_automata_Es_mi_a_kobot
Az egykori "konyhai robotgép" kifejezés ma valószínűleg nem terjedne el, hiszen a sci-fi műfajból jól ismert, félig-meddig "értelmes lényként" működő robotokhoz (vagy pl. a ma már kereskedelemben kapható robotokhoz) semmi köze sincs és csak összezavarná a ma emberét. (Vélhetően egyébként a konyhai "robotolást" könnyítette meg a konyhai robotgép, ezért kapta ezt az elnevezést.) Netnyelvészünk, dr. Bódi Zoltán ezúttal azzal foglalkozott, hogy mi a különbség az automata és a robot között, és viszonylag új kifejezésként itt van már a kobot kifejezés is, ami valójában a kooperáló (emberrel együttműködő) robotot jelenti.

kimarite képe

A Second Sight Orion kameraszemüveges implantátuma vakoknak

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egy amerikai kutatóvállalat elkészített egy olyan speciális szemüveg és implantátum párost, aminek segítségével a jövőben a látásukat teljesen elvesztők is újra láthatnak majd. Az általuk kidolgozott kiberszem(üveg) közvetlenül az agyba juttatja a képi információkat - hasonlóan ahhoz, ahogy azt az emberi szem is teszi.

A megoldás két részből áll, amik közül az egyik egy akár közönségesnek is nevezhető kameraszemüveg. Az érdekesebb részét a párosnak a másik része képezi, ami egy, közvetlenül a koponyába ültetett és az agyra felfekvő implantátum, ami a látókéregbe továbbítja a kamera által észlelt vizuális jeleket.

A másik fejlesztés, az Argus II készülék: 30 pigmentosa retinitis (RP) és az életkorral összefüggő makuladegeneráció (AMD) kezelésére szolgáló eszközéből 30-at ültettek be 2017 negyedik negyedévében. Az év során összesen 75 Argus II implantációra került sor, szemben a 2016-os 42-rel.

A Second Sight tőzsdei bevezetése: 2014. november.

Az Argus II rendszer tartalmaz egy külső kamerát, amelyet a beteg visel, és amely a processzoron keresztül továbbítja a vizuális információt a retina belső felületébe helyezett epiretinális implantátumhoz. Ebből a helyzetből az implantátum közvetlenül stimulálja a legbelső ganglionsejteket, megkerülve a retina többi rétegét és elkerülve az RP és AMD által károsított fotoreceptorokat.

Az Orion implantátum hasonló elvet alkalmaz, mint az Argus II, de teljesen megkerüli a szemet. Az agy felületére implantálják a látókéreg közelében, amelyet a feldolgozás után a hordható videokamerától kapott jelekkel közvetlenül stimulál.

Ez az építészet elkerüli a sérült retina és a látóideg használatát, a cochleáris implantátumok mögött meghúzódó elvekhez hasonlóan, a süket kezelésének analóg módon, és ezért értékes lehet a látásvesztés több formájának kezelésében. Ugyanakkor inkább invazív műtétet foglal magában, mint egy epiretinális implantátumot. Ezen felül az agy kéregének pontos működése összetett, és még mindig nem érthető teljesen.

... http://mozgaskorlatozottakkiskozo.network.hu/video/tudomany__technika_a_...

Ez egy óriási fejlesztés. Remélem, a napi gyakorlatba is átkerül, megvalósul.

kimarite képe

OpenJDK 8 - támogatás 2023-ig

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az Oracle 2017 végén jelentett be fontos változásokat a Java SE-vel kapcsolatban: átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.

Forrás: https://bitport.hu/sulyos-penzben-merheto-valtozasok-jonnek-a-java-se-nel

KDE menü ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#74 Cak így tovább, közeledünk a KDE felé és nekem az a kedvencem.
Szerintem az ideális rendszer,
Win gyorsasága, könnyű hardver és driver bővíthetősége, a Linux egyszerű kezelhetősége valamint vírusérzéketlensége és a KDE felület millió apróbb-nagyobb  kézreálló funkciója. Ha bele lehet még tenni az Android egyszerű zoom funkcióit, egérre átültetve akkor az már kánaán.
Ha ezt valaki esetleg egyszer összegyúrja akkor számomra megvan az ideális oprendszer.

kimarite képe

Boldog születésnapot, Linux!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

„Üdv minden Minix-felhasználónak odaát! Egy (ingyenes) operációs rendszert csinálok (csak hobbiból, nem lesz olyan nagy és profi, mint a gnu) a 386-os (486-os) AT-klónokhoz.”
Ezt írta Linus Torvalds pontosan 28 évvel ezelőtt (azaz 08. 25-én). Boldog születésnapot, Linux!

A videó forrása: https://fossbytes.com/linux-vs-microsoft-this-video-from-2011-is-the-best-thing-you-need-to-watch/

 

kimarite képe

powerful office tools should be free to use, share and modify

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A LibreOffice, amely ingyenes, nyílt forrású alkalmazás, és egy világméretű közösség fejlesztette ki, nem rendelkezik előfizetési modellel, kötelező regisztrációval, éves licencdíjakkal vagy hasonlóval. Használhatja tetszés szerint (a Mozilla Public Licenc 2.0 alapján).

A szoftvergyártók körében az új trend az online előfizetési modellek felé tolódni, még akkor is, ha az ügyfél inkább ragaszkodik az asztali szoftverekhez. A felhasználóknak fizetniük kell a szoftverhez - és így a dokumentumaikhoz - való hozzáférés érdekében. A saját dokumentumokhoz!

Bővebben: https://blog.documentfoundation.org/blog/2019/08/27/dont-get-trapped-by-your-office-suite/

kimarite képe

Lemondásra kényszerült az IT-legenda

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#82 Nehéz ilyen ügyekben az egyik, vagy a másik oldalon állást foglalni. Általában azt gondolom, lehet férfi vagy nő, de mindenképpen előfordul, hogy valaki úgy gondolja, ha belemegy egy szexuális viszonyba a tanárral, akkor jobbak lesznek a tanulmányi eredményei. Felnőttként is van ilyen történet (jobb fizetés, előrelépés lehetősége), de van olyan is, hogy az egyetemi évekre nem hitelt vesz fel valaki, hanem pénzért árulja a testét. Ha per is indul, az már komolyabb. Stallman kijelentésével egyetértek:

a szexuális erőszakot, zaklatást roppant nehéz definiálni, az apró részleteken múlik, hogy az-e vagy nem, az egyik országban egy 18 éves lánnyal szexuális kapcsolatba lépni bűn, egy másikban meg már 17 évesen is az stb..

Igazából ő csak magánvéleményt mondott el. A lemondása mindenképpen tiszteletreméltó, pontosabban egyenes viselkedés. Nézzük azt, a politikában ki és mikor mondott le (mostanában) akármi miatt is. Kevesen ... .
Epsteint természetesen el kell marasztalni, ha ismét bűnösnek bizonyul a megvádolt dologban.
Egy adomány elfogadása egy ilyen embertől ..., hát kétélű, de talán nem egyértelműen az. Sokkal durvább dolgok történnek manapság, persze, ez nem mentség semmire sem. Azt látom, gyakorlatilag sok olyan embert megvádoltak mostanában ilyesmi zaklatással, akiket tisztelek valamiért. Szerencsére maradtak olyanok is bőven, aki tiszták maradtak ... . :-)
Kis túlzással azt gondolom, ha valaki ad, azt el kell fogadni. Én a háborús bűnösöket, és hasonló komoly bűntettet elkövetőket zárnám ki. Mondjuk, engem nem keresett meg senki, hogy adakozna. Mostanában ... . Néha segítettek páran az életemben.

kimarite képe

Robotikus farok

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A japán Keio egyetem egyik kibernetikai projektjéről van szó, ami a megszokott emberi önképünk mellett igen mókás látványt eredményez. Az emberi mozgás egyensúlyozását lehet nagymértékben javítani azzal a robotikus farokkal, amit a delikvensek derekára lehet erősíteni és innentől minden érzékelést és ellensúlyozást a gép végez el annak függvényében, hogy hogyan mozgunk, merre dőlünk, illetve miképpen változtatjuk a testünk súlypontjának helyzetét. Az Arque nevű robotfarok olyan helyzetekben lehet tehát hasznos, amikor nehéz tárgyat kell emelnünk, illetve például lépcsőn kell teherrel mozognunk. Az asztaltársaság megbeszéli. (PosztmodeM, 2019.09.17/1.)
(A stúdióképünk akadozása technikai hiba, amiért elnézést kérünk.)

kimarite képe

A feledés joga, ... szólásszabadság, információszabadság

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

„A most hozott döntés ezért mérföldkő, mert ködös területen oszlatja némileg a homályt: arról ugyanis a szabályozás nem szól, hogy egészen pontosan melyek is a feledéshez való jog korlátai, és amikor különböző versengő jogokat kell mérlegelni, akkor melyik állhat nyerésre. A feledéshez való joggal szemben ugyanis állnak más jogok is: például a szólásszabadság joga illetve az információszabadságé, amelyek éppen az adatok megismerhetőségét teszik lehetővé.”

Fontos kérdésben hozott döntést az Európai Unió Bírósága a héten: a testület ítélete szerint az uniós szabályozás részét képező "feledéshez való jogot" nem kell globálisan érvényesíteni, elegendő azt a 28 uniós tagország területén teljesíteni: https://www.hwsw.hu/hirek/60881/google-kereso-right-to-forgotten-eu-szab...

A feledéshez való jog alapelvként került be az új európai általános adatvédelmi rendeletbe is." - mondja az NMHH: http://nmhh.hu/cikk/194654/Megis_hajlando_felejteni_az_internet

A Google a feledéshez való jogot úgy implementálta, hogy az uniós tagországokban törölte a keresési találatok közül a szabályozás hatálya alá tartozó oldalakat, globálisan azonban nem. Így az Egyesült Államokban például megjelentek a kérdéses találatok, Németországban viszont nem. Ezt kifogásolta a francia adatvédelmi hatóság, a CNIL, mely meg is büntette a keresőcéget mintegy 100 ezer euróra. A Google a büntetést vitatta, az ügyben pedig most a legfelsőbb testület hozott iránymutató döntést.

... ha a cégnek EU-s ügyfelei vannak, akkor a GDPR hatálya alá tartoznak, kivétel nélkül. Rengeteg vállalkozás pedig nem tette "karanténba" az uniós adatokat, hanem a GDPR által megkövetelt, magasabb színvonalú adatvédelmi normákat minden ügyfele számára elérhetővé tette. Ez természetes, sok esetben a kétszintű adatvédelem fenntartása nagyobb költséget jelentett volna, mint a GDPR egységes kiterjesztése.

A sikeres uniós szabályozás-export aggodalmat keltett az Egyesült Államokban és Kínában, ...

A feledéshez való jog exportjának viszont az új döntés gyakorlatilag véget vetett: az ítélet kimondja, hogy a szabályozás kizárólag az uniós tagállamok területén érvényes, ezen kívül az adott terület helyi szabályozását kell követni, az uniós jogot nem. Ezzel a feledéshez való jog a jövőben is az uniós furcsaságok közé tartozik majd, a globális terjedésre minimális az esély.

kimarite képe

Magyarul erősít a Netflix

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szüksége van a Netflixnek a magyarokra

A Netflix vélhetően azt ismerhette fel, hogy Magyarországon az idegen nyelvű tartalmak iránt jóval kisebb az igény, mint a szinkronos tartalmak iránt. Ez eddig jelentősen akadályozta az online videós szolgáltatás magyarországi elterjedését. (Erről itt érhető el egy 2016-os kutatás.)

A Netflixnek nagy szüksége is van a magyar felhasználókra, hiszen nyolc év után először visszaesett az amerikai Netflix-előfizetők száma, az országhatáron kívül pedig nem a vártnak megfelelő ütemben bővült a Netflix előfizetői tábora. Ennek részben a lekérhető videós tartalmakat kínáló szolgáltatások (például a Netflix mellett az HBO GO, az Amazon stb.) között fokozódó verseny is az oka.

A megjelent írásokban egyébként mindannyian Székely Dorottya, a Netflix európai, közel-keleti és afrikai tartalommarketing-felelősének és Henning Dorstewitznak, a német nyelvterületekért és Közép-Kelet Európáért felelős kommunikációs igazgatójának prezentációjára hivatkoznak. Ez alapján jelenleg a Netflix 190 országban, 32 nyelven érhető el, 151 millió aktív előfizetéssel rendelkeznek világszerte, ami potenciálisan 450 millió nézőt jelent, akik évente 115 milliárd órát töltenek Netflix-tartalmak fogyasztásával. A Netflix használatából Kína, a Krím-félsziget, Észak-Korea és Szíria marad csak ki.
... https://media1.hu/2019/10/04/magyar-netflix-sorozatok-filmek-magyar-felirattal-es-szinkronnal/

Ha valaki megnézné, milyen a Netflix magyar nyelven, ide kattintva teheti meg: https://www.netflix.com/hu/

Magyarul erősít a Netflix

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#86 A Netfflix Vivaldi böngészővel Linuxon "nyűgös" 

Magyarul erősít a Netflix

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#88 Firefox, Chrome oké. Tudod a DRM kell neki. Opera alatt sem működik alapból. Ezért is használok párhuzamosan több böngészőt.

kimarite képe

Magyarul erősít a Netflix

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#89 A vivaldi-widevine csomag telepítve van?

Az első négy találat:
https://forum.vivaldi.net/topic/6672/netflix-and-vivaldi-on-linux
https://arcolinux.com/how-to-play-netflix-in-your-vivaldi-browser/
https://huberulrich.de/web/vivaldi-and-netflix-tutorial/
https://forum.manjaro.org/t/vivaldi-widevine-package-not-installing/29598

Csak lesz kereszteződés, ahol a két „út” találkozik ... https://www.youtube.com/watch?v=Xch-3Wwl9HE

kimarite képe

A LibreOffice az idén ünnepli a 9. születésnapját

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#90 September 27, 2019
http://libreoffice.hu/boldog-9-szuletesnapot-libreoffice/
Boldog 9. születésnapot LibreOffice! :)

kimarite képe

`base` group replaced by mandatory `base` package ... | Arch

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

- manual intervention required

2019-10-06 - Robin Broda

The base group has been replaced by a metapackage of the same name, we advise users to install this package (pacman -Syu base), as it is effectively mandatory from now on.

Users requesting support are expected to be running a system with the base package.

Addendum:
Be aware that base as it stands does not currently contain:
- A kernel
- An editor
- Filesystem tools (e.g. e2fsprogs)
... and other software that you might expect. You will have to install these separately on new installations.
Forrás: https://www.archlinux.org/news/base-group-replaced-by-mandatory-base-pac...

Egy Linuxos közösségből Gabe Rust további javaslata:

Arch users should be aware: the base installation has changed.
A manual update with

pacman -Syu base

Should be performed. The installation process has also changed, as pacstrapping base alone no longer installs a kernel, or other packages you would expect, like filesystem tools or nano:

pacstrap -i /mnt base linux

kimarite képe

Van helye az emberiségnek a jövőben? | TNT podcast 10. epizód

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Lesz-e jövőnk? Ha lesz is, milyen? Nem sok olyan ember van, akiben ne fogalmazódott volna meg ez a kérdés akár a klímaválság, akár a globális gazdaság és politika híreit olvasva. De vajon egy jövőkutató is annyira borúsan és sötéten látja a jövőt, mint az átlagemberek?

Dr. Rab Árpád jövőkutatóval, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk arról, hogy jár-e lemondásokkal, ha azt szeretnénk, hogy az emberiség továbbra is részese legyen a jövőnek. Míg az ötvenes évek a pozitív jövőképről szóltak, és a nyolcvanas években is pozitív töltetűek voltak a sci-fik, mostanában szinte csak disztópiákat lehet látni jövőben játszódó filmekben. Robotokat akartunk, most, hogy itt vannak, attól félünk, hogy fellázadnak ellenünk, vagy hogy vége lesz a világnak, ha egyszercsak eltűnik az internet.

Hang: http://mf-cdn.index.hu/techtud/podcast/tnt_1x10_rab_arpad_jovokutato.mp3

A podcastben szó esik többek között arról is, hogy:

-- Mi a helyzet az Elon Musk által alapított Neuralinkkel? Tényleg feltölthetjük az agyunkba a világ tudását, és a jövő drogjai is digitális úton hatnak majd?
-- Mi lesz a jövője az első digitális benszülöttként felnőtt generációnak?
... https://index.hu/techtud/2019/10/06/jovokutatas_rab_arpad_interju_tnt_po...

`base` group replaced by mandatory `base` package ... | Arch

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#93 Arch-t csak egyszer kell telepíteni (mármint "tiszta" Arch-t). Nem állitom, hogy a legegyszerübb, feladat, aki legelőször csinálja, valószinűleg megizzad. (Vagy van két gép előtte, vagy jegyzetel oldalakat a Wikiből). Viszont van egy csomó disztro (Pl:Manjaro, Arco, Archlabs, stb) amely leveszi ezt a gondot a kezdő user válláról.

kimarite képe

`base` group replaced by mandatory `base` package ... | Arch

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#95 A FreeBSD terjesztést nehezebb telepíteni talán. A Gentoo terjesztés telepítése könnyebb, mint ... belakni.

kimarite képe

Fejlesztőknek szóló videócsatornát indított a Mozilla

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Mozilla a napokban hivatalos bejelentés nélkül indított útjára egy új csatornát a YouTube-on. A Mozilla Developer a neve, valamint a rajta eddig megjelent videók alapján is úgy tűnik, hogy elsősorban a webes fejlesztőkhöz próbál majd szólni.

Ugyanakkor pl. a Microsoft a közelmúltban a .NET-hez indított hasonló csatornájával szemben a Mozilla új felülete nem egy átfogó bevezetést kíván nyújtani a témába, inkább apróbb trükköket látszik megosztani a webfejlesztés, illetve a Firefox használatával kapcsolatban - nyilván elsősorban már haladó vagy profi szinten lévő programozóknak.

Így például az egyik rövidke klip azt mutatja meg, hogy miként lehet a megjelenítéshez használt rendszer dark módra vonatkozó beállításait automatikusan figyelembe vevő, illetve ahhoz igazodó weblapot készíteni, míg egy másik azt, hogy miként lehet tetszőleges oldalelem pontos színét pusztán a Firefox segítségével megállapítani.

A pár perces videók egyelőre úgy tűnik, hogy viszonylag rendszeresen kerülnek publikálásra - de persze mivel a csatorna még egy hetes sincs, kérdés, hogy ez miként alakul majd hosszútávon.

... https://prog.hu/hirek/5356/fejlesztoknek-szolo-videocsatornat-inditott-a...

kimarite képe

Windows 10 vs. Ubuntu 19.10 vs. Clear Linux vs. Debian 10.1 Benc

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Windows 10 vs. Ubuntu 19.10 vs. Clear Linux vs. Debian 10.1 Benchmarks On An Intel Core i9
10 October 2019. Page 1 of 7. 12 Comments

Earlier this week I provided some fresh Windows vs. Linux web browser benchmarks for both Firefox and Chrome. For those curious how the current Windows 10 vs. Linux performance is for other workloads, here is a fresh look across a variety of software applications and while testing the near-final Ubuntu 19.10, Intel's rolling-release Clear Linux, and Debian 10.1 while running off an Intel Core i9 HEDT platform.

... https://www.phoronix.com/scan.php?page=article&item=win10-debian101-inte...

kimarite képe

Nők az IT biztonságért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mit tesznek másképpen a hölgyek a digitális biztonságunk védelmében, a szemléletformálásban, a megoldások kialakításában? Az IT biztonság területén tevékenykedő női szakemberek összefogtak és alakítottak egy szervezetet, aminek az a célja, hogy megmutassa, nem csak a férfiak lehetne eredményesek a digitális biztonság terén. Vendégünk volt Polereczki Andrea, a WITSEC, vagyis a Women in IT Security elnökségi tagja.
https://indavideo.hu/video/Nok_az_IT_biztonsagert

kimarite képe

Az önkéntesség pszichológiája, avagy miért dolgozunk ingyen?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Világszerte több ezer ember végez nap mint nap önkéntes munkát, ami nemcsak az idejükbe kerül, de sokszor fizikailag és lelkileg is megterhelő számukra. Pontosan ez a hajlandóságunk különböztet meg minket élesen az állatvilágtól, hiszen akkor is segíteni akarunk másokon, ha ezáltal egy kicsit fel kell áldoznunk a saját jólétünket. Cikkünkben annak igyekeztünk utánajárni, hogy mi motivál bennünket az önkéntességre, és milyen pozitív hozadéka van mindennek az életünkben.
... https://mindsetpszichologia.hu/2019/10/08/az-onkentesseg-pszichologiaja-...

Az önkéntesség pszichológiája, avagy miért dolgozunk ingyen?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#103 Nálunk nem annyira elterjedt, mint külföldön.

kimarite képe

Az önkéntesség pszichológiája, avagy miért dolgozunk ingyen?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Talán a informatikában nem, de más témakörben sem igazán. Habár elég sokan gyűlnek össze mostanában az oktatás és más szociális célok miatt, igaz, az utcán, és  ez nem a klasszikus önkéntesség.

Abban nem lennék biztos, hogy külföldön sokkal nagyobb az önkéntesség iránti érdeklödés. :-) ... lehet, csak annak tűnik. Tömegek ott sincsenek.

Úgy általában érdekes a cikk, azért tettem ide. Nem felhívásnak, annak csak másodsorban. ;-)

Más. Ma éjfélkor a fotósok örülhetnek: https://hvg.hu/tudomany/20191019_Hetfo_ejjel_nezzen_fel_az_egre_a_leghir... # Halley

kimarite képe

Alakváltó robotok és Facebook virtuális valóság

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Távoli űrküldetéseken (pl. a Marson) akkor igazán hasznosak az eszközeink, ha minél több funkciójuk van, sőt, ha ezeket az eszközöket a LEGO kockákhoz hasonlóan egymáshoz illesztve további még hasznosabb funkciókat érünk el. Ezekre mutat példát a NASA azokkal az alakváltó robotokkal, amelyek között drónt is találunk, meg gömbformává is összeálló részegységeket is. Kütyühíradónk másik témája az, hogy a Facebook vezetője Mark Zuckerberg is komolyan hisz a virtuális valóság szemüvegben, ezért az Oculus szemüvegek kombinálják a Facebook kapcsolati hálóival és így nagyon érdekes másodlagos valóságok keletkeznek. Belenézünk a vízióba! (PosztmodeM, 2019.10.15/5.)

https://indavideo.hu/video/Alakvalto_robotok_es_Facebook_virtualis_valosag

kimarite képe

A virtuális valóság (pl. a Facebook), mint stressz forrás

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#106 Naponta átlagosan 40-50 értesítés érkezik a telefonunkra. Nyolc órányi alvással számolva ez minden ébren töltött órában átlagosan 3 értesítést jelent. A témával foglalkozó pszichológusok szerint az értesítések nagyon komoly stresszforrást jelentenek a mai ember számára. Ön hány értesítést kap a telefonjára egy nap? Gondolkodott már azon, hogy abból vajon mennyi igazán érdemes az azonnali figyelmére?

Aki belegondol, hogy 20 percenként valami megszakítja azt, amit éppen csinál – legyen az munka vagy éppen egy baráti beszélgetés –, laikusként is beláthatja, hogy furcsa figyelmi trend lopakodott hétköznapjainkba. A telefonunkra érkező értesítések nem természeti jelenségek, amikre nincs befolyásunk, tehát valami oka biztosan van annak, amiért kérjük vagy legalábbis tűrjük őket.
... https://hvg.hu/tudomany/20191015_telefonos_ertesitesek_ux_felhasznaloi_a...

kimarite képe

Az „Egér a Marson” után, „Nők az Űrben” :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Először léptek ki csak nők a világűrbe, Jessica Meir és Christina Koch, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két űrhajósa a pénteki űrsétán az állomás akkumulátorait cseréli ki. Ezt élőben lehet követni például itt:

A mostani űrsétával az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA deklarált célja a nemek közti egyenlőség elősegítése.

Az Egyesült Államok első női űrhajósa, Kathy Sullivan ugyancsak üdvözölte az eseményt. Először márciusban tettek kísérletet egy csak nőkből álló űrsétára, ezt azonban elhalasztották, mert az állomáson nem volt elegendő, mérethez illő űrruha. Az ISS űrhajósai 2000 óta 221, a karbantartás miatt szükséges űrsétát tettek, ebből 43 alkalommal nő is volt a csapatban - írja az MTI.
... https://444.hu/2019/10/18/eloben-lehet-kovetni-ahogy-ket-no-kicsereli-a-...

kimarite képe

Hogy nézne ki a marsi növénytermesztés?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#108 ... erre a kérdésre válaszol egy pénteken Londonban megnyílt kiállítás.

A Moving to Mars (Költözés a Marsra) című tárlatot a londoni Design Múzeumban rendezték meg. A kiállításon mintegy 200 olyan tárgy szerepel, amelyet a szervezők az amerikai űrkutatási hivataltól (NASA), az Európai Űrügynökségtől (ESA) és Elon Musk SpaceX űrvállalatától kaptak kölcsön.
... https://www.travelo.hu/rendezveny/20191018-anglia-london-bolygokozi-nove...

A vörös bolygó légköre belélegezhetetlen, klímája rendkívül hideg, a kozmikus sugárzás veszélyes az életre. Mindeddig a kutatások nem találtak életet a Marson. A kiállítás egy szekciója mégis a marsi növénytermelés több módját vonultatja fel. A lehetőségek között mutatják be az üvegházi, laboratóriumi tartályokban folyó és a talaj nélküli, vízkultúrás növénytermesztést. A módszerek között említik a föld alatti növénykertek létrehozását. A kiállítás szerint a ritka atmoszféra és a marsi talaj tápanyagszegénysége miatt a legvalószínűbb megoldás a hidrokultúrás növénytermesztés. A források szűkössége miatt a marsi gazdálkodáshoz mindent a Földről kell szállítani.

Alakul a dolog | ez csak reklám ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#111 Én most találtam meg a hírt és egy újszülöttnek minden vicc (hír) új.

Most Manjaro alól vagyok de ha Winezek, ki fogom póbálni, a Windows Store-ból tölthető az Ubuntu,  2 Suse szerver és a Kali Linux  és ezeket  integrálja a futtató WSL (olyan mint a WINE csak fordítva) alrendszerbe.
A leírás szerint a csupasz rendszer települ de tetszés szerint bővíthetó GUI elemekkel. Bár pont a Kali aminek a gui szükségtelen, egy fantasztikus rendszer, tűzfal, és hálózat tesztelő összeállítás  Debian alapokon.
https://www.microsoft.com/hu-hu/p/kali-linux/9pkr34tncv07#activetab=pivot:overviewtab

kimarite képe

Alakul a dolog | ez csak reklám ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#112 Persze, próbáld ki. A puding próbája az evés.

Pont a Kali az a Linux terjesztés, amit telepíteni nem érdemes, nem szabad. Csak Live használat célszerű. Valami olyasmi, ha telepíted (és használod az eszközöket), figyelni kezdik a gépedet a titokszolgák, ami így erősen lelassul vagy támadás áldozatává válik. Azt hiszem, a másik dolog a telepítés ellen, hogy az alapértelmezett alkalmazások, vagy azok közül néhány nem tud frissülni és ez biztonsági kockázat. Mindezt olvasom, olvastam ... fórumokon is folyamatosan. Nem itt:

Kali Linux was released as a rebuild of BackTrack Linux (based Ubuntu) on 13th March 2013. It was developed under full standards of Debian development. It contains about 600 penetration testing tools. Many tools that were that didn’t work properly in BackTrack were removed from Kali Linux.

Itt írnak tükröt, de mondom, mindenhol azt olvasom, gondok lehetnek a frissítésnél:
https://linuxconfig.org/how-to-update-kali-linux
Másrészt, (szerintem) nem igazán lehet bízni a tükrökben, hiszen támadják folyamatosan a rendszert, így gondolom, a tükröket is.
Mindazonáltal a Kali Linux terjesztésben alkalmazott és használt eszközök bármely Debian, Ubuntu vagy más Linux rendszerre telepíthetőek és elérhetőek.

A Microsoft Defender Advanced

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft Defender Advanced Threat Protection elérhető lesz Linux-ra (és Mac-ra is). Bár a Defender Windows-on elég megbizhatóan védi a gépeket, én mégsem rajongok annyira az ötletért. Lesz majd egy program, ami elég jelentős mértékben visszafogja a gépet.

https://itsfoss.com/microsoft-defender-atp-linux/

A Microsoft Defender Advanced

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#116 Kíváncsi leszek hogy nyílt forráskódú lesz-e ?!
De még ha az is lesz, akkor sem bíznék meg benne !

A Microsoft Defender Advanced

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#116 A Clamav nem elég?

A Microsoft Defender Advanced

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#120 Ó, hát a Microsoft annyi mindenbe belefog, igér, aztán nem lesz belőle semmi. Ez is lehet, hogy csak egy terv....

Kicsi elment  a téma de az

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#20 Bocs, hogy pont egy ilyen nagyon régi beírásra reagálok.

Egyfelől igaz, elment a téma, mindenféle aktuális hírek kezdtek betódulni, a felvezető cikkhez alig marginálisan kapcsolódva...

>Most mondhatod hogy de 30-40 évvel ezelőtt mindenki maga bütykölte a kocsiját stb. és mégse volt baleset. 
>De akkor a férfiak nagy hányada, úgy80- 90%-a polihisztor volt, értett a házépítésten, a kertimunkán át a víz, a fűtés, az >autószereléshez, a hegesztéshez, az elektromossághoz, mindenhez. Ma meg az önjelölt Leonardo Da Vincik üres fejjel és nagy >szájjal próbálnak megoldani olyat amiről lövésük sincs. Tsztelet a kivételeknek de nem túl sokan vannak ilyenek.
>Kb. ennyi. 

30-40 évvel ezelőtt messze nem volt ennyi kocsi, ezért nem volt annyi baleset, ráadásul a bütykölés is sokat számított, abban az érteleben, hogy sokáig tartott, addig sem volt a kocsi az úton. Azért tartott sokáig, mert alkatrész, anyag sem volt nagyon, időbe tellett beszerezni. Igen, a férfiak nagy hányada ezermester is volt, mert akkor a "javak" többségét  nem lehetett megvenni, le kellet gyártani otthon, meg kellett oldani a problémát. Az emberek tanultak a szülőktől, egymástól, ráadásul az iskolákban is volt technika óra, stb. Én már éltem akkor, regényt tudnék írni, hogy milyen élmény volt, amikor apám kapott ameribáboól ajándékba egy flexet, csodájára járt a környék, mit hogyan tudtunk akkor megoldani, hogy volt amikor a matekanárunk elhívott haza a barátainkkal, hogy megmutassa ZX Specrtumát, hogy fertőzött meg a BASIC-al, miként vetemedtünk DX TV antennák, erősítők építésére de ez hosszú lenne. Végeredményben tudok hegeszteni, vasat munkálni, vizet szerelni, kertet művelni, programozni, villanyt szereleni, és próbálok úgy élni, hogy magam oldjam meg a problémákat, ne a pénz. És hidd el, akkor is voltak mekkmesterek, vérpisitikék, hajaj, max akkor másként hívták őket.

kimarite képe

EEG (elektroenkefalográfia) az iskolában

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

-- Először fura volt, úgy éreztem, megfigyelnek

– mondja a videóban egy gyerek, mások arról számoltak be, hogy az EEG-nek köszönhetően javultak a jegyeik, a megfigyelés miatt jobban koncentrálnak. A kísérleti programban részt vevő iskoláknak nem kell kérniük a gyerekek hozzájárulását a kamerás-EEG-s ellenőrzéshez, és a rendszert a tanáruk szerint is eléggé utálják. Az intelligens oktatásról szóló hírek kaptak kritikákat a közösségi oldalakon is: a Weibón a magyarra fordítva #Hálistenhogymárleérettségiztem nevű csoportban (23 millió megtekintés) a CCS-nek nevezett rendszert Orwell 1984-éhez hasonlították.
... https://index.hu/techtud/2019/11/14/mesterseges_intelligencia_kina_oktatas/

A Wall Street Journal videóján egy kínai általános iskolát látunk, a gyerekek vörös úttörő-nyakkendőben ülnek az órán, fejükön elektromos pánt. Pontosabban EEG, az agyi elektromos aktivitást mérő elektroenkefalográfia, amit nálunk inkább kórházakban szoktak használni, de ezek a gyerekek a suliban is egész nap hordják. Homlokuk felett a LED vörösen világít, ha az EEG szerint megfelelően koncentrálnak, fehéren, ha a műszer úgy érzékeli, elkalandozott a figyelem, unatkozik, mással foglalkozik a gyerek.

kimarite képe

Preserving open source software for future generations (GitHub)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nemcsak mindenre, hanem "mindenre is" felkészül a nyílt forráskódú szoftverek kincsesbányájaként működő GitHub. A Linux és az Android forráskódját már lementették egy esetleges világvégére készülve, de folyamatosan konzerválják a többit is. Ha beüt a baj, ezek az információk talán segítenek az emberiségnek gyorsabban felállni.

A Microsoft által tavaly felvásárolt GitHub vezetői a Universe Developer Conference című fejlesztői rendezvényen jelentették be: elindítják az Archive Programot, azzal a céllal, hogy megőrizzék az összes nyílt forráskódú szoftvert az utánunk következő generációk számára. Az Engadget írja, hogy az első mentett adatok között a Linux és az Android forráskódját találhatjuk meg, valamint különböző programozási nyelvek, webes platformok, kriptovaluták és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó eszközök kódját.
... https://hvg.hu/tudomany/20191118_github_archive_program_spitzbergak_forraskod

kimarite képe

SAS (Serial Attached SCSI) SSD meghajtók ... | kritikus hiba

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem sokan használunk SAS  eszközöket, de érdekes a hír:
https://hvg.hu/tudomany/20191129_hpe_sas_ssd_firmware_frissites_adatvesztes

A Hewlett Packard Enterprise (HPE) kritikus hibára hívta fel ügyfelei figyelmét. SAS (Serial Attached SCSI) SSD meghajtói 32 768 órányi üzemidő (azaz 3 év, 270 nap és 8 óra) után véglegesen tönkremennek, és nem állíthatók vissza a rajtuk tárolt adatok. A redditen már fel is tűnt néhány pórul járt felhasználó.

kimarite képe

a pár hónapja 20 éves magyar GameStar is megszűnhet ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A PC Guru után a pár hónapja 20 éves magyar GameStar is úgy tűnik, bedobja a törülközőt. A lap kiadója és készítői még tettek egy utolsó próbát: ha összejön 2500 új vagy meghosszabbított előfizetés, akkor megmenekül a print újság. A januári lapszám egyébként biztosan kimarad, rovatként a PC World magazinon belül jelenik csak meg – írja a Media1:
https://media1.hu/2019/12/01/megszunhet-a-gamestar/

Indulásától kezdve, 1999-től nagyjából 2012-ig publikáltam a GameStar magazinban BadSector néven és hat évig (2000-től 2006-ig) voltam belsős szerkesztő a printnél (és további két évig az online-nál), így személyesen is megérint persze a téma. A GameStar egyébként már a harmadik olyan print “férfimagazin” (illetve olyan újság, amelynek a célcsoportja inkább férfiolvasókból áll), amelyik az utóbbi időben bedobta a törülközőt, hiszen nemrég a PC Guru jutott erre a sorsra, majd követte a Playboy is. Továbbá a Central Médiacsoport is fájdalmas sajtópiaci lépésre szánta el magát: ha nem is szűnik meg, de jövőre már nagyjából kéthavonta jelenik meg csupán a Cosmopolitan című havilap, illetve néhány másik magazinjuk megjelenési gyakorisága is változik. Igaz, ezeket a lépéseket különböző fejlesztésekkel igyekeznek ellensúlyozni.

„„Amikor a PC Guru megírta búcsúlevelét, akkor már mi is azon gondolkodtunk, hogyan tovább. De nem akarjuk feladni harc nélkül, bennetek bízunk, a ti kezetekbe helyezzük kedvenc magazinunk sorsát.” – írja Chavalier, a print GameStar jelenlegi főszerkesztője a GameStar online felületén.
... https://thegeek.hu/2019/12/01/nagy-esellyel-megszunik-a-print-gamestar-m...

kimarite képe

Drónok ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Talán a szédülősöknek és tériszonyosoknak lehet hasznos, ha egy háztartási drónnal kicserélhetjük a mennyezeti lámpában a villanykörtét? Az asztaltársaság más értelmet is talál abban, ha a drónvezetést megtanuljuk. És vajon kinek lehet szórakoztató, ha a '80-as évek 8 bites háziszámítógépeinek grafikai színvonalán nézi meg az olyan hollywoodi mozisikereket, mint a Mátrix, a Jurassic Park, a Star Wars vagy éppen a Terminator 2: Judgment Day? Megszólal a beszélgetésben a 8 Bit Cinema egyik legnagyobb magyarországi rajongója, Betyár, továbbá Herpai Gergelytől azt is megtudjuk, hogy a videójátékok világában is divatos az ún. "visszanyolcbitesítés".
... https://indavideo.hu/video/Villanykortecsere_dronnal_es_8_bites_mozi

kimarite képe

a pár hónapja 20 éves magyar GameStar is megszűnhet ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#129 -- „Most már kimondhatjuk, a 2019. decemberi lapszám volt az utolsó print magazin, a GameStar online dübörög tovább.”

Online és a PC Worldben viszik tovább a GameStar szellemiségét

-- Vagyis bár a nyomtatott magazinnak vége, online azért megy tovább a GameStar, a gamestar.hu-n. Emellett a főszerkesztő azt is írta, hogy a Project029 kiadó másik lapjában, a PC World magazinban 16 oldalon a jövőben is jelennek majd meg gamestaros tartalmak, valamint a médiavállalat azt tervezi, hogy időnként tematikus kiadványok is érkeznek a GameStarból.
... https://media1.hu/2020/01/03/eldolt-megszunik-a-gamestar-magazin/

kimarite képe

Tapilap Interaktív Szórakoztató Magazin

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Tapilap Interaktív Szórakoztató Magazin 1996 telén indult, és egy ingyenes elektronikus újság volt, amiben nem csak szöveg, de fénykép, hang és videó is szerepelt.

2003-ig lehetett tapilapozni, eddigre a technikai fejlődés és a megváltozott tartalomfogyasztási szokások legyűrték őt. De akik szívesen nosztalgiáznának, azoknak ajánlom az egyik készítő, Szántai Károly visszaemlékezését
https://www.facebook.com/notes/sz%C3%A1ntai-k%C3%A1roly/20-%C3%A9ve-indu...
az akkor még úttörőnek számító projektről.
... https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/01/08/mond_valamit_az_a_szo_hogy...

Multimédia (fogalom): http://www.agr.unideb.hu/~agocs/informatics/05_h_ecdl/ECDLweb/ecdlweb.uw...

Meglepetés a 20. évforduló alkalmából!
Köte Csaba kollégánk jóvoltából a Tapilap egyik számának webes replikája kipróbálható az alábbi webcímen:
http://tapilap.uw.hu/story_html5.html

kimarite képe

UHU-Linux UBK3 (Move)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Elkészült (legalábbis remélhetőleg :)) az újabb kiadás.
A legfontosabb változások az UBK2-höz képest:

- csak 64 bites
- teljesen systemd alapú az init
- az initrd-t a dracut készíti
- a /bin és az /sbin csak egy-egy szimlink az /usr/bin és /usr/sbin mappákra.

Letölthető: http://download.ubk.hu/iso/UBK3/

Forrás: https://hup.hu/node/167390

-----

VirtualBox-ban telepítettem ... . A Guest Additions telepítéshez szükséges alkalmazások telepítése (a Synaptic használatával is lehetséges ezen függőségek telepítése):

su -
apt-get install kernel-headers kernel-dev gcc make perl-devel-checklib

... a sudo nem az alap telepítés része.

Telepítésük után állítsd nagyobbra a képernyő felbontását, és már tetszetősebb is a kinézet.

Egy régebbi blogom. :-)

kimarite képe

Mainline Linux kernelre ültetné át az Androidot a Google

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Most: a Google először az aktuális LTS, azaz hosszú távú támogatással rendelkező Linux kernelt forkolja saját verziójává, az Android Common Kernellé, ellátva a megfelelő rendszerspecifikus patch-ekkel. Ezt kapják meg a chipgyártók, amelyek elvégzik rajta a szükséges hardverspecifikus kiegészítéseket - ez a variáns megy tovább a készülékgyártókhoz, amelyek aztán utolsó lépésben aprólékosan az egyes modellekhez szabják azt, a processzor mellett minden egyéb komponenst figyelembe véve, a kamerától a hangszórókig.

Ennek megfelelően minden androidos modell eltérő, készülékspecifikus kernelt futtat - ráadásul miután hosszú folyamatról van szó, gyakran előfordul, hogy az eredetileg alapul használt LTS kernel több mint két éves, mire az adott telefon forgalomba kerül. Ahogy az Ars Technica is rámutat, még az idén októberben megjelent Google Pixel 4 is a 4.14-es LTS Linux kernelre épít, amely 2017 novemberében látott napvilágot. A készülékek pedig új kernelverziókat nem kapnak, épp a fenti folyamat nehézkessége miatt. A jelenlegi felállásban ráadásul a Google kénytelen egy-egy kernelverziót hat éven keresztül támogatni.

Elképzelés: első lépésként az Androidhoz szükséges módosítások lehető legnagyobb részét a mainline Linux kernelbe fésülné bele - az Android Police szerint ugyanis a tavaly februári állás szerint az Android Common Kernel több mint 32 ezer sor kódnak megfelelő kiegészítést tartalmaz, illetve 1500-nál több elemet töröl a fősodorbeli 4.14.0-s Linux kernelből. Ugyanakkor ez is előrelépésnek tekinthető, hiszen néhány évvel ezelőtt a cég még 60 ezer sor kóddal toldotta meg az eredeti kernelt.

A Google 2017-ben bejelentett Project Treble kezdeményezésevel a cég különválasztja az Android rendszert a telefon hardverével közvetlenül kommunikáló illesztőprogramok rétegétől. Az utóbbiakat kezelő gyártói implementáció, illetve az Android keretrendszere közé egy szabványos interfész kerül. Ennek köszönhetően a gyártóknak nem kell a szoftverfrissítésekkel feltétlenül megvárni a komponensszállítók saját driverfrissítéseit, az új verziót házon belül elkészíthetik és ki is adhatják. A Google követelményeinek való megfelelést a VTS (Vendor Test Suite) biztosítja, ez lényegében a már ismert CTS (Compatibility Test Suite) Treble-höz készült megfelelője. Ahogy a CTS az API-k implementációját egészen részletekbe menően teszteli, úgy a VTS is részletesen dokumentálja az interfésszel való teljes körű kompatibilitást.
... https://www.hwsw.hu/hirek/61124/google-linux-mainline-kernel-android.html

kimarite képe

Elkészült az első tollas szárnyú robot

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A madarak tollaik legyezőszerű kinyitásával és visszazárásával változtatják szárnyuk alakját, így ügyesebben repülnek, mint a merev szárnyú drónok – számolt be a sciencenews.org a Science Robotics oldalán frissen publikált kutatásról.

A tudósok megvizsgálták, hogy irányítják a galambok ízületei a szárnytollak mozgását, ennek alapján építettek egy robotgalambot, a PigeonBotot, melynek tollas szárnyai az eredetihez hasonlóan változtatják alakjukat. A kutatás eredményei alapján mozgékonyabb, gyorsabb légi eszközöket lehet alkotni – nyilatkozta Dario Floreano, a lausanne-i műszaki egyetem robotkutatója (ő nem vett részt a munkában). A tollas szárnyakkal a légi robotok zsúfolt helyeken, épületek között vagy erdőben szűkebb fordulásokat is végre tudnak hajtani, könnyebben navigálnak rossz légköri körülmények között. Az új robot segítségével ráadásul állatok nélkül lehet tanulmányozni a madarak röptének mechanizmusát.
... https://itcafe.hu/hir/pigeonbot_stanford.html

kimarite képe

MI ... manapság

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#136 A zene- és a számítógéptörténet egyik legmerészebb vállalkozásába fogott egy mesterséges intelligencia: Beethoven születésének idei 250. évfordulójára befejezi a zeneszerző tizedik, befejezetlen szimfóniáját.

Mesterséges intelligenciák játékokban, sakkban stb. régóta felveszik a versenyt az emberi elmével, kreativitásban viszont messze elmaradnak a Homo sapiens mögött.

https://jelenbolajovobe.blog.hu/2020/01/17/szamitogep_fejezi_be_beethove...

kimarite képe

Időutazás a legősibb magyar számítógép világába

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#136 Az Esti Hírlap cikke jelentette be 1959. január 21-én az első magyar építésű elektronikus számítógépet, a Neumann-elvek szerint tervezett M-3-at. Ez a dátum lett immár a magyar informatika születésnapja. Képes Gábor digitális muzeológussal az elején belepörgetünk a Neumann Társaság webhelyén létrehozott interaktív idővonalba (sok-sok érdekesség!...) és aztán felidézünk képeket az M-3-ról, és még néhány mérföldkőről: a Didaktomat feleltető gépről, az Iskolaszámítógép programról, sőt a jelen generációi számára már átélt félmúlthoz tartozó iWiW-ről is.

https://indavideo.hu/video/Idoutazas_a_legosibb_magyar_szamitogep_vilagaba

kimarite képe

Hatvan önkéntes cseh számítógépes szakember Prágában ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

két nap alatt ingyen elkészítette a közeljövőben bevezetésre kerülő cseh elektronikus sztrádamatricák tájékoztatási rendszerét, amelyet hivatalosan átadnak az államnak
https://itcafe.hu/hir/csehorszag_hackathon_politika_sztrada.html
– idézi az akció szervezőjét, Tomáš Vondráčeket az MTI.

kimarite képe

Bett Show 2020: Merre tovább?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Digitális Témahét Tanári Fórum | Elindult a DPMK podcastsorozata.
Az első adásban a 2020. évi BETT Show-ról beszélgettünk:
https://anchor.fm/dpmk-podcast/episodes/BETT-Show-2020-Merre-tovbb---Leh...

A világ egyik legnagyobb oktatástechnológiai kiállításáról beszélgettünk a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK) podcastsorozatának első adásában. A BETT (British Educational Trade and Technology) Show-t immár 36. alkalommal, 2019. január 22–25. között rendezték meg Londonban. A kiállításon részt vett a Digitális Jólét Nonprofit Kft. több munkatársa is.
Beszélgetőpartnereink:
Farkas Attila Erik (szakértő, DGYS)
Főző Attila László (senior digitális fejlesztő, DPMK)
Hartai László (szakértő, DGYS)
Horváth Ádám (divízióvezető, DPMK)
Jánossy Zsolt (senior digitális fejlesztő, DPMK, gyakorló középiskolai tanár)
Tímár Borbála (pedagógiai szakértő, DGYS)
Műsorvezetők:
Szabados Tímea
Vásárhelyi Virág

Kattanjatok ránk!

-----

Vissza az oktatás jövőjébe!
Virtuális szemüvegek, robotok és más kütyük, illetve egy applikáció, ami a szülőknek segít az iskolás gyermekkel kialakítandó kapcsolat fejlesztésében. Az idei oktatástechnológiai kiállításról, a Bett Show-ról hozott élménybeszámolót és képeket Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője. A Bett Show (British Educational Training and Technology Show) 2013 óta évente megrendezett seregszemle, de az első még 1985-ben volt Londonban.
(PosztmodeM, 2019.01.29/2.)

Akit érdekel ...

kimarite képe

Új irányelv a Mozilla Helymeghatározási Szolgáltatáshoz

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Néhány évvel ezelőtt elindítottuk a Mozilla Location Service (MLS) nevű földrajzi helymeghatározási kísérletet, hogy létrehozzunk egy helymeghatározó szolgáltatást, amely nyílt forráskódú szoftverekre épül és a tömegforrásból származó helyadatokkal működik. Az MLS a földrajzi helymeghatározást a nyilvánosan megfigyelhető cellatorony és a WiFi hozzáférési pont információi alapján nyújtja. Az MLS a közérdeket szolgálta azzal, hogy helyinformációkat nyújtott nyílt forrású operációs rendszereknek, kutatási projekteknek és fejlesztőknek.

A Mozilla ma bejelenti az MLS-re vonatkozó politikai változást. Új politikánk korlátozza az MLS kereskedelmi felhasználását. A Mozilla nem változtatta meg ezt a választást. A Skyhook Holdings, Inc. egy ideje felvette a kapcsolatot a Mozilával, és azt állította, hogy az MLS számos szabadalmát megsértette. Később megállapodást értünk el a Skyhooklal, amely elkerüli a peres eljárásokat. Miközben a megállapodás feltételei bizalmasak, mondhatjuk Önnek, hogy a megállapodás létezik, és hogy az MLS irányelveinkkel kapcsolatos változás azzal kapcsolatos. Megerősíthetjük azt is, hogy ez a megállapodás nem változtatja meg szolgáltatásunk adatvédelmi tulajdonságait: a Skyhook nem kap helymeghatározási adatokat a Mozilla vagy a felhasználói részéről.

Új politikánk megőrzi az MLS projekt közérdekű szívét. A Mozilla soha nem nyújtott be kereskedelmi terveket az MLS-hez, és nem is szándékozott ezt megtenni. Csak kevés entitás használta az MLS API lekérdezési kulcsokat kereskedelmi vállalkozásokhoz. Ennek ellenére sajnáljuk, hogy új korlátokat kellett kivetni az MLS-re. Időnként a vállalatoknak nehéz döntéseket kell hozniuk, amelyek egyensúlyba hozzák a szabadalmi peres eljárás költségeit és bizonytalanságát más prioritásokkal szemben.

A Mozilla régóta azt állítja, hogy a szabadalmak inkább gátolhatják, nem pedig előmozdíthatják az innovációt. Továbbra is hisszük, hogy a szoftverfejlesztést és különösen a nyílt forráskódú szoftvert a szabadalmi rendszer rosszul szolgálja. A Mozilla arra törekszik, hogy jó polgár legyen a szabadalmak tekintetében. Ingyenes licencet kínálunk saját szabadalmainkhoz a Mozilla Open Software Patent License Agreement alapján . Folytatjuk a jobb szabadalmi rendszer támogatását is.

... https://blog.mozilla.org/services/2019/09/03/a-new-policy-for-mozilla-lo...

-----

https://www.youtube.com/watch?v=ahIs4GX4yos

kimarite képe

Collabora Office mobilon

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Collabora bejelentette, hogy hosszú fejlesztés után elérhetővé vált a Collabora Office mobil platformokon, Androidra a Google Play Store-ból és iOS-re az Apple App Store-ból.

Androidra és iOS-re mindeddig nem volt használható, LibreOffice-on alapuló dokumentumszerkesztő, ezt a piaci rést tömte most be a Collabora Office.

Forrás: http://libreoffice.hu/collabora-office-mobilon/

kimarite képe

Eladták a legrégebb óta működő magyar játékfejlesztő céget

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

212 millió forintért adták el a legrégebb óta működő magyar játékfejlesztő céget

A svéd Zordix AB megvette a debreceni Invictus Games Kft.-t, adta hírül a tőzsdei cég, ami így – elérve az 50 főt – megkétszerezte méreteit.

A felvásárlás nem teljesen váratlan. Az Invictus Games történetét a 2019. júniusi Forbes magazinban írtuk meg, Diviánszky Ákos és Kozák Tamás alapító-társügyvezetők pedig már akkor jelezték, hogy árulják a stúdiót.

Az Invictus a legrégebb óta működő magyar játékfejlesztő stúdió. Kozák Tamás és Diviánszky Ákos már 1994-ben összeálltak, hogy elkészítsék első játékukat, ami 1997-ben jelent meg, formálisan azonban csak három évvel később, 2000 lett Kft. az Invictus Gamesből.

A duó egészen a felvásárlásig tulajdonosa maradt a cégnek, ők is vezették az Invictust, ami – nevéhez méltón – olyan helyzetekből is győztesen keveredett ki, amik sok egyéb magyar stúdió vesztét okozták. Az egykor neves Digital Reality, Stormregion, Philos Laboratories – egyik cég sem létezik már, valószínűleg azért, mert nehezen vették a piaci változásokat, nem kezelték rugalmasan az üzleti modelljüket.

https://forbes.hu/uzlet/invictus-games-felvasarlas-212-millio-forint-zor...

kimarite képe

A Firefox OS újjászülethet...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Exclusive: Mozilla will officially start supporting KaiOS now and Firefox updates will start rolling out to KaiOS starting with ESR version 78. Is this essentially Firefox OS reborn?
https://twitter.com/TechAltar/status/1237727436604874754?s=20

És a Firefox 74.0 is megjelent...

https://www.youtube.com/watch?v=tT4d1LQy4es

kimarite képe

Videójátékkal segíthet kifejleszteni a koronavírus ellenszerét

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Parancssorból lekérhető a COVID-19 vírussal fertőzöttek száma

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ugyan, sok értelme nincs, nézegetni, hányan, hol ..., hanem a megelőzés és a védekezés a lényeg. Szerintem...

Az alkalmazás, és leírása:
https://github.com/sagarkarira/coronavirus-tracker-cli

Globális lekérés:

curl https://corona-stats.online/
kimarite képe

HUEDU OpenLAB | e-learning alkalmazások: Moodle és Ilias

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A koronavírus járvány okán elrendelt iskolabezárások miatt a figyelem középpontjába kerültek a digitális tanulást segítő informatikai alkalmazások. Az OpenLAB alkalmazáscsomag része két e-learning alkalmazás (Moodle és Ilias), amelyekkel biztosítható az alkalmazásokba feltöltött oktatási anyagok interneten keresztül történő elérése, a tananyagokban történő haladás rögzítése, és az ismeretanyagok elsajátításának ellenőrzése.
Az iskolai hálózatba integrálva a fenti funkciók a diákok és tanárok már meglévő hálózati hozzáféréseivel személyre szabhatók.
A témával kapcsolatban bővebb tájékoztatást találnak a www.huedu.hu weboldalon, illetve kollégáink tájékoztatást adnak az info@huedu.hu email címen.

-----

Az OpenLab a Novell HUEDU program folytatásaként, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség támogatásával létrejött alkalmazáscsomag, amelynek célja, hogy segítse a nyílt forráskódú eszközök széleskörű megismerését és használatba vételét a magyar oktatásban

Hallgatóknak: A hallgatók részére elérhetővé tesszük a nyílt forrású projekteket. Függetlenül attól, hogy ki milyen tanulmányokat folytat, helye van a nyílt forrású projektekben.

Tanulhat valaki programfejlesztést vagy marketinget, készülhet valaki szakfordítónak vagy újságírónak, helyet tudunk biztosítani a számára egy, a Novell által támogatott nyílt forrású projektben, ahol szakmai gyakorlatát végezheti.

Oktatóknak: A tanároknak hatalmas felelőssége van a jövő társadalmának alakításában. Segítséget szeretnénk nyújtani ebben a hatalmas feladatban. Számtalan ötletünk van erre.

Amennyiben diákjainak gondot okoz, hogy olyan szakmai gyakorlatokat találjanak, amely kihívás szakmai szempontból és a munka a nyílt forrású közösség számára hasznos, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. A Novell segít eligazodni a kiválasztott projektben és leveszi a terhet mind a tanár és a diák válláról, hogy mindenki a saját feladatát végezhesse.

Amennyiben nyílt forrású programokkal kapcsolatos tantárgyat tanít, akkor szeretnénk, ha megosztaná velünk jegyzeteit nyílt forrás alatt, hogy mások is taníthassák, módosíthassák, testre szabhassák és nem utolsó sorban taníthassák ezt a tantárgyat. Jelenleg Linux és OpenOffice.org témakörben készítünk oktatási anyagokat, amelyet bárki szabadon használhat, bővíthet és oktathat. Amennyiben érdekli ez a lehetőség, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot.

Közösségi oldal: https://www.facebook.com/pg/Huedu.hu/

kimarite képe

Egy hónapon át ingyen elérhető az Arcanum Digitális Tudománytár

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az országos járványhelyzetre való tekintettel, átérezve a közép- és felsőoktatásban, valamint a kutatásban résztvevők nehéz helyzetét, az Arcanum Adatbázis Kiadó azt a felelősségteljes döntést hozta meg, hogy március 16-tól kezdődően egy hónapra nyilvánossá teszi Magyarország legnagyobb, jelenleg közel 27 millió folyóirat és újság oldalt tartalmazó periodika adatbázisát, az Arcanum Digitális Tudománytárat. A nyilvános időszak alatt az előfizetéssel nem rendelkező felhasználók a tartalomletöltés kivételével a szolgáltatás minden funkcióját igénybe vehetik. Egyszeri regisztrációval 1-1 oldal letöltésére is lehetőség nyílik. Ezzel a gesztussal szeretnénk erősíteni a társadalmi összefogást, megkönnyíteni az otthoni tanulást, munkavégzést, és izgalmas tartalmak hozzáférhetővé tételével elviselhetőbbé tenni a bezártságot azok számára, akiknek az elkövetkező időszakban esetleg otthon kell maradniuk.

https://folkradio.hu/tallozo/cikk/8645/egy-honapon-at-ingyen-elerheto-az-arcanum-digitalis-tudomanytar
Biszak Sándor
ARCANUM Adatbázis Kft.
ügyvezető igazgató

kimarite képe

The Dark Lens | Magyar sci-fi készül közösségi támogatással

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egyedi látványvilágú magyar sci-fi megvalósítására indult közösségi támogatási kampány. A jövőbeli Kelet-Európában játszódó krimi főszereplői Kamarás Iván és Mohai Tamás, akiknek egy eltűnt lányt kell felkutatniuk egy drogfüggő mutánsokkal teli városban.

A noiros hangvételű történet helyszíne egy jövőbeli, lepukkant nagyváros, ahol a nyomasztó betontömbök felett rozsdás repülő autók suhannak, a lakosság számára pedig legális a droghasználat – ez viszont sokakban a függőség mellett különleges képességeket is felébreszt. A szupererővel bíró szerhasználók jó pénzért bocsátják áruba tudásukat...

Odegnál Robert előszőr képregény formájában álmodta meg ezt a minden kelet-európai számára ismerősen ható, jövőbeli világot. Az eredetileg diplomamunkaként készül képregény 2005-ben kötet formájában is megjelent, amivel szerzője elnyerte a műfaj legfőbb hazai elismerésének számító Alfabéta-díjat. 2013-ban Horváth Áron forgatókönyvíróval együtt azonos címmel kisfilmet készítettek a történetből, amit itt lehet megnézni:

A The Dark Lens című folytatásban az alkotók mellett visszatérnének A hívó főszereplői, Mohai Tamás és Kamarás Iván, a filmet viszont sokkal látványosabb formában, angol nyelven, profik által készített számítógépes effektekkel szeretnék megvalósítani. A várható látványáról a rendező elmondta nekünk: "A legjobban Enki Bilal képregényeinek mindenféle zsinórokkal teletűzdelt városai, meg a sötét, lebegő szerkezetei hatottak rám. Az általa rendezett Halhatalanok látványvilágát is nagyon szerettem a régi épületeivel, meg 60-as éveket idéző járműveivel. A filmek közül - talán meglepő módon - de kevésbé a Szárnyas fejvadász, sokkal inkább a legelső Star Wars film volt a forrás. Rozsdás, akadozó gépek és részletesen kidolgozott univerzum. A mi filmünkben ez épül össze a 80-as évek magyar beton és kocka valóságával." A filmtervről a rendező bővebben ebben a videó-bejegyzésében mesél:

A kisfilm elkészítéséhez szükséges 49.000 dollár összegyűjtésére a Kickstarter oldalon indítottak kampányt. A projekt része lesz egy, a film világában játszódó, 68 oldalas képregény is – a támogatás mértékétől függően, egyéb ajándékok mellett a támogatók ezt is megkaphatják.

Előzetes: https://vimeo.com/390730859

A The Dark Lens elkészítését itt lehet támogatni:
https://www.kickstarter.com/projects/halperyn/the-dark-lens
Aktualitás: Az alkotók a vírusválság idejére felfüggesztették a támogatói kampányt. (2020. március 18.)

kimarite képe

The Dark Lens | Magyar sci-fi készül közösségi támogatással

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#149 A hír forrása lemaradt, itt pótolom:
https://magyar.film.hu/filmhu/hir/kozossegi-tamogatassal-keszul-magyar-sci-fi.html

És akkor még valami:
https://magyar.film.hu/filmhu/hir/haromszaz-dokumentumfilmet-ingyenesen-elerhetove-tett-az-idfa.html

A világ legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválja, az 1988-ban alapított IDFA is hozzájárul ahhoz, hogy minél tartalmasabban tölthessük el a következő napokat, heteket az otthonainkban. A honlapján ingyenesen elérhetővé tett 302 dokumentumfilmet. Ebből Magyarországon 298-at lehet megnézni.

kimarite képe

Keresőkirály | túlnyomó része :...)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mivel az internetezők túlnyomó része a Google-féle Chrome böngészőt használja, és világszerte egyre több ember dolgozik otthonról a koronavírus terjedésének megállítása érdekében, a keresőkirály úgy döntött, hogy a közeljövőben nem látja el új funkciókkal a programot és a Chrome OS operációs rendszert. A fő ok, hogy stabil maradjon a böngésző működése, ami a vészhelyzet közepette igen fontos szempont.

https://computerworld.hu/tech/fontos-bejelentes-a-chrome-bongeszorol-276...

kimarite képe

Meglopták az AMD-t: kiszivároghat több GPU forráskódja is

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Tegnap az AMD arról beszélt, hogy a GPU-s IP-iből (szellemi tulajdonaiból) jelentős mértékben loptak – a Palesa nevű hacker a Githubon, a 4chanen, vagy a TorrentFreaken is arról beszélt, hogy közzé teheti a forráskódokat, és eléggé borsos árat kér azért, hogy ne így tegyen. Az ő birtokában van az AMD néhány jelenlegi és következő generációs GPU-inak forráskódja. Pár példa: RDNA 2 Navi 21, RDNA 1 Navi 10, vagy az Arden (ami az Xbox Series X-ben lesz!). Ez azért fontos, mert az AMD GPU termékeinek versenyképességét csökkentheti a nemkívánatos publikálás, plusz biztonsági szempontból is kockázatos lépés lenne.

https://thegeek.hu/2020/03/26/megloptak-az-amd-t-kiszivaroghat-tobb-gpu-...

kimarite képe

Mobilitás mérése, statisztika

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Google a Térkép szolgáltatás közösségi mobilitási jelentéseit publikálja globálisan a legtöbb országra kiterjedően, hogy ezzel is próbáljon segíteni.

Magyarországon 66 százalékkal csökkent az olyan helyeknek a látogatása, mint az éttermek, kávézók, bevásárló központok, múzeumok, könyvtárak, szórakoztató parkok, mozik. Az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak forgalma 43 százalékkal zuhant vissza. A buszmegállók, metrók, vonatállomások is eléggé elnéptelenedtek, 53%-kal kevesebb ember látogatja ezeket, mint normál esetben. A munkahelyekre pedig 32 százalékkal kevesebb ember jár, mint egyébként.

Viszont azt is lehet látni a hazai statisztikából, hogy a parkok, közösségi terek forgalma csak átmenetileg zuhant meg a kijárási korlátozások bejelentése hatására, és lassan már olyan szinten van, mintha mi sem történt volna. És ez baj. A Google Térkép szerint bizony a magyarok a kelleténél túl sokat keresik a parkokat, és ez növeli a fertőzésveszélyt. Már csak 7 százalékkal van az átlagos alatt ezeknek a nyílt területeknek a „népességes”. A rendelőintézeteknek pedig 10%-kal megnövekedett a forgalma, ami igazából nem meglepő, vannak olyan országok ahol ennél jóval nagyobb az egészségügyi intézmények körül a mozgolódás.

A magyar adatok (PDF):
https://www.gstatic.com/covid19/mobility/2020-03-29_HU_Mobility_Report_e...

Forrás:
https://ipon.hu/magazin/cikk/orszagos-jelenteseket-keszitett-a-google-az...

-----

Mobiltelefonos adatok felhasználása és személyek cellainformáció alapján történő nyomon követése a személyiségi jogok (privacy) védelmezői számára az egyik rémálom-forgatókönyv, másrészt viszont egyik potenciális reményünk a koronavírus elleni harcban.

Egyre több ország figyeli állampolgárainak mobiltelefonos helyadatait, amellyel a koronavírus terjedését igyekeznek követni. Céljuk a kór terjedési sebességének lassítása, a terjedés megállítása.

Forrás:
https://jelenbolajovobe.blog.hu/2020/04/03/koronavirus_egyre_tobb_orszag...

Mobilitás mérése, statisztika

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#153 Nekem 2 Gmail fiókom is van, és mindkettő be van állítva a telefonon. A google meg külön kezeli ezeket, mit két külön entitást. Attól függ, hogy éppen melyik fiókban néztem a leveleket.

Szóval, amikor küldi a Google az összesítéseket, akkor kettőt küld, érdekes, hogy egyik énem kevesebbet járkál, még munkahelye sincs :-)

És a párom meg  a Google szerint olyan helyeken is volt ahol nem is, valami több száz kilóméterekre.

Aztán most már nem is tudom, merre járkál a két énem, mert kikapcsoltam a helyelőzményeket.

Ez ugyan nem akadályozza meg a Googlet, hogy kövessen, de legalább nem küld hülye statisztikákat.

kimarite képe

Mobilitás mérése, statisztika

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#154 A helymeghatározás szolgáltatást én is kikapcsoltam. Úgyhogy, „nem tudom megnézni”, merre jártam. :-)

Jelenleg több állam nézi a telefon cella adatait. Kicsit azért van olyan érzésem, hogy ezt nem kéne, még a helyzet sem indokolja a magánéletünkbe való ilyesféle betekintést, adatgyűjtést.

Egy további példa:

Szlovákia állami egészségügyi hatósága a jövőben hozzáférhet az állampolgárok mobiltelefon-adataihoz. A szlovák parlament gyorsított eljárásban fogadta el a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az állam számára az állampolgárok egyébként védett mobiltelefon adatainak elérését. Ez azt jelenti, hogy az állami egészségügyi hatóság a mobiltelefon helymeghatározási adatait felhasználhatja annak nyomon követésére, hogy az új koronavírussal fertőzött polgárok hol tartózkodnak és kivel találkoznak. A kormány eredeti elképzelésével szemben végül a telefonhívásokat és az SMS-eket nem, csak a lokalizációs adatokat szabad nyomon követni, ezenkívül az intézkedés csak a szlovák veszélyhelyzet időtartamára korlátozódik.

Forrás: https://nki.gov.hu/it-biztonsag/hirek/szlovakia-a-parlament-jovahagyta-az-allami-hozzaferest-a-mobiltelefon-adatokhoz/

A Google egy érdekes téma. A legtöbb embernek ez jut az eszébe, amikor e-mail fiókot készít, ingyenes, nagy a tárhely, stb., családtag, barát, munkatárs is ezt használja. Mondhatni, minden platform és alkalmazás támogatja, minden egy, az egyben, röviden, ez van kéznél. Bizonyos szolgáltatásai kiválthatóak. Megszokták az emberek.

kimarite képe

Még mindig a megelőzés témaköre...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#155 Ma hívott „az OMSz” (Mentőszolgálat), kihangosítottam, mert éppen teli volt a kezem mindennel (vagyis ez volt a terv, legyen teli). Jó sok információt mondott el a járványról (061*******). A múltkor Moldovából „hívtak”, az egy Wangiri átverés volt... (nem szabad visszahívni).

kimarite képe

Új Qt verziók egy évig csak a fizetős ügyfeleknek...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Vihar a Qt és a KDE világában, mivel a Qt anyavállalata, a The Qt Company fontolóra veszi az új Qt kibocsátások korlátozását, azokat tizenkét hónapig csak a fizető ügyfelek számára adja ki (azaz nem adja ki őket nyílt forrásként). Ez nyilvánvalóan jelentős hatással van a KDE projektre, akik már évek óta tárgyalnak a The Qt Company-val.

A The Qt Company januárban tett bejelentése azonban a tárgyalásokat lezárta. A KDE-s Olaf Schmidt-Wischhöfer megfogalmazásában:

Bejelentették, hogy a Qt LTS kiadásai csak a fizetős licenctulajdonosok számára lesznek elérhetők. Még nem világos, hogy ez mit jelent a Qt-hez való hozzájáruláshoz és a biztonsági javítások megosztásához a különféle felek között (ideértve a Qt Company-t, a közreműködésben részt vevő számos Qt-szakértőt, a KDE közösséget és a Linux disztribúciókat).

Forrás: https://www.osnews.com/story/131646/new-qt-releases-possibly-restricted-to-paying-customers-for-12-months-kde-not-particularly-happy/

kimarite képe

Utazás a Marsra: álom vagy realitás?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Utazás a Marsra: álom vagy realitás? (1., 2., 3. rész)

Miért a vörös bolygó?

A Naprendszernek az élet három alapvető feltételét – oxigén, megfelelő hőmérséklet és folyékony halmazállapotú víz – biztosító és kialakulására alkalmas zónájában szülőbolygónkat leszámítva két égitest kering. A Naphoz legközelebbi Merkúr túl forró, a Vénuszon pokoli a környezet, 90 atmoszféra nyomás, 450 ˚C hőmérséklet uralkodik, és savas eső esik. (Az oda leszállt Venyera szondák csak percekig működtek.) A gázok alkotta óriásbolygók némelyik holdját leszámítva tehát a Mars az egyetlen Naprendszeren belüli hely, ahol számítani lehet életformákra. A több mint öt évtized alatt megszerzett információk alapján a Vénuszt, mint célt már elvetették. A Mars felszínén a földihez hasonló (bár gyengébb) a gravitáció, hasonló a marsi nap hossza, van atmoszférája, fagyott állapotban található víz és szén-dioxid is.

http://www.urvilag.hu/article.php?id=8761

Az ún. cirkáló működési elv nem a történelmi első repülést könnyítené meg, hanem a jövőben kialakuló rendszeres járatok esetén eredményezne óriási megtakarítást. Az elképzelés egyszerű, a kivitelezés korántsem lesz az. Pontos időzítés esetén a Marsról ún. hosszú pályán visszatérő űrhajó hátulról éri majd el a Földet, kicsivel az oppozíció létrejötte előtt. Mivel a Föld szökési sebességénél már eleve gyorsabban érkezik, nem hajt végre fékező manővert, hanem bolygónk gravitációs erejét kihasználva csupán a Nap körüli ellipszissé nyújtja el a röppályáját. A folyamat során az űrhajó átveszi a Föld lendületének bizonyos hányadát. Ez a jelenség gravitációs rásegítés néven ismert. Ezzel a módszerrel az űrhajó egy új Nap körüli pályára lendül, amely helyes időzítéssel egészen kiindulási helyéig vezeti vissza, a manőverezéshez szükséges elenyésző mennyiségtől eltekintve lényegében üzemanyag felhasználása nélkül. Ezután az űrhajó belép a bolygó légkörébe, és hőpajzsa segítségével lefékezve (a mozgási energiát hőenergiává alakítja át) Mars körüli pályára áll.

http://www.urvilag.hu/emberes_marsutazas/20200412_utazas_a_marsra_alom_v...

Egy washingtoni és egy arizonai állami egyetemi professzor merész javaslattal kereste meg a NASA-t. Az ő elképzelésük alaposan lecsökkentené a 2030-as évekre jelzett első Mars-expedíció költségeit. Ennek mértéke akár a 80 százalékot is elérheti, de pestiesen szólva az apró betűs részben van a trükk: az űrhajó és az utasai csak az odautat teszik meg. Nem jönnek vissza, ezért megtakarítható a hazafelé vezető út kiadása. „Erre még nem vagyunk felkészülve” – kommentálta az ötletet Edgar Mitchell, aki hatodik emberként járt a Holdon. A NASA szóvivője azonnal cáfolt. Ők mindenképpen haza szeretnék hozni asztronautáikat.

A két ötletgazda, Dirk Schulze-Makuch és Paul Davies viszont azt mondja, hogy ezt úgy kell felfogni, mint annak idején az Amerikába induló első telepes hajók utasait, akik nem öngyilkos küldetésként, hanem egy új élet kezdeteként vágtak neki az ismeretlennek. Az odavezető út hat hónapot venne igénybe, és az űrhajók, mivel nem jönnének vissza, egyben az első telepesek lakóhelyeiként szolgálhatnának.

http://www.urvilag.hu/emberes_marsutazas/20200413_utazas_a_marsra_alom_v...

Folytatjuk...

kimarite képe

Letscode.hu: Kubernetes @ IBM

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://soundcloud.com/letscodehu/kubernetes-ibm
Lazább hangvételű beszélgetések 4 programozóval

A Kubernetes (gyakran hivatkoznak rá a k8s rövidített formában) egy nyílt forráskódú konténer alapú alkalmazáskezelő szoftver, amellyel automatizálható az alkalmazások telepítése, skálázása és menedzselése. Eredetileg a Google mérnökei kezdték el a fejlesztését, jelenleg a Cloud Native Computing Foundation gondozza. Számos konténeres megoldást használó infrastruktúrát támogat, többek között a Dockert is.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kubernetes

kimarite képe

A Microsoft felvásárolja a Cannonicalt?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#161 Mindezt egy MS fejlesztő írja, esetleg lehet valami mögötte. Valami vagy semmi. Ami nekem újdonság - mert olvasok gazdasági híreket is, elég sokféle mediumot - hogy a LinkedIn is fel lett vásárolva.
Más. Úgy általában kezdek átállni arra (már rég, de egyre jobban), hogy civil közösségek termékeit, és egyéb „hasznos tevékenységeit” nézem, esetleg valamilyen szinten bekapcsolódom. Ha kell valami, igyekszem kisboltban (is) vásárolni. Nem helyi ABC-re értem mindezt, hanem egyéb boltokra. Ha élelmiszer, akkor nem késztermék ..., egyre jobban nem.

kimarite képe

Egyszervolt Google Chrome és az erőforrásigényes hirdetések

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ez nagyon sok, a fele időszak. Ez, ami durva.

A cég kijelölte a határvonalat is, ami az elfogadható és az elfogadhatatlan tartományt elválasztja: ez 30 harminc másodpercenként 15 másodperces CPU használat, illetve 4 megabájt hálózati adat, összesen pedig 60 másodperc teljes CPU használat.

https://computerworld.hu/tech/nagyon-durva-lepesre-keszul-a-chrome-278891.html

kimarite képe

Microsoft termékek vagy nyílt forráskódú szoftverek | München

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Németország harmadik legnagyobb városát irányító új koalíció úgy döntött, hogy ahol technológiailag és pénzügyileg lehetséges, München önkormányzata áttér a nyílt forráskódú szoftverek használatára. Ez nagy fordulatnak tekinthető a metropolisz életében, különösen ha figyelembe vesszük az előzményeket.

https://computerworld.hu/uzlet/bye-bye-windows-hello-linux-278850.html

Microsoft termékek vagy nyílt forráskódú szoftverek | München

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#164 Egyszer itt, egyszer ott.

kimarite képe

Már a Linux atyja is elhagyta az Intelt az AMD-ért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

15 év után váltott Intel processzoros gépről AMD alapú PC-re Linus Torvalds. Többek szerint ez is egy csattanós érv amellett, mennyire megváltoztak a CPU-piaci erőviszonyok.

Nem kell messzire kotorásznunk saját emlékezetünkben, amikor még attól volt hangos a PC World kapcsolódó cikkei alatt minden komment-szekció, mennyire elavult ötlet AMD processzort használni. Lassú, melegszik, nem jövőálló - ezek, és még több ehhez hasonló érv szólt amellett, hogy ha PC, akkor Intel. Ehhez képest az elmúlt években CPU-fronton az AMD jön fel, mint a talajvíz, amit többek között az bizonyít, hogy egy csomó PC-gyártó már csúcsmodelljeiben is gyakran cseréli Ryzenre a Core procikat, most pedig egy újabb tényt lehet felsorakoztatni a processzor-háború frontjainak átrajzolása mellé.

Úgy alakult ugyanis, hogy 15 év Intelhez ragaszkodás után most a Linux kernel atyjának tekintett Linus Torvalds is átváltott AMD-re. A váltás tényét egyébként a szakember a Linux Kernel 5.7 RC7 bejelentésekor árulta el, amikor elmondta: nemrég frissítette az elsődleges PC-jét, és 15 év után egy AMD Ryzen Threadripper 3970X lett a fejlesztői gépének motorja.

Azt nem mondta meg, hogy a váltás előtt melyik Intel processzort használta, de azt felfedte, hogy a tesztbuildjei most háromszor gyorsabbak, mint korábban voltak. Hosszú távon azonban még jobban eltávolodna a korábbi gyakorlattól, az a célja ugyanis, hogy ARM-alapú asztali gépet használhasson.

Egyelőre viszont kitart a Ryzen Threadripper 3970X mellett, ami egy 32-magos, 64-szálas szörnyeteg, 128 MB L3 cache hathatós támogatásával, 3,7 GHz-es alap és 4,5 GHz-es boost órajellel. Torvalds kijelentése és váltása újabb mélyütés az Intelnek, amely a tizedik-generációs Comet Lake processzorral igyekszik visszahódítani a vásárlókat, de a közönség véleményei alapján egyelőre nem olyan kirobbanó sikerrel.

https://pcworld.hu/pcwlite/mar-a-linux-atyja-is-elhagyta-az-intelt-az-am...

Már a Linux atyja is elhagyta az Intelt az AMD-ért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#166 Igen én is olvatam a hírt Torvalds váltásáról, és igen az AMD rengeteget kapaszkodott míg ídáig jutott. A Ryzeneknek már az első generációja is előrelépés volt, bár akkor még egyértelműen az Intel mögött loholtak, mára viszont sok területen lekörözték őket. desktop proci terén nem tudom van e -és ha igen mennyi-  az előnyük de pl. a laptopokba szánt csúcsprocesszoruk, csúnyán rávert az intel hasonló megoldására.

Ha nyernék a lottón én is építenék egy Ryzen vasat magamnak... persze nem Threadripper lenne benne még akkor sem, de hát kissé más a felhasználási mód... :)

kimarite képe

Már a Linux atyja is elhagyta az Intelt az AMD-ért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#167 Kicsit drága még. Nekem. :)
Más kiadások vannak...

Már a Linux atyja is elhagyta az Intelt az AMD-ért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#168 Persze ez csak vicc volt a részemről.. Semmi értelme nem volna egy iylen szörnyetegnek a hagyományos otthoni felhasználásban. Amúgy érdekes, hogy Thorvalds nem a legnagyobb 3990X-et választotta (ha már lúd....) 64 mag, 128 szál L3 cache 256 mb... atyaúristen......

kimarite képe

Már a Linux atyja is elhagyta az Intelt az AMD-ért

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

#169 A legdrágább és a Torvalds választása, az előnyök és a hátrányok: vélhetőleg Linus tudja, miért vette az „olcsóbbat”. Ugye, a kernelnél is a hatékonyságra, gazdaságosságra törekszik, gyakorlott a témakörben. :)
A skandináv országokban talán egyébként is logikusabban gondolkodnak az emberek, mint a világ többi részén.

kimarite képe

Ötmilliárd dollárra perelték a Google-t

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Június első keddjén csoportos keresetet nyújtottak be a Google ellen, többmillió felhasználó személyes adatainak megsértése miatt. Az újabb adatkezelési botrányt elindító peranyag gerincét az a vád adja, hogy a közkedvelt böngésző privát üzemmódban sem hagy fel a követéssel, és az inkognitó fül alatt végzett tevékenységek alatt is számos személyes adatot gyűjt össze, mely tevékenységéről a vállalat elvileg nem ad egyértelmű tájékoztatást. A peranyagban a Google Ad Manager, Google Analytics és számos egyéb plugin vagy szolgáltatás is említésre kerül, melyek akkor is monitorozzák tevékenységünket és eszközeinket, ha rejtett böngészést végzünk, és nem nyitunk meg reklámokat sem.

Jose Castandesa, Google szóvivő szerint a kaliforniai nagyvállalat erősen kiáll az őket ért vádakkal szemben, a tech-óriás pedig tartja magát ahhoz, hogy a Chrome böngésző privát üzemmódban nem tárol webhelyadatokat és cookie-kat/sütiket, sem vásárláskor vagy kérdőívek kitöltésekor begépelt érzékeny adatokat. „Ahogy azt minden egyes inkognitó fül megnyitásakor világosan jelezzük, bizonyos webhelyek képesek lesznek információkat gyűjteni böngészési tevékenységünkről” – jelentette ki. Az tehát elviekben felvethető, hogy nem tesznek a Brave-hez hasonló fokozott lépéseket, ugyanakkor a partnercégek és hirdetők tevékenységéért a gyakorlatban nem feltétlenül vonhatók felelősségre, legfeljebb elégtelen mértékű tájékoztatás miatt. Természetesen a Google ezt is másképp látja, szerintük a részletes tájékoztatást és a felhasználók magánszférájának védelmét is kiemelten kezelik.

A csoportos kereset több millió felhasználó panaszait tömöríti, így a hasonló ügyek ismeretében több éven át tartó per van kilátásban.

https://www.pcx.hu/ujabb-adatkezelesi-botrany-otmilliard-dollaros-perben...

kimarite képe

Microsoft termékek vagy nyílt forráskódú szoftverek | Hamburg is

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#164 Nemrég jött a hír, hogy többszöri irányváltás után München újra a nyílt forrás felé fordult. A ZDNet egyik cikke szerint most a Microsoft egyik bástyájának számító Hamburg városa döntött úgy, hogy a közszolgálati feladatokat ellátó szoftvereit Microsoft gyártotta megoldásokról nyílt forrású alternatívákra váltaná. A nyilatkozat egy, a várost vezető szociáldemokraták és a zöldek közti 200 oldalas megállapodás részeként érkezett. Kedden vezették elő, ugyan még nem írták alá, de az elfogadása feltehetően nem lesz probléma, mert Hamburg és München vezetésében szociáldemokraták (is) ülnek. 

Peter Ganten, a stuttgarti székhelyű Open Source Business Alliance elnöke írta:

With this decision, Hamburg joins a growing number of German states and municipalities that have already embarked on this path, [...] The Hamburg decision is nevertheless remarkable because the city has always been more aggressively oriented towards Microsoft.

Részletek itt.

Bővebben: https://hup.hu/cikkek/20200607/munchen_utan_hamburg_is_a_nyilt_forraskod...

kimarite képe

Ha dual a boot és double a monitor...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

... a Windows 10-hez kiadott May 2020 Update sem mentes a hibáktól. Egy frissen azonosított probléma a laptophoz csatlakoztatott külső megjelenítőkhöz kapcsolódik.

A külső megjelenítők alatt a notebookhoz csatlakoztatott monitorokat értjük. Sok felhasználó a munkaasztal kibővítéseként egy extra képernyőt köt az eszközére, ami több helyzetben nagyon hasznos tud lenni. Azonban a májusi Windows-frissítés egy problémája miatt ezek a megjelenítők sötétre válthatnak, mintha nem reagálnának a bekapcsolásra.

Részletek: https://hvg.hu/tudomany/20200610_windows_10_frissites_may_2020_update_ku...

kimarite képe

10+1 tévhit/előítélet a Linuxszal és a közösséggel kapcsolatban

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://www.youtube.com/watch?v=rwoYLayoSzA

Amikről beszélek a videóban: Senki nem használ Linuxot? A Linuxot csak fejlesztésre lehet használni? Linuxon nem lehet játszani? A linuxos játékokhoz hekkelni kell? A Linux kevés hardvert támogat? A Linux csak terminálból áll? A Linux bonyolultabb, mint a Windows? A Mac is Linux? Linuxra nincsenek vírusok? A linuxos meg akar téged győzni? A linuxozás felsőbbrendű?

kimarite képe

A Linuxról egyszerűen

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#175 Kapcsolódó: https://www.youtube.com/watch?v=VHdJdpOx6as

Több, mint 3 éve használok Linux operációs rendszert, azelőtt több, mint 20 évig windowst használtam, abból sokat telepítettem, és úgy érzem elég jól megismertem. Azért váltottam, mert ez szerintem lényegesen egyszerűbb, gyorsabb, problémamentesebb rendszer, mint a windows. Ezt csak használni kell, nincs semmiféle kártevőirtás, rendszerkarbantartás. Nekem bejött, egy próbát Neked is megérhet, hiszen ingyenesen, anélkül, hogy bármi kárt okozna a gépeden a rendszerrel, adatokkal telepítés nélkül kipróbálható bármelyik változat.

kimarite képe

Dobhatja a Snap támogatást a Linux Mint csapata

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ha valaki úgy gondolja, hogy nem teszi fel a Snap támogatást, akkor most jön az érdekesség része, ami szerintem a mentás csapatnál ténylegesen kiverte a biztosítékot, ugyanis a Canonical módosítja az APT működését.

A chromium repó csomagot egy üres csomaggal kívánja lecserélni, ami a chromium snap csomagot fogja valójában feltelepíteni, amihez viszont ugye szükséges telepíteni a snap támogatást a rendszerben.

Ettől kezdve mindenkinek kell, tehát megkerülhetetlen lesz, kvázi kötelező és ezt az Ubuntu 18.04 LTS kiadásig visszamenőleg bevezetik.

Ez a fogalom érdekes módon egyre többször kerül elő abban a szabad szoftveres környezetben, ahol ez eddig nem volt jellemző.

A Linux Mint csapata tovább egyeztet az Ubuntu és a Snap csapatával a dologról, egyelőre kíváncsian várja mindenkinek a véleményét a témában és szerintem egyébként teljesen érthető módon, egyelőre nem kér ebből a változásból.

Az említett bejegyzés: https://blog.linuxmint.com/?p=3906

Az eredeti bejegyzés bővebben és persze több konkrétummal a Linux Mint csapatának weboldalán olvasható angol nyelven: https://blog.linuxmint.com/?p=3766

Forrás: https://skamilinux.hu/dobja-a-snap-tamogatast-a-linux-mint-csapata/
Az eredeti Linux Mint/Fedora bejelentést olvastam egy hete, de vártam eddig a fejleményekre.

-----

Az, hogy a hírt nem a „Beszélgetések a Linux Mintről” kérdésekhez tettem be, az az oka, hogy általánosabb történetről vam szó, nemcsak a Linux Mint, hanem a Fedora terjesztés is gondolkodik a Snap használatának elhagyásán, annak jelenlegi, azaz tervezett állapotában.

Helyzetjelentés: a Linux Mint 20 Ulyana verzió csomagforrásaiban látom még a Snap tükör használatát.
Kíváncsi vagyok én is, lesz-e változás, és melyik irányba.
A Chromium nem a Google Chrome, azaz a Chromium nyílt forráskódú böngésző, meg lehet bízni benne olyan szempontból, hogy használatához nem szüksége GMail fiók, és egyéb ismert módon sem kötődik Google szolgáltatásokhoz. Én arra gondoltam, valami Google-os indok állhat a Canonical (az Ubuntu mögött álló szervezet) tervezett döntés mögött, és ez lehet indok. A Google termékeinek használata összefonódik a Google szolgáltatások használatával, ennek logikus oka is van, de nemtetszést is kiválthat a kötelező szolgáttaás használat. Lehessen választani: a Chromium hagy választást és nem kötelez semmire.

Dobhatja a Snap támogatást a Linux Mint csapata

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#177 Mindenesetre érdekes döntés lenne, sok furcsaság történik ma már a nyílt forrású sziftverek világában is.

Dobhatja a Snap támogatást a Linux Mint csapata

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#177 Én valami olyasmit olvastam ki Clem magyarázkodásaiból, hogy a Canonical által forkolt Chromium úgy módosítja a Snap beállításokat / vagy olyan Snap megoldást telepít ami háttérben root jogokkal fut, és megkérdezés nélkül telepíthet bármit, ill. hogy pontosan nem lehet tudni, mit csinál, mert zárt megoldásról van szó. Ill. még olyan vádak is elhangzottak, hogy a Canonical kizárolag saját repójának a használatát teszi ezzel lehetővé, vagy legalábbis az egyéb repókhoz való kapcsolódás tudatosan le van lassítva, meg hasonlók. Azaz, nem a Google itt a mumus ebben az ügyben, hanem maga a Canonical. És igen, az is a kritika  része, hogy erre a Chroimum van használva, lévén az egyik legnépszerűbb, legtöbbször telepített program. Milyen dolog ez már, mit képzel a Canonical?...

A Snap megjelenésekor azt a Mint csapat is üdvözölte, és jó elképzelésnek tartotta, a dolgok menetének fals irányát a Canonical babusgatta, erre rágtak be a kritikusok, köztük a Mint csapat is.

kimarite képe

Azoknak, akik nem szeretnének

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#179 A Chromium használatához nem kell Google fiók. :)
Érdemes lehet persze, elolvasni, mi az igazi különbség a Chromium és a linkelt forrás között.

Dobhatja a Snap támogatást a Linux Mint csapata

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#183 Az Arcolinuxra gond nélkül telepithető a Mate, Cinnamon, vagy az Xfce felület. Sőt, telepitő iso is van belőlük. Szóval szerintem csak elhatározás és döntés kérdése...

Dobhatja a Snap támogatást a Linux Mint csapata

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#184 Én egy ideje már EndeavourOst használok (korábban Antergos) Az is támogat jó pár asztali környezetet. https://endeavouros.com

kimarite képe

Dobhatja a Snap támogatást a Linux Mint csapata

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#182 mi lenne ha. Az egész projekt átállna Arch alapokra?

Ez kicsit olyan, mintha  a Ferrari-t hasonlítanád egy Land Roverhez. Egyiket ezért, a másikat azért szeretik, egybe nem gyúrhatóak össze. Ha mégis megpróbálnák, az először egy elhatározás, döntés.... . :)

A Cinnamon asztali környezet eléggé jó lett. Ez a szekér biztosan menni fog.

kimarite képe

A Tux vagy a Foxy Lady képviseli jobban a Linuxot?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A szavazás lezárult:

https://twitter.com/LinusTech/status/1279513393594916864

https://web.archive.org/web/20000817070058/http://www.early.com/~emackey/linux/

A fat penguin * 53.2%
A fox with a Linux shirt * 46.8%
37 463 szavazat

kimarite képe

H.266/VVC - Fraunhofer Intézet

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Bejelentette új generációs videokodekjét a német Fraunhofer Intézet, melynek neve az elmúlt évtizedekben egybeforrt azokkal a hang- és képtömörítési eljárásokkal, melyeket ma különböző audiovizuális eszközök milliárdjai használnak világszerte. Az új kodek, a Versatile Video Coding (VVC) az előző generációhoz képest felére csökkentett adatmennyiség mellett ígér változatlan minőségű képi tartalmat, ezzel jelentősen tehermentesítve az átjátszó közeget - elsősorban a leginkább korlátos mobilhálózatokat.

A H.266/VVC a H.264/AVC és H.265/HEVC kodekek közvetlen leszármazottjának tekinthető, előbbi 2003-ban, utóbbi 2013-ban látott napvilágot, noha különböző szabadalmi viták miatt még ma is a régebbi rendszer elterjedtebb. A Fraunhofer kodekjeinek népszerűségét jól jelzi, hogy ez a két tömörítési eljárás dolgozik a világ globális videotovábbítási láncának 90%-ában, az új szabvánnyal pedig azt ígéri az intézet, hogy a HEVC kodeknél tapasztalható licencelési problémák kiküszöbölésével rövid távon érkezik harmadikként a sorba a VVC.

Az intézet által kiadott közlemény szerint a H.266/VVC-t már elsősorban 8K- és 4K-s tartalmak hatékony tömörítésére - ezzel hatékonyabb továbbítására - alkották, így például egy 90 perces 4K-s videó mérete a korábbi 10 GB-ról 5 GB-ra csökkenthető az alkalmazásával, a képminőség romlása nélkül. A H.266/VVC emellett ideális lehet mindennemű mozgókép kódolására, beleértve a 360°-os panorámaképeket és a képernyőmegosztó platformok által generált jelet.

A H.266/VVC-nek ugyanakkor erős konkurenciájává válhat az egyre több prominens iparági szereplőt a támogatói közé tudó, az Open Media Alliance által gründolt, jogdíjmentesen használható AV1 kodek, melyet a VP9 utódjaként többek közt olyan platformok használnak, mint a YouTube vagy a Netflix.

Forrás: https://www.hwsw.hu/hirek/62007/fraunhofer-h266-vvc-versatile-video-coding-kodek-stream-8k-4k.html

Erre nem tudok mást mondani

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

hogy mekkora baro....mság!!
Törlik a cigánypecsenyét az étlapokról, a negroid kifejezést az anatómiakönyvekből, és még...?

https://itcafe.hu/hir/linux_master_slave_blacklist.html

A master-slave egy 70 éve elfogadott kifejezés az elektronikában is, remélem azt nem fogják megreformálni.

kimarite képe

Erre nem tudok mást mondani

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#190 Én ezt a hírt a HUP-on olvastam először, tán nem kötöttem társadalmi eseményhez sem első olvasásra. Pedig az.

https://hup.hu/cikkek/20200711/a_linux_5_8-ban_hivatalosan_bemutatkozik_...

Ugye megmondtam

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

"a támadóknak egy Twitter alkalmazott lefizetésével sikerült hozzáférni a cég belső adminisztrátorai eszközeihez és a szükséges információkhoz"

Ugye ugye,
régebben egy password vitában megemlítettem hogy a brute force módszer lejárt, ennek ellenére lassan már nem elég a 12 karakteres jelszó, passphrase kell, pl. Anyám tyúkja első versszaka, és értelme nulla mert sokkalta finomabb módszereket alkalmaznak. A monumentálisan hosszú jelszavakkal csak a felhasználók életét keserítik meg.
Alkalmazott lefizetése/leitatása, bordélyházba/kaszinóba/nyaralásra  befizetése stb. ezek mindig is működni fognak.

kimarite képe

A Microsoft és a sokak által kedvelt CCleaner (Windows)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nemkívánatos alkalmazásnak minősítette a Microsoft a sokak által kedvelt CCleanert

A regisztrációs adatbázist karbantartó programot eddig sem szívlelte a redmondi cég, és ezt most már nem is tagadják.

https://m.hvg.hu/tudomany/20200731_ccleaner_microsoft_defender_nemkivanatos_szoftver

kimarite képe

Megvan a harmadik százmilliárdos a világon...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Bloomberg szerint Mark Zuckerberg Facebook-vezér vagyona is meghaladta a 100 milliárd dollárt, ez korábban csak az Amazon-vezér Jeff Bezosnak és a Microsoft társalapítójának, Bill Gatesnek sikerült. Hogy ne legyen annyira unalmas az élet, hamarosan Jeff Bezos új ligát alakíthat: https://www.portfolio.hu/befektetes/20200806/uj-rekord-fele-araszol-a-vi...

Zuckerberg vagyonnövekedéséhez hozzájárult, hogy a Facebook új csúcsra jutott a TikTok versenytársának elindításával, ugyanis 13%-os részesedése van a cégben. Zuckerberg idén eddig 22 milliárd dollárral növelte vagyonát, Jeff Bezos több mint 75 milliárddal. Kérdés, meddig örülhetnek ennek, ha elfogadják a tegnap benyújtott javaslatot: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200807/sulyos-milliardokat-huzna-ki-...

Egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek a nagy amerikai techcégek, nem feltétlenül pozitív értelemben, ugyanis olyan nagy piaci kapitalizációjuk van, hogy komoly rendszerkockázatot is jelentenek. Amerikában az öt legnagyobb techcég (Apple, Amazon, Alphabet, Facebook, Microsoft) együttes piaci értéke az USA GDP-jének mintegy 30%-ával egyenlő, tehát 2018 vége óta közel megduplázódott.

Forrás: https://www.portfolio.hu/bank/20200807/megvan-a-harmadik-szazmilliardos-...

(https://www.youtube.com/watch?v=Y1q4Eb34mwM )

kimarite képe

Szabotőr Exel

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#197 Tulajdonképpen, tanúi lehettünk, hogy jó megoldás született egy problémára :). Egy karaktert adtak hozzá az eredeti nevekhez (a hírt más forrásból olvastam).

kimarite képe

Az Epic Games forradalmat indít: szembeszáll az Apple-el!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az egyik kutya ugat a másikra...:
https://sg.hu/cikkek/it-tech/141850/az-apple-app-store-tobbet-art-a-vers...

Szálljunk szembe az elnyomással! – hirdeti az Epic Games a Fortnite-ban – figyelem, brutális Apple-paródia következik!

Az Epic Games battle royale játékát eltávolították az App Store-ból és a Google Play-ből, mint ahogy arról írtunk is. Röviden a cég ki akarta kerülni a jutalékok kifizetését a két platform számára.

Na ez aztán filmbe illő néhány óra volt! Az Epic Games megkísérelte elkerülni fizetési kötelezettségét a bevételei után, azaz az Apple és a Google áruházaiban értékesített Fortnite pénznem „V-Bucks” után, azonban váratlanul gyorsan támadásba lendült a két cég, és kiszagolva a trükköt, törölték a játékot katalógusukból. Ha ez még nem lenne elég, a Fortnite-on keresztül megjelent egy videó, amelyben a játék „szembeszáll az Apple monopóliumával”, nem is akárhogy: az Apple legendás Macintosh reklámját parodizálva, melyet még Ridley Scott maga rendezett 1984-ben:

Forrás: https://thegeek.hu/2020/08/14/az-epic-games-forradalmat-indit-szembeszal...

Valahol azt olvasta, 30% közvetítési jutalékot számol fel az Apple.

kimarite képe

Ubisoft: búcsú a lemezektől, avagy beköszönt a digitális kor

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Pár napja elárasztotta a panaszáradat a fórumokat és a közöségi hálót a Ubisoft egy igen meglepő döntése miatt. A francia vállalat ugyanis üzenetet küldött a játékaik különleges kiadásait Xbox One-ra és Xbox Series X-re előrendelő vásárlóinak, hogy ők már nem kapnak lemez kópiát a játékból, csak egy letöltőkódot.

-- “Köszönjük, hogy előrendelte az Assassin’s Creed: Valhalla Collector’s Edition-t Xbox-ra a Ubisoft Store áruházából! Felhívjuk figyelmét, hogy változtatás történt a játék megjelentetése körül, így fizikai kópia, azaz lemez helyett digitális verziót kap majd a játékból.” – olvasható az üzenet. Habár most már tudjuk, hogy ezek a verziók Xbox-on csak digitálisan lesznek elérhetőek, de ezt nem jelezték előre, s így a vásárlók joggal feltételezhették, hogy ha már különleges 199 €-os Special Edition-ökről van szó, akkor lemezt is kapnak a kiadáshoz.

    Will come with a digital download code on Xbox; PS4 & PS5 versions will still come with a physical disc.https://t.co/WDITcCLV0H pic.twitter.com/CcFjq3nC7e
    — Shinobi602 (@shinobi602) August 21, 2020

Hatalmas felháborodás követte a döntést, képzeljük csak el, mit érezhettek az előrendelők. Most a Ubisoft oldalán még alaposabban belementek a részletekbe. Egyik az, hogy megerősítették, hogy az Xbox-felhasználók valóban csak egy letöltőkulcsot kapnak majd, miközben azt is megszellőztetik, hogy a PlayStation tulajok ennek ellenére lemezes kópiát kapnak majd a játék(ok)ból. Még a közismert belsőember, Shinobi is azt az infót szivárogtatta ki, hogy azok, akik a Sony konzoljaira, PS4-re és PS5-re vásárolják meg a játékot, azok megválaszthatják majd, hogy lemezen vagy digitális kód formájában kérik a játékot.

Tehát így járt a Watch Dogs Legion, az Assassin’s Creed Valhalla és a Far Cry 6 különleges kiadása, pedig ez a három játék lesz a legerősebb cím a Ubisoft kínálatában az elkövetkező időszakban…

https://thegeek.hu/2020/08/22/ubisoft-bucsu-a-lemezektol-avagy-bekoszont...

kimarite képe

Egyhamar nem térhet vissza az App Store-ba a Fortnite

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#199 Nem térhet vissza az App Store-ba záros időn belül az augusztus közepén kitiltott népszerű online videojáték, a  Fortnite, ám a fejlesztő Epic Games számára továbbra is hozzáférést kell biztosítani az Apple SDK-ihoz.

https://www.hwsw.hu/hirek/62188/epic-games-apple-per-v-bucks-birosag-don...

kimarite képe

A felhasználó csak egy digitális haszonállat?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az innováció kizsákmányolás, a startupokba fektetés pedig valójában csak szerencsejáték. Sarkalatos véleményt fogalmazott meg egy IT-szakember.

Aral Balkan programozó az internetes ellenőrzéseket és az online személyes adatok értékesítését a rabszolgaság egyik új formájának tartja. A szakember szembefordult a korábbi kollégáival és mindenkit óva intett a Szilícium-völgytől. A férfi 7 éves kora óta programozó, most 43 éves és régi önmagát nagyon naivnak tartja. A török származású francia állampolgár azért hozta létre a Small Technology Foundation nevű szervezetet, hogy napjaink világhálója ellen harcoljon. A célja az etikailag kifogástalan szoftverek készítése. Ezt a tevékenységét közösségi forrásokból és adományokból, valamint egy internetes reklámokat blokkoló alkalmazás értékesítéséből finanszírozza, sőt, még a családja lakásait is eladta.

Forrás: https://m.sg.hu/cikk.php?cid=139175&cim=a_felhasznalo_csak_egy_digitalis...

kimarite képe

Felvásárolta a Microsoft a ZeniMaxot és egyben a...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem kevesebb, mint hét és fél milliárd dollárt fizetett a redmondi cég a másik amerikai nagyvállalatért: a ZeniMax Mediáért, amelybe a Bethesda Softworks is beletartozik. Ezáltal többek között a bevezetőben említett legendás szériák mind a Microsoft kezébe kerülnek.

Ezt a hatalmas atombombát maga Phil Spencer dobta le váratlanul ezen a bepunnyadt hétfő délutánon, a teljesen felkészületlen gamer társadalomra és sajtóra. Ezzel elmondhatjuk, hogy az egész játékipar erőviszonyait átalakíthatja ez a felvásárlás, hiszen ezentúl a nagy Xbox család közé tartozik majd az id Software, a Bethesda Softworks, a Bethesda Game Studios, a ZeniMax Online Studios, a Tango Gameworks, az Arkane, a MachineGames, az Alpha Dog és a Roundhouse Studios is. Iszonyatos mennyiségű videójátékos szakember is igazolt át ezzel a Microsofthoz: nem kevesebb mint 2300 szakember.

https://thegeek.hu/2020/09/21/felvasarolta-a-microsoft-a-zenimaxot-es-eg...

kimarite képe

Októberben már tesztelhető lesz a Microsoft Edge böngésző Linux

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft Edge böngésző fejlesztői csapata bejelentette, hogy októberben elérhetővé válik Edge böngészőjük "Dev channel preview" build-je Linuxra: https://hup.hu/cikkek/20200923/oktoberben_mar_tesztelheto_lesz_a_microso...

:)

kimarite képe

Vita: Oprendszerek harca! - MacOS | Linux | Windows

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://youtu.be/zD5_2jpl4lA?t=1978

A témáról minden fejlesztőnek markáns véleménye van, de most megpróbálunk felülemelkedni a szektás harcokon, és a mélyére megyünk annak a kérdésnek, hogy melyik OS miben jó igazán, és kinek ajánlott (a programozáshoz). A beszélgetés résztvevői Czibik Péter, Kadlecsik Tamás és Hódi Tamás - akik ugyan kódoltak már mindegyik OS-en, de más-mást preferálnak.

kimarite képe

Az iPhone megnyitására kötelezheti az EU az Apple-t

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#199 nem a 30% jutalék az elsődleges probléma...

Történelmi jelentőségű változást hozhat el elsősorban az okostelefonok, de számos más eszköz piacára is az Európai Bizottság egy új törvényjavaslata, ami gyakorlatilag az eddigi ún. "zárt kertek" felszámolására, illetve megnyitására kötelezné a technológiai óriásokat. A Digitális Szolgáltatásokról szóló törvény tervezete nem csak a monopol helyzetben lévő, de ún. kapuőr szereppel bíró, illetve stratégiai fontosságú piaci helyzetet elfoglaló cégeket is a versenyt korlátozó szabályai felszámolására kényszerítené.

A tervezet többek között megtiltaná az Apple és a Google, valamint a hozzájuk hasonló más cégek számára, hogy "kizárólagos jelleggel előtelepítsék alkalmazásaikat" készülékeikre, vagy erre "kötelezzenek harmadik feleket és fejlesztőket".

Az Apple tehát pl. maga sem árulhatná iPhone-jait úgy, hogy azokra csak az App Store-ból lehet feltelepíteni alkalmazásokat, hanem azon kívüli forrásokból is lehetővé kellene tennie ezek telepítését felhasználói részére.

A törvény, ha elfogadásra kerül, ezzel gyakorlatilag eldöntené az Apple és az Epic között a közelmúltban kirobbant jogi csatározást is, méghozzá az utóbbi javára - hiszen kötelezővé tenné mind az Epic saját alkalmazásboltja, mind azzal együtt saját fizetési szolgáltatása beengedését az iPhone-okra az Apple számára.

A Google ugyanakkor szintén komoly pozíciókat vesztene miatta, miután a törvény azt is előírná, hogy a felhasználókról gyűjtött, azok célzását szolgáló adatokat szintén meg kellene nyitniuk a techóriásoknak.

A tervezet egyben érthetővé teszi azt is, hogy a Google miért jelentette be a napokban, hogy az Android 12 a korábbiaknál jobban fogja támogatni a külső alkalmazásboltok használatát.

Az persze még kérdés, hogy az új javaslat elfogadásra kerül -e, illetve ha igen, akkor pontosan milyen szövegezéssel és módosítással. ...

Részletek: https://pcforum.hu/hirek/22733/az-iphone-megnyitasara-kotelezheti-az-eu-...

kimarite képe

Linux grafikus felhasználói felületei és alkalmazásai (WSL)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Microsoft Build 2020 virtuális fejlesztők konferenciáján Satya Nadella vezérigazgató bejelentette, hogy a Windows alrendszere Linuxhoz (WSL) 2.0 hamarosan támogatni fogja a Linux grafikus felhasználói felületeit és alkalmazásait . Ez a nap most közelebb van, mint valaha. A legutóbbi X.Org fejlesztői konferencián a Microsoft partner fejlesztői vezetője, Steve Pronovost elárulta, hogy a Microsoft lehetővé tette a grafikus Linux alkalmazások futtatását a WSL-en belül

Részletek: https://translate.google.hu/translate?sl=auto&tl=hu&u=https%3A%2F%2Flinux.slashdot.org%2Fstory%2F20%2F10%2F03%2F0439224%2Fgraphical-linux-apps-are-coming-to-windows-subsystem-for-linux
https://linux.slashdot.org/story/20/10/03/0439224/graphical-linux-apps-are-coming-to-windows-subsystem-for-linux

Nem szabadulunk...
https://www.youtube.com/watch?v=_bP6aVG6L1w
https://translate.google.hu/translate?sl=auto&tl=hu&u=https%3A%2F%2Fgeni...

kimarite képe

Google Takes Down Repositories That Circumvent its Widevine DRM

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Google Takes Down Repositories That Circumvent its Widevine DRM

A GitHub több adattárat is eltávolított, amelyek elősegítették a Google Widevine DRM megkerülését, amelyet olyan népszerű streaming szolgáltatások használnak, mint a Netflix és az Amazon. A Google a kód eltávolítását kérte, mivel ez sérti a DMCA-t. A vállalat egy érzékeny adateltávolítási kérelmet is küldött a társított RSA kulcsra, amelyet ironikus módon továbbra is könnyű megtalálni a Google-n keresztül.

Az online videók streamelésének minden eddiginél több módszerével a videók védelme továbbra is kulcsfontosságú kérdés a szerzői jogok tulajdonosai számára.

Ezt gyakran a digitális jogkezeléssel érik el, amelyre gyakran hivatkoznak a DRM kezdőbetűk. Dióhéjban a DRM egy kalózkodásellenes eszköz, amely meghatározza, hogy a digitális tartalom mikor és hol érhető el.

A Google fontos szereplő ezen a területen. A vállalat birtokolja a Widevine DRM technológiát, amelyet a legnagyobb streaming szolgáltatások, köztük az Amazon, a Netflix és a Disney + használ. Mint ilyen, a biztonság megőrzése létfontosságú.

A Widevine DRM különböző szinteken érkezik. Az L1 változat a legbiztonságosabb, ezt követi az L2 és az L3. Bár ez utóbbi még mindig védi a tartalmat a könnyű letöltéstől, természetesen nem lehetetlen megkerülni, amint azt a kalózok többször is bizonyították.

Az egyik lehetőség a biztonsági hiba javítása lenne, de úgy tűnik, hogy a Google egyelőre a leszedési útvonalra koncentrál. A GitHubnak elküldött DMCA-értesítésben a vállalat több tucat „Widevine L3 Decryptor” példány azonnali eltávolítását kéri.

A Google a kódot, amelyet kifejezetten csak oktatási célokra tettek közzé, kijátszási eszköznek tekinti. Mint ilyen, állítólag sérti a DMCA 1201. szakaszát, amely állítás a múlt hónapban a youtube-dl kóddal szemben is felmerült .

„Ezen kérésen kívül külön érzékeny adatok eltávolítási kérelmét is benyújtottuk ehhez a fájlhoz: / widevine-l3-decryptor, mivel az tartalmazza a Widevine CDM-ből kinyert titkos Widevine RSA titkos kulcsot, amely más kijátszásokban is használható technológiák. ”

Ez az utolsó említés érdekes, mivel a magánkulcsokat, amelyek egyszerűen karakterek, nem mindenki látja szerzői jog által védett vagy privát tartalomnak.

"Ha a kulcsot a szoftverrel terjeszti, akkor bármilyen formában van is, egyáltalán nem tartanám" privátnak "- mutat rá a Hacker News kommentárja .

Ez a „legfontosabb vita” egy olyan kérdésre emlékeztet, amelyről tizenhárom évvel ezelőtt széles körben vitattak. Abban az időben egy hacker kiszivárogtatta az AACS „09 F9” kriptográfiai kulcsot, ami arra késztette az MPAA-t és az AACS LA-t, hogy DMCA eltávolítási kérelmeket adjon ki azokra a webhelyekre, ahol felszínre került.

Ez cenzúra-vitává fajult, amikor a webhelyek elkezdték eltávolítani a szivárgásra hivatkozó cikkeket, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Abban az időben a vitatott AACS kulcs még mindig könnyen elérhető volt a Google keresőmotorján keresztül. Ebben a tekintetben nagyon kevés változás történt. A Google érzékeny adateltávolítási kérelme ellenére a Widevine RSA kulcs könnyen megtalálható a saját keresőmotorján keresztül.

https://torrentfreak.com/google-takes-down-repositories-that-circumvent-...

kimarite képe

Kiállni a fejlesztőkért: A youtube-dl visszatért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem számít, mit teszünk a fejlesztői jogok védelme érdekében, továbbra is a törvény határain belül kell dolgoznunk. A DMCA jelenlegi határai pedig bántják a fejlesztőket. A DMCA-val kapcsolatos problémák megoldásának egyik módja maga a törvény javítása - és annak megakadályozása, hogy a világon még ennél is rosszabb törvényeket hozzanak. Többéves erőfeszítéseket tettünk arra, hogy megakadályozzuk az EU szerzői jogi irányelvét a szoftverfejlesztéshez szükséges feltöltési szűrők megkötésében , és ebből a küzdelemből levonjuk az Egyesült Államoknak a tanulságokat, mivel a DMCA szélesebb körű reformjának tárgyalása elkezdődik.

Kifejezetten támogatjuk a DMCA kijátszásellenes rendelkezéseit is, hogy elősegítsük a fejlesztők szabadságát olyan társadalmi szempontból előnyös eszközök építésében, mint a youtube-dl. Az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatala jelenleg végzi az 1201. szakasz kijátszásellenes rendelkezései alóli kivételek nyolcadik hároméves felülvizsgálati folyamatát. Erről hamarosan többet fogunk mondani, de ha úgy gondolja, mint mi, akkor is a DMCA túlzottan korlátozó. kijátszásellenes rendelkezéseiben, és ezen változtatni kíván, közvetlenül is kapcsolatba léphet a Szerzői Jogi Hivatallal.

Több mondanivalónk lesz arról, hogyan csatlakozhat ahhoz a küzdelemhez, hogy a szerzői jogi törvény hamarosan fejlesztőbarátabbá váljon - maradjon velünk.

https://github.blog/2020-11-16-standing-up-for-developers-youtube-dl-is-...

Előzmény itt: youtube-dl - telepítés és használat

2020. október 23.: A Recording Industry Association of America (RIAA) egy DMCA eltávolítási értesítéssel eltávolította a YouTube-dl GitHub adattárait.

Amikor a felhasználók megpróbálják letölteni a programot, vagy meglátogatják az adattárat, a következő üzenettel fogadják őket:

A tár nem áll rendelkezésre a DMCA eltávolítása miatt.

Ez az adattár jelenleg le van tiltva egy DMCA eltávolítási értesítés miatt. Letiltottuk a nyilvános hozzáférést az adattárhoz. Az értesítést nyilvánosan közzétették(külső hivatkozás).

Repository unavailable due to DMCA takedown.

This repository is currently disabled due to a DMCA takedown notice. We have disabled public access to the repository. The notice has been publicly posted(külső hivatkozás).

If you are the repository owner, and you believe that your repository was disabled as a result of mistake or misidentification, you have the right to file a counter notice and have the repository reinstated. Our help articles provide more details on our DMCA takedown policy(külső hivatkozás) and how to file a counter notice(külső hivatkozás). If you have any questions about the process or the risks in filing a counter notice, we suggest that you consult with a lawyer.

Kiállni a fejlesztőkért: A youtube-dl visszatért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#209 Egy kis érdekesség:

[2020-11-16T23:05:40+0100] [ALPM] upgraded youtube-dl (2020.11.01.1-1 -> 2020.11.12-1)

 

kimarite képe

Kiállni a fejlesztőkért: A youtube-dl visszatért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#210 Otthon ránézek a régi menü indítóval. Át van téve a PIP-es frissítésre most.

Nem tudni, mi a Microsoft szándéka a lépéssel (ugye, immár az övé a GitLab, mint oly sok kinden más is), és mi sül ki belőle, de ez az első tett, ami tényleg nagy szónak számítana. Talán az Alphabet/Google bajszát is húzogatnà, igazán nem tudom. :) (de az erőviszonyok kiegyenlítettek)

kimarite képe

Feltörhetetlen PC? Készül a Microsoft biztonsági chipje

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Fizikai védelmi rendszer fejlesztésén dolgoznak együtt a szoftver- és hardverpiac ismert szereplői.

Megváltás, vagy vég? Nemsokára kiderül.

Tele a hírek az elbaltázott frissítés miatt védtelenné váló Pc-kkel, a támogatását vesztett operációs rendszerek sérülékenységével, vagy éppen a számítógépek feltörésért lehetővé tévő biztonsági résekkel, melyből minden évben találnak párat, amit korábban nem ismertünk. Az utóbbi kategóriának ráadásul éveken át az Intel volt a zászlóhordozója, a generációkon át javítatlanul is forgalmazott processzoraikkal. A helyzet mára annyira elvadult, hogy úgy tűnik, végre a Microsoft is eljutott arra a pontra, amikor látványos változást eszközölne a jövő rendszereinek védelmére. A változást Plutonnak nevezték el, és a processzorok védelmére szánják.

A hír talán azért is érdekes, mert ezúttal egy össznépi együttműködésről szól, melyben a hardverpiac legfontosabb szereplői, versenytársai, vagy ha úgy tetszik akkor ellenfelei, végre közösen keresnek megoldást, egy közös problémára. A Microsoft bejelentése szerint nem csak az Intel és a Qualcomm, de még az AMD is beszállt abba a közös projektbe, mely egy új biztonsági chip kifejlesztését célozta meg.

Firmware: a vállalat szerint munkájuk alapját a Trusted Platform Module (TPM), ami először is elgondolkodtató, hiszen korábban már hallhattunk sérülékeny Intel és STMicroelectronics chipekről, melyek védtelenül hagyják a processzorok felé küldött adatokat, ugyanakkor ezeket hivatalosan utólag kijavították, a Plutont pedig a TPM egy jóval fejlettebb változatának szánják.

A bejelentés tárgya még annyira friss, hogy a fejlesztés aktuális állapotáról, vagy a megjelenésével kapcsolatos tervekről sajnos többet nem árultak el. Az tehát egyelőre rejtély, hogy milyen processzorok számíthatnak az új védelemre, mindenesetre nem kizárt, hogy a jövőben az összes asztali processzort és mobil végrehajtóegységet felvértezik vele, természetesen az Apple termékeit leszámítva. Egy új szabadalom van tehát születőben, mely remélhetőleg a magánszemélyek és a vállalkozások számára egyaránt hatékony, vagy legalább hatékonyabb biztonságot nyújt majd.

https://www.pcx.hu/a-microsoft-bejelentette-a-pluton-chipet-a-feltorhete...

kimarite képe

Még több reklám a YouTube-on, és még jutalék sem jár érte

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A csendben bevezetett változtatások kitolhatnak a kisebb csatornákkal

A Google által üzemeltetett YouTube videómegosztó, tegnap ismételten átírta felhasználási feltételeit, de mivel ez igen gyakori jelenségnek számít, időbe telt, mire a módosított pontok elérték a felhasználók ingerküszöbét. A módosítások természetéről a support.google.com egy rövidke bejegyzésében adtak tájékoztatás,
https://support.google.com/youtube/thread/83733719?hl=hu&msgid=83733719
melyből kiderült, hogy ezúttal nem a képlékeny közösségi irányelvek, vagy hasonló nehezen megfogható pontok frissültek, hanem valami sokkal jelentősebb. Most ugyanis az oldalon közvetített reklámok, illetve az utánuk járók bevételek kérdését bolygatták meg, méghozzá nem is kicsit, a hír pedig komoly felháborodást szült a nézők és tartalomgyártók körében egyaránt.

Ahogy az sejthető, a hír hallatán rengeteg negatív reakció irányult a YouTube, illetve a Google felé. A kisebb csatornák mögött álló tartalomkészítők amiatt aggódnak, hogy a kéretlen reklámok elriaszthatják a nézőket, emiatt még nehezebb lesz emelni a csatornájuk népszerűségén, sőt, még veszíthetnek is érdeklődőket. Az persze sosem volt kérdés, hogy többnyire az ingyenes szolgáltatásokért is fizetnünk kell, ha mással nem, hát a reklámokra szánt időnkkel, azonban sokan úgy érzik, hogy az évi 14 milliárd dollár reklámbevételt megszerző YouTube, ezzel a húzásával már extrém módon él vissza piaci helyzetével. A vállalat azonban nem csak a tömegből kap éles kritikát, a Bloomberg pár napja megjelent cikke például a fiatal-, illetve kiskorú nézők védelmére figyelmeztet, ugyanis a YouTube minden korábbi ígérete ellenére, továbbra sem figyel oda, hogy milyen reklámokkal bombázza őket. A Common Sense Media felmérése a gyerekek által megtekintett tartalmakat vizsgálta, melyekhez a szülőktől kértek javaslatokat. A 8 éven aluliak által nézett videók 95 százaléka tartalmazott reklámokat, ezeknek pedig egyötöde felnőtteket célzó tartalom volt, melyekben az alkoholtól a politikán át, egészen a fizikai erőszakig tartott a spektrum. Edukációs célú tartalmak csak elenyésző mennyiségben, nagyjából 5 százalékban jelentek meg, de az ajánló algoritmusok ezek helyett elsősorban a figyelemfelkeltést részesítik előnyben. Ezen a téren tehát szintén szükséges lenne változtatásokat eszközölni, ugyanis az elmúlt három évben kétszeresére nőtt a gyerekek által YouTube-ozással eltöltött idő.

https://www.pcx.hu/a-youtube-reklamokat-tesz-a-kis-csatornak-videoiba-es...

kimarite képe

Felére csökkenti a jutalékát az Apple

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az Apple a hét közepén történetének talán legjelentősebb változtatását jelentette be alkalmazásboltja működésében. A vállalat ugyanis közölte, hogy ezek után az eddigi 30% helyett csak 15%-ot fog megtartani az App Store-on keresztül értékesített alkalmazások és alkalmazáson belüli vásárlások után fizetett összegből - tehát végső soron az ár nagyobb részét fogja a fejlesztőknél hagyni.

A változások ugyanakkor csak azokat a fejlesztőket érintik, akik alkalmazásai az elmúlt évben 1 millió dollárt (kb. 304 millió forintot) vagy annál kevesebb bevételt termeltek. Az ennél több bevételt generáló cégek ugyanis továbbra is a megszokott 30%-os jutalékot lesznek kénytelenek az Apple-nél hagyni, amennyiben továbbra is jelen kívánnak az alkalmazásboltban lenni.

Az engedménnyel az Apple nyilvánvalóan az ellene az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is megindult versenyügyi vizsgálatoknak akar elébe menni, amik keretében amúgy jó eséllyel számíthat igen jelentős büntetésekre versenykorlátozó magatartása miatt. A vállalat ugyanakkor az 1 millió dolláros limittel továbbra is keményen betart pl. az Epic Software-nek, ami a közelmúltban többek között pont a 30%-os jutalék miatt perelte be a céget.

Az Apple által most bejelentett változások jövő év január 1-étől lépnek életbe. A vállalat azt követően az alkalmazások által a 2020-as évben termelt bevételek alapján dönt a jutalék mértéke felől, addig azonban továbbra is egységesen 30%-ot vesz majd le azok árából és befizetéseiből.

https://prog.hu/hirek/5630/felere-csokkenti-az-app-fejlesztoktol-lecsipe...

kimarite képe

Alphabet/Google: frissített termékirányelvek 2021. június 1-től

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Google Fotók, a Gmail és a Google Drive (beleértve a Google Dokumentumok-, Táblázatok-, Diák-, Rajzok-, Űrlapok-, Jamboard- és Webhelyek-fájlokat) frissített termékirányelvei 2021. június 1-jén lépnek érvénybe. Ezek az irányelvek azokra a Google-fiókokra vonatkoznak, amelyek túllépték a kvótát, valamint amelyekben inaktívnak minősülsz. Az irányelvek legkorábban 2023. június 1-jén alkalmazhatók.

Részletek:
https://support.google.com/googleone/answer/10214036

Alphabet/Google: frissített termékirányelvek 2021. június 1-től

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#215 A lényeg kimaradt: akiknél teljesülnek a feltételek, azok törölve lesznek, és nem lesz visszaállítható a dolog!

Ha tehát a van egy google tárhelyed, fiókod, ami 2 éven át nem használsz, akkor törölve lesz. Előtte ugyan többször küldenek figyelmeztetést, de ha úgy sem lépsz be a fiókba, akkor ezt nem fogod látni. Ugyanígy kell érteni a túllépést is, annak is 2 évig kell  fennállnia. Azt nem tudom, hogy mi van azokkal a fiókokkal, amik át vannak irányítva?

Nekem van pl. freemail fiókom, amit nagyon ritkán nyitok meg, de mivel át van irányítva, azt nem törlik (amúgy valami 6 vagy 3 hónap után törlik az inaktív fiókot)

 

kimarite képe

Alphabet/Google: frissített termékirányelvek 2021. június 1-től

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#216 Érdemes belemélyedni jobban...
Én azt nézem most (és mert máshova átemeltem a tartalmat és ODF formátumban is mentettem):

Ha a Fotók alkalmazás nincs használva, akkor csak annak tartalma lesz törölve. Hm.

Az átírányítás aktivitásnak számít: a GMail tartalom nem lesz törölve, az összes többi viszont vélem, igen...

Nem csak te vagy a világon...
https://www.youtube.com/watch?v=BCHBOOKWJ80
Át kéne gondolni a váltást: mire és hogyan.

Alphabet/Google: frissített termékirányelvek 2021. június 1-től

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#217 Hát ami a váltást illeti, az mostanra elég macerás lehet. Anno domini egy internet előfizetéshez általában járt 1-2-3-4 vagy több e-mail fiók is. Ma már ez nem divat, nekünk most 2 friss előfizunk van, egyikhez sem kínáltak már mailboxot. Van még egy őskori elfizu a nevemen, amit húgomék használnak, annak elvileg van 4 mailboxa, abból 1 az enyém, ami át van irányítva, de már évek óta nem jön onnan semmi (régebben rendszeresek voltak a szolgáltató által küldött levelek). Ama szolgáltató veboldalán volt webmail belépési lehetőség, ami már nincs, gondolom megszűntették a fiókokat, de senkinek nem hiányzott. Az, hogy a gmail baromi nagy térhelyet biztosított, tarolt. És ez a világot is megváltoztatta, pl. Windows alatt utoljára az XP-ben volt levelező kliens, azóta kiadott windowsok nem tartalmaznak ilyen programot. Persze, lehet telepíteni utólag levelező klienst, akár Thunderbirdet is, de ilyen lépésre csak kevesek szánják el magukat. A nagy többség elvan webmail felületen. Aminek elsöprő hányadát a Gmail uralja. És ez csak a mailbox. Tárhely (Drive) meg kapcsolodó szolgáltások is vannak, amiknek nem nagyon van alternatívája.

És ez az időszak sem volt elegendő arra, hogy ráncba szedjék az smtp protokollt, pedig jó alkalom lett volna erre az, hogy ilyen kevesen használnak levelező klienst.

kimarite képe

Alphabet/Google: frissített termékirányelvek 2021. június 1-től

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#218 Én használok Thunderbirdöt, tehát offline is olvashatom a korábbi leveleim, azaz a fiókjaim megszűntetése után is. Kissé zavar az „árukapcsolás”, mert képet manapság nem igazán töltök fel. Esetleg még a Google Drive a GMailen kívül, amit használok. Persze, együtt lehet élni az értesítésekkel is, ha kapsz, feltöltesz egy képet, ilyesmi, és újabb két évig nyugtod van. A hírlevél hiánya zavar, igaz, telefonon használom a GMail klienst (nyilván be vagyok lépve folyamatosan), de a Youtube értesítéseket jobban, nagyon szerettem a postaládámban látni.

Ingyenes kliens kevés van. Titkosított egy pár.
Valami szomorú hírt olvastam a Tutanota-ról, hirtelen nem tudom, mi...
Ja megvan: kiskaput nyitottak az „államnak” (megint).
Ami vitatott (GDPR, és az, hogy így a crackerek is hozzáférnek könnyebben).

Megszűnnek: UPC Wi-Free, az UPC-s e-mail címek meg egyebek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hat szolgáltatására jelentett be termékkivezetést a Vodafone Magyarország. Nem lesz mobilos hangposta, elérhetetlenné válnak a UPC-s e-mailek is.

A UPC hat éve indította el a Wi-Free nevű közösségi wifit. Ennek lényege az volt, hogy aki vállalta, hogy saját otthoni routerén bekapcsolva tartja a szolgáltatást – így biztosítva a környéken járóknak egy, a saját csatornától biztonságosan elkülönített, ingyenes wifi-lehetőséget –, az országszerte, sőt Európában minden hasonló wifi hotspotot ingyen használhat. Ez már csak 2021. január 31-ig lesz így, a vezetékes internethálózatra épülő szolgáltatás azt követően nem lesz elérhető. Helyette a Vodafone korlátlan mobilnetet tartalmazó tarifáit ajánlja ügyfelei figyelmébe.

Továbbá megszünik:

  • Hangposta
  • WAP (igen, a mai napig működik!)
  • upcmail, vodamail (összes e-mail szolgáltatás)
  • Vodafone Videotelefon (Erről hallot valaki?  én Voda előfizető vagyok, de soha egyik ismertetőben, ajnlatban sem láttam ezt)

https://hvg.hu/tudomany/20201215_vodafone_termekkivezetes_upc_wi_free_hangposta_upc_mail_megszuntetes_webmail_uj_email_cim_letrehozasa

Flash Player-már közel a vég...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A már sokat emlegetett Flash player megszűnése vészesen közel. A jelenlegi 84-es FF az utolsó verzió, amelyik ezt támogatja, a 85-ös tervezett kiadása 2021. január 26-ára van időzítve, és ez már nem fogja támogatni a Flash Playert, ahogy egyéb böngészők sem.

https://support.mozilla.org/hu/kb/end-support-adobe-flash

A régebbi böngésző telepítése sem lesz megoldás a Flash Player futtatására, mert ez mindenképpen frissülni fog egy nem működő, az Adobe által blokkolt változatra.

https://www.adobe.com/products/flashplayer/end-of-life.html#

 

Megszűnnek: UPC Wi-Free, az UPC-s e-mail címek meg egyebek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#221 V9deotelefonról én se hallottam, pedig nem mostanában lettem előfizető.

kimarite képe

Nvidia Linux illesztőprogramok véletlenszerű balesetei

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A közelmúltbeli fiaskó azzal, hogy az Nvidia megpróbálta blokkolni a Hardware Unboxed-et a jövőbeni GPU-ellenőrzési mintákból az áttekintés tartalmára nézve, egy példa arra, hogyan választják ezt a játékot. Ezt a gyűlöletet nemcsak a véleményezők, hanem a fejlesztők és különösen a Linux felhasználói is osztják.

A hírhedt Torvalds videók ma is bejárják az internetet, miközben az Nvidia újabb gonosz tervet varázsol elő, hogy többet szívjon fel a pénzéből és a piaci részesedéséből. Ez nem csak egyszeri forgatási eset; ó, mennyire kívánom. Csak azt akarom, hogy a számítógépem működjön.

Ha valaki Nvidia GPU-val használta a Sway-WM-et, biztos vagyok benne, hogy emlékezne a –my-next-gpu-wont-be-nvidialehetőségre.

Ez néhány példa a sok közül.

Az Nvidia Linux illesztőprogramjai soha nem voltak jók, de bármi is történt az Nvidia-nál az elmúlt évtizedben, ma le kell állnia.  ...

https://www.linuxjournal.com/content/nvidia-linux-drivers-causing-random...

kimarite képe

Használja ki az összes processzormagot UNIX és Windows rendszere

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A POSIX-ot sok területen sérthetetlen szabványnak tekintik. Ha azt látjuk, hogy a SELinux és a systemd kis mértékben meghaladja, reményt ad arra, hogy túlléphetjük az előző generáció által ránk rótt korlátokat. Talán a nyilvánvaló megoldás magában foglalná a systemd új munkarend-ütemező rendszer megszerzését. Bár vitatható, hogy a hordozhatóság felülírja a funkcionalitást, az innovációnak is végül felül kell írnia a hagyományokat. A hordozhatóság hasznos tevékenység, de a képesség és a hatékonyság szintén nincs érték nélkül.

https://www.linuxjournal.com/content/parallel-shells-xargs-utilize-all-y...

kimarite képe

Perelik a Google-t, mert privát böngészéskor is adatot gyűjt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#230 Ebben még nem visszakoztak...
De mintha régebben is lett volna szó erről már.
Ugyanúgy indulhatnak perek az almás cég és az arckönyv ellen.

kimarite képe

Lyra, új audio codec 3kbps-on (AV1+Lyra videochat 56kbps-on)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Google AI blogon bemutatott Lyra audiocodec már 3kbps sávszélesség mellett is elfogadható beszédhangminőséget képes nyújtani. AV1 videocodec-kel kombinálva modemes 56kbps kapcsolattal is lehetséges a videochat. Az Egyesült Államokban sok háztartásban máig a modemes kapcsolat jelenti az egyetlen internet csatlakozási lehetőséget, így a lyra+av1 nem egy megkésett megoldás egy régóta megoldódott problémára.

https://ai.googleblog.com/2021/02/lyra-new-very-low-bitrate-codec-for.html

Forrás: https://hup.hu/node/173010

kimarite képe

Felmondott a Computerworld főszerkesztője

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Media1 értesülése szerint távozott Kelenhegyi Péter, a Project029 kiadóhoz tartozó Computerworld című informatikai-üzleti szaklap vezetője, akit másfél évvel ezelőtt, Mester Sándor távozása után neveztek ki a lap élére, azt megelőzően vezető szerkesztőként dolgozott a lapnál. Kelenhegyi súlyos döntést hozott, hiszen a több évtizede az informatikai szakújságírás területén dolgozó szakújságírónak körülbelül egy éve volt hátra a nyugdíjkorhatár eléréséig, és úgy mondott fel, hogy egyelőre még keresi új munkahelyét.

Mint arról a Media1 többször beszámolt, a magyar Computerworld, a PC World és a Gamestar.hu kiadója körül mostanában egészen szürreális tulajdonosi háború folyik, és az új tulajdonos megjelenése óta elárasztották a termékeket az Orbán-kormány kék színű hirdetései. Utóbbinak, a szaklapot elárasztó állami hirdetéseknek is szerepe van Kelenhegyi Péter döntéséhez, legalábbis Kelenhegyi ezt írta a Media1 érdeklődésére, amikor a távozása okáról érdeklődtünk:

„Hiszek abban, hogy a Computerworld nyomtatott kiadása őrzi vezető pozícióját a hazai b2b informatikai szaklapok meglehetősen szűk piacán, és remélem, hogy ez a jövőben is megmarad. Az online és multimédiás tartalom pozicionálása már más kérdés. E tartalmakkal, a forgalom növelése érdekében – egyre hangsúlyosabban – a szűken vett szakmai olvasótáboron kívül eső fogyasztókat igyekezett megcélozni a kiadó vezetése, ami bennem belső elégedetlenséget, a kiadó két nagy lapjának online kiadása között pedig konfliktusokkal terhelt versenyt eredményezett.

Névleg mindvégig a Computerworld print és online kiadásának főszerkesztője maradtam, de Sós Éva februári érkezésével utóbbi szerepem látszólagossá és mindinkább feleslegessé vált. Éva, akitől 2015 nyarán vettem át a nyomtatott Computerworld szerkesztőségének vezetését, a maga által választott, és a kiadó által támogatott irányokba kormányozza az online kiadványt.

Mind kevésbé éreztem magam motiváltnak, és véltem egyre inkább úgy, hogy a körvonalazódó szakmai, lapkiadói elképzelésekkel nem tudok azonosulni, azok megvalósításában nem szeretnék részt venni.

https://media1.hu/2021/06/10/felmondas-kelenhegyi-peter-computerworld-foszerkeszto-allami-hirdetesek/

kimarite képe

Mesterséges intelligencián alapuló arcfelismerő kamerarendszert

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

... telepítenek Siófokon.
https://444.hu/2021/06/12/a-magyar-jogrend-nincs-felkeszulve-az-olyan-intelligens-arcfelismero-kamerarendszerekre-amilyen-siofokon-epulhet

Ki-ki döntse el, mennyire veszélyes...
Egyébként az intelligens kamerarendszerek például a baleset-megelőzést, vagy a rendőrség munkáját segíthetik. Az AI, vagyis a mesterséges intelligencia a fontos tényező. Nem találom a cikket, de sok éve már kísérleteznek olyan rendszerrel, amit például egy-egy gyalogosátkelőhelynél állítanának fel, tesztelték is, majdnem 100 %-os a működése, és a szabálytalan autósokat szűrné ki, azaz azokat videózná le kifejezetten. Mindez viselkedésminta alapján (itt sebesség, a jármű mozgása, stb.). Mert sok gyalogost elütnek még ma is a zebrákon... . A kamera figyeli a közeledő járművet, és megtippeli, elsőbbséget ad-e vagy nem. Akkor például a focimeccsen zoomolna rá a „bajkeverőre” a kamera, megkönnyítve a beazonosítást .. és főképpen a megelőzést. Szintén viselkedésminták alapján. Az ötlet - amiről írtam - kiváló.
Vannak országok, ahol visszaélnek ezzel, például, ha valaki nem polkorrekt, akkor felteszik a reménytelen tartozók listájára (valami ilyesmi), s innentől kezdve nem vehet például vonatjegyet: a jegy csak applikáción vagy neten rendelhető, és mindkettő össze van kötve az „adatbázissal. De persze, a világ minden országa elkövet kisebb, nagyobb „csínyeket”. A lényeg általában véve az állampolgár védettsége lenne, ami a cikk szerint Magyarországon sem rózsás.

kimarite képe

Botrányba fulladt a villanyautós pályázat| 2021-06-14

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

1 éve megírtuk, hogy ez úgy, ahogy van, abszurd. Eleve semmi szükség pályázatosdira egy olyan rendszerben, ahol pár alapvető feltétel megléte esetén a lakosság 99%-a megfelel a követelményeknek és jogosult a támogatásra. Van érvényes személyid, lakcímkártyád és adószámod? Van. Van köztartozásod, vagy az előző hasonló pályázatból visszafizetési kötelezettséged? Nincs! Akkor megfeleltél.

De ha már ennyire ragaszkodtak a pályázati rendszerhez a döntéshozók, akkor a tavalyi év tapasztalataiból kiindulva a minisztériumban azt is tudhatták, hogy nagyon nagy lesz az érdeklődés, és az informatikai rendszer már 2020-ban is elhasalt. Egy évük volt felkészülni. De akkor hogy a búbánatba lehetett belefutni egy ekkora eszelős blamába?

https://villanyautosok.hu/2021/06/14/botranyba-fulladt-a-villanyautos-palyazat/

kimarite képe

Steve Wozniak kiáll a Right to Repair mozgalom mellett

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://www.youtube.com/watch?v=CN1djPMooVY
(magyar felirattal is elérhető)

Steve Wozniak, az Apple társalapítója a videoüzenetében kifejtette, hogy támogatja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban bevezessék a javítás jogát, amelynek a segítségével a felhasználók bizonyos esetekben kijavíthatják vagy bővíthetik a különböző készülékeiket. A menedzser hangsúlyozta, hogy mindig teljesen szolidáris volt az elképzelés iránt és azt gondolja, hogy az ötlet mögött álló emberek a megfelelő dolgot teszik.

A felvétellel Wozniak Louis Rossmann aktivista kérdésére válaszolt. Az Apple társalapítója felelevenítette a fiatal mérnökként szerzett tapasztalatait és azt, hogy a nyílt forráskódú technológia meghatározó szerepet játszott abban, hogy mérnökként fejlődni tudott. A menedzser hozzátette, hogy ma nem lenne Apple, ha akkor ők nem egy nagyon nyitott technológiai világban nőttek volna fel.

Wozniak leszögezte, hogy a saját javítás a műszaki emberek belső motivációja és öröme azzal kapcsolatban, hogy miként lehet jó szoftvereket készíteni és hardvereket fejleszteni. Ez a dolog nagyon motiváló a kreatív személyeknek. Ő is így nőtt fel, és az, hogy lehetősége volt egyes eszközök megjavítására, lehetővé tette a számára, hogy úgy módosítsa egy televízió antennabemenetét, hogy a világnak megmutathatta a személyi számítógép jövőjét, amely egy billentyűzettel ellátott tévé volt.

A szakember példaként említette az Apple II-t, amelyet az építési tervekkel együtt szállítottak ki a vásárlóknak. A termék maximálisan módosítható és bővíthető volt, s az egyetlen nyereségforrásuk volt az első tíz évben. Akkoriban számos olyan olyan dolog volt, amelyek annyira nyitottak voltak, hogy bárki részt vehetett a fejlesztésekben.

Az Apple társalapítója a videóban arról is elmondta a véleményét, hogy a mai elektromos termékeket már miért nem tudja senki sem otthon megjavítani. Úgy vélte, hogy a gyártók szándékosan megakadályozzák ezt, mert hatalmuk és ellenőrzésük kell, hogy legyen minden felett. Azonban ideje végre változtatni ezen és a megfelelő dolgokat tenni.
https://sg.hu/cikkek/it-tech/146240/steve-wozniak-tamogatja-a-javitas-jogat

Steve Wozniak vagy Stephen Wozniak (San José, Kalifornia, 1950. augusztus 11. –) elektromérnök, aki a 70-es években a lakossági felhasználásban egyre jobban elterjedő számítógépek hardver fejlesztésében végzett jelentős munkát. Társalapítója az Apple Computer cégnek, ahol az Apple I és II kifejlesztésével megalapozta a cég későbbi sikereit.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Steve_Wozniak

kimarite képe

Alig 13 kilobájtnyi kódból megcsinálták újra a Quake-et

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Érdekes projektet tett közzé a napokban egy fejlesztő, akinek sikerült elképesztően kicsit méretben: mindössze 13 kilobájtban újra megvalósítania a '90-es évek mindenki által jól ismert játék klasszikusát, az id Software Quake-jét. Dominic Szablewski ehhez a JavaScriptet és a böngészős környezetet hívta segítségül, amiben ilyen kevés kódból is sikerült megoldania a komplex feladatot.

Az általa létrehozott, játszható Quake klón az eredeti, id Software cím első két pályájának másolatát is tartalmazza, beleértve nem csak az alaptérképeket, de az ellenségeket és powerupokat is, amik a szűk helyre tekintettel itt jelentősen egyszerűsített modelleket és textúrákat használnak. Ugyanakkor rendelkeznek az eredetihez hasonló mesterséges intelligenciával, fegyverek közül pedig ötöt is lehet használni ellenük, amik szintén megjelenésükben és viselkedésükben is a klasszikust másolják.
https://prog.hu/hirek/5825/alig-13-kilobajtnyi-kodbol-megcsinaltak-ujra-a-quake-et

kimarite képe

Az EU betiltja a kényszermunkával előállított termékeket

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az Európai Unió betiltja az olyan termékek kereskedelmét az európai piacon, amelyek gyártásában kényszermunkát végző emberek vettek részt – mondta szerdai évértékelőjében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy „az emberi jogok nem eladók, semmilyen áron,” ezért az év végéig bemutatják azt a tervezetet, amelynek célja az ellátási lánc felügyeletének szigorítása.

Az intézkedésekkel vélhetően Kínát veszi célba az EU, mivel az elmúlt években számos bizonyíték került elő arról, hogy a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen létrehozott átnevelő és munkatáborokban egymilliónál is több embert tartanak fogságban, bár ezt Peking máig tagadja.

Von der Leyen azt is elmondta, hogy a héten bemutatják az indiai és csendes-óceáni térségre vonatkozó stratégia részleteit, amelyet elmondása szerint azért kellett megalkotni, mert „az autokrata rezsimek arra használják fel ezt a térséget, hogy kiterjesszék befolyásukat.” A Global Gateway nevű stratégia a külföldi infrastrukturális beruházásokat támogató kínai „Egy övezet, egy út” kezdeményezésnek állítana nyugati alternatívát, miközben az EU az európai csipgyártást is fellendítené, hogy csökkentse az Ázsiától való függést a félvezetők terén. „Az a cél, hogy létrehozzunk egy korszerű európai csipökoszisztémát, a gyártást is ideértve. Így biztosítható lenne az ellátás biztonsága, továbbá új piacok nyílnának az úttörő európai technológiáknak” – mondta a bizottsági elnök.

https://qubit.hu/2021/09/16/az-eu-betiltja-a-kenyszermunkaval-eloallitott-termekeket-es-csipgyarto-nagyhatalomma-valna

kimarite képe

Beszélt/írott magyar szöveg feldolgozását lehetővé tevő modell

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mindössze ezer euróból építettek beszélt és írott magyar szöveg feldolgozását lehetővé tevő modellt a Pécsi Tudományegyetemen | aug 25, 2021

Bár a Google Translate is egyre jobb, azért még mindig nagyon jókat lehet szórakozni azon, ha megpróbálnak a gépek magyarra fordítani egy írott vagy beszélt szöveget. A magyar nyelvet azonban mindössze 15 millióan beszélik világszerte, így a nagy tech cégek és a fejlesztőik számára nem is ez az első számú prioritás, miközben azért mindenki szívesebben beszélne az anyanyelvén chatbotokkal és automatizált alkalmazásokban.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Alkalmazott Adattudományi és Mesterséges Intelligencia-csapata erre a problémára talált megoldást, és Microsoft Azure mesterséges intelligencia és az ONNX Runtime megoldások alkalmazásával megépítette és betanította saját BERT-large modelljét magyar nyelven.
https://news.microsoft.com/hu-hu/2021/08/25/mindossze-ezer-eurobol-epitettek-beszelt-es-irott-magyar-szoveg-feldolgozasat-lehetove-tevo-modellt-a-pecsi-tudomanyegyetemen/
https://langolo.hu/a-pecsi-tudomanyegyetem-segit-a-chatbotoknak-hogy-szebben-kommunikaljanak-magyarul/

kimarite képe

Nyílt forráskód az állami kommunikációban

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Áprilisban vált ismertté, hogy a francia kabinet megalkotta a Tchap nevű szoftvert azért, hogy a helyi hivatalnokok azt alkalmazzák a WhatsApp és más azonnali üzenetküldő megoldások helyett. A Tchap végpontok közötti titkosítást használ és az alapja a Riot nyílt forráskódú projekt, ami a Matrix protokollra épül. Az adatok megosztása kizárólag francia szervereken keresztül történik.

A francia elképzelés rendkívül megtetszett a német kormánynak, amely most egy hasonló programon dolgozik. ... https://m.sg.hu/cikk.php?cid=139006&cim=whatsapp_alternativat_keres_a_ne...

Robotkutya felvegyverezve

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Ghost Robotics bemutatott egy robotkutyát ami képes fegyverhasználatra.
Mivel a témakörben nincs szabályzás egyelőre, nem tiltja semmi a robotok fegyverrel felszerelését.
Bár a Boston Dynanics az ilyen termékek esetében tiltja ezt a fajta felhasználást, a többi robotgyártó cég engedékenyebb azaz semmi ilyen korlátozás nincs a végfelhasználói szerződésben.
Robotkutyát bárki vásárolhat, a több 10ezer dolláros árakat letörni szándékozik a Xiaomi, 1500 dolláros robotkutyát hozott forgalomba.

A morális kérdéseken túllépve, én magam nem tudom szükség van-e ilyen szerkezetekre.
Egy ember kezében is veszélyes bármiféle fegyver.
Egy gép, ami mellőzi az intellektuális és lelkiismereti döntéseket, nem tudom elképzelni mi alapján fog dönteni a fegyverhasználatról.
Valamint ha ezen túl is lépek, a jogi oldaláról halvány sejtésem sincsen.
Egy esetleges emberölésnél kit fognak bírálni, ki ellen hoznak ítéletet, hisz az elkövető egy gép.

https://youtu.be/coPX3nRngEc

Mesterséges intelligencia-alapú hangutánzással loptak

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mesterséges intelligencia-alapú hangutánzással loptak el milliárdokat egy bankból

Harmincötmillió dollárt tulajdonítottak el bűnözők egy cég számlájáról az Egyesült Arab Emirátusokban. A bűntény egyik kulcsmozzanata az volt, hogy az elkövetők felhívták telefonon a bank fiókvezetőjét, tökéletesen utánozva az egyik ügyfelük hangját, egy deepfake-rendszer segítségével.

https://raketa.hu/mesterseges-intelligencia-alapu-hangutanzassal-loptak-el-milliardokat-egy-bankbol

kimarite képe

Robotkutya felvegyverezve

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#242 Én egyébként azt hittem 20-30 éve, hogy kb. mostanra bőven eljut a tudomány oda, ami a Terminátor, az Emlékmás vagy a Szárnyas fejvadász című filmekben látható. ehhez képest a gyógyításban sem jutottunk el nap szinten ... szinte sehova. :)
Minap is volt egy hír, amire pár kórház szinte azonnal reagált is... . Egy régebbi a témakörben:
https://wmn.hu/wmn-egszsg/55819-az-epepangas-veszelyes-lehet-a-magzatra-amit-a-terhessegi-kolesztazisrol-tudni-kell

kimarite képe

Mesterséges intelligencia-alapú hangutánzással loptak

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#243 Elég buta megoldás, hogy egy bankfiókvezető, egy ember eldöntheti a telefonban hallott hangról, ki beszél, és ez a hitelesítés is. Komolyan, ilyen bankhoz nem is mennék.

kimarite képe

A GitLab a GitHub árnyékában nőtt fel - most kétszer annyit ér

kimarite képe

Az EU nekimegy a nagy digitális platformoknak

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kiemelt változás lenne az is, hogy a célzott reklámozást is szigorúbban szabályoznák:
-- az adatfelhasználás megtagadása nem lehet bonyolultabb, mint az engedélyezése;
-- akkor is meg kell adni a platformhoz való hozzáférés alternatív módját, ha a felhasználó „nem akar az adataival fizetni” a szolgáltatásért (pl. követésmentes hirdetés);
-- megtiltanák a kiskorúak, illetve bizonyos csoportok reklámcélokra való felhasználását;
-- a platformnak létre kell hozni legalább egy olyan ajánlórendszert, mely nem profilalkotáson alapul – illetve biztosítani kell a kártérítési igény beadásának lehetőségét, amennyiben a platform üzemeltetője a felhasználó szerint nem tartotta be az előírásokat.
https://itcafe.hu/hir/eu_ep_digitalis_platformok.html

kimarite képe

Intel Meltdown és Spectre perek | 2017

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Néhány felhasználó az ügyben már biztosan bírósághoz fordulhat. 2018-ban derült ki, hogy az Intel Meltdown és Spectre sebezhetőségek által érintett processzorainak komoly hibái voltak. Számos ember úgy vélte, hogy az óriáscég tudott a problémáról, de szándékosan hallgatott arról, vagyis gyakorlatilag megtévesztette az embereket, ezért kártérítést kell fizetnie, ráadásul a CPU-k sem adták le azt a teljesítményt, amit a gyártó ígért. Már a botrány kirobbanása után összesen 32 kártérítési és egyéb keresetet nyújtottak be az Intel ellen. Ezeket később egyetlen eljárássá gyúrták össze azért, hogy gyűjtővádként lehessen kezelni a beadványokat. A céget képviselő ügyvédek elérték egy fő eljárás megtorpedózását azzal, hogy a vádak jogszerűségét kérdőjelezték meg. Ezért a kereseteket módosítani kellett. ... https://m.sg.hu/cikk.php?cid=148632

kimarite képe

Miért ostobaság a nyílt forráskódú közösségek ellen fogadni

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Forrás:
http://readwrite.com/2014/07/01/linux-world-domination-complete-why-its-foolish-to-bet-against-open-source-communities

"Ma Linux szinte teljesen egyeduralkodó a világ top-500 leggyorsabb számítógépének listáján. Megdöbbentő, hogy a világ leggyorsabb szuperszámítógépeinek 97%-n Linux fut, és csak 2%-os hajtja Unix (és egyik sem a Sun Solaris).
... Az a világ, mely közösségben létezik, valóban sokkal befolyásosabb."

Scott McNealy mondta valamikor (történet) - Sun
http://archive.wired.com/wired/archive/11.07/40mcnealy_pr.html
"Unix vs Linux
Több mint három év, Unix piaci részesedése csökkent, a Windows és a Linux "kúszott fel" a magasba, az eladási, használati adatok alapján. Mégis, a Unix birtokolja 42 százalékot a piacról, a Windows 27 százalék, és a Linux mindössze 5 százalék."
http://en.wikipedia.org/wiki/Scott_McNealy

Linux világuralom teljes: Miért ostobaság a nyílt forráskódú közösségek ellen fogadni

Tíz évvel ezelőtt a Unix a világ 10 leggyorsabb számítógépe közül ötöt birtokolt, és a teljes szuperszámítógép-piac 44%-át. Ma? A Unix, az egykor fékezhetetlen teljesítményű erőmű, nem szerepel a világ leggyorsabb számítógépeinek top 10-es listáján. A fenébe is, még az első 50-be sem tud bekerülni. Legalábbis azóta nem, amióta a Linux átvette a hatalmat.

A Linux felemelkedéséről és a Unix bukásáról szóló, kijózanító statisztikák között egy figyelmeztetés is van a nyílt forráskódú szoftverekkel versenyezni kívánó, saját fejlesztésű infrastrukturális szoftvergyártók számára: nem lehet nyerni. Akkor nem, ha a közösség is részt vesz benne.

Közösség: A rejtett teljesítményfokozó

Ez nem volt mindig nyilvánvaló. 1999-ben a Sun Microsystems vezérigazgatója, Scott McNealy, akinek a cége drága, de nagy teljesítményű Unix szervereket gyártott, mindent elkövetett, hogy a Linux teljesítményét lekicsinyelje, azzal érvelve:

A Linux olyan, mint a Windows: túl kövér az ügyfélhez, a készülékhez ... nem skálázható a szerverhez ... Miért írna bárki is még egy csekket a Microsoftnak? Nem tudom. De miért is tenné a Linuxot? Ez a rossz válasz.

McNealy-nek megbocsátható a rövidlátása. Elvégre 1999-ben a Linux nem tudott bekerülni a tiszteletreméltó Top 500-as lista első 10 helyezettje közé, és az igazat megvallva, a Sun Solaris sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a Linux.

Amivel sem a Sun, sem a Solaris nem tudott felvenni a versenyt, az a Linux közösség volt.

A Sun büszke lehetett a mérnöki innováció kivételes múltjára. De bármennyire is kiemelkedő egy vállalat, az csak egy vállalat. Egyetlen vállalat sem képes olyan széleskörű és mélységű mérnöki tehetséget alkalmazni, amely ma egy ipari szabványos infrastrukturális platform befogadásához szükséges.

És ma a Linux abszolút uralja a világ 500 leggyorsabb számítógépének listáját. A világ leggyorsabb szuperszámítógépeinek elképesztő 97%-át Linux hajtja, és csak 2%-át Unix (és egyet sem a Sun Solaris). McNealy a Linux ellenében végzett benchmarkok alapján soha nem jósolhatta volna meg cége szerencséjének ilyen drámai fordulatát.

Végül is a teljesítmény-összehasonlító mérőszámok önkényes módon mérik a teljesítményt oly módon, amely a valóságban soha vagy csak ritkán fordul elő. Abban a világban, amelyben valójában élünk, a közösségi benchmarkok sokkal nagyobb befolyással bírnak.

Benchmarking Közösség

Mark Callaghan, a Facebook MySQL adatbázis-guruja nemrég arról panaszkodott, hogy a benchmarkok (vagy ahogy ő nevezi, a "benchmarketing") mennyire félrevezetőek lehetnek az adatbázisok teljesítményével kapcsolatban. Ezzel azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző rendszerek értékelésénél szükség van a kontextusra:

A benchmarketing célja, hogy megmutassa, hogy A jobb, mint B. Akár véletlenül, akár szándékosan, a jó benchmarketing eredmények inkább az A jobb, mint B üzenetre összpontosítanak, mint arra, hogy A jobb, mint B, nem pedig arra, hogy A jobb, mint B ebben a kontextusban. Vegye figyelembe, hogy a kontextus kritikus lehet, és magában foglalja a hardvert, a munkaterhelést, azt, hogy mindkét rendszer megfelelően volt-e konfigurálva, és valamilyen kísérletet arra, hogy megmagyarázzuk, miért volt az egyik rendszer gyorsabb.

Egy olyan nyílt forráskódú operációs rendszer esetében, mint a Linux, lehetetlen értékelni a kódot a közösség kísérő kontextusa nélkül. McNealy 1999-ben csak a "sebességek és tápok" benchmarkingját látta, amely a Solarisnak kedvezett a Linuxszal szemben. De a fákat nézve nem látta az erdőt: a gyorsan növekvő Linux-közösséget.

Egy élénk közösség számos előnnyel jár egy nyílt forráskódú projekt számára:

-- A közösség teszi menővé egy nyílt forráskódú projekt elfogadását.
-- A közösség biztonságossá teszi egy nyílt forráskódú projekt elfogadását.
-- A közösség nagyobb teljes megszólítható piacot teremt
-- A közösség megnehezíti a versenytársak számára a versenyt.

A fenti #2 esetében a biztonság a számokban rejlik. Egy virágzó közösség nem csak annak kockázatát csökkenti, hogy egy adott kódrészletre való támaszkodás könnyekbe fullad, hanem azt is biztosítja, hogy egyre több online anyag (pl. legjobb gyakorlatok, Stack Overflow kérdések, GitHub stb.) és mély tehetségbázis áll rendelkezésre, ami megkönnyíti az elfogadást. Ez viszont a harmadik féltől származó kiegészítők növekvő ökoszisztémájához vezet, amely hálózati hatásokat generál az adott projekt számára. Ez egy önfenntartó körforgás, amelyet egy vállalatnak nehéz elsajátítania vagy fenntartania egy elkötelezett és elosztott közösséggel szemben.

A teljesítmény, mint kiderült, viszonylag könnyen megoldható probléma, ha egy projektnek elég közösségi lendülete van. A Linux esetében a teljesítmény akkor kezdett túlpörögni, amikor hatalmas kereskedelmi érdekeltségek csatlakoztak a bulihoz, köztük a Red Hat, az IBM, a HP, az Oracle és ironikus módon a Sun. Minden egyes támogatónak megvolt a maga oka a Linuxhoz való hozzájárulásra; mindegyikük más-más módon dolgozott a Linux fejlesztésén. Idővel ez nemcsak jobb általános funkcionalitást, hanem jobb teljesítményt is eredményezett.

A 2014-es év nagy közösségi fogadásai

Ezért maradok optimista többek között az olyan nyílt forráskódú projektekkel kapcsolatban, mint a Hadoop és az OpenStack. Mindegyiknek van még mit fejlődnie, teljesítmény és funkciók tekintetében, ahogyan a Linuxnak is volt 10 évvel ezelőtt. De mivel mindegyik komoly közösségi érdeklődésre tart számot, a teljesítménybeli és funkcionális szűk keresztmetszetek idővel megszűnnek.

Ez azt jelenti, hogy néha a jóból is lehet túl sok. Az OpenStack egy ilyen példa. A felhőközösség a piacra jutás útján megbotlott önmagában, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az OpenStack közösségen belül több vezetésre van szükség. Feltételezve, hogy az OpenStack megtalálja ezt a vezetést, már rendelkezik egy élénk közösség minden más elemével, hogy tovább működjön.

kimarite képe

A ClearView AI adatbázisából lehetetlen törölni bárkit

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A sokat támadott cég nem elégszik meg az eddig gyűjtött adatmennyiséggel. Mindenkit azonosítani akar.

2020 januárjában derült ki, hogy a ClearView AI amerikai vállalat több mint 3 milliárd arcfotót töltött le a világhálóról. A társaság a képeket nem különleges adatbázisokból gyűjtötte össze, hanem nyilvánosan hozzáférhető forrásokból, például a Facebook, az Instagram, a LinkedIn, a Twitter, a YouTube és más szolgáltatások rendszereiből.

Most a The Washington Post idézett abból a ClearView AI 55 oldalas befektetői anyagából, amely két dologra helyezte a hangsúlyt. Az egyik, hogy a vállalkozás adatbázisában szereplő fotók számát a mostani 10 milliárdról 100 milliárdra kell növelni - ráadásul egyetlen esztendőn belül. A másik pedig, hogy az arcfelismerő szoftvert nem csak a rendőrségeknek és más hatóságoknak kell elérhetővé tenni, hanem akár a különböző cégeknek is, hogy azok így ellenőrizhessék az alkalmazottaikat és a külső munkatársaikat is.

Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a vállalat még kifejezett kérésre vagy felszólításra sem hajlandó eltávolítani az érintett személy felvételeit és adatait.

A társaság az anyagában azt taglalta, hogy az adatbázisa kiépítésével azt akarja biztosítani, hogy a világon szinte minden ember azonosítható legyen.
https://sg.hu/cikkek/it-tech/148836/dolgozok-ellenorzeseben-segitene-a-clearview-ai

kimarite képe

Kamuötgé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Másrészt az 5G-s kereskedelmi szolgáltatást használó ügyfelek száma ma még szinte elenyésző Magyarországon a teljes ügyfélbázison belül (erről egyelőre nincs statisztika), illetve a hálózatok lefedettsége is jelképes, a létesítések egy része pedig inkább képvisel PR-értéket, mint valódi felhasználói előnyt. A hálózatbővítések során emellett a szolgáltatók jellemzően nem az akár gigabites sávszélességet biztosító C-sávban építkeznek, hanem a dinamikus spektrummegosztás (angol rövidítése alapján DSS) nevű technológiával nyújtanak 5G-szolgáltatást, mely jelenlegi formájában semmit nem ad hozzá a 4G-s sebességélményhez - ahogy azt korábbi tesztünk is igazolta.
https://www.hwsw.hu/hirek/63127/5g-4g-vodafone-telekom-halozat-mobilhalozat-sebesseg-sebessegmeres-iphone-android-samsung-galaxy.html

A szokásos menetrend szerint február közepén közzétette a globális mobilpiacokról szóló éves jelentését az OpenSignal, mely több tízmilliárd független, felhasználói mérés alapján állít fel különböző szempontok alapján sorrendet a világ mobilszolgáltatói, illetve egy adott ország piaci szereplői között. Az OpenSignal emellett egy külön elemzést szentelt annak, hogy az 5G-s hálózatok bekapcsolása hogyan hatott a mobilos felhasználói élményre az érintett piacokon.
https://www.hwsw.hu/hirek/64316/5g-opensignal-elemzes-letoltesi-index-telekom-telenor-yettel-vodafone-digi-mobilpiac-savszelesseg-sebesseg.html

kimarite képe

Kibertámadás érte az NVIDIA-t, a cég visszatámadott

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#253 Az eddig feljegyzett kibertámadások sorában soha nem találkozhatott még az áldozat olyan furcsa követelésekkel, mint amilyenekkel az Nvidia rendszereibe múlt hétvégén bejutott hackercsoport előállt a héten. A támadók a cégektől ellopott adatokért (melyek lehetnek dolgozók bejelentkezési adatai, levelezése, illetve üzleti titkokat tartalmazó más dokumentumok) cserébe rendszerint súlyos dollármilliókat követelnek, jelen esetben azonban ez legfeljebb közvetetten érvényesül.

Az ultimátum szerint ugyanis az Nvidia-nak olyan módosításokat kéne végeznie a videokártyáin, melyek segítségével az érintett típusok kriptobányász-teljesítménye lényegesen megnőne.
https://www.hwsw.hu/hirek/64369/nvidia-ransomware-hack-hacker-valtsagdij-lapsus-lhr-driver.html

kimarite képe

Védik a nyílt forráskódú szoftvereket a szabadalmi trolloktól

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A probléma a nagyvállalatokat és a kis cégeket egyaránt érinti.

A Unified Patents, a Microsoft, a Linux Alapítvány és az Open Invention Network közösen próbálnak védekezni a nyílt forráskódú programoknak és azok készítőinek komoly károkat okozó szabadalmi trollok ellen. Az utóbbiak előszeretettel vásárolják fel a kérdéses szabadalmakat, hogy azokkal zsarolják a fejlesztőket.
https://www.unifiedpatents.com/insights

A Unified Patents egy több mint 200 vállalatot tömörítő nemzetközi szervezet, amely az elmúlt két esztendőben sikeresen vette fel a harcot a szabadalmi trollokkal szemben. Az utóbbiak dolgát a Unified Patents azzal nehezíti meg, hogy rendkívül költségessé teszi a számukra a szabadalmi pereket, megvizsgálja az adott cégeket és a különböző technológiai szektorokban (zónákban) folytatott tevékenységüket.

A szabadalmi trollkodás azért népszerű, mert nyereséges. Relatíve csekély befektetéssel (szabadalmak felvásárlása majd pereskedés) lehet dollármilliókat szerezni. Ráadásul sok vállalat inkább fizet, mint hogy megkockáztasson egy kétséges kimenetelű jogi eljárást. A módszer különösen a kisebb vállalkozások esetében hatékony, mert nem tudnak drága ügyvédeket megfizetni. Tavaly 721 esetben indultak szabadalmi perek nyílt forráskódú alkalmazások és azok fejlesztői ellen, ez új rekordot és 2020-hoz képest közel 22 százalékos növekedést jelentett.

Burton Davis, a Microsoft alelnöke hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a nyílt forráskód mellett és továbbra is befektetnek ezen a területen. Meg akarják védeni az értékes erőforrásokat a szabadalmi kockázatok és más kihívások ellen. A szabadalmi trollok és az alacsony értékű szabadalmaik továbbra is terhet jelentenek a szoftverágazat innovációjára. Minden hatalmukban álló eszközzel meg akarják védeni a nyílt forráskódú fejlesztéseket a szabadalmi fenyegetésekkel szemben és meg akarják akadályozni, hogy ezek a kis értékű szabadalmak kárt okoznak az innovációnak. Fontos továbbá, hogy a szabadalmi trollok minden programkészítőnek ártanak, nem csupán a nyílt forráskódú alkalmazások fejlesztőinek.
https://sg.hu/cikkek/it-tech/149045/jobban-vedik-a-nyilt-forraskodu-szoftvereket-a-szabadalmi-trolloktol

Védik a nyílt forráskódú szoftvereket a szabadalmi trolloktól

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#254 Jó lenne a technológiai szabadalmi trollkodást is elnyomni...

https://appft.uspto.gov/netacgi/nph-Parser?Sect1=PTO1&Sect2=HITOFF&d=PG01&p=1&u=%2Fnetahtml%2FPTO%2Fsrchnum.html&r=1&f=G&l=50&s1=%2220220057845%22.PGNR.&OS=DN/20220057845&RS=DN/20220057845

Az Apple levédte a találmányát, a billentyűzetbe épített számítógépet (ez a rajzról látszik, katt az images gombra), bár a szabadalom szövegezése bölcsen beviteli eszközbe épített számítógépről szól, ha netán valakinek eszébe jutna egérbe, vagy szkennerbe építeni számítógépet építeni...

Kérdés, a laptopok minek számítanak?

kimarite képe

Védik a nyílt forráskódú szoftvereket a szabadalmi trolloktól

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#254.1 a laptopok minek számítanak?

Noteszbe épített számítógépnek természetesen. Azt hiszem, magyar vonatkozása is volt a fejlesztésnek, és az Ápisz volt az egyik szponzor! (*)

kimarite képe

Letérdelt a Tehetségkapu, az iskolai kompetenciamérés felülete

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az illetékes minisztérium túlterheléses támadásra hivatkozik, miután háromból egyetlen korosztályban sem sikerült tesztelni a kompetenciamérés felületét.

Nagy változás előtt áll az iskolások évente megrendezett országos kompetenciamérése (OKM), idén először ugyanis nem papíron, hanem teljesen digitális formában bonyolítják le a tesztet, melynek célja a diákok képességeinek feltérképezése és összehasonlítása.

Az új korszak azonban meglehetősen döcögősen indul, mivel mindhárom meghirdetett próbaalkalom során bemondta az unalmast az OKM-hez készült digitális felület.

A matematikai, szövegértési, idegen nyelvi és természettudományos ismeretekre fókuszáló kompetenciamérés április 20. és május 31. között zajlik majd, előtte viszont április 6-án, 7-én és 12-én is tesztelték volna a www.tehetsegkapu.hu weboldalon elérhető online rendszert, ami egyben alkalmat adott volna az idei felmérésben résztvevő tizedikes, hatodikos és nyolcadikos tanulóknak a felület megismerésére.

A Telex azonban olvasói beszámolók alapján arról adott hírt, hogy végül egyik próbanapon sem sikerült sort keríteni a tesztüzemre.
https://telex.hu/belfold/2022/04/14/orszagos-kompetenciameres-sikertelen-tanarok-diakok-iskola-osszeomlas
A cikk szerint április 5-én a bejelentkezés sem sikerült, míg másnap a technikai gondokra hivatkozó Oktatási Hivatal (OH) már eleve lefújta a tesztet, a harmadik napon pedig szintén bejelentkezési gondok adódtak, bár ekkor már voltak, akik némi késéssel be tudtak jutni felületre.

Az OH levélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat, hogy április 14. és 19. között esedékes tavaszi szünetben újabb lehetőséget adnak a diákoknak a rendszer kipróbálására. A Telex megkereste az oktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), amely azt közölte, hogy az OKM felülete "stabilan működik", ám április 3. után több terheléses támadás is érte. Az Emmi bejelentést tett a Nemzeti Kibervédelmi Intézetnél, illetve megtette a "megfelelő védelmi intézkedéseket".
https://pcworld.hu/pcwlite/az-osszes-tesztnapon-leterdelt-az-iskolai-kompetenciameres-felulete-309355.html

kimarite képe

Búcsúzik a karcsúsított YouTube kliens

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megszünteti a számos funkciójától megfosztott, kifejezetten belépőszintű hardverekhez ajánlott androidos YouTube applikációját, a YouTube Go támogatását az Alphabet.

Az okostelefonok fejlődésének, illetve a YouTube applikáció fejlesztéseinek köszönhetően a továbbiakban nem kívánja fenntartani a kikönnyített YouTube Go klienst az Alphabet csapata - jelentették be tegnap a szolgáltatás hivatalos blogján.
https://support.google.com/youtube/thread/162222567/youtube-go-is-going-away-in-august-of-this-year?hl=en
Az applikáció támogatása augusztusban szűnhet meg, illetve ettől az időponttól kezdődően már csak egy hivatalos YouTube-kliens lesz elérhető a Play Áruházból Androidra.

A YouTube Go alkalmazás fejlesztése 2016-ig nyúlik vissza, ekkor döntött úgy a cég, hogy külön alkalmazást tesz elérhetővé a YouTube videók megtekintéséhez azok számára, akik belépőszintű okostelefonnal rendelkeznek, és/vagy a hálózati elérésük túl lassú.
https://www.hwsw.hu/hirek/64589/youtube-go-android-kliens-okostelefon-app-applikacio-online-video.html

kimarite képe

A Debian szabad vagy nem szabad disztribúció?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

.. amikor a Firefox a disztribúció részévé vált, a Szabad Szoftver Alapítvány pusztán ideológiai okokból nem tekintette szabadnak a disztribúciót: Azonban, a nem szabad szoftverek telepítésének egyszerűsítése (contrib, non-free) a fő oka annak, hogy az FSF nem ismeri el a Debiant szabad disztribúciónak.
https://news.itsfoss.com/fsf-does-not-consider-debian-a-free-distribution/

A hírben semmi újdonság, de lehet értelmezni szabadon. :-)

kimarite képe

Nyílt forráskódú projektekhez blokkolják a hozzáférést

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A GitHub és a GitLab vetélytársának számító Gitee nevű kínai kódplatform május 18. óta több népszerű nyílt forráskódú szoftverprojekthez blokkolja a hozzáféréseket és ezáltal a készítőknek számos problémát okoz. Az érintett fejlesztőknek egyenként kell fellépniük a nyilvánossá tétel érdekében, és ahhoz, hogy az egyes programok a letiltás után újra használhatók legyenek manuális átvizsgálásokra van szükség, amely rendkívül sok időt emészt fel. A kérelemben meg kell erősíteniük, hogy a kódjuk nem tartalmaz semmit, ami sérti a kínai törvényeket vagy a szerzői jogokat - minderről az MIT Technology Review tudósított.

A nyílt forráskódú fejlesztéseknek átláthatóság és együttműködési lehetőség nélkül nincs értelme.

A letiltás automatikusan történt meg és számos esetben tévesen, valószínűleg azért, mert a szaknyelvet összetévesztették egy kényes szóval. A portál a kiadott állásfoglalásában azt írta, hogy az intézkedés szükségszerű volt, és "nem volt más választásuk". A kódplatform az összes rajta tárolt nyílt forráskódú projektet privát tárhelyre "száműzte", így azokhoz nem lehet nyilvánosan hozzáférni, míg az új projektek eleve ilyen tárolókba kerültek és azok esetében a nyilvános elérés csak egy ellenőrzés után valósulhatott meg.
https://sg.hu/cikkek/it-tech/150018/nyilt-forraskodu-projektekhez-blokkoljak-a-hozzaferest-kinaban

A Linux Mint atveszi a „Timeshift” fejleszteset

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#259 Én annak örülnék, ha nem foglalna annyi helyet - 5-6-szor többet foglal, mint a qt-fsarchiver mentése. Éppen ezért ki is kapcsoltam. Igaz, hogy a Timeshift gyorsabb, de azért némi tömörítést használhatnának. Heti egyszer mentek rendszert, és a két utolsót hagyom meg.

A Linux Mint atveszi a „Timeshift” fejleszteset

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#259.1 Én  nem tudom nálad hogyan van beállítva.

Nálam van egy havi, egy heti és 1 napi növekményes mentés. A rendszerem perpill. 27GB és a Timeshift mentései összesítve 30,6GB helyet foglalnak. Ezt úgy hogy kb. 2 éve folyamatosan be van kapcsolva és teszi a dolgát. Nekem bármilyen más, pl. Systemback vagy cli megoldásnál kényelmesebb. Egyszer bekonfigoltam gui alól és azt se tudom hogy van, vagy mikor mit csinál a 3 gépemen.

Vagy nem zártál ki valamit a mentésekből ami hatalmas méretű. Pl. nálam a virtuális diszkek másik lemezen vannak és az egész / ki van jelölve mentésre. Ha a/ alatt lennének akkor mindjárt megdobná 40-50gigával.

A Linux Mint atveszi a „Timeshift” fejleszteset

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#259.1.1 Egyszerűen másra való a Systemback. Rendszer-visszaállításra, lemezképkészítésre, korlátozottan particókezelésre, rendszermásolásra másik lemezen, ne adj isten rendszerfrissítésre.

A Timeshiftet pedig úgy használod adatmentésre, ahogy a számodra a legkényelmesebb. Az a jó, hogy teljesen meg vagy vele elégedve.

A Linux Mint atveszi a „Timeshift” fejleszteset

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#259.1.1 A rendszerpartícióm foglalt mérete most kb. 14,6 GiB (az összes telepített programmal és a swapfájllal együtt), a mentésé ennek a harmada. A /home külön van, azt nem mentem. A virtuális gépek is ez utóbbin vannak. Jelenleg a fő rendszerem az MX Linux, de megvan még a másik SSD-n a Linux Mint is, de ez jóval több helyet foglal (szerintem tele van szeméttel), kb. 22,5 GiB-ot, úgy, hogy sok felesleges programot töröltem. A Linux Mint mentése kicsit több, mint 7 GiB. Ha összehasonlítjuk a Timeshift mentési méretét a qt-fsarchiverével, látható az óriási különbség.

Azért megkérdezem, minek kell naponta mentést készíteni a rendszeredről, annyit változtatsz rajta minden nap?

A Linux Mint atveszi a „Timeshift” fejleszteset

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#259.1.1.2 A napi mentés is növekményes vagyis ha 258bit változott csak meg, akkor csak a változás mentődik. 
Jártam úgy kb. 3x eddig hogy valamit molyoltam, nem, nem gyilkoltam a rendszert csak próbáltam egy BT mikrofont működésra bírni és visszahozhatatlanul elszállt a pulseaudio.  aztán valam kompozitor babrálás is volt meg még valami, talán wifit babráltam. Amiket nem tudtam visszacsinálni.
Ilyenkor roppant praktikus a tegnapi, esetleg a mai mentés mert az 1 hetes esetleg már erősen hiányos lehet.
Maga a Timeshift ha nincs sok dolga, elég kevés erőforrást eszik és nagyon hamar végez. Akkor meg hadd dolgozzon minden nap.

Ez a rendszerösszeállításom  kb. 8 éves, a Linuxok 4 éve jöttek be a képbe. Mind a 3 pc-m mindenre alkalmas, melós gépek is egyben,  tucatnyi célszoftverrel, tucatnyi távoli hálózatba, szerverbe beillesztve. Az egészbe nagyon-nagyon sok munkám, álmatlan éjszakám és időm van benne. Ha ezt a nulláról kéne felépítenem akkor pont meg is őszülnék mire nagyjából összeállna.

1terás laptop hdd 100%-os használtan perpill. 5000Ft körül van, szerencsével 4ezerért is lehet találni.
Erre gyakorlatilag az egész eddigi számítógépes életem bőven ráfér, backup hdd. Ennyit nekem megérnek a rendszereim, két W10, egy W11, két Ubuntu és egy Manjaro backup.
Mellette még az összes képem, doksim, pótolhatatlan régi filmek amiket már sehonnan nem lehet leszedni stb.
Ami meg abszulút abszulút, az kb. 30Gb, az fenn van Megán és Onedriven is.
Én mindent megtettemsmiley
 

A Linux Mint atveszi a „Timeshift” fejleszteset

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#259.1.1.2.1 Ha már a régi filmekről van szó: keresem egy angol film magyar nyelvű verzióját, de csak az angol van meg. Erről lenne szó: Madame bűn (1972). Megvan nekem kazettán, de nem tudom mivel lejátszani, és most már digitalizálni se. Egy régi rossz lejátszó bekajálta a VHS-t, és még kiszedni se tudom belőle.

kimarite képe

Egyesül a Google Meet és Duo

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Google szolgáltatásai, azok módosításai az elmúlt években olykor kissé kaotikus képet mutattak, és bár a cég 2018-ban rendet vágott a kommunikációs platformok között, ezt követően is megmaradt a Meet és Duo párosa. Előbbi kapcsán 2021-ig ígérték az ingyenes jelleget, ez jelenleg is elérhető, most azonban újabb komoly lépésre szánták el magukat.

A hivatalos oldalon közzétett hosszabb bejegyzésben arról olvashatunk, hogy az elkövetkező hónapokban egyesítik a Meet és a Duo rendszerét, ez azonban gyakorlatilag utóbbi szolgáltatás fokozatos kibővítését jelenti majd, hiszen az eddig használt mobilos alkalmazás megmarad, ez azonban a Meet nevével és annak opcióival egészül ki, miközben társa a Meet Original néven folytatja pályafutását. A lépés révén a Google Meet lesz az egyetlen megmaradó platform, amely mind a webes, mind pedig a mobilos felhasználóknak ugyanazon élményt lesz hivatott nyújtani, a Duo esetében eddig látott komoly korlátozások feloldásával, hiszen a közös app lehetővé teszi a nagyobb konferenciahívások lebonyolítását, valamint a beszélgetések időzítését.
https://sg.hu/cikkek/it-tech/150038/egyesul-a-google-meet-es-duo

kimarite képe

A Linux jobban teljesít, mint a Windows 11 (benchmark tesztek)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Phoronix legfrissebb benchmarkja szerint a Linux a legtöbb benchmarkban legyőzi a Windows 11-et az Intel Alder Lake processzorokkal szerelt eszközökön. A Phoronix, azok számára, akik még nem találkoztak az oldallal, 2004 óta létezik. Ez egy olyan oldal, amely a Linux hardverekkel és egyéb Linux témákkal foglalkozik.

Az oldal az Intel Core i9 12900K Alder Lake processzor megjelenése óta többször is elvégezte a tesztet. Az első, 2021 novemberében végzett tesztben a Windows 11 megelőzte a Linuxot, és ez a szerző szerint a hiányzó Linux kernel javítások miatt alakult így. A Linux kernel időközben teljesítményjavításokat kapott az Alder Lake-hez, és a szerző úgy döntött, hogy újra lefuttatja a benchmarkokat, hogy megnézze, javult-e a helyzet.

A benchmarkoláshoz ugyanazt a számítógépes rendszert használták. Alapértelmezett sebességű Intel Core i9 12900K processzor, ASUS ROG STRIX z690-E gaming WiFI alaplap, 2x 16 gigabájt DDR5-6000 memória, egy 500 gigabájtos Western Digital Black SN850 NVMe SSD és egy Radeon RX 6800 XT grafikus kártya hajtja.

A benchmarkok során Windows 11 Pro, Ubuntu 22.04 LTS, Ubuntu 22.04 LTS a Linux 5.18 Stable kernel telepítése után, valamint az Intel Clear Linux 36580-as verzióját tesztelték.

A szerző mind a négy operációs rendszerre rengeteg benchmark tesztelt. Egyik rendszer sem végzett mindig az élen, de a Windows 11 Pro a legtöbb tesztben rosszabbul teljesített. Míg a legtöbb benchmarkban legalább az egyik Linux rendszer jobban teljesített, mint a Windows 11 Pro, a Windows 11 Pro mindhárom Linux rendszert legyőzte néhány benchmarkban.

Néhány benchmark meglehetősen bizarr eredményeket hozott. Vegyük például a ParaView adatvizualizációs benchmarkot: A Windows 11 Pro négy benchmark-futásból háromban a legrosszabb teljesítményt érte el, de az utolsóban az első helyen végzett. Egy másik érdekes megfigyelés, hogy az Ubuntu 22.04 LTS az 5.18-as stabil kernel javítás nélkül jobban teljesített néhány benchmarkban, mint az Ubuntu 22.04 LTS az 5.18-as Linux kernellel.

Zárszavak

Ha valami, akkor a benchmarkok rávilágítanak arra, hogy a Linux teljesítménye az Intel Core i9 12900K processzorral szerelt rendszereken javult az elmúlt tíz hónapban. Ez természetesen jó fejlemény. A Windows 11 Pro sok benchmarkban nem teljesített túl jól, de a teljesítmény csak egy része az egyenletnek.
https://www.ghacks.net/2022/07/09/linux-is-performing-better-than-windows-11-according-to-this-benchmark-test/

A Linux jobban teljesít, mint a Windows 11 (benchmark tesztek)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#261 A Linux szinte minden esetben jobban teljesít tesztek nélkül is u.a. gépen a Windowshoz képest már csak érzetre is.

kimarite képe

A Linux jobban teljesít, mint a Windows 11 (benchmark tesztek)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#261.1 Ennek csak örülni lehet, és nem utolsó szempont az érvelésnél sem a Linux használata mellett. :) <3

kimarite képe

Az Intel beszünteti több integrált GPU támogatását

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

... a 6-10. generációs processzorokat birtokló felhasználók nem kapnak többé fejlesztéseket, mivel ezek esetében a cég legacy támogatási modellre vált.

Az bevezetésre váró modell szerint az Intel a Skylake processzorcsaládtól a Comet Lake vonalba tartozó processzorokig csak kritikus javításokat biztosít majd, így az említett processzorok esetében legfeljebb a biztonsági rések befoltozására lesz érdemes számítani. A továbbiakban nem kapnak 0. napi játéktámogató frissítéseket sem, melyek javíthatnak a kompatibilitáson, ezáltal növelve a teljesítményt és csökkentve az esetleges összeomlások esélyét. A változás a termékcsalád összes kategóriájára vonatkozik, beleértve a Core, Atom, Celeron és Xeon lapkákat is. A váltást követően az Intel a szoftverfrissítéseket negyedévente teszi elérhetővé, vagy jó esetben akkor, amikor kritikus problémák vagy biztonsági rések kezelésére van szükség.

Érthető, hogy az Intel miért hagyta el a Skylake támogatását, hiszen a 14 nm-es chipek hét évvel ezelőtt jelentek meg. Furcsának tűnik azonban, hogy az Intel a Comet Lake-ről is lemondana, hiszen ezek a viszonylag új CPU-k csak két éve debütáltak. Bár az Intel integrált grafikus megoldása rengeteget fejlődött az évek során, nem reális elvárás, hogy bárki is Intel iGPU-t használjon komoly játékra, a Steam legutóbbi hardveres felmérése szerint például a felhasználóik kevesebb, mint 2%-a játszik az Intel UHD grafikus kártyáival. Ennek tükrében az Intel új grafikus vezérlőkhöz alakított modellje a legtöbb fogyasztót nem érintheti olyan súlyosan, mivel a chipgyártó biztonsági frissítéseket továbbra is kínál.

Az érintett Intel processzorok listája:

-- Intel® Iris® Plus grafikával ellátott Intel® Core® processzorok 10. generációja (kódneve Ice Lake)

-- 10. generációs Intel® Core® processzorok Intel® UHD grafikával (kódneve Comet Lake)

-- 9. generációs Intel® Core® processzorok, kapcsolódó Pentium®/Celeron® processzorok és Intel® Xeon® processzorok Intel® UHD Graphics 630 grafikával (kódneve Coffee Lake-R)

-- Intel® Core® processzorok 8. generációja, kapcsolódó Pentium®/ Celeron® processzorok és Intel® Xeon® processzorok, Intel® Iris® Plus Graphics 655 és Intel® UHD Graphics 610, 620, 630, P630 grafikus processzorokkal (kódnév: Kaby Lake-R, Coffee Lake).
-- Intel Pentium® és Celeron® processzorcsalád (kódneve Gemini Lake)

-- 7. generációs Intel® Core® processzorok, kapcsolódó Pentium®/Celeron® processzorok és Intel® Xeon® processzorok, Intel® Iris® Plus Graphics 640, 650 és Intel® HD Graphics 610, 615, 620, 630, P630 (kódneve Kaby Lake).

-- 6. generációs Intel® Core®, Intel® Core® M és a kapcsolódó Pentium® processzorok Intel Iris® Graphics 540, Intel® Iris® Graphics 550, Intel® Iris® Pro Graphics 580 és Intel® HD Graphics 510, 515, 520, 530 grafikus processzorokkal (kódneve Skylake).

-- Intel® Pentium® processzorcsalád és Intel® Celeron® processzorcsalád (kódneve Jasper Lake),

-- Intel® Core® processzor Intel® Hybrid technológiával (kódnév Lakefield)
https://www.pcx.hu/az-intel-varatlanul-bejelentette-hogy-megszunteti-szamos-korabbi-integralt-gpu-szoftveres-tamogatasat

Az SSD sötét titka

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mármint mekkora az SSD karbonlábnyoma...

Citatum:

A szilárdtestmeghajtók, vagyis az SSD-k elterjedésével klasszisokkal gyorsabbá váltak a számítógépek, így manapság már kevesen vannak, akik még mindig egy kerregő merevlemezre bízzák az operációs rendszer futtatását.

Az adott mennyiségű pénzért kínált GB-okban azonban még mindig verhetetlenek a jó öreg HDD-k, egy friss jelentés pedig most egy további szempontra is rámutatott, amelyben előnyt élvez a régi idők jól ismert technológiája.

 

Az amerikai Wisconsin-Madison és British Columbia egyetemek közös kutatása ugyanis arra jutott, hogy az apró SSD-k gyártása valójában sokkal komolyabban megterheli a környezetet, mint a jóval méretesebb merevlemezeké. A beszámoló szerint a szilárdtestmeghajtók a PC-k legnagyobb karbonlábnyommal bíró alkotóelemei: egy komplett konfiguráció karbonlábnyomának 38%-áért felelnek, jóval megelőzve az alaplapot (17%),  a videokártyát (11%) és a HDD-t (9%).

https://pcworld.hu/pcwlite/kutatas-mutat-ra-az-ssd-k-sotet-titkara-314962.html

kimarite képe

....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Összeállt az orosz fejlesztésű laptop
A burkolat alatt ugyanazon Baikal-M1 chip helyezkedik el, amelyről korábban is írtunk. Ettől nem várhatunk nagy teljesítményt, mert 8 Cortex-A57 magra épül, ezek pedig eredetileg 2015-ben jelentek meg – a grafikus vezérlő eközben a 2014-es évjáratú Mali-T628. Az egység a TSMC-től érkezik 28 nanométeren, mivel azonban a tajvani cég már nem szállítilyen fejlesztéseket Oroszországba, nagy kérdés, hogy sikerült-e nagyobb mennyiséget beszerezniük. A listán emellett 16 GB DDR4-memória, 256 vagy 512 GB-os M.2 SSD, a szokásos csatlakozók és WiFi, valamint egy jack-dugó szerepel még.
A cég márciusban még igencsak borsos, 1375 dollár feletti árat vetített előre, elsősorban kormányzati szerepkörre szánva a megoldást, meglátjuk, hogy ez mennyiben változik majd a végleges példány megjelenéséig.
https://m.sg.hu/cikk.php?cid=150898
___

Szoftvert másolt az amerikai haditenge­részet
"A bíróságnak meg kell állapítania, hogy a haditengerészet 600 000 példányt készített a BS Contact Geo szoftverből, és hogy a felek példányonként 259 dolláros árban állapodtak meg, ami összesen 155 millió dolláros kártérítést eredményez" - jegyezte meg a bajor cég. Az amerikai kormány azonban teljesen más számokat használ és úgy gondolja, hogy licencenként 200 dollár jár, és hogy valójában csak 579 licencet használtak ténylegesen - ez 115 000 dolláros kártérítést eredményezne. A Bitmanagement természetesen nem ért ezzel egyet és közölte, hogy a bíróság korábban már tisztázta, hogy a jogdíj alapját a haditengerészet által készített másolatok számához kell kötni, nem pedig a felhasználás gyakoriságához.
https://m.sg.hu/cikk.php?cid=150876

kimarite képe

A Kwisatz Haderach egy olyan ún. szupermentát,

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#266 aki a jövőt, a jelent és a múltat egyszerre látja. A kifejezés jelentései: „Az Út lerövidítése”, illetve „aki egyszerre több helyen lehet”. Olyan ember, akinek szellemi ereje lehetővé teszi a magasabb dimenziók feldolgozását és felhasználását. (*)

kimarite képe

Húszmilliárd dollárért viszi az Adobe a Figmát

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://www.hwsw.hu/daralo/65138/adobe-figma-felvasarlas-design-ux-startup.html
A Photoshoppal ismertté vált cég ezzel egyben az Adobe XD egyik meghatározó konkurense felett szerezhet irányítást. Az akvizíció egyelőre nem érinti a Figma termékkínálatát sem, így a rendszer az ígéretek szerint többek közt továbbra is ingyenes marad oktatási célú felhasználásra, illetve nem változik az árképzés sem.

kimarite képe

Mit engedjünk, és mit nem a mesterséges intelligenciának (AI)?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://www.facebook.com/arthur.keleti/videos/568134915064474
-- Keleti Arthur

Csak én teszem hozzá, hogy a fb például 4 profilt enged... (kapkodnak, mert esik a népszerűség, persze, nem az -általunk- elvárt mértékben)

Megszűnik az Invitel

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az év utolsó napján beolvad a Digi Távközlési Kft.-be annak három leányvállalata, köztük az Invitel Zrt., ezzel a magyar távközlési piac egyik legrégebbi szereplője búcsúzik véglegesen. A cég történelmét megannyi kusza tulajdonosváltás és elszalasztott lehetőség kísérte, melynek eredménye a lassú, folyamatos jelentéktelenedés lett.

https://www.hwsw.hu/hirek/65208/invitel-digi-4ig-beolvadas-mep-mid-europe-partners-magyar-telecom.html

A cikkben nagy vonalakban összefoglalja a szolgáltatási területen végbement történéseket, ehhez némi személyes élményt meg egy észrevételt írnék:

Anno olyan területen laktam észak felé, ahol a faluban összesen 2 telefon vonal volt, kurblis telefonnal, egy a polgármesteri hivatalban, egy a postán, a postai telefont zárás után kitették egy külső dobozba, hogy ha tűz van, akkor legyen mivel segítséget kérni. Ez így volt az ezredforduló előttig, a távközlési piac deregulációjáig. Ekkor megjelent az UTI amerikai cég, aki nagyszabású telefonhálózatot épített a területre. Hírlapja is volt, ami kéthetente jelent meg, abban jelezte a munka haladását, meg az egyéb tudnivalókat. Szokatlan volt, hogy telefon készüléket nem biztosított, addig ugyanis, aki telefont kapott, az mindennel kapta, vonallal, készülékkel. Továbbá nagyon nehéz volt megértetni a néppel, hogy telefonkötvényt nem tud elfogadni. Volt ugyanis beugró, elég nagy összeg volt amivel be kellett szállni, már pontosan nem emlékszem mennyi is volt, de nagy volt, ám legtöbb család ki tudta fizetni. De volt más furcsaság is, a cég amerikai volt, és amerikai módra gondolkodott. Mármint, hogy ami ott náluk történik, az érvényes a világon mindenhol. Minden házba dupla vonal ment, 4 eres árnyékolt kábellel, mert ha egy telefon van, előbb utóbb lesz igény még egy telefonra, hisz Amerikában is így történt. Azon kívül minden háznál volt még egy plusz ilyen végződés, amit nem vezettek be, de azzal számoltak, hogy a népesség nőni fog, biztos kell még. Azon kívül szakaszonként, ami kb. 1 km., ill. minden utcasarkon még további 50 végpontot építettek ki,  mert biztos szükség lesz rá. Digitális CAT5 központokkal dolgoztak, távoli üzenetrögzítő, hívástartás, átirányítás meg hasonlók jártak a csomagban. Egy idő után a hírlapban elkezdtek sajnálkozni, az volt a csalatkozás lényege, hogy nem sokat telefonáltak a népek, nem volt bevétel, amit nem értettek, mert Amerikában ment a szófosás a telefonokon, ott jó üzlet volt a telekommunikáció. És tovább álltak, eladták a boltot. Az internet terjedésével viszont jól jött a modern telefon hálózat, mire az Invitelé lett a hálózat, ott 4 Mbps ADSL-t tudtak nyomatni egyből. Kezdetben ez csúcsnak számított, mert máshol,  még Budapesten is necces volt a hálózat állapota. Itt állt meg az élet. (Kezdetben járt FTP tárterület is az előfizetéshez, de később ez le lett darálva. Ill. Invitel máshol is szolgáltatott, ahonnan dőltek a panaszok, de az UTI régi területén nem volt semmi gond).

Amikor a Digi megvette az Invitelt, akkor pont ezen a területen is a GHV beleszólt az üzletbe, hogy monopol helyzetbe jut ezzel, ami piactorzító hatása miatt nem megengedett. (Ami azért furcsa, mert akkor ott több szolgáltató is volt, helyi kábelTV is nyújtott internet szolgáltatást, ami még gyorsabb is volt mint az Invitel, de voltak ott mások is, volt választék. Nem vehette meg a Digi azt a részt, maradt valamilyen formában az Invitel. Most viszont a 4iG simán beolvasztja, érdekes, hogy ezzel nem lesz monopol helyzetben. (nem is, mert már Telekom is épített oda közben hálózatot, de amikor a Digi-nek nem engedték a boltot, akkor is volt ott legalább 3 másik ISP.)

kimarite képe

Megszűnik az Invitel | All animals are equal, but...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#269 Az igazi boldogságot (...) a kemény munka és a mértékletes élet hozza meg.

Na, honnan származik az idézet :)? Nem az mondta, akire gondolsz (esetleg). Hanem, ahonnan ez.

Megszűnik az Invitel | All animals are equal, but...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#269.1 de, de, ismerem, és az 1964-et is ;-)

kimarite képe

Megszűnik az Invitel | All animals are equal, but... (más)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#269.1.1.1 Tavaly jelent meg a Kossuth kiadó gondozásában ez a remek Hitchcock-kötet, ami nem vállalkozik többre, minthogy a Suspense Mester életművét tizenkét jellemző nézőpontból bemutassa, mindezt elegánsan olvasmányos stílusban, de azért a hatalmas szakirodalmi hátteret lelkiismeretesen feldolgozva és felhasználva: vagyis White nem akarta megúszni a kutatói aprómunkát, de egyértelműen a szélesebb közönséget célozta meg (érződik a könnyed stílusán az újságírói háttér). A szerző ráadásul ezzel a laza, esszéisztikus szerkezettel újat is tud mutatni a Hitch-szakirodalomban... https://jo.444.hu/2022/10/02/negy-jo-filmes-konyv-az-elmult-10-evbol

kimarite képe

Megszűnik a nyomtatott PC World

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A PC World magazin 2023-tól a papíralapú újság helyett digitális szolgáltatássá alakul – értesítette a lap szerdán az olvasóit. „Ez nem búcsú, nem a roló lehúzásának bejelentése” – írja üzenetében Erdős Márton főszerkesztő, hangsúlyozva, hogy a nyomtatott lap megszűnésével együtt az újság online jelenléte erősödni fog.

Az utolsó, nyomtatásban megjelenő PC World a 2022. decemberi lapszám lesz. Azok az olvasók, akiknek az előfizetése átnyúlik 2023-ra, kérhetik az előfizetési díj időarányos visszatérítését, vagy válthatnak egy új online előfizetési csomagra, amihez két ajándék hónapot kapnak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a pcworld.hu-n megjelenik a paywall, az online fizetős tartalom. Ilyen eddig nem volt az oldalon, bár a papírmagazin olvasói egy regisztrációval reklámmentességet kaptak. Ez a regisztráció fog januártól átalakulni és nevet váltani (PC World Plusból PC World Maxra). Az előfizetők el fognak érni csak nekik készült termékteszteket, tippeket és már online tartalmakat. Ezenkívül a csomag része továbbra is a reklámmentesség a lap kiadójának online újságain (pcworld.hu, gamestar.hu, computerworld.hu, zoldpalya.hu), valamint nyereményjátékok, teljes szoftverek és egy havonta megjelenő, 32 oldalas, digitális PC World magazin. A részletek a pcworld.hu/folytatas oldalon elérhetők.

A nyomtatott PC World az egyik legrégebb óta működő magyar informatikai lap volt, 1992 januárjában indult. Míg a kiadó másik IT-lapja, a Computerworld inkább üzleti felhasználókat, a Gamestar pedig játékosokat célzott meg, addig a PC World átlagjúzereknek szólt. Az újsághoz volt szoftvermelléklet is, eleinte flopin, aztán cd-n, majd dvd-n, az utóbbi időben pedig kóddal elérhető online szolgáltatásként. Bár a lapnak voltak úttörő törekvései – 2003-ban például már rendszeresen jelentkező videós műsort készített a techvilág újdonságairól –, a papírmagazinok piacán egyre nehezebb volt megélnie.
https://telex.hu/tech/2022/10/05/pc-world-nyomtatott-magazin-megszunes-online-pc-world-max

kimarite képe

Eldőlt: jönnek az egységes töltők az EU-ban

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az Európai Unióban értékesített minden mobiltelefont, táblagépet és digitális fényképezőgépet C típusú USB-porttal kell ellátni 2024 végétől – közölte az Európai Parlament (EP) Tájékoztatási Irodája a Media1.hu-val, hozzátéve: ez a kötelezettség 2026 őszére a laptopokra is kiterjed majd.

-- A tegnap, kedden 602 szavazattal, 13 ellenszavazattal és nyolc tartózkodás mellett elfogadott új jogszabály nagyobb ívű uniós törekvéseket is szolgál: az EU ugyanis azt szeretné elérni, hogy kevesebb elektronikus hulladék keletkezzen, a fogyasztók pedig a fenntarthatóságra figyelemmel választhassanak termékeket a kínálatból.

A jogszabály azt is eléri, hogy a fogyasztóknak ne kelljen minden egyes alkalommal új töltőt venniük, ha lecserélik hordozható elektronikus eszközeiket, illetve elég lesz egyetlen töltő az összes készülékükhöz.

-- Gyártótól függetlenül ugyanazzal az USB-C porttal lesznek ugyanis ellátva a legfeljebb 100 watt teljesítményű, vezetékesen tölthető új mobiltelefonok, táblagépek, digitális fényképezőgépek, fej- és fülhallgatók, hordozható játékkonzolok, hangszórók, e-könyv-olvasók, billentyűzetek, egerek, hordozható navigációs rendszerek és laptopok.

A gyorstöltést támogató összes készülék esetében azonos lesz a töltési sebesség, a felhasználók így bármilyen kompatibilis töltővel ugyanolyan gyorsan fogják tudni feltölteni eszközeiket.
https://media1.hu/2022/10/05/eldolt-jonnek-az-egyseges-toltok-az-eu-ban/

Megszűnik a nyomtatott PC World

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#270 Gondolom régebben sokan olvastátok a Computer Panoráma, Chip, PC World folyóiratokat.  Talán a Chip egyik mellékletében levő Suse CD-ről telepítettem az egyik legelső Linux disztribúciómat.  A PC World-nek segédprogram mellékletei voltak. Melyik volt a legszínvonalasabb?

kimarite képe

Megszűnik a nyomtatott PC World

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#270.1 Szerintem, mindkettő, de..., valójában nem tudom eldönteni, mert mindkettőt vettem, következésképpen, mindkettőt színvonalasnak tartottam. Alapvetően ezek a mediumok a Windows-ról szóltak. De például egy időszakban mind a négy autós havi magazint megvettem. :)

Megszűnik a nyomtatott PC World

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#270.1 Azokban az időkben többet is vettem, de az Alaplap / Új alaplap tetszett a legjobban, azokban az időkben amúgy az volt, hogy bármelyik újságra / magazinra fizettem elő, az még abban az évben csődbe ment. Az Új alaplappal is ez lett, mert a kézbesítő azzal jött, hogy segítek rajta, ha előfizetek egy újságra, mert valami prémiumot kap, ha nem is tudom mennyi új előfizetést gyűjt. No, mondom kockáztatok ezzel, mert ha előfizetek, akkor csődbe megy, de megszántam, mondom, minden alkalommal megveszem a lapot, legyen, előfizettem rá. És bameg csődbe is ment még abban az évben.

kimarite képe

Mobilhálózati kimaradások a télen? Van rá esély?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Legyen bár szó mobil, vagy vezetékes hálózatokról, arról, hogy az RKR-t alkalmazzák-e a mostani téli időszakban, illetve ennek mennyire lesznek drámai hatásai, még a távközlési iparágon belül is megoszlanak a vélemények. Mindenesetre beszédes, hogy van olyan szolgáltató, mely hónapok óta üzemeltet dedikált csoportszintű és lokális energiakrízis-csapatot, miközben mások kevésbé borúlátók.

Azt ugyanakkor mindenki kihangsúlyozta a háttérbeszélgetések során, hogy pánikra a jelenlegi körülmények között nincs ok, a lakosságot is elérő, országos szintű villamosenergia-válsághelyzet előfordulási esélye minimális.
___

Rotációs kikapcsolási rend, azaz RKR - így nevezi a jogszabály egy esetleges villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén az egyik legrettegettebb, végső esetben alkalmazott időszaki megoldást, vagyis amikor arra kerül sor, hogy különböző fogyasztókat meghatározott ütemterv szerint ideiglenesen (egyszerre legfeljebb három órára) lekapcsolnak az áramhálózatról.
https://www.hwsw.hu/hirek/65234/mobilhalozat-energiavalsag-elektromos-aram-szunetmentesites-rotacios-kikapcsolasi-rend-kritikus-infrastruktura-vedett-fogyaszto-bazisallomas.html

kimarite képe

Melyik a legsebezhetőbb böngésző?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egy friss felmérés szerint a legnépszerűbb böngésző egyben a legveszélyesebb is. A VulDB sebezhetőségi adatbázis alapján az Atlas VPN készített egy jelentést, amiből kiderül, a felhasználók 60% által használt Google Chrome-ban, csak idén 303 sebezhetőséget fedeztek fel, amik mindaddig elérhetőek, amíg a fejlesztők nem javítják azokat. A lista második helyezettje a Firefox, amiben 117 sebezhetőség tűnt fel, az Edge-ben 103, az Apple saját böngészőjében, a Safariban pedig mindössze 26.
https://pcworld.hu/pcwpro/melyik-a-legsebezhetobb-bongeszo-317406.html
___

Csak megjegyzem, a Firefox sebezhetőségeket nagyon hamar javítják. A böngészők nagyon sebezhetőek amúgy.

kimarite képe

Google robotnak tetteti magát egy Firefox-kiegészítő

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Több száz felhasználó véleménye alapján 4,9 csillagos értékeléssel tűnt fel nekünk az egyik Firefox-kiegészítő,
https://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/bypass-paywalls-clean/
amely nem kevesebbet hirdet, mint hogy segít bárkinek átjutni a fizetős website-ok úgynevezett paywall rendszerén – magyarán ingyen is olvashatunk fizetős cikkeket. Technikai oldalról – ha jól értettük a kevés információból – ezt az teszi lehetővé, ahogy a böngészők, a site-ok a Google botjait kezelik, akik a megjelenés után előbb-utóbb minden tartalmat átböngésznek, átolvasnak. Ezt szimulálja a kiegészítő, természetesen azzal a bemutatkozószöveggel, hogy csak azoknak szánják, akiknek nincs pénzük megfizetni ezeket a tartalmakat, illetve, hogy ne felejtsük el, hogy a minőségi, független sajtó léte (ami ingyen nem megy) elemi érdeke tulajdonképpen mindenkinek.

-- Szerencsére magyar oldalakkal nem kompatibilis, nagyon sok külföldi ismert website-tal viszont igen.
https://chiponline.hu/cikkek/google-robotnak-teteti-magat-egy-firefox-kiegeszito-kiprobaltuk/

Mobilhálózati kimaradások a télen? Van rá esély?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#272 Hogy mi?, Még nincs tél, de máris van mobilhálózat kimaradás, az 5G hálózat is letérdelt, aminek bevezetését pont ilyen ilyesmivel igazolták.

https://www.hwsw.hu/daralo/65240/5g-4g-signaling-uplink-standalone-mobilhalozat.html

kimarite képe

Mobilhálózati kimaradások a télen? Van rá esély?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#272.1 ezért is hívják non-standalone topológiának

Jelenleg nincs Magyarországon normális 5G szolgáltatás. (szofisztikáltabb válasz)

kimarite képe

Mától megszűntek a Vodafone korlátlan adatopciói is

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Vodafone Pass-hoz hasonló adatopciók felett voltaképpen már idén nyáron megszületett a halálos ítélet, amikor a tagállami szakhatóságokat tömörítő BEREC két bírósági döntés értékelése után új ajánlást adott ki az uniós netsemlegességi irányelvben foglaltak betartásáról.

Ebben egészen egyértelművé tették a hatóságok, hogy az uniós netsemlegességi jogszabályban foglaltakkal ellentétes bármilyen típusú, önkényes forgalom megkülönböztetés a szolgáltató hálózatán, még akkor is, ha a korlátlan opciókkal igénybe vehető szolgáltatások a normál havi adatkeret kimerülése után szintén elérhetetlenné válnak.

Az operátorok közül a Magyar Telekom már korábban kivezette a zero rate opciókat tartalmazó díjcsomagjait az elérhető szolgáltatások köréből, a Yettelnél azonban még jelenleg sem vonatkozik adatforgalmi korlát a szolgáltató előfizetőinek a Yettel TV nevű IPTV-szolgáltatás által generált forgalomra.
https://www.hwsw.hu/hirek/65317/vodafone-pass-social-connect-video-music.html

kimarite képe

Szabadon felhasználhatóvá válik A Pál utcai fiúk című regény |sk

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szabadon felhasználhatóvá válnak Molnár Ferenc, Kempelen Béla, Szász Gyula, Paul Éluard, Knut Hamsun, Mariano Azuela, Waldemar Bonsels írásai, Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, illetve Borsos József és Vidor Emil önálló építészeti tervei 2023. január 1-jétől Magyarországon. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki visszaélhet az eredeti szerzők műveivel.

Amikor egy mű létrejön, automatikusan szerzői jogi védelem alá kerül, majd a szerző halálát követően még 70 évig él. Hazánkban 2023. január 1-jétől így közkinccsé válnak többek között az 1952-ben elhunyt Molnár Ferenc írásai (pl. A Pál utcai fiúk, Az éhes város című regényei vagy az Egy, kettő, három, a Liliom és Az üvegcipő című színpadi művei). De szintén szabadon használhatjuk Kempelen Béla újságíró magyar nemességet kutató alkotásait; Szász Gyula matematikus tudományos publikációit; a francia szürrealista alkotó, Paul Éluard költeményeit; az irodalmi Nobel-díjas norvég Knut Hamsun (pl. Éhség, Áldott anyaföld) és a mexikói Mariano Azuela regényeit (pl. Odalenn - Regény a mexikói forradalomról), illetve a Maja, a méhecske című gyermekkönyvet író, német Waldemar Bonsels munkáit is. Fontos azonban észben tartani, hogy ez csak az eredeti művekre vonatkozik, azok feldolgozásaira, átdolgozásaira nem, tehát például A Pál utcai fiúk film- vagy musicalváltozata, netán a Maja, a méhecske című rajzfilm és képregény nem számít még közkincsnek.

Jövő évtől szintén szabadon felhasználhatóvá válnak Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint több neves építész önálló munkái is: például Borsos József debreceni köztemetővel, a debreceni rendőrszékházzal, az Ary-villával vagy a szegedi Honvéd téren álló templommal kapcsolatos; Vidor Emil húsznál is több, Budapesten álló lakóépületeinek (köztük az úgynevezett Palatinus-házak vagy a hazai szecessziós építészet szép példája, a Bedő-ház) tervei is. 2024-ben egyébként olyan alkotók önálló művei válnak majd közkinccsé, mint például Dienes László szociológus, Márton Lajos festő, Sándy Gyula, Lauber László, Fábián Gáspár építészek, Kálmán Imre zeneszerző vagy Django Reinhardt dzsesszgitáros.

Az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat mindig szerzői jog védi, ahogy a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket is. Ezeknek egyik alapvető célja a szellemi alkotás ösztönzése. A szerzői alkotások jogi oltalma a hazai kulturális ipar működésének és fejlődésének elemi feltétele, ezáltal munkahelyek, vállalkozások, befektetések védelmét is jelenti. A szerzői jogi alkotásoknál tehát nincs szükség az iparjogvédelem területén ismert hatósági eljárásra, azaz a jogi védelemnek nem feltétele, hogy a művet valahová bejelentsék, vagy bárhol nyilvántartásba vegyék. A szerző kérheti azonban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától művének önkéntes nyilvántartásba vételét, amely alapján kiállított tanúsítvány bizonyítja, hogy a nyilvántartásba vett mű az akkori tartalommal létezett.

A szerzői műveket a szerzői jog csak meghatározott ideig védi és előfordul, hogy ennek időtartama országonként változó ideig. Az Európai Unió legtöbb tagállamában az alkotás a szerző életében és halálát követően még 70 éven át részesül védelemben. Ugyanakkor a védelmi idő mértéke Jemenben mindössze 30, Mexikóban viszont 100 év. Vagyis míg bizonyos országokban egyes művek szerzői jogi felhasználása már szabadon lehetséges, addig ez más nemzeteknél még koránt sem biztos, hogy így van. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban több, 1927-ben bemutatott film is közkinccsé válik 2023-ban. Például Alfred Hitchcock thrillere, A titokzatos lakó; Fritz Lang monumentális némafilmje, a Metropolis vagy az első egészestés hangosfilm, A dzsesszénekes.

Jellemzően mégis elmondható, hogy a védelmi időt a szerző – vagy ha a műnek több szerzője van, akkor az utolsóként elhunyt szerzőtárs – halálának hetvenedik évfordulóját követő év első napjától kell számolni. Ezután a mű közkinccsé válik, azaz azt bárki engedély nélkül felhasználhatja. Ugyanakkor az elhunyt szerző emlékét sértő magatartás ellen a védelmi idő lejártától függetlenül felléphet az örökös vagy az érintett közös jogkezelő, illetve érdekképviseleti szervezet, ha a magatartás sértené a szerző névfeltüntetési jogát.
https://www.sztnh.gov.hu/hu/hirek/sztnh-hirek/hirek-esemenyek/sajtokozlemeny-szabadon-felhasznalhatova-valik-a-pal-utcai-fiuk

kimarite képe

Megszűnik a koronavirus.gov.hu

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A járvány tartósan kedvező lefolyására tekintettel, a járvány intenzív szakaszára létrehozott koronavirus.gov.hu honlap

-- 2023. január 1-jétől megszűnik.

A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatás azután az MTI-n keresztül lesz elérhető a sajtó számára.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/6-millio-421-ezer-beoltott-4-397-az-uj-fertozott-es-elhunyt-56-beteg

kimarite képe

A hallgatók hangját kéri a Tilos és a Civil Rádió

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportál a Tilos és a Civil Rádióval közösen finanszírozást nyert egy kutatási projekthez. Arra kérik a hallgatókat, olvasókat, hogy mondjanak fel néhány magyar mondatot egy közösségi hangadatbázis oldalán, valamint azt, hogy ellenőrizzék mások hangmintáit.

Egy programozókból, nyelvészekből, adatelemzőkből, designerekből álló csapat összeállt, hogy létrehozzon egy alkalmazást, ami lehetővé teszi, hogy a közösségi rádiók hangarchívumai kereshetővé váljanak bárki számára. Az adatbázist kutatók, diákok, fejlesztők is használhatják, bárki, aki hangfelismerési technológiával dolgozik.

A Google-támogatásból megvalósuló kezdeményezés
https://media1.hu/2022/09/29/ket-magyar-medias-projekt-nyert-a-google-news-initiative-europe-palyazaton/
célja, hogy segítsenek a Tilos és Civil Rádió közösségének, hallgatóinak abban, hogy korábbi rádióadásokban könnyedén böngésszenek, témák és kulcsszavak alapján.

Mint a Nyelv és Tudomány oldalán írják,
https://www.nyest.hu/hirek/segits-a-hangoddal-a-nyestnek-a-tilosnak-es-a-civilnek
az internetes keresőkben megszoktuk, hogy bármi kikereshető néhány szó begépelésével, de a hanganyagoknál ez már keményebb dió: egyelőre csak címek alapján lehet korábbi adásokban keresni, ha érdeklődünk egy téma iránt. A céljuk a projekttel az, hogy ez megváltozzon, és hozzáférhetőbbé tegyék a rádiók adásait, hanggyűjteményét mindenki számára.

-- Ahhoz, hogy a projekt megvalósulhasson, egy mesterséges intelligenciát szükséges megtanítani arra, hogy a magyar beszédet, hangzó szövegeket lejegyezze. Vagyis meg kell tanítani egy gépet arra, hogy hogyan beszélnek az emberek magyarul. A beszéd sokféle, a beszéd nagyon emberi. Sokszínűek vagyunk abban, hogyan ejtjük ki a szavakat, hogyan hangsúlyozunk, hogyan mondjuk ki a gondolatainkat magyarul. Hogy minél pontosabban felismerje a mesterséges intelligencia a magyar beszélt szöveg a hallgatók hangmintáját kérik, hogy a magyar adatbázis minél gazdagabb, teljesebb, sokszínűbb lehessen.

Jelenleg 29 óránál jár az adatbázis, céljuk, hogy ez a szám legalább 150-200-ra növekedjen.
https://media1.hu/2023/02/06/a-hallgatok-hangjat-keri-a-tilos-es-a-civil-radio/

A Nyelv és Tudomány oldalán találhatók meg a konkrét instrukciók ehhez.
https://www.nyest.hu/hirek/segits-a-hangoddal-a-nyestnek-a-tilosnak-es-a-civilnek