Megjelent a Linux Mint 21.3 „Virginia” kiadása

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 21.3 kiadását, amely a Virginia nevet kapta. A 21.3-as kiadás is az Ubuntu új – 2022. áprilisban megjelent – 22.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően EZ A VÉGLEGES verzió majd 2027-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez. 2024-ig a Linux Mint jövőbeli verziói ugyanazt a csomagalapot fogják használni, mint a Linux Mint 21, így a frissítés különösen egyszerű lesz az emberek számára. A fejlesztőcsapat 2024-ig nem kezd el dolgozni egy új csomagalapon, és teljes mértékben erre az alapra összpontosít.

Verziók

A most megjelent végleges kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 6.0-s verzióját, a MATE asztali környezet 2021. augusztus 10-én megjelent 1.26 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2022. december 15-én megjelent 4.18 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

Újdonságok, információk

Újdonságok a havi blogok alapján

Képernyőképek

Linux Mint 21.3 „Virginia” számos újdonságot kínál a leendő felhasználóknak, amelyek az alábbi három forrásból származnak:

  • Az asztali felületek további tökéletesítésből származó újdonságok,
  • Az Ubuntu alaprendszer frissítéséből származó újabb szoftververziók és finomítások, valamint
  • A Linux Kernel új verziójából származó újdonságok.

64 bites változat

Fontos változás, hogy ez a kiadás csak 64 bites kiadásban lesz elérhető. A 64 bites technológia az x86 platformon, papíron 2000 óta, termékként 2003 óta elérhető. Az AMD az elmúlt 17 éveben megjelent processzorai támogatják a 64 bites végrehajtást. Az Intel az elmúlt 12 évben megvalósítja a Core 2 Duo-val és az Intel Core i3 és i5, valamint i7 és i9 sorozataival. Az Atom processzorral szerelt gépekénél ellenőrizni kell a processzor 64 bites képességeit. Általában érdemes 64 bites verziót telepíteni, kivéve, ha a processzor nem támogatja, vagy a rendszermemória mérete kisebb, mint 3 gigabájt.

A Linux Mint 21.3-as, Victoria kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • Cinnamon 6.0 verzió (Cinnamon változat),
  • MATE 1.26 verzió (MATE változat),
  • Xfce 4.18 verzió (Xfce változat),
  • Linux kernel 5.15 verzió,
  • A linux-firmware verzió: 20220329.
  • Flatpak version: 1.12.
  • Ubuntu 22.04 programcsomagok:
    • Mesa 22.0,
    • GCC 10.3,
    • LibreOffice 7.3,
    • A legújabb Mozilla Firefox, Thunderbird kiadások.

Frissítési figyelmeztetések

  • Ez a végleges kiadás hibákat tartalmazhat, de ezt a kiadást a fejlesztők már napi, produktív használatra is javasolják.
  • A BÉTA kiadásról frissíthet a végleges kiadásra.
  • A Linux Mint 20.x-es verziójának 64 bites kiadásáról frissíthet a 20.3-as végleges verzióra. A Linux Mint 20.3-as verziójáról frissíthet majd a Linux Mint 21-es verziójára és onnan a 21.3-as verzióra. A frissítés menetét a Linux Mint 21.3 végleges verziójának megjelenése utáni hónapban teszik közzé a fejlesztők.

Hibajelentés

  • Kérjük jelentse a talált hibákat a megfelelő projekt github oldalának hibajegykezelőjébe lehet felvenni.
  • Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
    • A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.
    • Kövesse az egy probléma egy hibajegy elvet.
    • Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
    • Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
    • A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
  • Ide a  kommentekbe írhatják a honosítással kapcsolatos vagy egyéb hibákat is.

Letöltés

MATE (64 bit) letöltés

Cinnamon (64 bit) letöltés

XFCE (64 bit) letöltés

Hozzászólások

simán lefutott :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

merész hangulatomban grafikus frissítést választottam, és simán lefutott minden, ment minden az újraindítás után.

kami911 képe

simán lefutott :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#1 Na az szuper. Elvben veszélytelen frissítés ez, bár a Cinnamonban sok a változás. Mentés után nem tart sokáig elvégezni. Én még nem álltam neki. Most kerülnék gép elé, de már most nincs érkezésem megcsinálni. Majd talán holnap. De nem is kell elsietni, bár a részemről nagy volt a lelkesedés, csak kevés az idő.

Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

De gyorsabb, mint tegnap előtt. Mármint a frissítések letöltése. Tegnap frissítettem egy második gépet.

Ma még egy sorra kerül. Tegnap engedtem rá ere a gépre a szokványos frissítést, mármint nem az új rendszerre frissítettem, hanem egy kupac Mint 21.2-hez való frissítést. Azt figyeltem meg, hogy az Ubuntu és egyéb helyekről villámgyorsan lejöttek a csomagok, a Mint repóból települő csomagok viszont ebben az esetben is marha lassan jöttek le. Azaz, a Mint szervereinek a leterheltsége kihat mindegyik Mint frissítésre. De ez is azt jelzi, hogy milyen sokan használják a Mint-et.

Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2

nekem eddig egyedül a weather applet az ami rakoncátlankodik, gondolom a cinnamon 6.0 miatt, remélem az applet fejlesztője már rajta van az ügyön (jelentettem a githubján). Első bootoláskor a weather applet egy kör alakú nyilat mutat, mintha frissítene és ez így be van ragadva, mindaddig amig magát a cinnamon környezetet újra nem inditom vagy az appletet újra nem töltöm. Úgy fest másnál is mutatkozik ez a jelenség. Nálatok is?

Olvasom, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az OMG Ubuntu-n találtam, hogy mik vannak, inkább beídézem Fossil hozzászólását:

unknown user whoopsie on the installer,

I'm disappointed, I hoped that this release would get rid of the Whoopsie bug.
Who wants a distro with a built in Trojan?
I downloaded the iso did the PGP checks flashed to USB stick checked all md5 sums all OK.
About time they got rid of this bug.
whoopsie integer overflow vulnerability (CVE-2019-11484)
check syslog and dmesg on the live installer before you install it if this bothers you.
Removal instructions for the Ubuntu version don't work.

 

Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2.1 Nekem a mai kisalkalmazás fríssités megoldotta.

Tegnap még lassú volt Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2.1.1

Köszi ez jó hír, akkor figyelem ezerrel, egyelőre egyik masinámon sem láttam a 4 közül ilyen nevű frissítést pedig nyomkodom a kis nyilacskát, hogy le erőszakoljam az updatet :D Arról van infód, hogy mi lehetett a csomag neve a frissítési előzményben? Csak h tudjam majd melyik csomag után sasoljam a változást.

Olvasom, hogy Olvasom, hogy Olvasom, hogy Olvasom, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3

Köszi az infót, hát én ezt most fullosan nem értem amit ez a fossil írt, először azt írta, hogy csalódott mert remélte, hogy javították a Whoopsie bugot (amiről egyébként halvány lila fingom sincs h mi lehet az, eddig az életben nem hallottam róla, bár nem is böngészem hobbiból az nvd.nist.gov-ot, az igazat megvallva nem is értem, hogy egyáltalán mit látok ott), utána pedig azt írja, hogy már épp ideje VOLT, hogy megszabadultak ettől a bugtól :D Most akkor van vagy nincs bug? xD

Nem tudom a Mint egyáltalán érintett-e ebben a biztonsági "trójai"(???) résben, ahogyan azt sem, hogy ez a bizonyos "fossil" csak keveri-e a szezont a fazonnal?! Én túl kevés vagyok ehhez, hogy kiderítsem, de aki security témában jártas és meg tuja erősíteni, hogy ezzel akkor most mizu azt megköszönném/megköszönnénk. Érintett-e a Mint ebben vagy nem?

Tegnap még lassú volt Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2.1.1.1 Nálam  weather@mockturtl van a .local/share/cinnamon/applets könyvtárban

Tegnap még lassú volt Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2.1.1.1.1

Köszi a visszajelzést, nálam is eképp néznek ki a fájlok, beírtam az app nevét a fájlkeresőbe és  így ezt hozta ki

Tehát van egy a .config alatt is - de gondolom nálad is hasonló lehet a helyzet akkor :)

Különben azóta csináltam pár restartot a gépeimen, hát elég rapszodikus, van amikor egyből működik és jelzi a hőmérsékletet, van hogy ezzel a nyíllal fogad és akkor újra kell töltsem az appletet vagy cinnamon újraindítás.

whoopsie

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3.1 A whoopsie az Ubuntu hibajelentő alkalmazása, daemon módban fut, ha meg összeomlik valami, akkor rákérdez, hogy továbbítsa-e vagy sem, Illetve beállítások alatt ki lehet kapcsolni a küldést.

Akit zavar, el is távolíthatja.

2019 ben felfedeztek benne egy sérülékenységet, több Ubuntu verziót érintett, a legmagasabb érintett verzió a 19.10-es Ubuntu volt, felfedezés után Ubuntu ki is adta a javításokat. (Ugye a Mint jelenleg Ubuntu 20.4-re épül)

Mint alatt nincs ez telepítve, akinek kell telepítheti. Illetve nem tudom, hogy az ISO telepítőben benne van-e, a Mint 21.2 -ról röptében 21.3-ra frissített rendszerben tuti nincs.

De majd leszedem az ISO-t, és ránézek arra is egyszercsak.

De ha valaki friss telepítést végzett, akkor futtassa a

apt policy whoopsie

parancsot, és jelentse mit talált.

 

Tegnap még lassú volt Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2.1.1.1 Én 3 gépet frissítettem egyiken sincs gond az időjárás kisalkalmazással, igaz, legalább 2x frissült múlt hét vége felé, mielőtt ráengedettem volna a gépekre a Mint 21.3 frissítést.

 

whoopsie

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3.1.1

Köszi István, lefuttattam a parancsot, megnyugodtam :D

whoopsie:
  Telepítve: (nincs)
  Jelölt:    0.2.77
  Verziótáblázat:
     0.2.77 500
        500 https://mirror.niif.hu/ubuntu jammy/main amd64 Packages

 

Tegnap még lassú volt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2.1.1.1.2  

Akkor úgy fest csak néhány embert áld a szerencse. Bár lekopogom azóta jött még pár update, azokat felraktam és mintha meggyógyult volna, de nem sietem el az örömöt, inkább csak nyugtával dícsérem a napot. :D

whoopsie

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3.1.1 A syslog ezt mondja:

Jan 15 19:28:29 andrea-mint dbus-daemon[541]: dbus[541]: Unknown username "whoopsie" in message bus configuration file

Az apt policy whoopsie pedig ezt:

apt policy whoopsie
whoopsie:
  Telepítve: (nincs)
  Jelölt:    0.2.77
  Verziótáblázat:
     0.2.77 500
        500 http://archive.ubuntu.com/ubuntu jammy/main amd64 Packages
A Mint bétáról lett telepítve decemberben

whoopsie

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3.1.1.2 syslog bejegyzés csak azt mutatja, hogy nincs a rendszerben whoopsie entitás, csak mert benne van a

/usr/share/dbus-1/system.d/org.freedesktop.NetworkManager.conf

fájlban egy passzus erre vonatkozóan, ami szabályozza a jogosultságait.

Nyilván, arra az esetre előkészítve, ha ez telepítésre kerül.  :-) Ha zavaró a jelzés, akkor a fenti fájlból csak el kell távolítani az alábbi szakaszt:

  <policy user="whoopsie">
            <allow send_destination="org.freedesktop.NetworkManager"/>
            <allow send_destination="org.freedesktop.NetworkManager"
                   send_interface="org.freedesktop.DBus.Introspectable"/>
            <allow send_destination="org.freedesktop.NetworkManager"
                   send_interface="org.freedesktop.DBus.Properties"/>
            <allow send_destination="org.freedesktop.NetworkManager"
                   send_interface="org.freedesktop.NetworkManager"/>
            <allow send_destination="org.freedesktop.NetworkManager"
                   send_interface="org.freedesktop.NetworkManager.Connection.Active"/>
            <allow send_destination="org.freedesktop.NetworkManager"
                   send_interface="org.freedesktop.NetworkManager.Device"/>
    </policy>