Megjelent a Linux Mint 20.3 „Una” Cinnamon, MATE és XFCE kiadása

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 20.3 végleges kiadását, amely a Una nevet kapta. A 20.3-as kiadás is az Ubuntu új – 2020. áprilisban megjelent – 20.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió majd 2025-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.

Verziók

A most megjelent kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 5.2-s verzióját, a MATE asztali környezet 2021. augusztus 10-én megjelent 1.26 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2020. december 22-én megjelent 4.16 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

Újdonságok

Hypnotix

A Hypnotix IPTV lejátszó jobban néz ki, mint valaha, köszönhetően a sötét üzemmód támogatásnak és az új zászlóknak:

A Hypnotix IPTV lejátszó

Új keresési funkciót került az alkalmazásba, így könnyedén megtalálhatja a tévécsatornákat, filmeket és sorozatokat.

TV-csatornák keresése

Az M3U és a helyi lejátszási listák mellett az IPTV-lejátszó mostantól az Xtream API-t is támogatja.

Thingy

A Linux Mint 20.3 egy vadonatúj XApp-ot vezet be Thingy néven.

Az új dokumentumkezelő
Thingy egy dokumentumkezelő. Gyors hozzáférést biztosít a kedvenc és a nemrég megnyitott dokumentumokhoz, és nyomon követi az olvasás előrehaladását.

Ragadós jegyzetek

A Sticky Notes alkalmazás mostantól rendelkezik keresési funkcióval:

Keresés funkció a Sticky Notes-ban

A jegyzetek megjelenését javítottuk a címnek a jegyzetbe való beágyazásával.

Többféle szövegméret

A jegyzetek eszköztáron belül egy új vezérlőelem került hozzáadásra a szöveg méretének szabályozásához.

Témaváltozások

A Linux Mint 20.3 frissített megjelenéssel rendelkezik, nagyobb címsor-gombokkal, lekerekített sarkokkal, letisztultabb témával és a sötét mód támogatásával.

Címsorok és sarkok

A címsorok meglehetősen kicsik voltak. Kerekebbé tették a fejlesztők őket, nagyobb gombokkal, hogy az asztal kellemesebbnek és nagyvonalúbbnak tűnjön. Az ikonok körüli lebegő zónát is kiszélesítettük, hogy könnyebb legyen megnyomni a gombokat.

Lekerekített címsorok és nagy ablakgombok

A maximalizálás és az eredeti méret ikonja intuitívabb, mint korábban.

Kiemelések és színek

A „hangsúlyozás” a téma olyan része, amely élénk színt használ, hogy felkeltse a figyelmet, és feltűnőbbnek tűnjön, mint a téma többi része.

A hangsúlyozások szépen, vonzóan, élénken, sőt szórakoztatóan teszik a témát, különösen a szürke szín mellett, amely elég szigorú lehet. De ennek ára van. Versengenek a figyelméért, és elvonják a figyelmét a tényleges tartalomról.

A „hangsúlyozás”, a kevesebb több.

Az alapértelmezett Mint-Y téma kellemesebbé tétele érdekében a hangsúlyozást és a funkciószíneket eltávolítottuk néhány widgetről (eszköztár gombok, menük, fájlböngésző oldalsávja), és az alapszínt a szürke egy világosabb árnyalatára változtattuk.

A hangsúlyozás megmaradtak a kis widgeteken, mint például a csúszkák, jelölőnégyzetek, rádiók és a bezárás gomb továbbra is a kedvenc kiemelő színét adja, míg a téma többi része visszalép és letisztultabbnak tűnik, mint korábban.

Sötét üzemmód

A Linux asztallal összefüggésben a Sötét üzemmód az a lehetőség, hogy bizonyos alkalmazások sötétnek tűnjenek, sötét téma használata nélkül. Más szóval lehetővé teszi, hogy egyes alkalmazások sötétek legyenek, miközben az asztal többi része világos marad.

A Linux Mint 20.3 teljes mértékben támogatja a sötét módot, és ezt kihasználva a terminál és a multimédiás alkalmazások megkülönböztető megjelenést kapnak.

A videólejátszó kihasználja a sötét mód támogatását.A következő alkalmazásokat sötétben szállítjuk:

  • Celluloid
  • Hypnotix
  • Xviewer
  • Pix
  • Gnome Terminal

Egyéb fejlesztések

A Mint-Y-t racionalizálták a fejlesztők, hogy kevésbé legyen bonyolult és jobban működjön a különböző esetekben. Ahelyett, hogy két külön címsor témát (egy világos és egy sötét) biztosítana, most egy olyan témát biztosít, amely dinamikusan igazítja a színeit a kiválasztott vezérlő témájához.

Megszűntek a „sötétebb" változatok, amelyek a sötét eszköztárakat világos ablakokkal keverték, és rosszul mutatták a monokróm ikontémákkal.

A Mint-Y Cinnamon téma világos panelt biztosít (megjegyzendő, hogy a Mint-Y-Dark itt még mindig az alapértelmezett Cinnamon téma).

A Mint-Y ikontéma új emblémákat kapott:

Új emblémák

A Mint-X stílust kapott az alkalmazáson belüli értesítésekhez és egy jobban kinéző Nemo eszköztárat:

Nemo eszköztár a Mint-X-ben

Örökség és konfiguráció

A vizuális preferenciák mindig szubjektívek. Bár nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a 20.3 verzióban végrehajtott változtatásokkal kapcsolatban, fontosnak tartották a fejlesztők, hogy támogassák azokat a felhasználókat is, akik a dolgokat úgy szeretnék megtartani, ahogyan voltak eddig voltak.

Ezért a Mint-Y téma eredeti verzióját "Mint-Y-Legacy"-re nevezték át a fejlesztők, és elérhetővé tették a tárolókban.

Ha azt szeretné, hogy a Linux Mint pontosan úgy nézzen ki, mint korábban, egyszerűen telepítse a „mint-themes-legacy" csomagot, és változtassa meg a témát, hogy a Legacy-t válassza.

Az alapértelmezett szoftverválasztékunkban a sötét mód is konfigurálható mindenhol, ahol használjuk. Ha nem szeretné, hogy a Hypnotix, a Celluloid, a Pix, az Xviewer vagy a GNOME Terminál sötét legyen, nyissa meg a beállításaikat, és egyszerűen kapcsolja ki az beállítást.

Nyomtatási és szkennelési fejlesztések

A HPLIP csomagot a 3.21.8-as verzióra lett frissítve, hogy a HP nyomtatók és szkennerek a legfrissebb támogatást kapják.

Az ipp-usb és a sane-airscan legújabb verzióit is visszaportolták a fejlesztők, és ezek elérhetőek lettek a Linux Mint 20.3 tárolókban. Próbálja ki őket, ha a nyomtatóját vagy szkennerét nem tudja működésre bírni a szoftveres illesztőprogramokkal.

XApps fejlesztések

Az Xreader PDF-olvasó megfelelő mangaregény-támogatást kapott. Jobbra-balra módban a nyílbillentyűk iránya is megfordult, így a balra lépés előre megy a dokumentumban, ahogyan az egy manga regény olvasásakor is történne.

Megfelelő manga támogatás az Xreaderben

Az Xviewer képnézegető megkapta azt a képességet, hogy a képet gyorsan az ablak magasságához vagy szélességéhez igazítsa.

Az Xed szövegszerkesztőben mostantól a Ctrl-Tab és a Ctrl-Shift-Tab billentyűkombinációval navigálhatsz a lapok között.

Az Xed és az Xreader rendelkezik a menüsor elrejtésének lehetőségével. Ha el van rejtve, az alkalmazás kevesebb helyet használ, és kisebb képernyőfelbontásokon is elfér. Az Alt billentyű lenyomásával a menüsor egy pillanatra láthatóvá válik.

Az Xreader már nem jeleníti meg az eszköztárát teljes képernyős módban.

Egyéb fejlesztések

Az akkumulátor élettartamának és az erőforrás-felhasználás csökkentésének érdekében a rendszerjelentések, amelyek korábban óránként futottak, mostantól csak naponta egyszer futnak.

Egy új jelentéssel egészült ki a fájlrendszer összevonásának biztosítása (az usrmerge specifikációknak megfelelően). Alapértelmezés szerint a Linux Mint 20.3 és 20.2 új telepítései összevonásra kerülnek, de ez nem feltétlenül így van a frissítést végző felhasználók esetében.

A Webalkalmazás-kezelőben új oszlop mutatja, hogy melyik böngészőt használják az egyes Webalkalmazásokhoz.

Webalkalmazás-kezelő

A Bluetooth mostantól közvetlenül a Bluetooth tálca menüjéből kapcsolható be vagy ki.

Művészeti fejlesztések

A Linux Mint 20.3 remek háttérkép-gyűjteményt nyújt a következő emberektől: AaronBurden, AndrewCoelho, AndyHolmes, DerickDaily, DavidvanDijk, EnginEselioğlu, FakurianDesign, JungHoPark, JoniRajala, JillWarvel, KirSimakov, LorenaPreda, LiZhang, MikeU, MoEid, MarekPiwnicki, NathanWatson, PaulCarmona, SimonLee és YashBindra.

Cinnamon 5.2 - Naptár integráció

A Cinnamon 5.2 sztárja a naptár kisalkalmazás. Több naptári eseményt is tartalmaz. A naptárakban létrehozott események megjelennek a kisalkalmazásban:

Naptári események a naptár kisalkalmazásban

Az események az kisalkalmazásban ugyanazt a színt használják, mint a naptár, amelyhez tartoznak, így könnyen nyomon követhető több naptár.

Az kisalkalmazás szinkronizálódik az evolution-data-server alkalmazással, így számos online naptárat és alkalmazást támogat. Ha például a GNOME Calendar-t használja, akkor azonnal működik. Ha a Google Naptárt használja, egyszerűen csatlakoztassa az Online fiókoknál, és már működik is. Ha Thunderbird levelezőt használ, telepítsen egy kiegészítőt, hogy integrálja az evolution-data-server alkalmazással, és máris elkezdődik szinkronizáció.

További részleteket a többi újdonságról az alábbi hivatkozásokon keresztül tudhat meg:

Újdonságok a havi blogok alapján

Képernyőképek

Linux Mint 20.3 „Una” számos újdonságot kínál a leendő felhasználóknak, amelyek az alábbi három forrásból származnak:

  • Az asztali felületek további tökéletesítésből származó újdonságok,
  • Az Ubuntu alaprendszer frissítéséből származó újabb szoftververziók és finomítások, valamint
  • A Linux Kernel új verziójából származó újdonságok.

Edge ISO-képfájlok (hamarosan elérhető)

Amennyiben új számítógépén nem tudja elindítani a Linux Mint rendszert, vagy egy esetleg néhány hardvereszköz nem érhető el, akkor próbálja ki a „EDGE” ISO-képfájlt a letöltések között. Az EDGE kiadás megegyezik az eredetivel, azzal a különbséggel, hogy újabb összetevőket tartalmaz, amely jobban támogatja az újabb hardvereszközöket. Az újabb kernel verziója: 5.11.

64 bites változat

Fontos változás, hogy ez a kiadás csak 64 bites kiadásban lesz elérhető. A 64 bites technológia az x86 platformon, papíron 2000 óta, termékként 2003 óta elérhető. Az AMD az elmúlt 17 éveben megjelent processzorai támogatják a 64 bites végrehajtást. Az Intel az elmúlt 12 évben megvalósítja a Core 2 Duo-val és az Intel Core i3 és i5, valamint i7 és i9 sorozataival. Az Atom processzorral szerelt gépekénél ellenőrizni kell a processzor 64 bites képességeit. Általában érdemes 64 bites verziót telepíteni, kivéve, ha a processzor nem támogatja, vagy a rendszermemória mérete kisebb, mint 3 gigabájt.

A Linux Mint 20.3-as, Uma kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • Cinnamon 5.2 verzió (Cinnamon változat),
  • MATE 1.26 verzió (MATE változat),
  • Xfce 4.16 verzió (Xfce változat),
  • Linux kernel 5.4 verzió,
  • A linux-firmware verzió: 1.187.
  • Flatpak version: 1.12.
  • Ubuntu 20.04 programcsomagok:
    • Mesa 20.0,
    • GCC 9.3.0,
    • LibreOffice 6.4,
    • A legújabb Mozilla Firefox, Thunderbird kiadások.

Frissítési figyelmeztetések

  • A BÉTA kiadásról frissíthet a végleges kiadásra.
  • A Linux Mint 20-as verzióiról 64 bites kiadásáról frissíthet a 20.3-as végleges verzióra. A frissítés menetét leíró dokumentum a Linux Mint 20.3 végleges verziójának megjelenésével egy időben elérhető: Frissítési utasítások.
  • Ez a végleges kiadás is tartalmazhat hibákat.

Hibajelentés

  • Kérjük jelentse a talált hibákat: https://github.com/linuxmint/linuxmint/issues.
  • Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
    • A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
    • Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
    • Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
    • A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.

Letöltés

MATE (64 bit) letöltés

Cinnamon (64 bit) letöltés, Edge változat (jelenleg még nem elérhető)

  • Torrent
  • World LayerOnline
  • Cinnamon (Edge, 64-bit) letöltések

Cinnamon (64 bit) letöltés

XFCE (64 bit) letöltés

(kép)

Hozzászólások

Balazs_B képe

Sok kicsi sokra megy

Sok kicsi sokra megy, így foglalnám össze ezt a kiadást.

Szerintem nagyon jó az irány és az ilyen kissebb-nagyobb funkciós frissítrések még kiforottabbá teszik a gyári Cinnamon élményt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Sok kicsi sokra megy

#1 És a legjobb, hogy az LMDE megkap mindent a javakból :). Nagyon jónak tartom azt, hogy nem kell pontverziókra frissítenem és egy telepítéssel sokáig "nyugi" van. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Sok kicsi sokra megy

#1.1 Csak lehetne megint Debian SID is az LMDE, akkor egy kicsit frissebb lenne. :)

Értékelés: 

3
Átlag: 3 (1 szavazat)
kimarite képe

Sok kicsi sokra megy | a húszezresből?

#1.1.1 És a 100 napos tojás, azzal mi a helyzet? Meg a beefsteakkel... :)

lehetne megint Debian SID is az LMDE

„Megint” biztosan nem lesz az, mert sosem volt az.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Sok kicsi sokra megy | mondd _harmadszor_ is, hogy „hogymi” :-)

#1.1.1.1.1 Ezékiel próféta könyve 25. rész, 17. passzus
http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=26&c=25
https://youtu.be/rbDwfXwNV-4?t=64
És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat...
:)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Sok kicsi sokra megy | mondd _harmadszor_ is, hogy „hogymi” :-)

#1.1.1.1.1.1 Írok Clemnek, hogy legyen Mint sid mielőtt lövöldözés lesz. :D

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Sok kicsi sokra megy | mondd _harmadszor_ is, hogy „hogymi” :-)

#1.1.1.1.1.1.1 Nem, nem, ...oké, ez jobb: felírja papírra és emellett szuggerálja magának. :) :D
Oktatóvideó: https://www.youtube.com/watch?v=3mprcAxqams

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Sok kicsi sokra megy | mondd _harmadszor_ is, hogy „hogymi” :-)

#1.1.1.1.1.1.1.1 Viccet félre téve, zoli elképzelését egy rolling mint-ről tényleg jónak tartom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Sok kicsi sokra megy | mondd _harmadszor_ is, hogy „hogymi” :-)

#1.1.1.1.1.1.1.1 ... persze, kizárólag zárójelben, van ilyen is:

„majd azt mondjuk, hogy ...” https://youtu.be/qNNn4B2secg?t=41 (tilos helyen ment át)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve