Megjelent a Linux Mint 20 „Ulyana” Béta verziója

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 20 BÉTA kiadását, amely a Ulyana nevet kapta. A 20-as kiadás is az Ubuntu új – 2020. áprilisban megjelent – 20.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió 2025-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.

A most megjelent béta kiadás teljesen lefordított magyar nyelvű felületet kínál. Ez a kiadás tartalmazza a nemrég megjelent Cinnamon asztali környezet 4.6-os verzióját, a MATE asztali környezet 2020. február 10-én megjelent 1.24 verzióját, és az XFCE asztali környezet 2019. augusztus 12-én megjelent 4.14 jelölésű verzióját, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 4 „Debbie” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

Linux Mint 20 „Ulyana” Béta számos jónéhány újdonságot kínál a leendő felhasználóknak, amelyek az alábbi három forrásból származnak:

  • Az asztali felületek további tökéletesítésből származó újdonságok,
  • Az Ubuntu alaprendszer frissítéséből származó újabb szoftververziók és finomítások, valamint
  • A Linux Kernel új verziójából származó újdonságok.

Fontos változás, hogy ez a kiadás csak 64 bites kiadásban lesz elérhető. A 64 bites technológia az x86 platformon, papíron 2000 óta, termékként 2003 óta elérhető. Az AMD az elmúlt 17 éveben megjelent processzorai támogatják a 64 bites végrehajtást. Az Intel az elmúlt 12 évben megvalósítja a Core 2 Duo-val és az Intel Core i3 és i5, valamint i7 és i9 sorozataival. Az Atom processzorral szerelt gépekénél ellenőrizni kell a processzor 64 bites képességeit. Általában érdemes 64 bites verziót telepíteni, kivéve, ha a processzor nem támogatja, vagy a rendszermemória mérete kisebb, mint 3 gigabájt.

A Linux Mint 20-as BÉTA, Ulyana kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • Cinnamon 4.6 verzió (Cinnamon változat),
  • MATE 1.24 verzió (MATE változat),
  • Xfce 4.14 verzió (Xfce változat),
  • Linux kernel 5.4 verzió,
  • Ubuntu 20.04 programcsomagok:
    • Mesa 20.0,
    • GCC 9.3.0,
    • LibreOffice 6.4,
    • A legújabb Mozilla Firefox, Thunderbird kiadások.

Újdonságok

Az új kiadás számos apróbb és nagyobb újdonságot hoz. Az újdonságokról többet az elmúlt havi hírlevelekben lehet megtudni:

Az új Linux Kernel verzióban megjelent összesített újdonságok:

Angol nyelven az alábbi dokumentáció érhető el az újdonságokról:

Rendszerkövetelmények

  • Memóriaigény: 1 GB RAM (2 GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
  • Háttértárigény: minimum 15 GB (20GB ajánlott),
  • Grafikus kártya legalább 1024×768 felbontással (alacsonyabb felbontásnál az ablak ALT gombbal mozgatható, ha nem fér el képernyőn),
  • DVD-meghajtó vagy USB port.

Megjegyzések

  • A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
  • A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.

Kiadási megjegyzések

Angol nyelven az alábbi kiadási megjegyzések érhetőek el:

Frissítési figyelmeztetések

  • Ez a BÉTA kiadás kritikus hibákat tartalmazhat, ezért ezt a kiadást csak tesztelési céllal használja, annak érdekében, hogy visszajelzéseivel segíthesse a Linux Mint fejlesztőcsapatát. Így a fejlesztők még a végleges kiadás előtt javíthatják a felmerülő hibákat.
  • A BÉTA kiadásról frissíthet majd a végleges kiadásra.
  • A Linux Mint 19.3 verzió 64 bites kiadásáról frissíthet a 20-as végleges verzióra. A frissítés menetét a Linux Mint 20 végleges verziójának megjelenése utáni hónapban teszik közzé a fejlesztők.

Hibajelentés

  • Kérjük jelentse a talált hibákat a projekt github oldalának hibajegykezelőjébe lehet felvenni.
  • Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
    • A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
    • Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
    • Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
    • A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.
  • Látogassa meg a fejlesztési terveinket tartalmazó oldalt: https://github.com/linuxmint/Roadmap ahol figyelemmel kísérheti a fejlesztés menetét a BÉTA és a végleges változat között.
  • Látogassa meg a kiadással kapcsolatos feladatokról szóló https://trello.com/b/9BY9I6Lp/linux-mint-20 és https://github.com/linuxmint/mint20-beta oldalakat.

Összefoglalók az újdonságokról

Letöltés

MATE (64 bit) letöltés

Cinnamon (64 bit) letöltés

XFCE (64 bit) letöltés

Hozzászólások

Opsz...

>Fontos változás, hogy ez a kiadás csak 64 bites kiadásban lesz elérhető.
...

>Általában érdemes 64 bites verziót telepíteni, kivéve, ha a processzor nem támogatja, vagy a rendszermemória mérete kisebb, mint 3 gigabájt.
...

>A 32 bites ISO lemezkép kizárólag BIOS üzemmódban indul el.
...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Opsz...

#1 Csak úgy mellékesen megkérdezem: a 32 bites linuxok nem kezelik a 3 GiB-nál nagyobb memóriákat, mert nálam az MX-Linuxban a Rendszerfigyelő szerint látszik az összes 8 GiB memória.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Opsz...

#1.1 A 32-bites kiadások többsége tudja kezelni a 3GB-nál nagyobb rendszermemóriát is.
Ezt a "PAE" (fizikai cím kiterjesztés) teszi lehetővé. Van még néhány non-PAE-s kiadás is,
de keresni kell őket - tényleg régi gépekhez.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Megjelent a Linux Mint 20 „Ulyana” Béta verziója

Mégiscsak telepítettem a 20-as béta Linux Mintet Xfce-vel 2 GiB RAM-ot adva neki, és egy érdekes dolgot figyeltem meg. Ráhagytam a telepítőre a 20 GiB-os lemez felosztását. Létrehozott egy 512 MiB-os /boot/efi partíciót (sda1 [fat32]) és egy kiterjesztettet (sda2), amelyiken a gyökérpartíció van (sda5[ext4]), rajta 924 MiB swapfájllal. A partíciós tábla msdos-os. Arra lennék kíváncsi, hogy a /boot/efi partíciót mi a fészkes fenéért hozta létre a telepítő, amikor nem efi-s a telepítés (nincs is engedélyezve a VirtualBoxban)?
Egyébként a telepítés továbbra is rendkívül lassú - remélem a végleges verzió gyorsabb lesz. Nem fogom a 20-ast tisztán telepíteni, hanem a 19.3-ast frissítem majd - ahogy kiadják a módszert -, nehogy vacakolni kelljen az alkalmazások beállításával.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megjelent a Linux Mint 20 „Ulyana” Béta verziója

#2 Ha indítasz egy telepítőt, és az elején előcsalogatod a boot-választót, (nálam F12)
akkor azt látod hogy ugyanaz az eszköz 2 opcióban jelenik meg / lehet kiválasztani. Pl.:
- UEFI: Kingston R500 PMAP ... (UEFI módban indítja a telepítőt.)
- Kingston R500 PMAP ... (Legacy módban indítja a telepítőt.)
Valószínű ezt nem figyelted, és automatikusan UEFI módban indult a telepítő - ezért
hozhatta létre a /boot/efi partíciót.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megjelent a Linux Mint 20 „Ulyana” Béta verziója

#2.1 VirtualBoxos volt a telepítés, a legelső menüpontra kattintottam, amivel elindult a live-rendszer, és ebből telepítettem a LM 20-at.
Ez a béta verzió nem jó, mert lefagyott a rendszer frissítés közben.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Frissíthető

Nekem a 19.3 most ajánlotta fel a 20-asra frissítést. Előtte a mintupdate-et frissítette, és utána dobta fel az üzenetet.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve