A Linux Mint és barátaink ismét meghívást kaptak a Fantasy Expo(külső hivatkozás)-ra, amely hatalmas örömünkre szolgált a nyári esemény után. Ezúttal a budapesti Bálna adott otthont a farsangi rendezvénynek, ahol standunk a nagyszínpaddal szemben kapott helyet. A Vasúttörténeti Parkkal ellentétben itt sokkal csendesebb környezetben tudtunk ismerkedni az érdeklődőkkel, akik a Linux Mint, a Batocera.linux és más nyílt forráskódú projektek világába is bepillantást nyerhettek.
Mint azt előzőleg már írtuk, volt szerencsénk részt venni a Fantasy Expo(külső hivatkozás)-n. A meghívvót arra használtuk, hogy a Linux Mint, a Batocera.linux mellett más nyílt forráskódú projektet is népszerűsítsünk megismertessünk a látogatókkal. A Linux Mint mellett a Firefox, az OpenStreetMap és egyéb szabad szoftveres projektek kaptak kiemelt szerepet.
Jó élmény volt a tavalyi, nagyobb csapattal készülünk az ideire. Reméljük még jobbak leszünk idén, mint eddig. Szerencsére idén is kaptunk felkérést, így a tavalyi után idén is megyünk a Fantasy Expo-ra(külső hivatkozás). Ez a különleges rendezvény otthona a sci-fi, anime, manga, cosplay, videojáték és társasjátékok rajongói számára
Érdekes és sok elfoglaltsággal járó feladat egy disztribúció hazai honlapjának fenntartása. Számos tevékenység van, amiben számítunk a közösség segítségére. Ha van egy kis szabadidőd és szívesen segítenéd a Linux Mint magyarországi közösségét, akkor ne tétovázz. Jelentkezz még ma!
Sziasztok! Az alábbi önkéntes munkákra keresünk vállalkozó kedvű embereket, akik szívesen publikálnának a Linux Mint oldalán, ha lehet, nem csak a Linux Mint-ről:
Hírek és cikkek írása – Ha jól bánsz a szavakkal és szeretsz érdekes témákról írni, akkor jelentkezz „Cikkíróknak“. Beszámolhatsz az újdonságokról, hírekről érdekességekről amelyek a Linux Mint-tel, Linux-szal vagy azon futó programokkal kapcsolatosak. Ha egy érdekes problémát oldottál meg vagy új programot próbáltál ki, azt is megírhatod a linuxmint.hu oldalra.
Cikkajánlók írása –Érdekességek a Linux Mint, a Linux, a számítástechnika világából. Pár soros ajánló, összefoglaló. Minden ajánlóban 2-8 cikk ajánlása, napi vagy heti pár alkalomnyi rendszerességgel.
Napi vagy heti Linux Mint tippek – Ha vannak bevált trükkjeid, vagy mindig találsz olyan érdekességeket, amelyek megkönnyítenék más felhasználók életét, akkor írd meg őket napi vagy heti rendszerességgel.
Nagyon izgalmas élményben volt részünk a Nyári Fantasy Expo 2024(külső hivatkozás)-en! Felkérést kaptunk, hogy kiállítóként jelenjünk meg ezen a fantasztikus rendezvényen, ahol a sci-fi, anime, manga, cosplay, videojáték és társasjátékok rajongói egy napra összegyűlhettek. A szervezők a Nyári Fantasy Expo helyszínéül a varázslatos és különleges Magyar Vasúttörténeti Parkot választották, amely annyira más és lebilincselő, mint egy másik általános rendezvényhelyszín. A rendezvény 2024. augusztus 25-én, vasárnap volt, és aznap rendesen befűtötték az égi kazánt.
A Linux Mint Magyar Közösség egy önkéntesekből álló támogatói csapat. Hiszünk benne, hogy a Linux Mint sokak számára megfelelő megoldást kínál az informatikai kihívásokra. Érdekes és sok elfoglaltsággal járó feladat egy disztribúció hazai honlapjának fenntartása. Számos tevékenység van, amiben számítunk a közösség segítségére. Ha van egy kis szabadidőd és szívesen segítenéd a Linux Mint magyarországi közösségét, akkor ne tétovázz. Jelentkezz még ma!
Gyere, töltsük meg együtt érdekes tartalommal a LinuxMint.hu weboldalt!
Tartalomkészítéssel összefüggő feladatok
Hírek és cikkek írása – Ha jól bánsz a szavakkal és szeretsz érdekes témákról írni, akkor jelentkezz „Cikkíróknak“. Beszámolhatsz az újdonságokról, hírekről érdekességekről amelyek a Linux Mint-tel, Linux-szal vagy azon futó programokkal kapcsolatosak. Ha egy érdekes problémát oldottál meg vagy új programot próbáltál ki megírhatod a linuxmint.hu-n lévő blogodba is.
Cikkajánlók írása –Érdekességek a Linux Mint, a Linux, a számítástechnika világából. Pár soros ajánló, összefoglaló. Minden ajánlóban 2-8 cikk ajánlása, napi vagy heti pár alkalomnyi rendszerességgel.
Napi vagy heti Linux Mint tippek – Ha vannak bevált trükkjeid, vagy mindig találsz olyan érdekességeket, amelyek megkönnyítenék más felhasználók életét, akkor írd meg őket napi vagy heti rendszerességgel.
Vannak azonban olyan célok is, amelyekhez anyagi támogatásra van szükségünk. Ezeket természetesen teljes egészében a Linux Mint-tel kapcsolatos tevékenységre költjük.
Havi vagy Eseti támogatás
Havi vagy eseti támogatást, a PayPal-on keresztül tudsz számunkra eljuttatni:
Sziasztok! Az alábbi önkéntes munkákra keresünk vállalkozó kedvű embereket, akik szívesen publikálnának a Linux Mint oldalán, ha lehet, nem csak a Linux Mint-ről:
Hírek és cikkek írása – Ha jól bánsz a szavakkal és szeretsz érdekes témákról írni, akkor jelentkezz „Cikkíróknak“. Beszámolhatsz az újdonságokról, hírekről érdekességekről amelyek a Linux Mint-tel, Linux-szal vagy azon futó programokkal kapcsolatosak. Ha egy érdekes problémát oldottál meg vagy új programot próbáltál ki, azt is megírhatod a linuxmint.hu oldalra.
Cikkajánlók írása –Érdekességek a Linux Mint, a Linux, a számítástechnika világából. Pár soros ajánló, összefoglaló. Minden ajánlóban 2-8 cikk ajánlása, napi vagy heti pár alkalomnyi rendszerességgel.
Napi vagy heti Linux Mint tippek – Ha vannak bevált trükkjeid, vagy mindig találsz olyan érdekességeket, amelyek megkönnyítenék más felhasználók életét, akkor írd meg őket napi vagy heti rendszerességgel.
Sziasztok! Az alábbi önkéntes munkákra keresünk vállalkozó kedvű embereket, akik szívesen publikálnának a Linux Mint oldalán, ha lehet, nem csak a Linux Mint-ről:
Hírek és cikkek írása – Ha jól bánsz a szavakkal és szeretsz érdekes témákról írni, akkor jelentkezz „Cikkíróknak“. Beszámolhatsz az újdonságokról, hírekről érdekességekről amelyek a Linux Mint-tel, Linux-szal vagy azon futó programokkal kapcsolatosak. Ha egy érdekes problémát oldottál meg vagy új programot próbáltál ki, azt is megírhatod a linuxmint.hu oldalra.
Cikkajánlók írása –Érdekességek a Linux Mint, a Linux, a számítástechnika világából. Pár soros ajánló, összefoglaló. Minden ajánlóban 2-8 cikk ajánlása, napi vagy heti pár alkalomnyi rendszerességgel.
Napi vagy heti Linux Mint tippek – Ha vannak bevált trükkjeid, vagy mindig találsz olyan érdekességeket, amelyek megkönnyítenék más felhasználók életét, akkor írd meg őket napi vagy heti rendszerességgel.
A Linux Mint Magyar Közösség egy önkéntesekből álló támogatói csapat. Hiszünk benne, hogy a Linux Mint sokak számára megfelelő megoldást kínál az informatikai kihívásokra. Érdekes és sok elfoglaltsággal járó feladat egy disztribúció hazai honlapjának fenntartása. Számos tevékenység van, amiben számítunk a közösség segítségére. Ha van egy kis szabadidőd és szívesen segítenéd a Linux Mint magyarországi közösségét, akkor ne tétovázz. Jelentkezz még ma!
Gyere, töltsük meg együtt érdekes tartalommal a LinuxMint.hu weboldalt!
Tartalomkészítéssel összefüggő feladatok
Hírek és cikkek írása – Ha jól bánsz a szavakkal és szeretsz érdekes témákról írni, akkor jelentkezz „Cikkíróknak“. Beszámolhatsz az újdonságokról, hírekről érdekességekről amelyek a Linux Mint-tel, Linux-szal vagy azon futó programokkal kapcsolatosak. Ha egy érdekes problémát oldottál meg vagy új programot próbáltál ki megírhatod a linuxmint.hu-n lévő blogodba is.
Cikkajánlók írása –Érdekességek a Linux Mint, a Linux, a számítástechnika világából. Pár soros ajánló, összefoglaló. Minden ajánlóban 2-8 cikk ajánlása, napi vagy heti pár alkalomnyi rendszerességgel.
Napi vagy heti Linux Mint tippek – Ha vannak bevált trükkjeid, vagy mindig találsz olyan érdekességeket, amelyek megkönnyítenék más felhasználók életét, akkor írd meg őket napi vagy heti rendszerességgel.
Vannak azonban olyan célok is, amelyekhez anyagi támogatásra van szükségünk. Ezeket természetesen teljes egészében a Linux Mint-tel kapcsolatos tevékenységre költjük.
Havi vagy Eseti támogatás
Havi vagy eseti támogatást, a PayPal-on keresztül tudsz számunkra eljuttatni:
Nagyobb támogatási összeg esetén a támogató neve kikerül a linuxmint.hu/kapcsolat oldalon a támogatói listába.

A honlap üzemeltetéssel kapcsolatban felmerülő költségek támogatása. Hívj meg minket havonta 1 vagy 2 kávéra, ha teheted. Havi vagy eseti támogatást, a PayPal-on keresztül tudsz számunkra eljuttatni: