kiállítás

kami911 képe

Nemsokára megint lesz Bacsis Retro Számítógép Kiállítás

Retró rajongók figyelem! 2023. június 24-25-én ismét megrendezésre kerül a Bacsis Retro Számítógép Kiállítás (BRSZK). Az elmúlt 8 évben 7 alkalommal került megszervezésre a Bacsis Retro Számítógép Kiállítása, és a mostani is nagyon izgalmasnak ígérkezik. A kiállítás több témakörben, több lelkes segítőnek hála lesz elképesztően nagy és változatos. A BRSZK másik érdekessége, hogy továbbra sem Budapesten kerül megrendezésre, hanem Fejér megyében, közel a Balatonhoz, Füle településen lesz. A 8. BRSZK immáron egy közel 800 négyzetméteres sportcsarnokban, a Petőfi Sándor utca 12-ben. A kiállítás látogatása ingyenes, de a rendezvény segíthető támogatással. A támogatással kapcsolatban itt találsz információt. Ez lett az ország legnagyobb számítógép kiállítása. Ennek érdekében közel 20 kiállító teszi oda a „magáét”, és cirka 200 működő és kipróbálható számítógép kerül kiállításra. A számítógépeken kívül rengeteg egyéb érdekes eszközt állítanak ki, például: videokártya, hangkártya, alaplap, és processzor gyűjtemény formájában.

Videóban összefoglalva, ezekre a retró cuccokra és tuning, valamint makett különlegességekre lehet számítani:

A rendezvény szervezője Orsovai „Bacsis” Sándor, a retró iránti lelkesedésből szervezi ezeket a találkozókat. Motivációja, hogy sokaknak okozzon örömöt a retró vasakkal. A gyűjtést még akkor kezdte el, amikor még ez a fajta hobbi lényegében nem létezett, tehát már valamikor a 2000-es évek legeleje óta építgeti gyűjteményét. Akkor még könnyebben be tudott szerezni olyan hardvereket szerezni, amelyek manapság már beszerezhetetlennek számítanak, ennek köszönhetően alakult ki egy akkora gyűjteménye amiből már érdemes volt egy kiállítást elindítani.

Én személy szerint nagyon örültem, hogy Budapesten kívül is van ilyen rendezvény, de az oka, hogy miért Fülén kerül megrendezésre: mert Bacsis fülei lakos.

kami911 képe

Ma és holnap lesz a Bacsis Retro Számítógép Kiállítás

Ma nyitja meg kapuit a kétnapos retró találkozó a Bacsis Retro Számítógép Kiállítás (BRSZK), így akár most sem késő felkerekedni és elindulni a Fejér megyei Füle településre, ahol egy közel 800 négyzetméteres sportcsarnokban, a Petőfi Sándor utca 12-ben lesz a kiállítás. A kiállítás látogatása ingyenes, de a rendezvény segíthető támogatással. A támogatással kapcsolatban itt találsz információt.

A 7. BRSZK helyszíne: 8157 Füle, Petőfi Sándor utca 12. (Az iskola tornacsarnoka).
Időpontja: 2022. június 25. szombaton 10-20 óráig, 26. vasárnap 10-18 óráig várják a kedves érdeklődőket!

A rendezvény szervezője Orsovai „Bacsis” Sándor, a retró iránti lelkesedésből szervezi ezeket a találkozókat. Motivációja, hogy sokaknak okozzon örömöt a retró vasakkal. A gyűjtést még akkor kezdte el, amikor még ez a fajta hobbi lényegében nem létezett, tehát már valamikor a 2000-es évek legeleje ót építgeti gyűjteményét. Akkor még könnyebben be tudott szerezni olyan hardvereket szerezni, amelyek manapság már beszerezhetetlennek számítanak, ennek köszönhetően alakult ki egy akkora gyűjteménye amiből már érdemes volt egy kiállítást elindítani.

Én személy szerint nagyon örültem, hogy Budapesten kívül is van ilyen rendezvény, de az oka, hogy miért Fülén kerül megrendezésre: mert Bacsis fülei lakos.

Mire számíthatnak a látogatók?

A szervező, Bacsis részéről a CPU gyűjteménye ezúttal is látható lesz, ami ismét tovább bővült újabb példányokkal, illetve az első x86 alapú PC-től kezdve, közel napjainkig, idén is évről évre követhető lesz a PC Számítógépek fejlődése.

kami911 képe

Nemsokára megint lesz Bacsis Retro Számítógép Kiállítás

Retró rajongók figyelem! 2022. június 25-26-án ismét megrendezésre kerül a Bacsis Retro Számítógép Kiállítás (BRSZK). Az elmúlt 7 évben 6 alkalommal került megszervezésre a Bacsis Retro Számítógép Kiállítása, és a mostani is nagyon izgalmasnak ígérkezik. A kiállítás több témakörben, több lelkes segítőnek hála lesz elképesztően nagy és változatos. A BRSZK másik érdekessége, hogy továbbra sem Budapesten kerül megrendezésre, hanem Fejér megyében, közel a Balatonhoz, Füle településen lesz. A 7. BRSZK immáron egy közel 800 négyzetméteres sportcsarnokban, a Petőfi Sándor utca 12-ben. A kiállítás látogatása ingyenes, de a rendezvény segíthető támogatással. A támogatással kapcsolatban itt találsz információt.

Videóban összefoglalva, ezekre a retró cuccokra és tuning, valamint makett különlegességekre lehet számítani:

A rendezvény szervezője Orsovai „Bacsis” Sándor, a retró iránti lelkesedésből szervezi ezeket a találkozókat. Motivációja, hogy sokaknak okozzon örömöt a retró vasakkal. A gyűjtést még akkor kezdte el, amikor még ez a fajta hobbi lényegében nem létezett, tehát már valamikor a 2000-es évek legeleje ót építgeti gyűjteményét. Akkor még könnyebben be tudott szerezni olyan hardvereket szerezni, amelyek manapság már beszerezhetetlennek számítanak, ennek köszönhetően alakult ki egy akkora gyűjteménye amiből már érdemes volt egy kiállítást elindítani.

Én személy szerint nagyon örültem, hogy Budapesten kívül is van ilyen rendezvény, de az oka, hogy miért Fülén kerül megrendezésre: mert Bacsis fülei lakos.

Mire számíthatnak a látogatók?

kami911 képe

Hétvégén gyertek az Open Linux Day’23 rendezvényre

2023. október 7-én (szombaton) kerül megrendezésre az OLD, azaz a Open Linux Day’23-as rendezvény Oroszlányban. a rendezvényt a Linux iránt érdeklődőknek, kezdő Linux felhasználóknak szervezik. Találkozzunk ott!

Program:

kami911 képe

Októberben lesz az Open Linux Day’23

2023. október 7-én (szombaton) kerül megrendezésre az OLD, azaz a Open Linux Day’23-as rendezvény Oroszlányban. a rendezvényt a Linux iránt érdeklődőknek, kezdő Linux felhasználóknak szervezik.

A konferenciára várják a szervezők az előadók jelentkezését. Honlap

kami911 képe

Ne hagyd ki a hétvégi 8 bites időutazást!

Nagy örömmel hívunk titeket a hétvégi 8-bites időutazásra! 2023. június 24-25-én ismét megrendezésre kerül a Bacsis Retro Számítógép Kiállítás (BRSZK), és ezúttal még izgalmasabbnak ígérkezik, mint valaha. Az elmúlt 8 évben már 7 alkalommal összegyűltünk a retro számítógépek szerelmeseivel, és most hétvégén ismét össze fogunk gyűlni, hogy együtt élvezzük a nosztalgiát.

A Bacsis Retro Számítógép Kiállítása több témakörben fog emlékezeteset villantani, és lelkes segítőinknek köszönhetően hatalmas és változatos lesz. De ami még izgalmasabb, hogy a BRSZK továbbra sem Budapesten kerül megrendezésre, hanem Fejér megyében, közel a Balatonhoz, Füle településen találjátok meg. Ez alkalommal egy közel 800 négyzetméteres sportcsarnok ad otthont nekünk a Petőfi Sándor utca 12-ben.

A kiállítás látogatása ingyenes, de természetesen továbbra is számítunk a rendezvény támogatására. Az alábbiakban találtok információt a támogatási lehetőségekről. Ezzel a kezdeményezéssel az ország legnagyobb számítógép kiállításává váltunk. Közel 20 kiállító tesz mindent a sikerért, és körülbelül 200 működő és kipróbálható számítógép kerül kiállításra. Emellett számos más érdekességet is találhattok, mint például videokártyák, hangkártyák, alaplapok és processzorok különleges gyűjteményeit.

Nagyon várunk mindenkit a BRSZK-n, hogy együtt élvezzük a retro számítógépek világát és megünnepeljük az informatikai történelem ezen lenyűgöző időszakát. Ne feledjétek, a rendezvény akkor lesz igazán emlékezetes, ha nem csak a retró gépek, és kiállítók, hanem ti is részesei lesztek!

Gyertek el és osztozzatok velünk a retró számítógépek szeretetében!

kami911 képe

Kutatók Éjszakája a SZTAKI-ban

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) 2022. szeptember 30-án saját, élő programmal készül a Kutatók éjszakájára. A látogatók bejárhatják az intézet új Innovációs és Demonstrációs Terét, ahol robotokkal és mesterséges intelligencia megoldásokkal találkozhatnak. De saját kiállítással, a biológiai öregedést felismerő algoritmussal és logikai feladványokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

HOLOLENS, LIDAR, SZENZORFÚZIÓ: LÉZERES KÖRNYEZETÉRZÉKELÉS, VR ÉS XR

kami911 képe

Megint parádés volt a Bacsis Retro Számítógép Kiállítás

2022. június 25-26-án került megrendezésre a Bacsis Retro Számítógép Kiállítás (BRSZK). Az elmúlt 8 évben 7 alkalommal került megszervezésre a Bacsis Retro Számítógép Kiállítása, és a mostani is nagyon izgalmas volt. A kiállítás több témakörben, több lelkes segítőnek hála lett elképesztően nagy és változatos. A BRSZK másik érdekessége, hogy továbbra sem Budapesten kerül megrendezésre, hanem Fejér megyében, közel a Balatonhoz, Füle településen. A 7. BRSZK kiállítás ingyenes. Erről a kiállításról számolt be a KiberMa az M2-n, a 206. adásában:

A rendezvény szervezője Orsovai „Bacsis” Sándor, a retró iránti lelkesedésből szervezi ezeket a találkozókat. Motivációja, hogy sokaknak okozzon örömöt a retró vasakkal. A gyűjtést még akkor kezdte el, amikor még ez a fajta hobbi lényegében nem létezett, tehát már valamikor a 2000-es évek legeleje ót építgeti gyűjteményét. Akkor még könnyebben be tudott szerezni olyan hardvereket szerezni, amelyek manapság már beszerezhetetlennek számítanak, ennek köszönhetően alakult ki egy akkora gyűjteménye amiből már érdemes volt egy kiállítást elindítani.

Mik voltak ott?

simonszoft képe

7. BRSZK - Újdonságok

Bizony idén is lesz Bacsis Retro Számítógép Kiállítás! Kami kicsit megelőzőtt a cikkével amit itt olvashattok:

Ezért én megvágva az anyagot azokról írok amik olyan újdonságok amik így a szervezés alatt derültek ki. Pár napja, 2022.06.08-án beszélgettünk Bacsissal így tényleg első kézből vannak infóim!

1. Idén újabb kiállítóval bővül a kiállítás méghozzá ND aki az angol Psion cég által gyártott organizer-eket és palmtop-okat gyűkti elsősorban, de ezeken kívül mindenféle billentyűzetes symbian, win ce, linux kütyüt is ki fog állítani, Pdaw melett aki mindenféle manager kalkulátort és PDA-t hoz.

A Psionról a teljesség igénye nélkül: 80-as években David Potter megalkotott egy kéziszámítógépet, amelynek neve Psion (a Potter Scientific Instruments Or Nothing - azaz Potter Tudományos Műszerek Vagy Semmi - rövidítése). Potter, az alapító, eredeti szakmáját tekintve fizikaprofesszor. Maga a cég kezdeményezte anno a Symbian operációs rendszer létrehozását...

kimarite képe

Regamex retro videojáték kiállítás és Vakondok 4 dedikálás áprilisban

Minden ami árammal megy, kijelzője/képernyője van és játszani lehet vele. Hobbiszámítógépek, videojáték konzolok, és kézbenfogós játékok a hetvenes évektől az ezredfordulóig. Ismét itt a nagy tavaszi retrózás ideje, mikor is a Csokiban összegyűlve lerójuk tiszteletünket - egy-egy kósza könnycseppet elmorzsolva a nosztalgia oltárán - a letűnt korok videójátékai és számítógépei előtt.

kami911 képe

Adattárolás a XX. században kiállítás tárlatvezetéssel

A kutatók éjszakáján volt egy vezetett tárlat a SZTAKI-ban:
Az informatika hőskora iránt fogékonyaknak megtekinthetik az intézet régi számítástechnikai eszközökből, klasszikus gépekből, értékes relikviákból és retró masinákból álló kiállítását is.

Adattárolás a XX. században

Megtekinthető (az eszközök egy része működés közben is): Teletype( TTY), lézerlevilágító, Primo-k, adattároló eszközök és még sok minden más is.

Feliratkozás RSS - kiállítás csatornájára