njszt

kami911 képe

Az első magyar számítógéptől a mesterséges intelligenciáig

2023. április 20-án, a Neumann 120 emlékév programsorozat részeként a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közös szervezésében, a SZTAKI-ban rendezték meg „A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl” című konferenciát. A rendezvényt Dr. Benedek Csaba, a SZTAKI igazgatóhelyettese, az NJSZT alelnöke nyitotta meg.

kami911 képe

Ajánló: múltidézésre hívnak a vasfüggöny mögé

2023. április 20-án, 9:30-kor kezdődik „A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl” című konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI Kende utca 13-17. szám alatti épületének alagsori Nagytanácstermében. A program során a résztvevők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a SZTAKI hardverfejlesztésének különböző időszakairól.

kimarite képe

Frici, Fülöp és a hackerek - IT biztonság gyerekeknek, diákoknak (online)

Solymos Ákos a Neumann Társaság IT biztonság közérthetően című – ECDL-tankönyvként is használatos – kötetének társszerzője, aki Frici, Fülöp és a hackerek címmel a legfiatalabbakat megcélzó, mesés formában is feldolgozta a kiberbiztonság égetően fontos témáját. Online előadásunk az ECSM Digitális készségek témaköréhez kapcsolódik, az ECSM 2020 kiberbiztonsági hónap keretében kerül sor a Neumann Társaság által szervezett online találkozóra a népszerű könyv szerzőjével.

kimarite képe

Nyílt titok: a titok nyitott - A hálózat csapdájában

Infobiztonsági konferencia az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében.

A Neumann Társaság hagyományos rendezvénye az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében a minden évben október végén Szegeden, a múzeumunknak helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora épületében tartott konferencia, mellyel célunk a fiatalok, a gimnazista és egyetemista diákság megszólítása, a téma iránti figyelmük és érzékenységük élesítése.

kimarite képe

A 12. Digitális Esélyegyenlőség konferencia videói

Az NJSZT idén immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát, a Mester és MI - Neumanntól a blokkláncig és tovább... címmel. Hagyományainkhoz híven, a konferenciát online is követhették. Az előadások videóit természetesen idén is elérhetővé tesszük. Tegnap - nem utolsó sorban! - konferenciánk utolsó előadását láthatták.

Mi a különbség az archiválás és a biztonsági mentés között?

Szöveg, kép, hangfelvétel, filmfelvétel - adatformák, amikkel kapcsolatban előbb-utóbb felmerül, hogy jó lenne azokat megőrizni. Az archiválás kifejezést már régóta ismerjük, a biztonsági mentést nem olyan régóta - de nem mindig tiszta a pontos jelentésük. Az Infoszótár rovatunkban ezeket az alapkifejezéseket tisztázzuk.
(PosztmodeM, 2018.09.11/4.)

Videó: https://youtu.be/DtB5V-XCxdc

kimarite képe

Félelem és Védelem konferencia (2017. október 10., 13:00–17:00, szervező: NJSZT)

Félelem és Védelem konferencia (2017. október 10., 13:00–17:00, szervező: NJSZT)
Félelem és Védelem konferencia (2017. október 10., 13:00–17:00, szervező: NJSZT)

A konferencia regisztrációhoz kötött, kérjük regisztráljon már ma:
http://njszt.hu/jelentkezesi-lap-felelem-es-vedelem
A részvételhez nem elég, hogy csatlakozik a Facebook-eventhez:
https://m.facebook.com/events/363473040756816

kimarite képe

IT biztonság közérthetően: új, ingyenes tankönyv (NJSZT)

IT biztonság közérthetően: új, ingyenes tankönyv (NJSZT)
IT biztonság közérthetően: új, ingyenes tankönyv (NJSZT)

Mindenki számára ingyenesen elérhető, az IT biztonsági alapismereteket átfogóan ismertető könyvet tesz hozzáférhetővé elektronikus formában a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

A digitalizáció korában egyre kevésbé elképzelhető, hogy ne találkozzunk az élet valamennyi területén az infokommunikációs eszközökkel és azok biztonságos használatának követelményével: ma már gyakorlatilag valamennyi munkahely, ezek között a sérülékenység szempontjából különösen kritikus közszolgálati, kormányzati munkahelyek is érintettek.

kimarite képe

A kockázatokról és mellékhatásokról… nemcsak a vájt fülű hackereknek

Az internethasználók naponta növekvő tábora egyre több ügyet intéz a világhálón úgy, hogy a többség egyáltalán nem törődik a rá leselkedő veszélyekkel. A magánemberek ugyan félnek a bankkártyaadatok ellopásától, de a legtöbben nem igazán védik az eszközeiket. A bankszámlák megcsapolásához viszonyítva azonban lényegesen nagyobb kárral járó támadások fenyegetik az egyes országokat és azok teljes lakosságát.

Feliratkozás RSS - njszt csatornájára