Ha a Frissítéskezelő alkalmazásban kényelmi okból a napi egy, a Cron által ütemezett frissítést beállítottad, még egy teendőre érdemes figyelned: az automatikus frissítést is beállítani a grafikus Frissítéskezelő alkalmazásban már beállított szintekre. Mindezt a Frissítéskezelő CLI alkalmazásban, a beállítások megváltoztatásával, a szintekre vonatkozó kapcsolókkal éred el, ugyanis az ütemezett automatikus frissítést a konzolos (CLI) Frissítéskezelő alkalmazás végzi.
A folyamat a következőképpen néz ki:
-- megnyitod szerkesztésre az ütemezést beállító fájlt
A Linux Mint 19-ben nem csak az asztali felületek és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások újultak meg. A Windowson és Linuxon is egyaránt népszerű Audacity 2.2.1-es verziója többek között az alábbi újdonságokkal bővült.
A Linux Mint Frissítéskezelő alkalmazása felel a frissítések figyeléséért. Alapértelmezetten két órántként néz fel a tükrökre. A panelen látható ikon jelez (kék „i” karakter látható egy pajzson), ha bármely telepített csomagból újabb vagy másik verzió érhető el. Ez esetben lehetőséged van a frissítést alkalmazni, mondhatni, érdemes megtenned. A frissebb csomagok általában fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmaznak, viszont olykor biztonsági okból adnak ki egy új csomagverziót. A Linux Mint biztonsági szinteket használ a frissítés szabályozására.
A Linux Mint 19 Tara alapját képezi az Ubuntu 18.04 Bionic Beaver kiadása, amely a Debian Sid (Unstable) változatára építkezve készül. Fontos információ, hogy a Linux Mint 19 Tara kiadásban már nem használható, és nem is telepíthető a gksu csomag, amely a grafikus alkalmazások (a fájlkezelő, a szövegszerkesztő és azt ezt használó rendszer alkalmazások: pl. a Szoftverkezelő) admin joggal való indítására szolgált eddig. Ezt váltja ki a pkexec, amelyet pl. a Synaptic csomagkezelő eddig is használt.
Amikor a Firefox új verziója megjelenik, néha egy, néha azonban pár nap, mire bekerül a tárolókba, azaz a tükrökről (hivatalos frissítési forrás) telepítheted. Optimalizálni kell a rendszerhez, továbbá az asztali környezetekhez a böngészőt, no meg a nemrég megjelent Linux Mint 19 Tara (és az Ubuntu 18 Bionic Beaver) kiadásoknál is sok munka van a lehetséges hibák felkutatásával, javításával. A Firefox nagyot lépett a Quantum kiadással, talán nehezebb lehet a rendszerhez passzítás.
A Linux Mint 18.3 Sylvia kiadás megléte szükséges ahhoz, hogy a nemrég megjelent Linux Mint 19 Tara kiadásra frissíts. Korábbi kiadásokról közvetlenül ez nem lehetséges, mint ahogy nem volt lehetséges a Linux Mint 17.x változatoknál sem. Ez a frissítési lehetőség pár héten belül megjelenik, jelenleg a Linux Mint 19 Tara-t csak telepíteni tudod. Addig megmutatom, hogy miképpen frissíts a korábbi kiadásokról a Linux Mint 18.3 Sylvia kiadásra.
A Linux Mint Magyar Közösség honlapján a képek beágyazását (blogba, fórumba) viszonylag könnyedén oldhatod meg az alapértelmezetten megjelenő WYSIWYG szövegszerkesztő segítségével (what you see is what you get / amit látsz, azt kapod), amely egy Drupal modul. Azaz a képek megjelenítésére, láthatóvá tételére itt, a honlapon lehetőséged van. Bizonyára örülsz ennek a hírnek.
Lemezképek írása SD-kártyára és USB meghajtókra, egyszerűen és biztonságosan.
Ez az alkalmazás ugyan úgy néz ki és ugyan úgy működik mindhárom operációs rendszeren. Annyira egyszerű és magától értetődő a kezelő felülete, hogy talán lefordítani sem szükséges. Senkit se riasszon vissza, hogy egyelőre csak béta verzióban van. Nagyon jól működik.
A Viber egy okostelefonra készített ingyenes VoIP szolgáltatás, a Viber Media Inc. bejegyzett védjegye. Segítségével a felhasználó telefonálhat, üzenetet küldhet és videochatelhet internetkapcsolaton keresztül. A program a felhasználó névjegyzékéből képzi a Viber szolgáltatáson belüli névjegyeket. A szolgáltatás Android-on, iOS-en, Windows Phone-on, BlackBerry-n, Windows-on, OS X-en, Symbian-n, illetve Linux-on (azon belül Ubuntu-n és Fedora-n) érhető el. https://hu.wikipedia.org/wiki/Viber
A Timeshift egy rendszer mentő- és visszaállító alkalmazás, angolul Backup (Tool). Hasonló a Systemback, a Respin (Remastersys), a Pinguy Builder alkalmazásokhoz. Távolról ide sorolható a CloneZilla alkalmazás is.