Blog

NVim alap beállítása

Az előző részekben már volt szó a NVim és a Vim témáról. Én nagyon megkedveltem a NVim megoldásait, így újra visszatérek a témára. Ez a rész a testre szabásról szól, bár nem igazán a beállításokra koncentrálok, hanem egy olvasott módszerre, amivel rendezetten tudjuk a beállításakolt tartani. Illetve pár olyan tippet is leírok, amit menet közben tapasztaltam meg, és bevált.

Koppány képe

Debian 11 fekete képernyő boot után

Épp a mai nap futottam ebbe bele és megosztom veletek, ha valaki így járna hogyan oldottam meg a helyzetet. Adott esetben Debian 11 rendszert telepítettem egy asztali gépre a netinst.iso segítségével. A rendszer települését követően a boot után fekete képernyő fogadott. Hamar kiderült, hiszen írta is a rendszer, hogy a videókártya a ludas. Hiányzott a firmware. Ez a gép AMD gpu-val van megáldva, melynek illesztője  non-free "zárt". Az alapvető netinst.iso ezeket az illesztőket nem tartalmazza.

kimarite képe

Cinnamon Kisalkalmazások mozgatása a panelen a DConf szerkesztő használatával

Előfordulhat az, hogy a Panelhez újonnan hozzáadott Kisalkalmazások nem a megfelelő helyen jelennek meg, és mozgatni sem tudod azokat a neked tetsző helyre.

kimarite képe

Világos és sötét téma időzített váltása a crontab segítségével

A rendszeren használt témákból létezik a világos és a sötét téma. Ha nappal a világos, este a sötét témát használnád, lehetőséged van a kettő között időzített váltásra, mégpedig a Cron segítségével.

Először is, keresd meg a használt témát és az annak megfelelő DConf útvonalat...

kimarite képe

A honlap működése 9. rész: Paste.ee | szöveg megosztása

Olykor a szöveges fájlok egészére, egy-egy adott részére vagy a parancsok és a parancssorok kimeneteire vonatkozóan kérjük azt, hogy mutasd meg nekünk, mert ezekből az információkból tudunk a probléma okára rájönni. Az információt feltétlen látni szeretnénk.

Ha képernyőképet készítesz, úgy sokkal nehezebb a dolgunk. Sokszor a hibajelenségre rá kell keresnünk, és bármilyen hihetetlen, gépelni nem igazán szeretünk. Ha szöveget kérünk, soha nem mutasd képen! ... ha képet kérünk, azt is mondani fogjuk.

Elmélet

Szöveges fájlok

kimarite képe

A világos és a sötét téma beállítása a Flatpak alkalmazásokban

Mit tudsz tenni, ha egy Flatpak alkalmazás nem a beállított rendszer témában jelenik meg, vagy nem követi a beállított sötét témát?

GTK3 téma

Először is, keress rá a GTK3 témákra.

flatpak search gtk3theme

Majd telepítsd valamelyik megtalált lehetőséget.

Világos téma

flatpak install flathub org.gtk.Gtk3theme.Yaru-light

Sötét téma

flatpak install flathub org.gtk.Gtk3theme.Yaru-dark

Qt téma

Először is, keress rá a Qt témákra.

ZSH telepítése Neofetch-csel

Szeretnéd kicsit kicsinosítani a terminált? Szeretnéd ha a rendszered adatait is kimutatná a terminál? Használd a ZSH-t.

A ZSH más néven Z shell, a Bourne Shell (sh) kibővített változata, rengeteg új funkcióval, valamint bővítmények és témák támogatásával. Mivel ugyanazon a héjon alapul, mint Bash, a ZSH-nak sok azonos tulajdonsága van, és az átállás könnyű

kimarite képe

A Pale Moon böngésző témázása: a sötét téma

A Pale Moon böngészőről itt olvashatsz: A Pale Moon böngésző telepítése

Sokan igénylik a világos és a sötét témák közötti váltást. Ennek kivitelezése nem is olyan nehéz, mint gondolnád.

A telepítés után a Pale Moon világos témával jelenik meg, azaz átveszi a rendszer által használt kinézetet, ami lehet világos vagy sötét.

SpaceVim

Spacevim? Lehet, hogy sokan nem is hallottatok róla, ahogy én sem. A Magyarch discord csatornáján hívta fel egyik társunk a figyelmet rá, és kipróbáltam. Megtetszett, így egy bemutató, figyelemfelhívó bejegyzést raktam össze. A megszokott mód most sem egy teljes gépkönyvet szeretnék készíteni, hanem csak rámutatni: ilyen is van. Ha megtetszik, hasznosnak találod, akkor használod, ha nem, akkor nem. Nekem nagyon bejött, bár az első pár használatnál nagyon idegesítőnek találtam. Más, mint az nvim vagy a vim csak önmagában használva.

kimarite képe

Thunderbird 78 OpenPGP titkosítással

A Thunderdbird 78-as kiadásától az OpenPGP támogatást már nem az Enigmail kiegészítő biztosítja, a levelező kiszolgálóba bekerült a végpontok közötti titkosítás, és a GNU Privacy Guard (GnuPG vagy GPG) használatát felváltotta az RNP.

kimarite képe

GL-Z - CPU és GPU rendszerfigyelő, illetve OpenGL és Vulkan információs alkalmazás

Az alkalmazás legújabb verziója jelenleg: GLZ_0.5.0.1_linux64
A GL-Z ingyenes és keresztplatformos alkalmazás, a GeeXLab alkalmazásra épül, és a Lua programnyelven írták.
Készítő: Geeks3D
Én azt gondolom, nagyon újat nem mutat, olykor részleteket sem jól, de ki lehet próbálni.

Használat

Egyszerű megjelenítés

Töltsd le innen a tömörítvényt: https://www.geeks3d.com/glz/

kimarite képe

GeeXLab - 2D/3D programozáshoz, játék fejlesztéshez használható alkalmazás

Az alkalmazás legújabb verziója jelenleg: 0.44.0.0
A GeeXLab a 2D/3D programozáshoz, a játék fejlesztéshez használható alkalmazás.
Készítő: Geeks3D

Használat

Töltsd le innen a tömörítvényt: https://www.geeks3d.com/geexlab/downloads/

Bontsd ki a tömörítvényt például a Letöltések könyvtárba.

Lépj be a Letöltések könyvtárba a kedvenc fájlkezelőd használatával.

kimarite képe

NVIDIA X Server Settings üres ablak és a panelról eltűnő nvidia-prime app a PRIME Intel power saving mode beállításakor

A zárt forráskódú Nvidia driver hibája (bug), hogyha az NVIDIA X Server Settings alkalmazásban, a  PRIME beállításokban - Intel iGP és Nvidia GPU együttállása esetén - az Intel power saving mode használatakor az NVIDIA X Server Settings újbóli megnyitásakor annak üres ablakát látod, illetve, a panelon nem jelenik meg az nvidia-prime kisalkalmazás.

kimarite képe

Billentyűzetkiosztás megjegyeztetése a LightDM esetén

A billentyűzetkiosztás a Billentyűzetek (írógép jellegű adatbeviteli eszközök) kialakítását írja le. A kialakítást több szemszögből lehet vizsgálni: a gombok elhelyezkedése, a feliratozások valamint a társított funkciók.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Billenty%C5%B1zetkioszt%C3%A1s

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára