Télre nyár – a Linux Mint „Tricia” vár

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.3 kiadását, amely a Tricia nevet kapta. Ahogy a 19-es kiadás is, a 19.3-as kiadás is az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Ez a kiadás tartalmazza a Cinnamon 4.4-et és a MATE 1.22 verzióit, az XFCE 4.14-t, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 3 „Cindy” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

A következő néhány oldalon elolvashatók az új verzió újdonságai, valamint kiadási megjegyzései:

Cinnamon asztali környezet

Rendszerkövetelmények

  • Memóriaigény: 1 GB RAM (2 GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
  • Háttértárigény: minimum 15 GB (20GB ajánlott),
  • Grafikus kártya legalább 1024×768 felbontással (alacsonyabb felbontásnál az ablak ALT gombbal mozgatható, ha nem fér el képernyőn),
  • DVD-meghajtó vagy USB port.

Főbb szoftverösszetevők

A Linux Mint 19.3-as, Tricia kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • Cinnamon 4.4 verzió (Cinnamon változat),
  • MATE 1.22 verzió (MATE változat),
  • Xfce 4.14 verzió (Xfce változat),
  • Linux kernel 5.0 verzió,
  • Ubuntu 18.04 programcsomagok.

MATE asztali környezet

Megjegyzések

  • A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
  • A 32 bites ISO lemezkép kizárólag BIOS üzemmódban indul el.
  • A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.

Frissítési figyelmeztetések

  • A BÉTA kiadásról frissíthet majd erre a végleges kiadásra, a Frissítéskezelőben már megjelentek az új csomagok.
  • A Linux Mint 19, 19.1 és 19.2 verzióról frissíthet a 19.3-as verzióra. A frissítés menetét a Linux Mint 19.3 megjelenésével itt olvashatják.

Xfce asztali környezet

További érdekes információk...

Letöltés

MATE (64 bit) letöltés

Cinnamon (64 bit) letöltés

XFCE (64 bit) letöltés

MATE (32 bit) letöltés

Cinnamon (32 bit) letöltés

XFCE (32 bit) letöltés

Hozzászólások

Úgy látszik, nem csak engem

#9 Egyébként pedig:

- Jobb klikk a panelen az ikon felett, Beállítások - > Beállítások.

- Csoportosított ablaklista felület, Általános. Ablakok csoportosítása -> KI.

- Öröm.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Két kérdés

Két kérdés:
1./ Be lehet-e állítani a filekezelőt (Nemo) úgy, hogy ne azt mutassa, hány tétel van a mappában, hanem a mappa méretét (ahogy a fájlokét is)?
2./ Lehet-e szerkeszteni a menüpanel baloldali sávját? Erre gondolok. Szeretnék új programot hozzáadni. Lehetséges valahogy?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Két kérdés

#10
1./ Listanézet -> a bal odali könyvtárak / mappák melletti nyilra kattintva mutatja a méretüket is.

2./ A Menüben lévő indító ikonra jobb katt, és választhatod hogy "Hozzáadás a kedvencekhez"
(Eltávolítani is hasonló módszerrel lehet: jobb katt.: -> "Eltávolítás a kedvencek közül")

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Két kérdés | Nemo

#10.1 1./ Listanézet -> a bal odali könyvtárak / mappák melletti nyilra kattintva mutatja a méretüket is.

Akkor ez fejlesztés, mert nekem ilyen lehetőség nincs (Cinnamon):

apt-cache policy nemo
nemo:
  Telepítve: 3.8.5-1+b1
  Jelölt:    3.8.5-1+b1
  Verziótáblázat:
 *** 3.8.5-1+b1 500
        500 http://httpredir.debian.org/debian buster/main amd64 Packages
        100 /var/lib/dpkg/status

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Két kérdés | Nemo

#10.1.1 Az Ubuntu Bionic régebbi,
https://packages.ubuntu.com/bionic/nemo
a Linux Mint újabb: nemo | 4.4.2+triciaax

Nna, de egy érdekesség :-). LMDE 4 csomagok:
http://packages.linuxmint.com/list.php?release=Debbie
Nem lehet messze a kiadás dátuma ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Két kérdés Két kérdés Két kérdés Két kérdés

#10.1

"1./ Listanézet -> a bal odali könyvtárak / mappák melletti nyilra kattintva mutatja a méretüket is."

Ezt nem értem, legalábbis nálam nem látok ilyesmit. Tudnál mutatni esetleg egy screenshot-ot róla?

A "kedvences" infót köszönöm, működik!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Két kérdés Két kérdés Két kérdés Két kérdés

#10.1.2 https://ibb.co/kmT8xcY ..... https://ibb.co/jVK60MX

Vagy félreértem hogy mit szeretnél.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, ez nálam is így van, de

Igen, ez nálam is így van, de nem ezt szeretném. Ha lenyitod a nyilat, akkor a fájlok mellett valóban a méretük van, de a mappák mellett nem. Engem az érdekelne, hogy be lehet-e állítani azt, hogy a mappák mellett is a méretük legyen és ne az, hogy hány tétel van bennük.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, ez nálam is így van...

#11 Engem az érdekelne, hogy be lehet-e állítani azt, hogy a mappák mellett is a méretük legyen és ne az, hogy hány tétel van bennük

Erre a Lemezhasználat-elemző való, (Adminisztráció menüpont alatt), abban látható mappák mérete is, valamint az is tapasztalható, hogy mennyi ideig tart ezt kiszámítani. Nem lenne jó, ha a fájlkezelő folyton számolgatná a mappák méretét, ezt még a fájlmenedzser programok sem teszik, csak külön parancsra, és egyszeri futtatással. Folyamatos méret frissítés ott sincs.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen, ez nálam is így van...

#11.1 Nem lenne jó, ha a fájlkezelő folyton számolgatná a mappák méretét

A bélyegképek megjelenítése is hasonló történet.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, ez nálam is így van... Igen, ez nálam is így van...

#11.1 Anno mikor még Win-en toltam, a Total Commanderben ezt be lehetett állítani.

Megnéztem a Lemezhasználat-elemző-t, ez egy pillanat alatt kiírta az összes, akár sok GB-os méretet is. Ha ez tudja, akkor furcsa, hogy a fájlkezelő meg nem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, ez nálam is így van... Igen, ez nálam is így van...

#11.1.2 Ezt Windows és Linux alatt is be lehet állítani a a Double Commanderben, a módszer hasonló mint a TC-ben.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, ez nálam is így van, de Igen, ez nálam is így van, de

#11

#11 Tudom, nem erre gondolsz, de van ilyen lehetőség is.:

sudo du -sh /home/felhasználónév/*

Ez némi számolgatás után kiírja felhasználó gyökerében lévő mappák méretét.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

[Kernel-packages] [Bug 1860306] Re: Linux kernel 5.3.0-26 breaks

Using dkms manually:
sudo dkms install -m nvidia -v 390.116  -k 5.3.0-26-generic
DKMS make.log for nvidia-390.116 for kernel 5.3.0-26-generic (x86_64)
lundi 20 janvier 2020, 22:05:02 (UTC+0100)
make[1] : on entre dans le répertoire « /usr/src/linux-headers-5.3.0-26-generic 
»
test -e include/generated/autoconf.h -a -e include/config/auto.conf || (        
        \
echo >&2;                                                       \
echo >&2 "  ERROR: Kernel configuration is invalid.";           \
echo >&2 "         include/generated/autoconf.h or include/config/auto.conf are 
missing.";\
echo >&2 "         Run 'make oldconfig && make prepare' on kernel src to fix 
it.";      \

-- 
You received this bug notification because you are a member of Kernel
Packages, which is subscribed to linux in Ubuntu.
https://bugs.launchpad.net/bugs/1860306

Title:
  Linux kernel 5.3.0-26 breaks nvidia driver

Status in linux package in Ubuntu:
  Confirmed

Bug description:
  Upon installation of kernel update 5.3.0.26.95, after a reboot,
  Second screen would not come on and nvidia control panel was missing majority 
of options
  Graphics driver settings could not be changed and upon reinstallation attempt 
of nvidia driver 390, installation failed and drivers became corrupted. Ended 
up reinstalling OS, but discovered later that booting in an older kernel fixed 
the issue. 

  VERSION.LOG:

  Ubuntu 5.0.0-32.34~18.04.2-generic 5.0.21

  Release:

  Description:  Linux Mint 19.3 Tricia
  Release:      19.3

A javításig használd ezt a telepítőt (Xfce):
https://linuxmint.hu/comment/34107#comment-34107

Letöltési lehetőség:
https://drive.google.com/file/d/1Ict-3MCDPyDVf6N9xdtzeA1RKzsdngbO/view?usp=sharing

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Oldalak