A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.1 BÉTA kiadását, amely a Tessa nevet kapta. Ahogy a 19-es kiadás is, a 19.1-es kiadás is az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Ez a kiadás tartalmazza a Cinnamon 4.0-t és a MATE 1.20 nemrég megjelent verzióit, az XFCE 4.12-t, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egy időben a LMDE 3 „Cindy” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

Újdonságok
Az új kiadás számos apróbb és nagyobb újdonságot hoz. Az újdonságokról többet az elmúlt havi hírlevelekben lehet megtudni:
- Augusztus havi hírlevél: LMDE 3, Szoftverforrások, Mint-Y téma kontrasztja;
- Szeptember havi hírlevél: Nemo gyorsulása, XappStackSideBar, Szoftverforrások, nyelvi támogatás fejlesztése, Szövegszerkesztő;
- Október havi hírlevél: Mint-Y, állapotjelző ikonok, XApp, Cinnamon 4.0.
Rendszerkövetelmények
- Memóriaigény: 1 GB RAM (2 GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
- Háttértárigény: minimum 15 GB (20GB ajánlott),
- Grafikus kártya legalább 1024×768 felbontással (alacsonyabb felbontásnál az ablak ALT gombbal mozgatható, ha nem fér el képernyőn),
- DVD-meghajtó vagy USB port.
Főbb szoftverösszetevők
A Linux Mint 19.1-es BÉTA, Tessa kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:
- Cinnamon 4.0 verzió (Cinnamon változat),
- MATE 1.20 verzió (MATE változat),
- Linux kernel 4.15 verzió,
- Ubuntu 18.04 programcsomagok.
Megjegyzések
- A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
- A 32 bites ISO lemezkép kizárólag BIOS üzemmódban indul el.
- A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.
Frissítési figyelmeztetések
- Ez a BÉTA kiadás kritikus hibákat tartalmazhat, ezért ezt a kiadást csak tesztelési céllal használja, annak érdekében, hogy visszajelzéseivel segíthesse a Linux Mint fejlesztőcsapatát. Így a fejlesztők még a végleges kiadás előtt javíthatják a felmerülő hibákat.
- A BÉTA kiadásról frissíthet majd a végleges kiadásra.
- A Linux Mint 19 verzióról frissíthet a 19.1-es verzióra. A frissítés menetét a Linux Mint 19.1 végleges verziójának megjelenése utáni hónapban teszik közzé a fejlesztők.
Hibajelentés
- Kérjük jelentse a talált hibákat a projekt github oldalának hibajegykezelőjébe lehet felvenni.
- Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
- A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
- Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
- Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
- A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.
- Látogassa meg a fejlesztési terveinket tartalmazó oldalt: https://github.com/linuxmint/Roadmap ahol figyelemmel kísérheti a fejlesztés menetét a BÉTA és a végleges változat között.
Letöltés
MATE (64 bit) letöltés
- Torrent https://torrents.linuxmint.com/torrents/linuxmint-19.1-mate-64bit-beta.iso.torrent
- World EvoWise CDN
Cinnamon (64 bit) letöltés
- Torrent https://torrents.linuxmint.com/torrents/linuxmint-19.1-cinnamon-64bit-beta.iso.torrent
- World EvoWise CDN
XFCE (64 bit) letöltés


Hozzászólások
Sylvia?
Beküldte IG -
Értékelés:
Sylvia? :)
Javítom itt az első bekezdés, első mondatát
Beküldte kimarite -
Értékelés:
A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 19.1 BÉTA kiadását, amely a Tessa nevet kapta.
Tesztelem virtuális gépen.
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Tesztelem virtuális gépen. KDE-t nem sikerült telepíteni. Amúgy az XFCE-vel gyors, stabil. Akinek nincs helye Timeshift mentésre (amíg ez nincs, addig nem működik a csomagfrissítés), az terminalban adja ki a következő parancsot: sudo touch /etc/timeshift.json
Tesztelem virtuális gépen.
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Szia, a KDE-t milyen módszerrel próbáltad, ha nem sikerült telepíteni és mi volt a gond? Csomagfüggőség, kimenet ... .
Még nem teszteltem virtuális gépen.
Tesztelem virtuális gépen.
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
A kubuntu-desktop nem telepíthető mert olyan csomagra van szüksége, ami hiányzik a rendszerről.
Tesztelem virtuális gépen.
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Nekem elsőre a PPA jutott az eszembe, megnéztem, milyen lehetőség van, persze, még nem próbáltam ki.
Tesztelem virtuális gépen.
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
PPA-val is ugyanaz volt a helyzet. Követtem ezt https://linuxhint.com/install_kde_linux_mint_19/ erre kaptam a fenti hibaüzenetet. Majd megnéztem ezt is https://www.tecmint.com/install-kde-plasma-5-in-linux/ de a leírás a 18.x-re vonatkozik, ennek ellenére kipróbáltam, és itt is kielégítetlen csomagfüggőség miatt hiúsult meg a telepítés.
Tesztelem virtuális gépen.
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Hm.
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa”
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Megjelent. LM 18.3-ról lehet-e majd frissíteni a frissítéskezelőből 19.1-re, vagy csak megint bűvészkedéssel?
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa”
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Először mindig a fő kiadásra kell frissíteni, azaz a Linux Mint 19 kiadásra. Ha a 18.3 kiadásról szeretnél „lépni”.
Nézz rá erre a történetre:
A Linux Mint 19 kiadásról a 19.1 kiadásra frissítés akkor lesz lehetséges, ha a mintupdate (Frissítéskezelő) alkalmazás frissítése elérhető lesz. A pontos dátumát ennek nem tudom.
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa”
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Valóban, verziófrissítés kell először, és utána pontfrissítés. Az utóbbi nagyon könnyű, az előbbi annyira nem magától értetődő, és általában terminal nélkül nem hajtható végre. A pontfrissítésről is várható hivatalos blogposzt, azután már bátran lehet a 19.1-et telepíteni.
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa”
Beküldte kimarite -
Értékelés:
A Linux Mint 19.1 BETA verzióról már lehet frissíteni a stabil kiadásra:
(Upgrade instructions:)
Announcements will be made shortly with instructions on how to upgrade from Linux Mint 19.
If you are running the BETA, perform a system snapshot, use the Update Manager to apply available updates, run the following commands and reboot:
Forrás: https://blog.linuxmint.com/
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa”
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Már lehet frissíteni 19-ről 19.1-re.
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Igen. Most jöttem haza, és tényleg lehet:
Más látszott, *-kernel-dev alkalmazás (mint biztonsági frissítés), de én mindig a Frissítés rádiógombra nyomok először, erre jött a képen látható látvány,
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
A szlovák mirror szerverek gyorsabbak? :) Én mindig a main szervert használom. :)
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Itt van a tükrök listája, innen ki lehet választani a neked megfelelőt. Látható a sebességük és az aktualitásuk is (mennyire naprakészek):
https://launchpad.net/ubuntu/+archivemirrors
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa”
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Frissítettem én is a külső HDD-re telepített LM 19 Xfce-t 19.1-re. Azt azért nem értem, miért foglal olyan sok helyet, amikor alig telepítettem néhány programot, és a rendszert is megtisztítottam a sallangoktól. A GParted, Rendszerfigyelő, Chrome, qBittorrent van utólag telepítve. A Firefoxot, Hexchatet, Thunderbirdöt eltávolítottam. A rendszer által ajánlott legújabb kernelt telepítettem (4.18.0-13), a többit töröltem. Mindezt végrehajtva, 15,4 GB a foglalt hely (ebből 2 GiB a swap).
Szerk.: Látom már, mi foglalja a helyet: a Timeshift mentései (tudom, nem célszerű a gyökérkönyvtár a mentéshez, de ez egy tesztrendszer). Törölve a mentéseket, már csak 8,2 GB a foglalt hely (ebből 2 GiB a swap).
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Ez a telepítési méret a mai modern Linux disztribúcióknál nagyjából reális, bár az XFCE desktopnál egy kicsit én is sokallom.
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Tudom, de nekem még Debiannál is elég gyors volt a fő tükör.
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Látom már, mi foglalta a helyet: a Timeshift mentései. Törölve, már csak 8,2 GB a foglalt hely (ebből 2 GiB a swap).
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Látom már, mi foglalta a helyet: a Timeshift mentései. Törölve, már csak 8,2 GB a foglalt (ebből 2 GiB a swap).
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Látom már, mi foglalja a helyet: a Timeshift mentései. Törölve, csak 8,2 GB a foglalt (ebből 2 GiB a swap).
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
Látom már, mi foglalja a helyet: a Timeshift mentései (tudom, nem célszerű a gyökérkönyvtár a mentéshez, de ez egy teszrendszer). Törölve a mentéseket, már csak 8,2 GB a foglalt hely (ebből 2 GiB a swap).
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte thyeby -
Értékelés:
Nem tudom, én honnan szedtem, hogy a 19.1 már nem béta?
Egyébként
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa”
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Nálam sok alkalmazás van telepítve:
Most a BRTFS fájlrendszert próbálom. Korábban Ext4 volt.
Sajnos, valami lehet a HDD-vel, cserére érett, nem szabad telíteni.
(https://linuxmint.hu/comment/24514#comment-24514)
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Nagyjából ez a leggyorsabb Budapesten, és „ebben” a kerületben. És stabil. Nincs messze sem. :-)
Megjelent a Linux Mint 19.1 „Tessa” és frissíthető
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Az elég gyors. :-D
Vélemény
Beküldte mijotu -
Értékelés:
Körülbelül 1 éve hsználok Linux mint-t.
Jelen verzió élesbe van fenn a gépemen 19.1 Tessa.csak pozitivat tudok rola mondani,minden tekintetben.
Gratulálok a fejlesztöknek szerintem ez szuper lett,a nagyméretü panel megnyerö.