1973. január 8-án indította a Szovjetunió a Luna 21 űrszondát, amely jelentős lépésvolt az emberiség holdkutatásának történetében. A sikeres leszállás után a misszió a második szovjet holdjárót, a Lunohod 2-t helyezte a Hold felszínére, amely a bolygónk kísérőjének további tudományos felfedezésére szolgált. A Luna 21 célja nem csupán a Hold felszínének feltérképezése volt, hanem a Lunohod 2 technológiai képességeinek demonstrálása is. A holdjáró kifinomultabb és gyorsabb volt elődjénél, a Lunohod 1-nél. A következő főbb tulajdonságai emelhetők ki:
- Tömeg: Körülbelül 840 kg
- Napelemek: A holdi nappal során működtette a rendszereket, míg az éjszakák alatt zárófedéllel védte a belső komponenseket a szélsőséges hidegtől.
- Távirányítás: Földi irányító csapat vezérelte, ami lehetővé tette a precíz mozgást és méréseket.
- Tudományos műszerek: Kamerák, spektrométerek és más érzékelők gyűjtöttek adatokat a holdi környezetről.
A Lunohod 2 körülbelül 37 kilométert tett meg, ezzel a valaha volt legnagyobb távolságot megtett holdjáróvá vált a 20. században. Az általa készített fényképek és talajminták elemzése új információkat nyújtott a holdi talaj szerkezetéről és a Hold geológiájáról. Emellett segítette a későbbi holdi missziók tervezését és technológiai fejlesztését. A Luna-program, amelynek része volt a Luna 21 is, meghatározó szerepet játszott a hidegháború űrversenyében. Míg az Egyesült Államok a személyzetes Apollo-küldetésekkel érte el sikereit, a Szovjetunió robotizált missziói mélyítettek el olyan technológiákat, amelyek az automatikus felfedezések alapjait teremtették meg.
