Frissítés a Linux Mint 21-es verzióra

kami911 képe

Általános információk

  • A Linux Mint 21-es verzió végleges kiadása hibákat tartalmazhat, ezért ezt a kiadást csak tesztelés után kezdje el használni éles környezetben. A visszajelzéseivel kérjük segítse a Linux Mint fejlesztőcsapatát, a Linux Mint jobbá tételé érdekében!
  • Frissíthet a 21 BÉTA kiadásról, illetve a 20.3 verzióról 21 végleges kiadására.

Bevezetés a rendszermegújításba

Ez a bemutató elmagyarázza, hogyan lehet frissíteni a Linux Mint újabb, 21-es verziójú kiadására.

Általános megfontolások

Szükség van a rendszermegújításra?

Ha a dolgok jól működnek, és elégedett a jelenlegi rendszerével, akkor nincs szükség frissítésre.

A Linux Mint új verziója 6 havonta jelenik meg. Általában új funkciókkal és fejlesztésekkel érkezik, de semmi baj nincs azzal, ha megmarad a már meglévő kiadásnál. Sőt, néhány kiadást kihagyhat, és maradhat annál a verziónál, amelyik Önnek a leginkább megfelel. Azonban arra figyeljen, hogy ne fusson ki szoftvere a terméktámogatás időszakából, amely az új Linux Mint kiadások esetén minimum 3 és maximum 5 év. A kiadások az első fél évben teljes támogatást élveznek, majd a következő verzió után már fél évig az új verzió kapja meg a fejlesztők teljes figyelmét.

Fontos szempontok

A legfontosabb dolgok a frissítéssel kapcsolatban a következők:

  • Kiemelten fontos, hogy az adatai biztonságban legyenek
  • Nagyon fontos, hogy a frissítés végén egy teljesen működőképes rendszerrel rendelkezzen

Az Ön személyes adatai a legértékesebbek a számítógépén. Ha bármi történik, és tönkremegy az operációs rendszere, az nem nagy probléma, a számítógép újratelepíthető azzal a rendszerrek. Ha elveszíti az adatait, azt csak biztonsági másolatokból lehet visszaállítani.

Ennek megfelelően az első dolog, amit meg kell tenni, hogy biztonsági másolatot készít az adatairól.

Rendszermegújítási előkészületek

Először frissítse a gyorsítótárat, és telepítse a Rendszermegújító eszközt a következő parancsok terminálba történő beírásával:

apt update
apt install mintupgrade

A frissítés végrehajtása

Ezután írja be a következő parancsot a Rendszermegújító eszközt elindításához:

sudo mintupgrade

Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.

Ha a Rendszermegújító eszköz elkészült, és a frissítés sikeres volt, távolítsa el a Rendszermegújító eszközt, és indítsa újra a számítógépet a következő parancsok terminálba történő beírásával:

apt remove mintupgrade
sudo reboot

Ez egy jelentős frissítés. Több órát is igénybe vehet a végrehajtása. Ne szakítsa meg a folyamatot.

Megkérjük, hogy legyen aktuális ismeretei a rendszermegújításról, legyen rendszere naprakész, és készítsen rendszerpillanatképeket. Ne siessen, ne rövidítse le a műveleteket.

Ne tétovázzon segítséget kérni, ha kérdései vannak, vagy ha a frissítéssel kapcsolatban problémái adódnak.

Hibaelhárítás

A Rendszermegújító, azaz mintupgrade telepítése

Ha nem találja a mintupgrade-ot a tárolók között, váltson az alapértelmezett Linux Mint tükörre, és frissítse az APT gyorsítótárát.

A rendszerindítás javítása

  • Ha a számítógép már nem indul el, indítsa el számítógépét egy live Linux Mint 21 ISO-ról.
  • Az élő munkamenetből indítsa el a Boot Repair programot, és használja azt a bootolási sorrend javítására.
  • Ha ez nem működik, bootoljon újra az élő Linux Mint iso lemezről, és indítsa el a Timeshiftet.
  • A Timeshift képes átvizsgálni a meghajtókat az élő munkamenetből, és onnan visszaállítani a pillanatfelvételt.

Megjegyzések

  • A frissítés az /etc/ állományokat alapértelmezett konfigurációs fájlokkal írja felül. A fájlokat a frissítés előtt készített Timeshift pillanatkép segítségével egyenként is visszaállíthatja.
  • A lightDM-beállítások visszaállításához futtassa a Login Window konfigurációs eszközt (sudo lightdm-settings).

Hozzászólások

Frissítés a Linux Mint 21-es verzióra

Upgrade-eltem, bár ne tettem volna. Timeshift-mentést készíttetett, majd egy csomó dolgot kikapcsoltatott, törölt. A frissítés lezajlott, de újraindítás nem indult el az új rendszer. Még jó, hogy a qt-fsarchiverrel volt egy vasárnapi mentésem, amivel visszaállítottam a működő rendszert. Ilyenkor jó, ha a /home másik partíción van, mert az alkalmazások beállításai megmaradnak.
Más módszerrel kell a közeljövőben upgrade-elni: simán telepíteni kell az új rendszert a rendszerpartícióra (formázással), majd az alkalmazásokat újra kell telepíteni - a beállítások megőrződnek a /home-on.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Frissítés a Linux Mint 21-es verzióra

#1
Én már ezt végigjátszottam áprilisban amikor az Ubuntu 20.04.4-ról frissitettem az Ubuntu 22.04-re,majd két hónapig teszteltem,hogy együtt tudok-e élni az új rendszerrel,és olyan sok kompromisszumot kellett kötnöm,hogy inkább visszatértem az Ubuntu 20.04.4-re.(Kompromisszumok pl:5.0.3-as Wine frissült a 6.0.3-ra, következmény a wine-os programjaim egy része nagyon lassan indul 7 másodperc helyett 2 perc!!,és van amelyik el sem indult,a régebbi wine-ra pedig nem lehet visszatérni,Audacity frissebb verziója nekem nem felel meg, a 2.2.2-es re szintén nem lehet visszatérni,és számos esetben hasonlókat tapasztaltam,ami még betett az az os-prober, systemd-oomd, libfuse könyvtár hiánya,úgyhogy én ezt a verziót végleg elengedtem,beleértve a Mint 21-et is.Nálam alap,hogy a Home külön partición van,és csak az Fsarchivert használom rendszermentésre,és visszaállitásra,mert akkor is használható ha nem indul el e rendszer.Úgy csináltam meg,hogy az SD kártya egy 2gb-os particiójára van telepitve az Fsarhiver,ha menteni kell,vagy visszaállitani akkor az SD káryáról inditom az Fsarchivert,és visszaállitom,vagy mentem a működö rendszert,ezt a módszert használom már öt éve,és még soha sem volt vele gondom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Frissítés a Linux Mint 21-es verzióra

#1.1 Nálam két rendszer van: az sda-n MX Linux, az sdb-n Linux Mint. A grubot az MX Linux készítette - elképzelhető, hogy kellett volna egy update-grub (az MX-en) az új rendszer miatt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Tisztán telepítettem egyedül

Tisztán telepítettem egyedül egymagában 1db. SSD-re kíváncsiságból tesztelni, eddig LMDE 5-öt használtam meg MX Linuxot. Meglepett mennyire stabil a rendszer. Hibát nem találtam csak apró lényegtelen hiányosságot. Ebook reader csak a calibre fut rendesen minden Linuxon, viszont igen nagy méretű a Foliate kisebb és jobban használható. De a Foliate telepítés után nem nyitja meg rendesen az ekönyvet, ez ArchLinuxon is így van. MXLinuxon alapból telepítve van és hibátlan. Hiányolom ezt a kis megszokott programot. Van egy másik is. Ez https://github.com/Fushko/gammy a pici brighness control. Az MXLinux Synaptic csomagkezelőjében már megtalálható meg az ArcoLinuxéban is. A Redshifnél sokkal jobb.  https://www.linuxuprising.com/2019/08/gammy-adaptive-screen-brightness-t... Itt az új 21. Minten még a régi QRedshiftet használom kényszerből, a fentebb említett Gammy nem települ rendesen. Ez a két szoftver hiányzik( legalábbis nekem), a tisztelt fejlesztők figyelmébe ajánlva. Ettől függetlenül a Vanessa nagyon jól sikerült, csak ajánlani lehet.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Tisztán telepítettem egyedül

#2 Milyen gondok miatt nem telepíthetőek az alkalmazások? Hibaüzenet? Akár új topikba..

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az itt https://github.com

Az itt https://github.com/Fushko/gammy leírtak alapján járok el, a kibontott fájlok (tar.gz) a letöltésekben. Megnyitom a terminált a letöltéseken belül, bemásolom a honlapról amit kell és nem települ. Ezt megcsináltam Debianon (MXLinux) és ott gond nélkül települt, még Windows 11-en is. Itt az új (Ubuntu alapú) Minten ez nem megy. Pedig nagyon okos pici program ez a gammy. MX Linuxon is a honlapon leírtak alapján jártam el, sikerrel majd néhány hétre rá megjelent a Sypnaptic-ban is. ArcoLinuxon is alapból bent van, a programozók betették a szoftvertárolóba. Mint 21-en még hiányzik, talán tesztelik és bekerül majd. Kérdésed " Milyen gondok miatt nem telepíthetőek az alkalmazások? "A terminálba bemásoltak után nem települ. Error-t jelez hiányzó fájlokat.  Nem fogadja el a rendszer.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az itt https://github.com...

#3 és nem települ

A terminálba bemásoltak után nem települ. Error-t jelez hiányzó fájlokat.  Nem fogadja el a rendszer.

Gondoltam, hejj :-). Részletek új topikban?
Milyen error, milyen fájlok...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az itt https://github.com Az itt https://github.com

#3

#3

Mint 21 live Cinnamon
- Telepítettem: g++: https://ubuntu.pkgs.org/22.04/ubuntu-main-amd64/g++_11.2.0-1ubuntu1_amd6...
- Telepítettem a "git"-et
- Telepítettem az ajánlott Ubuntu/Debian packages: (sudo apt install build-essential ... stb.)

Ezek után futtattam a "To install:" parancsokat.

https://ibb.co/mCXwPhY


 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az itt https://github.com | g++

#3.2 A g++ általában nem alapértelmezetten telepített csomag,
https://packages.ubuntu.com/search?suite=jammy&searchon=names&keywords=g%2B%2B
viszont a forgatáshoz kellhet.

sudo apt-get install g++

... https://www.youtube.com/watch?v=dJBHFuA9Vl4

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

gammy

Megpróbálom újra és feltöltöm a Terminal képét, pici időt kérek Kimarite.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

gammy

#4 #5 Képet nem kértem, és nem is szokás.

Olykor a szöveges fájlok egészére, egy-egy adott részére vagy a parancsok és a parancssorok kimeneteire vonatkozóan kérjük azt, hogy mutasd meg nekünk, mert ezekből az információkból tudunk a probléma okára rájönni. Az információt feltétlen látni szeretnénk.

Ha képernyőképet készítesz, úgy sokkal nehezebb a dolgunk. Sokszor a hibajelenségre rá kell keresnünk, és bármilyen hihetetlen, gépelni nem igazán szeretünk. Ha szöveget kérünk, soha nem mutasd képen! ... ha képet kérünk, azt is mondani fogjuk.

Olvasd el:
https://linuxmint.hu/blog/2021/10/a-honlap-mukodese-9-resz-pasteee-szoveg-megosztasa

Vélhetően függőségi probléma. Más elfoglaltságban vagyok...
Jó lenne új topikot nyitni, és ott teljes kimenet, meg az, hogy melyik parancsé a kimenet.
Mert azért, hogy megtalálja más is....
Topik címe: gammy (Fushko GitHub) | Linux Mint 21
___
(figyelj arra, hogy a téma egyértelmű legyen. Ha új kérdésed van, írj egy új bejegyzést és ez egy nyitott bejegyzésként lesz látható a fórumon, ne pedig egy meglévő témakörhöz írj hozzá. *)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megoldva. Kicsit másként de

Megoldva. Kicsit másként de sikerült. Elnézést kérek a képért, már itt sem vagyok...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Megoldva. Kicsit másként de

#6 Mármint ez. De hogyan: a megoldás?

Megpróbálnál -úgy általában- [sokkal] bőbeszédűbb lenni? ;)
Azt hiszem (tudom), hogyha itt kértél tanácsot, akkor a megoldást is kiérdemelnénk.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Rendszermegújító

Hali! No csak meg próbáltam telepíteni mivel a frissítéskezelőben még mindig nem jelent meg.

Sajna azt írja hogy :"a következő csomagokat vissza kell állítani a hivatalos verziókra "

a kdnlive meg a libreoffice-val van problémája !

Sehogy nem tudtam alapba tenni vagy úgy kitörölni ezeket,hogy ne írja ki ezt a hibát! A terminálban ezt írja a javítás gomb után:

E: Unable to correct problems, you have held broken packages.
Error - Return code: 100
Mi a teendő?

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Honnan szedi le a rendszer az

Honnan szedi le a rendszer az alkalmazásokat, és melyik van telepítve...

Mutass kimenetet:

apt-cache policy "kdenlive" "libreoffice"

Ha PPA-ról származnak, akkor vissza kell állni tényleg a hivatalos verzióra.

Most a Linux Mint 20.3-as kiadást használod?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Honnan szedi le a rendszer az

#8 ~$ apt-cache policy "kdenlive" "libreoffice"
kdenlive:
  Telepítve: 4:22.04.3-1~ubuntu20.04.1
  Jelölt:    4:22.04.3-1~ubuntu20.04.1
  Verziótáblázat:
 *** 4:22.04.3-1~ubuntu20.04.1 500
        500 http://ppa.launchpad.net/kdenlive/kdenlive-stable/ubuntu focal/main amd64 Packages
        100 /var/lib/dpkg/status
     4:19.12.3-0ubuntu1 500
        500 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal/universe amd64 Packages
libreoffice:
  Telepítve: 1:7.3.6~rc2-0ubuntu0.20.04.1~lo1
  Jelölt:    1:7.3.6~rc2-0ubuntu0.20.04.1~lo1
  Verziótáblázat:
 *** 1:7.3.6~rc2-0ubuntu0.20.04.1~lo1 500
        500 http://ppa.launchpad.net/libreoffice/ppa/ubuntu focal/main amd64 Packages
        100 /var/lib/dpkg/status
     1:7.3.5-0ubuntu0.22.04.1~bpo20.04.1 100
        100 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal-backports/universe amd64 Packages
     1:6.4.7-0ubuntu0.20.04.4 500
        500 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal-updates/universe amd64 Packages
        500 http://security.ubuntu.com/ubuntu focal-security/universe amd64 Packages
     1:6.4.2-0ubuntu3 500
        500 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal/universe amd64 Packages
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Honnan szedi le a rendszer az

#8.1 Próbáld ezt:

sudo apt-get install --reinstall kdenlive=19.12.3-0ubuntu1 libreoffice=7.3.5-0ubuntu0.22.04.1~bpo20.04.1

Kimenet?

De nem egy csomag van telepítve a PPA-ról, úgyhogy lehet, így nem fog menni.

Lehet „próbálkozni” az aptitude-dal,

sudo aptitude install kdenlive=19.12.3-0ubuntu1 libreoffice=7.3.5-0ubuntu0.22.04.1~bpo20.04.1

de még jobb, ha megnyitod a Synaptic csomagkezelő-t, majd

Eredet > megkeresed a Kdenlive PPA-t > Csomag > Verzió kényszerítés > Alkalmaz

Majd ugyanez a LibreOffice PPA-nál feltüntetett, telepített csomagok tekintetében.

vagy ppa-purge.

sudo apt-get install ppa-purge

... és innen olvasva -Reverting applications to the official version provided by Ubuntu- megcsinálod, amit látsz.
https://itsfoss.com/ppa-purge/

De egyébként, ha a Synaptic-ban a Beállítások > Tárolók úton kikapcsolod a két PPA-t, és nyomsz egy frissítést, simán mennie kéne a csomag öregbítésnek. Ugyanígy majdnem a Szoftverforrások segítségével kivitelezve. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Honnan szedi le a rendszer az

#8.1.1 Semmi változás

a ppa-ba már nincs semmi

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Honnan szedi le a rendszer az | ppa-purge

#8.1.1.1 Kapcsold vissza a tükröket (PPA), majd csináld ezt:

sudo apt-get install ppa-purge
sudo apt-get update
sudo ppa-purge ppa:kdenlive/kdenlive-stable
sudo ppa-purge ppa:libreoffice/ppa
apt-cache policy "kdenlive" "libreoffice"

A kimeneteket egy, az egyben a paste.ee oldal által oszd meg (használatának leírása az aláírásomban, lejáratot ne adj meg).

A kikapcsolás (PPA tükrök) olykor nem működik... (úgy emlékeztem, működik)

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Honnan szedi le a rendszer az | ppa-purge

#8.1.1.1.1 Ezeket megcsináltam .Hogyan tovább?

Ezeket írja:

 sudo ppa-purge ppa:kdenlive/kdenlive-stable
Updating packages lists
PPA to be removed: kdenlive kdenlive-stable
Warning:  Could not find package list for PPA: kdenlive kdenlive-stable

 

sudo ppa-purge ppa:libreoffice/ppa
Updating packages lists
PPA to be removed: libreoffice ppa
Warning:  Could not find package list for PPA: libreoffice ppa

 

$ apt-cache policy "kdenlive" "libreoffice"
kdenlive:
  Telepítve: 4:22.04.3-1~ubuntu20.04.1
  Jelölt:    4:22.04.3-1~ubuntu20.04.1
  Verziótáblázat:
 *** 4:22.04.3-1~ubuntu20.04.1 100
        100 /var/lib/dpkg/status
     4:19.12.3-0ubuntu1 500
        500 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal/universe amd64 Packages
libreoffice:
  Telepítve: 1:7.3.6~rc2-0ubuntu0.20.04.1~lo1
  Jelölt:    1:7.3.6~rc2-0ubuntu0.20.04.1~lo1
  Verziótáblázat:
 *** 1:7.3.6~rc2-0ubuntu0.20.04.1~lo1 100
        100 /var/lib/dpkg/status
     1:7.3.5-0ubuntu0.22.04.1~bpo20.04.1 100
        100 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal-backports/universe amd64 Packages
     1:6.4.7-0ubuntu0.20.04.4 500
        500 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal-updates/universe amd64 Packages
        500 http://security.ubuntu.com/ubuntu focal-security/universe amd64 Packages
     1:6.4.2-0ubuntu3 500
        500 http://archive.ubuntu.com/ubuntu focal/universe amd64 Packages

 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Honnan szedi le a rendszer az | ppa-purge

#8.1.1.1.1.1 Ahhoz, hogy törölni tudd a PPA-t az alkalmazással, vagyis a csomagokat onnan, először be kell kapcsolni a két PPA-t, majd apt-get update. És eztán tudja töröli a PPA-kat a ppa-purge, és öregbíti a csomagokat a neked (Frrissítéskezelőnek) megfelelő verzióra.

Az első mondat:

Kapcsold vissza a tükröket (PPA), majd csináld ezt:

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

PPA-k kikapcsolása | válasz connor fórumtársunknak

Telepítsd a Rendszermegújító alkalmazást,

sudo apt-get install mintupgrade

majd indítsd el.

sudo mintupgrade

Nyisd meg a hamburger menüből a beállításokat.

Hagyj mindent bekapcsolva.
Ha nincs elegendő szabad hely akkor -a saját felelősségedre- a Timeshift mentést kikapcsolhatod.

Ha a Külső csomagok ellenőrzésénél a Javítás vagy az Ellenőrzés elem megnyomása után a Rendszermegújító alkalmazás ablakában a

A következő csomagokat vissza kell állítani a hivatalos verziókra:
(és itt egy felsorolás szerepel)
Ezek a csomagok konfliktust okozhatnak.

illetőleg, a terminálban ezt látod,

Error - return code: 100

akkor...

Telepítsd a ppa-purge alkalmazást (én azt hittem tényleg, hogy sokkal többet tud).

sudo apt-get install ppa-purge

A sikeres javításhoz -ami tulajdonképpen csomag eltávolítás- a Szoftverforrások alkalmazásban a PPA elemnél kapcsold BE az összes PPA-t, majd frissítsd a rendszert ugyanitt.

Futtasd a ppa-purge alkalmazást az ütközést okozó PPA források tekintetében.

Példa:

sudo ppa-purge ppa:kdenlive/kdenlive-stable
sudo ppa-purge ppa:libreoffice/ppa

Mi a jelenség?
Azt látod, hogy a LibreOffice és a Kdenlive alkalmazás teljességgel eltávolításra került, de nem kerül telepítésre a hivatalos tükörről származó párjuk. Nahát.
És még azt látod -ha jól megnézed, milyen csomagokat lettek törölve- hogy a VLC alkalmazás is törölve lett.
Még azt is láthatod, néhány függőség is eltávolításra került, de semmi komoly, tehét például az asztali környezet (most a Cinnamon) sem...
Na most, azért érdemes ezeket az alkalmazásokat visszatelepíteni.
Ha be vannak kapcsolva a PPA-k (igen), akkor megint onnan kerülnének telepítésre.
Ezért, a Szoftverforrások alkalmazásban a PPA elemnél kapcsold KI az összes PPA-t, majd frissítsd a rendszert ugyanitt.
Telepítsd újra az alkalmazásokat.

sudo apt-get install libreoffice kdenlive vlc

Takarítsd ki a szükségtelenül megmaradt függőségeket,

sudo apt-get autoremove --purge

majd töröld a letöltött csomagokat.

sudo apt-get clean

Folytatódhat a rendszermegújítás...

Nyomd meg a Javítás elemet.

Ezen a rendszeren a WoeUSB alkalmazás is telepítve (ha nálad nincs telepítve, a lépéseket kihagyhatod), de nem található meg a rendszer tükrökön, csak PPA tükrön, így Árván maradt csomagként mutatkozik, azaz, először csak a függősége, a

libwxgtk3.0-0v5

csomag.

Nyisd meg a Rendszermegújító beállításait, és tedd be (+) az Árván maradt csomagok közé a csomag neve alapján.

Nyomd meg a Javítás elemet.

Megjelenik a

woeusb

is, mint árván maradt csomag, tedd be ezt is az Árván maradt csomagok kivételei közé.

Nyomd meg a Javítás elemet.

A listában immár egy csomag sem szerepel. Folytatódhat a rendszermegújítás, melynek a vége felé a terminálban ezt láthatod.

Processing triggers for libc-bin (2.35-0ubuntu3.1) ...
Check succeeded:  Rendszermegújítás fázis

Running check 'Külső csomagok'
Check succeeded:  Külső csomagok

Running check 'Árván maradt csomagok'

Juhéjj, a Rendszermegújító alkalmazásban Árván maradt csomagként jelentkeznek újabb csomagok, például a hddtemp, ezt szépen hozzá is adom a kivételekhez, a többi megy a levesbe, gondolom, például a python3.8 verzió helyett lesz újabb..., a többi nem látszik fontosnak: merthoyg a lib* kezdetőekért általában nem kell aggódni, helyettük biztosan van másik, új csomag. A crda..., majd visszatelepítem, ha kell.
Nagyon nem kell aggódni, mindez, az eltávolítások megmaradnak itt,

/var/log/apt/history.log

legalábbis elvárható.

Újraellenőrzés, Javítás.

És..., érkezik az értesítés, miszerint:

A rendszermegújítás sikeresen végrehajtva.
A változtatások érvényre juttatásához újra kell indítani a számítógépet.

Újraindítás után:

inxi -Szxxx
System:
  Kernel: 5.4.0-125-generic x86_64 bits: 64 compiler: gcc v: 9.4.0
    Desktop: Cinnamon 5.4.12 tk: GTK 3.24.33 wm: Mutter vt: 7
    dm: LightDM 1.30.0 Distro: Linux Mint 21 Vanessa base: Ubuntu 22.04 jammy

Picit zavar a bejelentkezés előtt a KDE-s egérmutató...

Képsorozat is készült, de szövegesen jobban érthető szerintem.
___

A következő rész a PPA-k visszakapcsolásáról szól.

Addig hallgass zenét, például:
https://www.youtube.com/watch?v=wDvlErh5zcc

Nem kell mondanod, hogy szeretsz
Ha nem gondolod komolyan
Inkább hidd
Ha szükséged van rám

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

PPA-k visszakapcsolása | válasz connor fórumtársunknak

#9 Ellenőrizd a PPA-k weboldalán, hogy létezik-e a Linux Mint 21 kiadáshoz megfelelő verziója az alkalmazásnak.
A jó verzió neve: Jammy. Itt nézd (*):

Overview of published packages
Published in: *****

A LibreOffice és a Kdenlive alkalmazásoknak van ilyen csomagja a PPA-kon.

Nyisd meg a Szoftverforrások alkalmazást, majd a PPA-knál szerkeszd a megfelelő alkalmazás(ok) URL címét, azaz, a korábbi focal kifejezést cseréld jammy kifejezésre. A szóközök maradjanak meg...

Frissítsd a szerkesztett állapotot.

Nyisd meg a Frissítéskezelőt, és nyomd meg a Frissítés, majd a Telepítés elemeket, az alkalmazások frissítéséhez.

És ezzel készen is vagy ... majdnem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Törött csomagok helyretétele | válasz connor fórumtársunknak

#9.1 Ugyanis van egy kis probléma. Nézzük.

Otthagytam a Frissítéskezelőt (bocs, itt könnyebb)

sudo apt-get update
[sudo] mint203c jelszava:             
Mellőz:1 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/linuxmint-packages vanessa InRelease
Találat:2 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu jammy InRelease             
Találat:3 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu jammy-updates InRelease     
Találat:4 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu jammy-backports InRelease   
Találat:5 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/linuxmint-packages vanessa Release
Találat:6 http://security.ubuntu.com/ubuntu jammy-security InRelease           
Találat:7 http://ppa.launchpad.net/kdenlive/kdenlive-stable/ubuntu jammy InRelease
Találat:9 http://ppa.launchpad.net/libreoffice/ppa/ubuntu jammy InRelease
Csomaglisták olvasása... Kész

Itt a mumus:

sudo apt-get upgrade
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése... Kész
Állapotinformációk olvasása... Kész
Próbálja futtatni az „apt --fix-broken install” parancsot ezek javításához.
Az alábbi csomagoknak teljesítetlen függőségei vannak:
 kdenlive : Függ ettől: melt-7 de az nincs telepítve
E: Teljesítetlen függőségek. Próbálja kiadni az „apt --fix-broken install” parancsot csomagok nélkül (vagy telepítse a függőségeket is!).

No, tényleg nincs telepítve...

apt-cache policy melt-7
melt-7:
  Telepítve: (nincs)
  Jelölt:    7.8.0-1~ubuntu22.04.1
  Verziótáblázat:
     7.8.0-1~ubuntu22.04.1 500
        500 http://ppa.launchpad.net/kdenlive/kdenlive-stable/ubuntu jammy/main amd64 Packages
mint203c@mint203c-VirtualBox:~$

Javasolnak fentebb egy kis javítást. Csináljuk (én így szoktam):

sudo apt-get -f install
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése... Kész
Állapotinformációk olvasása... Kész
Függőségek javítása... Kész
A következő csomagok automatikusan lettek telepítve, és már nincs rájuk szükség:
  gdal-data libaec0 libarmadillo10 libarpack2 libblosc1 libcfitsio9 libcharls2
  libfreexl1 libfyba0 libgdal30 libgdcm3.0 libgeos-c1v5 libgeos3.10.2
  libgeotiff5 libhdf4-0-alt libhdf5-103-1 libhdf5-hl-100 libkmlbase1
  libkmldom1 libkmlengine1 liblept5 libmlt-data libnetcdf19 libodbc2
  libodbcinst2 libogdi4.1 libopencv-calib3d4.5d libopencv-contrib4.5d
  libopencv-core4.5d libopencv-dnn4.5d libopencv-features2d4.5d
  libopencv-flann4.5d libopencv-highgui4.5d libopencv-imgcodecs4.5d
  libopencv-imgproc4.5d libopencv-ml4.5d libopencv-objdetect4.5d
  libopencv-video4.5d libproj22 libqhull-r8.0 librttopo1 libsocket++1
  libspatialite7 libsuperlu5 libsz2 libtbb2 libtbbmalloc2 libtesseract4
  liburiparser1 libxerces-c3.2 melt proj-bin proj-data unixodbc-common
Ezeket az „sudo apt autoremove” paranccsal törölheti.
A következő további csomagok lesznek telepítve:
  libmlt7-data melt-7
Az alábbi ÚJ csomagok lesznek telepítve:
  libmlt7-data melt-7
0 frissített, 2 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 16 nem frissített.
1 nincs teljesen telepítve/eltávolítva.
Letöltendő adatmennyiség: 0 B/121 kB.
A művelet után 773 kB lemezterület kerül felhasználásra.
Folytatni akarja? [I/n] I

...mmm

(Adatbázis olvasása ... 284576 fájl és könyvtár van jelenleg telepítve.)
Kibontás előkészítése: .../libmlt7-data_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_all.deb ...
Kibontás: libmlt7-data (7.8.0-1~ubuntu22.04.1) ...
dpkg: hiba az archívum feldolgozásakor: /var/cache/apt/archives/libmlt7-data_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_all.deb (--unpack):
 a(z) „/usr/share/mlt-7/avformat/blacklist.txt” felülírási kísérlete, amely a(z) libmlt-data 7.4.0-1build1 csomagban is szerepel
dpkg-deb: hiba: beillesztés subprocess was killed by signal (Törött adatcsatorna)
Kibontás előkészítése: .../melt-7_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_amd64.deb ...
Kibontás: melt-7 (7.8.0-1~ubuntu22.04.1) ...
dpkg: hiba az archívum feldolgozásakor: /var/cache/apt/archives/melt-7_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_amd64.deb (--unpack):
 a(z) „/usr/bin/melt-7” felülírási kísérlete, amely a(z) melt 7.4.0-1build1 csomagban is szerepel
Hibák történtek a feldolgozáskor:
 /var/cache/apt/archives/libmlt7-data_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_all.deb
 /var/cache/apt/archives/melt-7_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_amd64.deb
E: Sub-process /usr/bin/dpkg returned an error code (1)

váóóó... . No, akkor legyen:

sudo dpkg -i --force-overwrite /var/cache/apt/archives/libmlt7-data_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_all.deb
sudo dpkg -i --force-overwrite /var/cache/apt/archives/melt-7_7.8.0-1~ubuntu22.04.1_amd64.deb

És tedd fel a pontot az i-re:

sudo apt-get -f install
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése... Kész
Állapotinformációk olvasása... Kész
0 frissített, 0 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 16 nem frissített.
1 nincs teljesen telepítve/eltávolítva.
A művelet után 0 B lemezterület kerül felhasználásra.
Beállítás: kdenlive (4:22.08.0-1~ubuntu22.04.1) ...

Ja, és takarítás..., amit fentebb jelzett, de a Kdenlive sikeres telepítése miatt nem kell (nincs eltávolítandó csomag már):

sudo apt-get autoremove --purge
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése... Kész
Állapotinformációk olvasása... Kész
0 frissített, 0 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 16 nem frissített.

Azonban frissítés kéne:

sudo apt-get upgrade
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése... Kész
Állapotinformációk olvasása... Kész
Frissítés kiszámítása... Kész
Az alábbi csomagok vissza lesznek tartva:
  libkf5newstuff-data libkf5newstuff5 libkf5newstuffcore5 libqt5core5a
  libqt5dbus5 libqt5gui5 libqt5network5 libqt5printsupport5 libqt5sql5
  libqt5sql5-sqlite libqt5test5 libqt5widgets5 libqt5xml5
  qml-module-org-kde-newstuff qt5-gtk-platformtheme zlib1g
0 frissített, 0 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 16 nem frissített.

Nem megy? Így fog:

sudo apt-get dist-upgrade
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése... Kész
Állapotinformációk olvasása... Kész
Frissítés kiszámítása... Kész
Az alábbi csomagok vissza lesznek tartva:
  libkf5newstuff-data libkf5newstuff5 libkf5newstuffcore5 libqt5core5a
  libqt5dbus5 libqt5gui5 libqt5network5 libqt5printsupport5 libqt5sql5
  libqt5sql5-sqlite libqt5test5 libqt5widgets5 libqt5xml5
  qml-module-org-kde-newstuff qt5-gtk-platformtheme zlib1g
0 frissített, 0 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 16 nem frissített.

Nem. Érdekes a PPA csomag összeállítása. Na mindegy, másként mennie kell, hoszen a frissebb csomag nem akar települni (példa):

apt-cache policy libkf5newstuff-data
libkf5newstuff-data:
  Telepítve: 5.92.0-0ubuntu1
  Jelölt:    5.92.0-0ubuntu1.1
  Verziótáblázat:
     5.92.0-0ubuntu1.1 500 (phased 40%)
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu jammy-updates/universe amd64 Packages
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu jammy-updates/universe i386 Packages
 *** 5.92.0-0ubuntu1 500
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu jammy/universe amd64 Packages
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu jammy/universe i386 Packages
        100 /var/lib/dpkg/status

Megy az: (apt-pinning)

sudo apt-get install -t jammy-updates libkf5newstuff-data libkf5newstuff5 libkf5newstuffcore5 libqt5core5a libqt5dbus5 libqt5gui5 libqt5network5 libqt5printsupport5 libqt5sql5 libqt5sql5-sqlite libqt5test5 libqt5widgets5 libqt5xml5 qml-module-org-kde-newstuff qt5-gtk-platformtheme zlib1g

Ment is, és a

sudo apt-get update
sudo apt-get upgrade

sem panaszkodott ezután.

Ez a csomagkezelés. :-)

A PPA-n van esetleg kavarás.

Neki lehet fogni... mindent leírtam.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Törött csomagok helyretétele | válasz connor fórumtársunknak

#9.1.1 Hali ! sikerült a rendszermegújítás de voltak vele gondok .

A boot-idő megnőtt 1-6 percre és ebből kb3 fekete képernyő.

A törött csomagról nem is beszélve,Úgyhogy csináltam egy tiszta telepítést !

Libreoffice-t  hagytam a 7.3.5.2-őn

A kdenlive-ot meg felraktam flatpak-ról .

Most minden jó a boot idő is visszaállt.

(boot-olásnál most is ír ki a gép olyat amire várni kell ,de ez csak pár máspdperc )

kb 1 perc alatt betölt ez ennél a gépnél jónak számít.

A mint 21 egyelőre stabilnak tűnik (kiderül majd) .

Köszi a segítséget !

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Törött csomagok helyretétele | válasz connor fórumtársunknak

#9.1.1.1 Szia! VirtualBox-ban néztem, és a frissítés után, egészen pontosan a törött csomagok helyretétele után nálam is volt fekete képernyő, de _ karakter villogással, tehát a rendszer sem indult. Néha csinál ilyet a VirtualBox... . Javítottam a recovery / hibajavítás módban (netet adtam, majd minden menün végigmentem).

A PPA-s tükröket már az új módszer szerint telepítettem az apt-key helyett. Nyilván, a Linux történelmében kis történet az apt-key-é (ahogyan egy fórumtársunk is írta), és megoldás születik majd, akár script formában. Sajnos, a hivatalos OpenPGP módszer az OBS tükrök esetén nem működik, de ez inkább az LMDE és más Debian-alapú rendszereket használókat érinti.

Örülök, hogy a végére értél/jártál, szerintem, nem lesz gondod a 21-es kiadással! Szívesen.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve