A Steam Play új, Beta verziójának bemutatása

kimarite képe

2010-ben jelentettük be a Steam Play-t: a Steam felhasználók számára a Steam játékok Windows, Mac és Linux verzióinak egyetlen vásárlással történő elérését. Több mint 3000 olyan játékot tettünk elérhetővé, amelyek tartalmazták a Linux rendszer támogatását, és további napi több címsor került be az idők folyamán. Azóta folyamatosan kerestük a lehetőségeket, hogy még több játékcímet könnyedén elérhetővé tegyünk a Linux felhasználók számára.

Tehát két évvel ezelőtt kezdtünk el erőfeszítéseket tenni a Windows együttműködési megoldásai minőségének és teljesítményének javítására a Steam játékok esetében. Sok munkánk a Wine [www.winehq.org] és más meglévő kompatibilitási projektek támogatásában volt. Ezeket az eszközöket a Steam kliensbe integráltuk, hogy ugyanazt a egyszerű plug-and-play élményt nyújtsuk, amelyet a már megismert Linux játékok kínálnak.

Célunk, hogy a Linux Steam felhasználók könnyebben hozzáférjenek egy bővebb háttér készlethez, katalógushoz. Úgy gondoljuk, hogy a jövőbeni fejlesztők számára is lehetővé kell tenni, hogy más platformokból a Linux-ra irányíthassák munkájukat és, hogy olyan területekre összpontosítsanak, amelyek által minden felhasználó élményeiben gyarapszik, és ilyen például a Vulkan [www.khronos.org] támogatása a fejlesztésben.

E munka eredményeként ma a Beta változatot bocsátjuk ki a Steam Play új és továbbfejlesztett verziója tekintetében, minden Linux-felhasználó számára! Magában foglalja a Proton nevű módosított Wine-t, amely a Windows játékcímekkel való kompatibilitást biztosítja. Íme néhány olyan javítás, amelyek a táblázathoz lettek adva:

  • A jelenleg rendelkezésre álló Linux-verziók nélküli Windows-játékok most már telepíthetők és futtathatók közvetlenül a Linux Steam kliensből, a natív Steamworks és OpenVR támogatással.
  • A DirectX 11 és 12 megvalósítások most a Vulkanon alapulnak, amely javítja a játék kompatibilitását és csökkenti a teljesítmény terhelést.
  • A teljes képernyős támogatás továbbfejlesztése: a teljes képernyős játékok zökkenőmentesen simulnak a kívánt kijelzőre, anélkül, hogy zavarnák a natív monitorfelbontást vagy virtuális asztalt használnának.
  • Jobb játékvezérlő támogatás: a játékok automatikusan felismerik a Steam által támogatott összes vezérlőt. Az elvárás több out-of-the-box vezérlő kompatibilitás, a játék eredeti változatához képest.
  • A többszálas játékok teljesítménye jelentősen javult a vanilia Wine megoldáshoz képest.

Mindezek tesztelése a Steam katalógus használatával párhuzamosan és folyamatában történik, annak érdekében, hogy azonosítsuk azokat a játékokat, amelyek jelenleg nagyon jól működnek ebben a kompatibilitási környezetben, és megtaláljuk és megoldjuk azokat a problémákat, amelyek nem. A kezdeti bétaverzióval engedélyezett támogatott játékok kezdeti készlete a következő:

A közeljövőben több címet elérhetővé teszünk, úgy, mint a tesztelés eredményeit és, mint a fejlesztési erőfeszítések előrehaladását; addig a rajongói felhasználók a Steam kliensen lévő override kapcsolóval próbálhatják ki a nem engedélyezett játékokat. A felhasználók előre tudnak szavazni a kedvenc játékaikra a Steam Play használatával, a platform szerint.

Augusztus 21. - Pierre-Loup

A hír folytatása: https://steamcommunity.com/games/221410/announcements/detail/1475356649450732547

A kép forrása: ExtremeTech

Hozzászólások

kami911 képe

Fontos mérföldkő lesz ez most

Fontos mérföldkő lesz ez most a Linux gamer közösségnek. Egy Steamba integrált automatikusan működő Wine sokkal kényelmesebbé teszi az életet, csökken a windowsos játékok Linux-on való futtatásának belépési küszöbe.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
szhf62 képe

Steam fiók

 Valaki tudja hogy miként lehetne végérvényesen törölni a Steam fiókot? Köszönöm.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

Steam fiók

#3 Szerintem kérdezd meg a supportjukat.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
szhf62 képe

Steam fiók

#3.1 Próbáltam, rá sem hederítettek a kérésemre. Nyaggattak hogy jelentkezzek be a fiókba, és ha akarok változtassak jelszót! Felejtős lett nálam, úgy sem vásárolok játékot.  :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Steam fiók

#3.1.1 Változtasd meg az e-mail címed egy nagyon nem valószínű címre. Vagy inkább, hogy másnak ne okozz semmiképpen bajt, készíts egy fal e-mail címet, amely a tiéd, de sohasem használod. ;)
Regisztráltam, de nincs bajom velük. És nem tudom, hogy lehet megszüntetni a tagságot.
Most már egyre több és egyre jobb játék jön ... :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve