1949. február 24-én az Egyesült Államok elindította a Bumper 5 rakétát, amelyet a NASA az első amerikai rakétának tekint, amely elérte a világűrt. A rakéta egy módosított német V-2 ballisztikus rakétából és egy amerikai fejlesztésű WAC Corporal rakétából állt, és rekordmagasságba, 244 mérföldre (kb. 393 km-re) emelkedett. Bár már korábban is indítottak olyan német V-2 rakétákat, amelyek elérték a világűr határát, a Bumper 5 jelentősége abban rejlett, hogy ez volt az első sikeres kétfokozatú rakéta, amely megalapozta a későbbi űrkutatási fejlesztéseket. A Bumper-programot az Egyesült Államok hadserege és a Jet Propulsion Laboratory (JPL) vezette, és célja a kétfokozatú rakéták működésének tesztelése volt. A Bumper 5 egy német V-2 rakétából állt, amelyet az amerikai WAC Corporal rakétával kombináltak. A V-2 biztosította a kezdeti hajtóerőt, míg a WAC Corporal fokozat a magasabb rétegekbe juttatta a rakétát. Ez a koncepció később kulcsfontosságúvá vált a világűr elérésében, és a modern űrrakéták alapelvévé vált.

A világűr határát hivatalosan a Kármán-vonal jelöli, amely 100 km-es (kb. 62 mérföldes) magasságban húzódik. Érdekesség, hogy a második világháború után az Egyesült Államokban végrehajtott néhány korábbi V-2 tesztkilövés már átlépte ezt a határt, így technikailag azok is elérhették a világűrt. Ennek ellenére a Bumper 5 az első olyan kétfokozatú rakéta volt, amely sikeresen működött, és ezzel bizonyította a többlépcsős rakétatechnológia életképességét.

A Bumper-program a hidegháborús fegyverkezési verseny és az űrkutatás kezdeti időszakában kulcsfontosságú volt. A sikeres kétfokozatú rakétatesztek megnyitották az utat az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM-ek) és később a világűrbe induló hordozórakéták számára. Az 1950-es években a tapasztalatok hozzájárultak az Explorer-1, az első amerikai műhold fellövéséhez (1958), valamint a későbbi Apollo-programhoz, amely végül embert juttatott a Holdra.

Bár a Bumper 5 nem volt az első ember által készített tárgy, amely elérte a világűrt, mégis mérföldkőnek számít az űrkutatás történetében, mivel bizonyította, hogy a többlépcsős rakéták koncepciója működőképes, és lehetőséget teremtett az űrrepülés további fejlődésére.