Beszámoló a hétvégi Linux Mint Közösségi Találkozóról

kami911 képe

(Közreműködési lehetőségek) Az elmúlt héten szombaton, 2015. november 21-én első alkalommal került megrendezésre a Linux Mint Közösségi Találkozó. A jó hangulatú találkozónak a város központban található Fahéj Kávézó galéria terme adott otthont. A rendezvény célja a Linux Mint Magyar Közösség együttműködő tagjainak csapattá kovácsolása, a hamarosan megjelenő új verzió (17.3 – Rosa) újdonságainak bemutatása, a kezdő felhasználók segítése – mind új Linux telepítésével, mind a már telepített rendszerek hibáinak javításával, és a megvalósítható közösségi célok kijelölése.

A rendezvényen több mint húsz mintes mellett az Ubuntu és a Fedora közösség tagjai is tiszteletét tették. Ennek köszönhetően a Linux Mint újdonságait, hozzájárulási lehetőségeket ismertető előadások mellet Rákosi Gergely előadásában a linuxos játékok-tudással, valamint Úr Balázs bemutatójából hasznos tippekkel és trükkökkel lettek gazdagabbak a helyszínre látogatók.

A rendezvény egyik fontos célja, hogy növeljük az offline és az online aktivitást. Úgy tűnik lenne igény a rendszeres Linux Mint Közösségi Találkozóra, amelyet legközelebb 2-3 hónap múlva tartunk. Ugyanakkor fontos lenne, hogy a Linux Mint Közösség online is aktív legyen és lehetőleg minél több tag – heti egy-két órában – vegyen részt a Linux Minttel vagy a honlappal kapcsolatos tevékenységekben. Ennek érdekében hamarosan egy jelvénygyűjtési rendszert is üzembe helyezünk. Erről részleteket pár nap múlva fogok írni.

Addig is arra kérnék mindenkit, hogy tekintse át a Közreműködés oldalon leírt hozzájárulási lehetőségeket. Nagyon jó lenne, ha írnátok híreket, cikkeket, vagy rövidebb – más oldalakon látható cikkekhez – cikkajánlókat. Ennek témája nem túlzottan kötött, lehet szó Linuxról, játékokról, kedvenc programokról, újdonságokról, vagy bármiről, amit hasznosnak gondoltok.

Emellett a Facebook oldalunk, csoportunk és Google+ csoportunk közösségi médiás megjelenéséhez is segítséget várunk. Új ötleteket, hasznos és vicces posztokat, heti 7-10 alkalommal.

Ezeket lehetne kiegészíteni napi Linux Mint tipekkel, ahol ismert programok nem túl ismert trükjeit mutatnánk be – szöveggel, képpel esetleg videóval illusztrálva heti 4-6 alkalommal.

Az Ubuntu és Debian közös alapok a dokumentálásban is a Linux Mint felhasználók segítségére vannak. Az itt elérhető Linux Mint felhasználói kézikönyvet kellene folytatni, úgy hogy egyes részeit az magyar Ubuntu dokumentációból vesszük át, a Linux Mint sajátosságainak figyelembe vételével. Átvételre szánt fejezetek:
http://sugo.ubuntu.hu/14.10/media.htmlhttps://linuxmint.hu/sugo/zene-video-es-fotok
http://sugo.ubuntu.hu/14.10/prefs.htmllinuxmint.hu/sugo/szamitogep-szemelyre-szabasa
sugo.ubuntu.hu/14.10/tips.htmllinuxmint.hu/sugo/telepitett-rendszer-finomhangolasa
sugo.ubuntu.hu/14.10/hardware.htmllinuxmint.hu/sugo/hardvereszkozok-kezelese és linuxmint.hu/sugo/nyomtatas-fax-es-szkenneles

A minta lehet, ami alapján látható a stílus és formázási megoldások: https://linuxmint.hu/sugo/fajlok-mappak-es-dokumentumok

Természetesen a fórumban továbbra is lehet segíteni a kezdő felhasználókat. Elvégre egyszer mindenki kezdő volt.

A rendezvényen készült képek.

 

Linux Mint bemutató előadás.

Beharangozó hír a Linux Mint Magyar Közösség oldalán:

https://linuxmint.hu/hir/2015/11/most-szombaton-linux-mint-kozossegi-talalkozo-173-es-linux-installfest

Hozzászólások