Bár sok információ még nem érhető el a Linux Mint 19-cel kapcsolatban, azért már körvonalazódik egy-két dolog Tara-val kapcsolatban. Egyrészt, mint ahogy a címből is sejthető, az új verzió kódneve Tara lesz. A Debian alapú, rolling típusú frissítéssel működő Linux Mint Debian Edition 3 Cindy néven lesz majd elérhető.
A Linux Mint fejlesztő csapata már dolgozik a Linux Mint 19 kiadásán, amely a Tara nevet kapta. A 19-es kiadás az Ubuntu – 2018. áprilisban megjelent – 18.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2023-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt éven keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Ez a kiadás tartalmazza a Cinnamon 3.8 nemrég megjelent, a MATE 1.20 télen megjelent és az Xfce 4.12 télen megjelent verzióit, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők a kiadással egyidőben a LMDE 3 tárolóba is feltöltik a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, de az új LTS alapoknak köszönhetően, mind a rendszermag, mind a grafikus felület jóval újabb komponensekből áll.
A Linux Mint 19 teljes magyar nyelvi támogatással fog megjelenni.
Főbb szoftverösszetevők
A Linux Mint 19-es, Tara kódnevű verziója és a Linux Mint Debian Edition 3-as Cindy kódnevű verziója főbb összetevőket tartalmazza:
- Cinnamon 3.8 verzió (Cinnamon változat),
- MATE 1.20 verzió (MATE változat),
- Xfce 4.12 verzió (Xfce változat),
- Linux kernel 4.15 verzió,
- Továbbra is xorg lesz az alapértelmezett grafikus alrendszer 1.20-as verzióval,
- A 3D-ről a MESA 18 fog gondoskodni,
- GTK 3.22 és GLib 2.50 verziók,
- Ubuntu 18.04 programcsomagok, többek között LibreOffice 6.0.3, Firefox 60.
Megjegyzések
- A 32 bites ISO lemezkép elindul BIOS üzemmódban.
- A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
- A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.
Fontos megjegyezni, hogy:
- ebből a kiadásból nem készül már KDE kiadás. A KDE asztal külön telepíthető marad.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
KDE kiadás
A Linux Mint 19-es verziójából már nem lesz KDE asztallal települő kiadás. A KDE természetesen továbbra is telepíthető marad a csomagtárolókból.
32 bites kiadás
A számítástechnika egyik jellemzője a folyamatos fejlődés. Az elmúlt 40 éveben folyamatosan bővült a processzorok végrehajtási képessége. Volt amikor a végrehajtás sebessége, máskor az egyszerre végrehajtott utasítások száma növekedett. Egyre nagyobb memóriát képesek használni és egyre csak gyorsabbak és gyorsabbak lettek. Bár a processzorok fogyasztást sokszor nehéz kordában tartani, erre is születtek megoldások. Utoljára nagy váltást a PC-k memóriakezelése kapcsán a 64 bites processzorok és címzés megjelenése jelentete. Ez megoldás x86-64 vagy más néve AMD64 néven került elénk a tervezőasztalról az amerikai AMD (Advanced Micro Devices) tervezőasztaláról. 2003-óta termékként is elérhető az AMD CPU-iban, melyet aztán az Intel is implementált processzoraiban. Tehát 15 év telt el arra, hogy a PC megérjen a 64 bites váltásra. Tavaly az Ubuntu 17.10-ből sem, így idén a Ubuntu 18.04-esből sem készült 32 bites asztali kiadás. Ennek ellenére a soron következő Linux Mint 19 Taraból lesz majd 32 és 64 bites kiadás is. Természetesen a processzorok és maga a Linux is alkalmas marad 32 bites alkalamzások futtatására.Sőt 2023-ig biztonságosan használható lesz még Linux Mint 19.x-es verzói is, így akinek 10-15 évnél régebbi gépe van, az még használhatja az újabb verziókat is.
Cinnamon
A Cinnamon asztali környezet további finomításokat fog kapni. Ennek egy része a teljesítmény növelése. A fejlesztés során sikerült a fejlesztőknek néhány helyen jelentős mértékű gyorsulást elérni. Ráadásul az alapul szolgáló Muffin és a GNOME rendszerben talált hibákat is vélhetően sikerül majd kiküszöbölni.
Gyorsabb programindulás Cinnamon környezetben
Az év elején a Linux Mint fejlesztőcsapata megvizsgálta milyen teljesítményt nyújt a Cinnamon mikor elindítunk egy alkalmazást. Mikor rákattintunk egy program indítóikonjára, egy kis idő eltelik mire a program teljesen megjelenik a képernyőn és használatra kész. Ezt az időtartamot nehéz megmérni, de mindannyian egyetértettek abban, hogy a MATE és az Xfce asztali környezet gyorsabbnak érződik ebben a tekintetben.
Ezután a Muffint magában (a Cinnamon nélkül) is megvizsgálták és kiderült, hogy lassabb, mint a Metacity. Ebből az következett, hogy nem csak a Cinnamonnal, de ablakkezelőjével a Muffinnal is vannak teljesítménybeli problémák.
A Muffinban 2, a Cinnamonban 4 változtatást eszközöltek. Ezzel elérték, hogy Cinnamon alatt is hasonlóan gyorsan induljanak a programok, mint Metacity esetében.
A fejlesztőcsapat ezenfelül javított az animációkon is, bár ezek nem voltak felelősek a lassulásért. Az új animációk gyorsabbak és szebbek lesznek a Cinnamon következő (3.8-as) verziójában.
Állítható maximum hangerő a Cinnamonban
Jelenleg a Hang kisalkalmazással és a multimédia gombokkal 0-tól 100%-ig tudjuk állítani a hangerőt. Ha az erősítést 100% fölé akarjuk emelni, azt csak a Hangbeállításoknál tehetjük meg. Egy plusz beállítási lehetőséget kapunk majd, amellyel 0 és 150% között beállíthatunk egy maximum hangerő értéket. A Cinnamon következő verziójában a Hang kisalkalmazással, a multimédia gombokkal és a Hangbeállításoknál is, 0 és az előbb említett maximum érték között tudjuk majd változtatni a hang erősségét.
MATE újdonságok
- HiDPI támogatás,
- A Marco ablakkezelő támogatja a DRI3-t és a XPresent-t,
- Témák jelentős továbbfejlesztése,
- GTK3+ könyvjelzők támogatása,
- A MATE panel továbbfejleyztett Status Notifier Items (SNI) témogatást kapott,
- A Marco ablakkezelő támogatja az ablakok negyed képernyőnyi elhelyezését.
Xfce újdonságok
Ebben a 4.12 ciklusban elsősorban az asztal és az ablakkezelő felhasználói élményének tökéletesítésére fókuszáltak a fejlesztők, valamint néhány komponens frissítésére, a legújabb elérhető technológiákért.
Ezen kiadás legfőbb újdonságai:
- Az ablakkezelő szert tett egy új témázható Alt+Tab párbeszédablakra, opcionális ablak előnézettel és lista móddal. A kliens oldali dekorációs támogatás immár megoldott, az ablak csempézési mód a sarokcsempézés támogatással lett továbbfejlesztve, és egy új zoom mód is beépítésre került. Egy nagy felbontású Xfwm téma is rendelkezésre áll.
- A panel már intelligensen elrejti magát, támogatja a Gtk3 bővítményeket és együttműködik a sok harmadik fél által készített, a 4.10 funkcióinak teljes kihasználásához frissített bővítménnyel.
- Az asztalnak új háttérkép beállító párbeszédablaka van, munkaterületenkénti háttérkép támogatása és jobb több monitoros kezelése. Támogatja a borítóképek és emblémák megjelenítését az ikonokon.
- A munkamenet-kezelő frissült a logind és/vagy a upower (ha elérhető) használatával a hibernálás/felfüggesztés támogatásához. A hordozhatóságért és felhasználóink választásainak figyelembevételéért visszalépő módok kerültek bevezetésre operációsrendszer-specifikus háttéralkalmazásokra támaszkodva.
- A több monitoros használat támogatása javult egy új képernyő-beállítások párbeszédablakban, és monitor csatlakoztatáskor egy gyorsbeállító felugróablakban.
- A megjelenés beállításai párbeszédablak már megjeleníti az ikonok és a témák előnézeteit.
- Az Xfsettingsd már támogatja a libinputot.
- Az energiakezelés sem lett elfelejtve: egy új panel bővítmény készült, a logind/upower támogatás is beépítésre került a battery/lid/brightness események kezelésére, és a light-locker zárolás is megvalósított. A beállító párbeszédablak is átalakításra került, az X11 screenblanking támogatott.
- Szeretett fájlkezelőnk ‒ a Thunar ‒ hihetetlen mennyiségű javítást kapott: lapok támogatása, hibajavítások, gyorsítások, billentyűparancsok az egyéni műveletekhez, fájl másolatok és linkek jobb elnevezése, csinos szabad terület sáv a tulajdonságokban, finomhangolások az átnevezéshez és más párbeszédablakokhoz, javított navigáció billentyűzettel, javítások az oldalsáv fa nézetéhez, jobb háttérkép támogatás, Gtk3 könyvjelző támogatás, többszörös fájltulajdonságok... soroljuk még?
- Az Xfce jövőjére készülve a Gtk3-mal ‒ melynek nincs szüksége téma motorra ‒ a fejlesztők leállítják Gtk téma motoruk fejlesztését és ejtjük saját Gtk3 motorukat; egyúttal felkérjük a téma készítőket, hogy frissítsék témáikat CSS-re, ha szeretnék, hogy azok a következő Xfce verzión is működjenek.
XAapp-ok
Dokumentummegjelenítő (Xreader)
Kap néhány újdonságot az Dokumentummegjelenítő. Bevezetésre kerül a preferenciák ablak, valamint lehetőség lesz az előzmények és kiterjesztés gombokat az eszköztárhoz adni. A bélyegképek mérete változtatható lesz és a megadott méret hozzárendelődik az egyes dokumentumokhoz.
Sok hiba is javításra kerül. A kommentárok eltávolíthatók, az ePub dokumentumok elmenthetőek lesznek, valamint fejlődik a finom görgetés funkció is. Ha a Magánszféra beállításoknál bekapcsoljuk a legutóbb használt fájlok funkciót, az Xreader meg fogja jeleníteni a legutóbb megnyitott dokumentumokat.
GNOME Online Accounts
A GNOME Online Fiókok a következő verzióban XApp lesz, így közös lehet a Linux Mint különböző kiadásaiban.
Rendszerkövetelmények
- x86-64 kompatibilis, 64 bites processzor (64 bites processzor szükséges a Linux Mint 64 bites kiadásának futtatásához.
- Memóriaigény: 1 GB RAM (2 GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
- Háttértár-igény: minimum 15 GB (20GB ajánlott),
- Grafikus kártya legalább 1024×768 felbontással (alacsonyabb felbontásnál az ablak ALT gombbal mozgatható, ha nem fér el képernyőn),
- DVD-meghajtó vagy USB port.
Van valami kérdésetek?
Van valami kérdésetek az új verzióval kapcsolatban? Mi az amit a legjobban vártok az újdonságok közül?
A verzió oldalon összegyűjtve megtalálható valamennyi újdonság.
Forrás:
Hozzászólások
Tara és Cindy a két megbízható barátnő
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
@#0 Az Xfce-s verziónál meg lett említve a Thunar, és az is, hogy hibajavításokkal fog érkezni. Érdekes jelenség tapasztalható időnként másolásnál, amikor egyik ablakból a másikba húzok át egy fájlt: a másolás elindul, de a folyamat üzenőablaka nem mutatja a részleteket; olyan, mintha lefagyna a Thunar. Normális esetben, viszont az is látszik, hogy milyen sebességgel történik a másolás.
Egy másik érdekesség az is, amikor azt jelzi a rendszer, hogy befejeződött a másolás, a háttérben viszont továbbra is folyik, így várnom kell a külső egységek leválasztásával az adatvesztés elkerülése érdekében.
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte tonsur -
Értékelés:
itt
Az általad tapasztalt problémáttárgyaltuk kb fél éve, olvasd el, és optimalizáld a rendszeredet a leirtak alapján.
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
@tonsur: Nem fogom állandóan bütykölni a rendszeremet, hogy normálisan működjön - ez a fejlesztők dolga. Én csak használni akarok egy operációs rendszert. Sokszor elképedek az itteni javaslatokon is, amiket a kezdőknek ajánlanak. Nem mindig a terminal bevetésével kell mindent megoldani - ezzel a sok új felhasználót csak elriasztják a linuxtól (így, kisbetűvel, mert ez nem egy konkrét disztribúció). Miért kell nekem tudnom sok száz parancs használatát ahhoz, hogy megoldjak egy problémát?! Ha csak egy betűt elírok, máris jönnek a hihaüzenetek. Időnként én is adok ki terminálparancsokat, mert más megoldás nincs, de ez nem elegáns megoldás. Tudom, ez a véleményem sokaknak nem tetszik ezen a fórumon, de ez van.
Gondoltam segitek...
Beküldte tonsur -
Értékelés:
Van a windows, és van a Linux, sajnos egyik sem ingyenes, az egyiknél pénzzel fizetsz, a másiknál sok idővel, válassz!
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
@keraform: Te tévedésben vagy: a linux nem tulajdonnév, hanem egy operációsrendszer-csoport átfogó neve, ahogyan a windows is. Van olyan pl., hogy Linux Lite, vagy MX Linux. Ezeket nagybetűvel írjuk, mint a Windows 95-öt, vagy a Windows 7-et is, de sem a linuxot, sem a windows-t nem, az előbbi indokok alapján. A Sándort meg ne keverd ide. Az iskolai végzettségről pedig ne is beszéljünk, mert az adatlapodról semmi nem derül ki.
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte Attys -
Értékelés:
Én is Dos, majd Windows oprendszeren nevelkedtem, de próbálkoztam már régebben is Linux rendszerekkel. Bevallom most a kényszer szülte, hogy ismét Linuxot használok, de ettől még nem idegenkedem a vele járó feladatoktól. Tanulni sosem késő! :P
@Hosszú Lajos: Aranyos, hogy az adatlapját hozod fel amikor visszavágsz arra, hogy megmondta, melyik évfolyamban tanultunk a tulajdonnevekről! Főleg, hogy a Te adatlapodról szedte a példaként felhozott rossz használati módot! :O
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
@Attys: Kösz szépen, kijavítottam.
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte kimarite -
Értékelés:
(Sajnos) Kutyafuttában csak ezt találtam, de nagy a kezdőbetű:
„A szótár a forrásból előállítható unicode-os és a GNU segédprogramok legújabb változatát használó operációs rendszereken is (vagyis a legújabb Linuxokon).”
http://magyarispell.sourceforge.net/
Csak a kis 'különbségek': https://www.youtube.com/watch?v=2AZgcWS_lzw :)
-----
A kötőjel használatáról beszélgettem hasonszőrű segítőkkel. Én azért írom helytelenül, azaz így, hogy Linux-szal (Linuxszal), Synaptic-kal (Synaptickal), hogy rögzüljön a kiinduló név.
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Mi lett a hozzászólás letiltása történettel?
https://linuxmint.hu/forum/hozzaszolas-letiltasa#comment-18157
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
@kimarite: A helyes írásmód, amit te helytelennek tartasz, az a Linux-szal, Synaptic-kal, mert igazodni kell a magyar kiejtéshez idegen szavaknál. A Windowszal sem helyes (Windows-zal a jó), mert a szóvégi hang z.
Helyesírás
Beküldte Szabó Marcell -
Értékelés:
Most azon veszekedünk, hogy a Linux NAGY L vagy kicsi. A Linux egy rendszermag, ezért alapból NAGY BETŰ. A Windows is akármilyen verzió is legyen.
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Szerinted miért van, hogy az Alt + F kereséssel Windowszal szóra végrehajtott keresésre egy találatot kapok, azaz csak te említed a szót így? Megválaszolom: én nem említettem így sosem és fogalmam sincs te minek hozod fel! Itt normális párbeszéd folyik, megkérlek, ehhez tartsd magad.
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte Hosszú Lajos -
Értékelés:
@keraform: Hozzád biztosan nem. Az előző válasz meg nem neked szólt, mit avatkozol bele mindenbe?!
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Fájl mozgatásnál rohamos lassulás
Beküldte kimarite -
Értékelés:
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/sajtoszoba/A_magyar_helyesiras_szab...
https://www.nyest.hu/hirek/mi-valtozik-az-uj-helyesirasi-szabalyzatban
Talán azért voltam gondban, mert az MTA-nak teszik az új szabályzat, de nekem nem igazán, legalábbis néhány részlete nem. És valakikkel, valamikor beszélgettem erről, és úgy emlékeztem, erősen igyekeztek lebeszélni a kötőjeles 'megoldásokról'.
De ez csak egy részlet a párbeszédben. Mindazonáltal, érzésem szerint tisztáztam. Jobb későn, mint soha. :)