Megjelent a Linux Mint 18.3 „Szilvia” verziója

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 18.3 kiadását, amely a Sylvia nevet kapta. Ahogy a 18-as kiadás is, a 18.3-es kiadás is az Ubuntu – 2016. áprilisban megjelent – 16.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2021-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Ez a kiadás tartalmazza a Cinnamon 3.6 nemrég megjelent és a MATE 1.18 tavasszal megjelent verzióit, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egyidőben a LMDE 2 „Betsy” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazások legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-környezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

Újdonságok

Az új kiadás számos apróbb és nagyobb újdonságot hoz. A Szoftverkezelő alapos felújítást kapott. Az olyan népszerű alkalmazások telepítését is megkönnyíti, mint a Spotify, WhatsApp, Skype, Google Earth, Steam, vagy a Minecraft. Az alkalmazás nem csak jobban néz ki, hanem gyorsabban is működik.

A következő Linux Mint 18.3 kiadás alapból „teljes Flatpak támogatással” érkezik. Ez Linux Mint Szoftverkezelő integrációt is tartalmaz.

A Flatpak az „asztali alkalmazások összeállításának és telepítésének következő generációs technológiájaként” lett beharangozva, amely több Linux disztribúcióban is biztonságosan működik. A PPA-kból telepített alkalmazásokkal ellentétben, a Flatpak appok saját, izolált környezetükben futnak. Ez a homokozó tartalmaz mindent, amely az app futtatásához szükséges (a függőségek megoszthatóak az alkalmazások között). Ez azt is jelenti, hogy a Flatpakkal ugyanazon alkalmazás több verziója futtatható egymás mellett, bárminemű probléma nélkül.

Ez a megoldás szinte a Linux Mintre lett szabva, mivel az stabil LTS alapokra épül. A disztribúciót rendszeresen kritizálják, mert „elavult szoftvereket” szállít. Többé már nem. A Flatpakkal a Linux Mint felhasználók – elméletben – képesek lesznek arra, hogy a legfrissebb szoftvereket telepítsék – még a stabil LTS alapokon is – anélkül, hogy a hiányzó függőségekkel és a csomagütközésekkel bajlódjanak, vagy harmadik féltől származó PPA-któl függjenek.

A rendszer mentése is alaposan megújult. Az eddigi mentőeszköz a most már csak a felhasználó személyes mentésére alkalmas. A rendszer teljes mentésére a TimeShift nevű alkalmazás került a rendszerbe. Ezzel a programmal, rendszeres és pontos mentéseket, pillanatképeket készíthetnek a felhasználók.

A lehetséges programhibák felderítésében a Hibajelentő lesz majd a fejlesztők segítségére, amely a felhasználóktól könnyeben gyűjti majd be a szükséges információkat.

A Cimmanon 3.6 már GNOME online fiókok támogatással érkezik. Így például a Google Drive és a OwnCloud hozzáférések közvetlenül elérhetőek lesznek a Nemoban, a fájlkezelőben.

Számos más újdonság is bekerült a rendszerbe, ezekről a következő linkeken lehet olvasni angol nyelven.

A Linux Mint 18.3 „Sylvia” verzió oldala a magyar közösség honlapján.

Rendszerkövetelmények

  • x86 processzor (64 bites processzor szükséges a Linux Mint 64 bites kiadásának futtatásához. A 32 bites rendszer elfut 32 és 64 bites processzoron is).
  • Memóriaigény: 1 GB RAM (2 GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
  • Háttértárigény: minimum 15 GB (20GB ajánlott),
  • Grafikus kártya legalább 1024×768 felbontással  (Alacsonyabb felbontásnál az ablak ALT gombbal mozgatható, ha nem fér el képernyőn),
  • DVD-meghajtó vagy USB port.

Főbb szoftverösszetevők

A Linux Mint 18.3-as, Sylvia kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • Cinnamon 3.6 verzió (Cinnamon változat),
  • MATE 1.18 verzió (MATE változat),
  • Linux kernel 4.10 verzió,
  • Ubuntu 16.04 programcsomagok.

Megjegyzések

  • A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
  • A 32 bites ISO lemezkép kizárólag BIOS üzemmódban indul el.
  • A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.

Frissítési figyelmeztetések

  • Frissítés előtt mentse el aszámítógépen tárolt valamennyi fontos adatát.
  • A BÉTA kiadásról frissíthet a végleges kiadásra.
  • A Linux Mint 18.2 verzióról frissíthet a 18.3-es verzióra.

Hibajelentés

  • Kérjük jelentse a talált hibákat a következő blog hozzászólásként. MATE esetén pedig itt.
  • Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
    • A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
    • Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
    • Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
    • A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.
  • Látogassa meg a fejlesztési terveinket tartalmazó oldalt: https://github.com/linuxmint/Roadmap ahol figyelemmel kísérheti a fejlesztés menetét a BÉTA és a végleges változat között.

Letöltés

A Linux Mint legújabb, Ubuntu 16.04 alapú kiadása.

Támogatás 2021 áprilisig.

Hitelesség ellenőrzése

Hozzászólások

Megjelent a Linux Mint 18.3 „Szilvia” verziója

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

@#0 A Mint 18.2 Cinnamon (meg gomdolom a Mate) frissítéskezelője felajánlja a 18.3-ra történő verzófrissítés lehetőségét ! Nálam az egyik kisalkalmazást (System Monitor) frissíteni kellett, mert nem jelent meg a panelon. A "Redshift"-et, és a "Timeshift"-et utólag kellett telepítenem mert ezek valahogy kimaradtak a verziófrissítésből. Egyébként, úgy tűnik más rendben van ! De megvan még, - és egy ideig még meg is lesz a 18.2 ről frissen készített Systemback mentésem !

Egy több éves Toshiba 

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Egy több éves Toshiba  Satellite laptopon minden rendben zajlott, 10 percig se tartott. :)

kami911 képe

Egy több éves Toshiba 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2 Öröm ezt hallani :D

Jó pár napja frissítettem a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Jó pár napja frissítettem a 18.3-ra és azóta is hibátlan, gyors, stabil akár csak az elődje volt........

 

kimarite képe

18.2 > 18.3

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

MATE komponensekkel kapcslatos kérdésekre (Cinnamon-t használok)

kim@kim-hp ~ $ apt-cache policy mate-menus
mate-menus:
  Telepítve: 1.18.0-1+sonya
  Jelölt:    1.18.1-1+sonya
  Verziótáblázat:
     1.18.1-1+sonya 500
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/linuxmint-packages sonya/backport amd64 Packages
 *** 1.18.0-1+sonya 100
        100 /var/lib/dpkg/status
     1.12.0-1 500
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu/archive xenial/universe amd64 Packages
kim@kim-hp ~ $ apt-cache policy mate-panel
mate-panel:
  Telepítve: 1.18.3-2+sonya
  Jelölt:    1.18.6-1+sonya
  Verziótáblázat:
     1.18.6-1+sonya 500
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/linuxmint-packages sonya/backport amd64 Packages
 *** 1.18.3-2+sonya 100
        100 /var/lib/dpkg/status
     1.12.2-1 500
        500 http://ftp.energotel.sk/pub/linux/ubuntu/archive xenial/universe amd64 Packages
kim@kim-hp ~ $ lsb_release -a
No LSB modules are available.
Distributor ID:    LinuxMint
Description:    Linux Mint 18.2 Sonya
Release:    18.2
Codename:    sonya
kim@kim-hp ~ $

Sziliva talán az újraindítás után lesz.
A panel kicsi furán viselkedik: az asztali ikonok alá 'ugranak'.

kimarite képe

Firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#4 A tűzróka már Sylvia:

kim@kim-hp ~ $ COLUMS=150 dpkg -l firefox | awk '$1 ~ /ii/ { print  $0 }'

ii  firefox        57.0.1+linuxmint1+sylvia amd64        Safe and easy web browser from Mozilla
kim@kim-hp ~ $

xfce

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Xfce mikorra várható? kb.

moljanesz képe

frisssítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Rendben lezajlott a frissítés, olyan 15-20 perc lehetett. Egyedül a rendszermagot nem szabad frissítenem mert akkor akadozni kezd a wifi a gépemen. Lenovo Ideapad 110 laptop. Ez egyébként a rendszermag hibája, mert párhuzamosan használok a gépen egy Arch Anywhere linuxot, ott olyan 4.13 lehet a kernel verzió, itt már hibátlan a wifi működése. Előtte viszont ugyanazt produkálta ez is mint a Mint a 4.10-es kernellel. De meghagytam a 4.8.0-53 rendszermagot ezzel semmi probléma. Egyébként minden korrekten működik. Én MATE felületet favorizálom, és mentésre a jól bevált Systembacket.