IT biztonság közérthetően: új, ingyenes tankönyv (NJSZT)

kimarite képe

Mindenki számára ingyenesen elérhető, az IT biztonsági alapismereteket átfogóan ismertető könyvet tesz hozzáférhetővé elektronikus formában a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

A digitalizáció korában egyre kevésbé elképzelhető, hogy ne találkozzunk az élet valamennyi területén az infokommunikációs eszközökkel és azok biztonságos használatának követelményével: ma már gyakorlatilag valamennyi munkahely, ezek között a sérülékenység szempontjából különösen kritikus közszolgálati, kormányzati munkahelyek is érintettek.

Ennek tudatában az NJSZT - a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel együttműködve az IT biztonsági alapismereteket átfogóan ismertető könyvet tesz hozzáférhetővé elektronikus formában.

A könyvet az NJSZT korábbi tananyaga alapján, annak teljes körű aktualizálásával, a legújabb szempontok és trendek figyelembevételével készítették el olyan, felhasználói, hangsúlyozottan nem informatikai tudásra építő nézőpontból megvilágítva a témát, amely szemléletformáló módon segíthet az eszközök által kiszolgált rendszerek és adatok biztonságának megőrzésében. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen alakult Kiberbiztonsági Akadémiával való együttműködés eredményeként az Egyetem hivatalosan a letölthető tananyagai közé sorolja a kötetet.

Az IT biztonság közérthetően a napjainkban egyre gyakrabban előforduló és megfelelő gondossággal elkerülhető problémákat és ezekkel összefüggő kérdéseket foglalja össze, például: rosszindulatú szoftverek, e-mail fenyegetettségek, kártékony programok és botnetek, mobileszközök fenyegetettségei, zsarolóvírusok (ransomware), hozzáférés-védelem, WiFi eszköz biztonsági beállításai. A kiadvány azt a célt szolgálja, hogy mindenki, különösebb kötöttség nélkül áttekinthesse a veszélyeket és a „kockázatokról és mellékhatásokról” ne kelljen nem várt események bekövetkezése után tájékozódnia.

„Úgy gondoljuk, hogy az „IT biztonság közérthetően” tanulmányozása nemcsak az egyéni felhasználóknak, civileknek, de a munkahelyi közösségeknek, munkáltatóknak is hasznos lehet.” – mondta Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója.

Az ECDL az informatikai írástudás felhasználói szintű keretrendszere, amelyet Magyarországon eddig már több mint félmillió ember megismert, és a több mint tíz moduljából az egyik nem véletlenül az informatikai biztonság.

„A kötetben összefoglalt ismeretek nemcsak arra alkalmasak, hogy a napi gyakorlatban segítsenek elkerülni a rendszereknek sérülést okozó hibákat, hanem arra is, hogy az ECDL informatikai biztonság moduljának tankönyvéül szolgáljanak. Biztosak vagyunk abban, hogy az ECDL-be belépő felhasználók által az egész ország digitális írástudási szintje is radikálisan javul. A digitális írástudáshoz pedig ma már nélkülözhetetlen az informatikai biztonságtudat is” – tette hozzá Alföldi István.

A könyv elkészítését a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. támogatta.

„Miután a gazdasági életben a legnagyobb értéket ma az információ képviseli, véleményünk szerint az IT biztonsági alapismeretek és fogalmak ismerete legalább annyira fontos, mint a gazdasági alapismereteké. Ezért is álltunk a kezdeményezés mögé, és támogattuk a tankönyv megjelenését” – hangsúlyozza Gulyás Péter, a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.

Az IT biztonság közérthetően az alábbi linkről szabadon letölthető:
http://njszt.hu/de/it-biztonsag-kozerthetoen

Forrás
2017. június 27. | Neumann János Számítógép-tudományi Társaság

IT biztonság közérthetően: új, ingyenes tankönyv (NJSZT)
IT biztonság közérthetően: új, ingyenes tankönyv (NJSZT)

Hozzászólások

kimarite képe

ITBN, azaz a Informatikai Biztonság Napja(i)

Sci-fi film, kiberkatonák, etikus hackelés, mesterséges intelligencia, ember és gép - és még egy csomó érdekes téma volt az idei ITBN-en, azaz a Informatikai Biztonság Napja(i)n - a műsor első részében Szilágyi Árpád és Justin Viktor élménybeszámolót tart a helyszínen működtetett internetes "látható-rádióban" elhangzott interjúk alapján. Feltűnik egy vírusos flopi, benézhetünk az ITBN-rádió stúdiójába és láthatunk egy igazi hollywoodi színészt, Bentley Kalu-t is, aki a Kill Command c. filmről beszél. A 2017. szeptember 26-i adásunk első része már hallható-nézhető:

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

2017. november 28.: MI mit tud? konferencia

Neumann János Számítógép-tudományi Társaság

Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója szerint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos rossz forgatókönyvek elkerülhetők, de ez az írástudók felelőssége. Erről is beszélt a DTM asztaltársaság legutóbbi műsorában. Reméljük, hogy az érdekes beszélgetés MI mit tud? című, közelgő konferenciánkhoz is kedvet csinál.
Konferenciánk programja (még regisztrálhat!) :
http://njszt.hu/de/esemeny/20170629/11-de-konferencia-mi-mit-tud

DTM asztaltársaság

2017. november 28-án szervezi meg az NJSZT (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a MI mit tud? c. konferenciát,
https://linuxmint.hu/hir/2017/09/mi-mit-tud-a-mesterseges-intelligencia-...
ami a mesterséges intelligenciával kapcsolatos témaköröket vesézi ki szakemberek segítségével. Részletek az NJSZT.hu oldalon. Alföldi István, az NJSZT ügyvezetője szerint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos rossz forgatókönyvek elkerülhetők, de ez az írástudók felelőssége. A netnyelvész, Bódi Zoltán szerint az intelligencia szó egy összetett és ellentmondásos kifejezés, jelentése az idők során változott, a mesterséges intelligencia pedig ebből származik és szintén ellentmondásos. A műsor elején rövid időre Siófokra kapcsoltunk, ahonnan Szalay Dániel jelentkezett az Internet Hungary konferencia helyszínéről. (De a teljes tudósítás a műsor következő, 3. részében hallható!)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Internet Hungary konferencia (Siófok): 5G hálózat

DTM asztaltársaság

Hogyan forgatja majd fel az életünket az 5G hálózat? Ez volt az egyik fontos témakör az idei Internet Hungary konferencián Siófokon, ahonnan élőben jelentkezett be Szalay Dániel. Szóba kerülnek az 5G alkalmazások között például a 40 km távolságból vezérelt személyautó, illetve beszámol a Centrál médiacsoport bejelentéséről is, például a Nosalty oldal kapcsán. Október az európai kiberbiztonsági hónap - tudjuk meg Alföldi Istvántól, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatójától, és Magyarországon az NJSZT ezért szervez október 10-én Félelem és védelem címmel IT biztonsági konferenciát a szegedi Agórában. Szóba kerül az is, hogy 2018-ban lesz éppen 50 éves az NJSZT és ennek kapcsán jövőre egy sor eseménnyel készülnek a szervezet munkatársai. Például lesz Kovács Győző emlékkiállítás, és Wisinger István tollából megjelenik majd egy könyv Neumann Jánosról is. Sőt szóba kerül a nem informatikus pedagógusoknak kidolgozott tanfolyam és tankönyv - "kedvünk van kedvet csinálni a pedagógusoknak" - mondja Alföldi István. A műsor végén pedig Justin Viktor mondott el egy friss hírt arról, hogy Dubajban ezen a napon szállt fel az első autonóm légitaxi. Igaz, hogy öt percig repült először ez a gép, de egy ötéves tesztidőszak kezdődött ezzel. A 2017. szeptember 26-i műsorunk harmadik, befejező része :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Neumann János Számítógép-tudományi Társaság - hírlevél

Neumann János Számítógép-tudományi Társaság - NJSZT

Szeretettel ajánljuk tagjaink - és minden érdeklődő - figyelmébe hetente megjelenő Hírlevelünket.
Feliratkozáshoz kattintsanak ide:
http://njszt.hu/hirlevelek
Aktuális hírlevelünk:
http://njszt.hu/sites/default/files/njszt_hirlevel_298._sz.__2017.09.27.pdf

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Mesterséges intelligencia és emberi társadalom 2031 - online

#7 Azaz inkább itt nézhető:
https://www.youtube.com/watch?v=_Z07_IutqzM

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve