1987-ben a North American Philips Company egy olyan technológiát mutatott be, amely megelőzte korát: a Compact Disc Video (CD-V) formátumot. Az új adathordozó célja az volt, hogy egyesítse a digitális hangzás előnyeit a videolejátszás lehetőségével, és új irányt mutasson az otthoni szórakoztatás fejlődésében.

A CD-V a Philips korábbi LaserVision technológiájára épült, ugyanakkor méretében megegyezett a hagyományos audio-CD-kkel. A lemezek könnyen felismerhetők voltak jellegzetes aranyszínű felületükről, amely megkülönböztette őket a megszokott ezüstszínű kompakt lemezektől. A fejlesztők egy olyan hordozót kívántak létrehozni, amely a zene és a videó világát egyetlen formátumban kapcsolja össze.

A Compact Disc Video egyik legnagyobb vonzereje a kapacitása volt. A korszak mércéjével mérve rendkívül jelentős, akár 800 megabájtnyi adat tárolására is képes lehetett. Ez elegendőnek bizonyult egy teljes hosszúságú, szabványos felbontású (SD) film vagy egy videoklipeket tartalmazó zenei album rögzítéséhez. A nyolcvanas évek végén ez forradalmi elképzelésnek számított, hiszen a legtöbb otthoni videótartalom még kazettákon terjedt.

A CD-V ugyanakkor nem volt teljesen új technológia, inkább egy átmeneti lépcsőfokot képviselt a hagyományos optikai lemezek és a későbbi digitális videóformátumok között. A rendszer speciális lejátszókat igényelt, ami jelentősen korlátozta az elterjedését. Bár a formátum technológiai szempontból figyelemre méltó volt, a fogyasztók számára nem kínált akkora előnyt, hogy tömegesen lecseréljék meglévő videomagnóikat vagy audiolejátszóikat.

A CD-V leginkább a zeneiparban talált rövid időre otthonra. Számos előadó videoklipeket és koncertfelvételeket jelentetett meg ezen a hordozón, remélve, hogy a rajongók szívesen vásárolnak olyan lemezeket, amelyek nemcsak hallgathatók, hanem nézhetők is. A formátum azonban nem tudott széles körben gyökeret verni, és néhány év alatt háttérbe szorult.

Mégis fontos állomás volt a digitális média történetében. A Compact Disc Video megmutatta, hogy az optikai lemezek sokkal többre képesek puszta hangrögzítésnél. Az elképzelés később olyan sikeres formátumokban teljesedett ki, mint a Video CD, majd a DVD és a Blu-ray, amelyek végül valóban lehetővé tették a teljes hosszúságú filmek kényelmes, nagy kapacitású digitális tárolását.

A CD-V ma már technológiai kuriózumnak számít, de jól szemlélteti azt a korszakot, amikor a szórakoztatóelektronikai ipar lázasan kereste a jövő médiatformátumát. Bár a Compact Disc Video nem vált kereskedelmi áttöréssé, hozzájárult ahhoz az innovációs folyamathoz, amely végül megteremtette a modern digitális videózás alapjait.