Egy nő besétál a kormányablakba, azt mondja, elveszítette az iratait. Majd bediktálja valaki más adatait. Nem kérnek tőle sokat – se tanút, se ujjlenyomatot, se keresztkérdést. Csak néhány perc, és már a kezében is van egy új, teljesen érvényes személyi igazolvány – egy másik ember nevére. Ezzel a dokumentummal bankba megy, és egyszerűen leemel több százezer forintot a gyanútlan áldozat számlájáról. Ez nem egy krimi kezdete, hanem valóság. És nem is egyszer történt meg, hanem legalább hétszer. A történet főszereplője H. Anita, egy alig ismert, szegénységben élő nő, aki 2024 végéig szinte észrevétlenül verte át a magyar állami ügyintézés alapvető biztonsági mechanizmusait. A károk milliósak, az esetek száma pedig döbbenetes – mégis, a legmeglepőbb nem maga a bűncselekmény, hanem az, hogy milyen könnyen meg lehetett valósítani.

Amikor a személyi nem személyes

Az ügy tanulságai messze túlmutatnak a hagyományos csalás fogalmán. H. Anita nem használt sem hamis nyomtatványokat, sem technikai trükköket – egyszerűen csak kihasználta a Kormányablak azon gyengeségét, hogy elveszett okmány pótlásánál gyakorlatilag bárki bediktálhat bármit. Az ügyintézők pedig, úgy tűnik, nem mindig kérdőjelezik meg a hallottakat, ha azok megfelelően határozottan hangzanak el. Ez a „rés” a rendszerben tette lehetővé, hogy H. Anita valódi, érvényes igazolványokhoz jusson más emberek nevére, és azokat a banki azonosításnál felhasználva pénzt emeljen le a számláikról. Az első két esetnél minden gond nélkül átcsúszott a szűrőn – harmadjára viszont lebukott. Ekkorra már hét áldozatról tudunk, és több millió forintról.

Ahogy a Telex újságírója mélyebbre ásott az ügyben, egyre kevésbé egy agyafúrt bűnöző képe rajzolódik ki előttünk. H. Anita múltja nélkülözi a klasszikus „mesterbűnöző” attribútumait: nem volt különösebben képzett, sem technológiailag felkészült. Egy egyszerű, kiszolgáltatott helyzetben lévő nő, aki úgy tűnik, felismerte azt, amit mások még nem: a személyazonosság hazai igazolása veszélyesen gyenge pontokon nyugszik.

Az igazi kérdés így már nem az, hogyan tudta ezt megtenni, hanem hogy hogyan engedhette ezt meg a rendszer? Milyen biztonsági protokollok hiányoznak? Miért nincs biometrikus ellenőrzés a Kormányablakokban? Hogyan lehet, hogy egy vadidegen, akinek még a fényképe sem egyezik, érvényes igazolványt kaphat?

Ez az eset nem egyedi kivétel, hanem egy figyelmeztetés: az állampolgári biztonság nem ott kezdődik, hogy az ujjlenyomatunkat lehúzzák a repülőtéren, hanem ott, hogy az alapvető személyes adatainkat ne adhassa ki rólunk egy idegen – akár tudatosan, akár egy ügyintézési hiba révén. H. Anita lebukott, de a rendszer, amely lehetővé tette ezt a történetet, ma is működik. És ha ezen nem változtatnak, csak idő kérdése, hogy mikor lesz egy következő Anita – és vajon ki lesz a következő Mónika?