1839. március 14-én, szinte napra pontosan 58 évvel azután, hogy apja, William Herschel felfedezte az Uránusz bolygót, John Herschel egy jelentős tudományos előadást tartott a Royal Society (Királyi Társaság) előtt. Az előadás címe:
„Jegyzet a fotográfia művészetéről, avagy a fény kémiai sugarainak alkalmazása a képi ábrázolás céljaira” (Note on the Art of Photography, or the Application of the Chemical Rays of Light to the Purposes of Pictorial Representation).
Ez a dokumentum azért számít különlegesnek, mert ez az első ismert feljegyzett alkalom, amikor a „fotográfia” (photography) szót használták.
John Herschel nemcsak híres csillagász és matematikus volt, hanem kémikus, feltaláló és kísérleti fotográfus is. Tudományos munkássága jelentősen hozzájárult a fényképezés fejlődéséhez, többek között ő fedezte fel a nátrium-tioszulfát (hypo) rögzítőhatását, amely a fényképek tartósításának egyik alapvető módszere lett.
Herschel emellett a kéknyomat (blueprint) feltalálója is volt, amely a 19. században forradalmasította a mérnöki és építészeti tervezést. Munkássága nemcsak a csillagászat és a fényképezés terén volt jelentős, hanem számos tudományterületen maradandót alkotott, ezzel hozzájárulva a modern tudomány fejlődéséhez.
Sir John Herschel számára a tudomány és a művészet elválaszthatatlan volt. Apja, William Herschel az Uránusz bolygó felfedezésével forradalmasította az univerzumról alkotott modern elképzeléseinket, és fia is követte őt a csillagászat világába. Ugyanakkor John Herschel nem csupán az éjszakai égbolt titkait kutatta, hanem a fényképezés korai kísérleteinek is úttörője volt.
A fényképészet tudományos alapjai
Herschel kiváló kémikus is volt, és egyik legjelentősebb hozzájárulása a fényképezéshez az volt, hogy felfedezte a nátrium-tioszulfát (hypo) hatását az ezüstsókra. Ez az anyag vált a legjobb rögzítőszerként (fixálóként) az ezüstalapú fényképezésben.
Ő volt az, aki a mai napig használt fényképészeti fogalmakat is bevezette: neki köszönhetjük a „negatív” és „pozitív” kifejezéseket a fényképek leírására. Emellett aktívan támogatta a „fotográfia” (photography) szó elterjedését is.
A színek keresése és a cianotípia születése
Herschel nemcsak az égbolt mélykékjét kutatta, hanem azt is, hogyan lehetne színeket bevezetni a fényképezésbe. Newton tudományos örökségét követve tisztában volt azzal, hogy a fehér fény a színskála összes árnyalatából áll. Arra törekedett, hogy a fényt színeire bontva izolálja az egyes komponenseket.
- július 6-án írt levelében egy másik tudósnak, Henry Fox Talbotnak, Herschel így fogalmazott:
„Ha a prizmával először kiválasztunk egy adott törésmutatójú tiszta spektrális színt, majd ezt újra elemezzük különböző közvetítő anyagokkal, akkor úgy gondolom, lehetséges, hogy teljesen mentes fényforrást nyerjünk, amely csak az adott kívánt alapszínt tartalmazza.”
Színtani kísérletei közben, 1842-ben Herschel feltalálta a cianotípiát, amely máig az egyik legismertebb alternatív fényképészeti eljárás.
A cianotípia folyamata és jelentősége
A cianotípia egy vasalapú fényérzékeny eljárás, amelyben ferriammonium-citrát és kálium-ferricianid (poroszkék, Prussian blue) oldatával átitatott papírt használnak. Az előhívás során a papírt fény éri, majd vízzel fixálják, így az elkészült kép jellegzetes mélykék árnyalatban jelenik meg.
Bár Herschel találmánya az 1840-es években még nem terjedt el széles körben, az 1880-as évektől rendkívül népszerűvé vált, mert egyszerű és költséghatékony módszert kínált a képrögzítésre.
A cianotípia nemcsak egy látványos fényképezési eljárás maradt, hanem az építészet és a mérnöki tervezés egyik alapvető eszközévé is vált: ez lett az építészeti kéknyomat (blueprint) technológiájának alapja.
