1957. november 3-án indították a Szputnyik-2 űrhajót, amely a Föld körüli pályára állt, és ezzel a Szovjetunió egy újabb fontos lépést tett az űrversenyben. A küldetés célja nemcsak az emberiség technológiai képességeinek bemutatása volt, hanem annak bizonyítása is, hogy egy élőlény képes lehet túlélni az űrben. Lajka (oroszul: Лайка; jelentése: Ugatós), a kutya, akit gondos kiképzéssel készítettek fel a küldetésre, az első földi élőlény volt, aki űrutazást tett. A Szputnyik-2 útja során a túléléshez szükséges technológiai fejlesztések még kezdetlegesek voltak, és Lajka sajnos mindössze néhány órát élt a Föld körüli pályán. Az űrhajó hőmérséklet-szabályozási problémái, valamint az utazás okozta stressz végül Lajka halálához vezettek. Bár a Szovjetunió terve szerint az út végén humánus módon elaltatták volna, az űrhajó nem rendelkezett visszatérési technológiával, így a végső visszatérés nem volt lehetséges. Lajka és a Szputnyik-2 története azóta is szimbóluma maradt az űrkutatás kihívásainak és áldozatainak. Az űrben élőlények küldésének technikai és etikai kérdései azóta is folyamatos viták tárgyát képezik, de Lajka útja segített abban, hogy az űrkutatás technológiai fejlődése gyorsabb ütemben haladjon, és végül lehetővé tegye az emberek számára is az űrutazást.
Lajka kutya
A szovjet Szputnyik–2 műhold fedélzetén Lajka (oroszul: Лайка; jelentése: Ugatós) kutya – fajtáját tekintve egy keverék – volt az első élőlény bolygónkról, amely Föld körüli pályára állt. A műholdat 1957. november 3-án indították Bajkonurból. Az űrutas eredetileg Moszkva utcáin kóborolt, és a sintértelepről választották ki kísérleti alanynak. Több más néven is illették az állatot, leggyakrabban használt neve állítólag Kudrjavka (Кудрявка), azaz Bodri volt. Két másik kutyával együtt az emberekéhez hasonló felkészítést kapott (centrifuga, barokamra, vibrációtűrés), mielőtt felbocsátották az űrbe. A felkészítés során többször, órákra beültették a kabinjába, amelyben meg kellett szoknia a rögzített „kutyaszkafander” viselését, az etetőt, valamint a vizelet- és ürülékgyűjtő használatát. Ezen kívül érzékelőket is műtöttek be, amelyek jelenlétéhez szintén szoktatni kellett. A műholdnak nem volt visszatérő egysége/képessége, ezért Lajkára egyébként is halál várt, de a szovjetek sokáig azt terjesztették, hogy több napig életben volt, ám mint később bebizonyosodott, a Föld körüli pályára állás után néhány órával elpusztult. Biológiai küldetést kellett volna végrehajtania, amelyben az élő szervezet űrbéli viselkedését tanulmányozzák. Bár Lajka sorsa már a felbocsátáskor a pusztulás volt, repülésének legfőbb eredménye mégis az volt, hogy bebizonyította, az élő szervezet kibír egy űrstartot és a Föld körüli pályára állást, majd a súlytalanság körülményeit.
A felbocsátás során, a legnagyobb gyorsulás és túlterhelés idején a kutya légzésszáma megháromszorozódott, szívverése a start előtti 103-ról 240-re gyorsult. Nagyjából 3 órányi repülés után – hozzávetőleg háromszor olyan lassan, mint a földi tesztek során – állt vissza a 100-as számra a szívverése. Ebből két fő következtetést vonhattak le a kutatók:
- Az élő szervezet képes túlélni egy űrstartot, és a súlytalanság sem öli meg, hanem képes alkalmazkodni ahhoz.
- A lassú megnyugvás pedig azt mutatta, hogy az állat jelentős stresszként éli meg az utazást.
Az adatok arra utaltak, hogy Lajka valamicskét evett is az ételéből. Azonban nem sokkal később (nagyjából a repülés hetedik órájától) nem érkeztek életjelek a műholdról. A szovjetek eredetileg úgy tervezték, hogy egy hétnyi repülést követően mérget adagolnak Lajka ételébe, és így küldik kegyes halálba az állatot, mivel a műholdat nem szerelték fel olyan eszközökkel, amelyekkel képes lett volna visszatérni a Földre. Erre azonban már nem került sor, az eb – vélhetően a műhold túlmelegedése miatt – pár órán belül elpusztult.
Végül a Lajka koporsójává vált Szputnyik–2 1958. április 14-én, 162 napnyi keringés után tért vissza a légkörbe, ahol elégett.
A Szputnyik–2
A műhold a lehető legegyszerűbb felépítésű, ám elődjéhez képest óriási szerkezet volt a maga 508,3 kilogarmmos tömegével. A Szputnyik–2 egy 4 méter magas, kúp alakú, az alapjánál 2 méter átmérőjű szerkezet volt, amelynek belsejében gömb alakú tartályokban helyezték el a műszereket, Lajka utasterét és az életfenntartó rendszereket is. A kezdetleges életfenntartó rendszer egy oxigéngenerátorból és egy hűtőventilátorból állt. Az oxigéngenerátor állította elő a légzéshez szükséges oxigént, és a rendszer ellátta a szén-dioxid elnyeletését is. Emellett, hogy az állat ne hevüljön túl, egy 15 °C-on bekapcsoló hűtőventilátor indult be automatikusan. Lajka egy hétre elegendő, zselé formájú ételt kapott. A keletkező vizelet és ürülék tárolására egy, a hátsó felére erősített zsák szolgált. A kutya testére még egy hám is került, amelyet láncokkal a tartályhoz erősítettek, és így arra korlátozták az állat mozgását, hogy csak felállni, leülni vagy lefeküdni tudott, megfordulni már nem volt lehetősége. A világ második űreszközén nemcsak a legendás kutya és az állat életét felügyelő, fenntartó rendszerek kaptak helyet, hanem külön tartályokban más mérőműszerek, így a Nap sugárzásának és a kozmikus sugárzás mérésére szolgáló eszközök is.
A műhold pályája 7306×211 km-es, elnyújtott elliptikus pálya volt, a pályasík hajlásszöge 65,33°. A műhold keringési ideje 103,7 perc volt. A pálya elérése után az orrkúp sikeresen levált, de az „A” blokk nem különült el úgy, ahogyan azt tervezték. Ez a hiba megakadályozta a hőmérséklet-szabályozó rendszer működését, ezenkívül a hőszigetelés is megsérült. A belső hőmérséklet elérte a 40 °C-ot, így feltételezések szerint a műhold utasa, Lajka kutya csak 4–5 órát élhetett.