Mostanában szaporodnak a Youtube felületén a régi retro számítástechnika témájú előadások, ezen felbuzdulva én is felkutattam padlást, fészert hogy előkaparjam a régi hardvereimet, gondoltam támogatásként felajánlom a Kernel Pánik csatornának, hisz erre a témára egész jó kis műsorfolyamot lehet építeni.

Persze, hogy kinek mi a retró, az annak is függvénye, hogy amikor úgy testközelből találkozott a meghatározó élményt jelentő dolgokkal, akkor éppen milyen idők jártak.

Van, akinek a mikroszámítógépek jelentik a retrót, van akinek Pentiumos PC. Nekem speciel a 286-386-486 gépek ideje jutott, most ezekre fókuszálva hadd idézzek fel pár dolgot, hátha másnak is jó lesz erre emlékezni.

A mikroszámítógéppel én gyerekként találkoztam, csodálatos volt, de nekem sohasem volt ilyenem, csak másoknál tudtam megszemlélni. Aztán hosszabb idő után melóban találkoztam egy IBM PS/2 géppel. Hatalmas monstrum volt a mikroszámítógéphez képest, volt saját monitora, színes, és különálló billentyűzete, 1,44 MB 3,25-ös flopi meghajtója, és ami nem látszott, volt 10 MB-s merevlemeze. Bekapcsoláskor automatikusan betöltött egy clipperes programot, az volt használva rajta egész nap.

Az IBM PS/2 1987-ben debütált, nem ez volt az első, mert az IBM PC 1981-ben került piacra, ami, mint az évi COMDEX győztese igen hamar elterjedt. Persze, akkor nem ez volt a legerősebb, mert jelen volt a Macintosh is, Motorola 68000-es procival, az sokkal erősebb volt, viszont jóval drágább is, ár/érték arányban az IBM győzött, ráadásul az IBM architektúrája nyílt volt. Az IBM az Intel 8088-as processzort használta ehhez (mert akkor az Intel csak ebből a fajtából tudott megfelelő mennyiséget szállítani), ami 4,77 MHz-en ketyegett. A gépnek volt 5 bővítőkártya slotja…

Ebben az időben a monitorok még „kísérleti” fázisban voltak, olyasmik közül lehetett választani, mint MDA, CGA, XGA és később feltalálták a Hercules kártyát, és monitort, ennek a felbontása eltért a szokványos 4:3-as képaránytól, így azok a szoftverek, amik nem támogatták, függőlegesen elnyújtva jelentek meg rajta, de nagyon népszerű volt, mert a kártyán volt nyomtató port is, így nem kellett külön ilyent is venni.

Az IBM PS/2 sok olyan újdonságot bevezetett, ami később széles körben használt volt. VGA monitor, PS/2 portok (egér, billentyűzet), 1,44 MB-s Flopimeghajtó, és Intel 286-as proci.

És ami nem terjedt el, a mikrocsatornás buszrendszer (MCA). Nos, miközben az AT busz, ami időközben ipari szabvánnyá vált, ez lett az ISA, az IBM a szervereiben kifejlesztette az MCA-t, és erről azt gondolta, hogy jó lesz ezt a PC-ben is használni. Az MCA ekkor már 16 bites volt, felkészítve a Plug And Play-ra, mert támogatta a hardveres ID-ket, 10 MHz órajellel működött (az ISA 8 MHz-el), és igazából még a későbbi PCI-nál is fejlettebb volt, talán a PCI-X-el lehet összehasonlítani.

De abban az időkben a szoftverek nem voltak fejlettek, továbbá az IBM licencdíjai miatt az MCA kártyák kétszer annyiba kerültek, mint az ISA kártyák, ráadásul ezeket a gépeket csak a saját flopilemezükkel lehetett konfigurálni, miközben az ISA kártyákon jumperek voltak, nem volt szükség szoftverre a beállításukhoz. Ennek köszönhetően a piac az MCA-t nem díjazta.

Az 1990-ben megjelent IBM PS/1 (igen, a PS/1 később jelent meg mint a PS/2) már ISA sínrendszert használt.

Merevlemez:

RLL, MFM, ezek a 286-as idők lemezei, külön buszvezérlő, külön adatkábel, és tápkábel, azaz ezeket 2 szalagkábellel, és egy tápkábellel lehet csatlakoztatni. AZ RLL kódolási technikát jelent, van több fajtája is a kódolásnak, arról van szó, hogy az 1 és 0 bitek hogyan legyenek felírva a lemezre. Ugyebár hogy a bitek elkülönüljenek, mindegyik között szünetnek kell lennie, ugyanakkor a szünet a 0-t is jelenti, az, hogy egy 1-es után szünet van, az elkülönítő, vagy 0, hát nem tudta meghajtó biztonságosan elolvasni, így mindenféle variációt kidolgoztak, hogy hány szünetnek kell lenni, ami biztosan 0-t jelent, vagy hogy két 1-et kell felírni, mert második 1 ebből mutatja a 0-t, két 1-es felírásához így 3-at kell felírni, így kell elképzelni. Az RLL lemezek esetén azokat így is be kellett konfigurálni, nem volt mindegy, mert vagy biztonságos volt, de pazarló, vagy kevésbé biztonságos, de több bitet lehetett felírni. Az MFM már előre beállított RLL adatblokkokat használt, C/H/S értékkel lehetett használni (konfigurálni). Külsőre nem különbözött az RLL HDD a MFM-től, a korabeli gépek műszaki leírásai külön kiemelték, hogy nem lehet az adott gépben MFM lemezt használni, csak RLL-t, bár később kiderült, hogy mégis, az MFM HDD-t be lehet konfigurálni RLL HDD-nek is.

Az ATA HDD először nem volt az. Mármint nem volt szabvány, ami szabályozza, de az IBM PC AT busza behatárolta a lehetőségeket, (az ATA az AT buszról kapta a nevét). Az idők során megalakult az ATA fórum ami már gyártók felett szabályozta a műszaki követelményeket, de ez későbbi történet. Az első olyan HDD-t, ami a későbbi kialakítást is meghatározta, a Compaq dolgoztatta ki a Conner Peripheals céggel. A HDD 40 (39) eres kábellel csatlakozott az AT buszra, és a kábelre elvileg kettőt fel lehetett kötni. Vezérlőről ezekben az időkben nem beszélhetünk, mert a kártya, amit ISA slotba lehetett tenni, az csak egy adapter volt, ami a kapcsolatot biztosította, ezeket egy Integrated Drive Electronics cég gyártotta főleg, rövidítve IDE, erről ezeket a lemezeket IDE-nek is nevezték. Az, hogy ez nem volt vezérlő azt jelenti, hogy a BIOS felületen kellett konfigurálni a HDD-ket, meg kellett adni a C/H/S (Cylinders, Heads, Sectors) értékeket a HDD használathoz. A BIOS a HDD-ket az Int13H megszakítás vektorral érte el. Ezt a lemezkezelési módot így is nevezték később, amikor ennek a korlátait kezdték áthidalni. Amúgy ez is RLL kódolást használ (ahogy minden merevlemez), csakhogy ez már nem volt előtérben, így sokkal inkább IDE, vagy ATA HDD-knek nevezték ezeket.

1994-ben az ANSI szabványba foglalta ezek leírását, ami a X3.221-1994, AT Attachment Interface for Disk Drives. címmel lett iktatva, később ez az ATA-1 nevet kapta. De ugyanebben az évben a WD kiadta a saját EIDE műszaki leírását, ez később más gyártók kiegészítésével lett az ATA-2 szabvány, 1996-ban. Ekkor már ugye volt Windows 95 és Pentium proci. Az ATA-2 már bevezette a automatikus felismerést, ami azt jelenti, hogy a BIOS automatikusan felismeri és beállítja a merevlemez méretét, azt megelőzően ezt manuálisan be kellett állítani.

1985-ben megjelent a CD lemez. És a CD-ROM. Ez azért érdekes, mert 650 MB a kapacitása, és mellesleg 150 kbps átviteli sebességet ír elő (a CD-DA lejátszásához ennyire szükség van).

A korai BIOS Int13H (C/H/S) kezelése viszont ennyit tud: 1024 Cylinder, 16 Heads, 63 Sectors, a szektorok fix 512 byte méretével ez max 504 MB-t eredményez, ekkora lehet a legnagyobb merevlemez. Jóval későbbi BIOS-ok (Pentiumos rendszerekben) már 1024/256/63 értéket is támogattak, (az MS-DOS csak 255 Head értéket kezel), ezeket összeszorozva max 8,4 GB-t ad ki, a későbbi SATA / ATA4 HDD-ken ezt be lehetett állítani, hogy ekkora legyen a HDD mérete, amennyiben ilyen BIOS mellett kellene használni.

Visszatérve, a CD meghajtó megjelenésekor a BIOS ekkora méreteket nem csak hogy nem támogatott, a DOS sem volt felkészülve erre, a Microsoft 1987-ben kezdett részt venni a szabvány kidolgozásában, ami 1988-ra lett kész. Az új média egy rakat olyan művelet feltételezett, ami az ATA szabványban nem szerepelt, mert az csak HDD-k működéséről szólt. A CD egy cserélhető formátum, tálca kiadás, behúzás, TOC beolvasás, hibakód kezelés, ugyebár a CD-ROM 2048 bájtos szektorokat használ, és CRC ellenőrzőkódokat, az ilyesmi leginkább a SCSI-ra volt jellemző.

Az ATA fórum kiadta az ATAPI kiegészítést, amiben átvette a SCSI szabványokból az optikai lemezek kezeléséhez szükséges protokollokat.

Az optikai meghajtók kezeléshez a DOS-nak szüksége van egy segédprogramra, (MSCDEX.EXE), és a meghajtó illesztő programjára, ami egy SYS kiterjesztésű fájl. MSCDEX.EXE-ből sok verzió napvilágot látott, még DVD meghajtóhoz valót is kiadtak. (A DOS telepítő által biztosított MSCDEX.EXE csak CD meghajtót támogatott, DVD-hez valót külön be kellett szerezni, de többnyire a gyártó által adott telepítőkészletben benne volt.

A 386-os gépek korában CD meghajtót használni leginkább olyan hangkártyával lehetett, aminek volt ATAPI vezérlője, vagy külön ATAPI vezérlővel, de ez utóbbi nagyon ritka volt.

Persze, közben sem álltak le a HDD fejlesztők a mindenféle újításokkal, nem feltétlenül jófejségből, hanem egyfelől igyekeztek legyűrni a konkurenciát, másfelől a sok újítást licencdíjért el lehetett adni a többieknek. Ami érdekes ezekből az UDMA (DMA már definiálva volt az ATA-2-ben), az UDMA-val 33 Mb/s sebességet is el lehetett érni, az addigi 16 Mb/s-hez képest. Később további UDMA szabványokat vezettek be, amihez már 80 eres kábelek kellettek, ebből minden második ér földvezeték volt, hogy az egyes adatvezetékek között az áthallást csökkentse.

DMA a 486-os és későbbi gépekre jellemző. 1999-re vezették be az ATA-5 (ATA66) szabványt, ami már egyben tartalmazta az ATAPI kiegészítést, ekkor már lehetett használni optikai meghajtót az ATA kábelen, ahogy egy sereg mást is, szalagos meghajtót, nagy kapacitású flopikat meg hasonlókat. Ugyancsak ebben a szabványban lett bevezetve a CRC32 ellenőrző kód a kommunikációban, a HDD-k elektronika önteszt képessége, a SMART, és hogy háromféle üzemmód létezik, Master / Slave és Cable Select. A HDD-nek együtt kell működniük, automatikusan képesek magukat beállítani CS módban, a kábel végén levő egység a Master. A másik a Slave. Ekkor már igazi lemezvezérlőről beszélhetünk, de jellemzően ezek már az alaplapra voltak integrálva. Az LBA mód is általánossá vált, a merevlemez elektronikája saját címzést használ, a BIOS-tól függetlenül, így sokkal nagyobb HDD-ket is lehetett használni, mint amit az Int13H valaha is megengedett. Ez már a Windows 98 és a későbbi Windows XP kora, Pentium III-IV procikkal.

Az ATA-6 volt az utolsó ATA szabvány, ami már a WD Ultra ATA protokollját implementálta, 100 és 133 Mb/s UDMA módokkal.

Az összes ATA szabványú eszköz ugyanazt a 40 (39) eres csatlakozót használta, a vezérlő oldalán viszont a korai ATA esetében mind a 40 tüske meg volt, az ATA66-tól kezdődően középen egy nyílás zárt volt a kábel csatlakozón és a vezérlő oldalán ez a tüske hiányzott.

A SATA szabvány megjelenésével az ATA protokollokat utólag PATA-ra nevezték.

Visszatérve a 386-os és 486-os gépekhez, ekkor ami az ATA helyzetet jellemezte leginkább a vadnyugati módszerekre hasonlít. Mindenféle újítást kitaláltak és próbáltak bevezetni a gyártók, nagyon gyakori volt, hogy két merevlemez esetén csak akkor működtek Master /Slave módban, ha mindkettő azonos gyártótól volt való, de olyan is volt, hogy adott merevlemez, amennyiben párja volt, az csak akkor működött, ha ő volt a Master. Mindenféle üzemmódokat találtak ki, amit 3-4 pár jumperrel lehetett beállítani, ha sikerült egy működő konstellációt találni, az sokszor csak a szerencsén múlt.

Íme pár korabeli HDD beállítási lehetősége, azokból, amikkel most dolgom volt:

Maxtor 7120 AT:

J19 CLOSED  Only drive in single drive system (Default)
J20 CLOSED

J19 OPEN    Master in dual drive system
J20 CLOSED

J19 CLOSED  Slave in dual drive system
J20 OPEN

Seagate ST3491A:

Quantum PRODRIVE LPS 105:

        DS - Drive Select
        SP - Slave Present
        DM - Drive Mode

  +------+------+------+-------------------------------------+
  | DS   | SP   | DM   |           Description               |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |OPEN  |OPEN  |OPEN  |Slave Drive - Compatible with drives |
  |      |      |      |using the PDIAG- line to handle      |
  |      |      |      |Master/Slave communications.         |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |OPEN  |OPEN  |CLOSED|Slave Drive (in the ProDrive mode)   |
  |      |      |      |to provide compatibility with a Pro  |
  |      |      |      |Drive 40/80AT drive. The PDIAG- line |
  |      |      |      |is not used.                         |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |OPEN  |CLOSED|OPEN  |Self-Seek mode                       |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |OPEN  |CLOSED|CLOSED|Self-Seek mode                       |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |CLOSED|OPEN  |OPEN  |Master drive, using DASP- to check   |
  |      |      |      |for the presense of a slave          |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |CLOSED|OPEN  |CLOSED|Master Drive - in 40/80AT mode -     |
  |      |      |      |using DASP- to check for the         |
  |      |      |      |presense of a Slave.                 |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |CLOSED|CLOSED|OPEN  |Master Drive (in PDIAG- mode) using  |
  |      |      |      |the SP jumper to determine whether a |
  |      |      |      |Slave is present, without checking   |
  |      |      |      |DASP-.                               |
  +------+------+------+-------------------------------------+
  |CLOSED|CLOSED|CLOSED|Master Drive - in 40/80AT mode       |
  |      |      |      |using the SP jumper to determine     |
  |      |      |      |whether a Slave is present,          |
  |      |      |      |without checking DASP-.   

Összegezve, a korabeli ATA HDD-k lassúk voltak, bár kornak megfelelő sebességgel futottak, a támogatott legnagyobb kapacitás 504 MB volt, és nem voltak hibatűrők egyáltalán. Vagyis ennyi volt a lehetőség e téren? Dehogy!

A SCSI (Small Computer System Interface)

A SCSI fejlesztése 1979-ben kezdődött, 1981-ben jelent meg. Ám ekkor az elnevezése még SASI volt, ami a fejlesztő cég nevén alapult (Shugart Associates System Interface) Ekkor annak a formája egy HDD méretű vezérlő volt, amit HDD helyére lehetett szerelni, rákapcsolni az alaplapi lemez csatlakozóra, a másik végén pedig egy 50 tűs csatlakozás volt, amihez merevlemezt lehetett csatlakoztatni. Ezt az 50 tűs csatlakozót és 50 eres vezetéket átvették a későbbi SCSI megoldásokba is.

SCSI-t sok mikroszámítógép használt, Amiga, Atari, de a NEC és SUN számítógépeknél is használták. És főleg használta a Macintosh. Az IBM PC esetében nem került használatra, ott az ATA kezdett teret hódítani. Az ok: a SCSI drága volt.

Egy SCSI kábelre több SCSI eszköz is felfűzhető; ezt nevezik SCSI láncnak (ang. chain). A SCSI-nek több verziója létezik. Ezek közül egyesek a kábelre maximum 8, mások 16 eszköz felfűzését teszik lehetővé. A SCSI kábelhez kötött meghajtókat egyetlen vezérlő, a SCSI host adapter kezeli, így egy kábelre ténylegesen legfeljebb 7 illetve 15 egyéb eszköz csatlakoztatható. A host adapter egy bővítőkártya, amit közvetlenül az alaplapba kell csatlakoztatni.

A SCSI lánc lehet külső vagy belső, aszerint, hogy a felfűzött eszközök a gépházon kívül vagy belül helyezkednek el. A lánc maximális hossza a SCSI verziójától függ; eszerint egy lánc hossza nem haladhatja meg 1,5–12 métert. A SCSI láncot a lánc végén elhelyezkedő eszköznél le kell zárni, különben a jel a kábelvégről visszapattan, és interferenciát okoz. A lezárás az eszközön levő kis switch (kapcsoló) segítségével hajtható végre

Miért érdekes a SCSI?

• A vezérlő a SCSI sínen saját külön órajellel dolgozik, ami jellemzően duplája a rendszer órajelének, vagy ennél is több (ISA kialakításban jellemzően 20 -30 MHz, a PCI rendszer órajele 33 MHz, a PCI SCSI vezérlő ennek a minimum a duplája, de lehet 80 MHz is. Ennélfogva a SCSI gyors (jellemzően az ATA 66 megjelenéséig minden kialakítása gyorsabb volt, mint a PC-s architektúra. PC-s vonalon. Szerveren azért tovább fejlődött.
• Csak egy IRQ-t foglal el a vezérlő, és 7-15 további eszközt rá lehet kapcsolni a számítógépre, amik nem fogyasztanak IRQ-t, úgy mint nyomtató, szkenner, külső meghajtók, merevlemezek, optikai meghajtók.
• Paritásbit a lemezzel való kommunikációban is. A SCSI HDD így megbízhatóbb, hibatűrőbb, mint a korai ATA HDD-k, amelyek ilyesmit nem ismertek egészen az ATA33 megjelenéséig.
• Nagyobb tárterület, a SCSI bevezette az LBA-t, amivel a 286/386/486-os gépnek is lehet több GB-s HDD-je.

A FAT16-ról viszont tudni kell, hogy felülről korlátozott a klaszter száma. így minél nagyobb a HDD, annál nagyobb területet foglal az allokációs egység. Az óriási lemezeket azért érdemes több partícióra osztani, így kisebb a veszteség. Egy 400 MB-s partíción már 8 KB az allokációs egység, ami az jelenti, hogy az egyetlen karaktert tartalmazó fájl is lefoglal 8 KB-t, az 500 GB-s partíció meg már 16 KB-s allokációs egységeket használ. Extrém esetben simán előfordulhat hogy csurig töltött 500 MB-s partícióról minden adatot át lehet másolni egy 200 MB-sra, és ráfér, ez a fájlok méretétől függ.

Tipp: A FreeDOS FAT32-t használ, és jelenleg még a Windows 3.1 is telepíthető rá (WFW 3.11 még nem).

A SCSI HDD-k jellemzően min. 5400 RPM, de az újabbak akár 10000-15000 RPM-el pörögnek, és tipikus meghibásodási értékük (MTBF) olyan 300000 óra. Persze, az ISA sín (busz) átviteli kapacitása: 8 MHz x 16 bit =128 Mbps, ez a max. teljes átviteli kapacitás, azaz megoszlik mind a 16 IRQ között.

Így a buszon keresztül a legnagyobb HDD átviteli sebesség durván 5 MB/s lesz, ennyi ami elérhető, ez lesz jellemző a SCSI HDD-re.

Ugyanakkor a SCSI láncon nagyobb az átviteli sebesség, ha pl. 2 HDD van rajta, akkor a kettő között villámgyorsan lehet másolni, még a régi HDD-k között is 10 MB/s felett van az átvitel, azaz kb. az ATA 100 sebességét hozza, és ez a láncon levő összes SCSI HDD-re egyszerre igaz. Tudni illik az 5 MB/s-hez közeli sebességet az ATA33 is megközelíti (4,8 MB/s), ám ez 2 HDD között Master / Slave üzemben megfeleződik, ha ezen esetben két HDD között másolunk, akkor max. 2,4 MB/s ami elérhető.

A korabeli SCSI HDD-k között vannak két sebességesek, alapból erre az 5 MB/s-re vannak beállítva az 50 pinesek, némelyeknél egy jumperrel be lehet kapcsolni a nagyobb átviteli sebességet, bár ez a 68 pinesekre jellemző. SCSI A3-as szkenner 150 dpi-vel sima ügy, persze a szkennelt kép megjelenítése már más tészta, ahhoz nagyon sok RAM-os 486DX100 procis gép kell esetleg, de akkoriban ilyesmi munkákhoz Macintosh PowerPC-ket használtak.

A SCSI-nak több iterációja van. Egyik szabvány sem határozza meg a csatlakozók kialakítását, nem ettől függ, hogy 50 pin-es egy HDD, vagy 68, és lehet átalakítóval használni pl. 68 pin-es HDD-t 50 pin-es kábelre kötve. A SCSI-nak volt üveg kábeles kialakítása is, jelenleg a SCSI megfelelője a SAS., ami lassabb (600 Gb/s), mint a legutolsó Ultra640 SCSI, ami 640 Gb/s-t tudott.

SCSI esetében nincs Master / Slave, mint ATA esetében. SCSI ID van, és ha egy HDD-n több partíció is van, azok a logikai egységek (LUN), ha csak egy van, az lesz a LUN 0. A SCSI ID-nek egyedinek kell lenni, azt minden eszközön be kell állítani.

A SCSI láncot le kell zárni a két végén. Az egyik végen a vezérlő zárja le, amennyiben van neki ilyen funkciója (csak a nagyon koraiaknál nincs). Ezt egy jumperrel lehet ki-bekapcsolni a régebbi vezérlőnél. Amennyiben a külső portra is csatlakozik valami, akkor a vezérlő lezárását ki kell kapcsolni, és a lezárást a külső kábelen lévő eszközön kell bekapcsolni. Vagy külső ellenállást kell tenni a kimenő portjára. Ugyanígy a gépen belül lévő kábel végére is lezárót kell tenni, amennyiben azon a csatlakozón nincs olyan eszköz, amely tudja a lezárást. A két lezárás között levő eszközökön a lezárást ki kell kapcsolni.

SCSI vezérlőt sokan gyártottak, de a leginkább meghatározó márka ezen a téren az Adaptec volt. Ha SCSI vezérlő, PC-hez olyan kell, aminek van BIOS-a. Erre figyelni kell. Ezt onnan lehet felismerni, hogy ragasztott címkét látunk egyik-másik nagyobb IC-n, verzió felirattal és copyright szöveggel.

Szükségünk lehet még driverekre, ezekre rákeresve az Interneten (Adaptec DOS drivers) egy kupacba letölthetjük, általában lemezkép formában érjük el, amit ki tudunk csomagolni, vagy felírni lemezre. A csomagban vannak még hasznos szoftverek, mint SCSI mélyformázó, HDD ellenőrző, és particionáló, az újabb (PCI) vezérlők esetében ezeket már a vezérlő BIOS-a integráltan tartalmazza, a rendszer indulásakor Ctrl+A lenyomásával annak a felületén elérjük a particionálót, ellenőrző, mélyformázó funkciókat.

A SCSI vezérlő BIOS-a rendszer indításkor az Int13H megszakítást átirányítja az első (0 SCSI ID-es) HDD-re.. Azt a DOS látni fogja, az azon levő összes partíciót beleértve, de további lemezek esetén szükség lesz SCSI driverre, hogy azokat is elérjük. Ha nem akarjuk hogy a rendszer a SCSI HDD-ről induljon, akkor annak a SCSI ID-jét át kell állítani egy 0-tól eltérő számra.

386 vs 486 illetve Intel vs AMD

Régebben nem volt akkora gyártókapacitás a világom mint ma. Ezért az Intel megbízta az AMD-t is, hogy gyártson neki processzorokat. Az AMD úgy értelmezte a megbízást, hogy visszafejtette a processzort, látta, hogy mit kell rajta módosítani, hogy gyorsabban működjön, és így gyártott saját eladásra is, amik gyorsabbak voltak, meg gyártotta az Intelnek amit kért. Ezt az Intel nagyon zokon vette, és beperelte, a per hosszadalmas volt, már a 486-os procikat gyártották, a bíróság helybenhagyta az Intel vádját, és megtiltotta az AMD-nek a visszafejtett tervek használatát. Az AMD viszont kidogozott saját terveket, amik nem a visszafejtett terven alapulnak, és az alapján gyártotta a további procikat, így kétféle AMD 486-os procik voltak a piacon, egyik ami visszafejtett tervek alapján készült, és olyan is, ami az AMD saját tervezésén alapult. A teljes story-t el lehet érni a Wikipédián, akit érdekel, az utána olvashat.

Szóval vannak Intel 386SX procik 25 MHz órajellel, és 386DX procik 50 MHz órajellel.

Vannak AMD 386SX procik 33 MHz órajellel és 386DX procik 66 MHz órajellel.

Vannak Intel 486SX procik 16, 20 és 25 MHz órajellel, a 486SX egy olyan DX processzor, amiben letiltották az ALU-t, Az ALU ezt megelőzően külön CO-processzorként volt telepíthető a gépbe, a 486 DX már integráltan tartalmazta, mert ezzel is próbált az Intel az AMD fölé kerülni. Ugyancsak voltak DX processzorok között megnövelt cache memóriával kiadottak, de az AMD rendszeresen nagyobb órajellel működő procikat adott ki olcsóbban.

Itt találni az Intel 486 procik listáját: https://en.wikipedia.org/wiki/I486 (sajnos magyarul nincs ilyen kiterjedt leírás)

Itt pedig az AMD 486-osokat: https://hu.wikipedia.org/wiki/Am486

Egy 386-os, és egy 486 gép összehasonlítása nem egyszerű. Az nyilvánvaló, hogy a 486-os processzor fejlettebb, de csak pár utasítással tér el a 386-os utasításkészletétől. És a leggyorsabb 386-os proci jobb mint a leglassabb 486-os proci. Másfelől a 486-os alaplapok is változtak a 386-oshoz képest, változott a memóriakezelés, és megjelent a DMA is a lemezkezelés esetében, és megjelent egyes alaplapok esetében az automata lemezfelismerés is, és egy kezdetleges DMI is elindult.

Vannak szoftverek amik nem működnek 386-os gépen, ilyenek pl. a merevlemez gyártók tesztprogramjai, DlgDiag (WD) Seatools (Seagate) régi verziói csak 486-os gépen indulnak, Maxtor Powermax ugyan elindul a 386-os gépen, de nem lát merevlemezt (saját modellt sem)

Mi mást kell még tudni a régi alaplapokról? Amire figyelni kell, az az alaplapi óra, ill. elem megoldása miféle. Az a jó, ha az elem különálló, mert azt egyszerű lecserélni CR2032 foglalatra.

De nagyon népszerű volt a Dallas ds1287 jelű szörnyszülött is. Ez egy RTC chip elemmel összekötve, egy nagy tokba rakva és kiöntve. Így néz ki: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Dallas-Semiconductor-DS1287-Real-Time-IC.jpg

Nos, ha ez alaplapra van forrasztva, akkor azzal semmit nem lehet csinálni. Én megpróbáltam kiforrasztani, de az egyik lába a PCB szendvicspanel köztes rétegéhez kapcsolódik, ahhoz hozzáforrasztani a cserét szinte lehetetlen.

Ha ez foglalatban van, akkor könnyen cserélhető egy ilyenre: https://www.vatera.hu/dallas-ds12887-ds1287-real-time-clock-helyettesito-ic-3354045632.html

Az tuti, hogy mára már az összes Dallas ds1287 eleme lemerült, azok használhatatlanok, ilyen csipekkel gyártottak 386-ostól kezdve a Pentiumos alaplapokat is az ezredforduló környékén.

A terv az volt, hogy beüzemelem a régi 486-os gépemet, és egy 386-ost, amit majd elküldök a Kernel Pánik csatornának. A 486-os sima ügy volt, meg volt a 2 GB-s SCSI HDD, amit csak beszereltem, ellenőriztem, és összeraktam, ment a csomagba. Készültek képek róla, sajnos mindegyiken vaku beégés van, ami a mobilon nem látszott, csak amikor átmásoltam a képeket a gépre, akkor láttam mennyire vacakok. Egy képet azért mutatok, NC látható és a partíciók betűjelei amik a 2 GB-s SCSI HDD-n voltak létrehozva.

A 386-os géppel viszont rosszul jártam. Nem csak hogy nem sikerült az RTC MOD, de a döglött merevlemezt kicseréltem egy másikra, erre meg induláskor az RTC hiba mellett jelezte azt is, hogy jogosulatlan alkatrész csere történt, hívjam a gyártót ezen a számon további segítségért, és System Halted. (Előtte a lemerült elem miatt elfelejtette a HDD beállításokat, automatikus felismerés nem lévén azt mindig be kellett volna paraméterezni). Ezért vettem egy 386-os gépet a Vaterán, aminek jó nagy fekvő háza volt, és nem voltak meg egyáltalán a lemezeket rögzítő konzoljai. Szétvágtam egy régi P IV-es házat, hogy lemezeket rögzítő konzolokat gyártsak belőle, a képeket itt láthatjátok, így tudtam megoldani:

Hogyan vigyünk át fájlokat a régi gépre?

Hát ez korántsem egyszerű művelet. Ha van ATA vezérlős alaplapunk újabb fajta, ami Int13H képes (kezeli a C/H/S BIOS hívásokat) akkor sima ügy, rá kell csatlakoztatni a régi HDD-t, oszt rámásolni, ami kell. A baj ezzel az, hogy bár a 4-5 generációs alaplapok is kezelhetik az Int13h-t, BIOS-ban lehet engedélyezni, ATA vezérlővel nem rendelkeznek, és a külső bővítő kártyás vezérlő tuti csak LBA módot kezel, azaz ATA66 utáni szabványokat támogat csak. Ugyanígy, ha azt gondoljuk berakjuk a HDD-t egy külső USB házba, nos ez sem fog működni régi ATA HDD-vel, ha az nem PnP-s, és ugye ezek a funkciók csak az ATA66-nál jelentek meg.

Nekem van ATA 133 vezérlő kártyám egy gépben, rá is kötöttem egy régi 250 MB-s HDD-t, és fel ismerte a rendszer, azonban amikor elkezdtem másolni rá, látszólag működött, de dmesg-ben csomó piros hibaüzenet láttam, ami mindenféle protokoll hibára panaszkodott. Ezért nem bíztam a másoltatokban, van egy rakat flopim, hát a flopis átvitel mellett döntöttem, mert ezzel is le lehet tesztelni a flopikat.

Szóval hogyan készítsük elő a régi adatokat, amiket flopira lehet másolni? Ha arra gondolna az ember, hogy tömörítsük össze, oly módon, hogy flopi méretű darabokba legyen tagolva, ez elvetélt ötlet. A mai tömörítő algoritmusokkal készített fájlokat a régi programok nem kezelik! (ugyan ZIP-et próbáltam csak, de el tudom képzelni a többiről is ezt a dolgot. Az aktuális ZIP-eket a régi PKUNZIP nem tudja teljes körűen kicsomagolni, van amit sikerül, de legtöbb esetben CRC hibára fut)

A másik dolog, hogy régi ZIP nem biztos, hogy támogatja a többkötetes ZIP-eket. (Az ARJ-ról tudom, hogy támogatta, a DOS-os PKZIP, ami nekem van, ha jól tudom 2.4-es, csak úgy tudott ilyent, hogy közvetlenül flopira írja, fájlokba nem tud, lehet tévedek, de esélyem sem volt kipróbálni, lentebb majd írom miért, de a lényeg, hogy különleges karaktereket kell bevinni a parancssorba, ez meg nehézségekbe ütközik.

A stratégia, amit választottam: Összezippelni egy könyvtár tartalmát egyetlen nagy ZIP fájlba. Ezt a fájlt feldarabolni flopi méretekre, flopira másolni, a célgépen felmásolni ezeket, összefűzni, és kibontani. Mind tömörítéskor mind pedig kibontáskor ugyanazt ZIP verziót kell használni. A mai Windowsokon nem működnek a DOS programok, ezért az alatt is ugyanígy kell, ahogy leírom, de én Linux alatt mutatom be, mert Linux van előttem:

Ha nincs flopimeghajtós gépünk, akkor nincs mese, be kell szerezni egy USB-s flopi meghajtót. Szinte biztos, hogy csak egyetlen fajtát lehet kapni, rá kell keresni, sok helyen árulják mindenféle áron, nem kell a legdrágábbat venni, mindegyik kínálat ugyanazt tartalmazza. Linux egyből felismeri, csak rá kell dugni a gépre, és hajrá.

Telepítsük a DOSBOX-ot. Telepítés után lehet túl pici, bélyeg méretű lesz a felülete, a nagy felbontású monitoron biztos.Ezt kell beírni a dosbox.conf fájlba:

 

Nálam a régi cuccok egy másik HDD-n, a DOS mappa alatt vannak, azaz a példában ez a DOS mappa nem a régi rendszer DOS mappája, ez csak egy DOS nevű mappa, azon belül vannak C, D, stb. nevű mappák amik az egyes meghajtó betűknek felelnek meg.

Linux alatt a régi HDD most a /media/andrea/Backup mappába van csatolva, Windows esetén annak megfelelően kell megadni az elérési utat, meghajtó betűjellel, és \ tagoló jellel....

írjuk be a DOSBOX felületen (fel is vehetjük az alábbi parancsot a dosbox.conf fájl végére, és akkor minden indításkor megtörténik, de ez esetben mindig a DOSBOX indítása előtt rendelkezésre kell állnia a csatolási pontnak).

Szóval:

mount c /media/andrea/Backup/DOS/

Így most DOSBOX alatt a C: meghajtó alatt lesz mindaz ami a DOS mappa alatt van, az én esetemben a C, D, stb. mappák.

DOSBOX alatt fel lehet venni a %PATH% változóba is azokat a mappákat, amikre szükség lehet, de én most nem foglalkoztam ezzel, a C  "gyökérbe" másoltam a PKZIP.EXE-t, hogy rendelkezésre álljon.

Most zippeljük össze mondjuk a JATEK mappa tartalmát. Ehhez azt kell tudni, hogy a mai tömörítő megoldások alapból tárolják a mappastruktúrát, de a régiek esetében ezt külön meg kell adni, hogy így legyen, sőt azt is meg kell adni, hogy az alap mappát tárolja, azaz, a JATEK mappát is. Ugyanakkor azt kell még itt tudni, hogy a DOSBOX alap kódlapja a 437-es, aminek köszönhetően a billentyűzeten a Z/Y fel lesz cserélve és főleg másként viselkednek a spéci karakterek gombjai, a kapcsolók megadásánál márpedig szükség lehet & és [ ] karakterekre, szóval én most nem spilázom túl a kapcsolókat, a szükséges minimumot írom le:

Billentyűk: Y = Z; Z = Y; É = : ; ű = \;

 

tehát:

pkzip -pr jatek JATEK\*.*

A parancs összezippeli a JATEK mappa tartalmát, az alatta levő könyvtár struktúrát megtartva. A célhelyen a JATEK mappát létre kell hozni, abba belemásolni a ZIP fájlt, amit ott kell kicsomagolni.

Ha lefutott a tömörítés, akkor lesz egy nagy, jelen esetben 20,7 MB-s fájl, ami egy 35 MB méretű adatkupacról készült. (A ZIP főleg szöveges állományokkal hatékony, meg persze, lehet nagyobb tömörítési ráta is, de most nem foglalkoztam vele.)

Daraboljuk fel a fájlt, ehhez Double Commander-t használtam:

1,2 MB méretet választottam, mert:

A flopikat a régi gépen is teszteltem, azaz a meghajtót, és formáztam rajta több flopit is.

A 6-os DOS viszont a flopik formázásakor elmenti a FAT táblát az első szektorba elrejtve, hogy amíg nem történik rá írás, az UNFORMAT-al visszaállítható legyen. Így ezeknek a flopiknak kicsivel kisebb lesz a szabad területük, az 1,44 MB nem fog elférni rajtuk.

Lett így 18 fájlunk, és egy JATEK.CRC fájl. Erre kattintva a DC pl. összefűzi a darabokat, de erre most nem lesz szükség.

Vigyük át a számozott fájlokat a régi gépre, a JATEK mappába.

Ott pedig adjuk ki a:

copy /B JATEK.001 + JATEK.002 + JATEK.003 + [.......] JATEK.ZIP /B

parancsot. Ez is összefűzi a fájlokat, de ilyen sok fájnál lehet más megoldást is használni:

A helyzet az, hogy előbb átvittem így a Norton Commander-t, aztán az összefűzést azzal végeztem, mert azzal kényelmesebb.

Norton Commander alatt csak ki kell jelölni a fájlokat, majd a Merge files menüponttal ugyanúgy össze lehet fűzni.

Ha kész a JATEK.ZIP fájl, akkor oda kell másolni a PKUNZIP.EXE-t, és ki kell adni a

PKUNZIP -d JATEK.ZIP

parancsot. A -d opciót azért kell megadni, hogy a könyvtár struktúrát is kicsomagolja, a nélkül mindent egy halomba csomagol ki)

Eztán lehet törölni a számozott fájlokat és a JATEK.ZIP-et is, hogy ne foglalják a helyet...

Ami még érdekes lehet:

VESA „szabványok” és az LCD monitorok

A szabványok azért vannak idézőjelben, mert nem igazán szabályoznak semmit. Mármint de, viszont nem sokat, így a gyártók saját protokollokat találtak és találnak ki mai is a video meghajtáshoz, ezért azokhoz illesztőprogramot (driver) kell installálni, amik a gyártók saját protokolljait kezelik, különben védett módban (Windows alatt) baromi lassú lesz.

A VESA elvileg minden video megjelenítésre vonatkozik, és hajdan VESA videokártya is volt, meg VESA Local Bus, ám később mégis a csatlakozás szerint kezdték jellemezni a kártyákat, úgy beszéltek róluk, PCI-os videokártya, AGP-s videokártya, AGP-nek oszt több változata is van, stb.

Ettől még mindre a VESA vonatkozott, lássuk miről is van szó. Hajdan volt a BIOS Int10H megszakítás kezelése, ami 640x480 pixelt támogatott, 16 színnel (4 bites színmélységgel), vagy ennél is kevesebbet tudott, de ez volt a max. Mivel a videokártyák annyira eltérőek lettek, hogy az egységes BIOS kezelés lehetetlen volt, kidolgozták a VESA BIOS Extensions (VESA VBE) megoldást, aminek a lényege, hogy a videokártya saját BIOS rutinokat tartalmaz, amikre a gép indulásakor átirányítja a vonatkozó BIOS megszakítás vektorokat.

Bővebb infók itt: VESA_BIOS_Extensions

Lényeges, hogy pl. a lapos képernyő támogatás csak 1996-ban került bele. De az is csak tessék-lássák módon. Később írom, miért érdekes.

Jelenleg ugyebár a VESA 3.0-nál tartunk, és kb. itt a vége, lassan kikopik az életünkből, mert már az EFI 1.x rendszereknél bevezetésre került ennek leváltására az UGA, és az UEFI 2.x- ben a GOP. (Ezért van az, hogy az újabb gépekbe betett régebbi videokártya esetén a BIOS "nem UEFI videokártya" üzenetet dob) GOP-al már elvileg nem kell driver, és megy UHD-ben minden, de itt még nem tartunk, mert még a rendszerek nem készültek fel erre, pl. Wayland-on is mióta megy a gittrágás.

Nos, a 386-486 gépek esetében a VESA csak valós módban működik, azaz DOS alatt rendben van, de védett módban (Windows 3.1) szükség lesz driverre. Jó esetben tartalmaz a telepítő egy működő drivert. Ugyanakkor jó tudni, hogy az LCD panelek alap kontraszt aránya úgy 1000-1500 körül van (ma már nem igazán kaphatók S-PVA panellel szerelt monitorok, amik jobbak voltak e téren.) Ezzel szemben a CRT monitor esetében ez a szám úgy 32000, bár az emberi szemnek nem kell ennyi. Az összes dinamikus kontrasztarány és hasonló megoldás azon alapul, hogy olyan magas frekvencián amit az emberi szem már nem érzékel folyamatosan tolja a kontrasztskálán a 1000-es tartományt oda-vissza a videokártya drivere, hogy úgy tűnjön, mintha 10000 vagy afelett lenne a kontrasztarány. Nos, a DOS ilyent nem tud. Mi lesz ennek a hozadéka? A legtöbb programmal nem lesz gond, de lesznek olyan pl. GFX alapú játékok, amelyek mintha sötétebben jelennének meg, és ugyanakkor fakóbbnak tűnnek. De még olyanok is lehetnek, amiknek elég rossz lesz a grafikájuk.

Nos ennyi lenne a retró téma, remélem érdekes olvasmánynak bizonyul.

A Kernel Pánik csatornán eddig megjelent videók:

286:

386:

486: