Egyéb disztrók kipróbálása? (kezdő)

Fórum: 

Sziasztok,

pár hónapja, mikor végre beszereztem egy rendes asztali gépet, elkezdtem (0 tudással, önállóan, fórumokat/cikkeket olvasgatva) linux disztrókat próbálgatni a laptopomon.

A laptop használatom úgyis redukálódott a netezésre/filmnézésre (ha nem otthon vagyok).

Win-ről áttérés témakörben, bármelyik top listán a Mint-t és az Ubuntu van felváltva az első két helyen. Az unity annyíra borzasztóan idegen, ellenben a cinnamon a leginkább win-es külsőre, hogy a Mint-nél ragadtam le. (a többi diszrós élményt nem ecsetelem)

Meg persze ez is befolyásolt (csak nem lehet véletlen):

A fahéjjas Mint eddig bevált, a fórumon is sok segítséget kapot. Mivel terminált (még?) egy kis túlzással egyáltalán nem használok, csak a desktopok "használhatósága" alapján tudok különbséget tenni az egyes disztrók között, de arról nem sok fogalmam van, hogy mi van a "motorház alatt". Nem mintha bele akarnék nyúlni, csak jó lenne ismerni pár fontosabb paramétert, hogy ha össze akarnék hasonlítani két disztrót, tudjam, hogy mit kell nézni. Ha esetleg tudtok pár egyszerű tippet adni, azt megköszönném.

A topic címéhez kapcsolódó kérdésem az lenne, hogy milyen előnye vagy hátránya lenne olyan disztrót kipróbálnom, ami nem ubuntu/debian alapú? Mert vhol azt olvastam, hogy az ubuntu alapúakhoz van a legnagyobb támogatás, a legtöbb frissítés illetve a legtöbb letölthető program. Illetve volt olyan tapasztalatom, hogy gdebivel egy kattintással felraktam olyan programot, amit az opensuse-nál egy A4-es leírást követve sikerült csak. Ilyen nagy különbségek vannak a csomagkezelések között?

Lehet rosszul gondolom, de az ilyen dolgok a live cd-s próbálgatásokkal nem jönnek ki igazán, fel kell telepíteni és használni egy ideig az adott rendszert.  Van olyan rendszer, amit kezdőként teljesen felejtsek el? Mert pl: (bocs ha dilettáns dolgokat írok) kevés csomag érhető el hozzá, lassan frissítik, sokat kell terminált használni stb stb. Szóval jöhetnek a pro/contra más disztrók a Mint-tel szemben. :)

Amit egyébként kipróbálnék és nem ubuntus : Manjaro Linux (arch), CentOs (fedora), PCLinuxOs (mandriva), PC-BSD

Én a helyedben, ha szeretsz

Én a helyedben, ha szeretsz kísérletezni, kipróbálnám a Fedorát. Én anno Red Hat linuxxal kezdtem az ismerkedést, Elég nagy közösség van a Fedora mögött. Úgy szokták mondani ,a Red Hat előszobája, ami a világ legjelentősebb üzleti linux terméke, tehát sok tapasztalat van mögötte. A csomagkezelője a Debiantól eltérően a yum, persze ez leginkább parancsorban használatos, de van grafikus megfelelője  Asztali felületnek Fedoránál  leginkább a Gnome használatos, de van KDe is. Az Opensuse is megér egy próbát.I tt pedig régebben a KDE terjedt el, újabban a Gnome is. Legalább olyan felhasználóbarát, mint a Linux Mint, sőt, amíg  ez az ír disztró nem létezett, a "Süsü" volt leginkább Windowshoz szokott szemnek a legtesthezállóbb.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

 És ennek a két disztrónak

 És ennek a két disztrónak van valami olyan tulajdonsága, ami nagyon eltér a Mint-től? Desktopon kívül :) 

Másfajta programok,  driver támogatottság, codecek, boot idő stb.? 

Az, hogy RPM csomagkezelővel dolgozik, nekem mint kezdő felhasználónak jelent vmi nehézséget? Emiatt gondolom más tárolókból dolgozik, azok programfelhozatalban mennyivel másabbak, mint az ubuntus?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

PCLinuxOs MATE

Leszedtem a PCLinuxOs 64bit MATE-t, hétvégén ha lesz időm kipróbálom. Van vkinek tapasztalata és/vagy tanácsa ezzel a disztróval kapcsolatban?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
IG képe

ubuntu unity - mint xfce

Helló,

Tegnap kipróbáltam az ubuntut (14.04, unity, 64bit) . Nekem nagyon tetszett a megjelenése, a unityvel nincs semmi bajom.
Ami zavart, hogy az ablakok nagyító-, kilépő gombja a bal oldalon van a jobb helyett.
Szóval lehet egyszer elcsábulok. 

Megnéztem még a linux mint 17.3 xfce verziót is. Na az xfce nem tetszik. Olyan kőkori a megjelenése az ubuntu után, de a cinnamon után is.

Tervben van még a debian lxde változat kipróbálása.

 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

RE: Egyéb disztrók kipróbálása? (kezdő)

@#0 Bármelyiket kipróbálhatod, teljesen jó lesz. Én virtuális gépben - VirtualBoxban - próbálgatnám. Tedd fel hozzá a Guest meghajtókat és egész jó teljesítménye lesz.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Voyager 16.04

Nemrég kaptam ajándékba egy ősrégi gépet, mely alaplap-hibás lett Jószerivel semmi nem volt jó rajta csak a vincsi volt használhatő. Mivel nem szeretem a Virtualboxos kipróbálást, bekerült egy mobilrack-be, és rákerült egy Voyager 16.04, ami egy Ubuntu alapú, XFCE felületet használó distro. Rengeteg rosszat hallottam a 16.04-ről (nem kiforott, instabil nincs hozzá megfelelő támogatás stb.). Ezek ellenére én nem tudtam olyan hibát találni, ami az általam kívánt müködést befolyásolná. Az XFCE felület szinte korlátlanul testre szabható, én nem szeretem ha az asztal ikonokkal van teli. sőt ha lehet a panel(eke)t is rejtem, (ha kell majd előszedem) lehetőleg  a csöppségek, plusz a macska ne nagyon állitgatsanak rajta. Egyetlen egy általam kedvelt programot nem kellett felrakni (egyedül a Synaptic gyorskeresesője).Ja sokan kereshetik a Wine-t na az nem volt rajta alapban. Viszont van benne egy csomó multimédiás nyalánkság pl: Kodi, sokféle lejátszó, téma, tartalmaz például viruskeresőt (bár ez szerintem nem szükséges, de ki tudja mikor lehet rá szükség), de olyan nem "hétköznapi" eszközök is szerepelnek benne mint operáció rendszer-eltávolító, Grub Customizer. Ha esetleg valahol egy hibás rendszert kell bütykölni, arra ez a rendszer és eszköz kiválóan megfelel. Egyetlen fontos telepítendő alkalmazás: a Systemback (ki tudja mit hoznak a frissitések)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

"Az, hogy RPM csomagkezelővel

"Az, hogy RPM csomagkezelővel dolgozik, nekem mint kezdő felhasználónak jelent vmi nehézséget? Emiatt gondolom más tárolókból dolgozik, azok programfelhozatalban mennyivel másabbak, mint az ubuntus?"

Nem jelent semmi problémát az, ha nem deb a csomag. :) Amit én tapasztaltam, hogy az RPM-es csomagkezelők (egyazon gépen) lassabbak, mint az apt-get. Ha pedig grafikus felületen használod a csomagkezelést, akkor nincs nagy különbség, kicsit másképp néz ki, de aki a windows-ról átváltott linuxra, annak nem okoz gondot a más felület. 

A programok közt sincs nagy eltérés, A legelterjedtebbek minden rendszerben benne vannak, ha meg extrát akarsz, akkor úgyis magadnak kell feltenni. 

Ha munkára kell, azaz a főbb, elterjedtebb rogramok kellenek, akkor mindegy, hogy melyiket használod. 

Én azt javaslom, hogy ne negyon válogass, hanem párat próbálj ki, és mondjuk az első öt kipróbált közül válasz. Nincs nagy teteje, hogy több tízet kipróbáljon az ember és azután már ne is tudjon választani. Egyik sem tökéletes, és mindegyikben van valami ami nagyon jó és van amitől a falra mászol majd. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
szhf62 képe

Egyéb disztro.

@Laur. Én már elég sok rendszert kipróbáltam idáig (huzamosabb ideig) a gépeimen. (Többségéről eltettem a telepítőket is.) Ahogy @balacy is írta, munkára teljesen mindegy, hogy melyik rendszert teszed fel. Szórakozásnál akadnak csekély különbségek az azonos programok között más rendszerben. (Például: a játék hangja nem megy XFCE-n némelyiknél, ugyanez a nyelvnél: van ahol csak angol nyelvű, van amelyiken magyar. Más, példaként: Az Audaciousnál is tapasztaltam néhol hangproblémákat, viszont a VLC szinte mindenhol tökéletesen működik. Ilyen kisebb eltérések lehetnek ugyanazon programoknál más rendszeren.)

Nem Virtualboxban teszem fel a rendszereket, a merevlemez(ek) ketté vannak osztva nálam. Amelyik rendszer (hosszabb távon) nem nyeri meg a tetszésemet, azt leváltom egy másikra. (Csak a gép/ek/ indításánál kell figyelnem, melyik rendszert szeretném használni.) Igyelszem LTS-t feltelepíteni. (Lehetőség szerint az éppen aktuális - használatban levő összes - rendszert mindig frissítve tartom.)

Vannak olyan programok, amelyek nem találhatók meg mindegyik Szoftverkezelőben (Softvare Center), vagy Synapticban. Ezeket ha szerencséd van, - legtöbb esetben - külső tárolóról tudod telepíteni (pl: Skype, Chrome) az adott rendszerre.

Jelenleg az asztali gépemen a Linux Mint 17.3 XFCE és a Sparky Linux, a laptopon az ubuntu 16.04 MATE LTS és a Xubuntu 16.04 LTS "osztozik".

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Voyager 16.04

#6 Na ez engem is érdekel. :) Láttam a voyagert és nagyon tetszik. :) Amit itt megtanulok, azon is tudom használni? :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Voyager 16.04

#10 Bocs, csak most vettem észre a kérdést. Természetesen az összes nem Mint specifikus témában szereplő kérdés és válasz felhasználható. (És ez azért ez a témák kb. 80 %-a, ha nem több). A Voyagerben sok érdekes script és conky is van, abból is sokat lehet tanulni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Voyager 16.04

#11 atime, remélem, eugen érdeklődése, 'szerelme' a téma iránt hasonló, mint eme verses dalban: „s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem és néhány hajcsomó” ;) :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
zmintzoltan képe

Fluxbox

#4  MX Linuxon próbálgatom a Fluxbox asztali felületet. A "fogyasztása" kb.: 2/3-a az xfce-nek, így szerintem megtartom. Viszont vannak korábban már megszokott beállításaim, amit nem találok elsőre.

Ha valaki járatos a fluxboxban, kérem segítsen: hogyan lehet a beragadó billentyűt tiltani? Nem az Akadálymantesítésen belül állítható késleltetésre vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy ha nagyon sokáig nyomok egy billentyűt, akkor is, csak egy karaktert ír a képernyőre. 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Fluxbox

#14
"Én minden számítástechnikai problémára találok linuxos megoldást. Amire nem, az nekem nem probléma..."

Ez jó. 
Adjak pár  házi feladatot? 40-50 darabot...?
Habár, tárgytalan, mivel a probléma az enyém, és nem a tiéd, és itt ugye belép a 2. mondatod.
Érdekes hozzáállás.

Sajnos én a gyakorlatra úgy fordítanám le ezt a zengzetes szöveget hogy ami problémára nem tudsz Linuxos megoldást, az elengeded, feladod, megkerülöd, hanyagolod,elfelejted. És ezt ebbe a frappánsan megfogalmazott elterelő köntösbe bújtatod.
Így én is megoldok bármilyen problémát..!!

Nem bántani akarlak, csupán filózófiai eszmefuttatás volt. 100% igazságtartalommal.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Kapóra jött téma

Itt sok okos ember van, nálamnál sokkal okosabbak, Linux fronton fényévekkel nagyobb tudásúak.
Talán választ fogok kapni a kérdésemre.

Amikor úgy lassan 3 éve komolyabban ráfeküdtem erre a 'Kell egy Linux nekem témakörre, többször, több helyen is leírtam azt, amiról ez a topik is szól.
Nevezetesen hogy egy a Holdról vagy más univerzumból idecsöppent tök kezdő elveszik a disztribúciók tömkelegében, sőt megkockáztatom hogy el is ijed,hacsak nem fanatizmussal van megáldva.
A Wiki 150 feletti darabszámot sorol fel, aki ebből full kezdőként ad-hoc csak úgy választani tud, annak megemelem a kalapomat.

Azóta talán ragadt rám valami a koszon kívül is, és megpróbálom szavakba önteni a gondolataimat.
Ahogyan én látom, tulajdonképpen összevissza 2 vonal van, a Debian-Ubuntu-Mint  vonal és az Arch.
Ezen kívül a frissítés tekintetében még van 2 elágazás, stabil vagy rolling-e az illető disztró, és még egy pregnáns eltérés van, ez pedig a csomagkezelés.
Az egyik az általam mély utálatnak örvendő ppa kivitel, a másik a kánaán aur megoldás.
És snitt. 
A majd én leforgatom magamnak meg a make izék és egyéb 4. dimenziós megoldásokat hanyagoljuk, az nem kezdőnek való.
Ugyanígy nem kezdőnek való a Winen 20-onpár éve megszokott faékegyszerű 
exe letölt-->kettőt kattint-->települ  rendszerű megoldás. Linuxra ez nincsen. deb fájl se mindig megy így, az sh szerű telepítés meg nem halandónak való.
Ezzel sokan vitába fognak szállni most de totál kezdőről beszélek. Nem terminálba harcedzett katonákról.

Visszakanyarodva a témára.
Több ismerősöm az én KDE Ubuntumat azonnal leManjarózza, a Cinnamon vagy XFCE DE-s disztrókat leMintezi, ahol fölül van a panel azt meg leUbuntuzza..
Ergo a lőtéri sánta kutyát nem érdekli hogy a 150 disztró közül melyik van fennt mivel a DE az amit látunk.
Egy KDE Ubi és egy KDE Manjaro a napi munkában, az asztalt bámulva, böngészőt futtatva, filmet nézve  megkülönböztethetetlen. Ugyanez xfce stb. igaz.
Majd bejön a képbe még a szoftverek telepítésének faék egyszerűsége, illetve ennek jogos igénye és a lehető maximálisan naprakész friss rendszer.  Akkor rolling.
Vagy, aki ebben nem ennyire maximalista, mert pl. nem játszik, nem kell azonnal a legfrissebb Wine, vagy kernel, vagy Vulkan api, azok a stabil. LTS mellett döntenek. 
És kb. ennyi, itt ki is fújt az egész disztrómánia. Mivel pl. egy Kali (alias BackTrack) egy mezei Ubuntu csak stressztesztek, hálózati segédprogramok tömkelegével ellátva.  Amiket bárki bármikor rátehet a mezei ubuntujára vagy bármilyen disztrójára.

Akkor tulajdonképpen leredukáltam a disztrók számát egytől alig eltérő számra.
Olyan 2 darabra. Mivel a többi az csak a felszíni csicsa, az ablakkezelő, a témázás, ikontémák, a beállítófelület mássága, a fájlkezelő stb. eltérése meg hogy gyárilag mennyi, milyen szoftverezettséggel érkezik az adott disztró, mire van kihegyezve vagy éppen optimalizálva.

Akkor minek kismillió disztró..? Köztük százszámra elárvult, elhagyott, csak a számot szaporító próbálkozás.
Van ezeknek a fejlesztők saját hobbiján kívül egyáltalán értelme?

És az örök vesszőparipámra lyukadunk ki a végén. 
Így ebbe a kavalkádban,  hol van maga  "A" Linux..? Melyik?
Tudom, 3 év kellett hozzá hogy rájöjjek, a válasz:  Mindegyik.
De egy amatőr az nem fog éveket, de heteket se időbe és energiába belefeccölni hogy erre rájöjjön és lelkes Linux használó legyen. Erre nagy összegben bármikor fogadnék.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Kapóra jött téma

#16 Azt én is úgylátom, hogy tengernyi disztribúció van, ami zavarbaejtő is lehet. Ebben mondjuk az a jó, hogy mindenki azt választ magának, ami tetszik. :) Kezdőként én is dilemáztam azon, hogy mit, hogy. Xfce, cinnamon, Mate? Ubuntu vagy debian? LM vagy más? Még az UHU-n is gondolkodtam. Ha megnézzük pl a Puppy-t, van ubuntu, raspbian és még slackware is.

Végül maradt a debian. Szeretem a megfontolt jólkiforrott dolgokat és inkább várom, amíg a debian azt mondja "Ok, rendben, mehet". Mivel Mint rajongó vagyok nekem külön öröm, hogy létezik az LM debian edition.

Linux-os vonalban a másik ami nagyon tetszik, az a "csináld magad" itt van hozzá egy alaprendszer guival. Hobbi szinten szeretek vacakolni a Tiny Core Linux-al. De itt nem tudom azt kihozni belőle, amit a debian nyújt nekem. Talán nem is arra való.

Nemrég megnéztem a debian alapú Slax-ot. Ez az izo sem több 300 mb-nál, ráadásul live-ként megy, és APT-ből minden egyebet tudsz telepíteni. Ez is az old meg magad irányba mutat. :)

Lényegében én a Debianban és a Cinnamonban találtam meg együttesen azt, amire vágyom. (Az Xfce azért néha hiányzik a kevesebb gépigénye miatt. Nekem ugye öreg gépeim vannak, de az LMDE nem úgy lett készítve, hogy csakúgy telepítsd synaptic-ból az xfce-t és akkor jól van. Nyilván megoldható, de nem véletlenül van csak Cinnamon verzió belőle :).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
zmintzoltan képe

Fluxbox

#14 Közben megtaláltam a megoldást, hátha segít valakinek.

Az

xset r off

parancs megoldja a problémát.

#15 Sosem adom fel. Főleg ha linux. smiley

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Kapóra jött téma

#16 Ahogyan én látom, tulajdonképpen összevissza 2 vonal van, a Debian-Ubuntu-Mint  vonal és az Arch.

Van ennél több is azért, csak azok nem igazán jönnek képbe, vagy mert pl. nem mindegyik tud magyarul, (persze, legtöbb magyarítható), meg nem igazán házi használatra valók. De vannak, és vannak akik ezekre izgulnak.

Ugyanígy nem kezdőnek való a Winen 20-onpár éve megszokott faékegyszerű 
exe letölt-->kettőt kattint-->települ  rendszerű megoldás. Linuxra ez nincsen. deb fájl se mindig megy így, az sh szerű telepítés meg nem halandónak való.

De, a DEB, meg az SH-nak is annyinak kellene lennie, mint az exe-n kattint, és megy magától. Más kérdés, hogy persze nem megy mindig. Ja, és DEB is csak olyan disztribóció alatt megy, amelyik támogatja. Van amelyik alatt nincs ilyen, de ilyennel még nem találkoztál. Másfelől pedig Win alatt sem mindig megy az, hogy letöltöd, és katt, települ, nem kell többet mókolni vele. Nekem anno kurva sok szkriptem volt telepítőkhöz, amikkel rendbe raktam a telepítést. (szkript indította a telepítést, és utána még helyre rakta amit kell, pl.) Tehát ott is van, hogy mókolni kell.

Az egyik az általam mély utálatnak örvendő ppa kivitel

He? Ezzel mi a gond? Mármint ha rendes ppa-ról van szó, nem valami gagyiságról.

Akkor minek kismillió disztró..? Köztük százszámra elárvult, elhagyott, csak a számot szaporító próbálkozás.
Van ezeknek a fejlesztők saját hobbiján kívül egyáltalán értelme?

Hát ez sok változós kérdés. Hobbi, meg van átvitt értelemben olyan is, hogy ebből él. Olyant alkot, amiért sokan örülnek, és ezért támogatják a dolgot. Pl. a Mint projekt is ilyen. Ők dolgoznak, nyomják az ipart, ingyen odaadják, de sokan ezért pénzt adnak nekik. Ha nem csinálnák, nem lenne pénz sem. Meg ha már nem kapnak pénzt, akkor lehet nem csinálják tovább. Ezt fel lehet fogni marketing oldalról is. Van persze sok magán akció is, meg árván maradt disztribúció, ami talán az elmaradt érdeklődésnek tudható be. Mármint "fizetőképes" érdeklődésről van szó. Vagy másról.

Olvastam pl. angol kifakadást, aki Black Panther linuxot telepített /de hogy minek/, és azért morgolódott, hogy mi a franc az, hogy "telepit", miért nem jó az, hogy "apt-get install". (pedig nem nem kötelező az alatt sem a magyaritott parancsok használata) -szóval a muksó nagyon ellenjavalta az egészet, és olyasmiket írt, hogy csak akkor telepítse bárki, ha megtanul magyarul. Ez egy ritka nyelv, amiről csak akkor hallot előszőr, amikor meg akarta fejteni a Black Panther parancsait.

Más példa: a 20-as Mint alá megjelent a Hypnotix. És lám, hányan örülnek, hányan akarják használni. Itt a fórumban is kérdeztek többen is felőle. Holott jó pár működő megoldás volt már előtte is a kategóriájában, pl.én is úgy vagyok vele, hogy a VLC az már meg van/volt, minek egy újabb ilyesmi. Chapman is döntött már úgy, hogy a Lotus Subaru motort kap, meg Mercedes felfüggesztést, a kocsiból jobbára csak a kaszni eredeti, mert minek feltalálni újra azt, ami már fel van találva.

Na, ez a fenti sóder magyarázza kb. az alábbit:

Akkor tulajdonképpen leredukáltam a disztrók számát egytől alig eltérő számra.
Olyan 2 darabra. Mivel a többi az csak a felszíni csicsa, az ablakkezelő, a témázás, ikontémák, a beállítófelület mássága, a fájlkezelő stb. eltérése meg hogy gyárilag mennyi, milyen szoftverezettséggel érkezik az adott disztró, mire van kihegyezve vagy éppen optimalizálva.

Igen, ez így is mondható, bár ez történelmileg alakult így. KDE, XCFE, Mate egészen jól ki lettek találva, és így átvették sokan. Pl. a Mint projekt fejleszti a Cinnamont, meg sok egyebet ami vele jár. Spice-ok, meg most pl. a Hypnotix. Cinna is átvehető, át is veszi, aki akarja. Nyilvános a műszaki leírása, WIKI van az ipmlementációjáról, forráskódja is elérhető. Mint hozadéka az Ubuntu /Debian alap is, ami azt jelenti, hogy jó a szofverellátottság, kompatibilitás széleskörű. 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#19

Igazan reszletes valaszokat kaptam. Ennek ellenere tartom hogy sok baba kozt esetleg elvesz a gyerek.

Valamint, eme mondatoddal tulajdonkeppen egyet is ertenek:  "De, a DEB, meg az SH-nak is annyinak kellene lennie, mint az exe-n kattint, és megy magától."   Csak a deb fajl levadaszasa eleve izgalmas. Tenyleg nem kotozkodes vagy a magam velemenyenek igazolasa motival. Csak a sajat tapasztalataim, ami kb:

Kell egy szoftver. Kiprobalnam pl. Nem,  nem akarok ppa-zni. Vagy nincs meg.tukron. Nem akarok termimalba sudozni.  Van mar 128 tukrom felveve, mire vegigdaralja egy frissites, lemegy a nap. Kell egy telepitheto fajl,  nezzuk meg a netet. Van is, tobb helyen is elerheto. Sh, meg a tobbi githubos es egyeb nyalanksagos kivitelbe, sot make meg ilyen kivitelbe is. Es en ezekkel eddig csak szivtam. Nem ment, nem tudtam hogyan kell, miket kell beirkalni, futtathatova tenni, allandoan nyavajgott mindenen. Volt amikor 30 perc guglizas utan, a terminal  25. hibauzenete utan kinyomtam a pc fokapcsolojat es orditva anyaztam hogy ott rohadjon meg az osszes Linux a jogosultsagaival meg a terminaljaval egyutt. 

Vagy megvan a deb fajl.Egy oldalon ahol 2 kilometert gorgetve kell kivalasztani a pont az en disztromra es verziomra valot. Igen, en vagyok a bena. De vegyuk mar be a kepbe azt a hozzam hasonlo potencialis leendo Linuxost, akik hozzam hasonloan ezeket totalis kudarckent elik meg. 

Irtad a Windowst. Lehet neked egyedi igenyeid voltak/vannak de en soha nem talalkoztam ilyen exe fajlokkal. Ha kellett lehuzta maganak a futtatokornyezetet meg ami kellett es telepult.  Es a mai napig vannak 15-20 eves portable es telepitheto exek amiket nagyritkan hasznalok es hibatlanul mennek. Ez egy Linuxon hol megy igy? Sehol. Mar a disztrok kozott is szakadekok vannak, a verziok kozott is. Egy adott deb vagy barmi 549 variansban letezik, debian, ubi, arch, es 100 disztrora, es ezeken belul 1000 alvarians, kerneltol, verzioszamtol fuggoen.

Lehet rosszul latom. Lehet bena vagyok, lehet hogy nincs se turelmem sem akaraterom ennyire belemelyedni valamibe es napokig szenvedni, majd forumokhoz fordulni. Egy apro szoftver kiprobalasa miatt. Lehet tulspilazom, nagyitom az egeszet. De arra tanuk elott megeskuszok hogy ilyenekbe sokszor futottam bele es hetekre visszavetette a kedvemet. Es nem vagyok ezzel egyedul az is biztos.

Ezek ellenere kitartok, sot megszerettem ezt a rendszert, annak ellenere higy 100x annyi borsot tort az orrom ala mint a masik 2 osszesen evtized alatt. Elismerem a pozitivumait mert van boven jo oldala is. Olyan, azt csinalja es ugy ahogyan nekem megfelel.  Ott tartok hogy a sajat gepeimen ezt hasznalom 90%-ban, Windowson mar csak dolgozom, a munkamhoz kell. A Linux vette at a media es szorakozas, idotoltes es az irodai reszt is. Es miota Linuxozok, egyre szembeszokobbek a Windows hibai.es makacs onfejusege. De hogy ezektol eltekintve meg mindig ember, kezdobaratabb rendszer az biztos.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#16 "Akkor minek kismillió disztró..? Köztük százszámra elárvult, elhagyott, csak a számot szaporító próbálkozás.
Van ezeknek a fejlesztők saját hobbiján kívül egyáltalán értelme?"

Minek? Mert a Linux egy nyílt forráskódú rendszer. Bárki készíthet egy új Linuxot. És néhányan azt meg is teszik.
De azért nem nehéz rátalálni arra az információra, hogy a kismillió Linux közül melyiket hányan használják, és melyik telepítése esetén remélhetsz komoly támogatást.
A Windowsból sem egy van.
Szerintem értelmetlen feltenni azt a kérdést, hogy Joe Smith miért készített egy egyedi Linuxot.
Mert megteheti!
Próbálj egy új Windowst csinálni!

Én 2000-ig csak Windowst használtam. (Milleneum, Win 2000, XP).
Aztán váltottam.
Ubuntura, majd Xubuntura, végül Mintre.
Mindhármat nagyon szerettem.
Közben kipróbáltam vagy 10 Linux disztrót.
Az igaz, hogy ha csak egy Linux lenne, akkor az komoly kihívás lenne a Windows számára, de a Linuxnál demokrácia van.
Én úgy gondolom, elég lenne 4-5 Linux terjesztés, Te úgy gondolod, elég lenne egy.
És vannak, akik máshogy gondolkodnak.
Mindenkinek joga van saját Linuxot csinálni! Neked is.
De egy kicsit ez így is van a gyakorlatban is! Mert szinte mindannyiunké más egy kicsit.
Azzal, hogy lehetőséget kapunk, hogy egyénileg programokat telepítsünk, és módosítsunk a"gyári" beállításokon, mindannyiunknak egyéni Linuxa lesz.

Vannak olyan törekvések, hogy ez ne legyen így! Nem szeretnék itt politizálni, de biztosan hallottál arról, hogy bizonyos IT óriások elő akarják írni, hogy melyik alkalmazást telepíthesd a telefonodra.
Amin szintén egy módosított Linux változat fut, az Android.

Tehát azt hiszem nem tenne jót a sokszínűségben rejlő hatalmas lehetőségnek, ha Te, vagy én, vagy bárki más korlátozná a Linuxok számát!

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#21
Némileg hat rám a leírásod, ezt nem tagadom.
Persze, legyen 2336589 Linux.
Legyen. De minek...? Amit Joe Smith összekatyvaszolt magának a farmon, és a traktorjait meg a gazdaságát ragyogóan vezeti meg könyveli vele, az nem biztos hogy Szváziföldön jő lesz Bantunéger kartársnak, valakinek is, vagy nekem itt Magyarisztánba.
Nagyon hülye példa ezt elismerem de ezzel  a megközelítéssel én is terjeszthetném a bekonfigolt linuxomat.

Legy 1 darab alap Linux.
Semmi csicsa, pár alap program. Legyen benne egy NORMÁLIS aur szerű csomagkezelő, amivel bárki bármilyen alap vagy egzotikus szoftvert fel tud telepíteni. Droidon is ott a PlayStore, több millió applikációval. Nem kell egyikhez sem sem ppa felvétele, se emmi extra tudás. Nekem ez már toronymagasan kimeríti az extra tudást, egy a gyári szoftvertárolókban nem létező program telepítéséhez minimum EZ kell? 
https://linuxmint.hu/blog/2017/12/csomagkezeles-ppa-tarolo-felvetele-ubuntu-alapu-rendszerekhez

Valamint ha droidon a világon bárhonnan letöltesz egy .apk-t, az 98-99% valószínűséggel települni fog. Tudom unalmas de  .exe vonalon ugyanez működik.

Ezután az user az alap Linuxát úgy csicsázza, olyan szoftvereket tesz rá amit akar, majd ha esetleg van benne némi kísérletezői véna, akkor cserélhet DE-t. Ha uncsi vagy nem eléggé csicsa akkor tehet fel Cinnát, KDE-t.

"Azzal, hogy lehetőséget kapunk, hogy egyénileg programokat telepítsünk, és módosítsunk a"gyári" beállításokon, mindannyiunknak egyéni Linuxa lesz."
Én ezt cáfolnám, legalábbis nem értek ebben egyet. Ezzel még semmit az égvilágon nem változtatott a Linuxon, csak a kinézetét, ettől nem lett 444tibi-disztró az én konfigom se.

"Az igaz, hogy ha csak egy Linux lenne, akkor az komoly kihívás lenne a Windows számára, de a Linuxnál demokrácia van."
Hát ez nagyon aranyos, komolyan.
Vagyis a Linuxok feldughatják maguknak a 2% alatti felhasználói részesedést, de ez csak azért ilyen soványka mert demokrácia van.  
Ha ez így van, akkor ne lássak többé egy olyan cikket se hogy Jajj, mikor jön el a Linux éve, mert demokratikusan belevágom a fejszét a monitoromba. 

"Én úgy gondolom, elég lenne 4-5 Linux terjesztés, Te úgy gondolod, elég lenne egy."
Ebben igazad van, legyen, de ne több 100. Az már nehezítő tényező.
Az alap os-ról lásd feljebbi okfejtésemet.
Legyen DE alapján az a féltucat Linux, úgyis azt látja a felhasználó először.

"bizonyos IT óriások elő akarják írni, hogy melyik alkalmazást telepíthesd a telefonodra."
Pontosan értem mire akarsz kilyukadni, és ezt én is elítélem, remélem ezt a fajta uniformizálást és felhasználói szintű jogok korlátozását én már nem érem meg, de ha mégis, akkor tuti meghekkelem valahogyan.
Talán a még jobban lekövethetőség, a népek birkává alacsonyítása van a háttérben.
Ez esetben természetes lesz a lázadás, szerintem lesz is. Aztán úgyis beáll mindenki a sorba.
És ekkor eljön a szoftverpartizánok, programkalózok ideje, mert mindig is voltak forradalmárok.
De ez tényleg politika felé hajlik, ebbe én se merülnék bele.

"Próbálj egy új Windowst csinálni!"
Semmi akadálya, régebben is megvoltak az eszközök, WAIK, és társai, akár egy Nlite szerű programmal is át lehetett alakítani a Wint.
Én pl. a P3-mas gépemre egy abszolút magam számára személyre szabott telepítőt csináltam anno, kivéve a  felesleges alkalmazásokat, szolgáltatásokat és betéve az én általam használtakat, valamint a sata drivert és a pci-e sata kártyám drivereit, integráltam a DVD-ram drivereket , feltémáztam, a beállításokat is integráltam stb.
1 sor parancsori pötyögés nélkül, grafikus felületen..!!
Most meg kánaán van, az MSGM Toolkit segítségével a végletekig át lehet alakítani, akármit ki lehet szedni-hozzá lehet adni. Ki lehet irtani bármit telepítői szinten, még a defendert, az update-t is, bármit. És hozzá is lehet adni egyéni szoftvereket, csomót lehet rá kötni ha kell.

Hajlok aTe érvelésedre kicsit, oké legyen minden úgy ahogy eddig, márcsak azért is mert perpill. ez van, ezen nem lehet már visszamenőleg változtatni, legy kismillió disztró, ez valahol a szabadság jelképe is.
Csak ez a fene nagy szabadság mégse toboroz annyi hívőt mint ahogyan az ember elvárná.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Kapóra jött téma

#22

"Legy 1 darab alap Linux.
Semmi csicsa, pár alap program. Legyen benne egy NORMÁLIS aur szerű csomagkezelő, amivel bárki bármilyen alap vagy egzotikus szoftvert fel tud telepíteni...."

Erre a célra ott van a debian, vagy ubuntu. A csomagkezelőnek pedig a synaptic.  Debian, de Ubuntu alapon is elérhető olyan minimal linux, ahol egy Xorg servered van egy minimális ablakkezelővel, file manager, network, böngésző, pulseaudio, firmware-k a hardverekhez és fakereszt. 300mb-ot sem éri el az iso, apt-ből azt teszel fel rá, amit nem szégyelsz. :) ( pl. Slax ) A tinycore linux is egy igazán alap rendszer, ott még a pulseaudio sem települ alapból, bár ő nem .deb -re építkezik (mondjuk ott a debian kompatiblis dcore).

De ha még puritánabbul kel, hát ott van a debian minimal. Viszont akkor terminálozni kell. :)

Én értem egyébként a gondolatmeneted, hogy jó lenne, ha volna egy Fő fő Linux X/Guival alapvető dolgokkal. Talán a debian lehet egy fő linux verzió, vagy az ubuntu. Na, de melyik asztali környezetet vegye az ember "alapnak" már itt szerteágazunk sokfelé.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#22 Ha ez így van, akkor ne lássak többé egy olyan cikket se hogy Jajj, mikor jön el a Linux éve,

Ilyent én sem szeretek látni, mert ez eléggé gyermeteg hülyeség, bár tény, van ilyen ezek kívül még sok (pl. Moore "törvénye", meg hasonlók.) Egyfelől ilyen célt soha nem fogalmazott meg senki, aki mélyebben foglalkozik a feljesztéssel, de, ha, tegyük fel, bekövetkezne egy ilyenszerű esemény / állapot, akkor az nem a Linux éve, hanem a Linux Vége lenne. Nagyon nem lenne jó, ezt borítékolhatom :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#22 Semmi akadálya, régebben is megvoltak az eszközök, WAIK, és társai, akár egy Nlite szerű programmal is át lehetett alakítani a Wint.
Én pl. a P3-mas gépemre egy abszolút magam számára személyre szabott telepítőt csináltam anno, kivéve a  felesleges alkalmazásokat, szolgáltatásokat és betéve az én általam használtakat, valamint a sata drivert és a pci-e sata kártyám drivereit, integráltam a DVD-ram drivereket , feltémáztam, a beállításokat is integráltam stb.

Ezt nem lehet öszehasonlítási alapnak venni, mert nem u.a. kategória. Már csak ezért sem, mert MS ez ellen foggal körömmel dolgozott, EULA tiltja, ha perek sokaságát felvállalta volna, akkor böljtje nagy lett volna. Sok oldalról nyomásra így is el kellett távolítani a különféle X editionokat, még azokat is, amik csak naprakész frissítésekkel integrált ISO-k voltak.

A Linux-ot ezzel szemben szabad módosítani / sokszorosítani.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#23 Erre a célra ott van a debian, vagy ubuntu. A csomagkezelőnek pedig a synaptic.  Debian, de Ubuntu alapon is elérhető olyan minimal linux, ahol egy Xorg servered van egy minimális ablakkezelővel, file manager, network, böngésző, pulseaudio, firmware-k a hardverekhez és fakereszt. 300mb-ot sem éri el az iso, apt-ből azt teszel fel rá, amit nem szégyelsz. :)

De nem, mert egy Wine telepítéshez erre is fel kell venni PPA-t, meg amúgy már egy csomó törekvést látok cégek részéről is saját PPA-ra. Pl. driver telepítéshez.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#23
Igazán hálás vagyok neked hogy valaki legalább valamilyen szintem érti hogy mit is dadogok itt összevissza.

Valami fő linuxos weboldal kéne, ahol a legelső oldalon egy rövidke leírás közölné hogy ha ki szeretnéd próbálni a Linux rendszert, előtte nézz meg pár képet a kész rendszerről, és utána dönts hogy egyszerűbb, vagy félközép vagy csicsa kinézetet szeretnél-e inkább.
Itt lenne pár kép a de felületekről, és még egy kérdés, ha nagyon ragaszkodsz a legújabb azonnali naprakész rendszerhez, mert pl. szeretnél játszani is, vagy megfelel a kissé lassabban frissülő, kicsit öregurasabb verzió, akkor katttints ide, vagy oda. 
Majd itt esetleg egy nagyon rövid, lényegre törő leírás hogyan tudod  letöltött fájlt kiírni, esetleg néhány kép a telepítéskori eseménykről, és ennyi, jöhet a direct download link.

A fő oldal alján elhelyeznék egy szöveget,
ha kísérletező kedvű vagy, keményvonalas pc bajnoknak érzed magad, mélyvíz, csak úszóknak, szeretnéd saját magad az alapoktól, vagy a szoftverezettség terén összerakni a saját rendszered, akkor kattints ide. És itt lehetne bővebb magyarázat a főbb irányvonalakról, benne  a pure arch és társai, a minimal koncepcióról, soványka gépekre akár a Puppy is bekerülhetne ide, stb. stb. de ezekkel ne terheljük a főoldalra tévedőt, csak megzavarjuk vele.
Ugyanígy felesleges manuálokkal meg dokumentációkkal, felhasználói könyekkel terhelni a laikust, szerintem azokat úgyse olvassa el jóformán senki. Mutass egy Android használót, aki esténként az Android felhasználói kézikönyvvel tér nyugovóra s man leírásokkal ébred. és tízórai majszolása közben help parancsokat értelmez.

Ha van már ilyen oldal, akkor elnézést kérek de én még nem találkoztam vele a neten. Pláne magyarul.

Csomagkezelőnek én, a mai igényeket elnézve, a kde Discover-t ajánlanám, teljesen megfelel a kor igényeinek.
Frissítéseknél szépen jelzi hol tart a folyamat, haladásjelző csíkok futkosnak, írja a százalékokat, egészen látványos , amellett hogy informatív is.
Most őszintén, mennyivel fiatalosabb, barátságosabb ez a felület, mint egy gyári szoftvertelepítő, vagy egy synaptic?
Vagy urambocsá, egy  sudo apt-get update/upgrade..?  Fényévekkel.
Igaz hogy töredék információt közöl, de az emberek zöme nem igényli a Matrix szerű terminált bámulgatni, inkább azonosul futkosó csíkokkal meg jól értelmezhető % értékekkel.
https://mega.nz/file/9x53TYTC#tDANdwpLXQplYJC-sXkgDbPkFKxrVemM6WH_i0ZKGEo

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#25
Igazad van, István,  ezek a Win alakítgató szoftverek egyike sem Microsoft támogatott.
Egyedül az Embedded projekt legális, amivel azért eléggé testreszabott telepítőt lehetett kreálni. És azt sem tudom, még megy-e, én valamikor 10-12 éve póbáltam így egy W7 telepítőt összeütni, az eredményre sajnos már nem emlékszem.

De legalább a lehetőség megvan, még ha félillegálisan is, pl.
https://hu.railstoolkit.com/keszitsen-egyedi-windows-10-telepiteseket-az-msmg-toolkit-se

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szép új világ.

Nagyon sok minden elhangzott már, és én nem szeretnék vitatkozni senkivel, csak néhány kiegészítő gondolatot írok az előzőekhez.

A húgom gépe már nem bírt a Win7-tel, ezért telepítettem neki egy Xubuntut, amit én is használtam egy időben, amikor meghalt a gépem, és vissza kellett költöznöm a régi tartalék gépembe. NAGYON SZERETEM a Xubuntut! De amikor vettem másik gépet, arra már nem azt tettem fel.
Az Ubuntut megutáltam amikor a Unityt rám akarták erőltetni, ezért Mintre váltottam.
Feltelepítettem a MATE, és a Cinnamon verziókat, és a Cinna mellett döntöttem, mert az tetszett jobban.
Nekem fontos a kinézet! Ezzel biztosan sokan vitába fognak szállni, de nem velem, mert ezt én nem fogom megvitatni senkivel.
(Ha nekem a szőkék tetszik, nem érdekel azok véleménye, akiknek a barnák tetszenek.)
Ha találok egy szép OS-t, azt feltelepítem, és kipróbálom, de azért, mert gyenge gépen is jól muzsikál, nem fogom kipróbálni. Pedig nem túl erős a gépem.
De ha ez gond lenne, vennék egy erősebbet.

2000-ben a Windows ME volt az első gépemen. Az új, forradalmian új, gyönyörű OS.
Tényleg szebb volt, mint a Win 95. Évről évre szebb lett. És erőszakosabb.
A Win 7-nél betelt a pohár, akkor váltottam Ubuntu 10-re. Az is nagyon tetszett.
Ha órákon át bámulok valamit, akkor az ne legyen ronda.
Én nem veszek meg egy olyan üveg bort, aminek ferde, vagy gyűrött a címkéje!
Ott lesz az asztalon, az ebédnél! Ne legyen ronda.
Lenyűgözött az Ubuntu 10 színvilága. A sok kék, és szürke után felüdülés volt az a barna, krémszínű téma.
Most a fekete a nyerő. A témák között is. Fasza!

Persze tudom, van más szempont is.
Itt most az az egyik felütés, hogy miért nincs EGY Linux. Hagyjuk tehát azokat a szempontokat, hogy gyenge gépre milyen Linuxot tegyek.
A Win 2000-ig (amit szintén nagyon szerettem) biztosan volt olyan lehetőség, hogy a Win automatikusan beállította az erőforrásoknak legmegfelelőbb megjelenést.
Ez megoldható lenne egyetlen Linuxszal is. Már a telepítő eldöntheti, hogy a Cinnamon, vagy az XFCE kerüljön a gépre.
Nálam két szempont van, legyen szép, és legyen sok beállítási lehetőség. Ez az OS-re is vonatkozik, és a használt programokra is.
A napokban telepítettem a Samsung A41-es telefonomra a True Phone tárcsázót, mert a gyári nem működik rendesen. Ledöbbentem a rengeteg beállítási, testreszabási lehetőségen! Vagy egy órát játszottam vele, mire mindent végigpróbáltam!
Az Androidban arra sincs lehetőség, hogy a kétkártyás telefonban kijelöljem alapértelmezettnek az egyiket, és ne kelljen minden hívás előtt választanom.
Innen is gratulálok a fejlesztőknek!
A True Phone esetében választhatok, hogy egy hívás gomb legyen, vagy kettő, és hogy milyen színű legyen.
Ha a két gomb mellett döntök, akkor azok színe külön-külön is beállítható.
Egy színpalettából lehet választani, és minden elem színe változtatható. Ha nem tetszik egyik szín sem, akkor egyéni színt is választhatok! Forradalmian új!
Majdnem elsírtam magam!
A tárcsázó mérete, színei, a számok mérete, és színe, a számok melletti betűk mérete is változtatható. Sőt még az is, hogy a betűk alatt legyen-e egy vonal, vagy sem.

Azokat a fickókat kellene megfizetni, hogy tervezzenek egy Linux felhasználói felületet!
Hiszen most is az csinálták, az Android is Linux. Vagyis nem azért lett minden évben rondább, és rondább, mert ennek így kell lennie!

Valakik úgy döntenek, hogy egyre kevesebb dolog közül választhassunk!
És ez a Linuxra is vonatkozik.
Legyen tehát csak EGY Linux!
Ja, nem bocsi.

Megnéztem, hogy kik a True Phone fejlesztői.
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.hb.dialer.free

Fejlesztő: Hamster Beat, Russia

Hahahahaa.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szép új világ.

#29 Ez még kimaradt:

A Nemoban nem tudom megváltoztatni a Google által a világra kényszerített monokróm ikonokat!
Ott egy idióta úgy döntött legyen minden fekete-fehér, és álljon minden ikon öt vonalból, és az egész világ fejet hajtott előtte.
És ezt az idióta megoldást követi a fél világ!

Kérdem én, miért nem lehet egyszerűen megváltoztatni azokat az ikonokat?
De nem is jó a kérdés, hiszen évtizedekig úgy volt, hogy a kinézet változtatható.
Mondjuk a LibreOffice ikonjai is változtathatók.

Most meg már a Thunderbird is beállt az idióták sorába! Már ott is a monokróm ikontéma az alapértelmezett.
Igaz, ott még lehet változtatni, még működik a Phoenity ikontéma, de már csak az az egy.
Az meg zavaróan ronda.

Tudom, ízlések, és pofonok különbözőek. Biztosan vannak akiknek tetszik ez a vonal.
Nekem nem. Szerintem ez visszafejlődés!
Aki nem így gondolja, nézze meg a Win 95 ikonokat.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

Nekem ugye öreg gépeim vannak, de az LMDE nem úgy lett készítve, hogy csakúgy telepítsd synaptic-ból az xfce-t és akkor jól van. Nyilván megoldható, de nem véletlenül van csak Cinnamon verzió belőle :).

Szeretném saját magam megcáfolni. Német barátaink elkészítettek egy LMDE 4 XFCE iso-t. Most kipróbáltam, tökéletesen működik, mintha az ulyssa xfce lenne telepítve. A frissítések is gond nélkül működnek. A memória használat kis túlzással a fele. Persze hozzá kell tenni, hogy ez egy nem hivatalos iso. (Aki ezt készítette a linuxmintusers.de közösségben egy olyan valaki, akiben megbízom annyira, hogy fel merjem telepíteni.) Ennek ellenére lehetnek bug bogarak benne :).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
fecameca képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#31 Engem igazán csak az alap Debian és az alap, vagy ahhoz egészen közel álló Arch linux terjesztések érdekelnek már. Ezekre fel lehet tenni bármilyen asztali felületet. Vagy egy sima ablakkezelőt az általad választott kedvenc panellel, és menü alkalmazásokkal. A legvégén nálam is minden ugyanúgy néz ki, bármit is telepítettem. Bugokkal, azaz bogarakkal csak az előre összekészített, és minél bonyolultabb grafikus felületeknél találkoztam. Tegyél fel magadnak egy alap rendszert, akármilyen ablakkezelővel, rendezd be magadnak, és garantáltan nem lesz benne bug. Néha egyes csomagok összekavarhatják a függőségeket, nem csak Debianban, hanem Arch linux esetében is: Ki akartam próbálni például, a Firefox-ESR mennyivel könnyebb, vagy miben másabb, mint a sima Firefox? Mert a Void linuxban és egyes Puppy linuxokban Firefox-ESR van, gondolom, mert azt gondolják, valamivel könnyebb? Az AUR kínálata is szinte napról napra változik, mert belenéztem, most egészen más van benne, mint fél évvel ezelőtt. Lényeg, hogy akkor még csak portugálul volt, most már úgy nézem, magyar Firefox-ESR is van, mire a sima Firefoxot visszaraktam, az kiütötte a qbittorrentet, végül is kigugliztam a megoldást: sudo pacman -Syyu --debug. Na ez a  --debug kapcsoló a megoldás. Hasonlóképp a Debianban az apt-get install -f és a dpkg --configure -a az ilyenkor gyakran lefuttatandó parancsok. Végül is, de nem utolsósorban befejeztem a disztróhopperkedést, és úgy döntöttem, áttérek az ablakkezelő hoppolásra például:  https://dev.to/l04db4l4nc3r/series/5748 Mostanra már azt is befejeztem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szép új világ.

#29
Pár reag. Idézlek mert szerintem így könnyebb követni.

"Nekem fontos a kinézet! Ezzel biztosan sokan vitába fognak szállni, de nem velem, mert ezt én nem fogom megvitatni senkivel.
(Ha nekem a szőkék tetszik, nem érdekel azok véleménye, akiknek a barnák tetszenek.)"
Csak megjegyezném, magam vörös dundipárti vagyok. smiley
Szerintem, és azthiszem a felhasználók 80-90%-ának a kinézet a fontos, ha nem a legfontosabb. És annak saját ízlésre szabása, ikonozása, témázása.
Nekem is ez egy nagyon is döntő motívum, és ezért is van KDE. Nem csicsáztam agyon, sötét téma, az extra hogy a háttér és előtér ablakok címsor és keret színe kék és piros. Ezt én 20 éve így csinálom és megszoktam, szerintem informatív.
Vagyis én ebben nemhogy vitába szállnék veled, hanem maximálisan egyetértek.
Nálam ilyen a sötét téma, és Ilyenek az ikonok, szerintem aranyos, kicsit vicces is némelyik, és átlátható, rögtön tudom mi micsoda.
https://mega.nz/file/MlwDDCzB#3gKs0ILp3fMACQftSJCp-VNqKYELpQs46Xyhvu91BNY
A kinézet nem számít, mivel nincs is pl. egy terminálból konfigolt szerveren, ez érthető. De minden máshol döntő, olyan első látásra bejön dolog.
És amit még nem értek, az a DE erőforrásigénye. Énnekem egy 7 évvel ezelőtt gyártott, már akkor sem acélos, 6W TDP-s laptop procis gépem van. A pc 6 éves.
És én eddig semmilyen pregnáns eltérést nem tapasztaltam,  hacsak nem önámítás, de a KDE a leggyorsabb Manjaron.
Utána jön a Mintes xfce, és a Cinna nálam mindig leghátul volt sebességben.

Nagyon sokan óriási tévedésbe vannak amikor egy harmatgyenge 1 magos 1 giga ramos gépre keresgélnek minimal linuxokat, meg a 400MB induló ramhasználatot lefaragják 300-ra.
És mi a retkes lófüttyöt érnek el ezzel? Maga az OS amit futtani fog, azt bámulja?
Nyisson egy böngészőt, beesik a gépre 2-3 mostani weboldal, a RAM felszalad 2-2,5 gigára, a swap ugye az a takarékosság jegyében egy kidobástól megmentett 5400RPM 15 éves kávédaráló hdd-n van. A gép azonnal megakad, a  harmatgyenge proci azonnal elvérzik. és még egy FHD vagy egy hevc videó a környéken sincs.
 Akkor mi a fenét optimalizálgatja a pehelysúlyú os-t, amikor nem az a korlát hanem egy mai modern alkalmazás ami azonnal megfekteti  a gépet. Értitek, mit nem értek? Egy szar gép használhatatlan, ezen nem lehet semmilyen ramfarigcsával meg sovány Linuxszal segíteni.
Vagy drasztikus felhasználói élmény csökkenés következik be, magyarul használhatatlan lesz a pc gyakorlatilag bármire is, képek nézegetésén kívül.
Ergo nem értem a sovány Linuxos csapásirányt. Ilyen disztró 2021-be, a fenntebb leírtak miatt szerintem értelmetlen.
Mert nem a Linux hanem a rajta futtatott szoftvereknek van erőforrásigénye, amit a vas nem tud kiszolgálni.

"A napokban telepítettem a Samsung A41-es telefonomra a True Phone tárcsázót, mert a gyári nem működik rendesen. Ledöbbentem a rengeteg beállítási, testreszabási lehetőségen! Vagy egy órát játszottam vele, mire mindent végigpróbáltam!
Az Androidban arra sincs lehetőség, hogy a kétkártyás telefonban kijelöljem alapértelmezettnek az egyiket, és ne kelljen minden hívás előtt választanom."

Namost, itt viszont uram Ön van óriási tévedésben. Ehhez az Androidnak semmi köze nincs.
Ez olyasmi mint, ha jól emlékszek, nem Te írtad a bluetooth füles kapcsán, hogy ami nálad 2 oldal terminálozás volt, az a beállítás nálam 4 kattintás?
És erről a Linux tehet? Dehogyis. Hisz a lehetőség a tiédbe is benne van. Csak a KDE, a kezelőfelület fejlesztőgárdája nálam kihozta GUI-ra a megoldást.

Nálad a szerencsétlen Androidot a gyártó butítja, és sajnos nagyon is jellemző pont a nagynevű cégekre. kiherélik a funkciókat, hogy majd célalkalmazással pótold, vagy hagyd a fenébe.

Nem így van, dehogynem. Egy stock (gyári) rom a lehetőségek töredékét tartalmazza, énnálam custom főzőtt rom van, egyszer gyere át délután és hanyatt fogod vágni magad ha odaadom a telefonom hogy turkálj benne.  Csak az értesítési lednek 2 kilométer hosszú a beállítómenüje, melyik alkalmazás, milyen színnel, meddig, milyen tempóba villogtassa, mit csináljon töltésnél, kritikus akkuszintnél, hívásnál, ne zavarj módban villogjon, ne villogjon, fél fényerővel jelezzen, stb. stb.
És ez csak a led beállítása.
Vagyis az Android ezeket mind tudja, kopogtass a gyártónál, miért butítják le a telefon szoftverét, amit a Samu csinált a telefonodra, nem a Google. Az csak az alapot adta.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szép új világ.

#33   Igazad van, nem voltam pontos.
Amikor arról írtam, hogy "Az Androidban arra sincs lehetőség, hogy a kétkártyás telefonban kijelöljem alapértelmezettnek az egyiket, és ne kelljen minden hívás előtt választanom."
Ez helyesen úgy van, hogy a Google által szállított Telefon alkalmazás nem tartalmaz elég beállítási lehetőséget.
És ez nyilván nem az Android hibája.
Csak az ember fejében az "Android" és a "Google" teljesen összemosódik sokszor, ami persze hiba.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#32 Én elégedett vagyok a Mint-el és nagyrészt azokat a dolgokat tartalmazza, amire szükségem van. Nyilván ez más linuxból is kihozható. (Egyébként én is szeretek hobbi szinten barkácsolni a Linuxokkal, de annyira még nem érzem haladónak magam, hogy nulláról prompt-ból felhúzzam a rendszerem :). 

Tibi, nekem régi vasaim vannak, és tisztában vagyok vele, hogy már nem lehet csodát várni tőlük, mert a combosabb programok, vagy épp egy nagyobb volumenű oldal bekebelezi a gépet. Sokat sakkoztam ezzel, és tudom, vegyek új gépet. Egy elfogadható sebességet és működést sikerült elérnem 4GB rammal, 5GB Swappal, 160+80Gb Hdd-vel, Amd kétmagos procival és egy 512 mb-os Ati VGA-val. Az LMDE4 egész jól működik, most tesztelem XFCE verzióban is. Ennek a gépnek is csak egy két éve van hátra, aztán már érni fog a cserére. Nincs már hová bővítenem, a Slot-ok tele ddr2-vel... (Minekután a 2Gb-os lapocskákat nem kezelte, maradtak az 1Gb-osak.) Ilyen helyzetben azért mégiscsak sokat dob a latban, hogy a free-m parancs used kiemenete: 352, vagy 640mb- e. :) A feleségem laptopán repül a Cinnamon, ott nem kell gondolkodni, hány program és weblap fut egyszerre, ugyanolyan gyors.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#35
Értelek, és maximálisan meg is értelek.
Csak megint itt a de.
Most semmi zöld meg világmegváltó mondandót ne hámozz ki az alábbi soraimból, de:
Nekem egy harmatgyenge 6W tdp Intel soc van, passzív hűtéssel.
Az egész PC 11 W fölött még mióta megvan, nem fogyasztott és ebbe benne van egy  sata ssd, egy msata ssd, és egy vagon usb-n lógó eszköz, tv tuner, usb3 hubok stb.
Te kb. ugyanazt a felhasználói élményt, vagy kicsivel azért jobbat (ez se biztos mert a procid natív utasításkészlete jóval szegényesebb mint az enyémnek, pl. natív H264 dekódolás és hasonlók),  elérsz egy saccolásom szerint 60W procival, egy minimum 50-60W dedikált videokártyával, 3,5" hdd-kkel, és egy min. 400W táppal.
Nálad csak a 4 darab ram modul többet eszik amint nekem az egész komplett pc.
Gondolom mennek a ventillátorok, szépen zúgolódnak, gyűjtik a porcicákat.
És ez az okfejtésem ma nem is lehetne akuálisabb, amikor a Te villanyszámlád meg az enyém között év végére egy erős 5 számjegyű eltérés lesz, arról most nem beszélek hogy miután váltottam laptop hdd-ről ssd háttértárra, akkor jöttem rá mi is az a teljesen néma pc.

Tudom hogy nem mindenki engedhet meg magának jelentős összegű befektetést, korszerűsítést.
Én sem egyszerre állítottam össze a konfigomat.
2016-ban 30ezer forintért vettem használtan az alap mini pc-t, 2Gb ram, 32G ssd.
Majd 5 év alatt, került bele 2 helyett 4, majd a 4 helyett 8GB ram.
Került bele 32Gb msata ssd helyett 64, majd 128GB.
Háttér 1TB hdd  az valamikor 2018-ba lett, egy 640-est váltott le, majd fél éve egy kihagyhatatlan alkalmi vétellel, 26ezer forintért sikerült megcsípnem egy vadiúj dobozos, 3 év garis 1TB Samsung EVO860-at. Ezzel kész, amíg működik így marad a gépem.
Nekem ez a hobbim is, nem iszok, a csajokat sajna már nem hajkurászom, erre költök.
Az egész így 5 év alatt saccolva 80-85ezer Ft körül van. Ez leosztva napra, nincs egy kávé ára. Meg nem is kávézok.
Ha beleszámolom hogy mivel napi 14-16 órákat megy a gép,  éves szinten 10ezer Ft feletti a villanyszámla csökkenés.
Akkor lassan ingyen van a pc-m, és ebbe bele se számoltam hogy bár aprópénzért de amiket cseréltem benne, azokat eladtam.

Bocs az eszmefuttatásért, és nem konkrétan Neked lett szánva.

A nejem 22 évig dolgozott iskolákba,  és volt rálátásom a számtek. termekre.
Mindenhol 15-20 darab olyan gép ketyeg, sok helyen a mai napig mint a tiéd.
Ha ezeket mind lecserélnék, az mennyi is lenne áramba, villanyszámlába megtakarítás..?  10-100 milliók. Ökolábnyomba, meg CO-ba ne menjünk bele mert tényleg nem hittérítő és ultrazöld színben akarnék itt feltűnősködni.
És a háztartásokba megsaccolhatatlan, hány 10-100ezer ilyen masina kavarja a port, és csak pasziánszoznak rajta.

Valamint amikor az első jó monitoromat vettem 14 éve, már akkor is ECO modellt vásároltam. A mostani 24" LG maximális fényerőn kiégeti a retinámat és eközben 24W a felvétele. Az otthoni őskövület lcd-k, ccfl háttérrel meg 40-50W.
És ezekből is kismillió van használatba még.

Mégegyszer elnézést mert tényleg nem konkrétan rád, feléd irányult  a mondandóm csak elmondtam, mit gondolok erről a témáról.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Koppány képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#36 Dehogy, abszolúte jogos az, amit írsz és elgondolkodtató. Lényegében tényleg kifizetem a villanyszámlával a korszerűbb gép árát :). Ez biztos, hogy zabálja az áramot és tényleg az az igazság, hogy ezt a vasat használom a legtöbbször. A feleségem laptopját nem is hallom, hogy megy, olyan halk. Rákéne érdekességképpen mérni műszerrel, mennyit vesz fel a hálózatból a gép, lehet tátognék. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#36

Ez is egy szempont, de az utolsó.
Az a tízezres villanyszámla különbség havonta csak ezer forint, ami egy doboz cigaretta ára, vagyis naponta még egy szál cigarettányi sincs a különbség!
Miről beszélünk?

Nekem eddig mindig használt gépeim voltak. Már jó néhány éve megtehetném, hogy veszek egy újat. Tegnap leugrottam a boltba bevásárolni az ünnepekre ezt-azt, és otthagytam 47 ezer forintot.
De nem veszek új gépen, mert nekem jó a néhány évvel ezelőtt gyártott is.
Ha tönkremegy az alaplap, elballagok a PC-bontóba, és veszek 25 ezerért egy másik gépet.
De ha rászánnám magam, hogy veszek egy újat, és szokás szerint válogatnék a neten, eszembe nem jutna a fogyasztási adatokat nézegetni!
Még a hűtőszekrénynél sem volt egyáltalán szempont, pedig az az egyik legnagyobb fogyasztású berendezés, ahogy a mosógépnél, mosogatógépnél, a porszívónál, és a villanybojlernél sem.
Tehát PC vásárlásnál ez az utolsó utáni, utáni szempont.

Nem tudom mennyit fogyaszt a PC-m, de nem is érdekel.
Amúgy csak nyáron számít a fogyasztás, mert télen fűti a szobámat a gép. És minél többet fogyaszt, annál jobban fűt.
Ezt persze viccnek szántam, de valójában igaz.

Lehet, hogy ezzel megbotránkoztattalak, de még ráteszek egy lapáttal.
Még autót sem úgy vásárolok, hogy mennyi a fogyasztása!

Ezért aztán kicsit nevetségesnek tartom egy PC esetében egyáltalán felvetni azt, hogy mennyit fogyaszt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

#27 ez kimaradt:

Valami fő linuxos weboldal kéne, ahol a legelső oldalon egy rövidke leírás közölné hogy ha ki szeretnéd próbálni a Linux rendszert, előtte nézz meg pár képet a kész rendszerről, és utána dönts hogy egyszerűbb, vagy félközép vagy csicsa kinézetet szeretnél-e inkább.

Van ilyen több is, csak magyar nincs igazán. Angolul viszont rengeteg, és rengeteg videó is, ahol kezelés közben is rá lehet nézni.

https://www.techradar.com/best/best-linux-distros

https://www.digitaltrends.com/computing/best-linux-distros/

https://fossbytes.com/best-linux-distros-choosing-guide/

https://itsfoss.com/best-linux-beginners/

https://distrochooser.de/en/

https://www.slant.co/topics/871/~best-linux-distributions-for-desktops

 

Felület:

https://itsfoss.com/best-linux-desktop-environments/

https://linuxhint.com/best_linux_desktop_environments/

 

videókkal:

https://www.reallinuxuser.com/how-to-choose-the-best-linux-desktop-environment-for-your-needs/

https://www.youtube.com/watch?v=SBz5A-fqnb4

https://www.youtube.com/watch?v=IIjRWlRqxQ0

https://www.youtube.com/watch?v=RsrQHygVYiU

https://www.youtube.com/watch?v=KjLk12mvlHU

https://www.youtube.com/watch?v=SlmgwHAXgB4

https://www.youtube.com/watch?v=-8ALGzBB0A8

https://www.youtube.com/watch?v=gmFrWjMnllo

https://www.youtube.com/watch?v=ukSJuFAplHs

https://www.youtube.com/watch?v=qkJkDPyyE4s

https://www.youtube.com/watch?v=XijzAE2AiOY

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#38

Az a tízezres villanyszámla különbség havonta csak ezer forint, ami egy doboz cigaretta ára, vagyis naponta még egy szál cigarettányi sincs a különbség!
Miről beszélünk?

Nos, bármilyen, bármekkora értéket le lehet osztani elég kicsire, hogy bagatellnek tünjön, de a metódus nem helyes. Mondjuk egyénileg nem sokat számít, de nagy dolgokban már elég meredek tud lenni. Tudnék példákat mondani, de ez nem politikiai oldal, (mivel legtöbbször politikusok élnek ezzel a módszerrel), szóval nem akarok semmi ilyent generálni.

Egyszer nagyon régen, amikor a PC-k fogysztása nem volt kérdés, szkennert akartam vásárolni. Két menő szkenner volt akkor, de az egyik pár wattal többet fogysztott stand by módban. Éves szinten akkor ez annyi volt mint maga a szkenner ára. Az alacsonyabb fogysztásút vettem. Akkor kezdtem el ezzel foglalkozni.

Nekem eddig mindig használt gépeim voltak. Már jó néhány éve megtehetném, hogy veszek egy újat. Tegnap leugrottam a boltba bevásárolni az ünnepekre ezt-azt, és otthagytam 47 ezer forintot.
De nem veszek új gépen, mert nekem jó a néhány évvel ezelőtt gyártott is.
Ha tönkremegy az alaplap, elballagok a PC-bontóba, és veszek 25 ezerért egy másik gépet.
De ha rászánnám magam, hogy veszek egy újat, és szokás szerint válogatnék a neten, eszembe nem jutna a fogyasztási adatokat nézegetni!

Amúgy én is addig használom a gépet amíg szét nem rohad, vagy technikailag ki nem jelenthető, hogy tényleg elavult, de azért apránként folyamatosan feljesztgetek. Pl. van LGA775 alaplapom, kapott Xeon procit, csak hogy ne kellejen leváltanom, mert az alaplap jól megy, pedig bőven öreg. Gyors OC memóriák, miegyebek, tök jól muzsikál... Csak most értem oda, hogy H.26x forrás videókat kellene vágni, na, ehhez már gyenge. Az ilyen videókat át kell konvertálni MPEG2-re, hogy dolgozni lehessen vele, ami órákig tart, majd megvágni, és visszakonvertálni H.264-re. Ami szintén órákig tart, ha elég hosszú a videó. Ez egyáltaláén nem járható így, de addig, amíg havi egy ilyen van, még belefér.

Én soha nem új gépet veszek, hanem összeválogatom a hozzávalókat, és összerakom. Nagyon régen vettem egy nagyon klassz házat, már jó koros, de hibátlan, belefér sok minden, jól néz ki, stb.

Lehet takarékos gépet összeállítani, úgy hogy teljesítmény is ok. Csak éppen az ezekhez való hardverek meg drágák. De utálom a kilowattos PC-ket. Jó sokat láttam, többet fogyasztanak mint a hegesztőgépem, amikor megy.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
fecameca képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#40 A gép, és annak fogyasztása az egy dolog. Én évekig Linux Mintet használtam egy olyan gépen, amiben 1 magos proci volt, 1 giga memóriával. 460 MB volt az alap memória használata induláskor, és eszembe nem jutott, hogy váltsak. De. Még a mai napig a fejemhez vagdossák, hogy nem vagyok tisztában az alapokkal, pedig már teljesen önállóan feltelepítek magamnak akár egy Debiant, akár Void linuxot, fel tudok tenni rá, akármilyen ablekkezelőt, bármelyiket be tudom konfigurálni magamnak nulláról, megcsinálom a swap partíciót, vag swapfájlt, bármit. Elegendő, ha van a gépen 1 lemezeden 20 GB szabad hely, arra bármilyen linuxot feltelepíthetsz, ha nem tetszik, leformázod, ha tetszik megtartod. Azt nem tudom igazán megérteni, ha van egy disztribúciónak az alap kiadástól csak kevésben különböző ezernyi leágazása, csak pusztán divatból, nem lehet igaz, hogy valakinek azért kelljen még újabb variáns, mert nem tudja feltémázni, vagy nem képes egy böngészőt, vagy Office csomagot magának önállóan feltelepíteni.Nekem is vannak saját rigolyáim: Például a gthumb és a kolourpaint semmiben nincs benne alapból. Médialejátszónak már mindegy, de legyen fent legalább 3 féle, a Libre helyett most az OpenOffice lett a kedvencem, kevesebb függőséhet hoz, és jól kezeli a régi Windowsos dolgokat. Olyasmikre nincs szükségem, mint amikkel az MX van tele például, ilyen-olyan telefonos betárcsázó, bluetooth, wifi, meg akkumulátor figyelő alkalmazások. Úgy döntöttem, amíg én csinálom a társasházunk könyvelését, illetve akárki beeshet bármikor valamit kinyomtatni, addig nem térek át laptopra, amúgy még szépen elmuzsikál böngészésre, filmnézésre kiváló, játszani nincs már türelmem 64 évesen, azt meg majd megmutatja a jövő, hogy melyikünk él tovább, én, vagy a gépem?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#41 Nekem is vannak saját rigolyáim: Például a gthumb és a kolourpaint semmiben nincs benne alapból.

Dehogyisnem :)

apt-cache policy gthumb kolourpaint
gthumb:
  Telepítve: (nincs)
  Jelölt:    3:3.6.2-4
  Verziótáblázat:
     3:3.6.2-4 500
        500 http://httpredir.debian.org/debian buster/main amd64 Packages
kolourpaint:
  Telepítve: (nincs)
  Jelölt:    4:18.04.0-1
  Verziótáblázat:
     4:18.04.0-1 500
        500 http://httpredir.debian.org/debian buster/main amd64 Packages

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
fecameca képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#42 Ott sincs feltelepítve, ahol mutatod. A csomagtárolójában mindenkinek benne vannak. Az összevissza csicsázott dobozból készre összerakott disztrókról beszéltem. 1-2 sudo apt install vagy pacman -S nem úszható meg egyikben sem, olyan nincsen. Az olyan Hanna Montana meg Zorin, stb egyéb Ubuntu variánsokat minek végig próbálni?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#43 Ott sincs feltelepítve, ahol mutatod. A csomagtárolójában mindenkinek benne vannak.

Én úgy értettem, azt, hogy „semmiben nincs benne alapból”, hogy nem érhetőek el a tükrökről. A GThumb alkalmazás régebben nagy kedvencem volt ;), a KolourPaint alkalmazást nem ismerem, de szerintem kiváltom mással. Akkor ezt megbeszéltük! :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kapóra jött téma

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#38
Nem megbotránkoztattál, mint írtad hanem inkább elszomorítottál.
Megértettem hogy Neked mindegy hogy 35 vagy 500 wattot fogyaszt a pc-d, mindegy hogy 8 vagy 17 litert eszik az autód.
Megértettem, de el nem fogadom.

Egyébként érdekes felfogás. Ha ennyira belegondolok, nekem se kéne egy 5,6 literes fogyasztású autóval járkálnom, mehetnék a klotyóra is egy luxus suv-vel, 11-12 lityivel.
Csak mégse valahogy.
én 11 év alatt mentem az autómmal 247ezer kilométert.
Ez 5,6-os fogyasztással nagyon durván 4millió forint benya,  egy szép nagy suv vagy kisebb luxusterepjáróval meg 8 milla körüli.
Nekem 4 millió sajnos számít, mégha 11 év alatt is jön össze.

Az se számít hogy ha Európában az öszes kávédaráló pc-t lecserélnék holnap normális, az igényekre szabott teljesítményű modern gépekre, akkor a megtakarítás kb.  Magyarország éves villamosenergia fogyasztásának a fele körül lenne. 
Háát.. tényleg nem számít.

De ezt a témát befejeztem mert off is már nagyon, meg mindjárt jön Sámli és elhajt mert megint behoztam a Facebookról...?? ezt az öko izét ide.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#46   Elszomorítottalak? Na ne röhögtess! Azért az erős csúsztatás, amit írtál.
Én semmi olyat nem írtam, hogy mindegy, hogy 8, vagy 17 litert eszik az autóm.
Volt 2000 cm3-s Opel Recordom, volt 1600 cm3-s Opel Astrám, 1242 cm3-s Fiat Puntóm, és most egy 1600 cm3-s Fiat Albeám van.
Régebben árut szállítottam, kellett a nagy, és erős autó. Amikor állást változtattam, Akkor vettem a Puntót, de már lecseréltem egy majdnem 30%-kal nagyobb űrtartalmúra.
Azért nem a fogyasztási adatokat adom meg, mert fogalmam sincs róla!
A Record, és az Astra fogyasztását még valamelyest követtem, mert útnyilvántartást kellett vezetnem.
De mi a bánatért hasonlítgatnám két teljesen különböző autó fogyasztását?
A Puntó cuki kis autó, de összeért a könyökünk a nejemmel.

Na az viszont egyáltalán nem érdekel, hogy mennyivel fogyaszt többet az Albea, mint a Puntó.
Mert biztosan többet fogyaszt. Nagyobb autó, nagyobb motor.
De éppen azért vettem meg, mert nagyobb!
És nem érdekel, hogy 5, vagy 6 litert fogyaszt. Pedig 20% a különbség.
Amit Te példának hoztál, ott több mint 100% a különbség.

Ugyanezt elmondhatom a PC-mről is.
Nem tudom mennyit fogyaszt! De nem is érdekel. De azt tudom, hogy jég hideg az oldala, tehát biztosan nem fogyaszt 500 wattot!
Ezt a megnyugtatásod miatt írtam! Nehogy álmatlan éjszakáid legyenek emiatt.

Még sohasem hallottam a boltban, hogy a vevő, aki válogatott a gépek között, egyszer csak megkérdezte az eladót: "És mondja, ez a PC mennyit fogyaszt?"

Gondolom, Te nem a háromrétegű WC-papírt veszed meg, hanem az egyrétegűt.
Mert ezzel a mentalitással biztosan nem csak a PC fogyasztást figyeled árgus szemmel.
Végül is hideg vízben is lehet zuhanyozni.
A tévét sem a távkapcsolóval kapcsolod ki, hanem elalvás előtt kikelsz az ágyból, és kikapcsolod a főkapcsolót. És nyilván nem használsz éjszakai irányfényeket, hisz az tiszta pazarlás lenne.
Nálunk a pincében egész évben, éjjel nappal világít egy 5 wattos LED lámpa a macskák miatt. Az közel 44 kWh. Nemtom, tán 40 Ft egy kWh, vagyis az a LED  1760 Ft egy évben.
Én egyszer már kezeltettem egy macskát, aminek megsérült a szeme, mert talán a pincében nekiment valaminek.
Sokkal többe került, mint 1760 Ft.

Képzeld el, hogy amikor vagy 10 éve lecseréltük a hagyományos 56 cm-es tévénket egy 105 cm-esre, nem néztem meg, hogy mennyi a fogyasztása!
És azóta sem tudom.
Kiválasztottuk a méretet, hogy ne legyen túl nagy, a márkát, na meg azt, hogy 3D-s legyen, és megvettük.
És ahogy már írtam, se a hűtőszekrénynél, se a villanytűzhelynél, se a mosógépnél, se a mosogatógépnél nem volt szempont a fogyasztás!

Az meg hogy mennyi a10 ezer forint 365 napra elosztva, nem lehet vitatéma.
27 Ft 40 fillér.

Jelenleg 11.118 Ft a havi villanyszámlánk. Villanybojlerrel, villanytűzhellyel, két hűtővel.

És most foglak megbotránkoztatni igazán!
Én sohasem kapcsolom ki a PC-t, mindig készenlétben van.
Nálam a boot-idő 1 másodperc.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#47 Nálunk a pincében egész évben, éjjel nappal világít egy 5 wattos LED lámpa a macskák miatt. Az közel 44 kWh.

Ez viszont tök felesleges, pont a macskákat nem érdekli, mivel e nélkül is nagyon jól látnak (hacsak nem túl hideg a pice, bár ez esetben az élő dolgokat látják jobban)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#48 "macskákat nem érdekli, mivel e nélkül is nagyon jól látnak"

Ez egy ÓRIÁSI tévedés. Ugyanolyan ostobaság, mint az, hogy a macskák mindig talpra esnek, ezért nyugodtan ki lehet őket dobni az első emeletről. Igen talpra fognak esni, de a macskák ízületei sem acélból vannak.

Ami pedig a látásukat illet, linkelek neked pár oldalt, ha érdekel a téma.
A színlátásuk, az éleslátásuk a béka feneke alatt van. Egyedül az igaz, hogy gyenge fényviszonyok között sokkal jobban látnak, mint mi. Ők meglátják a sötét pincében a szürke kisegeret, sőt meg is hallják. Mi meg nem.

De sötétben a macska sem lát. Remélem, ezt nem kell elmagyarázni!
És ha a pincében sötét van, mondjuk egy téli éjszakán, akkor simán nekimegy egy kiálló léc, vagy egy fém rúd végének.
Mert azt kurvára ugyanúgy nem látja, mint mi.
A mozgást látja jól, nem egy szemben meredező hegyes tárgyat.

https://www.purina.hu/macskam/friskies/gondoskodas-es-tanacsok/cicank-sz...

A cicák jobban látják a kéket és sárgát. Nem látják a zöld, narancssárga és piros színt, és nem tudják megkülönböztetni a zöldeskéket a szürkétől.

A cicák látása sokkal rosszabb a mienknél, de csak nappali fényviszonyok mellett. Ez azt jelenti, hogy a cicának 1 méteren belül kell lennie ahhoz, hogy egy olyan tárgyat lásson, amit az emberek 3 méterről látnak meg

Sötétben a cicák hatszor jobban látnak, mint mi. Van egy fényvisszaverő felület a retinájuk mögött, amely növeli a szemük képességét a mozgás észrevételére még korlátozott fényviszonyok mellett is.

https://www.mosthallottam.hu/allat/lat-macska-szineket-hogyan/

A summázás így hangzana.
A macska látása nem jobb és nem rosszabb az ember látásánál, csak szimplán más.

A macska éleslátása
A közhiedelemmel ellentétben a macskák sokkal rosszabbul látnak mint mi.

Itt pedig képeken láthatod, hogy hogyan látnak a macskák.

https://index.hu/tudomany/2013/10/16/ezt_latjak_a_macskak/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#47
Nem egy csónakban evezünk, más irányba nézek én és te.
Valamint erős vélemény és egyéb eltérések vannak.

Azt az egyet viszont nem vitathatod hogy NEKEM,
-én gyakran vagyok a hálózattól távol, 1 darab akkumulátorral ellátva a semmi közepén- 
csakis és kizárólag a minimál fogyasztás a legdöntőbb, és nem csak pc koncepcióban hanem világítás és egyéb (cinikusan leírtad hogy hideg vízbe mosakodok, pontosan így van) terén is.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#50 Már megint csúsztatsz!
Az éves villanyszámláról regéltél, most pedig akkumulátoros használatot emlegetsz.
Melyik az igaz?
Ha azt írtad volna, hogy "én gyakran vagyok a hálózattól távol, 1 darab akkumulátorral ellátva a semmi közepén- csakis és kizárólag a minimál fogyasztás a legdöntőbb, és nem csak pc koncepcióban hanem világítás és egyéb", akkor nem szóltam volna egy szót se, de te egy teljesen életszerűtlen dolgot dobtál itt be, hogy számít az, hogy mennyi egy átlagos PC, vagy laptop éves fogyasztása.
Mert ugye nem vízhűtéses játékgépekről, és nem bitcoin bányászatról volt szó, és te mégis 500 wattot emlegettél.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#51

Nekem otthon és a prérin is ugyanaz a hordozhatóra megcsinált számítógépem van, ugyanazt használom.
Ebben hol a csúsztatás?

A másik, az részedről totál tárgytalannak tekinthető.
mármint a mennyit fogyasztnak a pc-k és ha van lehetőség, mód és anyagi keret, akkor válasszunk egy takarékosabbat.
Ezt te tömören elutasítod úgyhogy ebben nincs mit tovább eszmecserélni.

Egyszer azért dobd sutba csak egy próba erejéig a véleményed és próbálj ki egy totál paszív, ventillátork nélküli, ssd-s vagyis kerregő hdd mentes gépet.
Használd pár napig.
És utána térj vissza a mostanira. Te leszel a legjobban meglepődve mennyire zavaró.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#52
Ott van a csúsztatás, hogy vagy hatszor hozzászóltál a témához, de a prérit nem említetted. Még akkor sem, amikor a fogyasztást helyezted előtérbe.

Az én gépem is SSD-s, de van benne egy 1 TB-os HDD is. Azt akár ki is dobhatnám belőle, mert van két külső 1 TB-s HDD is, de annyira halk a ventilátor, hogy egyáltalán nem zavaró, ezért egyelőre marad. Ha a venti zörög, veszek bele másikat, ha a HDD kerregni kezd kidobom.
De mit csináljak a processzorhűtővel? Azt is kidobjam?

Gondolom a hűtőszekrényed, a mosógéped, meg a porszívód is teljesen zajmentesen működik, minimális fogyasztás mellett.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nekem ugye öreg gépeim vannak

#53
Nemcsak  "A" prérin szoktam így élni hogy odafigyelek dolgokra.
Az ekkora nagy bűn, hogy nem csak a pc, hanem más téren is próbálok kissé visszafogottabban fogyasztani?
Lakás világítás, vízhasználat, autóhasználat? Amíg egészségem engedte, a munkámon kívül szinte mindenhova kerékpárral mentem.
Műanyag szatyrot se kérek a boltokba, vettem 10 éve egy bácsitól 2 fonott kosarat a piacon, még kitartnak.

Ezek olyan nagy vétkek?

Nem vagyok se világmegváltó, se ultrazöld aki kikötözi magát egy fához.
Picit próbálok nem fogyasztói társadalmat csinálni az életemből.

Az utolsó mondatod, gondolom csak beszólásból idevágtad, az kicsit övön aluli volt, gondolom Te is érzed.
Amikor megzakkant 7 éve a régi hűtőm, természetesen inverterest vettem.
A+ os a mosógépem.
És van egy kondenzációs gázkazánom is, ha minden kötél szakad.

Ezekért fricskázni kell a másikat, ugye?

Gondolom tisztába vagy vele hogy világszerte miért is tették kötelezővé a gyártóknak a régi, standby-ba 5-10 wattot fogyasztó készülékek megszüntetését, és 0,1-0,5W a maximum.
Mert ilyenből egy álag háztartásba 5-10 darab van, és nagyon nem mindegy hogyaz egész világon minden háztartás 50-100 wattot vagy 1-5 wattot használ el minden órában.
Ezek globális mértékben a GWh (gigawattóra) tartományba eső megtakarítások.
Természetesen Te használd a nyugodtan a régi készülékeidet.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nos jól elkanyarodtunk... és

Nos jól elkanyarodtunk... és én is elfogok kanyarodni. Sok Linuxot kipróáltam. Főleg azért, mert semmit sem tudtam az egészről (most se sokkal többet, csak 1 év tapasztalatom van). Azzal teljesen egyetértek, -így utólag- hogy a kis disztrókat nem sok értelme van egy laikusnak próbálgatni. Nem valószínű, hogy a felszíni csicsán kívül megérezze/tudja a különbséget. Nekem spec 2-3 linux jött be nagyon. Elementary (mert teljesen kopasz), Manjaro és a Mint. A legjobban a Mint. A Cinnamon tényleg szép és nekem, mint windows-t is használónak is emészthető pár nap próbálgatás és olvasás után. Szeretem azokat a minimalista appokat amik "gyárilag" vannak telpítve és tök jól működnek. A másik az Elementary OS, azért mert ott meg tök üres, mindent én válogathatok ki - próbálok ki. Nem tudok parancssorból telepíteni, meg amúgy is gyep hülye vagyok a linuxhoz, de tetszik. A Windowst nem tudom elhagyni. Ahogy más rovatban is írtam itt, több alkalmazás is hiányzik Linux alól, vagy nem olyan mérvű, mint Windows alatt. Na ennyit errről. :)

Sok gépem volt (most 46 leszek). Sokáig nem foglalkoztam a fogyasztásukkal. Alapvetően anno játékra használtam a gépeket. Aztán, mikor már 3-400w-s tápok kerültek be, akkor méricskéltem. A csúcs (de nem azért írom, hogy megkövezzetek), ami csak kifejezetten egy játékra volt használva minden perifériával együtt (monitorok, kormány, szirszarok) szerintem közel 1500w-t evett meg óránként. Ez vízhűtéses volt, és dúrván fűtött, főleg a Radeon. Ha jól emlékszem 800-1000w-s táp volt benn. Ez persze zajjal is járt. Aztán a Radeont már pont az energia felhasználása miatt lecseréltem. Ez a gép csakis egyetlen dolog miatt volt. Játszani, meghúzva, ami a csövön kifér.

A legkevesebb energiát a szerver laptopom használja. Ha lekapcsolja a monitort 8w. Snitt. Intel D mittudoménmi 15 éves. Ez agép meg azért van, hogy csöndben kiszolgáljon ha kell adatokkal, ha kell filmmel.

Amire fenn céloztam - mire használjuk. Egy gamer soha nem fog megalkudni 100-200-300w-rt egy fps-t sem. Ez ilyen. ha én kimegyek a "prérire", akkor nem alkuszom meg egy feles akkut szívó alkalmazással sem. Ez meg ilyen.

Ha veszek bármit hűtő, mosógép inkább fizetek 20 ezerrel többet hogy pár wattal kevesebbet fogyasszon. Egy ilyen gépet kb 10évet használok. Utána sajnos kuka. Nincs értelme javítani, vegük van.

Nincs már asztali gépem egy se. Csak laptopok (régiek). Ma a homeoffice világában rendszerint min 4 gép megy otthon. A feleségem dolgozik, a gyerekek tanulnak, én is kulizom.

Szóval csak azért  írtam, kár ezen berágni, meg beszólni. Ha versenyautót akarok, az nem fog 1 lietr szódával menni 100km-n. A lényeg,  hogy olyan gépet/autót próbáljunk venni, ami az adott igényt kiszolgálja. Minek egy googlemeetre i7 32gb ram, meg iszonyat video kártya? Bőven elég oda egy "fos" Intel dual core integrált karival.

Van autóm is. Szoktam mérni a fogyasztásukat, csak azért hogy tudjam. Ez egy jelző szám is, ha esetleg valami gond lenne.

Béke :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux op.rendszeres tv.

Sziasztok!

Talán nem pont jó témához írom a kérdésemet, de ezt tűnt a legjobbnak. Szóval van egy Philips 43PUS6504/12 tévénk. Jelenleg előfizettem a most akciós HBO Max-ra. A gond az, hogy a tévére nem telepíthető az app, pedig Netflix és jó pár dolog van rajta. Az alkalmazás tárban sincs. Ma felhívtam a philips magyarországi ügyfélszolgálatát, s azt mondták, hogy sajnos nem tudom az appot telepíteni, mert nem androidos a tv, hanem linux van rajta, Szerintetek lehet valamit kezdeni vele, vagy külső egységet kell vásárolnom hozzá?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Böngészők?

Nov 9, 2020 | https://www.addictivetips.com/ubuntu-linux-tips/watch-hbo-max-linux/

Amúgy petíciós az ügy: Re-enable Linux support for HBO Max
___

Talán nem pont jó témához írom a kérdésemet, de ezt tűnt a legjobbnak.

Teljesen új téma sem tilos ám.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve