Tedd próbára Serenát! Itt a Linux Mint 18.1 BÉTA kiadása

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 18.1 BÉTA állapotú kiadását, amely a Serena nevet kapta. Ahogy a 18-as kiadás is, a 18.1-es kiadás is az Ubuntu legújabb – áprilisban megjelent – 16.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2021-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor a Linux Mint 18.1 Cinnamon és MATE végleges változata még december folyamán megjelenik. A magyar nyelvű fordítás a Cinnamon esetében teljes, a MATE esetében 99%-os.

Ez a kiadás tartalmazza a Cinnamon 3.2 és a MATE 1.16 nemrég megjelent verzióit, illetve sok más újdonságot is. A fejlesztők ezzel egyidőben a LMDE 2 „Betsy” tárolóba is feltöltötték a legújabb kiadásnak megfelelő csomagokat, valamint az XApps alkalmazáosok legújabb verzióját. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftverkörnyezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

Újdonságok

A Linux Mint ezen béta kiadása számos újdonságot kínál a felhasználók számára, amelyet a következő dokumentumban foglaltunk össze:

Fontos információk

A kiadási megjegyzések hasznos tudnivalókat tartalmaznak az ismert hibákról és azok lehetséges megoldásáról, így kérkül olvassa el a következő leírást:

Rendszerkövetelmények

  • Memóriaigény: 512 MB RAM (1GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
  • Háttértárigény: minimum 9 GB (20GB ajánlott),
  • Grafikus kártya legalább 800×600 felbontással (1024×768 ajánlott),
  • DVD-meghajtó vagy USB port.

Főbb szoftverösszetevők

A Linux Mint 18.1-es BÉTA, Serena kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • Cinnamon 3.2 verzió (Cinnamon változat),
  • MATE 1.16 verzió (MATE változat),
  • MDM 2.0 verzió,
  • Linux kernel 4.4 verzió,
  • Ubuntu 16.04 programcsomagok.

Megjegyzések

  • A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
  • A 32 bites ISO lemezkép kizárólag BIOS üzemmódban indul el.
  • A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.

Frissítési figyelmeztetések

  • Ez a BÉTA kiadás kritikus hibákat tartalmazhat, ezért ezt a kiadást csak tesztelési céllal használja, annak érdekében, hogy visszajelzéseivel segíthesse a Linux Mint fejlesztőcsapatát. Így a fejlesztők még a végleges kiadás előtt javíthatják a felmerülő hibákat.
  • A BÉTA kiadásról frissíthet majd a végleges kiadásra.
  • A Linux Mint 18 verzióról frissíthet a 18.1-es verzióra. A frissítés menetét a Linux Mint 18.1 végleges verziójának megjelenése utáni hónapban teszik közzé a fejlesztők.

Hibajelentés

  • Kérjük jelentse a talált hibákat a következő blog hozzászólásként.
  • Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
    • A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
    • Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
    • Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
    • A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.
  • Látogassa meg a fejlesztési terveinket tartalmazó oldalt: https://github.com/linuxmint/Roadmap ahol figyelemmel kísérheti a fejlesztés menetét a BÉTA és a végleges változat között.

Letöltés

A Linux Mint legújabb, Ubuntu 16.04 alapú kiadása.

Támogatás 2021 áprilisig.

Cinnamon

A Linux Mint 18.1 BETA verziójának Cinnamon kiadásának 64 bit ISO-képfájljainak letöltése:

MATE

A Linux Mint 18.1 BETA verziójának MATE kiadásának 64 bit ISO-képfájljainak letöltése:

A Linux 18.1 BETA verziójának Cinnamon és MATEkiadásának 32 bit ISO-képfájljait a következő oldalon töltheti le: https://www.linuxmint.com/download_all.php.

A Linux 18.1 BETA verziójának MATE kiadásának asztala
A Linux 18.1 BETA verziójának MATE kiadásának asztala
A Linux 18.1 BETA verziójának Cinnamon kiadásának asztala
A Linux 18.1 BETA verziójának Cinnamon kiadásának asztala

Hozzászólások

Nyüstölöm.

Részemről már macerálom és nyüstölöm, minden eresztékében.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

csavi

Elkéstem ugyan a válasszal, de nem is kellett letöltenem, csak egyszerűen ráfrissítettem és azóta is csont nélkül megy.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve