Bizonyára gondolkodtál már azon, hogy szívesen használnád más platformok fejlesztői környezetét Linux alatt natívan. Ilyen például az Arduino fejlesztői alkalmazása, az Arduino IDE. De, hogy egy eszközt is említsek, amellyel internetes rádiót hallgathatsz: ESP32-Radio.
Az elektronika eszközök összefoglaló elnevezése az Arduino platform alatt: Arduino Board. Az ESP32-Radio is egy Arduino Board.
Általános információk
Az Arduino egy szabad szoftveres, nyílt forráskódú elektronikai fejlesztőplatform, arra tervezve, hogy a különböző projektekben az elektronikus eszközök könnyebben hozzáférhetőek, kezelhetőek legyenek. Széles tömegek számára elérhető, mivel olcsó, könnyen beszerezhető, egyszerűen programozható, és csatlakoztatható más eszközökhöz.
A fejlesztői platform az úgynevezett IDE-ből (integrált fejlesztői környezet), és az Arduino Board-okból áll. Előbbi segítségével programokat írhatunk és tesztelhetünk számítógépen, utóbbi pedig egy elektronikus eszköz, amelyre az előzőleg elkészített programokat feltölthetjük a számítógépen keresztül, majd elektronikus eszközöket vezérelhetünk a segítségével.
Az Arduino lapok elérhetőek kereskedelmi forgalomban kapható, előre összeszerelt, vagy otthon összeszerelhető alkatrészcsomagként. Mivel nyílt forráskódú a hardver is, bárki készíthet magának saját változatot is belőle, vagy az eredetivel kompatibilis klónt.
Arduino IDE
A Linux alatt használható alkalmazás elérhető a 32bit-es, a 64bit-es és az ARM architektúrára. A telepítésnél válaszd ki a rendszeredre jellemző architektúrát. Innen kiindulva tölthető le az alkalmazás legújabb változata:
https://www.arduino.cc/en/Main/Software
Fontos! A letöltés előtt két lehetőség közül választhatsz.
-- Just Download: letöltésre kerül az alkalmazás
-- Contribute & Download: letöltésre kerül az alkalmazás és a fejlesztő csapatot s támogathatod egy általad, a lehetőségek közül kiválasztott összeggel.
A telepítés tulajdonképpen nem telepítés, hanem egyféle hordozható változat használatba vétele, ám a telepítő script futtatásakor a menübe is bekerül az alkalmazás indító. Ez mindenképpen előny. A telepítés folyamatát terminál használatával mutatom meg, de az archívumkezelő, a fájlkezelő behelyettesíthető az egyes, kezdeti lépésekbe.
Fontos: arra figyelj, hogy a telepítést a jelenleg legújabb, az 1.8.8 verziószámú Arduino IDE alkalmazás tekintetében mutatom be. És nyilván nem mindig ez lesz a legújabb verzió.
Telepítés
A telepítést a 64bit-es csomaggal mutatom be, mert a rendszerem architektúrája 64bit.
-- nyiss terminált
(felhasználóit, ahol a készenléti jelzés, azaz a prompt ez: $)
-- töltsd le a(z) -jelenleg legújabb- alkalmazást
(a letöltött csomag a saját könyvtáradba kerül.
ez nem szokványos telepítő, hanem egy tömörített fájl.)
wget https://downloads.arduino.cc/arduino-1.8.8-linux64.tar.xz
-- bontsd ki a csomagot
tar xfv arduino-1.8.8-linux64.tar.xz
-- másold a teljes könyvtárat a rendszer opt könyvtára alá
(máshova is lehetne, de most ezt választottam,
sőt maradhatna a saját könyvtáradban is ... .
a másoláshoz admin jog szükséges.)
sudo cp arduino-1.8.8 /opt/
-- lépj be a másolt könyvtárba
cd /opt/arduino-1.8.8/
-- futtasd a telepítőt
sudo bash ./install.sh
Az alkalmazás megjelenik a menüben, itt:
Menü > Fejlesztés > Arduino IDE
Az eltávolítás:
-- lépj be az alkalmazás könyvtárába
cd /opt/arduino-1.8.8/
-- futtasd az eltávolítás parancsát
sudo bash ./uninstall.sh
Kinézet
-- Arduino IDE
-- Az alkalmazás elemeinek frissítése
(az alkalmazás ajánlja fel)
ESP32-Radio
Ha valaki rendelkezik ezzel az Arduino Board-dal, akkor így tudja működésre bírni a vezérlését.
-- indítsd el az Arduino IDE alkalmazást,
-- majd ezt az URL-t,
https://dl.espressif.com/dl/package_esp32_index.json
-- másold be ide,
Fájl > Beállítások > További Alaplap-kezelő URL-ek
-- és nyomd meg az OK rádiógombot a változtatás érvényesítéséhez.
Nem rendelkezem Arduino-val, sem ESP32-Radio Arduino Board-dal ..., de érdekesnek találtam a történetet, és rákerestem.
Nemcsak Linux, hanem más OS-ek alatt is telepíthető az Arduino IDE.
Források
ESP32-Radio:
https://github.com/Edzelf/ESP32-Radio # közösségi forrás, ez lenne a legjobb driver
https://oneguyoneblog.com/2018/08/06/esp32-arduino-ide-linux-windows/ # a kezelőfelület használata általában
ESP32:
https://hackaday.com/2016/09/15/esp32-hands-on-awesome-promise/
https://hackaday.com/2016/10/04/how-to-get-started-with-the-esp32/
Egy kis zene a telepítés mellé:
https://www.youtube.com/watch?v=NnLTo6OE9jI
Enjoy :-)
Hozzászólások
Könyvtárak telepítése
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Az Arduino/lib/ elérési úton, a readme.txt fájlban:
Könyvtárak telepítéséhez információért látogasd meg:
http://www.arduino.cc/en/Guide/Libraries
Sziasztok!
Beküldte Noszkovonye -
Értékelés:
Sziasztok!
Az a helyzet, hogy nálam az Arduino progi nem tudja a megírt kódot feltölteni az Arduino hardverre az USB porton keresztül. Régebben 17.3-as Linuxom volt, akkor azt a tanácsot kaptam egy ismerőstől, hogy a Linux védi a portokat, ezért terminálból sudo-val indítsam az Arduino-t és akkor fel fogja tölteni. Ez akkor működött is!
Most feltettem a 19.3-as Linux Mintet és megint előjött ez a probléma. Viszont az a különbség, ha sudo-val indítom terminálból, akkor se javul meg. Hogyan lehetne beállítani a Linuxon, hogy ez a progi szabadon használhassa a portokat? (Ha tényleg ez a gond.) Köszönm!
Ha valakit érdekel, egyébként ezt a hibaüzenetet kapom az arduino szoftverben:
avrdude: ser_open(): can't open device "/dev/ttyACM0": Permission denied
ioctl("TIOCMGET"): Inappropriate ioctl for device
ioctl("TIOCMGET"): Inappropriate ioctl for device
avrdude: ser_send(): write error: Bad file descriptor
avrdude: stk500_send(): failed to send command to serial port
avrdude: stk500v2_ReceiveMessage(): timeout
Na, aki hasonló gonddal küzd,
Beküldte Noszkovonye -
Értékelés:
Na, aki hasonló gonddal küzd, megtaláltam a megoldást!
https://www.youtube.com/watch?v=mEptke-5rJc
Na, aki hasonló gonddal küzd,
Beküldte kimarite -
Értékelés:
https://www.youtube.com/watch?v=Sdou3Uib9Hw
Itt pedig az elv: https://forum.arduino.cc/index.php?topic=609810.0
Mondjuk, van némi veszélye az a+rw -nek.
Csak a dialout csoportba tétel nem lett volna elegendő? Már nem tudjuk meg ... (könnyen).
Indítsd majd újra a rendszert, és nézd meg, a beállítás (a+rw) maradandó-e!
Éppen írtam volna, de közben látom, megoldottad. :)