1886. május 8-án szabadalmat kapott Németországban Dr. Carl Gassner, aki megalkotta az első igazán használható szárazcellás (dry cell) elem. Ez az újfajta elem nemcsak forradalmasította az elektromos eszközök használatát, hanem megalapozta a zseblámpa, a hordozható rádiók és számos egyéb mindennapi eszköz létrejöttét is.

A 19. század második felében az elektromosság már egyre több gyakorlati alkalmazást nyert, ám az áramforrások jelentős része ún. nedves cella (wet cell) volt. Ezek jellemzően folyékony elektrolittal működtek, például kénsavval, és érzékenyek voltak a dőlésszögre, könnyen kiömlöttek, valamint rendszeres karbantartást igényeltek. Ez súlyosan korlátozta a hordozhatóságukat és biztonságukat.

Gassner úttörő megoldása: a szárazelem

Carl Gassner (1855–1942) német orvos és kémikus 1886. május 8-án kapta meg a német szabadalmat az általa kifejlesztett szárazelemre, melyet 1887-ben az Egyesült Államokban is szabadalmaztatott. Az újítás lényege az volt, hogy a korábban folyékony elektrolitot félig szilárd anyagba (például gélbe vagy porított anyagba) itatták, ezáltal a cella nem csöpögött, nem folyt ki, és bármilyen helyzetben használhatóvá vált. A Gassner-féle szárazelem fő összetevője a cink (zinc) volt, amely katódként (negatív elektródaként) szolgált, míg a másik elektróda szénrúdból állt, mangán-dioxiddal kiegészítve. 

Az Egyesült Államokban 1887. november 15-én kapta meg a szabadalmi védelmet. A találmány gyorsan ismertté vált: 1890-ben a Német Császárság vasúti igazgatósága (az Erfurti állomás központjából) megrendelést adott Gassner részére 100 000 darab elemre, amellyel nemcsak anyagi sikert, hanem szakmai elismerést is kivívott magának. Ez a megrendelés egyik első nagyipari alkalmazása volt a száraz elemnek, és hozzájárult ahhoz, hogy az elektromos áramforrások hétköznapi eszközökké váljanak a 20. század elejére.

Gassner találmánya azonnal megnyitotta az utat a hordozható elektromos eszközök felé. Nem sokkal később, a 1890-es években, az új típusú elem lehetővé tette a zseblámpák (flashlight) kifejlesztését, majd később az elemes rádiók, faliórák, játékok és távkapcsolók is ezen alapultak.

Az 1900-as évektől kezdve a Gassner-féle szárazelem „cink–szén elemként” (zinc-carbon battery) vált ismertté, és a mai napig jelen van az általános célú (general purpose) elemek között.

Miért használunk még mindig cink-szén elemet?

Bár manapság a legtöbben alkáli elemeket (alkaline batteries) használnak, a cink-szén elemek továbbra is jobban teljesítenek alacsony fogyasztású eszközökben – például távirányítókban, órákban vagy egyszerű elemlámpákban. Ez azért van, mert ezek az eszközök hosszabb idő alatt, lassan merítik le az elemet, amihez a cink-szén technológia jobban alkalmazkodik. Gassner szárazelemes megoldása több mint 130 éve alig változott, és ennek ellenére még mindig milliók használják nap mint nap. Az ő találmánya nélkül nemcsak a zseblámpa, hanem sok háztartási eszköz sem létezne olyan formában, ahogy ma ismerjük.