Megjelent a Linux Mint 18.3 „Szilvia” XFCE és KDE Béta verziója

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztő csapata büszkén jelenti be a Linux Mint 18.3 BÉTA XFCE és KDE kiadását, amely a Sylvia nevet kapta. Ahogy a 18-as kiadás is, a 18.3-as kiadás is az Ubuntu – 2016. áprilisban megjelent – 16.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően a VÉGLEGES verzió 2021-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt évek keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.
Ez a kiadás tartalmazza a XFCE 4.12-es és a KDE Plasma 5.8 verzióit, illetve sok más újdonságot is. Ez a kiadás elsősorban a meglévő szoftver-köarnyezet további finomítását hozza el, hogy a felhasználók még kényelmesebben használhassák a Linux Mint rendszert.

XFCE újdonságok

A Linux Mint 18.3 „Sylvia” XFCE kiadásának az újdonságai a következőek:

  • A megjelenő értesítések szebb megjelenés és nagyobb testreszabhatóságot kapott.
  • A számítógépen bekepcsolható a „Ne zavarjanak” üzemmód, amely használatakor nem jelennek meg az értesítések.
  • Az értesítések figyelmen kívül hagyhatók a megadott alkalmazásokhoz. A naplóban azonban megjelennek a kihagyott értesítések is.
  • A Feladatkazelő képes azonosítani az ablakokat az ablakra történő kattintással.
  • A Terminál 0.8 verziója rengeteg újdonságot hoz.

Az XFCE verziója megyegeyzik a Linux Mint 18.2 „Sonya” XFCE kiadásával, amelynek az újdonságai a következőek:

A Whisker alkalmazás menü verziója: 1.7.2. Ebben a verzióban található újdonságok:

  • Az indítók szekeszthetők helyi menünk keresztül.
  • Az Aszallal kapcsolatos műveletek támogatása.
  • A kategórianevek elrejthetők a beállítások között található opcióval
  • Alkalmazások azonnali betöltése.
  • Fordítások frissítése és hibajavítások.

Az ablakkezelő xfwm4 a 4.13-as verzióra lett frissítve, ennek újdonságai:

  • VSync támogatás
  • Egérmutató felnagyítása nagyításkor
  • Hibajavítások és nyelvi támogatás javításai

KDE újdonságok

A Linux Mint 18.3 „Sylvia” kiadása a KDE Plasma 5.8-as verzióját tartalmazza. Ennek a verziónak az újdonságai a következőek:

Újdonságok

Az új kiadás számos apróbb és nagyobb újdonságot hoz. A Szoftverkezelő alapos felújítást kapott. Az olyan népszerű alkalmazások telepítését is megkönnyíti, mint a Spotify, WhatsApp, Skype, Google Earth, Steam, vagy a Minecraft. Az alkalmazás nem csak jobban néz ki, hanem gyorsabban is működik.

A projekt szerint a következő, Linux Mint 18.3 kiadás alapból „teljes Flatpak támogatással” érkezik. Ez Linux Mint Szoftverkezelő integrációt is tartalmaz.

A Flatpak az „asztali alkalmazások összeállításának és telepítésének következő generációs technológiájaként” lett beharangozva, amely több Linux disztribúcióban is biztonságosan működik. A PPA-kból telepített alkalmazásokkal ellentétben, a Flatpak appok saját, izolált környezetükben futnak. Ez a homokozó tartalmaz mindent, amely az app futtatásához szükséges (a függőségek megoszthatóak az alkalmazások között). Ez azt is jelenti, hogy a Flatpakkal ugyanazon alkalmazás több verziója futtatható egymás mellett, bárminemű probléma nélkül.

Ez a megoldás szinte a Linux Mintre lett szabva, mivel az stabil LTS alapokra épül. A disztribúciót rendszeresen kritizálják, mert „elavult szoftvereket” szállít. Többé már nem. A Flatpakkal a Linux Mint felhasználók – elméletben – képesek lesznek arra, hogy a legfrissebb szoftvereket telepítsék – még a stabil LTS alapokon is – anélkül, hogy a hiányzó függőségekkel és a csomagütközésekkel bajlódjanak, vagy harmadik féltől származó PPA-któl függjenek.

A rendszer mentése is alaposan megújult. Az eddigi mentőeszköz a most már csak a felhasználó személyes mentésére alkalmas. A rendszer teljes mentésére a TimeShift nevű alkalmazás került a rendszerbe. Ezzel a programmal, rendszeres és pontos mentéseket, pillanatképeket készíthetnek a felhasználók.

A lehetséges programhibák felderítésében a Hibajelentő lesz majd a fejlesztők segítségére, amely a felhasználóktól könnyeben gyűjti majd be a szükséges információkat.

Számos más újdonság is bekerült a rendszerbe, ezekről a következő linkeken lehet olvasni angol nyelven.

Rendszerkövetelmények

  • Memóriaigény: 1 GB RAM (2 GB ajánlott a gördülékeny használathoz),
  • Háttértárigény: minimum 15 GB (20GB ajánlott),
  • Grafikus kártya legalább 1024×768 felbontással (alacsonyabb felbontásnál az ablak ALT gombbal mozgatható, ha nem fér el képernyőn),
  • DVD-meghajtó vagy USB port.

Főbb szoftverösszetevők

A Linux Mint 18.3-es BÉTA, Sylvia kódnevű verziója a főbb összetevőket tartalmazza:

  • XFCE 4.12 versió,
  • KDE Plasma 5.8 verzió,
  • Linux kernel 4.10 verzió,
  • Ubuntu 16.04 programcsomagok.

Megjegyzések

  • A 64 bites ISO lemezkép elindul BIOS és UEFI üzemmódban is.
  • A 32 bites ISO lemezkép kizárólag BIOS üzemmódban indul el.
  • A 64 bites ISO lemezkép használata ajánlott az összes modern számítógép esetén, amelyet az elmúlt tíz évben került forgalomba.

Frissítési figyelmeztetések

  • Ez a BÉTA kiadás kritikus hibákat tartalmazhat, ezért ezt a kiadást csak tesztelési céllal használja, annak érdekében, hogy visszajelzéseivel segíthesse a Linux Mint fejlesztőcsapatát. Így a fejlesztők még a végleges kiadás előtt javíthatják a felmerülő hibákat.
  • A BÉTA kiadásról frissíthet majd a végleges kiadásra.
  • A Linux Mint 18.2 verzióról frissíthet a 18.3-es verzióra. A frissítés menetét a Linux Mint 18.3 végleges verziójának megjelenése utáni hónapban teszik közzé a fejlesztők.

Hibajelentés

  • Kérjük jelentse a talált hibákat a következő blog hozzászólásként. MATE esetén pedig itt.
  • Hibajelentéskor, amennyire csak lehet, pontosan írja le a hibajelenséget és azt is, hogy a fejlesztők hogyan tudják reprodukálni a hibát, vagy megértsék a bejelentés okait.
    • A reprodukálható és érthető hibák könnyebben javíthatóak.
    • Fontos leírni, hogy a hiba mindig, gyakran jelentkezik, vagy hogy mivel lehet előidézni.
    • Ne felejtse el megemlíteni, ha egy hiba máskor, vagy másik terjesztésben nem jelentkezik, illetve más környezetben sem reprodukálható.
    • A nem reprodukálható vagy nem érthető hibákat nem lehet javítani.
  • Látogassa meg a fejlesztési terveinket tartalmazó oldalt: https://github.com/linuxmint/Roadmap ahol figyelemmel kísérheti a fejlesztés menetét a BÉTA és a végleges változat között.

Letöltés

XFCE (64 bit) letöltés

KDE (64 bit) letöltés