Elon Musk és a Google: megreformálni az oktatást

kimarite képe

Rengeteg pénzt fektetett be Elon Musk arra, hogy alaposan megreformálja az oktatást ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Jelenleg 250 millió gyerek nem tud írni és olvasni – Musk arra vállalkozik, hogy 15 hónapon belül már mindegyikőjük fog tudni. Az UNESCO adatai szerint jelenleg mintegy 250 millió gyerek nem tud írni, olvasni és számolni azért, mert nem jutnak hozzá a legalapvetőbb oktatáshoz sem. Jelenleg mintegy 1,6 millió tanárral többre lenne szükség a Földön, és ez a szám 2030-ra megduplázódhat.

A Forbes azt írja: a helyzetet elnézve Elon Musk úgy döntött, 15 millió dollárral (kb. 3,9 milliárd forint) támodatja a Global Learning XPRIZE nevű kezdeményezést. A cél, hogy mind a 250 millió gyermek megtanuljon írni, olvasni és számolni anélkül, hogy iskolába kellene mennie. Mindezt 15 hónap leforgása alatt.

Az XPRIZE nemrég egy pályázatot írt ki, amelyben nyílt forráskódú, a tanulást segítő szoftvereket várták az indulóktól. Összesen 198 csapat nevezett, közülük pedig egy 11 fős nemzetközi csapat választotta ki az öt finalistát. A döntősöknek végül fejenként 1 millió dollárt (kb. 258 millió forint) ajándékoztak. Ennek köszönhetően a csapatok most Tanzániában tesztelik a fejlesztett technológiát.

A projektbe a Google is beszállt, így végül Tanzánia Tanga nevű régiójának 150 falujában közel 4000 gyerek tanulhat majd írni, olvasni és számolni. A keresőóriás ehhez 8000 Pixel C táblagépet biztosított.

Az öt döntős közül végül egy fogja megnyerni az Xprize nagydíját, a 10 millió dollárt (kb. 2,58 milliárd forint). A győztest 2019 áprilisában jelentik majd be.

Forrás: HVG
A kép forrása: https://www.imedicalapps.com/wp-content/uploads/2012/05/xprize.jpg

X PRIZE Alapítvány:

Global Learning XPRIZE:

Az alapítvány nem most kezdte, a munkásságukból ízelítőül egy cikk:

A nyílt forráskódú út a 2,5 literes fogyasztás felé - 2007. augusztus 30. | LIPSZ

A Társaság a Fenntartható Mobilitásért (Society for Sustainable Mobility -- SSM), korábbi nevén az Open Source Green Vehicle projekt, egyike az Automative X-PRIZE versenyre benevezett hivatalos csapatoknak.

Az X-PRIZE Alapítvány sokat szerepelt a sajtóban 2004-ben, amikor 10 millió dolláros jutalmat ajánlott az első nyertes csapatnak, aki megépíti és elindítja a három embert 100 km magasságban a föld felett szállító járművet. Ebben az évben az alapítvány egy új pályázatot írt ki, az Automotive X-PRIZE díjat, ami 10 millió dollárt jelent annak a csapatnak, aki létre tud hozni egy olyan piacra dobható járművet, aminek a fogyasztása 2,5 liter/100 km. Vajon a nyílt forráskód megnyeri-e a díjat?

Az SSM azt tervezi, hogy a Kernel hibrid járművével nevez a versenyen, aminek a fejlesztése már egy éve zajlik.

Az SSM a Kernel nevet a szoftvervilágából kölcsönözte. “A Kernel a mi elektronikus architektúránk, és az ugyanabban a termékvonalban lévő, minden jármű között meg van osztva,” ismerteti az OSGV blog.

A Kernel meghatároz bizonyos jellemzőket, melyek lehetővé teszik az alternatív üzemanyag piac alaptechnológia számára, hogy bármilyen forrást alkalmazzon: gázolaj, dízel, biodízel, hidrogén üzemanyag, ethanol, természetes gáz stb. addig, amíg lehetséges egy megfelelő elektromos generátort találni, ami alkalmazkodik a Kernel specifikációihoz.

Az SSM technikai adatai, beleértve a tervezést és dokumentációt, egy GPL-hez hasonló licenc, az SSM-OSGV Open Design Agreement alatt jelennek majd meg. A licenc lehetővé teszi, hogy mások hozzáférjenek a forráshoz, azt alkalmazzák, módosítsák, újból terjesszék addig, amíg ugyanazt a licencet alkalmazzák és az újítások elérhetők az osgv.org-on keresztül. Azonban tényleges termék nem hozható létre az adatokból. Az SSM ebből a célból egy terméklicencen dolgozik. A terméklicenc azt követeli majd meg, hogy a végtermék megfeleljen az SSM szabványoknak, beleértve a súlyra és kibocsátásra vonatkozó értékeket is.

Ez az írás az alábbi cikk alapján készült: http://www.redhatmagazine.com/2007/08/29/the-open-source-road-to-100-mpg/

Elon Musk és a Google: megreformálni az oktatást
Elon Musk és a Google: megreformálni az oktatást