Redragon M908 Impact egér beállítása Linux alatt. Ha eddig is volt nagyon szűk kört érintő téma, akkor most fokozom a dolgot: valószínűleg csak egypár embernek lesz ez érdekes. De talán ha egeret keresel, akkor hasznos lehet ez a leírás. A fenti egér egy olcsó, de viszonylag jó egér. Én a mérete (nem kicsi!) és a sok gomb miatt választottam. Illetve mert van hozzá Linux program, amivel beállíthatom. Ez nagyon szuper, mert maga az egér kicsit másképp működik, mint ahogy azt elsőre gondoltam. Az egér gombok makrózásáról, beállításáról már volt szó, így nem ismétlem meg az okait, miért is kell minden gombot jól beállítani.
Kis kitérő
Akármilyen hardvert veszel és azt szeretnéd Linux alatt is használni, meg kell nézni a támogatottságát. Igen, ez úgy hangzik, mint a múlt évezred végén lennénk, amikor a mainál is rosszabb volt a támogatottság. Igaz, már nem az a kérdés a legtöbb esetben, hogy valami működésre bírható, vagy nem. Itt a kérdés már a beállítási és extra funkciók terén lesz. A Windows alatt egyszerű a dolog, a legtöbb esetben kapnak egy szép, jól működő grafikus felületet. Itt nem, a Linux még mindig a periférián van ezen a téren. A gyártók nem nagyon törődnek ezzel a réteggel. Ami nem túl kényelmes, de azért sok esetben megoldást lehet találni – ha keresünk. Redragon M908 Impact egér esetén is így van, a Windows alatt szép beállító programot kapunk, de Linuxosokat nem nagyon támogatja a cég.
Amit érdemes tudni: sok olyan periféria van, ami minden beállítást hardveresen tárol, külső program nélkül. Így ha van a közelben Windows és arra telepítheted a beállításért felelős szép, grafikus, kényelmes programot, akkor ott beállított értékek Linux alatt is megmaradnak. Ez a gyorsabb út, de nem mindig van rá lehetőség!
Redragon M908 Impact egér program
Én kifejezetten azért választottam ezt a Redragon M908 Impact egeret, mert találtam hozzá egy beállító konfiguráló programot. Ezt a https://github.com/dokutan/mouse_m908(külső hivatkozás) oldalon találhatod meg. BSD, Haiku és Linux támogatást kapunk, ami nagyon jó, bár jellemzően mi a Linux témának örülünk. A telepítése egyszerű, Arch alatt AUR, többihez a telepítés le van írva.
Most Mint alatt vagyok, ahol egy függőséget vár el:
sudo apt-get install libusb-1.0-0-dev
Gyakorlatilag egy terminálos program, ami működik nagyon szépen. A beállítási fájl egyszerű szöveges fájl, így nulla programozói ismerettel is dolgozhatunk. A pontosság fontos itt is, értelemszerűen kell megoldani a feladatokat. Maga a program nagyon jól dokumentált, így két érthető dokumentum segítségével dolgozhatunk.
Én klónoztam a repót, így kényelmesen nézegethetem a doksikat.
Az egyik fontos leírás a README.md, a másik a keymap.md, indulás előtt gyorsan át kell futni, hogy a lehetőségeket megismerjük.
Nulladik lépés, a mentés
Redragon M908 Impact egér alapbeállításainak kiolvasása, mentése és a konfigurációs állomány előkészítése. Bár az előző mondat igencsak komoly megfogalmazás, a végrehajtása nem nehéz.
Érdemes az alapkonfigurációt kiíratni és lementeni:
sudo mouse_m908 -R - > a.ini
Bár a leírásban nem teljesen ez a megoldás van, én ezt hajtottam végre. Egyrészt a terminálba kilistázta a konfigurációt, másrészt egy a.ini nevű tesztre szánt állományba ki is írta. Ezt az a.ini állományt menteni kell egy biztos helyre, mert ha valamit nagyon elkonfigurálunk, akkor ehhez térhetünk vissza. Nagy problémát nem tudsz csinálni, csak elég pánikos, ha az egér nagyon furcsán működik frissítés után! AGitHub oldalról leszedett csomagban van minta állomány, így azt lehet(ne) végső megoldásként használni!
Majd megmondjuk Redragon M908 Impact egérnek, hogy legyen szíves ezt az állományt használni.
sudo mouse_m908 -c a.ini
Gyakorlatilag semmi változást nem látunk, de örömmel vesszük észre, hogy itt – ha akarunk – több beállító fájlt is készíthetünk, és megadhatjuk mindig azt, ami kell. Azt is észleljük, hogy az egér frissítés közben nem működik és villog minden ledje.
Miután megadtuk az ini állományt, amit használnia kell, már csak be kell állítani. A beállítás alapvetően egyszerű. Négy blokkot kell jól kitölteni
- Kinézet. RGB LED-ek működése
- DPI, azaz felbontás
- Gombkiosztás
- Makrók
A Redragon M908 Impact egér alapesetben öt profilt tud kezelni, melyekhez önálló beállítást rendelhetünk. Ez nagyon kényelmes, mert egy profil az általános használathoz, a többi különféle programokhoz rendelt kiosztást tud kezelni. Így csak a fantáziánk szab határt a lehetőségeknek. Egy profil nem csak a kiosztást, de a színeket és a beállított DPI értéket is tartalmazza, így valóban öt teljesem eltérő egeret tudunk létrehozni. Bár ez első olvasatban igencsak feleslegesnek tűnik, de ha már megszoktuk az oldalsó gombok használatát, ráébredünk, hogy mennyire kényelmesen lehet egy kézzel vezérelni egy-egy videó-, audiovágót, vagy akár egy szerkesztő programot.
Alul van egy gomb, amivel a profilokat váltjuk, de parancssorból is megy:
sudo mouse_m908 -p 1
Két éve használom ezt az egeret és a beállításokra nagyon sok időm elment, de! Itt nagyon fontos ez a de: megérte. Több programhoz külön profil készült, így a nagyon jól kihasználom a 13 plusz gombot. A profilok és a ini állományok közt gyors a váltás, gyakorlatilag az egér hasán található váltó gombot soha nem használom, parancssorból adom meg a megfelelő profilt. Profilhoz rendelt szín összeállítás szépen mutatja, hogy melyik profilon vagyok. Szuper!
Redragon M908 Impact egér és a színek
A Redragon M908 Impact egér a mai elvárásnak megfelelően szép színes ledekkel teletömött rágcsáló. Bár én nem nagyon szeretem ezt, de a hasznosságát mindenképp érdemes volt átgondolni.
Az egér több profilt tud, ami nagyon jó, de alapesetben nem fogjuk tudni, hogy pont most melyik profil az aktív. Ha minden profilhoz más színt, vagy hatást rendelünk, akkor már ezt is megoldottuk. Szuper!
Maga a színezék beállítása nem egy agysebészet, még így a szöveges fájlban sem.
# led mode: breathing, breathing_rainbow, rainbow, static, wave, alternating, reactive, reactive_button, flashing, off, random lightmode=static led color color=50ff00 led brightness level (1-3) brightness=2 led animation speed (1-8) speed=1
Azt gondolom ezt nem nagyon kell kifejteni, ízlésnek, a környezetnek megfelelően érdemes összerakni. Én nem nagyon vacakoltam vele.
Egy momentumra érdemes figyelni: le is lehet tiltani, ha zavar. Nekem ez az alapbeállítás az "általános" profilban. A főprofilban nem világít. Dicsérendő, hogy gondoltak erre is.
Amit érdemes megtenni: az előbb létrehozott a.ini fájlban nincsenek meg a fentebb kikommentelt sorok, azaz a beállítási lehetőségeket érdemes a változók fölé beilleszteni, hogy ne kelljen később keresgélni.
A ténylegesen nagyon fontos teendő!
Az egerünk öt DPI felbontást tud használni. Százas lépésközzel megadva.
# DPI settings Active dpi level for this profile: 3 dpi1_enable=1 dpi1=500
Elvileg le lehet tiltani az ötből párat, de ha már van, akkor érdemes olyan beállítást tenni, ami nekünk jó. Gyakorlatilag ezt ki kell kísérletezni, mert a monitorok felbontásától, az egyéb egér beállításoktól is függ mi lesz neked kényelmes. Fontos, hogy a lehető legkényelmesebben, minél kisebb csuklómozgással tudjunk egerészni. Maga a Redragon M908 Impact egér nem egy pihekönnyű egér, még akkor sem, ha kiszedjük a hasából a súlyokat! Rossz beállításnál egész napos használat mellett komolyan elfáradhat a kezed.
Ez az érték is profilonként állítható! Ami nagyon kényelmessé teszi a munkát, mert más a mozgásdinamika egy videóvágásnál, és más egy általános használatnál.
Egy beállítást az ini fájl újra beolvastatásával és a profil megadásával érvényesítünk. Ilyenkor a Redragon M908 Impact villogni kezd, pár pillanat alatt tudomásul veszi az új beállításokat.
Button mapping és a Redragon M908 Impact egér
El is jutottunk a legnehezebb feladathoz. A gombokhoz kell rendelni a funkciókat. Ami meglepő volt számomra ez az egér nem mindegyik gombhoz adja a button1, button2 stb. a megszokott keykódokat. Ami az elején okozott egy kis fejtörést, de hamar átlendültem ezen is, hiszen itt is jól lehet konfigurálni, csak nem a megszokott módon.
Ezt a Redragon M908 Impact egér beállításainál a # Button mapping blokkban teheted meg. Alapvetően nem összetett a feladat, de érdemes minden lehetőséget kipróbálni.
Karakterek, billentyűkombinációk hozzárendelése
Az egérgomb elnevezések itt igen egyszerűek, nem fog senkinek sem gondot okozni. A fő, általános funkcióbillentyűket én nem bántottam, így maradt a „fire” azaz a tüzelés gomb és az oldalsó egy tucat kapcsoló.
Az egyszerű, egy gombhoz rendelt egy karakter megoldás evidens: button_1=x, így erre csak pár mondatban térek ki. Igen, ennek van realitása, mert van olyan program, aminél a funkciókat egy-egy karakterrel is vezérelhetjük. Ilyen pld. a Cinellera GG, ahol az x a kivágás. Sokkal gyorsabban vághatunk, ha nem kell a billentyűzethez nyúlni, csak kijelöljük az egérrel és egy egérgomb lenyomásával máris vágunk. Szuper, jól felgyorsítja a munkát. A másik megoldás olyan karakter hozzárendelése egy gombhoz, ami a billentyűzeten nincs, vagy csak nehezen elérhető. Ilyen lehet pld. a [] karakter páros, amit két gomb lenyomásával lehet elérni a magyar kiosztásnál. Ez, szintén a Cinellera GG-nél a szakaszoló jelzés, amit addig kényelmetlennek találtam, amíg egérhez (vagy ahogy egyik videóban mutattam a különálló numpad-hoz) nem rendeltem. Igencsak kényelmes!
Az összetett, azaz módosító gombokat is használó kombinációkat is kezelni tudjuk a Redragon M908 Impact egér beállításánál. Bár logikus a felépítése, de érdemes megnyitni a keymap.md-t akár a program oldalán, akár, ha tükröztük a tárolót, a gépen.
Egy sima egyszerű példa:
button_7=super_l+shift_l+a
Itt a super a windows, a mod1 stb. néven ismert gomb. Így a Redragon M908 Impact egér beállításával nagyon sok (max. 13) összetett billentyű kombinációt érhetünk egy az egérről. Nagyon ideális lehet az ablakkezelő használatánál, ablakműveletek, vagy akár program nyitások vezérlésénél. Akár magában az ablakkezelőben, akár pld. az sxhkd-ben megadott kombinációkat elérhetjük így.
A billentyűzetről és az egérről is vezérelhetünk mindent!
Bár egyértelmű, de leírom: hiába adunk meg egy kombinációt, ha az adott program, vagy az ablakkezelő nem ismeri azt.
A Redragon M908 Impact egér saját parancsai
Ezek azok a parancsok, amiket egy egérgombhoz rendelhetünk és a Redragon M908 Impact egér alapból felismer. A Mousebuttons and special functions szakaszban találjuk meg a keycode.md fájlban a pontos neveket. Itt sem okoz gondot a használatuk.
Amit kiemelek a forward és a backward lehetőség. Sok egérnél oldalt két gomb van, ami előre és hátra lapoz. Itt ezek helyén vannak a plusz gombok. Ha hiányzik ez a funkció, akkor bármely, kényelmesen elérhető gombhoz hozzá tudod rendelni ezeket.
Ami kényelmes megoldás a profilok váltását egy, vagy két gombhoz rendelhetjük a profile_switch, profile+, profile- paranccsal. Bár akár parancssorból, akár az egér hasán lévő kis gombbal válthatunk profilt, de ezt mindenképp érdemes beállítani. Itt fontos, hogy az összes profilba tegyük ezt meg, mert ha nincs mindegyikben és olyanra váltunk, akkor hiába nyomogatjuk majd a gombot, nem fog váltani! Jó tipp lehet, ha olyan gombhoz rendeljük, amit kényelmetlenebb elérni a hüvelykujjunkkal, amit amúgy sem használnánk.
Ami fontos: none. Ez a gombot tiltja le. Ha megnézzük a beállítást minden profilban, minden gombhoz alapértéket rendeltek. Ami nem feltétlen jó, ha azt gombot nem használjuk, de a használt programban valami teendőhöz van rendelve.
Compatibility functions?
Igen hasznos megoldás, mert jó pár olyan funkciót, lehetőséget rendelhetek a gombokhoz, ami általánosan használt. Ami mindenképp hasznos a compatibility_cut, compatibility_copy, compatibility_paste, compatibility_select_all, compatibility_save.
Általános megoldások, így a legtöbb programban használható. Amit érdemes tudni, nem feltétlen fognak mindenhol működni. Ki kell próbálni.
Kitérő:
Bár minden programírónak szíve joga, hogy milyen billentyűkombinációt használ egyes általános funkció elérésére, de talán érdemes lenne a standardokat, a megszokásokat betartani. A legtöbb programban be is tartják, de mindig van pár, ahol nem. Így kellemetlen, ha a mentés nem azzal a kombinációval megy, amit megszoktunk, de ami még ennél is rosszabb, ha egy teljesen más funkciót társítanak hozzá! Tudom, hogy ez „történelmileg így alakult ki”, és „ezzel nem lehet mit tenni már”. Ez van….
Ha már beállítottuk az összes gyorsbillentyűt a Redragon M908 Impact egér használatához, érdemes ránézni a makrózási lehetőségekre.
Makrózás?
Nagy munka! Itt valóban lépésenként adhatjuk meg a billentyű leütéseket, és egyéb dolgokat.
A makrók hozzárendelése egy gombhoz egyszerű, hiszen a button_10=macro8 megoldás nem okoz meglepetést. A makró megírása már komolyabb feladat. Én jelenleg csak ismerkedem a lehetőséggel, és komolyan ingadozom a „jajjdejó” és a „egyáltalán kell ez nekem?” gondolat közt. Ami szomorú: a Windowsos programban valóban csak "fel kell venni" a makrókat, itt minden lépést begépelni.
Maga a makró felépítése nagyon egyszerű, a pontosságra kell figyelni. Így néz ki egy makró:
# Macros ;## macro1 ;# down Esc ;# up Esc ;# down Shift_r ;# down Period ;# delay 1 ;# up Period ;# up Shift_r ;# down Shift_l ;# down m ;# delay 1 ;# up m ;# up Shift_l ;# down k ;# up k ;# delay 1 ;# down d ;# up d ;# down i ;# up i ;# delay 1 ;# down r ;# up r ;# down Space ;# up Space ;# delay 1 ;# down Shift_l ;# down Insert ;# up Insert ;# up Shift_l ;# delay 1 ;# down Return ;# up Return ;# down Shift_r ;# down Period ;# delay 1 ;# up Period ;# up Shift_r ;# down w ;# up w ;# delay 1 ;# down q ;# up q ;# down Return ;# up Return ;# delay 1 ;# delay 1
Igen, minden egyes karakter lenyomása és felengedése egy sor… A makró nem tesz mást, csak a Nvim egyik általam használt lehetőségét gyorsítja fel: kilépünk a szerkesztő módból, majd a :Mkdir parancsot megadjuk és a vágólapon lévő szöveget beillesztve elkészítjük a könyvtárat, a megnyitott doksit mentjük és kilépünk.
A példa jól mutatja a makrózás nagyszerűségét: olyan műveleteket is összetetszettünk egymás után, amire esetleg a használt program nem alkalmas. Itt csak azt adjuk meg milyen karaktereket küldjön el a programnak. A program nem észleli, hogy most mi azt begépeljük, vagy nem: jönnek a karakterek és teszi a dolgát. Sok videóvágóban több karakter lenyomásával lehet megoldani, hogy a kijelölt részt törölje, majd az üresen maradt területet is. Ezt jellemzően két gyorsbillentyű lenyomásával oldják meg, de miután makróztam, már egy egérművelettel megoldható.
Megéri?
Természetesen azt, hogy egy Redragon M908 Impact egér vásárlása megéri, vagy nem azt nem tudom megmondani. Ami pedig a munkát illeti a beállításokkal arról tudok véleményt mondani. Igen, meg. Bár sok időm ráment, de a végeredmény megérte. Gyorsabb lett a munkavégzésem, az asztali környezetet gyorsabban vezérlem (nem kell az ablakkezeléshez a gyorsbillentyűkhöz nyúlni), a programok kezelése gyorsabb (nem csak a billentyűzetről kezelhetem őket). Jópár nekifutás, finomítás és újragondolás után már azt és úgy teszi az egerem, ahogy azt kell.
Hozzászólások
Köszönjük + tippek
Beküldte T.István -
Értékelés:
Jó, hasznos leírás, köszönjük. Hozzátenném, kiegészítésként, hogy ha tuti támogatott egér kell, akkor érdemes a Logitech egereket is megnézni. Szokták a dobozon Linux kompatibilitást jelezni. Mármint nem a mezei egerekre gondolok, hanem az extra gombok, extra görgők kategória egerekre. Általános tapasztalat, hogy ezek úgy működnek, ahogy kell. Böngésző vezérlés, nagyítás kicsinyítés, minden gomb azt csinálja, amire az ki van találva. Azt nem tudom, hogy lehet-e programozni őket, mert soha nem érdekelt, ami azt illeti egy idő után meguntam, és lecseréltem mezei egérre, a nagy méretű egér nagyon fárasztotta a csuklómat.
A világító bizbaszokkal engem ki lehet kergetni a világból, ezért az RGB és hasonlókkal megáldott egerek és billentyűzetek nem érdekelnek, az egy monokróm fehér billentyűzetmegvilágítás esetét leszámítva, ami tényleg hasznos sötétben, de ennyi. Ezért ilyen irányú tapasztalatom nincs.
openRGB tapasztalat?
Beküldte T.István -
Értékelés:
@Balacy:
A Linux Mint repoban már elérhető az OpenRGB, ami a led-es kütyük vezérlésére való. Nekem nincs ilyen cuccom, nem tudom kipróbálni. Van valami tapasztalat vele?
openRGB tapasztalat?
Beküldte balacy -
Értékelés: