Firefox 89 időnként ledermed

Fórum: 

Üdv Mindenki!

A Firefox frissítését követően (https://ibb.co/wSzND0C 88.0.1+linuxmint1+tricia -> 89.0+linuxmint1+tricia) kellemetlen újdonsággal szembesültem: időnként "ledermed" a program (kezdetben videózás /youtube/ váltotta ki, de most már elég hozzá bármilyen oldal, ha úgy tartja kedve, akkor beáll). Ilyenkor semmire nem reagál, illetve a tálcára le tudom helyezni a megnyitott oldalt, de utána már nem tudom visszavarázsolni az asztalra (https://ibb.co/87m7yh8), csak a bezárás funkció működik, akkor pedig bedob egy ablakot (https://ibb.co/jzmwfyV), mely az ablak elfoglaltságára hivatkozik, mint a jelenség vélhető oka.

Mivel a korábbi verziók használata során ilyet nem tapasztaltam (van esetleg valaki, aki belefutott ilyesmibe közületek?), így arra gondoltam, hogy visszatérnék a korábbi kiadásra (88.0.1+linuxmint1+tricia) és azzal bekkelném ki az időt addig, amíg nem jelenik meg egy újabb frissítés (bízva abban, hogy az megoldja a problémát).

Kutakodtam a lehetőségeket illetően és ezt találtam: https://hup.hu/node/136059

Esetemben valahogy így kellene kinéznie a parancsok sorának:

sudo apt-get purge firefox
apt-cache show firefox | grep Version
sudo apt-get install firefox=88.0.1+linuxmint1+tricia
sudo apt-mark hold firefox

Sajnos már a 2. parancs után bukó a dolog, mert a kimenetben nem szerepel az áhított verzió (az elsőt nem adtam ki, nem töröltem a Firefoxot, csak a verziólistát kérdeztem le):

apt-cache show firefox | grep Version
Version: 89.0+linuxmint1+tricia
Version: 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2
Version: 59.0.2+build1-0ubuntu1

Azért tettem egy próbát és kiadtam a 3. parancsot, de hiába (ahogy sejtettem):

sudo apt-get install firefox=88.0.1+linuxmint1+tricia
[sudo] norbi jelszava:              
Csomaglisták olvasása... Kész
Függőségi fa építése       
Állapotinformációk olvasása... Kész
E: „88.0.1+linuxmint1+tricia” verzió nem található ehhez: „firefox”

Fel lehetne varázsolni valahogy ezt a verziót is a fenti listára vagy csak 2 opcióm van és választhatom:
a.) a 89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2 verziót:

sudo apt-get purge firefox
sudo apt-get install firefox=89.0+build2-0ubuntu0.18.04.2
sudo apt-mark hold firefox

Okozhatja a problémámat a Mint verziója (Tina /Linux Mint 19.2 Tina/ nem jön ki Triciával /89.0+linuxmint1+tricia/ - bár ez korábban nem volt probléma /88.0.1+linuxmint1+tricia/)?

norbi@norbi-M540R:~$ lsb_release -a
No LSB modules are available.
Distributor ID:    LinuxMint
Description:    Linux Mint 19.2 Tina
Release:    19.2
Codename:    tina

b.) a 59.0.2+build1-0ubuntu1 ősverziót és ezt tudnám a kívánt változatra frissíteni valahogy.

A válaszokat előre is köszönöm!

 

kimarite képe

gép azt jelezte, rendben van a netkapcsolat | egérkurzor eltűnés

#299 Lehet, rendben volt, lehet éppen nem, mert javítják.
Amikor az egérkurzor eltűnik, futtass dmesg parancsot terminálban és pasztázd, hátha látszik valamilyen hiba. Néhány egér meglehetősen furán viselkedik olykor, és a memória elfogására az egér mutató a legérzékenyebb valamiért. Érdeme lenne másik egeret tesztelned egy ideig. Én most egy HAMA egeret használok (néha szórakozik), de előtte egy HP volt, de annak beállításaival történt valami, ami én okoztam, és az alapállapot visszaállítása ez esetben meglehetősen nehéznek tűnik.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Google kereső | [Parent 21497, IPC I/O Parent] WARNING: FileDesc

#300

Akkor lehet, hogy nálam is valamilyen jogosultságproblémához köthető a jelenség. Nem lehet az az oka, hogy minden egy kézbe összpontosul az esetemben, egyetlen egy jelszóval üzemel a rendszerem, nincs külön root jelszó megadva ( https://linuxmint.hu/forum/root-jelszo-beallitasa ), csak felhasználói jelszó, amivel mindenhatóvá is tudok válni (pl.: adminisztrátori jogosultság).

"Gondolkodom, nálad, azaz telepített Firefoxnál mi lehet a gond, hol kéne nézelődni."

Előre is köszönöm, de csak akkor tedd, ha időd és kedved is van hozzá :))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

gép azt jelezte, rendben van a netkapcsolat | egérkurzor eltűnés

#301

"Lehet, rendben volt, lehet éppen nem, mert javítják."

Ha ennyit javítják (valahogy kétlem, hogy így lenne, de ha mégis és ennyi a javítanivaló van/ennyi ideig tart az azért elég gáz), akkor tényleg marha jó lesz a szolgáltatásuk, csak bírjam kivárni :)) Ma is csináltam pár tesztet, az utolsó kettő már megfelelő értékeket produkált, de a kapcsolat stabilitása továbbra is katasztrofális (szerintem megy nekik a következő üzenet, mivel a 48 óra már rég lejárt és ígéretük ellenére nem adtak magukról életjelet, nagyon úgy fest, hogy látványosan sunnyognak, vagy azért nem volt még reakció a hibabejelentésemre, mert annyit kapnak, hogy nem győzik, vagy közeledik 20-a).

"Amikor az egérkurzor eltűnik, futtass dmesg parancsot terminálban"

Őszintén remélem, hogy egyszeri eset volt, ami nem fog megismétlődni, így nem lesz rá alkalmam, hogy megnézzem a parancs kimenetét.

"Érdeme lenne másik egeret tesztelned egy ideig"

Egy full alap Genius NetScroll 100-as egeret használok (a görgetés funkciója a kezdetek óta nem működik Linux alatt), azt nem ígérem meg, hogy beszerzek ezért az egyszeri hibáért egy másikat, viszont azt bármikor (, ha megint beüt a krach) meg tudom nézni, hogy a mostanit kihúzva az USB aljzatból, touchpad-en miként muzsikál.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Google kereső | [Parent 21497, IPC I/O Parent] WARNING: FileDesc

#302 Az about:config ipc keresés találatokat, a beállításokat megmutatnád?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

valamilyen jogosultságprobléma

#302 A root jelszó nem szükséges.

A homokózóban futásnál lehet probléma, ha az egyes folyamatok nem ugyanazzal a jogosultságokkal futnak, és ennek ilyen jelzés a következménye. Azaz, ha root tulajdonú szülő könyvtárban felhasználó joggal vagyunk jelen az alkönyvtárak terén (ahogy az én tesztem is mutatta), vagy a felhasználói szülő könyvtárban root joggal az alkönyvtárak terén. Ki kéne próbálni az IPC jelzés figyelését egy Live rendszeren, a jelenlegi Firefox beállításokkal, de ugyanezen a gépen. Ha jól emlékszem, minden indításnál jelentkezik, tehát nem kell sokat várnod: frissíted a Firefoxot, beállítod ugyanezeket a dolgokat, és nézed, milyen jelzés jön.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Google kereső | [Parent 21497, IPC I/O Parent] WARNING: FileDesc

#304

 "Az about:config ipc keresés találatokat, a beállításokat megmutatnád?"

Parancsolj:
https://ibb.co/kmqM19M
https://ibb.co/RTP1Y7s
https://ibb.co/TMYYktT
https://ibb.co/MS4D5B5

Mielőtt jobban beleásnám magam a live-os IPC tesztelésbe megvárom, hogy ezekből mit olvasol ki (nekem nem sürgős, így a világért sem rabolnám a szabadidődet, simán ráérek mindennel a jövő héten foglalkozni, vagy amikor neked megfelel), hátha meglesz a probléma megoldása. Nekem első ránézésre a dom.ipc.processCount    2 sor gyanús, a következő kommentemben ki is fejtem, hogy miért.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

valamilyen jogosultságprobléma

#305

"A root jelszó nem szükséges."

Akkor hagyom úgy, ahogy van.

Homokozó/Sandbox témakörben én most ezt látom (about:support): https://ibb.co/RS9vqCQ

"Ki kéne próbálni az IPC jelzés figyelését egy Live rendszeren..."

OK. A mai nap folyamán végignyálaztam a fenti kommentáradatot és összeszedem a korábbi beállításokat (remélem hiánytalanul, majd egy komment formájában megosztom őket és rákérdezek, hogy melyeket kell, illetve melyeket tudom live módban véghez vinni) és megpróbálok egy, a telepített állapottal megegyező live-os összeállítást összehozni és a hétvégén tesztelgetni (, ha még szükség lesz rá).

"Ha jól emlékszem, minden indításnál jelentkezik..."

Legnagyobb szerencsémre rosszul emlékszel, "csak" relatíve ritkán jelentkezik (a mai nap folyamán nem hogy ez, de másik visszajelzés sem érkezett, kopp-kopp-kopp. Egyébként az nem lehet, hogy az instabil netkapcsolat váltotta/váltja ki és az egész a szolgáltató sara?).

Ahogy kutakodtam az utóbbi időkben végrehajtott változtatások után ezek szúrtak szemet:

IPC témakörben korábban ( https://linuxmint.hu/comment/48675#comment-48675 ) felmerült az is, hogy DNS / névfeloldó szerver átmeneti tár problémához vagy Alternatív DNS szolgáltatás használatával összefüggő problémához köthető. Esetemben nem lehet a hiba oka az, hogy a Firefoxon belül (about:preferences#general) a Hálózati beállítások nem megfelelőek? Leginkább a HTTPS-en keresztüli DNS engedélyezése részre gondolok, ami nálam nincs kipipálva.

Valószínűleg a Firefox verziófrissítése során itt (about:support) bekövetkezett változás ( https://ibb.co/khTmwKM ) oldotta meg az egyik korábbi problémát ([GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device), mivel ez a rész korábban nem így nézett ki ( https://linuxmint.hu/comment/48515#comment-48515 kommenten belül a "WebGL 2 szempontjából gondolom..." résznél található).

A fenti Sandbox-os kép tartalma valószínűleg magyarázatot ad egy korábbi furcsaságra, mely a Multi-process témáját érinti és több korábbi komment is kapcsolódik hozzá:
Szerintem megtaláltam a választ erre (forrás: https://linuxmint.hu/comment/48255#comment-48255 ): "furcsállom, hogy miért nem jön ki a matek: a 2 ezek szerint néha 4"
A magyarázat:
about:preferences => Általános => Teljesítmény => Tartalom folyamatok korlátja 2
about:support => Alkalmazás alapadatai => Sandbox => Tartalomfolyamat sandboxing szintje 4
about:support => Alkalmazás alapadatai => Sandbox => Tartalomfolyamat tényleges sandboxing szintje    4

Ez az aprócska "ütközés" - egyéb más visszajelzések mellett - nem lehet oka az IPC-snek is ( az előző kommentedre adott válaszomban szerepel egy ilyen sor: dom.ipc.processCount    2 , ez gondolom ezzel a fentivel van valamilyen kapcsolatban, ha nem tévedek: Tartalom folyamatok korlátja 2)? Ha összehangolnánk a számokat 2-2-re, akkor nem oldódnának meg a még fennmaradt jelenségek (, ha így lenne, akkor nem kellene a live-os tesztelést sem forszírozni)?

Erre is megtaláltam, más útvonalon is, a választ:
"Ellenőrizd, tényleg a RAM-ot használja-e csak a Firefox:" (forrás: https://linuxmint.hu/comment/48717#comment-48717 )
"Storage disk location:     none, only stored in memory, tehát tényleg csak a RAM-ot használja a Firefox." (forrás: https://linuxmint.hu/comment/48745#comment-48745 )
A korábbi SSD optimalizálós témakörben ( https://linuxmint.hu/comment/39992#comment-39992 ) Firefoxos beállítások után nézelődve ezt találtam (SSD OPTIMALIZÁLÁS => 4.) A Firefox lemezírási műveleteinek korlátozása: =>a.) A Firefox network chance-ének RAM-ba helyezése részen belül), ami szintén megválaszolja a fenti kérdést:
"about:config megnyitása a Firefox URL mezőjébe (https://ibb.co/fvLLpq4(külső hivatkozás) )

A figyelmeztetés megjelenésekor a kockázat elfogadása opció választása

browser.cache.disk.enable beillesztése az oldal szűrő mezőjébe

false értékre váltás dupla kattintással, így tiltásra kerül a lemezterület chance-ként történő használata (https://ibb.co/64y015P(külső hivatkozás) → https://ibb.co/Vmv9qp5(külső hivatkozás) )"

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt

Ha minden igaz összeszedtem mindent, kérlek jelezd (amikor időd, kedved engedi, akár a jövő héten, vagy bármikor máskor), hogy melyekkel foglalkozzak a live-os teszt során (, ha eljön az ideje), figyelembe véve a memória méretét (4GB), illetve azt, hogy sejtésem szerint, úgyis elszáll minden, ha leállítom a gépet a live-ban történő használat után (ne a felesleges beállításokkal menjen az idő, inkább a tesztre fordíthassam azt).

Elviekben ezek a beállítások élnek most, melyek a Firefoxot érintik/érinthetik valamilyen formában:

1.) A rendszer telepítése során végrehajtottak:

SSD optimalizáló beállítások, melyek érintik a Firefoxot:

A Firefox network chance-ének RAM-ba helyezése:

about:config-on belül:

browser.cache.disk.enable  false értékre állítás
browser.cache.memory.enable  true értékre állítás
browser.cache.memory.capacity  204800 értékre állítás

Az előző munkamenet helyreállítására vonatkozó beállítások:

about:config-on belül:
 
browser.sessionstore.interval  15000000-re állítás

2.) Firefox testreszabása a rendszertelepítést követően:

Korábbi könyvjelzők importálása, az ablak fejlécének átszabása (mi látszódjon, mi sem).

Témák kezelése:
Engedélyezve: Sötét

3.) A problémák felmerültét követően véghez vitt változtatások, melyek jelenleg is érvényben vannak:

Általános:

Digitális jogkezelést (DRM) használó tartalom pipa be.
Teljesítmény: mindkét pipa ki Tartalom folyamatok korlátja 2

Kezdőlap:

Kezdőlap és új ablakok: https://duckduckgo.com/

Keresés:

Alapértelmezett Keresőszolgáltatás: DuckDuckGo

Adatvédelem és biztonság:

Böngésző adatvédelme: Szigorú

Előzmények

A Firefox EGYÉNI BEÁLLÍTÁSOKAT HASZNÁL AZ ELŐZMÉNYEK...
Böngészési és letöltési előzmények megőrzése pipa be.
Keresőmezők és űrlapmezők előzményeinek megőrzése pipa be.
A többi pipa ki.

Előzmények törlése... gomb:
Böngészési és letöltési előzmények pipa ki, a többinél pipa be.

about:addons-on belül:

Kiegészítők kezelése:
Engedélyezve: Facebook Container, Google Container, uBlock Origin

Bővítmények kezelése:
Engedélyezve: OpenH264 videokodek a Cisco Systems, Inc.-től   Widevine tartalom-visszafejtő modul a Google Inc.-től

about:config-on belül:

browser.tabs.remote.autostart   false
browser.tabs.remote.autostart.2   false

gfx.webrender.all  true
gfx.webrender.allow-partial-present-buffer-age  true

4,) Ezek kérdéses módosítások (menjenek vagy ne, egyáltalán tudok velük bármit is kezdeni live módban?):

Gecko telepítése:
sudo apt-get install firefox-geckodriver ( https://linuxmint.hu/comment/48081#comment-48081 https://linuxmint.hu/comment/48086#comment-48086)

"A gépnév, azaz a hostname megváltoztatása": https://linuxmint.hu/blog/2019/03/a-gepnev-azaz-a-hostname-megvaltoztatasa (https://linuxmint.hu/comment/48417#comment-48417)
 
intel-microcode telepítése ( https://linuxmint.hu/comment/48565#comment-48565 ):
sudo apt-get install intel-microcode intel-gpu-tools

libva-glx2 telepítése ( https://linuxmint.hu/comment/48568#comment-48568 ):
sudo apt-get install libva-glx2

libllvm9 csomag kitakarítása ( https://linuxmint.hu/comment/48579#comment-48579 ):
sudo apt-get autoremove --purge

"A modul (options) hatását vizsgáljuk. Bekapcsoljuk." ( https://linuxmint.hu/comment/48700#comment-48700 ):
echo "options i915 modeset=1" | sudo tee -a /etc/modprobe.d/i915.conf

A Firefox frissítése mellett legyen kernelfrissítés is (mostanában volt ez is)?

A tűzfalat bekapcsoljam ( sudo ufw enable )?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

valamilyen jogosultságprobléma

#307

Az about:config-on belül a sandbox ezt a képet mutatja: https://ibb.co/BcFkhcm

A kérdéses 4-es érték ebben a sorban látható: security.sandbox.content.level    4

Illetve ez is érdekes lehet még: security.sandbox.socket.process.level    1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

valamilyen jogosultságprobléma

#309 Csak megjegyzem:
Ha live alatt csak a Firefoxot szeretnéd a legutolsó verzióra frissíteni (mást nem):
sudo apt update
sudo apt install --only-upgrade firefox

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

valamilyen jogosultságprobléma

#310

Köszi a hasznos infót!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Firefox beállítások-Live teszt

#308 Teljesítmény: mindkét pipa ki Tartalom folyamatok korlátja 2

A hardveres gyorsítás kikapcsolását kifelejtetted. Kell, mert csak szoftveresen megy valahogy.

A Firefox network cache RAM-ba helyezése:

Felesleges, mert a Live rendszer csak a RAM-ból dolgozik, annak a felét lefoglalja.

A Firefox frissítése mellett legyen kernelfrissítés is (mostanában volt ez is)?

Nem fontos, mert nagy méret a letöltés. És, ha nagyon sok csomagot frissítesz, elfogy a rendelkezésre álló hely a RAM-ban. Ha elfogy, akkor semmit nem tudsz telepíteni, kírja a rendszer, hogy elfogyott a hely, indíthatod újra a Live rendszert, kezdhetsz előről beállítani mindent. 4 GB RAM nem sok mindenre elég. Annak a felét a rendszer használja, a másik fele mehet bármilyen letöltésre. A rendszer teljes frissítés lehet akár 2 GB is. Meglátod, a telepítésekre mennyi hely kell.

Az előző munkamenet helyreállítására vonatkozó beállítások:

Mehet.

A többi, általad felsorolt beállítás is mehet.

De: mindezeket lehetne egyenként. Egy beállítás, utána teszt. Következő beállítás, utána megint teszt, és így tovább... (és a beállítások/terminál üzenetek dokumentálása).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt

#312 "A Firefox frissítése mellett legyen kernelfrissítés is (mostanában volt ez is)?"
Live rendszeren ? Ezt hogyan ? :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

HTTPS-en keresztüli DNS engedélyezése | IPC könyvtár/fájl jogok

#307 IPC témakörben korábban ( https://linuxmint.hu/comment/48675#comment-48675 ) felmerült az is, hogy DNS / névfeloldó szerver átmeneti tár problémához vagy Alternatív DNS szolgáltatás használatával összefüggő problémához köthető. Esetemben nem lehet a hiba oka az, hogy a Firefoxon belül (about:preferences#general) a Hálózati beállítások nem megfelelőek? Leginkább a HTTPS-en keresztüli DNS engedélyezése részre gondolok, ami nálam nincs kipipálva.

Pipáld be, és ez is egy teszt. :)
Alapértelmezetten be van kapcsolva szerintem. Ahhoz képest, hogy azt írtad korábban, nem sokat, szinte semmit nem változtattál, csak telepítetted a böngészőt...: - ezt nem te változtattad meg?
Nálam be van kapcsolva és Cloudflare a beállítás.

IPC könyvtár/fájl jogosultság ügyben nincs ötletem még.

Kimenetek?

ls -la .mozilla/
ls -la .mozilla/firefox/
ls -la .mozilla/firefox/*.default-release/

A * karaktert helyettesítd be, mindenkinél más, de a ls -la .mozilla/firefox/ parancsor kimenet mutatja majd vagy a fájlkezelőben megnézed.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Firefox beállítások-Live teszt | kernel frissítés

#313 Frissíteni lehet, csak nem lehet használni..., mert újraindítás szükséges, ami nem menti a változtatásokat. äđ:)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

WebGL 2

#307 Valószínűleg a Firefox verziófrissítése során itt (about:support) bekövetkezett változás ( https://ibb.co/khTmwKM ) oldotta meg az egyik korábbi problémát ([GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device), mivel ez a rész korábban nem így nézett ki ( https://linuxmint.hu/comment/48515#comment-48515 kommenten belül a "WebGL 2 szempontjából gondolom..." résznél található).

Nem tudom, a GFX jelenség mi ok miatt szűnt meg, vélhetően az újabb Firefox lekezelte már.

De régen is jó volt a GPU beállítás (alsó sor), csak a  WebGL2 sehol:

Valóban, 2 GPU látszik a képen (első jelzések egyike volt erre utaló), holott 1 van:

A WebGL 2 is helyrejött? (első képen)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt | kernel frissítés

#315 Emlékeim szerint, akkor is a régi kernellel indul a live, ha az ISO kiírásakor perzisztens
lemezterületet adunk hozzá - hogy megjegyezze a változtatásokat.
És így frissítjük a kernelt. :-(

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Google kereső | [Parent 21497, IPC I/O Parent] WARNING: FileDesc

#306 Az about:config ipc keresés találatokat, a beállításokat megmutatnád?
Parancsolj:
https://ibb.co/kmqM19M
https://ibb.co/RTP1Y7s
https://ibb.co/TMYYktT
https://ibb.co/MS4D5B5

Teljesen ugyanígy van beállítva az én böngészőm is. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Firefox beállítások-Live teszt | kernel frissítés

#317 Én azt írtam, ne frissítse a kernelt. De lehet perzisztens terület létrehozásával maradandót alkotni. Írd le légy szíves a módszert.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt

#312

"A hardveres gyorsítás kikapcsolását kifelejtetted. Kell, mert csak szoftveresen megy valahogy."

Nem felejtettem ki, szándékosan van kikapcsolva ( https://linuxmint.hu/comment/48553#comment-48553 https://linuxmint.hu/comment/48563#comment-48563 ), a többi javaslatot megfogadom, de már biztos, hogy csak jövő héten állok neki, mert hosszadalmasabbnak néz ki, mint gondoltam (erre rá fog menni pár nap, ráadásul a netkapcsolat sincs kimondottan a segítségemre): "De: mindezeket lehetne egyenként. Egy beállítás, utána teszt. Következő beállítás, utána megint teszt, és így tovább... (és a beállítások/terminál üzenetek dokumentálása)."

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt

#313

Azért szerepelt a "kérdéses módosítások" között, mert nekem is voltak kétségeim. A téma megvitatását rátok hagyom, mivel érdemben nem tudok benne részt venni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Firefox beállítások-Live teszt | hardveres gyorsítás kikapcsolás

#320 A hardveres gyorsítás kikapcsolását kifelejtetted. Kell, mert csak szoftveresen megy valahogy.
Nem felejtettem ki, szándékosan van kikapcsolva

A felsorolásból felejtetted ki, hogy mit kell csinálni a Live rendszeren.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Firefox beállítások-Live teszt | Persistent Storage | mkusb

#319   Találtam valamit: https://launchpad.net/~mkusb/+archive/ubuntu/ppa

Így meg lehet oldani (Linux Mintre jó, LMDE 4-re nem):

sudo add-apt-repository universe
sudo add-apt-repository ppa:mkusb/ppa
sudo apt-get update
sudo apt install --install-recommends mkusb mkusb-nox usb-pack-efi

Részletek: https://www.howtogeek.com/howto/14912/create-a-persistent-bootable-ubuntu-usb-flash-drive/
https://help.ubuntu.com/community/mkusb

Tehát, ha készítesz 5-10 GB szabad helyet, akkor kernelt is frissíthetsz:

Habár ebbe csak olyan szinten nem lennék biztos, hogy a letöltött csomagok telíthetik a RAM-ot itt: /var/cache/apt/. Amit egy rendszer újraindítás javíthat. Nem veszítesz semmit, ha így készítesz telepítőt. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt | kernel frissítés

#319 Legegyszerűbben úgy lehet perzisztens lemezterületet hozzáadni a pen.-re kiírt
képfájlhoz, ha az "UNetbootin"-al íratjuk ki.
És a képen látható helyen, beállítjuk ennek a területnek a nagyságát.
https://ibb.co/j6n3sHG
Most 500 MB-ot adtam meg.
Egyébként, mint ahogy olvasható is a figyelmeztetés, ez a módszer csak Ubuntun, és ezen
alapuló kiadásokon működik. (Pl. Debianon már nem.)
(Már elég régen kísérleteztem ezzel - és úgy vettem észre, hogy az újabb kiadásokon
mintha már nem egészen úgy működne mint a régebbieken.
Mindenesetre, akit érdekel ez a megoldás könnyen kipróbálhatja.
És ne lepődjön meg, ha emiatt a perzisztens terület matt magának a live rendszernek a futása
lassabb lesz - mint e-nélkül - különösen egy lassú USB2-es pen esetén.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

HTTPS-en keresztüli DNS engedélyezése | IPC könyvtár/fájl jogok

#314

"Pipáld be, és ez is egy teszt. :)"

Beállításra került ( https://ibb.co/YZtRkG8 ), a hét hátralevő részében tesztelem.

"Alapértelmezetten be van kapcsolva szerintem..."

Kicsi a valószínűsége, hogy én állítottam volna át, mivel tegnap fedeztem fel a létezését :) Az alapbeállítás témában részben tuti, hogy igazad van, mert a beállítás ablakában tényleg a Cloudflare szerepel alapértelmezettként.

ls -la .mozilla/

norbi@ALBACOMP:~$ ls -la .mozilla/
összesen 20
drwx------  5 norbi norbi 4096 aug   13 10:34 .
drwxr-xr-x 25 norbi norbi 4096 aug   21 15:34 ..
-rw-rw-r--  1 norbi norbi    0 aug   13 10:34 91.0+linuxmint1+tricia.dpkg_version
drwx------  2 norbi norbi 4096 júl    9  2020 extensions
drwx------  6 norbi norbi 4096 aug   21 13:46 firefox
drwx------  2 norbi norbi 4096 júl    9  2020 systemextensionsdev
norbi@ALBACOMP:~$

ls -la .mozilla/firefox/

norbi@ALBACOMP:~$ ls -la .mozilla/firefox/
összesen 32
drwx------  6 norbi norbi 4096 aug   21 13:46  .
drwx------  5 norbi norbi 4096 aug   13 10:34  ..
drwx------  2 norbi norbi 4096 júl    9  2020  00pa8kaw.default
drwx------ 16 norbi norbi 4096 aug   21 18:51  82rddkbo.default-release
drwx------  3 norbi norbi 4096 aug   13 10:34 'Crash Reports'
-rw-rw-r--  1 norbi norbi   62 júl    9  2020  installs.ini
drwx------  2 norbi norbi 4096 júl    9  2020 'Pending Pings'
-rw-rw-r--  1 norbi norbi  259 júl    9  2020  profiles.ini
norbi@ALBACOMP:~$

ls -la .mozilla/firefox/*.default-release/

ls -la .mozilla/firefox/82rddkbo.default-release/: https://paste.ubuntu.com/p/RFryBcbHB7/

"IPC könyvtár/fájl jogosultság ügyben nincs ötletem még."

OK. Mostanság így viselkedik:

Egész nap (08.20) nem dobott be semmilyen hibajelzést a Terminál, csak ezt a visszajelzést:
###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

08.21.:
Szintén nagyjából visszajelzésmentesnek mondható volt a nap eddig.

Kivételek:

Délelőtt youtube nézése közben megszakadt az internet, más visszajelzés nem érkezett:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[Parent 2195, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
norbi@ALBACOMP:~$

Délután ennek a bezárása után jött elő: https://www.origo.hu/gazdasag/galeria/20210810-ezek-a-vilag-legdragabb-k... :

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[Parent 1610, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

WebGL 2

#316

"Nem tudom, a GFX jelenség mi ok miatt szűnt meg, vélhetően az újabb Firefox lekezelte már."

Így van, korábban írtam is, hogy a Firefox frissítése után szűnt meg a [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device visszajelzés.

"De régen is jó volt a GPU beállítás (alsó sor)..."

Ez is igaz, csak arra kívántam rámutatni, hogy mostanság van egy 2. GPU is (, ahogy te is megjegyezted, a képeket látva: "Valóban, 2 GPU látszik a képen (első jelzések egyike volt erre utaló), holott 1 van:"), és gyanús, hogy a (More than 1 GPU...) témát ennek a másodiknak a Firefox frissítés általi inaktiválása oldotta meg (Aktív  nem sor), így csak az első van aktív státuszban (Aktív  igen sor).

"A WebGL 2 is helyrejött?"

Nekem tök ugyanolyannak tűnik ( https://ibb.co/X3bGf2r ).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Google kereső | [Parent 21497, IPC I/O Parent] WARNING: FileDesc

#318

"Teljesen ugyanígy van beállítva az én böngészőm is. :)"

Szuper, akkor legalább ez a rész talán nálam is rendben van így :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt | hardveres gyorsítás kikapcsolás

#322

Akkor félreértettelek, bocs. Egyébként a világért sem akarok kötözködni, de a felsorolásomban elrejtve ugyan, de szerepel: "Teljesítmény: mindkét pipa ki Tartalom folyamatok korlátja 2"
A két pipából ("mindkét pipa ki") az egyik a "Hardveres gyorsítás használata, ha lehetséges" jelölőnégyzetéhez kapcsolódik :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Firefox beállítások-Live teszt | mkusb (guidus) | unetbootin

#324 PPA-ról érhető el 2020-as csomag: http://unetbootin.github.io/linux_download.html

Kipróbáltam mindkettőt. Az mkusb-vel nyilván más eredményt, nagyobb tárhelyet is el lehet érni, de így sikerült.

mkusb (guidus)

sudo fdisk -l
...
Disk /dev/sdb: 14,33 GiB, 15376318464 bytes, 30031872 sectors
Disk model: Cruzer Blade    
Units: sectors of 1 * 512 = 512 bytes
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 512 bytes
I/O size (minimum/optimal): 512 bytes / 512 bytes
Disklabel type: gpt
Disk identifier: B7E8BC51-CA18-4515-A3D0-43824DE842C9

Eszköz        Start     Vége Szektorok  Size Típus
/dev/sdb1  17274880 30029823  12754944  6,1G Microsoft basic data
/dev/sdb2      2048     4095      2048    1M BIOS boot
/dev/sdb3      4096   503807    499712  244M EFI System
/dev/sdb4    503808  4519935   4016128  1,9G Linux filesystem
/dev/sdb5   4519936 17274879  12754944  6,1G Linux filesystem

unetbootin

sudo fdisk -l
...
Disk /dev/sdb: 14,33 GiB, 15376318464 bytes, 30031872 sectors
Disk model: Cruzer Blade    
Units: sectors of 1 * 512 = 512 bytes
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 512 bytes
I/O size (minimum/optimal): 512 bytes / 512 bytes
Disklabel type: dos
Disk identifier: 0x67c3a55b

Eszköz     Indítható Start     Vége Szektorok  Size Id Típus
/dev/sdb1  *          2048 30031871  30029824 14,3G  c W95 FAT32 (LBA)

Nem sikerült kiírni a 6144 MB-ot (6 GB)..., a teszt nem sikerült.

A Linux Mint beépített Pendrive lemezkép-írója nem tud ilyet.
A Linux Mint beépített Pendrive formázóját érdemes használni első lépésben.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

IPC könyvtár/fájl jogok

#325 Különbségek.

Csak nálad vannak:

-rw-------  1 norbi norbi   638916 júl    9  2020 blocklist.xml
-rw-rw-r--  1 norbi norbi       83 júl   25 18:50 cert_override.txt
-rw-rw-r--  1 norbi norbi        0 júl   25 18:50 ClientAuthRememberList.txt
-rw-r--r--  1 norbi norbi   557496 aug   21 18:47 cookies.sqlite-wal
-rw-r--r--  1 norbi norbi  2295472 aug   21 18:47 favicons.sqlite-wal
drwx------  3 norbi norbi     4096 júl   24 14:39 gmp
drwxr-xr-x  3 norbi norbi     4096 júl   25 17:24 gmp-widevinecdm # de ilyen nincs nálam a bővítményeknél
-rw-------  1 norbi norbi      456 aug   21 16:29 notificationstore.json
-rw-r--r--  1 norbi norbi  3377608 aug   21 18:47 places.sqlite-wal
-rw-------  1 norbi norbi       96 jan    8  2021 pluginreg.dat
-rw-rw-r--  1 norbi norbi        0 jan   27  2021 SecurityPreloadState.txt
-rw-rw-r--  1 norbi norbi     2269 aug   21 12:05 serviceworker.txt
-rw-r--r--  1 norbi norbi    32768 júl   25 18:47 storage-sync-v2.sqlite
-rw-r--r--  1 norbi norbi    32768 aug   21 15:35 storage-sync-v2.sqlite-shm
-rw-r--r--  1 norbi norbi   229576 júl   25 18:47 storage-sync-v2.sqlite-wal
-rw-r--r--  1 norbi norbi   557496 aug   21 18:18 webappsstore.sqlite-wal

Csak nálam van:

-rw-------  1 cinkim cinkim    5053 aug   21 20:00 sessionstore.jsonlz4

Különbözik:

-- tied/enyém

drwx------  4 norbi norbi     4096 dec   17  2020 datareporting
drwxrwxr-x  3 cinkim cinkim    4096 júl   24 17:04 datareporting
-rw-------  1 norbi norbi       50 júl    9  2020 times.json
-rwx------  1 cinkim cinkim      50 júl   24 17:04 times.json

De mindez akár azért is lehet, mert én Linux Mint 20.2 kiadást használom, te Linux Mint 19.3 kiadást. Változhattak a dolgok. A különbségek magyarázatának most nem tudok utánanézni. Kéne egy Linux Mint 19.3, ami nekem nincs telepítve.

A többi jelenség nem számít tulajdonképpen. Valami van a háttérben, az biztos.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

WebGL 2

#326   A WebGL 2 is helyrejött?"
Nekem tök ugyanolyannak tűnik ( https://ibb.co/X3bGf2r ).

Nem igazán szeretne helyrejönni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

mkusb (guidus) | unetbootin (jegyzet)

#329 Az mkusb tényleg csak Ubuntu vagy Debian képeket ír ki.
Próbáltam én létrehozni okosan (ne kelljen letölteni),

touch linuxmint.iso

de ezzel nem ment. :)

file linuxmint.iso
linuxmint.iso: empty

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

mkusb (guidus) | unetbootin (jegyzet)

#332 Csak az UNetbootin-al tettem néhány kísérletet:
- Ext4 fájrendszer, Mint 20.2 iso + 1024MB pezisztens terület.
(A perzisztens területet látszólag hozzáadta, de a df -h kimenetében ez nem jelent meg.
Live rendszerként indult - a változtatásokat nem jegyezte meg - nyilván, hisz nem volt hova.)
- exFat fájlrendszer - az UNetbootin nem ismeri fel.
- Fat32 fájlrendszer Mint 20.2 iso + 1024MB pezisztens terület.
(A perzisztens területet hozzáadja, - ezt a df -h és a Gparted is mutatja.
https://ibb.co/N9bHnyg
Annak ellenére hogy látszólag minden "OK", semmilyen beállítást nem jegyez meg. :-(

Úgy tűnik az újabb kiadások már nem támogatják a perzisztenciát.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

mkusb (guidus) | unetbootin (jegyzet)

#333 Akkor csak az mkusb a stabilan működő alkalmazás. (*)
Persze, van más megoldás, de az nem grafikus.
https://unix.stackexchange.com/questions/118965/how-to-create-a-debian-live-usb-with-persistence

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Firefox beállítások-Live teszt | Persistent Storage | mkusb

#323

"Tehát, ha készítesz 5-10 GB szabad helyet, akkor kernelt is frissíthetsz:..."

Szerintem a kernelfrissítés témáját hanyagolom a live teszt során (a telepített rendszer esetében sem vettem észre különösebb eltérést a frissítése előtti és utáni állapotok között), a már meglévő telepítő pendriveomat fogom használni és már annak is örülni fogok, ha az összes létező kombinációt végi tudom próbálni a jövő hét folyamán, mert van választék bőven, a hibajelzés meg elég véletlenszerűen jelenik meg, van hogy 2 napot is kell rá várni (tegnap is volt még 1X, de nem tudom egy bizonyos oldalhoz kötni, mert éppen a fórumos válaszaimmal voltam elfoglalva, így volt egypár weboldal megnyitva, majd egyszer csak elszállt a net, szórta a visszajelzéseket szépen, és azok között bújt meg a hibajelzés is - erősödik bennem a gyanú, hogy lehet a gyengélkedő net a sáros, legalábbis részben. Arra nem tudok 100%-osan biztos választ adni, hogy a hibaüzenet a HTTPS-en keresztüli DNS engedélyezése opció bepipálása előtt vagy után jelent-e meg, de szerintem előtte, a beállítás tesztelését ma folytatom, ha a net engedi.), illetve net is kellene a tesztekhez, de abból meg erősen hiányt szenvedek az utóbbi időben (egy friss információ alapján, úgy néz ki, hogy nem egyedi a problémám, mert az egyik szomszédunk is mondta, hogy nála is gatya, meg annál a 2 gyerekénél is, akik ugyanennek a szolgáltatónak a netjét használják a településünkön).  Van egy olyan, egyre erősödő gyanúm, hogy valami bazi nagy gáz lehet a Vodafone hálózatával, amivel nem nagyon bírnak elbánni, most már elég régóta és ezért sunnyognak ennyire (a 48 óra már rég eltelt /hétfő este már meglesz az 1 hét is/ és még nem adtak magukról életjelet).

Kicsit off téma:

Pár napja észrevette, hogy időnként 2GB környékére szalad fel a memória használat (nagyságrendileg 4-500 MB-ot emelkedik az azonos terhelés melletti szokásos értékhez képest), nem különösen nagy megterhelés során (pl. egy darab https://outlook.live.com oldal is képes kiváltani), általában akkor, amikor nagyon gatya a net letöltési sebessége, vagy éppen szakadozik, vagy legalábbis akkortájt (és úgy tűnik, mintha a procit is jobban tekerné). Lehet a kettő között összefüggés? Korábban a memóriával kapcsolatban felmerült a kripto-bányászat gyanúja is ( https://linuxmint.hu/comment/48072#comment-48072 ).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

IPC könyvtár/fájl jogok

#330

Akkor ezzel sem léptünk sokat előre, sajnos. Lehet, hogy ez is egy majd magától megoldódó (, vagy sem) jelenség lesz, mint a 2 GPU esete korábban, és tulajdonképpen kár azért az időért, meg energiáért, amit felemésztenek a megoldására irányuló próbálkozások, maximum arra jók, hogy mozgatják az agytekervényeket, meg lehet belőlük tanulni :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

WebGL 2

#331

"Nem igazán szeretne helyrejönni."

Van egy olyan sejtésem, hogy ez már túl modern a gépemnek (Stable release    
2.0 / January 17, 2017) és ahogy olvasgattam a témában ( https://en.wikipedia.org/wiki/WebGL ), simán lehet, hogy a koros GPU-mon bukik a dolog ("...However its availability is dependent on other factors like the GPU supporting it..."). Azt nem tudom, hogy a gépemen szereplő és látszólag rendben lévő WebGL 1.0 mennyire tudja kiváltani a frissebb változatot, illetve, hogy a gyakorlatban mennyire van rá szükségem (nem úgy tűnik, hogy a hiánya bármi problémát jelentene), illetve hogy plug-in-ekkel mennyire lehetne helyettesíteni ("WebGL (Short for Web Graphics Library) is a JavaScript API for rendering interactive 2D and 3D graphics within any compatible web browser without the use of plug-ins.").

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

WebGL 2 | simán lehet, hogy a koros GPU-mon bukik a dolog

#337 Lehet, nem támogatja az IGP, de erről nem találok információt.
Korábban ... át is ugorhatod ezt a részt, és lépj a táblázathoz. Rossz hír (bizonyos szempontból, hiszen kárát nem látod).

Az about:config -ban a webgl.enable-webgl2 beállítás true vagy false?

A webgl találatokat is mutatnád?

WebGL (1) van, mert forog a kocka: https://get.webgl.org/

No de, itt is forog a kocka? WebGL 2: https://get.webgl.org/webgl2/

A kimenetből a VGA-ra vonatkozó rész?

lspci -k

No de tényleg nem támogatott az iGP a WebGL 2-re (OpenGL 2-re), ténynek is vehetjük.

Older Graphics Products

Intel® Graphics Chipsets DirectX* OpenGL* OpenCL* Vulkan*
G35, G41, G43, G45, GM45, GL40, GS40, GS45, Q43, Q45, B43, 4 Series Express Chipsets 10.0 2.0 No No
82GM965, GM965, GL960 Express Chipsets 9.0 1.5 No No
965, 82965, 82G965, G965 Express Chipsets 9.0 1.5 No No
82910G, 82910GM, 82915G, 82915GM, 82945G, 82945GM, 82946GZ, 82Q963, Q963, 82Q965, Q965, 910GML, 915G, 915GM, 915GMS, 940GML, 945G, 945GM, 945GME, 945GMS, 945GZ, G31, G33, Q33 Express Chipsets 9.0 1.4 No No
865G, 82865G, 82852/82855, 852/855, 82855, 82845G, 845G, Q35 Graphics and Memory Controllers 9.0 1.3 No No
82815, 8210 chipset, 810, 82810 Graphics and Memory Controllers 8 1.1 No No

Forrás:  https://www.intel.com/content/www/us/en/support/articles/000005524/graphics.html

Persze, a WebGL és az OpenGL nem ugyanaz (WebGL is based on OpenGL ES), de a hardveres dekódolásnál nem teljesített jó a gép, mert ott OpenGL 2 -re kellett volna teljesítenie (az gyorsabb, mint az 1.x) és azt a CPU nem tudja.
https://www.educba.com/webgl-vs-opengl/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

WebGL 2 | simán lehet, hogy a koros GPU-mon bukik a dolog

#338

"Az about:config -ban a webgl.enable-webgl2 beállítás true vagy false?"

webgl.enable-webgl2  true

"A webgl találatokat is mutatnád?"

https://ibb.co/mz2Yh92
https://ibb.co/rQ7T4Rm
https://ibb.co/DQjv13h
https://ibb.co/ZYY0J36

"No de, itt is forog a kocka? WebGL 2: https://get.webgl.org/webgl2/(külső hivatkozás)"

Nem forog, ezt adja válaszul: https://ibb.co/XS9GKHC

Az ajánlott linkre ( https://support.mozilla.org/en-US/kb/upgrade-graphics-drivers-use-hardwa... ) is rákattintottam. Megnéztem, hogy hardware-ügyileg hogyan állok ("... to upgrade closed-source drivers on Ubuntu, you may need to go to System Settings > Hardware > Additional Drivers..."), az Illesztőprogram-kezelő ezt válaszolta: https://ibb.co/qm6zq27

lspci -k: https://paste.ubuntu.com/p/gn3Q2H5zkv/

"No de tényleg nem támogatott az iGP a WebGL 2-re (OpenGL 2-re), ténynek is vehetjük."

Akkor legalább ennek a kérdéskörnek a végére értünk :))

08.22., vasárnapi termés (egész nap):

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

[Child 12703, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f063234d400 state=DECODING_METADATA Decode metadata failed, shutting down decoder: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:366
[Child 12703, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f063234d400 Decode error: NS_ERROR_DOM_MEDIA_METADATA_ERR (0x806e0006): file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:3541

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

2021.08.23.:

Firefox frissítés: 91.0.1

Visszajelzés eddig semmi, egyelőre tesztelem az új Firefoxot, meg a HTTPS-en keresztüli DNS engedélyezése opció bepipálását, ha mákom van (nem bánnám, ha így lenne), akkor lehet hogy nem lesz szükségem a live-os tesztelgetésre az IPC-s téma miatt.....és mire ezt leírtam:

Beszórt szépen hibaüzenettel ( https://paste.ubuntu.com/p/8Fr7wvfTSK/ ), amikor ezt az oldalt akartam megnyitni: https://24.hu/kulfold/2021/08/23/afganisztan-budapest-wizzair/
Nem nyitotta meg, hanem a Firefox újraindítását kérte a frissítés miatt (a frissítést követően ezt nem tettem meg): https://ibb.co/R7M2y3g
A Firefox újraindítása gombra kattintást követően is dobott visszajelzéseket, de ezek nem problémásak: https://paste.ubuntu.com/p/BrY6d4K9jt/

Erősen úgy fest, hogy ez (IPC) is a Firefox egy valamikori frissítésével (a fentiek alapján, a mostani frissítés verte ki a biztosítékot) fog megoldódni magától, mint a korábbi ([GFX1-]: More than 1 GPU...) téma.

A Vodafone is elkezdett már mozgolódni, fél 12 körül volt egy "robottal" folytatott "beszélgetés" (a hibabejelentést követően ígért 48 órán belüli jelentkezés helyett cca. 1 hét a valóság), aki azt ígérte, hogy rövidesen egy hús-vér ember is telefonál, azóta is várjuk... A net meg egy 1-2 órás időszakot leszámítva továbbra is szorgalmasan szakadozik :(( , bár amikor volt kapcsolat és mértem, legalább a letöltési sebesség OK volt :))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

webgl.enable-webgl2 true

#339   Az about:config -ban a webgl.enable-webgl2 beállítás true vagy false?
webgl.enable-webgl2  true

Mi hoztuk létre. Töröld szerintem.
A webgl képeket máskor nézem meg...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

a Firefox újraindítását kérte a frissítés miatt

#339   Beszórt szépen hibaüzenettel ( https://paste.ubuntu.com/p/8Fr7wvfTSK/ ), amikor ezt az oldalt akartam megnyitni: https://24.hu/kulfold/2021/08/23/afganisztan-budapest-wizzair/
Nem nyitotta meg, hanem a Firefox újraindítását kérte a frissítés miatt (a frissítést követően ezt nem tettem meg): https://ibb.co/R7M2y3g

Ilyet még nem láttam telepített Firefox esetében.

De hogyan lett ilyen nagy ez a kép? Másik montor, nagyobb?
A korábbi képernyőképek fele ekkorák voltak.

A Firefox újraindítása gombra kattintást követően is dobott visszajelzéseket, de ezek nem problémásak: https://paste.ubuntu.com/p/BrY6d4K9jt/

Nem azok.

Erősen úgy fest, hogy ez (IPC) is a Firefox egy valamikori frissítésével (a fentiek alapján, a mostani frissítés verte ki a biztosítékot) fog megoldódni magától, mint a korábbi ([GFX1-]: More than 1 GPU...) téma.

Örülünk is majd...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

WARNING: Decoder=7f063234d400 state=DECODING_METADATA Decode met

#339 Feltétlen tudni kéne a videó linkjét a megfejtéshez.

[Child 12703, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f063234d400 state=DECODING_METADATA Decode metadata failed, shutting down decoder: file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:366
[Child 12703, MediaDecoderStateMachine #1] WARNING: Decoder=7f063234d400 Decode error: NS_ERROR_DOM_MEDIA_METADATA_ERR (0x806e0006): file /PROJECT/firefox-91.0+linuxmint1+tricia/dom/media/MediaDecoderStateMachine.cpp:3541

Eseti dolog is lehetett. Egy helyen említik, régi bejegyzés:
https://bugzilla.mozilla.org/show_bug.cgi?id=1357040
Különben figyelmeztetés (Warning) és nem hibajelzés (Error).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

WebGL 2 | koros GPU | drivers | lspci -k

#339   No de tényleg nem támogatott az iGP a WebGL 2-re (OpenGL 2-re), ténynek is vehetjük.
Akkor legalább ennek a kérdéskörnek a végére értünk :))

A végére.

No de, itt is forog a kocka? WebGL 2: https://get.webgl.org/webgl2/
Nem forog, ezt adja válaszul: https://ibb.co/XS9GKHC

Mert csak a 1.5-ös verziót támogatja a CPU, a teszt oldal pedig a 2-es verziót vizsgálja.

Az ajánlott linkre ( https://support.mozilla.org/en-US/kb/upgrade-graphics-drivers-use-hardwa... ) is rákattintottam. Megnéztem, hogy hardware-ügyileg hogyan állok ("... to upgrade closed-source drivers on Ubuntu, you may need to go to System Settings > Hardware > Additional Drivers..."), az Illesztőprogram-kezelő ezt válaszolta: https://ibb.co/qm6zq27

Szóval hiába a legfrissebb a szoftver, ha a hardver nem támogatja... :)

lspci -k: https://paste.ubuntu.com/p/gn3Q2H5zkv/

Nincs ezzel amúgy gond.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Internet

#339 A Vodafone is elkezdett már mozgolódni, fél 12 körül volt egy "robottal" folytatott "beszélgetés" (a hibabejelentést követően ígért 48 órán belüli jelentkezés helyett cca. 1 hét a valóság), aki azt ígérte, hogy rövidesen egy hús-vér ember is telefonál, azóta is várjuk... A net meg egy 1-2 órás időszakot leszámítva továbbra is szorgalmasan szakadozik :(( , bár amikor volt kapcsolat és mértem, legalább a letöltési sebesség OK volt :))

Valamibe beleragadtak a számlázással kapcsolatosan is, a saját telefonos app állítólag két-három hete nem mutat semmit, amit kéne, azt nem. Habár a kettő dolog egyáltalán nem függ össze. Mondhattad volna, hogy nagyon véres ne legyen az a telefonálós ember (hátha kimegy személyesen), mert megijednek az idősek és a gyerekek az utcában. ;)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

webgl.enable-webgl2 true | Módosítás: Ne töröld!

#340 Összekevertem egy másik beállítással. Ne töröld!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

about:config | webgl találatok

#339   A webgl találatokat is mutatnád?"
https://ibb.co/mz2Yh92
https://ibb.co/rQ7T4Rm
https://ibb.co/DQjv13h
https://ibb.co/ZYY0J36

Rendben lévőnek tűnik.

Talán ezeknek lehetne valamilyen értéket adni, de CPU támogatás híján nem hiszem, hogy érdemes ezzel foglalkozni (nálam sincs érték megadva):

webgl.renderer-string-override
webgl.vendor-string-override

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

webgl.enable-webgl2 true

#340

"Mi hoztuk létre. Töröld szerintem."

Erősen kétlem, mert visszanézve nem találtam ráutaló jelet, ha pedig az about:config-on belül rákeresek a webgl2 kifejezésre és nyomok neki egy pipát a Csak a módosított beállítások megjelenítése opciónál, akkor nem listázza ki, így úgy vélem, hogy gyári érték. Törölni azért nem törlöm csak falsolom (gondolom te is erre gondoltál).

"A webgl képeket máskor nézem meg..."

Rendben, nem sürgős semmi, én is kicsit pihenőpályára állítom a dolgokat, mert már kezdek besokallni, a net meg ráadásként már elég rendesen kezdi kikezdi az idegrendszeremet (tesztelni, még ha nagyon akarnék se tudnék) :))

OFF:

Az normális, hogy ez így néz ki (most este tűnt fel, eddig nem ilyen képet mutatott): https://ibb.co/TLTR4Jd

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

WYSIWYG szerkesztő kinézete

#348 A másik kettőre válaszoltam fentebb mégis.

Az normális, hogy ez így néz ki (most este tűnt fel, eddig nem ilyen képet mutatott): https://ibb.co/TLTR4Jd

Frissítsd az oldalt. Nálam nem így néz ki. Hálózati probléma is lehet, lassú internet.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

a Firefox újraindítását kérte a frissítés miatt

#341

"Ilyet még nem láttam telepített Firefox esetében."

Pont ugyanilyenre én sem esküdnék meg, de volt már olyan máskor is, hogy kérte az újraindítást frissítés után.

"De hogyan lett ilyen nagy ez a kép?..."

Mindent ugyanúgy csináltam, mint máskor, az ablak lényegi részéről készítettem képet, a Válasszon területet opcióval, nem tudom hogyan jött össze, hogy most ilyen szép nagy lett, szerintem az az oka, hogy most kisebb terület volt kijelölve, mint máskor, esetleg egyéb paranormális jelenségek (, mint az előző hozzászólásom OFF része). Másik monitor meg nem nagyon játszik a hordozható gépemnél, hacsak nem 2.-ként :))

"Nem azok."

Tudom, már kitárgyaltuk, de azért részletesen jelentettem, így belefoglaltam ezeket is :))

"Örülünk is majd..."

Jó lenne már egy kicsit örülni. Egyébként rákerestem a hibajelenségre a nap folyamán és találtam róla több mint 7 éves bejegyzést is (valamilyen bug-os oldalon volt), tehát nem friss hús, egyébként ott sem találtak rá megoldást, ha jól emlékszem és 1-2 komment után meg is szakadt a diskurzus (lehet, hogy akkoriban is egy frissítés oldotta meg, vagy hozzászoktak a társaságához). Egyébként IPv4/IPv6 témához nem kapcsolódhat (az IPDL protocol error: Handler returned error code!-nak is lehet, hogy ez az oka), csak azért kérdezem, mert van egy olyan gyanúm, hogy a jelenlegi netszolgáltatásommal kapcsolatban is lehet ilyen probléma. UPC IPv4-et használt, az tuti, majd megörökölt minket a Vodafone, ahol meg már a honlapjukon IPv6 szerepel az eszköz beállítása résznél:  https://ibb.co/S5BnnpH   (ezen a fórumon is beszélgetnek érintőlegesen a témáról: https://hup.hu/node/169902 ), viszont a modem a UPC-s beállításokkal üzemel a mai napig (a sebességteszt során is IPv4-re utal az azonosító hossza: xxx.xx.xxx.x).

Mára búcsúzom, mert már késő is van, meg a net sem a barátom :))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

IPv6

#350 Legegyszerűbb kikapcsolni a Hálózatkezelőben (Mellőzze). Én is nézegetem a témát, mondjuk úgy, már kapisgálom a Hálózatkezelő beállításait, azon tekintetben, hogy mit kell beírni a Stubby (szó volt róla) használata esetén, ha bekapcsolom az IPv6-ot is. Jó éjt, én is a búcsú mezejére lépek..

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

a Firefox újraindítását kérte a frissítés miatt

#350

Az IPDL protocol error: Handler returned error code! részt hagyd figyelmen kívül, mert már a Geckodriverhez kapcsolódóan kitárgyaltuk, így ez ide nem passzol, egyébként ma is megjelent, holnap majd pasztázom a visszajelzéseket.

A fórum is helyrejött már, tuti a net volt a hibás.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

WARNING: Decoder=7f063234d400 state=DECODING_METADATA Decode met

#342

" Feltétlen tudni kéne a videó linkjét a megfejtéshez."

OK. Ha megint előjön akkor feljegyzem a videót is, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam a megjelenésének, mivel gyakorlati hatása nincs (, csak a teljes körű tájékoztatás jegyében közöltem), korábban is volt már ilyen ( https://linuxmint.hu/comment/48099#comment-48099 ), a témát nagyjából kiveséztük ( https://linuxmint.hu/comment/48101#comment-48101 https://linuxmint.hu/comment/48102#comment-48102 https://linuxmint.hu/comment/48103#comment-48103 https://linuxmint.hu/comment/48111#comment-48111 https://linuxmint.hu/comment/48112#comment-48112 https://linuxmint.hu/comment/48745#comment-48745 ), illetve volt más, égetőbb gond is akkoriban, most meg az IPC-s visszajelzésekre volt ráállva a figyelmem, de akkor erre is egy kicsit jobban odafigyelek ezentúl.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

WebGL 2 | koros GPU | drivers | lspci -k

#343

Akkor ennek a kérdéskörnek tényleg véglegesen a végére értünk és el kell fogadnom, hogy a gépem ennyit bír (van egy erős gyanúm, hogy a fennmaradó problémák megoldása is hasonló beletörődés lesz).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Internet

#344

Necces, hogy személyes látogatásra lesz szükség, mert újabb infók alapján az utcánkban több helyen is gond van/volt pár dobozzal (élek a gyanúperrel, hogy ezek a Vodafone hálózatának a részei), amelyek gyárilag a vezetékeken lógnak (sejtésem szerint valamilyen lokális csomópontjaik, alközpontjaik lehetnek, de azért vicc, hogy nincsenek az oszlophoz rögzítve, csak úgy lógnak a semmiben a vezetéken abban bízva, hogy majd az időjárás kíméletes lesz hozzájuk. Úgy néz ki, hogy az utóbbi idő viharai nem igazán voltak azok, szerintem ütötte-vágta, meg szórt lefele őket, most meg nem győzik javítani - lesznek itt még tömeges szerződésfelmondások), viszont mostanában az egyik a föld fölött lógott egy kicsivel, a közvetlen közelünkben egyet meg mostanság raktak vissza állítólag (gondolom a velünk szemben lévő oszlopon korábban kotorászó figura meg a kábel másik felét igazgatta, amit az alább hulló doboz egy kissé megrángathatott - de ez már tényleg csak feltételezés, bár elég életszagú), gyanús, hogy ez az utóbbi lesz a hunyó, mivel annak a korábban említett szomszédnak a telekhatárán van, aki szintén panaszkodik a netre és a közelség miatt mi is ehhez csatlakozunk, szerintem.

Élő ember hívására továbbra is várunk, bár már fogyó türelemmel (szerintem ez olyan "nyugtató hívás" lehetett, hogy foglalkozunk Önnek kedves ügyfél, ne idegeskedjen amiatt, hogy a hibabejelentését követő 1 héten belül semmi sem történt..., ja mégis, egyre rosszabb lesz, egy vicc az egész, de abból is a rosszabbik fajta). Az elmúlt időszak fejleményeit tekintve egy meglehetősen trágya cég benyomását keltik bennem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

about:config | webgl találatok

#346

"Rendben lévőnek tűnik."

Szuper.

"Talán ezeknek lehetne valamilyen értéket adni, de CPU támogatás híján nem hiszem, hogy érdemes ezzel foglalkozni (nálam sincs érték megadva):"

A békesség kedvéért hagyom őket inkább, nehogy valami még jobban megboruljon.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

about:config

#347

"Beállítások?"

media.ffmpeg.vaapi.enabled    false

media.ffmpeg.dmabuf-textures.disabled    false

media.ffmpeg.dmabuf-textures.enabled    Logikai  Szám  Karakterlánc

media.ffvpx.enabled    true    

gfx.webrender.all    true    (ez egy korábban módosított érték, a többi gyári beállítás)

Gyanús, hogy lenne min változtatni, sejtem, hogy a media.ffmpeg.vaapi.enabled-en kellene, és a media.ffvpx.enabled módosítása sem ártana valószínűleg, ha jól értelmeztem a linkelt oldalon leírtakat ( media.ffmpeg.vaapi.enabled=true enables hardware video decoding.
Optional: media.ffvpx.enabled=false means "use system ffmpeg". It allows to use hw video decoding for VP8/9 as well, otherwise it's just H264. )
Ez akár gyógyír lehetne erre is: https://linuxmint.hu/comment/48895#comment-48895

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

WYSIWYG szerkesztő kinézete

#349

"Frissítsd az oldalt. Nálam nem így néz ki. Hálózati probléma is lehet, lassú internet."

Sorozatos frissítések, illetve a téma oldalai közötti váltás sem segített, végül hosszú idő és több megszakadt, majd újracsatlakozott netkapcsolat után magától helyreállt, így ez is a gyatra net sara (ennyire még talán egyszer sem volt rossz, mint tegnap esete, bár a mostani állapot is méltó kihívója).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

IPv6

#351

Nem piszkálom a beállításait (IPv4: https://ibb.co/Z2xSS5G IPv6: https://ibb.co/ngNDY9V ), mert szerintem kiderült, hogy valószínűleg mi a baj forrása (az utcán lévő "dobozok" megtépázott állapota), ami kerítésen kívül keresendő, így a javítás a szolgáltató feladata, bár a hozzáállásuk elég gyatra.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

a Firefox újraindítását kérte a frissítés miatt

#352

"...IPDL protocol error: Handler returned error code!...egyébként ma is megjelent, holnap majd pasztázom a visszajelzéseket."

Ez a kettő alkotott egy párost (az alábbi pasztázott listából emeltem ki, mint egyedüli figyelmet érdemlőt):
IPDL protocol error: Handler returned error code!

###!!! [Parent][DispatchAsyncMessage] Error: PMessagePort::Msg_PostMessages Processing error: message was deserialized, but the handler returned false (indicating failure)

A kiváltó oldal sajna nincs meg, de ez a jelenség is a kevésbé fontosak közé sorolható (a Geckodriver ennek megoldására lett telepítve, de úgy fest, hogy nem oldotta meg: "...Tulajdonképpen, és általában véve, gyanakodni lehet a Gecko driverre, az ablakkezelőre (lehet bármilyen), az asztali környezetre (lehet bármilyen), a témára (a Firefox saját sötét témája), de főleg arra arra, hogy kevés a RAM.
A Gecko driver nem találja meg a fókuszt, azaz hibát dob, ha nem találja meg. Ez főleg rosszul megírt, külső témánál van, illetve a fenti dolgokkal is összefügghet ritka esetekben, mint most is...." - Forrás: https://linuxmint.hu/comment/48417#comment-48417 ), ezen kívül a többi visszajelzés (, amit korábban még nem pasztáztam) pedig ártalmatlan volt (08.23.: https://paste.ubuntu.com/p/VnjxH2vGHf/).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

eSIM

#355 https://media1.hu/2021/08/24/vodafone-esim-megerkezett/
Persze, hardver is kell...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

eSIM

#362

Ez engem kevéssé érint, mivel Telenoros vagyok, az is voltam mindig, és úgy is néz ki, hogy az is maradok :)

Vodafone témában sok előrelépés nincs, keresni a mai napig nem kerestek telefonon (meg más formában sem), tegnap este óta 1-2 alkalommal lehetett látni az utcában egy fehér, felirat nélküli, 2 üléses autót, létrával a tetején, hogy hozzájuk tartozik-e, azt nem tudni, de az tény, hogy tegnap és ma is volt 1-2 jobb pillanata a netnek (nem szakadozott percenként, hanem bírt 1-2 órát), de egyébként egyre rosszabb. Még két környékbeliről sikerült megtudni (gyanítom, hogy ők is korábbi UPC ügyfelek, ugyanúgy, ahogy mi is, és egyre erősödik benne a gyanú, hogy nagyjából minden ilyen "megörökölt" figura hasonlóképpen szív mostanában), hogy náluk is K.O. a net, meg a telefon (azt meg elfelejtettem megemlíteni, hogy a TV mindvégig OK volt és az is a mai napig, pedig egy a szolgáltató, egy a kábel, csak nem csatlakozik a modemhez, ez a modemen keresztüli csatlakozási problémát erősíti - vagy cserélni kéne, vagy újrakalibrálni), illetve arról is sikerült infót szerezni, hogy telefonon nem lehet elérni őket, mindketten személyesen mentek be bejelenteni a hibát és úgy sikerül elérni, hogy kijöjjenek pár nap múlva (, annyit már nem tesznek meg, hogyha az utcában vannak, akkor minden panaszosnál lecsekkolják, hogy mi a pálya, őhozzájuk is 2 külön napon jönnek, ez milyen már), sejtheted, hogy az én honlapon tett bejelentésem, illetve az Ő későbbi hívásuk mennyit ért. Holnap lesz egy személyes megkeresés is, aztán majd csak megoldódik végre (van egy olyan érzésem, hogy előbb fogok a számlájukkal találkozni, mint a szerelőjükkel), ha nem, akkor meg lassacskán elkezdek másik szolgáltató után nézni.

Öröm az ürömben, hogy viszonylag kevés a visszajelzés, meg a hibaüzenet (ez utóbbi gyakorlatilag nulla) a Terminálablakban, net híján :)))

08.24-ei termésből kiragadott részleg:

###!!! [Child][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390097,name=PContent::Msg_InitBackground) Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

Akkor dobta be, amikor nem tudott csatlakozni a hálózathoz, a gép indítását követően, miközben a modem élő kapcsolatot jelzett (ilyen helyzetekben csak a modem ki-be kapcsolása szokott eredménnyel járni, ez most is így volt).

Napi termés 08.24:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Child][MessageChannel] Error: (msgtype=0x390097,name=PContent::Msg_InitBackground) Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

Visszajelzés 08.25. (egyelőre ennyi, ha lesz még azt később jelzem):

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

Hogy mikor tudok on-line lenni az nagyban a nettől függ (nagy szívás még a kommentírás is), nem tudok semmit ígérni, mára szerintem ennyi.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#363 tegnap este óta 1-2 alkalommal lehetett látni az utcában egy fehér, felirat nélküli, 2 üléses autót, létrával a tetején, hogy hozzájuk tartozik-e, azt nem tudni

NCSI-os kocsi, tuti ;). (esetleg csak filmforgatás)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#364

"NCSI-os kocsi, tuti ;). (esetleg csak filmforgatás)"

Az NCSI nem hinném, hogy kivonult volna, mivel tudtommal nem történt bűntény, bár a netkapcsolat kriminális az tény, lehet, hogy ezt szagolták ki és ők nyomoznak az ügyben, a Vodafone helyett :)) Filmforgatásról sem tudok, bár meglehet, hogy Ernie "Chip" Douglas a Kábelbarát rótta a köröket, jelenleg még neki is örülnék :))

A személyes látogatás során (nem én voltam bent, mivel nem az én nevemen fut a szerződés) azt ígérték, hogy szerdán 08.00-11.00 között jönnek, illetve, hogy a következő számlával kárpótolnak, kíváncsian várom. Extra adalék, hogy a hazaérkezést követően ismét csörgött a telefon, a Vodafone-os korábbi "robot" telefonált ismét, de még ez a folyamat sem működik náluk megfelelően, mert a gombokat nyomkodva újrakezdte a mondandóját, az elmondottak szerint (nem én "beszéltem vele", ahogy korábban sem, mivel nem én vagyok az "ügyfél").

Némi helyreigazítást is eszközölnöm kell, ugyanis a korábban említett két utcabeli panaszos közül legalább egy mégiscsak telefonon érte el a Vodafonte-t (, bár nem ment zökkenőmentesen). Sajnos tegnap torzítva jutottak el hozzám az információk, ez van akkor, amikor közvetítőkön keresztül jut el az emberhez valami és nem közvetlenül az érintettől hallja.

Ez jelent még meg tegnap (08.25.):

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Child][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

[Parent 1571, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0.1+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
norbi@ALBACOMP:~$

Az utolsó pont a Firefox bezárásakor tűnt fel, amikor bezártam a Fórum volt csak megnyitva ( https://linuxmint.hu/forum/firefox-89-idonkent-ledermed?page=7 ).

Közvetlenül előtte meg ezek (egyenként voltak megnyitva, időrendben haladva visszafelé vannak felsorolva):
https://linuxmint.hu/forum/firefox-89-idonkent-ledermed
https://videa.hu/videok/vilaggazdasag/hirek-politika/tisztitotuzon-van-t...
https://videa.hu/videok/film-animacio/police-university-4.-MSsG7GhbOIIvY...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ahogy nézem ez a GPU-t nem

#365

Látom (és már korábban is láttam, hogy) más is belefutott a [GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device problémába (, meg nagyon hasonlókba).

"Firefox 91-re frissítéssel megoldódott a probléma?"

Nálam is megoldódott, a Firefox 91.0-ra frissítéssel és azóta sem jelent meg szerencsére, pedig már a 91.0.1-es verziót használom ( forrás: https://linuxmint.hu/comment/48671#comment-48671 ):

"Történt tegnap egy Firefox frissítés, aminek ez lett az eredménye:

norbi@ALBACOMP(link sends e-mail):~$ firefox

Úgy néz ki, hogy megoldódott a GPU témaköre is ([GFX1-]: More than 1 GPU from same vendor detected via PCI, cannot deduce device)..."

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#366 Azt gondolom, kárpótolnak a vodkások. Nem úgy, mint a trékom vagy a telen*r szokta (sehogy). Persze, nem így kéne mennie a dolgoknak..., akárhogy nézzük, ők egy világcég, nem helyi kis képződmény. És haszon is van rajta, nem kevés.

A videókban semmi különös, az oldal teli van reklámmal, és nyomkövetővel, de ez nem okozhat gondot.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#368

"Azt gondolom, kárpótolnak a vodkások...."

Elviekben azt ígérték, hogy a hiba felmerülésétől fogva elengedik a havidíjat (lehettek volna nagyvonalúbbak is, de mindegy, nem az a pár szár/ezer forint számít). Tegnap délután óta folyamatosan volt kapcsolat, ma kora délutánig, aztán ismét megkezdte a szokásos szakadozást, 1-2 órán át úgy villogtak a ledek, hogy egy karácsonyfának is a becsületére válna, már kezdtem ünnepi hangulatba kerülni :)) Időközben ma reggel meg érkezett egy SMS (mivel állítólag nem tudtak elérni minket telefonon - vicces), hogy lezártnak tekintik a témát (legalábbis az első, weboldalon keresztül tett bejelentésemet, mert a távolból végrehajtott barkácsolással megoldottak mindent - ez mondjuk érdekes, mert eddig váltig állították, hogy az ő rendszerük hibátlan volt mindvégig), megadták az elérhetőségüket, hogy ha észrevételünk van azt megoszthatjuk (ezzel egyelőre várok szerdáig), hogy most ezután (a személyesen tett bejelentéskori ígéretüknek megfelelően) megjelennek-e személyesen az rejtély (erről nem írtak konkrétan semmit). Plusz adalék, hogy az ügyfélszolgálatukon nem adtak semmilyen igazolást, urambocsá jegyzőkönyvmásolatot a panasztételről (azért ez egy kicsit meredek szerintem), így csak a jóhiszeműség mondatja velem, hogy rögzítésre került a bejelentés, majd szerdán elválik.

"Persze, nem így kéne mennie a dolgoknak..."

Mindent összevetve egy szégyen az egész ügyfélkezelésük, illetve a megoldási folyamatuk is, lépésenként és összességében nézve egyaránt. Azt nem tudom, hogy minden országban ilyen módon muzsikálnak-e vagy ez csak magyar specialitás, mindenesetre a legfelsőbb vezetés helyében belekezdenék egy erős tisztogatásba (, bár sejtem, hogy a mostani helyzet híre nem nagyon fog hozzájuk eljutni, nem hinném, hogy az időszakos jelentésekben különösebben dicsekednének vele), mert ha még lesz 1-2 ilyen húzásuk szerintem komoly bevételtől fognak elesni. Már a mostani után is sokan mérlegelhetik, hogy jól döntöttek-e, amikor őket választották, illetve szerződést hosszabbítottak velük, és a hűségidő végén (, de lehet, hogy lesz, aki már előtte, a mostani helyzetet kihasználva) elgondolkodnak azon, hogy szolgáltatót váltsanak.

"És haszon is van rajta, nem kevés..."

Én is sejtem, hogy nem az anyagi problémák miatt nem tudják kezelni az ilyen helyzeteket, inkább a fillérb@szás miatt, spórolnak mindenen, ahogy csak tudnak (az emberanyagon, meg a hardware-en is), hogy kimaxolják a profitot, aztán ha borul valami, akkor meg sumákolnak és megpróbálják elkenni a sz*rt, amit ők csináltak. Még annyi tökük sincs, hogy vállalják a hibájukat és tisztességesen járjanak el (még nyerhettek is volna ezzel, ha mást nem, akkor pár jó pontot az ügyfeleiknél, ami sokat ér), lehet ezt csinálni (egy darabig), de sokba fog ez még kerülni szerintem (, bár a franc tudja, a magyarok többsége szeret szívni, és mindent benyel szó nélkül - lehet, hogy ezért merték most is megjátszani ezt).

Megint megjelent (08.26.) a:

[Parent 2212, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0.1+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

Először elviekben a kettő valamelyike idézte elő (nem én használtam a gépet, amikor megjelent):

https://www.youtube.com/watch?v=BYQ8S5xtY68
https://www1.dramacool.ai/trial-marriage-2021-episode-24.html

Aztán megint:

[Parent 2212, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0.1+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19

Másodjára megint a Fórum hozta ki (előtte a youtube volt megnyitva, de akkor még nem látszódott, bár a 2 oldal közti váltás miatt is megjelenhetett), hogy az alábbi 3 oldal közül melyik, azt nem tudom (a visszajelzések listájának elejét néztem éppen, így az alját nem láttam):

https://linuxmint.hu/forum/firefox-89-idonkent-ledermed?page=7
https://linuxmint.hu/forum/firefox-89-idonkent-ledermed
https://linuxmint.hu/forum/halozat-es-internet
https://www.youtube.com/

08.26-i termés: https://paste.ubuntu.com/p/m4D5yCwvtb/

A fentiekben kiemelt részleteket leszámítva ártalmatlanok.

08.27-i (eddigi) visszajelzések:

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

Ezekkel nincs különösebb gond.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#369 Egészen pontosan 72 órán belül kell kijavítani a bejelentett hibát - vélhetően, te is ezt írtad - és én arra gondoltam még, hogy nemcsak a díjat engedik el a szolgáltatáskiesés idejére (72 órán túli időszak), hanem kötbért is kötelesek fizetni. A kötbér történet régebben úgy volt, hogy friss szerződés után 6 hónapig a kiesett napok után háromszoros díjat, hat hónap után kilencszeres díjat köteles a szolgáltató az ügyfél felé fizetni. Én itt kerestem rá a hiba, a javítás és a kötbér fogalmakra több dokumentumban, hát most sok időm nem volt erre, 10 hibabejelentés utáni szerződésfelbontási lehetőséget találtam, egy egyenleget a kötbér számításra, és egy 2022-es dátumot a jóváírásra. Majd megpróbálok még rákeresni a kötbérezésre (*), de te is nézd meg az ÁSzF (Általános Szerződési Feltételek) iratod, mit írnak a kötbérről, ilyesmiről. Érdemes a szolgáltatót is megkérdezni, mit mondanak a kötbérről: jár-e, nem jár, mennyi és hogyan számolják, hogyan írják jóvá. A problémás időszakra a díj elengedése teljesen logikus :), azonban nem azért kötöttél velük szerződést, hogy állandó hibákkal találkozz (nincs időd, kedved ilyenekért szerződéseket kötni), hanem azért, hogyigénybevegyél egy szolgáltatást, és állítólag az övéké az. És a kötbér - mint fogalom - a minőségi és egyéb (vállalt) feltételek be nem tartásáért jár. Például a Metrowagonmas a BKK/BKV felé sok milliárd kötbérrel tartozik, más kérdés, hogy maga a közlekedési vállalat nem tudja kikényszeríteni a kifizetést, aki meg még tudná - máshol és magas pozícióban ülő ember - nem lép ebben semmit. Az ISP-k tekintetében a hatóság hoz szabályokat és a felügyelet tartatja be, hogy egy ISP-nek milyen dolgokat lehet, vagyis kötelező beleírni a szerződésbe. De nekik is van főnökük, aki megmondja mit és hogyan..., de jó pár éve ..., a fogyasztóvédelem a béka feneke alatt van, és nem így kéne lennie. Én megkeresném őket is. Budapesten a Lehel tértől nem messze találhatóak, legalábbis a fogyasztóvédelem, de érdemes rákeresned, mert néhány éve néztem. ( https://nmhh.hu/szakmai-erdekeltek/hirkozles-felugyelet )

[*] No de várj, találtam egy olyasmit, amire gondolok: https://prohardver.hu/tema/upc_magyarorszag_kft/hsz_85078-85078.html

A kötbér számításának módja:
A hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a hiba elhárításáig a hiba minősítésétől függően a vetítési alap négyszerese vagy nyolcszorosa.

Hiba minősítése: a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást csak az előfizetői szerződés szerinti minőség romlásával, vagy mennyiség csökkenésével lehetett igénybe venni

Szóval, erre kéne rákérdezni. ;)

A jelenlegi kábeles vagy a mobil szolgáltatómmal nem volt gondom, és úgy gondolom - szerencsére ..., ma már - a legjobbaknál vagyok. A júpíszi, invitáel és a trékom területek mindig is nagyon a béka feneke alatt voltak minőségben. Most vagy az van, nagy nehézsége támadt ezzel a vodkásoknak az átvétel után, vagy az van, nem akarják igazán megjavítani. Nem tudom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

[Parent 2212, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroy

#369 A 91.0.2-es Firefox már kész, hamarosan érkezik hozzád is. Remélhető, javulást hoz.:)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#370

Köszönöm, hogy ilyen mélységekig beleástad magad a témába (az extra hasznos infókat különösen), de ne fáradj ilyesmivel, nem ér annyit az egész (olvasgasson a Vodafone, ne te vagy én - erről gondoskodtam, ahogy alább láthatod) :))

Ma szépen összedobtam nagyjából egy emberes érdeklődő levelet (hányadán is állunk akkor most?), melyet vasárnap, vagy hétfőn megkapnak (,ha a net is úgy akarja). Ebben szépen kitértem minden finomságra, a silány ügyfél- és problémakezelésükre (még mindig hányadék a net, pedig állítólag OK), a kiterjedt jelenségre (másnál is tapasztalható), a kártalanítás témájára (kötbér), megemlítettem a (tömeges) szerződésbontás lehetőségét, meg azt, hogy van egypár felügyeleti szerv, meg hatóság, amely kíváncsi lehet a történetemre/történetünkre. Kíváncsi leszek, hogy mennyire kapják össze magukat ezután.

Sajnos sok mozgásterem nincs szolgáltató téren, a hálózatot a UPC-től vette átt ez a trágyadomb, a UPC meg egy korábbi, kisebb szolgáltatótól (eddigi legjobb volt), előttük Invitel Szereld magad ADSL volt, de őket bedaráltam, miután úgy 1 hónapig elfelejtettek szolgáltatni. A mostani opció a Telekom lehetne (,de ők sem muzsikálnak jól helyi szinten, az egyik szomszédom /az egyik mostani panaszos/ lánya az ő ügyfelük, ha jól tudom a UPC-től, vagy a Vodától ment át hozzájuk, mert ő is kínlódott velük), esetleg a DIGI (erről nincsenek hitelt érdemlő infóim), aztán nagyjából bezárult a kör.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

[Parent 2212, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroy

#371

"A 91.0.2-es Firefox már kész, hamarosan érkezik hozzád is. Remélhető, javulást hoz.:)"

Én is már csak ebben bízom igazán (rajtunk már szerintem semmi sem múlik).

Végezetül egy kis visszajelzéslista, csak szórakoztatásképpen:

08.27-e (maradék):

norbi@ALBACOMP:~$ firefox

###!!! [Parent][RunMessage] Error: Channel closing: too late to send/recv, messages will be lost

norbi@ALBACOMP:~$

08.28. (ez úgy jött össze, hogy ma szinte nem is volt netezés, idő- és net hiányában):

norbi@ALBACOMP:~$ firefox
[Parent 1704, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroyed with unconsumed descriptors: file /PROJECT/firefox-91.0.1+linuxmint1+tricia/ipc/chromium/src/chrome/common/file_descriptor_set_posix.cc:19
norbi@ALBACOMP:~$

Épp a Vodafone ÁSZF-jét néztem:
https://multimedia.vodafone.hu/pdf/aszf/20210630Utan/lakossagi/2021/2021... (ezt zártam be éppen, mikor megjelent)
https://www.vodafone.hu/vodafonerol/aszf

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#372 Az üvegszálas DIGI a legjobb, nekem is az van.
Legjobb panaszt tenni telefonon vagy személyesen, és úgy kérdezni ezekről a kérdésekről. Az egyik szolgáltató nekem ajánlott levélben leírta, tartozik több kötbérrel, de sose fizette ki. Bíróságra került a dolog, de a kötbér nem jött vele. A történet lényege az én polgári engedetlenségem, miszerint kötbér érvényesítés híján nem fizettem egy idő után a számlát. És ezen elrágódtunk három levélben (ha a kötbért levonod, fizetem a számlát), majd jött a ... kikapcsolás. Ezt nem javaslom, a pert ugyan megnyertem, a követelésüket nem kellett kifizetni. Az érvelésük gyenge lábakon állt, ezt a bíró is észrevette, de egyértelmű volt. A másik szolgáltató megint követelt rajtam valamit, két előfizetésem volt, ami úgy jött össze, hogy lemondtam a régit, és kötöttem egy újat, csak a régit elfelejtették lezárni papíron. Sajnos, ezt kifizettem. Régi ügyek ezek. A fogyasztóvédelem jó ideje nem az ügyfél oldalán áll, elég szomorú, de ez van.

#373 És van benne kötbérezésről szó? Mi pontosan?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

[Parent 2212, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroy

#373  A 91.0.2-es Firefox már kész, hamarosan érkezik hozzád is. Remélhető, javulást hoz.:)
Én is már csak ebben bízom igazán (rajtunk már szerintem semmi sem múlik)

Semmi.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#374

" Az üvegszálas DIGI a legjobb, nekem is az van."

Az a gond, hogy (,ugyan még nem néztem utána, de emlékeim szerint) mifelénk csak tányéros formában szolgáltatnak.

"Legjobb panaszt tenni telefonon vagy személyesen..."

A személyes bejelentés a múlt héten megvolt, de visszaigazolást semmilyen formában nem kaptunk róla, így hogy a valóságban van-e nyoma, majd valamikor kiderül. Telefonon meg nem egyszerű utolérni őket (utcabeliek tapasztalata), akkor meg az a kifogás, hogy náluk minden rendben (kb. mint az SMS tartalma, amit mi is kaptunk), maximum egy helyszíni kiszállást lehet kierőszakolni tőlük (ez már nekünk is sikerült), aztán hogy tényleg megjelennek-e (és hogy ennek lesz-e gyakorlati eredménye a használhatóságra nézvést), az eddig még számomra is kérdéses.  A magam részéről már belefáradtam az szórakozásba (kis családom többi tagját is hagyom kibontakozni az ügyben, mert eddig nagyon nem vették ki a részüket belőle), ha jön a szerelő szerdán és megoldja tartósan a problémát akkor OK, ha nem akkor meg búcsú (ezt már nem én fogom intézni), aztán hogy utána mi lesz (fizetnek-e vagy sem /sok jóra nem számítok/, lesz-e másik netszolgáltatónk vagy sem nem különösebben érdekel, egy gonddal kevesebb lesz, az biztos és kész).

Gondoltam arra is, hogy mivel van a településem önkormányzatának egy hivatalos facebook oldala, ott lehetne egy közösségi felhívást közzétenni, hogy jelentkezzenek a Vodafone károsultjai, hátha együttes erővel nagyobb hatást tudnánk kiváltani. Jobban átgondolva mégsem teszem meg, mert nem hiányzik még ez a púp is a hátamra.

"És van benne kötbérezésről szó? Mi pontosan?"

Csak egy részét olvastam/futottam át, idő, kedv és net hiányában, kötbérről konkrétan nem találtam semmit, csak a kötelező vállalásaikról írtak, melyet minden esetben teljesíteniük kell (hibajavítás időtartama, minimálisan garantált sebességek), illetve a jogorvoslati lehetőségekről (milyen hatóságokhoz, felügyeleti szervekhez lehet fordulni, ha a két érintett fél nem tud dűlőre jutni). Ezért is írtam, hogy "olvasgasson a Voda és ne te, vagy én", a levelemre válaszul (, ha elküldöm) bizonyára kifejtik az álláspontjukat (, vagy nem, ezen sem lepődnék már meg).

Egyébként tegnap meséltek arról, hogy állítólag a legelső szolgáltató idejében is szűk volt már a hálózat keresztmetszete, így vette át tőlük a UPC, de ők sem akartak/tudtak állítólag fejleszteni, így tovább adták a Vodának, náluk meg - a jelen fejlemények szerint - végképp megborult minden (valószínűleg tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk /a hálózatuk terhelhetősége/ ért - ezt a gyanút erősíti bennem az a tény, hogy gyakorta alul múlták még a minimálisan garantált letöltési sebességet is). Nagyon úgy fest a dolog, hogy a rendszer - általuk is jól ismert - alkalmatlansága mellett igyekeznek a lehető legtöbb lóvét kisajtolni az ügyfelekből, úgy hogy nem fejlesztenek semmit, a panaszokat hárítják, végső soron tömegesen károsítják meg a szolgáltatásaikat igénybe vevőket.

Plusz adalék, hogy a korábban említett "fehér dobozok" a vezetékeken, állítólag a Telekom rendszerének részei, melyek a településen több helyen is rendellenes pozíciót vettek fel az idők folyamán (,úgy fest, hogy ők sincsenek a helyzet magaslatán).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

[Parent 2212, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroy

#375

Szerintem a jövőben nem is nagyon foglalkozom a témával (vagy megoldódik magától, vagy nem álláspontra helyezkedem), hanem lezártnak tekintem azt.

Még egyszer köszönöm mindenkinek, különösen neked, a részvételt a problémáim elhárításában.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#376 Nem egyszerűek ezek a dolgok. Bizonyára nem kéne ilyen szinten az ügyfélnek foglalkoznia a hibákkal, mikor inkább a magánéletével szeretne.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

[Parent 2212, IPC I/O Parent] WARNING: FileDescriptorSet destroy

#377 Szívesen.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#376 Hívhatod őket immár éjjel, nappal: https://www.hwsw.hu/hirek/63676/vodafone-ugyfelszolgalat-ugyfelkiszolgalo-rendszer-rendszeratallas-netcracker-amdocs.html
... mondjuk, a cikkhez hozzászólók ezzel nem feltétlen értenek egyet. :p

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#380

Mobilos vonalon nem tudok hozzászólni a teljesítményükhöz (korábban írtam, hogy Telenoros vagyok), de úgy fest, hogy amihez hozzányúlnak azt csúnyán elba....

Az egyik utcabelinek múlt szombatra ígértek kiszállást, meg is jelentek, de ugyanolyan maradt a szolgáltatás "minősége".
A másikhoz hétfőn jöttek ki, a csóka be sem akart hozzájuk menni, mert (elszólta magát) "a kerítésen kívül keresendő a probléma, hálózatfejlesztést végeznek szeptember 19-ig" (, gondolom ezt azért írásba nem adta, mondjuk egy vizsgálati jegyzőkönyv vagy valami hasonló formájában, mert nagyon nem szeretnek ilyesmiket osztogatni /a személyes bejelentésünkkor mi sem kaptunk semmilyen igazolást/. Mindenesetre nem semmi formák, eddig az volt a sztori, hogy náluk minden süti-fagyi).
Nálunk kedden dél körül csörgött a telefon (ismét automata), hogy készüljünk a szerelő fogadására (a járványra való tekintettel védőfelszerelésben várjuk) szerdán 8-12 között. Eljött a szerda, de a szerelő nem (állítólag volt ahova már szombaton sem mentek ki), 15.40 körül csörgött a telefon, a szerelő volt, azt mondta, hogy egész nap az utcánkban dolgoztak (simán elhiszem, mert kriminálisan sz@r volt a net /nem mintha korábban annyira varázslatos lett volna/, volt hogy 30-40 percig tartott, amíg a modem hálózatot talált) és mostantól mindennek frankónak kell lennie (eddig így is van).
Ma délelőtt meg telefonált az ügyfélszolgálat (végre egy élő ember /a szerelőt leszámítva/), hogy minden frankó-e, mert ha igen, akkor lezártnak tekintik az ügyet (arról nem meséltek, hogy milyen formában kárpótolnak /csak a személyes bejelentéskor merült fel/, lesz-e kötbér, vagy beérik a kb. félhavi díj elengedésével /a magam részéről én az utóbbira fogadnék/).

Szerinted ezek után mi a véleményem róluk? Ez már a besz@rás kategóriába tartozik, a végére azért csak kiderült, hogy ők borították meg a rendszerüket (, hogy hogy tudtak ilyen balf@sz módon végrehajtani egy fejlesztést az rejtély), és sumákoltak ezerrel (próbáltak egy kis pénzt menteni, nehogy már kötbért kelljen fizetni, meg havidíjat elengedni), az ügyfél- és problémakezelésük egy hányás volt az elejétől fogva, a végére (utolsó 2 nap) javult egy kicsit, gondolom azért, mert (mások elmondása alapján) elkezdték felmondogatni a szerződéseket, meg állítólag páran fel is nyomták őket.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#381 Kb melyik körzetről van szó? Nálunk is UPC-től örökölt rendszer van, igaz, itt már üveg, de errefelé azért nem szokott gond lenni. Mármint a net-el. Mert pár hete a TV-n eltűntek a HD csartornák. Mármint a listában ott voltak, de bármlyiket kiválasztva jött a "megrendelés" üzenenet. Hívtam az ÜFSZ-t, kivártam a 45 perc muzsikát, kapcsolták az élő embert, az telefonon keresztül mondta merre mit nyomjak meg, mi a pin kód, diagnosztika majd gyári beállítás visszaállítása, erre a box mindent elfelejtet, már egytlen csatornát sem látott, persze addigra letette, mert nem várta meg az újraindulást. Hívtam újra, újabb 45 perc, másik szaki, nyomjam ezt, azt, mit ír ki? -gyenge jel. OK, akkor küld egy szerelőt. Egy hét múlva tud jönni. Hát jó. PC-ről HDMI kábel a másik szobába a TV-hez (szerencsére volt, amivel a TV műsort szoktam rögzíteni, most csak át kellett dugni), PC-ről ment a UPC webes TV szolgáltatása (mi is volt a neve?), akkor még ment, azóta azt is lelőtték. Vennem kellett egy vezeték nélküli egeret, azzal ment a csatornaváltás. Egy hét múlva jött a szerelő, az beüzemelte, elment (nem voltam otthon, csak a párom), hát HD csatornák továbbra sem mentek. Ám most megszűntették az SD csatornákat, most bezzeg megy az összes HD módban :-O

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#381 Én egyáltalán nem védem őket, de maguktól elárulni semmit nem fognak, mert takarékoskodás miatt leginkább marketingeseket vesznek fel mindenhol az ügyfélszolgálatra, akiknek a technikai, netán a te, azaz a felhasználói jogok tekintetében semmiféle elkötelezettséget nem tanítanak, és így az ügyfélkapcsolatos emberek sem érzik ezt, feléjük nem elvárás ... csak a marketing. Neked kell kérdezni, ha ismereteid bővítenéd, mert a fogyasztóvédelem már mélyebbre nem is sülyedhet.

Azt, hogy a korábbi trékom, jupíci milyen volt a vodkafonhoz képest, nem tudom. De ez nem mehet így, mert nem beszélhetünk szolgáltatásról, ha ennyi a hiba.

Sumákolni csak akkor lehet, ha engedik, és ugye, ezért tudod, ki a felelős, igen, a törvényhozó. Azért ezt jó tudni, habár sokat nem segít ezen az ügyön... . És ez nem pénzügyi kérdés, pénz nem is kell hozzá, csak jogalkotási kérdés, foglalkozni kéne vele, és ez nem megy.

Tányéros (műholdas) csak TV van szerintem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#382

"Kb melyik körzetről van szó?"

Fejér megyében lakom, Székesfehérvár és Siófok között, a 7. sz. főút mellett (remélem ez elég pontos infó).

A rendszer pontos technológiai paramétereiről nincs infóm, azonban azon a településrészen, ahol lakom úgy 10-15 éve került kiépítésre, hogy mennyire elavult/modern anyagok használatával, azt nem tudom, bár én inkább az előbbire tippelnék, az akkori kis szolgáltatóból kiindulva (sejtem, hogy nem voltak anyagilag eleresztve annyira, mint egy nagyobb, nemzetközi cég). Valószínű, hogy ezért is kellett most fejleszteni, meg a UPC is állítólag ezért adta tovább, illetve a UPC előtti időkben, a mostanihoz képest, jelentősen alacsonyabb volt a csomagok sebessége, gondolom a rendszer szűk keresztmetszete miatt és most végleg elértek a teljesítőképesség végéhez a Vodások. Illetve a másik településrész korábban kiépített hálózatával való kompatibilitás miatt is gyanítható, hogy anno nem az elérhető legmodernebb rendszert építették ki nálunk.

Eddig nekünk sem volt velük bajunk (leszámítva, hogy a UPC-től való átvételt követően, idén tavasszal megszüntették a UPC-s e-mail címünket /ez okozott némi kellemetlenséget, de leküzdhető volt/ és nem kaptunk helyette vodásat /erről mondjuk nem is volt szó, illetve nagyon nem is hiányzik/), de most behozták a lemaradásukat :))

A TV-ről nem tudok nyilatkozni, mert évek óta nem nézem (már a UPC-s idők előtt leszoktam róla), a családom más tagjai panaszkodnak időnként, de inkább a "műsorok minőségére" (, de ez meg szolgáltatótól függetlenül agyhalál). A UPC ügyfélszolgálata anno megfelelőnek bizonyult (a mostani Vodás produkciót messze veri), egyszer kellet segítséget kérni, a mediaboxuk (TV) beállítása során, a kezdet-kezdetén.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#383

Annyira én sem vagyok naiv, hogy azt várjam, hogy önszántukból bármiért is vállalják a felelősséget, bár azt azért megjegyezném, hogy nem látom az eljárásmódjuk előnyét sem marketing, sem pénzügyi szempontból.

Nem tudom, hogy vannak-e annyira profik, hogy előzetesen felmérték, hogy mit tehetnek meg az ügyfelekkel büntetlenül, illetve relatíve csekély pénzügyi veszteség mellett (, valahogy ez inkább olyan németes precizitás lenne, amit nehezen tudok elképzelni róluk), vagy inkább ennyire balf@szok (a helyi közép- és felső vezetőket beleértve) és ilyen mértékben köpnek azokra, akikből élnek, valamint tudják, hogy nekik lejt a pálya (ez már inkább magyarosabb módi lenne), az viszont biztos, hogy ennél azért jobban is muzsikálhattak volna. Nem tudom elhinni, hogy egy átállásnak, hálózatmodernizálásnak ennyi ideig kell, hogy tartson (, úgy hogy szerintem a vezetékekhez nem is nyúltak, legalább is én az utcánkban nem láttam, hogy huzigáltak volna újakat az oszlopok között) és, hogy ennyi problémát kell hogy okozzon.

Mennyivel jobb lett volna (marketing), ha előzetesen tájékoztatják az ügyfeleket, hogy mikor számíthatnak nehézségekre (pár napig), előre az elnézésüket kérik, elengedik az adott hó havidíját (ettől azért nem mentek volna csődbe, meg most így utólag nagyjából ki is fizethetik ugyanezt az összeget), igyekeznek úgy alakítani a dolgokat, hogy a kapcsolat lehetőség szerint állandó legyen (mondjuk legalább a minimális le- és feltöltési sebesség mindenkori biztosításával, amennyiben lehetséges, urambocsá éjszaka is dolgozhattak volna, amikor kevésbé zavaró a net hiánya) és mondjuk a munka elvégeztét követően - 1 hónap erejéig - meglephették volna az ügyfeleket egy következő/dupla sebességkategóriába eső nettel, a türelmükért cserébe (lett volna szerintem, aki rácuppan és utána megrendelte volna, így még pénz is lett vonal belőle). Mennyivel profibb lett volna ez az eljárás és az embernek azért így másabb lett volna a benyomása azzal kapcsolatban, hogy mennyire is becsüli őket a szolgáltató. Korántsem vagyok szakértő, de szerintem szakaszosan is elvégezhették volna a felújítást, így nem kellet volna fél-1 hónapot szívni, hanem mindenki gyorsabban átesett volna rajta (pár nap alatt), így kevesebben néztek volna másik szolgáltató után (tudok róla, hogy vannak/voltak ilyenek, és lesznek is még, mert van aki a hűségidő végére vár).
A dilettáns hozzáállásukkal buktak egy csomó meglévő ügyfelet, ezáltal pénzt is, ahhoz meg sok sikert, hogy ezután újakat találjanak a településen (alapjában véve is a legdrágább az új /a legolcsóbb a meglévő, régi/ ügyfél, mert sok pénzbe kerül az elcsábítása, de ilyen hírnévvel nem sok esélyük lesz ezen a téren). A megítélésük meg ment a levesbe (a most pórul járók szépen megosztják az élményeiket az ismerőseikkel is, így akinek nincs közvetlen tapasztalata velük az sem fogja sokra becsülni őket a jövőben), ezen meg dolgozhatnak a marketingesek kedvükre (itt is költhetik a pénzt az izzadságszagú kampányokra kb. iszonyat gagyi megtérüléssel), de sok jóra nekik sem kell számítani.

"...Neked kell kérdezni, ha ismereteid bővítenéd..."

Ahogy korábban is írtam, nem számítok semmilyen értékelhető kompenzációra, szerintem felesleges az utánajárással bajlódni, mert több időbe és pénzbe kerül, mint amennyit hozhat (már ha fizetnének egyáltalán).

"...ez nem mehet így, mert nem beszélhetünk szolgáltatásról, ha ennyi a hiba."

Nyugodj meg, menni fog ez így tovább szépen, mert elég jó pozícióban vannak (van a településen olyan rész, ahol ők az egyedüli szolgáltatók, általánosságban véve meg marad rajtuk kívül a Telekom, esetleg 1-2, futottak még, szolgáltató, amely az ő hálózataikat használja), kb. úgy érzik, hogy megtehetnek mindent (és nagyot nem tévednek), mert netre nagyjából mindenkinek szüksége van, az eljárásmódjukat meg nem nagyon szankcionálja a kutya sem (valahogy nem tudom felidézni, hogy bármilyen nagyobb cég/multi, bármilyen szektorban is tevékenykedve, be lett volna fenyítve bármikor is - ebből nagyjából le lehet venni, hogy ki-kinek dirigál, ki-kit nyaldos körbe /cégek vs. törvényhozók/).
És tényleg nem lenne kötelező olyan tevékenységet folytatni, amivel nem boldogulnak és nem tudják tisztességesen végezni, de ez egy iszonyat idealista elképzelés, a rögvalóságtól kegyetlen távol van. Ebben az országban (másról nem tudok nyilatkozni, mert csak helyi élményeim vannak) hihetetlenül (időnként még engem is meg tudnak lepni, hogy mennyire) csöves, színvonaltalan vállalkozások működnek és hasonló jellemzőkkel bíró, silány cégvezetők (vezetők és alkalmazottak) vannak pozícióban (többnyire) és a verseny nem arról szól, hogy ki a jobb, hanem arról, hogy ki a kevésbé sz@r, és csodák csodájára így is működik, így is lehet brutális lóvékat szakítani, akkor meg minek változtatnának bármin is.

"Sumákolni csak akkor lehet, ha engedik, és ugye, ezért tudod, ki a felelős, igen, a törvényhozó."

Fentebb leírtam, hogy szerintem milyen szinten vannak itt a törvényhozók becsicskítva a nemzetközi tőke (meg a hazai nagytőke) által, ha nagyon ugrálnának, akkor megkérdeznék, hogy szeretnének-e a jövőben pozícióban maradni, mert ha igen, akkor úgy viselkedjenek. Az egész egy szemfényvesztés, ami rohadt sokba kerül, a magunkfajták nem sokat számítanak a rendszerben, csak finanszírozói és elszenvedői vagyunk, a trógerül, mocskosul játszó figurák/vállalkozások meg jól élnek, sőt még a hónuk alá is nyúlnak (némi apróért/támogatásért cserébe).

"Tányéros (műholdas) csak TV van..."

Már én is ránéztem és tényleg így van, max erre tudnánk váltani, de így nincs az egésznek értelme, most már csak abban lehet bízni, hogy ennyi szívóka-szopóka után egy normális, hosszú évekig problémamentesen üzemeltethető hálózatot sikerült összehozniuk, amit a továbbiakban megelégedéssel használhatunk.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#385 Nézzünk rá, az általad rosszult használt kifejezés valódi jelentésére:
https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Csicska
Kiszolgáltatott személy, nehéz felfogású ember? A valós helyzetértékelés: van pénz lóvéra. :)

szeretnének-e a jövőben pozícióban maradni

Magyarországon nagyon drágák az internet előfizetések, és nocsak, nocsak, mind egy árkategória. Felveti a kartel gyanút (meg mást is). Más országokban miért olcsóbb ugyanez? Ott nem félnek a pozícióvesztéstől? ;)

az eljárásmódjukat meg nem nagyon szankcionálja a kutya sem

Nooormális?

vannak-e annyira profik, hogy előzetesen felmérték, hogy mit tehetnek meg az ügyfelekkel büntetlenül, illetve relatíve csekély pénzügyi veszteség mellett (, valahogy ez inkább olyan németes precizitás lenne, amit nehezen tudok elképzelni róluk), vagy inkább ennyire balf@szok (a helyi közép- és felső vezetőket beleértve) és ilyen mértékben köpnek azokra, akikből élnek,

Térjünk vissza ide, ez a biztos pont (nem volt mindig így, én emlékszem jobb napokra):
Sumákolni csak akkor lehet, ha engedik, ...
De hogy miért sumákolnak, ha sumákolnak, ne tőlem kérdezd, mert nem tudom.

Ha nem teszel semmit, akkor a helyzet így marad, de ezt te is tudod, azaz sejted.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#386

Lehet, hogy tényleg rosszul használtam a kifejezést, vagy inkább csak nem fogalmaztam elég egyértelműen. Arra gondoltam, hogy nem a törvényhozók (az adott szektor felügyeletéért, szabályozásért felelős szervek és azok vezetői) az erősebb kutyák, akik..., hanem úgy tűnik, hogy inkább fordítva működik a dolog, a nagyvállalatok terelgetik (így, vagy úgy) őket úgy, hogy nekik jó legyen (pl.: úgy alakíttatják a szabályokat, törvényeket, hogy az érdekeiket szolgálják), hogy nagyjából foghatatlanok legyenek. Ha így nézzük, akkor szerintem megáll az az értelmezés, hogy a multik csicskítják be (értelmezésem szerit: teszik csicskává) az ő szabályozásukra, ellenőrzésükre hivatottakat, mivel náluk a pénz, náluk a hatalom (ez eléggé egyértelműsíti az erőviszonyokat a két fél relációjában).

Nagyjából szerintem minden olyan szektorra igaz, amelyben viszonylag kevés nagy játékos van és amelynek nem nagyon lehet a szolgáltatásait/termékeit figyelmen kívül hagyni (az emberek szinte kivétel nélkül kénytelenek igénybe venni azokat, így biztosított a jól tervezhető, kellően nagy és állandó profit), hogy "harmonizálják az áraikat" (, így maximalizálva a profitot). Meg lehet nézni pl. a bankszektort is, csomó olyan dologért kemény pénzeket fizetnek a magyarok, ami máshol ingyenes. Na ezért szereti a külföldi működő-tőke Magyarországot, itt aztán minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy kegyetlen lóvékat szakítsanak (piszkosul megfejjék az embereket, ilyen vagy olyan formában), nagyjából bárminemű korlátozó tényező nélkül.

Nem normális a helyzet, de ez jobb nem lesz, attól nem félek, túl kicsi ország Magyarország ahhoz, hogy komolyan vehető tényező lehessen. Gondolj csak bele abba, hogy mondjuk a cseszegetés hatására egy multi bejelenti, hogy szia Magyarország, kinek nagyobb szívás ez? A multi megrázza magát és átmegy egy másik országba, ahol ugyanúgy, vagy még jobban kinyalják a s... (te is láthatod, hogy mekkora verseny van pl. egy beruházás megnyerésért az országok között, komoly kedvezményeket, támogatásokat adnak, akár csak pár új munkahelyért cserébe /ezeknek a megtérülését is kiszámíthatná egyszer egy hozzáértő ember/), az elhagyott ország meg nyalizhat más cégnek, hogy megpróbálja ellensúlyozni a távozás által okozta veszteségeket (munkahelyvesztés, adóbevétel kiesés ...). Az erőviszonyokat és a tárgyalási pozíciót az dönti el, hogy kinek van nagyobb szüksége a másikra, és e téren úgy fest, hogy a nagyvállalat a nyertes.

Én szebb időkre nem emlékszem igazán (úgy fest, hogy túl fiatal vagyok), amire te gondolhatsz, az lehet, hogy a rendszerváltás előtt volt, amikor még nem szolgálták ki ennyire a multik igényeit, nem ők álltak a figyelem középpontjában, bár a koromból kifolyólag erről nem igazán van személyes tapasztalatom. Az is erősen javíthatta akkortájt a szolgáltatások színvonalát és az ügyfelekkel való bánásmódot, hogy hazai vállalkozások szolgáltattak, akiknek fontos volt, hogy elégedettek legyenek velük az emberek, mert nem tehették meg azt, hogy országot váltanak, itt kellett boldogulniuk és, ha nem úgy muzsikáltak, ahogy kellett, akkor mentek a levesbe. Talán az erős, központosított politikai hatalom is közrejátszott a helyzet emberbarátibb voltában, azok a cégek rúghattak labdába, akikre a fejesek rábólintottak, azok sumákolhattak, akiknek hagyták, de ha túltolták, és kellemetlen kezdett lenni a szitu, akkor neki is odavertek és jött helyettük más, így volt fegyelem keményen (a mostani szöges ellentéte volt az akkori leosztás erőviszonyok tekintetében, ha jól sejtem, de majd ki leszek javítva, ha tévedek). Most meg úgy néz ki, hogy a gazdasági szereplők az erősek, a politikai hatalom pedig gyenge, és ha a törvényhozók, ellenőrzőszervek... nem úgy viselkednek, ahogy elvárt, akkor ők kerülnek lecserélésre. Úgy fest, hogy kis hazánkban e tekintetben is sikerült egyik végletből a másikba kerülni.

Ha őszinték akarunk lenni, akkor ki kell mondanunk, hogy egy magánszemély/ügyfél egymagában egy ekkora vállalattal szemben esélytelen (, ha a törvényhozók, a felügyeletükre, szabályozásukra hivatott szervek sem bírnak velük, akkor egymagam mire számíthatok, maximum arra, hogy önszántukból kárpótolnak valamilyen formában), szélesebb társadalmi összefogásra lenne szükség, településenként mondjuk a helyi polgármester/jegyző közreműködése által megvalósítva (, ezért is említettem korábban a helyi önkormányzat facebook oldalát, mint "toborzó felületet"), erre viszont nem számítok (nézd pl. a szakszervezetek érdekérvényesítő képességét Magyarországon, milyen mértékben működnek, milyen társadalmi/munkavállalói összefogást sejtetnek; illetve a településvezetők sem hinném, hogy magukra vállalnának ilyen feladatokat, hacsak nem remélnek tőle valamilyen /politikai/ hasznot, mondjuk 1-2 jó pontot a következő önkormányzati választáskor, de erre a célra megfelelnek a standard éves falunapok is és még konfrontálódni sem kell senkivel). Kiterjedt problémának kellene lennie, de nem tudom, hogy az-e, mert ha csak a mi településünket érinti, azaz pár száz, esetleg 1-2 ezer ügyfelet, az országos viszonylatban, egy ekkora cég számára lepkefing. Ha tömegeket érintő, kiterjedt jelenségről van szó, és a fentiekben felvázolt módon sikerülne összefogni a károsultakat nagy számban, akkor lehetne elkezdeni a Vodafone-val egyezkedni a kártalanítás mikéntjéről, fű alatt, jogi háttértámogatás mellett (, ezért is lenne előnyös, ha a helyi jegyző/jegyzők fognák össze a panaszosok csoportját/csoportjait). Ha ez az "egymás-közti" rendezési mód nem volna célravezető, akkor lehetne tovább lépni, ehhez viszont országos szintű nyilvánosságot kellene, hogy kapjon a dolog, hogy kellő nyomást tudjon gyakorolni a szolgáltatóra (nagy fokú és területileg kiterjed arculatvesztés kockázata), ehhez viszont országos lefedettségű médiafelületeken kellene megszellőztetni, viszont kétlem, hogy lennének olyan felületek, amelyek ezt bevállalnák, mivel ezt követően nem kellene a Vodafone reklámköltségvetéséből részesülniük az biztos, illetve sejtem, hogy más módon is tudnának rájuk nyomást gyakorolni (lásd csak az általad korábban belinkelt / https://www.hwsw.hu/hirek/63676/vodafone-ugyfelszolgalat-ugyfelkiszolgal... / témát, / ugyan nem nyomoztam utána, de /milyen publicitást kapott, mennyi embert ért el, annak ellenére, hogy az egész országot érintő jelenségről van szó, az a 29 komment nem azt sejteti, hogy tömegeket). Ezen felül még arra is szükség lenne, hogy az eljárási jogkörrel rendelkező felügyeleti szervek eljárást indítsanak az ügyben, melynek elmarasztaló döntéssel kellene, hogy záruljon, és ki kellene mondaniuk, hogy a szolgáltató kártalanítani köteles a károsultakat, de necces, hogy ezt ők annyira nagyon nem erőltetnék (nagyon nem akarnának egy ekkora cég lábára rálépni /, vagy nem engednék ezt nekik /, úgy sejtem; max a fentebb említett széles körű nyilvánosságra hozatal segíthetne az ügyben /ezért is előzte meg a hatóságokhoz való fordulást a felsorolásban, mert a fontossági sorrendben is előkelőbb helyen van/, enélkül én még azt is el tudom képzelni, hogy hivatalilag is inkább azt szorgalmaznák, hogy el legyen sikálva valahogy az ügy).  Ha minden szépen és jól végbemenne, ezután is még befigyelhet 1-2 fellebbezés a szolgáltató részéről, aztán ha a legutolsó körben is érvényben marad az elmarasztalásuk, akkor még mindig kérdéses, hogy fizetnének-e, ha igen, akkor mikor és milyen formában. Sok mindent el tudok képzelni, de azt nem igazán, hogy összességében az ügyfelek jönnénk ki jól az ügy végén, eleve vesztes ügyekbe meg nem nagyon szeretek belekezdeni, különösen nem akkor, ha ekkora tételről van szó (még ha nagyon meg is lennének fenyítve, akkor is csak pár ezer/tízezer forintról lenne szó, ami meg nem ér meg ennyi utánajárást, meg idegeskedést, legalábbis nekem nem).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#387 Hm ..., szerintem ne rágódjunk ezen már itt. :)
... megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

https://linuxmint.hu/comment/49203#comment-49203

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#388

„Hm ..., szerintem ne rágódjunk ezen már itt. :)”

Ebben egyetértünk, nem ér annyit az egész, hogy koptassuk miatta a billentyűzetet, meg nem is passzol az eredeti témához. Szép napot és kellemes hétvégét.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#389 Bocs, csak 1 dolgot akarok helyretenni, azán hagyon lógni a témát, mert amúgy egyoldalú vélekedés, de mondjuk pont a kommunikáció hiánya miatt nem lehet tudni rendesen mi folyik a háttérben...

szóval, csak hogy tévedés ne essék:

Én szebb időkre nem emlékszem igazán (úgy fest, hogy túl fiatal vagyok), amire te gondolhatsz, az lehet, hogy a rendszerváltás előtt volt, amikor még nem szolgálták ki ennyire a multik igényeit, nem ők álltak a figyelem középpontjában, bár a koromból kifolyólag erről nem igazán van személyes tapasztalatom. Az is erősen javíthatta akkortájt a szolgáltatások színvonalát és az ügyfelekkel való bánásmódot, hogy hazai vállalkozások szolgáltattak, akiknek fontos volt, hogy elégedettek legyenek velük az emberek, mert nem tehették meg azt, hogy országot váltanak, itt kellett boldogulniuk és, ha nem úgy muzsikáltak, ahogy kellett, akkor mentek a levesbe.

Nagyon nem így volt. Hanem erősen kuss volt, úgy nagy általában mindenkinek. Hatósági személy minőségű volt a postás, a díjbeszedő, a jegyellenőr, a házmester, stb. és majdhogynem a boltok is hivatalszámba mentek. A "rendszerváltás" idején meg olyan riportokra emlékszem, amik arról szóltak, hogy Ausztriában egy fogyasztói csoport beperelte az áruházat, mert lejárt terméket találtak a polcon, és nyertek, az áruház meghátrált, intézkedett, és ez az egész történet hihetetlen volt, annyira szürreállis, egyáltalán, hogy valaki mert szembeszállni az áruházzal, meg a bíróság, és a csattanó, hogy még nyert is! Errefelé az ilyesmi elképzelhetetlen volt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#390

Köszönöm a helyreigazítást, ahogy írtam „túl fiatal vagyok”, így nem tapasztalhattam meg a korabeli viszonyokat („a koromból kifolyólag erről nem igazán van személyes tapasztalatom”), csak feltételezésekbe bocsátkoztam, és számítottam arra, hogy „majd ki leszek javítva, ha tévedek” :))

„Ausztriában egy fogyasztói csoport beperelte az áruházat...”

Valószínűleg sokat nyomott akkoriban a latba, hogy nem egy emberke, hanem egy csoport lépett fel a vállalkozással szemben, azért így mégiscsak másabb volt a súlya. Ezért is írtam, hogy jelen esetben is egy károsultakból álló, minél népesebb csoport összehozása kellene, hogy legyen az 1. lépés, de erre vajmi kevés esélyt látok (, ha eljut hozzánk egy olyan megkeresés, hogy vegyünk részt benne, szerintem nem zárkózunk el, de én a magam részéről nem vállalom magamra ennek a megszervezését), egyenként meg nem túl észszerű/hatékony ilyen helyzetekben fellépni (azoknak a - vélhetően egyéni - feljelentéseknek a jövőbeni eredményére kíváncsi lennék, amelyekről hallomásból tudok, bár nem hiszem, hogy ezekhez az információhoz valaha is hozzájutok, hacsak a vizsgálat során el nem jutnak az összes károsulthoz, így hozzánk is, valamilyen formában, esetleg kártérítést is megítélnek, bár ezt erősen kétlem).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#391 Nem volt a rendszerváltás előtt. Említettem, 10-15 éve a szolgáltató akár kilencszeres kötbért volt köteles fizetni. Az más kérdés, hogy a fogyasztóvédelem már akkor sem csinált semmit. De a rendszerváltozás előtt volt, amikor lopták a vonalasomat, először fizettem, aztán minden telefonhívást lejegyzeteltem füzetbe óra:perctől, óra:percig pontosan. És ... a MATÁV igazat adott nekem. A fogyasztóvédelem más téren nem rossz, de a ISP hibáknál mégis. Ja, kizárólag az állam tudja ezt a helyzetet javítani, a jog az ő asztala. A szolgáltató ...válaszolni tud neked, aki valamilyen szerződést kötöttél vele. Ha nem kérdezel, akkor az is előfordulhat, megszokják, és az összes többi is ilyen a környékeden, tehát bárkit választasz, a semmiért fizetsz. Puffogsz, hogy nem tájékoztattak, de nem kérdeztél te sem. Ez is egy állapot, de a legrosszabb. Fárasztó fellépni a saját érdekedben, igen. Mindemelett vannak nyertes perek, rágalmazás miatt, élelmiszer miatt, stb.más területen. Én azt mondtam, a jogaid tűnnek azel szépen lassan. És azt te döntöd el, mikor telik meg nálad a félig üres / félig teli pohár. Ez nem rám tartozik. De én kérdeztem volna. Csak annyit, mi jàr vissza neked, a szerződés melyik pontja szerint, és hogyan számolják. Ebből nem következik per.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#392

Kutakodtam egy kicsit a hatályban lévő, lakossági vezetékes szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-ben ( https://multimedia.vodafone.hu/pdf/aszf/lakossagi/vezetekes/2021/2021-05... ) és az alábbiakat találtam, melyek relevánsak lehetnek jelen esetben:

6.2.2. Szolgáltató az alábbi esetekben köteles kötbér fizetésére Előfizető részére:

6.2.2.3. Hibaelhárításról, valamint a hiba kivizsgálásáról szóló értesítés elmulasztásához kapcsolódó kötbér

A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles

(a) a jelen ÁSZF 6.1.3. és 6.1.8. pontjai szerinti értesítésre nyitva álló határidő neki felróható okból való eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig, illetve a hiba elhárításáig, amely kötbér mértéke a vetítési alap kétszerese,

(b) a hiba kijavítására nyitva álló határidő neki felróható okból való eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a hiba elhárításáig terjedő időszakra, amely kötbér mértéke a vetítési alap

(ba) négyszerese, ha a hiba következtében az Előfizető az Előfizetői Szolgáltatást csak az Előfizetői Szerződés szerinti minőség romlásával vagy mennyiség csökkenésével lehetett igénybe venni,
(bb) nyolcszorosa, ha a hiba következtében az Előfizetői Szolgáltatást nem lehet igénybe venni.

A 6.2.2.3 pontban meghatározott kötbér kiszámításához szükséges vetítési alap mértéke a hibabejelentés hónapjára vonatkozó, Egyedi Előfizetői Szerződés szerinti havi előfizetési díj és az előző havi forgalmi díj összege alapján egy napra vetített összeg.

Ha jól értelmezem, akkor az én esetemben a (bb) pont tartalma az irányadó, ez alapján úgy vélem, hogy az első bejelentésem időpontjától (08.16.) számított 72 óra elteltével, 08.19-étől fogva fogják számítani a kötbért (itt lett volna jelentősége annak, ha korábban bejelentem a hibát, de utólag már késő bánat. Mondjuk a bejelentés során megjelölésre került, hogy nagyságrendileg 2021.08.03. napján tűnt fel először a net instabilitása, így a 7.4.1. pont értelmében /”Az Előfizetőt megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától a szerződésszegés megszűnésének napjáig esedékes.”/ viszont ettől az időponttól kezdve kellene számolniuk a kötbért, majd kiderül, hogy melyiket tekintik kiindulási pontnak /az ügyfélszolgálaton az előbbi került megemlítésre elviekben/, erről még lehet vitázni).

7.4. Az Előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módja

7.4.1. Az Előfizetőt megillető kötbér

Az Előfizetőt megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától a szerződésszegés megszűnésének napjáig esedékes. Kötbérfizetési kötelezettségének Szolgáltató a szerződésszegő magatartás megszűnésétől számított 30 (harminc) napon belül – az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről, a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és a kötbér teljesítésének módjáról szóló kifejezett tájékoztatással együtt – köteles eleget tenni. E kötelezettség teljesítését Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez. A Szolgáltató köteles továbbá a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számítást a tájékoztatásban olyan módon feltüntetni, hogy az Előfizető számára lehetővé váljon a számítás helyességének ellenőrzése. Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy tesz eleget, hogy

a) a kötbért a havi számlán az Előfizető egyenlegén jóváírja, vagy
b) az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a kötbért, vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető részére egy összegben, jelenlévők esetében az Ügyfélszolgálaton, amennyiben a Szolgáltató az Előfizető szükséges adataival rendelkezik, banki átutalással, egyéb esetben postai úton fizeti meg.

Az ügyfélszolgálaton tett személyes bejelentés során az ügyintéző által említett kompenzációnak elviekben magában kell foglalnia a kötbér megfizetését is, az ügyfél külön kérése nélkül (, így egyelőre nincs miért zaklatnom őket), a fentiek értelmében.  A kirendeltségen azt mondták, hogy a következő havi számla kiállítása során kárpótolnak minket, ez összhangban az a) pont tartalmával (a kötbért a havi számlán az Előfizető egyenlegén jóváírja). A szolgáltatónak a hiba („szerződésszegő magatartás”) megszűnésétől számított 30 napon belül kell eleget tennie a tájékoztatási- és kártalanítási kötelezettségének. Esetünkben a hiba megszűnése nagyságrendileg szeptember 1-ére/2-ára tehető, így október 1-éig/2-áig van idejük, a legutóbbi számlánk 08.30-án lett postára adva, így a következő időpont 09.30 környékére tehető, tehát éppen beleférnek a rendelkezésükre álló időintervallumba.

Jelen pillanatban úgy vélem, hogy érdemes megvárni a levelük (e hó végi, jövő hó elei) megérkeztét, és annak tartalmát látva lehet a további lépéseken gondolkodni (, ha mindent szabályszerűen tesznek és az előírt mértékben kártalanítanak, akkor nincs további tennivaló,  ha pedig nem leszünk elégedettek a látottakkal, akkor jelezhetjük feléjük azt, hogy mi mást gondoltuk elvárható kompenzációnak, aztán lehet egyeztetni/egyezkedni), addig felesleges jobban belemélyedni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#393 Nyilván érdemes várni. Itt a lényeg, igen:

Kötbérfizetési kötelezettségének Szolgáltató a szerződésszegő magatartás megszűnésétől számított 30 (harminc) napon belül – az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről, a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és a kötbér teljesítésének módjáról szóló kifejezett tájékoztatással együtt – köteles eleget tenni. E kötelezettség teljesítését Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez. A Szolgáltató köteles továbbá a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számítást a tájékoztatásban olyan módon feltüntetni, hogy az Előfizető számára lehetővé váljon a számítás helyességének ellenőrzése. Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy tesz eleget, hogy...

Sok sikert!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fehér, felirat nélküli, 2 üléses autó

#394

Köszönöm.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Oldalak