
Fórum:
https://maimanohaz.blog.hu/2020/04/01/fontos_fototorteneti_konyvek_lettek_most_online_is_elerhetok
Mivel a koronavírus-járvány miatt világszerte rengeteg közkönyvtár. - így a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár (szerk.) - is bezárni kényszerült, az online könyvtárként is működő Internet Archive működtetői úgy döntöttek, hogy ideiglenesen megszüntetik a működésük alapját képező, példányszámhoz kötött korlátozást. Az Internet Archive könyvtárprojektje, a Nyitott Könyvtár (Open Library, OL) lényege, hogy a regisztrált olvasók kikölcsönözhetik a könyvtár gyűjteményében lévő kötetekről készült szkennelt digitális másolatot. A rendszer eddig úgy működött, hogy egy időben kizárólag annyian férhettek hozzá egy megadott kölcsönzési időre a digitális fájlokhoz, ahány fizikai példány volt az adott könyvből az Internet Archive könyvraktárában. Ezt a korlátot törölték most el, létrehozva vele a Nemzeti Vészhelyzeti Könyvtárat (National Emergency Library, NEL).
-- 1,4 millió e-könyvet tett szabadon kölcsönözhetővé az Internet Archive
Tina 2021 | dokumentumfilm
Beküldte kimarite -
Tina Turner soha nem akart példakép lenni, és hogy mégis az lett, abba bele is betegedett. Az énekesnőről szóló, Tina című dokumentumfilmet nem csak azoknak érdemes megnézni, akik rajonganak Turnerért.
Tina Turner életének történetét korábban már többször részletesen elmesélte, nyolcvanévesen azonban úgy döntött, ideje, hogy átfogó képet adjon az elmúlt nyolc évtizedről. Azoknak, akik képben vannak Turner életével, sok új információval nem szolgál a dokumentumfilm, egy dolog miatt azonban nekik is izgalmas lehet:
-- ez az első alkalom, hogy saját szavaival, kamera előtt meséli el életének legtragikusabb részleteit.
https://www.youtube.com/watch?v=6bb9b5PQIc0&list=PLQxehnViS3Bn1rk2VxDFN0CouSzBymRfG&index=5
-- TINA Trailer (2021) Documentary
-- Emlékszem, amikor láttam őt fellépni, azt gondoltam, hogy bármi is ez, amit csinál, akarok belőle. Megvan benne minden – mint amikor egy templomi misén meghatódsz, és magadban érzed az energiáját
– mondja Oprah Winfrey, Turner barátnője, a világhírű műsorvezető-producer és üzletasszony.
-- Senki sem beszélt akkoriban a családon belüli erőszakról, szexuális és testi erőszakról, az erőszakról magáról. A mi generációnk törte meg a csendet ezzel a témával kapcsolatban
– mondja Oprah Winfrey.
A rádiók rádiók zeneileg kategorikusan működtek: volt pop, disco és R&B, viszont a rock eléggé kiment a divatból. Producere noszogatására Turner úgy döntött, kipróbál egy másik hangzást, ezért felénekelte a már korábban megírt What’s Love Got to Do with It című dalt, amit eleinte ki nem állhatott. A szám 1984-ben jelent meg,
-- és Tina Turner ekkor vált világsztárrá.
Tina Turner - What's Love Got to Do with It [HD REMASTERED]
https://www.youtube.com/watch?v=oGpFcHTxjZs
Tina Turner Whats Love Got To Do With It ( Live)
https://archive.org/details/TinaTurnerWhatsLoveGotToDoWithItLive
Turner életében 1976 fordulópontot jelentett, amikor egy fellépésükre érkezve, miután a férje megverte a kocsiban, megszökött a hotelszobából pénz és minden egyéb nélkül. Átrohant az autópályán, beszaladt egy panzióba, ahol a tulajdonos megengedte, hogy utólag rendezze a számlát. Soha többé nem ment vissza a férjéhez. Beadta a válókeresetet, amit két évvel később zártak le. A bíróságon a válási procedúra lebonyolításakor nem kért a vagyonból, nem akarta megtartani a házat sem, és gyakorlatilag mindenről lemondott, egy dolgot kivéve:
-- a nevét követelte, amit Ike Turnertől kapott.
https://24.hu/szorakozas/2021/04/11/tina-turner-dokumentumfilm-hbo-karrier-visszavonul/
Értékelés:
Passzold vissza Tesó! Használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány
Beküldte kimarite -
Regisztráció: https://is.gd/PVTregi
Esemény, részletek: https://is.gd/PVTesem
Passzold vissza Tesó! | Használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány: 2021. áprlis 21., 13:00-15:00 (Zoom)
Értékelés:
Mars 2020 - A Linux és a nyílt forráskód a Mars felé megy
Beküldte T.István -
https://www.youtube.com/watch?v=w9zFaCNXTCY
Értékelés:
Mars 2020 - A Linux és a nyílt forráskód a Mars felé megy
Beküldte kimarite -
https://m.sg.hu/cikk.php?cid=145090
Az Ingenuity (amely magán hordozza a Wright-testvérek első repülése során használt vászonborítás egy kisebbik darabját) célja az volt, hogy az első űrhajós repülésének 60., illetve a Columbia-űrsikló repülésének 40. évfordulóján emelkedjen majd a magasba. Egyelőre alig 3 méterre válik majd el a felszíntől, másodpercenként 1 méteres emelkedéssel, alig 30 másodpercen keresztüli lebegést célozva meg, egy olyan légkörben, amely jóval ritkább az általunk megszokottnál. Ebben segítségére lesz a gyengébb gravitáció, amely a földi szint mindössze egyharmadát éri el. Az első körben egy fotósorozat készül majd a helyszínről, majd a 31 napon át tartó küldetés következik a sorban, amelynek során több alkalommal repül majd egyedül az eszköz.
A nagyjából 85 millió dollárból fejlesztett marshelikopter forradalmasíthatja az űrkutatást. A NASA szerint a marshelikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítőként segíthetik az emberek és a robotok munkáját.
Értékelés:
Föld napja: április 22.
Beküldte kimarite -
A veszprémi Pannon Egyetem az idei évi Föld Napja alkalmából anonim, 16 kérdésből álló kérdőíves kutatást indít, amely a válaszadók éghajlatváltozással kapcsolatos természettudományos tudását és attitűdjét egyaránt vizsgálja. A kérdőívet bárki kitöltheti, aki felelősséget érez a jövő generációk életesélyei iránt, s aki véleményével támogatni kívánja a tudományos kutatásokat e témakörben. A kérdőív itt érhető el: http://kerdoiv.uni-pannon.hu/klimavaltozas
Értékelés:
Lendületet vettek a nyílt forráskódú szoftverek és szabványok
Beküldte kimarite -
Bancsics Ferenc, a NISZ vezérigazgatója a döntő feladatáról elmondta: "A pandémia időszaka rávilágított arra, hogy bár a nyílt forráskód területén elengedhetetlen az online tudásmegosztás, jelenleg mégis nehézkesen működik. A diákok által fejlesztett tudásmegosztó portálok összefogják a fejlesztőket, üzemeltetőket és felhasználókat, valamint lehetőséget teremtenek a szakemberek és az érdeklődők számára az online kapcsolattartásra és eszmecserére. A feladatot nyílt forráskódú fejlesztői környezetben, nyílt forráskódú technológiák alkalmazásával, projektmunka keretében kellett megvalósítani." A diákok felkészültségének érzékeltetésére hozzátette: "Idén sokkal kevesebb szakmai kérdés érkezett, mint tavaly, ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy ez alkalommal a csapatok maguk dönthették el, hogy a többféle nyíltforráskódú fejlesztőkörnyezetből melyikben kívánnak fejleszteni."
További részletek: https://verseny.nisz.hu/
https://computerworld.hu/karrier/ismet-lenduletet-vettek-a-nyilt-forraskodu-szoftverek-es-nyilt-szabvanyok-293344.html
Értékelés:
Oxigént nyert ki a NASA a Mars légköréből | 2021. 04. 22.
Beküldte kimarite -
A NASA szerint lélegezhető oxigént vont ki a Mars ritka légköréből a Perseverance marsjáró kísérleti berendezése – írja az MTI. A robot kedden hajtotta végre az úttörő kísérletét, a rover MOXIE (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) elnevezésű eszköze a Mars légkörének szén-dioxidjából állított elő 5 gramm tiszta oxigént. Ez egy asztronauta számára 10 percre elegendő levegőt jelentene.
Ez az első alkalom, amikor egy másik bolygó környezetéből olyan természeti erőforrást nyertek ki, amelyet az ember közvetlenül felhasználhatna.
Trudy Kortes, a NASA Űrtechnológiai Misszióigazgatóságának vezetője kiemelte, a MOXIE nemcsak az első eszköz, amely egy másik bolygón oxigént állít elő, hanem a maga nemében az első technológia is, amely elősegítheti a jövőben más égitestek meghódítását.
https://24.hu/tech/2021/04/22/nasa-marsjaro-perseverance-mars-oxigen/
Értékelés:
SpaceX Crew-2 dokkolás a Nemzetközi Űrállomáshoz - élő
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=IFCQ_HK10N4
Értékelés:
Szavakon túl - Kadarkai Endre új rádióműsora
Beküldte kimarite -
Szavakon túl címmel Kadarkai Endrének május 2-án, vasárnap indul az új műsora a Klubrádióban – értesült a Media1.
https://media1.hu/2021/04/30/szavakon-tul-kadarkai-endre-klubradio-uj-mu...
Értékelés:
Sikeresen hazatért a Crew-1 négy űrhajósa | 2021. május 2.
Beküldte kimarite -
Pár nap halasztás után ma visszaérkezett a Földre az ISS négy űrhajósa.
A rossz időjárás miatt pár nap halasztással, magyar idő szerint ma hajnalban indult vissza a Crew Dragon négyfős legénysége a Földre. Öt hónapja indultak
https://www.idokep.hu/hirek/hetfore-virrado-ejjel-inditjak-a-4-urhajost-az-iss-re
és 210 nap űrben töltött idő után hajnali 2:35-kor csatlakoztak le a Nemzetközi Űrállomásról és
-- 8:57-kor landoltak a Mexikói-öböl felszínén.
A Crew Dragon Resilience kapszulája négy ejtőernyővel ereszkedett a vízbe, ahonnan a közelben várakozó mentőcsapatok kiemelték, majd az orvosi vizsgálatokat követően kiszállították az űrhajósokat.
A SpaceX Crew-1 legénysége: Michael Hopkins, Victor Glover, Shannon Walker, Soichi Noguchi.
A visszaérkezés itt nézhető vissza:
https://www.youtube.com/watch?v=6O-N5E6x0uc
https://www.idokep.hu/hirek/sikeresen-hazatert-a-crew-1-negy-urhajosa
Értékelés:
Elindult a strandszezon
Beküldte kimarite -
Bátor fürdőzők tegnap már megmártóztak a Balatonban.
A kora nyárias meleg volt, akit már fürdésre csábított. A Balatonnál 23-26 fok között alakult a csúcshőmérséklet, míg a víz hőmérséklete Siófoknál 14, Balatonakalinál pedig már majdnem 17 fokos. A jó időben így már többen kedvet kaptak és csobbantak a Balatonban május első napján.
https://www.idokep.hu/hirek/elindult-a-strandszezon
Értékelés:
Sir David Attenborough | 95
Beküldte kimarite -
Sir David Attenborough 95 éves lesz május 8-án. A világhírű természettudós és dokumentumfilmes munkája előtti tisztelgésül a Spektrum műsorstruktúrája hetekre átalakul. Júniusig minden hétvégén összesen 110 órányi lenyűgöző természetfilm, mellette az univerzum titkait feltáró tudományos jellegű film és sorozat kerül képernyőre.
Attenborough születésnapján, a május 8-9-i hétvégén 10 órányi filmet és sorozatot mutat be a Spektrum a tudós bámulatos, friss munkáiból. Köztük kiemelkedik az Attenborough - Egy vadregényes élet című, személyes hangvételű, egyórás önéletrajzi film, valamint a 2020-ban befejezett Attenborough csodálatos világa.
https://femina.hu/terasz/david-attenborough-musor/
Értékelés:
Hol áll az EU az adatokért folyó globális küzdelemben? | 05/2021
Beküldte kimarite -
Margrete Vestager, az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke, a világ mégis úgy ismeri, mint azt a valakit, aki megrendszabályozta a legnagyobb high-tech cégeket. Azt szokta mondani, az adat jobb, mint az olaj, mert az adat valóban megújuló energiaforrás. Folyamatosan létrehozható, és újra felhasználható. Rendkívül aktuális napjainkban, amikor a megújuló energia és körforgásos gazdaság az amit szeretnénk elérni. A Global Conversation-ben Méabh Mc Mahon-nal beszélgetett az adatokért folytatott globális küzdelemről.
https://hu.euronews.com/2021/05/07/hol-all-az-eu-az-adatokert-folyo-globalis-kuzdelemben
Értékelés:
A vándormadarak világnapja van
Beküldte kimarite -
– 20 éves Jacques Perrin felülmúlhatatlan filmje
A természetfilmek és a művészfilmek különleges ötvözete lett, Oscar-díjra jelölték. Teljes egészében ingyen itt tekinthető meg:
https://videa.hu/videok/film-animacio/vandormadarak-tRBo76jWOlHxSGF7
Egyszer mindenkinek látnia kell. De inkább sokszor.
https://thevip.hu/2021/05/08/a-vandormadarak-vilagnapja-van-20-eves-jacques-perrin-felulmulhatatlan-filmje/
(https://greenfo.hu/ )
Értékelés:
E171 (titán-dioxid) | rákkeltő is lehet
Beküldte kimarite -
Nyilván nem kell nyalogatni a járművek belső részeit... :). Ha tömegközlekedéssel utazom, minden leszállás után a magammal hordott kis flakonból megtisztítom a kezeim. A COVID-19-re ajánlott fertőtlenítő folyadékkal. Mások kesztyűt hordanak.
„Az E171 (titán-dioxid) egy fehér színű szervetlen színezék, amit élelmiszer adalékanyagként használnak.”
Nem zárható ki, hogy egy Magyarországon is használt élelmiszerszínezék, az E171 – más néven titán-dioxid – amely a csokoládétól a rágógumiig számos termékben (pl. a gyógyzerek bevonata) megtalálható, rákkeltő hatású – állapította meg több ezer vonatkozó kutatás eredményének áttekintése után az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA). Az Európai Bizottság ezért a betiltását javasolja – számolt be róla a The Guardian.
Az E171 (titán-dioxid) egy fehér színű szervetlen színezék, amit élelmiszer adalékanyagként használnak.
A lap szerint a titán-dioxidot régóta használják az élelmiszerek fehérre festésére, ám a szakemberek jó ideje aggódnak emiatt, ugyanis attól tartanak, hogy rákkeltő hatása lehet. Franciaország ezért már 2019-ben betiltotta a használatát, ám az Európai Unió többi országában, köztük Magyarországon is engedélyezett az anyag.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a weboldalán az E171-el kapcsolatban úgy fogalmaz:
-- az EFSA véleménye szerint (2021. május 6.) nem zárható ki az E 171-ben jelen lévő titán-dioxid részecskék genotoxicitása, ezért az E 171 már nem tekinthető biztonságosnak, ha élelmiszer-adalékként használják. A titán-dioxidra vonatkozó európai és ezzel együtt a hazai szabályozás a közeljövőben az EFSA véleménye alapján módosításra kerül.
Az európai egészségügyi biztos, Sztella Kiriakídisz a ... még ebben a hónapban párbeszédet kezdeményez a tagországokkal.
https://hvg.hu/tudomany/20210507_etelfestek_elelmiszerszinezek_e171_rakkelto_hatasu_karcinogen_titan_dioxid_betiltas_europa
-----
Felelős vállalatként a BKV Zrt. arra törekszik, hogy az utazóközönség számára olyan higiéniai környezetet biztosítson, ahol védve vannak a kórokozóktól. Ezt a tendenciát idén is folytatjuk, így a Resysten Hungary Kft.-vel karöltve továbbra is a jól bevált, és a korábbiakban már sikerrel alkalmazott higiéniai bevonattal vigyázunk utasainkra. A mozgólépcsők korlátjai mellett már a felújított szerelvényeken is alkalmazzuk a bevonatrendszert.
A technológia sajátossága és hatása abban rejlik, hogy egy úgynevezett fotokatalitikus – mesterséges fénnyel is működő – védőbevonatot képez a felületen, így mintegy 90 %-kal csökken a szennyezettség, ezzel a kórokozók megjelenésének esélye is. A titán-dioxidot, mint katalizátort felhasználva, a fény segítségével éri el a kívánt védőhatást. A bevonatrendszer molekuláris szinten épül bele a felületekbe, ezáltal akár egy éven keresztül is védőréteget tud képezni a felszínen, ezzel is drasztikusan mérsékelve a mikrobák megjelenését.
https://www.bkv.hu/hu/sajtoszoba/higienia/
Értékelés:
Egészséges táplálék = egészséges, hosszú élet
Beküldte sokoly -
Elődeink eléltek egészségben 100 és több évig. A kaukázusi népek minden gond nélkül élnek 120 – 130 évet. Csakhogy nem táplálkoztak hulladékkal és mérgekkel. Ép eszű ember ilyet nem tesz. Sajnos az agymosott nyugati embernek rég elvették az ép eszét. A csöpp megmaradt eszével ha még van neki ilyen mindent megváltoztathat, ha támogatja a permakultúrát… Kevés munkával sok egészség és hosszú élvezetes élet...
https://ulozto.net/file/Ii5QcipktpTi/skola-permakultury-1-cast-uvod-do-planovani-permakultura-nase-budoucnost-mp4
https://ulozto.net/file/BK0vLmIu56pX/skola-permakultury-2-cast-puda-nas-zivi-permakultura-nase-budoucnost-mp4
https://ulozto.net/file/DDqGMMl6xoxQ/skola-permakultury-3-cast-zalozeni-jedleho-lesa-permakultura-nase-budoucnost-mp4
https://ulozto.net/file/csaocqQ7rANr/skola-permakultury-4-cast-zadrzovani-vody-permakultura-nase-budoucnost-mp4
https://ulozto.net/file/qDBZbuIXOIIF/skola-permakultury-5-cast-zmena-ve-meste-permakultura-nase-budoucnost-mp4
Értékelés:
Egészséges táplálék = egészséges, hosszú élet
Beküldte kimarite -
Eredeti cím, rendező..
Értékelés:
A cím a fontos vagy a tudás?
Beküldte sokoly -
A cím a fontos vagy a tudás? Ha megnézed úgy általánosan minden filmnek a címe az elején szokott lenni. :)
Pontosan ilyen a nygat... zombeeeee.
Értékelés:
A cím a fontos vagy a tudás?
Beküldte kimarite -
Tán magyarul jobban élvezhető, tán, ha megvan a cím (stb.) elemzéseket is találhatok róla, amik további érdekes történetekkel szolgálnak. Gondolom, mindez csak engem érdekel...
Mondok még valamit: ugorj a kútba, ott az alján a tudás. De megmutatom, melyik kútba, mert barátságos, jószívű és szavahihető vagyok.
Értékelés:
Ha nem tetszik ne foglalkozz
Beküldte sokoly -
Ha nem tetszik ne foglalkozz vele. Gond? Ez biztosan nem neked szól.. tiéd lehet az egész nyugati apokalipszis :)
Akit érdekel majd lefordítja... 10 milióból lehet majd lesz 1 valaki aki ezt megteszi, ha nem tette meg 10 év alatt...
A választásokról: ép emberek nem járnak választásokra. Nekik erre nincs szükségük, csak az agymosottaknak van.
Értékelés:
Ha nem tetszik ne foglalkozz
Beküldte kimarite -
tiéd lehet az egész nyugati apokalipszis :)
Ismersz engem, vagy miből gondolod, hogy „nyugati” vagyok?
Én azt gondolom, világos dolgot kérdeztem. :)
Értékelés:
Miért kellene neked
Beküldte sokoly -
Miért kellene neked magyarázkodnom?
Tudsz erre kielégítő választ? Mert úgy tűnik fel vagy nagyon húzva, nem hagy békén a dolog... csak rágod és rágod... Valami gond van talán?
Értékelés:
Miért kellene neked
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Egészséges táplálék = egészséges, hosszú élet
Beküldte T.István -
//A legidősebb ember, ha jól tévedek jelenleg Olaszorszában él, vagy lehet hogy már nem, de a rekordot ők tartják, igaz, ez már több éves infó//
De maradjunk a Kaukázusnál, ott a mai napig az egyszerű népek étrendjében a forró (meleg) faggyú a meghatározó. Biztos egészséges... És nem élnek olyan hosszú ideig, vagy van valami konkrét adat is erről, pontosabban hogy melyik kaukázusi népről van szó?
Ami pedig a videót illeti: Azt lehet tudni, hogy miért nem a kaukázusban forgatják, vagy miért nem próbálták legalább a látszatát kelteni? Az első videóban mindjárt indulásnál mit keres a banánfa a háttérben?
És ha ez annyira fontos ügy, akkor miért csak előzetest lehet megnézni, miért kell fizetni a teljes filmért?
Egyébként meg, én gyermekkoromban pont hogy természetközeli életet éltünk, volt háztáji, tyúkok, nyulak, gyümölcsfák, amit nem is kellett kezelni vegyi trutyikkal, mert valahogy nem volt annyi kártevő, mint ma, virágos és veteményes kert, jobbára a boltban csak cukrot és olajat kellett venni (azért persze, vettünk mást is), minden évben volt disznótor, magunk készítettük a kolbászt, sonkát, miegyebet. Mindezzel együtt húsételt jobbára vasárnap ettünk, hétközben gyümölcsleves meg hasonló volt (de persze a zsírós kenyér belefért akármikor, hagymával, mert akkor hagymalégy sem volt, ami azt tönkre tenné, termet a kertben elég).
Amikor én gyermek voltam, akkor is voltak 3 generácóval előbbi emberek, na az akkori öregeknek minden baja volt, ha bármikor öszejöttünk, találkoztunk, azok másról sem beszéltek, csak hogy kinek milyen baja volt. Annyi idősen, mint amennyi én most vagyok. (kopp kopp panaszmentesen). Na ezek az öregek azért meséltek az ő gyermekkorukról, és azt is elmésélték, hogy akkoriban sokkal fiatalabban meghaltak, sokan gyermekkorban, sok halva születés is volt.
De legyen, tegyük fel, mi mérgezzük magunkat, egészségtelenül élünk, sokkal rövidebb ideig, tiszta gáz, pusztul a világ. Csak akkor mondja meg már valaki, hogy mégis hogy a büdös francba lettünk ennyien? Mikor amikor én gyermek voltam, akkor még csak 3 milliárd körül volt a Föld lakossága. Nem kellett volna inkább tömeges fogyatkozásnak lenni?
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte sokoly -
Permakultúra - aki többre kíváncsi. A letöltés ingyenes. Nem szükséges foglalkozni a hazudozó hozzá nem értő hozzászólasokkal...https://ulozto.net/hledej?q=geoff%20lawton
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte T.István -
Nem szükséges foglalkozni a hazudozó hozzá nem értő hozzászólasokkal...
Ezek hol vannak?
Én is ajánlok linkeket:
https://www.davincikids.tv/hu/shows/a-hosszu-elet-nyomaban/
https://www.davincikids.tv/hu/shows/a-tokely-nyomaban/
https://www.davincikids.tv/hu/shows/ikerdokik-bevetesen/
Ezeket nem kell letölteni, látni lehet a TV-ben, aktuálisak jelenleg, szokott lenni amúgy élettannal egészséges élettel foglalkozó sorozat is, ami egészen genetikai szintig vizsgálja a témát, nagyon érdekesek, csak követni kell a műsort, érdemes...
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte sokoly -
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte Koppány -
Egy adott témában kirobbant nézeteltérés miatt nem gondolom, hogy az egész fórumot és közösséget kellene elítélni és miért kellene elmenni innen? Nem akarok állást foglalni a témában, de a többiek nevében én azért kikérném magamnak azt, hogy két személy közötti nézeteltérés miatt az egész közösséget, fórumot elítéljék. Ezzel nem támadni akarok, csak szerintem ez így nincs helyén.
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte kimarite -
[*] De, én nagyon is vágom, mi a permakultúra, és mi az egészséges táplálkozás. Akár hiszed, akár nem. Különben nem érdekel, mit hiszel, nem mások véleménye miatt ember az ember. Úgy kb 18 éve kezdtem a történetet (*), elég komolyan beleástam magam a témába :). Csak ilyen stílusban és kötekedő emberrel nincs mit társalognom, mert ... ezt már el tudom dönteni, nem vagyok kisfiú.
Korábban elmondtam mit kérek. Kérek, és nem követelek. Igen egyszerú dolog volt. És nem kell hátba támadásnak érzékelni az ilyen kérdéseket szerintem. Ehhez képest nekem támadtál, mégpedig nem kicsit. Lehet, hogy az ország, vagy a világ nem szabad, és a fórum meg igen, de olyan tekintetben nem, hogy minden szabad lenne, és nekem egészen biztosan el kéne viselni Lipótról szabadult emberek sértegetéseit. Ők menjenek a face-re ..., például. Csak mert itt nem megy az a „stílus!
Az a hazudozó aki be írta hogy csak pénzért lehet videókat letölteni hogy félrevezessen mást... Az egy patkány. Érted? Ehhez tartsd magad....
Ja, hogy T.István patkány lenne? Kemény szavak. Én én tartsam ehhez magam? Milyen alapon... osztasz ki kettőnket? Istvánnal még nem is találkoztam személyesen, komolyabb, azaz közeli baráti kapcsolatunk nincsen.
A fórumról meg van az embernek a véleménye, és nem valami szép, úgyhogy be is fejeztem itt, további jó útálkodást....
Véleményem nekem is van a fórumról. És magamban tartom. Használom, nem kritizálom.
Rólad is kialakult szerintem „némi” vélemény.
Én már korábban befejeztem, csak azt hittem, engem sértegetsz tovább...
Utákodásról nem volt szó :), én sem kívánom neked. Film címet és rendező nevet kértem.
Miért kellene neked magyarázkodnom?
Magyarázkodni nem kell. Válaszolni viszont kellett (illet) volna a barátságos, mondhatni - megkockáztatom, de igaz - barátkozós kérdésemre.
Valami gond van talán?
Ez milyen válasz már?
A matematika nekem sem volt az erősségem, de a kettő az három. :)
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte T.István -
És ha ez annyira fontos ügy, akkor miért csak előzetest lehet megnézni, miért kell fizetni a teljes filmért?
Ami nem igaz? Pedig ott írják.
Pesze, le is lehet tölteni, ez a lehetőség valóban elkerülte a figyelmemet, késő volt már, lankadtam, ezért elnézésedet kérem, ha fogadni tudod egy patkány bocsánatkérését. Nom, du nom, valóban van ingyes letöltési lehetőség, mint warez oldalakon, a gyorsért fizetni kell, de ingyen is lehet, lassítva. Ez szentigaz.
De, azt kifejtenéd bővebben, hogy egy kérdés hogy lehet hazugság? Mármint hogyan, milyen logikával lehet egy:
"Nem csak ez a lehetőség van, van igyenes letöltési opció is" válasz helyett egy olyanra kilyukadni, hogy:
"Hazudsz, te patkány!"
Értékelés:
Permakultúra - aki többre
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Kína ott van a Marson
Beküldte T.István -
https://www.youtube.com/watch?v=2t2LyC4sSV0
Értékelés:
Kína ott van a Marson
Beküldte kimarite -
Magyarországon is bemutatta a modern vezetékes és vezeték nélküli technológiákat ötvöző AirPON rendszerét a Huawei Technologies.
És erre Magyarországon is szükség lenne, minálunk nincs betiltva a termék, és a cikkben az szerepel elkezdik használni ..., és valamikor, pár éve kitűzött cél, ígéret volt a lakosság összességének internettel való ellátása, csak nem lett belőle semmi (érdekes módon nem sikerül minden beny9gés, és ez pedig fontos). Amúgy az 5G nem megoldás szerintem, ez csak a vásárlások ösztönzése tulajdonképpen.
Visszatérve a SpaceX projectre, ugye, a volt Amazonos Bezos tiltakozik, de az ő Blue Origin projektük nem mutatott fel működő űrhajót eddig... https://444.hu/2021/04/17/a-spacex-epithet-urhajot-a-nasa-nak-amivel-ismet-embert-kuldenek-a-holdra
Persze, sok érdekesség van még az egészben, még az is, hogy a Marson kolónia lesz/lehet :)
https://sg.hu/cikkek/tudomany/131547/uj-emberfaj-johet-letre-a-marson
úgyhogy akár ... ;) :) a ... (stb.): https://www.youtube.com/watch?v=sANwBlp3K_M
Értékelés:
Rózsaszín alsónacit ki vett? :)
Beküldte kimarite -
https://telex.hu/cimke/valter-attila
Értékelés:
The first 10,000 days on Mars (Timelapse)
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=G3hPH_bc0Ww
The story begins in 2024 when Elon Musk and SpaceX launch 5 cargo ships to Mars. They land at Erebus Montes, paving the way for future humans to land, the construction of Mars Base Alpha, plants to grow, and later for a self sustainable Mars colony.
This Mars colonization mini documentary also covers what it is like living on Mars, how many people will be landing during each launch window mission, the Starship fleet, and how the Martian colony grows over the years, between 2024 to 2050.
Additional footage from: NASA/JPL/University of Arizona, European Space Agency, SpaceX, AI Space Factory, HASSEL, Tesla, The Boring Company
Értékelés:
Mindeközben Tibetben
Beküldte kimarite -
Az EU főképviselője elítéli a kínzást és a politikai foglyokkal, köztük a tibetiekkel szembeni embertelen bánásmódot
TibetPressNews / tibetnet.org
Brüsszel 2021. május 21.
Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője egy parlamenti kérdésre adott válaszában, miután több tibeti fogvatartott vagy röviddel szabadulásuk után a fogva tartás során alkalmazott kínzás közvetlen következményeként meghalt, elítélte a kínzás és más embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés állami és nem állami szereplők általi alkalmazását, bárhol és bármilyen formában történjen is az.
Továbbá elmondta, hogy az EU "többször felszólította Kínát, hogy teljesítse a nemzeti és nemzetközi jog szerinti kötelezettségeit az emberi jogok, köztük a tibetiek jogainak tiszteletben tartására és védelmére vonatkozóan".
Hivatkozott egy korábbi uniós nyilatkozatra is, amely "az alapvető jogaik gyakorlása miatt jelenleg bebörtönzöttek azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását, valamint tisztességes tárgyalást és megfelelő eljárást, továbbá a fogva tartottakkal szembeni tisztességes bánásmódot, kínzástól és rossz bánásmódtól mentes, méltó bánásmódot" követelt.
A kérdést az Európai Parlament tibeti érdekképviseleti csoportjának (TIG) 12 képviselője terjesztette elő Csöki szerzetes, Lhamo háromgyermekes anya, Tenzin Nyima tizenéves szerzetes és Kuncsok Dzsinpa idegenvezető halála után.
Egy külön kezdeményezés keretében Samuel Cogolati belga képviselő 2021. április 27-én a szövetségi parlamentben folytatott eszmecsere során szintén megkérdezte a belga kormányt, hogy aggódik-e a tibeti kényszermunkaprogramok miatt, és hogy Belgium elítélte-e a tibetiek kínzását és halálát a fogva tartás során.
Válaszában Wilmès külügyminiszter asszony elmondta, hogy Belgium a legnagyobb figyelemmel követi az emberi jogok helyzetét Kínában, és osztja a nemzetközi közösség aggodalmát a kényszermunka és a tibeti fogva tartási körülmények miatt. Következésképpen Belgium mind kétoldalú, mind többoldalú szinten, nemzeti és uniós szinten egyaránt felveti a tibeti emberi jogok kérdését.
Itt emlékeztetni kell arra, hogy a brüsszeli Tibet Iroda szoros kapcsolatot tart fenn a fent említett európai parlamenti képviselőkkel és parlamenti képviselőkkel.
forrás / https://tibet.net/the-eu-high-representative-condemns-use-of-torture-and-inhuman-treatment-of-political-prisoners-including-tibetans/
https://www.youtube.com/watch?v=gnxRJrFvOS8
(*)
Értékelés:
400 méteres lávaszökőkút majd porördög nyúlt a magasba Izlandon
Beküldte kimarite -
2021. május 6. || Mozgalmas volt a szerda reggel Izlandon: méretes lávaszökőkút és porördög alakult ki a Geldingadalir völgyében.
Látványos vulkanizmus zajlik az izlandi Geldingadalir völgyében. A völgyben lévő aktív (5-ös számú) vulkáni kürtőből hatalmas lávaszökőkutak törtek a magasba az elmúlt napokban. Szerda hajnalban például egy kb. 400-450 méter magasra nyúló lávaszökőkutat örökítettek meg a közeli webkamerák.
Videó a hatalmas lávaszökőkútról: https://www.youtube.com/watch?v=K8q-9OXKkF0
A felvételek önmagukért beszélnek, de a látványosságok nem értek véget ennyivel. Pár órával később egy impozáns porördög alakult ki a vulkán közelében, ami pár száz méter magasba kavarta fel a felszíni port. Létrejöttében nagy szerepet játszhatott a pár órával korábbi lávakitörés, ami forró vulkáni törmelékkel terítette be a környéket. A porördögök kialakulásához éppen erre van szükség, mivel az erősen felmelegedő felszín felett hirtelen lecsökkenő légnyomás kelti életre ezeket a tölcséreket. További érdekesség, hogy az éjszakai felvételeken láva tornádókat vagy lávanádókat is megfigyelhetünk.
Felvételek a porördögökről:
https://www.youtube.com/watch?v=rARCoR2x0kA
https://www.youtube.com/watch?v=RlrvMdrmnMo
A "lávanádók" is tekeregtek a lávafolyam felett: https://www.youtube.com/watch?v=84SgZqlexQ0
Az Izland délnyugati részén fekvő Fagradalsfjall-hegyen március 19-e óta tart a vulkanizmus. Azóta több hasadék és kürtő is megnyílt a területen, melyek ontják magukból a lávát. A kiömlő majd megszilárduló kőzet már több mint 1 négyzetkilométeres területet borít be.
https://www.idokep.hu/hirek/hatalmas-lavaszokokut-es-porordog
S.Varga Ilona | 2021. április 27.
Mesevilágom
Jobbnál jobb fotók és filmek a csodáról!
Képek itt, a linken: https://www.flickr.com/photos/tags/geldingadalahraun
Értékelés:
Még csinálnám egy darabig – Beszélgetés Ráday Mihállyal | 2021.
Beküldte kimarite -
A műemlékvédelem nem az a szakma vagy hivatás, amelyből nyugdíjba lehet menni. Ráday Mihály sem hagyta abba, amikor ott kellett hagynia a köztévét, az IPM hasábjain folytatta tovább, és folytatja ma is, közel a nyolcvanhoz. A cikkeket két kötetbe gyűjtő könyv kapcsán (https://konyvterasz.hu/szaz-epulet-ezer-tortenet/ ) beszélgettünk vele a Lánchíd felújításáról, a műemlékvédelem mai helyzetéről, ösztönző ötletekről és fájó hiányokról.
https://konyvterasz.hu/meg-csinalnam-egy-darabig-beszelgetes-raday-mihallyal/
Értékelés:
Egészséges táplálék = egészséges, hosszú élet
Beküldte 444tibi -
Kissé késve reagálok mert 99%-ban a szakmai bejegyzéseket olvasom.
Nem mintha az ilyen tárgyú írások kevésbé érdekelnének csak valahogy így jön ki lépés.
Az átlagéletkor mindig is sokkal kevesebb volt mint manapság.
Az hogy kirívó eseteket dokumenáltak, az csak a 'kivétel erősíti a szabályt tipikus esete.
Ilyenek voltak, vannak és lesznek is.
"De legyen, tegyük fel, mi mérgezzük magunkat, egészségtelenül élünk, sokkal rövidebb ideig, tiszta gáz, pusztul a világ. Csak akkor mondja meg már valaki, hogy mégis hogy a büdös francba lettünk ennyien? Mikor amikor én gyermek voltam, akkor még csak 3 milliárd körül volt a Föld lakossága. Nem kellett volna inkább tömeges fogyatkozásnak lenni?"
Erre a válasz pontosan ebben a témában van benne.
Azért vagyuk durván felszaporodva mert töredékére csökkent a gyermekhalandóság, és az élők életkora gyakorlatilag már a régi értelemben vett 2 generációra, sőt majdnem háromra tolódik ki.
vagyis az átlagos 35-45 év az már 80 felett van.
Európa, és az általánosságban nagyobb civilizációs fokkal rendelkező népcsoportoknál létrejött egy szinte automatikus szabályzás. Kevesebben vállalnak gyereket, akik vállalnak, azoknál is 1, vagy max. 2 gyermek születik. Pl. kis hazánk nemhogy szaporodna hanem bár igen lassó ütemben de fogy.
Akkor hol vannak a milliárdok, az embertömegek?
Nézzétek meg Kína és India 50 évvel ezelőtti népességét.
Nem guglizok csak fejből írom de a számok és az arányok kb. a helyükön vannak.
India. 300milliós volt, jelenleg 1,3milliárd körül vannak.
Kína 500 milliós népessége ma közelít a 2 milliárdhoz.
És miért is, mert eljut lassacskán hozzájuk is, a széles tömegekhez a kontrollált körülmények közötti, orvosi segítséggel vezetett szülés, a minimális orvosi ellátás, a tisztább környezet, a higiénikusabb életre törekvés.
Viszont ezekkel paralel nem csökken a gyermekek száma családonként.
Mivel a gyermekhalandósági mutatók drasztikusan javultak, az élők életkörülményei is, így ezekben az országokban az életkor is meredeken emelkedik, a népességgel együtt.
50 éve ezekben az országokban a családok 10 felett hoztak világra gyemeket, de a magas halandóság miatt csak 2-3 élte meg a felnőtt kort, és azt sem élvezték 60-80 évig hanem 45-50 éves korba elhaláloztak.
Ugyanez a tendencia volt egyébként még nem is olyan régen Európában és kis hazánkban is.
Én meglátásom szeint hamarosan újabb demográfiai robbanás várható, mégpedig Afrikában.
Mert ott ugyanez volt a szitu, csak kezdjük nekik kivinni a kórházakat, az orvosi ellátást, a higiénia feltételek rohamos javulását.
És nem ők kérték ezeket, mintahogy nem akartak autót, mobilt, infrastruktúrát. Elvoltak a kis világukba, boldogan éltek 40-50 évig míg meg nem haltak. Csak kivittük nekik a civilizációt.
Talán kemény szavak tőlem. De hogy közel járok az igazsághoz, abban biztos vagyok.
Értékelés:
Kamu volt a holdra szállás? | Érvek, ellenérvek
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=TG4RYzTwvDY
Az emberiség legnagyobb technikai csodájának tartják, hogy az ember 1969-ben megvetette lábát a Holdon, mégis a mai napig vannak, akik azt állítják, ez nem történt meg. Nézzük, hogy milyen rendkívül csekély valóságot alapozó indokok miatt gondolják sokan, hogy hazugság volt az egész! És lássuk, mi minden bizonyítja, hogy az emberiség egyik leghősiesebb törekvése valóban a történelemkönyvek meghatározó oldalaira illenek!
https://spacejunkie.hu/hir/urkutatas-magyarul-kamu-volt-a-holdra-szallas-40-2
Értékelés:
Elhunyt Jankovics Marcell, az MMA tiszteletbeli elnöke
Beküldte kimarite -
https://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/elhunyt-jankovics-marcell-az-mma-tiszteletbeli-elno-1
Értékelés:
Figyelem, holnapután vége a Google ingyenes képfeltöltésének
Beküldte kimarite -
Június 1-től lép életbe, az, amiről már tavaly írtunk, vagyis hogy eddig tartott a korlátlan tárhellyel bíró ingyenes Google fotótárhely.
Az eredeti minőség tárolására eddig sem állt rendelkezésre korlátlan tárhely, csak a butított verziókból lehetett bármennyit tárolni. Jövő keddtől már ezek is a rendelkezésre álló 15 GB-os ingyenes tárhelyet fogyasztják, igaz azt ígérték, hogy az eddig feltöltött fotók még nem számítják bele ebbe a 15 GB-ba. Ezzel együtt azt is bejelentették, hogy olyan újításokat terveznek, amikkel egyszerűbben lehet rendet tenni a fotók között, és gyorsan meg lehet találni az elmosódott képeket, a képernyőfotókat és az olyan felvételeket, amikre valószínűleg igazából nincs is szüksége az embernek.
Június 1 után a Google nem kínál megvásárlásra külön fotóknak szánt tárhelycsomagot, hanem egyben kezeli a szolgáltatásokat. A 15 GB ingyenes csomag után 100 GB-ot lehet vásárolni havi 690 vagy évi 6900 forintért, 1090 forintos havi vagy 10 900 forintos éves díjért 200 GB csomag, 3590 forintos havi vagy 35 900 forintos éves díjért pedig 2TB tárhelyet lehet majd vásárolni.
https://langolo.hu/google-foto-helyett/
Értékelés:
Boldog Gyermeknapot! (NBSZ NKI)
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=1z-EeYum73U
Nemzetközi gyermeknap
A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év legkülönbözőbb napjain. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban (1920. április 23.), majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben.
Gyermeknapi bélyeg (Fehéroroszország, 1997)
Egyetemes gyermeknap (Universal Children's Day)
Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta (836(IX). határozat), hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.
Magyarországon
Magyarországon az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot, ha nem is minden évben. Edelsheim-Gyulai Lipót egyesületi elnök egy 1909. évi beszédében elmondta, hogy 1906-ban 46, 1907-ben 612, 1908-ban pedig 2262 vidéki város és község vett részt a gyermeknap megünneplésében.
A húszas években vált rendszeressé, hogy május vagy június valamelyik napját gyermeknappá nevezték ki. 1931-től már egy egész hetet szenteltek a gyermekeknek, többnyire május első felében, mégpedig 1943-ig Nemzeti Gyermekhét néven. Ez 1944-ben nem került megrendezésre.
1945-ben júniusban, 1946-ban februárban, 1947-ben május 4-től tartottak gyermekhetet. 1948-ban már a kommunista párt befolyása alatt álló MNDSZ (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) rendezett Országos Gyermekhetet június 20. és 27. között.
1948. novemberében a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai tanácsülésén úgy határozott, hogy „a jövőben június hóban a világ minden olyan államában, ahol a Nemzetközi Nőszövetségnek szervezete van, gyermeknapot rendeznek, amely minden országban a politikai és gazdasági viszonyoknak megfelelően a gyermekek érdekeit fogja szolgálni. Az imperialisták befolyása alatt álló országokban a gyermeknap főtárgya a gyermekek kizsákmányolása elleni harc lesz, továbbá a gyermekek egészségvédelme és a tanulási lehetőségek megjavítása. A Szovjetunió asszonyai példát mutatnak az igazi hazaszeretetre, a békés építőmunka szeretetére való nevelésben.”
A fenti határozatnak megfelelően Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a Nemzetközi Gyermeknapot.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyermeknap
Értékelés:
A járdán parkolás szabályainak helyes értelmezése
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=-l_vsN_fqGs
A közúti közlekedés szabályai nem követték le az autóipari változásokat, így sokan akaratlanul is megszegik a járdán parkolás előírásait a szabadidő-autóikkal.
A parkolás az autósok egyik legnagyobb mumusa. Kezdőként maga a művelet okoz sok gondot, amit később felvált (vagy kiegészít) az általános parkolóhely-hiány miatti bosszankodás, meg aztán ott vannak a parkolási szabályok is, amelyek be nem tartása sokuknak okozott már bonyodalmat. Az kétségtelen, hogy sokan nincsenek velük tisztában, különösen igaz ez a járdán történő parkolásra, ami rendesen feladja a leckét az autósok egy részének.
Bővebben: https://telex.hu/belfold/2021/05/29/alapjarat-jardan-parkolas-suv-terepjaro-kresz-tilos
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
a közúti közlekedés szabályairól
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=97500001.KPM
Értékelés:
A jún. 10-én csütörtök déli részleges napfogyatkozás adatai
Beküldte kimarite -
A jún. 10-én csütörtök déli részleges napfogyatkozás adatai (kezdet, közép, vég és mértéke) bárhol a világon:
https://www.timeanddate.com/eclipse/map/2021-june-10
A térképpel oda kell navigálni, ahol tudni akarod, hogy mikor és milyen fázissal látszik a fogyi.
Értékelés:
Messier-objektumok...
Beküldte kimarite -
(TIT Posztoczky csillagászati ismeretterjesztő kurzus, Tata)
Charles Messier francia csillagász 1758 és 1782 között összeállított egy katalógust, amely a legfényesebb mélyégobjektumokat tartalmazza. A tavaszi időszakban, nagyjából március végén, április elején nyílik lehetőség arra, hogy egyetlen éjszakán felkeressük majdnem az összes Messier-objektumot. Idén a vírus helyzet miatt ezt nem tudtuk megkísérelni. Ezért virtuális Messier-maraton keretében keressük fel ezeket az objektumokat - most az utolsó harmaduk bemutatása következik az M77-től az M110-ig.
https://www.facebook.com/groups/1427169014177299/permalink/3217973055096877/
Értékelés:
Kvíz! Június 5-e a környezetvédelem világnapja!
Beküldte kimarite -
2015.06.05. | Kvíz
Az ENSZ 1972-ben tartotta első, “Ember és a bioszféra” című világkonferenciáját. A június 5-től 16-ig tartó konferencia résztvevői már az első évben megegyeztek abban, hogy a nyitónapot, azaz június 5-ét környezetvédelmi világnappá nyilvánítják. Azóta minden évben más országban és más mottóval szerveznek programokat a környezetért, tavaly például Barbadoson tartották a központi zöldünnepet, melynek mottója “A hangodat emeld fel, ne a tengerszintet!” volt.
https://kozepsuli.hu/kviz-junius-5-e-kornyezetvedelem-vilagnapja/
Értékelés:
Jankovics Marcell emlékére: ingyen nézhető Fehérlófia
Beküldte kimarite -
A Fehérlófiát minden idők legjobb ötven animációs filmje közé választották az 1984-ben Los-Angeles-ben megrendezett „animációs olimpián”. A 4K felbontású digitálisan felújított változat, mely a Filmio-n ingyenesen nézhető csütörtöktől vasárnap éjfélig,
https://filmio.hu/details?id=10831213&type=0&srcCarouselId=870
a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum igazgatóság és a Los Angeles-i Arbelos Film együttműködésében készült el 2019-ben. Ennek köszönhetően újra világszerte látható az egyetemes animáció történet kiemelkedő alkotása.
„A film különös, pszichedelikus látványvilágát erősíti, hogy a film grafikai tervezői (Jankovics Marcell, Richly Zsolt és Hegedűs László) a Fehérlófia figuráiban a klasszikus rajzanimációs eljárással szemben egy leginkább csak szerzői rövidfilmekben alkalmazott technikát alkalmaztak, amikor a karakterek körvonalát nem húzták ki fekete kontúrvonallal, így a mozgó figurák nem válnak el élesen a statikus hátterektől. Jankovics Marcell nagyívű animációs mozifilmje a magyar kultúra évszázados értékeinek egyedi átirata, amely az újrateremtés és a nemzeti identitást erősítő ismeretátadás gesztusával születtek” - olvasható a Filmarchívum blogján, ahol a rendezővel készült beszélgetés is megtekinthető.

https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/film/feherlofia-1
https://fidelio.hu/vizual/jankovics-marcell-emlekere-ingyenesen-megnezheto-a-feherlofia-163951.html
Értékelés:
Fakultatív tiltó jelzés?
Beküldte kimarite -
A Budapesti Fogaskerekű Vasút Városkút megállóhelyénél található Mátyás király úti, fénysorompóval biztosított közúti-vasúti átkelőhelyen az 54/64-es pályaszámú Fogas személygépkocsival ütközött össze.
A fénysorompó a közút felé tiltó jelzést adott, de ez az utóbbi időkben teljesen irreleváns az egyre nagyobb mellényű, kivagyi gépkocsivezetők számára.
Ne feledjétek, a Fogaskerekű Vasút átkelőhelyei épp úgy vasúti átkelőhelyek, mint egy nagyvasúti. Az, hogy a vonatok 10-15-20 km/h sebességgel közelítik meg az átjárókat, nem jelenti azt, hogy a tiltó jelzés fakultatív.
A Fogas járművezetőinek elmondása alapján a közlekedésrendészet igen sok jogosítványt vonhatnak be, vagy már a jelenlétükkel erősíthetnék a közlekedési fegyelmet a hegyvidéken.
https://www.facebook.com/groups/1958173221165917/permalink/2889773711339192/
[Budapest • HU] | HBweb
Értékelés:
A magnókazetta és az érzelmi szálak
Beküldte kimarite -
A magnókazetta egy önmagán túlmutató társadalmi jelenség. Túlhaladott technológia, hiszen a gyártás évekkel ezelőtt leállt és dominánssá vált a digitális hangrögzítés és zenehallgatás. Mégis a kazetta manapság is sok ember (főleg az X generációsok és esetleg az ő szüleik) szívét dobogtatja meg. A Facebook-on, illetve az apróhirdetési webhelyeken elképesztően magas árakon lehet hozzájutni eredeti, márkás kazettákhoz (főleg, ha az eredeti csomagolásban találhatók) és sokan csereberélnek régi kazettákat, felújíttatják a régi magnót, vagy éppen keresgélnek olyan típust, amit 30-40 éve nem vehettek meg... Vajon miért?
Részben erre a kérdésre is kerestük a választ és a magyar főváros VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca 11-ben található Hi-Fi boltban Benács Józseftől kaptunk is egy instant választ: a gyermekkori álmokat keresik sokan, amikor a kazettás magnókat keresgélnek az üzletben. Mint az egyszeri kislány, aki a nem túl jómódú családjában nem kaphatta meg a szép, színes ceruzákat és most, pár évtizeddel később, már nyugdíjasként veszi meg magának a 24 színű színes ceruza-készletet...
De sok más válasz is kiolvasható legutóbbi műsorunkból, ami a magnókazettákról, és a kazettás magnókról szólt újra, hiszen tavaly júliusban már volt egy kazettás műsorunk:
https://youtu.be/ombCJ0lFd9s
A műsorunk felvételében például 19 perc 35-nél kezdődik az a rész, amiben mutatunk olyan kazettás magnódecket is, amit idén dobott piacra a nagynevű gyártója:
https://www.youtube.com/watch?v=2625sktdmCE
Mit árul el tehát a társadalomról a kazettákhoz és a kazettás magnókhoz fűződő érzelmes, nosztalgikus viszony? Például azt, hogy a tinédzserkori élmények nem olyan könnyen meghaladható hatások, hiszen még a hanghordozókat is szeretjük. A magnókazetta ráadásul azt a fejlődést hozta több mint 50 évvel ezelőtt, hogy a hétköznapi ember is a kezébe kapott egy igazán hordozható hanghordozót, amire hangfelvételt készíthetett (pl. a családban a kisgyerek hangját rögzíteni, vagy éppen rádióműsort felvenni) - az összes technológiai hibája ellenére is rengeteg hangzó értéket sikerült így megmenteni az eltelt fél évszázadban.
A mi jóslatunk tehát az, hogy még sok évig visszhangzik majd a társadalomban a magnókazetta és a kazettás magnó világa, és így sokáig kerülnek elő még érdekességek.
https://posztmodem.blog.hu/2021/06/05/a_magnokazetta_es_az_erzelmi_szalak
Értékelés:
Hány embert bír el a Föld? – Attenborough (magyar felirattal)
Beküldte kimarite -
Hány embert bír el a Föld? – Attenborough teljes film a BOCS magyar feliratozásával
https://bocs.eu/david-attenborough-hany-embert-bir-el-a-fold-teljes-film/
https://climenews.com/hatarokat-attorve-a-kornyezetvedelmi-vilagnapon
Értékelés:
290 millio éves emberi lábnyomok ??
Beküldte lala -
Nem kifejezetten informatika, de szerintem érdekes és elgondolkodtató.:
https://avilagtitkai.com/articles/view/290-millio-eves-labnyomok-arulkod...
Értékelés:
2021. június 10.: Napfogyatkozás (VCSE)
Beküldte kimarite -
Mai napfogyatkozás közvetítése pl. itt: https://youtu.be/7S6dhT1voAo
Értékelés:
ISS: avagy mi történik a saláta palánták szomszédságában?
Beküldte kimarite -
https://soundcloud.com/parallaxispodcast/planeto_ep2
Mindig is foglakoztatott az a kérdés, hogy vajon tényleg őszinte-e a mosolyuk az űrhajósoknak, amikor zöld leveleket rágcsálnak a Nemzetközi Űrállomáson? Ennek eredtünk nyomába a Planetocast legújabb epizódjában. De, hogy elérkezzünk az űrsalátákhoz, több kérdést is körbejártunk.
A Nemzetközi Űrállomás több technikai kísérletnek is a helyszíne. Emlékezzünk csak a Pillére, amit még a mi Farkas Bercink használt dózismérésre! De a műszer több generációs rokonai megfordultak például Sally Ride, Charles Simonyi kezeiben is, hasznos adatokat szolgáltatva az űrhajósokat érő sugárzás mennyiségéről.
Idézzük csak fel az izmos egér hölgyeinket, mi is a legfőbb gond az űrmunka alatt? Az izom- és csonttömegünk elvesztése. Mit tudunk ez ellen tenni- ugyanis az egerek gyógyszere egyenlőre embernek nem alkalmas…
Tudjuk, hogy a házimacskák 26 hertz-en dorombolnak. Ez a frekvencia annyira alacsony, hogy csak egészen közelről észlelhető. Ám a csontok ezt a rezgést kártékony külső behatásként „értékelik”, és önmaguk megerősítésével reagálnak rá.
Tanulság? Az űrhajósok lábaira a hosszabb űrutazások alatt erősítsenek olyan orvosi műszereket, amik hasonló frekvencián sugároznak. Ha meg nincs még kész a szerkezet, hát vigyenek fel szőrös kollegákat, és a cicamicák majd egészségesre dorombolják őket, nemde?
https://parallaxis.blog.hu/2021/06/10/planeto_ep2#more16576172
Értékelés:
Személyre szabott, hirdetési célú nyomkövetés...
Beküldte kimarite -
A Google szigorítja adatvédelmi gyakorlatát, amely a tervek szerint megnehezíti majd az androidos alkalmazások számára azon felhasználók nyomon követését, akik elutasítják a személyre szabott hirdetések megjelenítését. A változás ─ ami várhatóan 2021. végén lép életbe ─ lényege, hogy a fejlesztők nem fognak tudni hozzáférni a készülékek egyedi hirdetési azonosítójához (Advertising ID), ami helyett egy nullákból álló karaktersorozatot kapnak válaszul, ha a felhasználó leiratkozott a személyre szabott hirdetésekről. A keresőóriás ezidáig is lehetővé tette a felhasználók számára, hogy korlátozzák a hirdetésekhez használt nyomkövetést, azonban elemzésekhez, és csalások felderítéséhez továbbra is felhasználták a begyűjtött adatokat. Mivel a változtatások alapján erre a jövőben nem lesz mód, a Google egy alternatív megoldást tervez bemutatni, várhatóan júliusban. A cég a fejlesztőknek azt javasolja, hogy térjenek vissza a saját azonosítók használatához, amit megtehetnek, amennyiben az adatgyűjtés szerepel az alkalmazás adatvédelmi irányelveiben, és a begyűjtött információkat a Fejlesztői terjesztési megállapodás (Developer Distribution Agreement) szerint,
https://play.google.com/about/developer-distribution-agreement.html#use
valamint a területileg hatályos adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezelik.
(thehackernews: https://thehackernews.com/2021/06/google-to-let-android-users-opt-out-to.html )
https://nki.gov.hu/it-biztonsag/hirek/a-google-vegre-szigorit-a-hirdetesi-celu-nyomkovetesen/
Értékelés:
15 egyetem alapította társaság: szabadalmi troll?
Beküldte kimarite -
Ez a szabadalmi kereskedelmi cég titokban tárgyalt 2018 óta . 2020 szeptemberében csendesen tőzsdére került, amikor a Kaliforniai Egyetem Regents engedélyezte az UC Berkeley és az UCLA két alapító tagját. Januárban a DOJ közölte , hogy nem vonja kétségbe a programot monopóliumellenes okokból.
A tudás megosztásához nincs szükség szabadalmakra, és azokkal való foglalkozás nettó veszteséget jelentett az amerikai egyetemek számára. Az egyetemeknek szélesebb körben át kell gondolniuk a műszaki transzfer irodáikat. Addig is az UC Regentsnek a lehető leghamarabb le kell mondania az engedélyezési megállapodásról. Más egyetemeknek is fontolóra kellene venniük ugyanezt. Azok számára a legtöbb hasznot nem a lakosság vagy akár az egyetemek, hanem az ügyvédek jelentik. A közérdek és az innováció szempontjából katasztrófa az, hogy az ország legjobb egyetemei szabadalmi troll műveletet végeznek.
Míg a nagyobb techcégek képesek elviselni a szabadalomigénylő per perének vagy kifizetésének költségeit, a kisebb újítóknak sokkal nagyobb terhet kell viselniük, arányosan. Ez azt jelenti, hogy ezen engedélyező szervezet megléte károsíthatja az innovációt és a versenyt. Amikor az adófizetők finanszírozzák a kutatást, a kutatás gyümölcseinek mindenki számára elérhetőnek kell lenniük.
Képzelje el ezt: korlátolt felelősségű társaság (LLC) jön létre, amelynek kizárólagos célja szabadalmak, köztük valószínűleg gyanús érvényességű gyenge minőségű szabadalmak megszerzése.
Ez az a fajta szervezet, amelyet az EFF bírál, mert gyenge szabadalmakkal pénzt préselnek ki a működő vállalatoktól, nem pedig saját termékeket gyártanak. Sajnos ez a leírás egy olyan vállalatra is vonatkozik, amelyet a 15 nagy kutatóegyetemből álló konzorcium épített fel.
Mivel 15 egyetem konzorciumot alakít ki az elektronikai és szoftver szabadalmak licencelésére, ez zűrzavar lesz az újítók számára, és rosszabb, drágább termékekhez vezet.
Ugyanezt a modellt követi a hírhedt Intellectual Ventures, egy nagy szabadalmi trollcég, amely 61 különböző egyetemet győzött meg, hogy legalább 470 különböző szabadalommal járuljanak hozzá szabadalmi készletéhez , ezzel megkísérelve pénzt keresni a szabadalmakból.
https://www.eff.org/deeplinks/2016/10/inside-intellectual-ventures-portfolio-nearly-500-university-patents
https://www.eff.org/deeplinks/2021/06/15-universities-have-formed-company-looks-lot-patent-troll
Értékelés:
Közlekedik a család
Beküldte kimarite -
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a rendőrséggel együttműködve az idei évben is megrendezésre kerül a Közlekedik a Család program, melynek az idei fődíja egy ŠKODA KAMIQ lesz.
2021. június 12-én 09.00 - 15.00 óra között Önt és Kedves Családját is várják Kollégáink Jászberényben az Állat-és Növénykertben a Jászberény, Fémnyomó út 3 szám alatt.
https://www.jasz-autohaz.hu/hirek/kozlekedik-a-csalad
Nemcsak itt, hanem országosan lesz:
-- versenykiírás: https://www.kozlekedikacsalad.hu/versenykiiras
-- helyszín keresése: https://kozlekedikacsalad.hu/helyszinek
Értékelés:
Motoros közlekedésbiztonsági nap június 25-én (Hungaroring)
Beküldte kimarite -
https://humdamotosafety.hu/ oldalon június 11-től lehet jelentkezni a HUMDA motoros rendezvényére. A rendezvényen négyszer egy-egy órás gyakorlati tréningen és kétszer egy órás elméleti előadáson vehetnek részt a jelentkezők, akik a gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével gyakorolhatják a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését. Az elméleti előadásokon pedig a közúti elsősegélynyújtásról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik.
AA rendezvényen való részvétel feltétele a megfelelő nyilatkozatok kitöltése és a koronavírus-járvánnyal összefüggő aktuális védekezési előírások betartása. A motoros közlekedésbiztonsági napon a balesetek jelentős részét okozó, összetettebb manővereket élesben is gyakorolhatják a résztvevők.
https://kreszvaltozas.hu/hir/motorozas-a-hungaroringen/
Értékelés:
Ukrajnában vannak olyan kórházak, ahol...
Beküldte kimarite -
a szülők otthagyhatják gyerekeiket - akikről valamiért nem tudnak gondoskodni - és ezzel talán túl sok baj nincs is, de az örökbefogadás lehetetlen. A szülők a havi állami „apanázs” miatt nem mondanak le a kórházakban hagyott gyermekekről, ami az örökbefogadás akadálya is... . A kórházakban nincs elég ápoló, az igazi megoldás a nevelőszülő lenne, ennek hiányában a gyermekek csak tengődnek.
A KEGYES kisfilmje Jókedvű Janóról. Felhívom a figyelmet, hogy vannak részek benne, melyek a nyugalom megzavarására alkalmasak, de ha valaki végig nézi, akkor amolyan "minden jó, ha vége jó"...
https://www.youtube.com/watch?v=d9Dw8SiLuas
"Elfelejtettek..."-adománygyűjtés kárpátaljai "elfelejtett" gyermekeknek
https://www.facebook.com/groups/1892445271026069
Értékelés:
A SpaceX következő küldetésén ismét...
Beküldte kimarite -
az Egyesült Államok Űrhaderejének (Space Force) megbízásából hajt végre indítást, ám első alkalommal kerül sor arra, hogy egy használt hordozórakétával hajthatják végre a startot ezen megbízónak. A Neil Armstrong nevét viselő GPS III SV05 műhold küldetésprofiljáról minden infót megtalálhattok a cikkben:
https://spacejunkie.hu/hir/spacex-us-gps-iii-sv05-kuldetes-profil-2
Értékelés:
A szigetszentmiklósi olajszennyezés... | tettes lefülelve!
Beküldte kimarite -
A szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy férfit a budapesti rendőrök. Védett úszólápot pusztított el az olaj. Csak a kárelhárítás többszáz milliós nagyságrendű. Videóinterjú a nyomozás vezetőivel.
Többezer liter olajszennyeződés került 2020. december elején Szigetszentmiklós csapadékvíz-gyűjtőjébe. A súlyos természeti károkat okozó bűncselekmény felderítése érdekében a BRFK-n külön nyomozócsoport alakult, Budapest rendőrfőkapitánya pedig kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
Mi is több cikkben beszámoltunk akkor az eseményekről:
Évek alatt regenerálódik a Soroksári Duna ág olajszennyezett nádasa
A kormány felelőssége is: Súlyos ökológiai csapás a ráckevei Duna-ágnál történt környezetszennyezés
Már 8.580.000.-Ft a dunai olajszennyező vérdíja
Eddig 370 milliót vitt el a szigetszentmiklósi olajszennyezés
A BRFK Nyomozó Főosztálya 2021. június 2-án előállította a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. Az eljárás szakértők bevonásával folytatódik. Budapest rendőrfőkapitánya a nyomravezetői díjat visszavonta.
Az ügy részleteiről a videóinterjúban számolt be dr. Dócs András r. ezredes, a BRFK Nyomozó Főosztály vezetője, és Bukovics Péter r. alezredes, a BRFK Vagyonvédelmi Osztály vezetője:
https://www.youtube.com/watch?v=pKLLyfUe-OA
https://greenfo.hu/hir/elfogtak-v-jozsefet-a-rackeve-soroksari-duna-olajszennyezojet/
Értékelés:
A Lánchíd állapota a lezárás, felújítás előtt
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=rL-Mdqh6gas
Üzembe helyezik a Lánchídnál a képeken látható függesztett állványzatot, amelyről elvégezhetők lesznek a hídszerkezet korrózióvédelmi munkái. Alkatrészeinek jelentős része egyedileg, kifejezetten a Lánchídhoz készült.
A mintegy 105 tonnányi alumíniumszerkezetet és a többi tartozékot is kézzel kellett a hídon a helyére vinni és beszerelni. A teljes alsó függesztett állványzat felülete 6550 négyzetméter. A függesztett állványzat építésénél
-- 4750 darab alumínium és
-- 720 darab fa pallót,
-- 470 rácsos tartót,
-- 940 darab függesztő rudat,
-- több mint 2 kilométernyi vízszintes és 600 folyóméternyi függőleges állványcsövet, valamint
-- mintegy 22 000 darab csavart használtak fel.
A teljes alsó függesztett állványzat építése április közepén kezdődött és a Lánchíd jövő szerdai lezárására fejeződik be.
https://www.facebook.com/bkkbudapest/posts/4267796696612119
Sokan megijedtek, hogy eltűnik a virágágyás a Lánchíd előtt, itt szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy maradnak a virágok. Átmenetileg bevonjuk a területet a forgalomba, hogy enyhítsük az autósok kellemetlenségeit. A felújítási munkálatok végével, nemcsak a Lánchíd, hanem a virágágyás is szebb lesz. Ha tájékozódni szeretnétek a Lánchíd munkálatairól, itt megtehetitek: https://lanchid.hu
Budapest, 2021. június 16. – Jelentős szakaszához ért a Széchenyi lánchíd felújításának folyamata. Június 16-án, szerdán hajnali négy órakor teljesen lezárták az átjárót és annak környezetét a gyalogos és közúti forgalom elől. Elindult a tényleges kivitelezés a munkaterületen: felmarták az aszfaltot a hídpályán, és leemelték a kandelábereket.
https://bkk.hu/hirek/2021/06/lanchid-felujitas-elindultak-a-tenyleges-kivitelezesi-munkak.6525/
Értékelés:
Emberi jogok...
Beküldte kimarite -
Kínában egy olyan új törvényt fogadtak el, amelynek a segítségével a külföldi társaságokat arra kényszerítenék, hogy válasszanak az ázsiai ország és a világ többi része között. A legtöbb helyi kirendeltséggel vagy leányvállalattal rendelkező cég még csak nem is tudja, hogy milyen változások jönnek a közeljövőben és mennyire veszélyessé válik a számukra a helyzet. A jogszabály összesen 16 cikkelyt tartalmaz és a 12. kimondja, hogy egy külföldi vállalkozás nem ítélheti el a Kínában megvalósított emberi jogi jogsértéseket. Azt a céget pedig, amelyik támogatja az Amerikai Egyesült Államok Kína elleni szankcióit egyszerűen bíróság elé állítják és megbüntetik.
Wang Jiangyu, a Hongkongi Egyetem jogi professzora kijelentette, hogy korábban Kínának nem volt sem gazdasági hatalma, sem politikai akarata arra, hogy legális eszközökkel lépjen fel az amerikai szankciókkal szemben. Most viszont mind a kettő rendelkezésre áll. A legjobb lehetőség az együttműködés lenne, de arra az USA nem hajlandó. Így marad a második legjobb opció: a megtorlás.
https://m.sg.hu/cikk.php?cid=145928
Értékelés:
Közel 20 másodpercig ragyogott az égen egy tűzgömb
Beküldte kimarite -
50 000 km/h-s sebességgel csapódott a légkörünkbe egy szikladarab Spanyolország déli része fölött.
Hatalmas tűzgömb száguldott át az égen még hétfő késő este (június 14-én), helyi idő szerint 23 óra 33 perckor Spanyolország déli része fölött. Ez a szikladarab a számítások szerint nagyjából 50 000 km/h-s sebességgel érhette el a Föld légkörét, és Málaga tartománytól délnyugatra vált láthatóvá, mikor felizzott.
A légkörben száguldva nagyjából 20 másodpercig volt látható,
majd Sevilla tartomány keleti része fölött körülbelül 38 km-es magasságban elhalványult. A tűzgömb dél-délnyugat felől észak-északkelet felé haladt az égen. A bolidát sok lakos látta Sevilla, Málaga és Cádiz tartományokban.
A látványos jelenséget minden bizonnyal a Földre potánciálisan veszélyes, a 2004HW nevet viselő aszteroida okozhatta, amelyhez tartozó kisebb szikladarab léphetett be a légkörünkbe.
https://www.youtube.com/watch?v=ASnLydyCVHI
https://www.idokep.hu/hirek/kozel-20-masodpercig-ragyogott-az-egen-egy-tuzgomb
Értékelés:
In Memoriam Lázár Ervin - Oszk
Beküldte kimarite -
Lázár Ervin hősei, a - kevésbé ismert - Káposztaszakértő (Aromo) és a többiek:
http://mek.oszk.hu/kiallitas/lazar/html/mesek_bemutatkozunk.htm
Értékelés:
„Az égvilágon semmi más nem érdekelt, csak a madarak”
Beküldte kimarite -
Egy különleges születésnapról szeretnénk megemlékezni! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy több tízezer ember köszönheti a természet iránti rajongását Schmidt Egonnak, aki 2021. június 16-án ünnepelte 90. születésnapját! Schmidt Egonnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is sokat köszönhet, hiszen az egyesület alapító tagja volt, jelenleg is tiszteletbeli elnöke.
Szeretettel köszöntjük Egon bácsit születésnapja alkalmából!
https://www.facebook.com/madartaniegyesulet/posts/10159060978416391
Schmidt Egon író és ismeretterjesztő tevékenységéért számos elismerésben részesült, 2009-ben Kossuth-díjat kapott, de róla is elneveztek már egy díjat, legutóbb pedig május végén ő kapta a Velencei-tóért díjat. A tó környékének madárvilágát nála jobban kevesen ismerik, az itt szerzett madarászélményeiről Kócsagok birodalma címmel nagysikerű könyvet is írt. Mi is itt kezdjük a beszélgetést, és ahogy élményeiről mesél, pár perc múlva már nem a telefonvonal két végén ülünk, hanem képzeletben ott, a nádas szélén várjuk a hajnalt.
https://www.turistamagazin.hu/hir/madarakrol-mindenkinek-schmidt-egonnal-beszelgettunk
Értékelés:
Kánikula mindenhol
Beküldte kimarite -
Európa nyelvi gazdagsága megmutatkozik a különböző szólásokban és mondásokban – egy-egy dologra számtalan különböző, de nagyon szemléletes idióma él. Akire a dán azt mondja, hogy nem a legélesebb kés a fiókban, annak a németeknél nincs minden csészéje a szekrényben. Amíg a magyar veszett fejsze nyeléről beszél, a francia a megfőtt répákról… :-) Korábban többször gyűjtöttünk már hasonlókat, most a forró időjárás kapcsán annak néztünk utána, a tikkasztó hőségben mit mondanak az európai országok lakói.
A kánikula szót, vagy annak helyi megfelelőjét a legtöbb országban használják. Ez ugyanis a latin canicula szóból ered, amelyben pedig a latin ’canis’-t találhatjuk, nem véletlenül: az ókori Rómában a Nagy Kutya (Canis Maioris) csillagkép legfényesebb csillaga, a Szíriusz (latin nevén Canicula, azaz kiskutya) feltűnése az égbolton a nyári hőség kezdetét jelezte. Ez tehát közös (olaszul például canicola, franciául canicule, a németeknél ez a Hundstage, az angoloknál pedig a dog days), mutatjuk viszont, hogy mi különbözik:
https://europapont.blog.hu/2019/08/29/forrosag_europa_idiomak
Értékelés:
Új vámkezelési szabályok 2021. július 1-től
Beküldte kimarite -
Postai vámügynöki szolgáltatás
Díjtáblázatok és részletek: https://www.posta.hu/vam2021
A Posta felkészült a jogszabályváltozásra: biztosítjuk az ugrásszerűen megnövekedő vámkezeléseket támogató infrastruktúrát, jelentős mértékű informatikai fejlesztést és logisztikai kapacitásbővítést hajtottunk végre, továbbá növeltük a vámkezelések elvégzéséhez szükséges dolgozói létszámot. Arra törekszünk, hogy a vámeljárási folyamat automatikus és minél gyorsabb legyen!
A postai vámügynöki szolgáltatás további díjtételeit tartalmazó díjszabást itt találod:
https://www.posta.hu/static/internet/download/VAM_dijak-dijszabas.pdf
A díjtáblázat a 2021. július 1-jétől érvényes, áfával növelt szolgáltatási díjakat tartalmazza, melyek Ft-ban értendők. A mindenkor érvényes szolgáltatási díjakat, az áfa mértékét, és a vámügynöki szolgáltatás részletes igénybevételi feltételeit „A postai szolgáltatások Általános Szerződési Feltételeiben” részletezzük.
A legfontosabb változások:
-- 2021. július 1-jétől az Európai Unió valamennyi országában, így Magyarországon is megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége. Egységesen valamennyi 150 eurónál alacsonyabb értékű áru után áfát kell fizetni.
-- Az Európai Unióba érkező, árutartalmú küldeményekre minden esetben vám-árunyilatkozatot kell benyújtani.
-- A Magyar Posta a 150 euró érték alatti áru tartalmú küldemények vámkezelését, vám elé állítását jogszabályi felhatalmazás alapján a NAV-val közösen kialakított speciális vámkezelési eljárás keretében, automatikusan végzi. A vámkezelés külön címzetti megbízás nélkül történik, gyorsítva és egyszerűsítve a 3. országból származó, áru tartamú küldemények vám elé állítását.
-- A magánszemélyeknek érkező küldeményeknél a postai vámügynöki szolgáltatás díja sávosra változik. Az új folyamatban elsődlegesen az online fizetést javasoljuk, amelyhez díjelőny is társul!
Értékelés:
Új fúziós reaktor épül Nagy-Britanniában, ...
Beküldte kimarite -
amely óriásmágnesek nélkül működik majd
A General Fusion Culhamban felépülő kísérleti tokamakjához a brit kormány biztosítja a finanszírozást, de a 2025-re ígért erőmű még csak prototípus lesz, amelyben a plazmagyűrűs-dugattyús technológiát tesztelik. A kezdeti cél, hogy elérjék a 150 millió fokos hőmérsékletet, ami bizonyíthatja, hogy a jövőben a teljes méretű, végleges erőműben is megfelelő körülményeket tudnak majd teremteni a fúziós reakciók beindításához. Ha a kísérlet sikerrel jár, a valódi reaktor építése is megkezdődhet valamikor az évtized végén.
Forrás: Sciencemag | https://www.sciencemag.org/news/2021/06/plans-unveiled-private-uk-fusion-reactor-powered-smoke-rings-and-pneumatic-pistons
https://raketa.hu/uj-fuzios-reaktor-epul-nagy-britanniaban-amely-oriasmagnesek-nelkul-mukodik-majd
Értékelés:
Kínában csak azok mehetnek be a munkahelyükre, akik mosolyognak
Beküldte kimarite -
A Financial Times cikke azt járta egyébként körbe, hogy Kínában ijesztő mértéket öltött a munkavállalóik megfigyelése a mesterséges intelligencia és az algoritmusok segítségével. Az teljesen bevett szokás már, hogy figyelik, hogy ki melyik programot mennyi ideig használja a számítógépén, de a kamerák azt is naplózzák, hogy ki milyen hosszú ebédszünetet tart, meddig és hányszor volt a mosdóban, sőt a munkahelyen kívüli mozgásukat is követik a mobilra telepített alkalmazásokkal.
Nem vették el az algoritmusok az emberek munkáját, csak ezekkel akarják a végletekig növelni a termelékenységet.
A példában említett mosolyfelismerőt például már tavaly óta használják, de az pontosan jól mutatja, hogy mennyire fel sem tűnik már ez a fajta megfigyelés, hogy csak most lett belőle ügy. És nem csak Kínában számítanak az ilyen jellegű megfigyelések egyre elfogadottabbnak. A cikk emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok vagy Anglia sem sokkal különb. Példának az Amazon munkagyakorlatát hozzák, ami több szervezet szerint már kizsigerelő, de máshol is bevett szokás, hogy a dolgozók termelékenységét algoritmusok rangsorolják, és határozzák meg, hogy kitől mi az elvárás, hogyan lehet szép lassan egyre több terhet rápakolni a munkavállalókra.
Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy ez kifejezetten a fizikai munkát végző embereket érinti, hiszen egyre több nagy irodai szoftvergyártó áll elő olyan megoldásokkal, amikkel mérni tudják a dolgozók teljesítményét, és ahogyan egyre népszerűbb az otthonról végezhető munka, úgy egyre több cégvezető él is azzal a lehetőséggel, hogy megnézze, hogy percre pontosan mennyit töltött a munkavállaló tényleges munkával. Vagyis a mosolyfelismerő kamera a legkisebb gond, viszont talán ez hívja fel a leglátványosabban a figyelmet, hogy a gépek nem elvették a munkát, hanem azonnal a főnökeink lettek.
https://langolo.hu/kinaban-csak-azok-mehetnek-be-a-munkahelyukre-akik-mosolyognak/
Értékelés:
Mesék éjszakája - országos | Metamorphoses Meseterápiás Egy.
Beküldte kimarite -
A Metamorphoses Meseterápiás Egyesület idén is megrendezi a Mesék éjszakáját. A program célja, hogy a történelmi Magyarország területein egyszerre lobbanjanak fel a mese lángjai.
https://pompasnapok.blog.hu/2021/06/14/ismet_lesz_mesek_ejszakaja_az_orszag_szamos_pontjan
Sopron is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Városunkban június 26-án este nyolc órakor kezdődik a Mesék felnőtteknek elnevezésű program az Erdészeti Múzeum udvarán. Mesét Hajdú Ildikó mond, Bognár Szilvia énekel, lanton, kobzon Róka Szabolcs játszik. A szervezők minden olyan érdeklődőt szeretettel várnak, akit érdekel a meseterápia, a közösségi mesemondás hagyományának felélesztése és terjesztése.
A rendezvénysorozatnak immár hagyománya van, 2019-ben több mint 50 mesemondó több mint 100 meséje hangzott el élőszóban a világ mesekincséből 3 országban, több mint 16 helyszínen, sokaknak: gyerekeknek, felnőtteknek.
A soproni programról Hajdú Ildikó szervező elmondta: az est folyamán szó lesz a Napról és a Holdról, férfiről és nőről, az őket összekapcsoló csodákról. Az archaikus ember megoldásokat keresett az őt szorongató helyzetekre, és ezeket történetekbe zárta. Ezekről a tapasztalatról szólnak a mesék. A dalok és a mesék utat mutatnak a visszafordíthatalan helyzetek megoldásához. Inget, bőrt kellene cserélni, rózsát választani, Nap utját járni, négyszegletű tüzet rakni... ezen az estén erre hívjuk a kedves vándorokat, hogy aztán megerősödve tovább járhassák saját útjukat.
https://www.sopronmedia.hu/cikkek/sopronban-is-lesz-mesek-ejszakaja
Értékelés:
Több mint 5 tonna hulladék gyűlt össze a II. Tisza-tavi PET Kupá
Beküldte kimarite -
https://petkupa.hu/hu_HU/ii-tisza-tavi-kupa-zaro
22.06.2021.-en küldtek pár tonna szemetet:
https://www.facebook.com/petkupa/posts/1964578897024322
Figyelem, figyelem, a PET Kupa Konténert keres!
Túl régóta áll nálad? A csücske rozsdásodik? Már csak a kutya pisálja oldalba? Ne hagyd, hogy konténered az enyészet martaléka legyen! Inkább add nekünk, még becsomagolni sem kell!
Fizetni nem tudunk, de, ha nekünk adod, felújítjuk, vigyázni fogunk rá, bejárjuk vele Tiszát, Dunát, hét határt.
https://www.facebook.com/petkupa/posts/1964578897024322
Értékelés:
Dunán a Tiszáért
Beküldte kimarite -
Klaudia az április óta tartó út során a PET Kupának gyűjt, amely támogatásból anyahajónk, a PETényi felújítását finanszírozzuk. Nem tudunk elég hálásak lenni neki azért, hogy minket választott!
91%-on áll a gyűjtés az Adjukössze.hu felületén és már csak 7 nap van hátra. Ez azt jelenti, hogy már csak 32.402 Ft hiányzik!
Segítsetek, hogy a sok kicsiből egy szép, megújult PETényi születhessen! Köszönjük!
https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/dunan-a-tiszaert-on-the-danube-for-the-tisza-2249
Palackra magyar, valamit visz a víz: a Tiszán az utóbbi években rendszeressé vált az áradásokat kísérő PET palack árhullám
http://autovezetes.network.hu/video/fenntarthato_fejlodes_kozlekedes_kornyezet_/palackra_magyar_valamit_visz_a_viz_a_tiszan_az_utobbi_evekben_rendszeresse_valt_az_aradasokat_kisero_pet_palack_arhullam
Értékelés:
Még egy kört mindenkinek (Druk) | dán filmdráma
Beküldte kimarite -
Jó a történet, a rendező, a szereplők szintúgy: https://port.hu/adatlap/film/mozi/meg-egy-kort-mindenkinek-druk/movie-22...
Értékelés:
Teljesen felhagyott a fosszilis energia védelmével az IEA
Beküldte kimarite -
Nemzetközi Energia Ügynökség | 2021-06-03
Az új szénbányák nyitását azonnal (tehát most, 2021-ben) be kell szüntetni, nem épülhetnek új szenes erőművek, és új olaj- és gázkitermelés sem indulhat azon túl, ahol már megszületett a beruházási döntés, ha tartani szeretnénk magunkat a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott másfél fokos célhoz. Tíz évvel ezelőtt a legradikálisabb civil szervezetek közül is csak kevesen mertek olyan intézkedéseket sürgetni, amiket legfrissebb jelentésében a Nemzetközi Energia Ügynökség fogalmazott meg.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) a világ legbefolyásosabb energetikával foglalkozó nemzetközi szervezete – az OECD országok kormányközi szervezetként az 1973-as olajválságra reagálva hozták létre. Jelentéseire energetikai szereplők piaci döntéseiket, a kormányzati szereplők pedig energiapolitikájukat alapozzák. Éppen emiatt sok kritika érte a múltban az IEA-t civil szervezetek részéről amiatt, hogy az általa évente közzétett World Energy Outlook jelentésekben bemutatott jövőképek nem voltak elég ambiciózusak klímavédelmi szempontból.
Május 18-án azonban a szervezet egy olyan különjelentést tett közzé, amelyet nyugodtan hívhatunk radikálisnak. Néhány negatív kritika mellett általános lelkesedés fogadta a jelentést a klímaszakértők körében is. (Eközben a dekarbonizációs célok iránt kevésbé elkötelezett országok részéről némi tiltakozás és felháborodás is kísérte a jelentést, még olyan fejlett országok is, mint Japán és Ausztrália kijelentették például, hogy továbbra sem függesztik fel a fosszilis beruházásaikat.)
A tágabb értelemben vett energiaszektor (ide tartozik minden fosszilis tüzelőanyag égetése, függetlenül attól, hogy ez erőművekben, otthonainkban vagy gépjárműveinkben történik) a kibocsátások kb. háromnegyedéért felelős, ezért ezeknek a kibocsátásoknak a nullára csökkentése 2050-ig elengedhetetlen ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban vállalt másfél fokos cél tartható legyen. Az elmúlt évben gyorsan nőtt azon országok száma, melyek vállalták a nettó nulla kibocsátás elérését 30 éven belül (köztük hazánk is). Jelenleg ezek a vállalások lefedik a globális szén-dioxid kibocsátás mintegy 70%-át. Ez hatalmas előrelépés, ugyanakkor a vállalások eléréséhez szükséges intézkedések még nincsenek elfogadva, illetve még az eddigi vállalások sikeres teljesítése esetén is mintegy 22 milliárd tonna szén-dioxid kibocsátás maradna 2050-re éves szinten (nem beszélve arról, hogy a vállalások vonatkozásában sok ország „kreatív könyveléssel” próbál trükközni).
Elméletileg több lehetséges kibocsátási pálya létezik, amellyel 2050-re elérhető a nulla kibocsátás az energiaszektorban. A jelentés ezek közül egyetlen lehetséges forgatókönyvet mutat be, ami összeegyeztethető a másfél fokos célkitűzéssel.
https://masfelfok.hu/2021/06/03/teljesen-felhagyott-a-fosszilis-energia-vedelmevel-a-nemzetkozi-energia-ugynokseg/
Értékelés:
Életigenlők - Bólints rá! - Kollár-Klemencz László (petíció)
Beküldte kimarite -
„Fel kell ismerni, hogy a természet nélkül nem létezhetünk mi sem. A természet mi magunk is vagyunk, a családom, a barátaim, mindannyian…, mikor a természetre vigyázunk, önmagunkra vigyázunk.”
Írd alá a Magyar Természetvédők Szövetsége Életigenlő társadalmat és gazdaságot! petícióját és csatlakozz az Életigenlők közösségéhez!
https://mtvsz.hu/eletigenlo
További olvasmány: a Magyar Természetvédők Szövetsége különböző szakterületeket érintő javaslatai a fenntarthatóság irányába
https://mtvsz.hu/eletigenlo-tarsadalmat-es-gazdasagot-elso-szaz-alairo
https://mtvsz.hu/eletigenlo-tarsadalmat-es-gazdasagot-peticiot-tamogato-szervezetek-listaja
Nézd meg a többi lejátszási listán szereplő videót!
https://www.youtube.com/watch?v=ORczBJrmtcM&list=PLxnNfmwwGudeBh-ue7rwNC7lM9xjK8FuX
https://www.youtube.com/watch?v=h95xlNf2pTo&list=PLxnNfmwwGudeLO-YWFrsAQmz6IOyAh9Ud
https://www.youtube.com/watch?v=De_-Od3d5nA&list=PLxnNfmwwGudc30Zs9thYPHtdh9Ypz2XeS
Értékelés:
Egymással kommunikáló drónok nyertek idén...
Beküldte kimarite -
az ELTE Innovatív Kutatói díján | 2021. július. 02.
2021-ben az ELTE TTK Biológiai Fizikai Tanszékhez kötődő kutatócsoport nyerte el az ELTE díját. A biológia, fizika és robotika területein dolgozó kutatók az élőlények csoportos döntéshozatali mechanizmusait vizsgálták, majd ez alapján önszerveződő, egymással kommunikáló drónokat építettek.
Ha drónokról van szó, a legtöbb embernek elsőre az Amazon csomagszállítói ugranak be, pedig drónokat nem csak erre használnak. Az ELTE Természettudományi Karának kutatói - akik idén megkapták az ELTE Innovatív Kutatója díjat - most egy teljesen más megközelítésben használták őket – írta meg az egyetem.
https://www.elte.hu/content/dronrajok-letrehozoi-kaptak-az-elte-innovativ-kutatoja-dijat.t.23755
A kutatók (többek között) a madarak viselkedését és csoportos döntéseit vizsgálták, ehhez pedig egymással kommunikáló drónokat építettek. Méghozzá olyanokat, amelyek nagyobb rajokban repülnek, és ha kell, az akadályokat is elkerülik, akárcsak a madarak. Például így:
https://www.youtube.com/watch?v=L70Va9im84Y
https://eduline.hu/felsooktatas/20210702_Innovacios_dijat_kaptak_az_ELTE_dronjai_video
Értékelés:
Ősi kínai hagyományok és lassú hétköznapok
Beküldte kimarite -
Li Ziqi videói egy nyugodt, lassú, vidéki életet mutatnak be, ősi kínai hagyományokat elevenítenek meg. Láthatjuk, hogyan termeli meg és dolgozza fel az élelmiszereket, hogyan festi és varrja ruháit, készíti bútorait. Videóiban kevés a beszéd, de ez így is van jól. A képsorok mindent elmondanak.
Ebben a videóban például végigkövethetjük a rizs, a sütőtök és a földimogyoró útját a vetéstől a betakarításon át egészen az asztalra kerülésig: https://www.youtube.com/watch?v=rJSZfrJFluw
Érdemes megfontolni, hogy mit vihetünk magunkkal Li Ziqi videóiból. ...
https://tudaton.hu/osi-kinai-hagyomanyok/
Értékelés:
Az autóval fényképezkedés művészete (Fortepan)
Beküldte kimarite -
Autó és gazdája: a privát felvételek megszokott, bevett párosa. A képeken igéző tekintetű barátnők, őszinte örömmel mosolygó feleségek, tréfálkozó barátok is feltűnnek, a kocsik hangsúlyos jelenléte azonban mindig megkérdőjelezhetetlen. De vajon mi mindenre gondolhattak az elmúlt száz évben mindazok, akiket az autójuk társaságában örökített meg a kamera.
https://hetifortepan.capacenter.hu/negykereku-csaladtagok/
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte lala -
Nesze neked klímavédelem ! :( https://g7.hu/vilag/20210707/egyre-csak-dragul-a-melegben-a-halalra-itel...
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte 444tibi -
És ez egyelőre fokozódik mert a "bölcs" döntések és a köznép nyomásának hatására állnak le az atomerőművek.
A megújulók a termelés esetlegessége és megbízhatatlansága miatt, és a tárolás jelenlegi megoldatlansága miatt csak kisegítőnek jók jelen pillanatban.
Marad még jó darabig a fosszilis, szén és kőolaj alapú energiatermelés.
Vagy drasztikus felhasználó oldali csökkentés de ehhez vissza kéne költözni barlangokba és radikálisn csökkenteni a fogyaszói társadalomnak nevezett életformát.
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte samli -
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte 444tibi -
Nem, dehogy de mondj alternatívát, vagy megoldást helyette.
A világ energiatermelésének majdnem a negyedét adják. Hogyan váltod ezt ki?
Idézek,
A világban 449 működő atomreaktort tartanak nyilván, ezek elektromos áramtermelő összkapacitása 398,89 gigawatt (GWe). Az épülő atomreaktorok száma: 52.
Forrás, 2019, https://novekedes.hu/elemzesek/europa-helye-a-vilag-atomenergia-iparaban
Gondolom nem abban nem értünk egyet hogy erősen vissza kéne venni a civilizáció fogyasztásából.
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte samli -
Értékelés:
Nikon világverseny 100 legjobb mikrofotójából kettő volt az övé
Beküldte kimarite -
Ma is minden szabadidejét hol kedvtelésből, hol megbízásból a terepen tölti. De vajon hogy lett profi rovarfotós és bogarász Rahmé Nikola? Erről is mesél, no meg az is kiderül a színes beszélgetésből, hogy miért színpompásak festékanyag nélkül is a rovarok? Hogy miként eredt az Európai nyelesszemű legyek nyomába Makó környékén, hogy mi az a fókuszsorozatos fotózás, és miként lehet hernyóval fókuszba csalni a futrinkákat.
https://soundcloud.com/user-994727764/szenvedelye-a-megtalalas-rahme-nikola-rovarfotos
https://greenfo.hu/hir/szenvedelye-a-megtalalas-rahme-nikola-rovarfotos/
( ha van 500 vagy 1000 forintod egyszer, esetleg havonta Greenfo támogatására, legyél jószívű! )
Lásd még:
Rahmé Nikola bogaras napjai
https://www.flickr.com/people/eurythyrea/
Szemtől szemben egy ugrópókkal
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte 444tibi -
Engedj meg egy talan béna hasonlatot. Elkezded verni a tamtamot, elmesz a polgarmesterhez, az.atyauristenhez hogy csinaljanak egy gyalogatkelo helyet a hazatok ele az uttestre mert az utobbi 100 evben elutottek ott egy embert. Lesznek kovetoid, lassan az egesz haz minden lakoja orditja skandalva hogy Zebrat akarunk!!
Csak sem te se a tobbiek nem tudjak hogy ehhez igen komoly elokeszuletek kellenek. Megfelelo jarda es akadalymemtes.kialakitas, a zebra ketoldalara erosebb fenyu tervilagito.fenyforrasok, elotte elojelzo tabla, fel kell tuntetni a kerulet kozuti rajz halozatan, utana karban kell tartani, es meg sok dolog. Te es Zebrat akarunk! tomeg ezeket nem tudja. Ti csak anniyt lattok hogy felfestenek 5 feher csikot es gozotok sincs micsoda hattermunka van egy zebra mogott.
Ugyanez van nagyban a megujulo es zold(nek hitt) energiak hivoinel. Nagyreszuknek halvany lila fogalma nincs, ha felkapcsolja otthon a lampat, micsoda irgalmatlan meretu infrastruktura es munka van emogott. Csak azt hajtogatjak, Le az atommal, le a fosszilis koalajjal, vesszen a foldgaz, pusztuljon a szén, ÉLJEN a napelem, villanyautot mindenhova!!!
Es ha ez holnapra esetleg igy lenne, ok lennenek a leginkabb megsertodve hogy hoppá!! Nincs villany...! Mert abszolut nem tudjak hogy a nuklaris eromuveket nem lehet 2 perc alatt bezarni mert ezek, es keves vizeromu adja stabil alapot az aramszolgaltatashoz, a meg mukodo szeneromuvek a az elore tervezheto tartalekok es a gyors reagalasu gazeromuvek adjak az azonnali korrekcios lehetoseget pillanatnyi tulfogyasztasnal. Ha barmelyiket kivesszuk a sorbol, a folyamat, azaz az energiaszolgaltatas osszedol. A megujulok nagyon sokat termelnek de nem allandok, nem tervezhetok. Es ez a nagyon nagy pazarlas. Miert? Mert gondolj bele, tegyuk fel hogy annyi napelemunk van hogy ellatja Magyarorszagot. Es emellett UGYANEKKORA kapacitasu atom, fosszilis kell tartalekba, azonnal indithatoan, melegen startra keszen felfutve mint amennyi a napelem. Mert ha nem, akkor egy atvonulo felho agyonvavja az egesz orszagot, sot beborithatja a kornyezo orszagokat is energetikailag mert onnan igyekeznenk azonnal potolni a kieso hianyt. Erre meg ratesz egy lapattal a novekvo elektromos automennyiseg. Igy mar garantalt a energetika azonnali bedolese.
En is tamogatom az atom es a fosszilis csokkenteset. Csak perpill ez lehetetlen, es ennek megvalositasa gyerekcipobe jar addig amig a megujulok altal termelt energiat nem leszunk kepesek tarolni. Es ehhez a jelenlegi legkorszerubb litiumos tarolas is keves, a gravitacios es viztarozos megoldasok kiskapacitasuak es irgalmatlan meretu helyi okokatasztrofaval, epitkezessel jarnak, a hidrogenmotorok az egesz folyamatot figyelembe veve a legrosszabb hatasfokuak, a lendkerekes es egyeb ilyen jatekszer tarolok nagyon kicsik.
Varom a javaslatodat alternativ energia eloallitasa es nagylepteku tarolas ugyeben. Tehat a velemenyed, a "Be kell zarni az atomeromuveket!" helyett kernek valami megoldassal elorukkolni. Vagy oke, bezarjuk oket holnap, es Te es es a hozzad hasonlokat valloak elviselik hogy az eddigi 99,99%-os, 24 oras rendelkezesre allas es aramszolgaltatas megszunik es esetleges, napi 10-12 orara redukalodik, es ez is teljesen random, kiszamithatalan lesz, a mostani árnál 5x dragabban. Ez esetben boritekolom hogy azonnal, garantaltan vilagszinten polgarhaboru fog kitorni ahol agyonverik a zoldeket. Ha igy jo lesz akkor hajra.
Eszerveket vetettem papirra, ez az en meglatasom, termeszetesen tevedhetek. De nem tartom valoszinunek hogy nagyot tevednek.
Tisztelettel Tordai Tibor
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte lala -
A kínaiak elég jól haladnak a kifejlesztésével, - csak remélhetjük hogy nem futnak ki a hátralévő
- valószínű nem is olyan sok időből.
Mert a káros folyamatok önfenntartóvá / sőt, öngerjesztővé válhatnak - és azt már nem állítja
meg senki és semmi - a naprendszeren belül létrejön egy másik Marshoz hasonlító bolygó.
Alleluja !
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte kimarite -
Csak sem te se a tobbiek nem tudjak hogy ehhez igen komoly elokeszuletek kellenek. Megfelelo jarda es akadalymemtes.kialakitas, a zebra ketoldalara erosebb fenyu tervilagito.fenyforrasok, elotte elojelzo tabla, fel kell tuntetni a kerulet kozuti rajz halozatan, utana karban kell tartani, es meg sok dolog. Te es Zebrat akarunk! tomeg ezeket nem tudja. Ti csak anniyt lattok hogy felfestenek 5 feher csikot es gozotok sincs micsoda hattermunka van egy zebra mogott.
Ezzel a felfogással az a probléma ;), hogyha „a nép” szeretne valamit, akkor a választott képviselők - jó esetben - meghallgatják (legyünk optimisták, mert azok vagyunk, tehát: igen), és a kivitelezés az kizárólag utóbbiak feladata, természetesen folyamatos egyeztetéssel, lakossági fórumokkal például. :)
A szén, a földgáz, a kőolaj (fosszilis) ki fog fogyni vagy nagyon megdrágul a kitermelés, és ennek árát a végfelhasználók fizetik ki, ami nem lesz jó. Előre kell gondolkodni, és ez van most. A fúziós energia kísérleti fázisban (példa): https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BAzi%C3%B3s_reaktor
Ha nincs megoldás, attól még az elvi lehetőségekre gyakorlati kivitelezésére lehet fókuszálni, és kisebb eredményeket elérni a fosszilisek kiváltásában. Ezt csinálja például az EU, utakat keres. De már nagyon régóta kapunk a társasházak felújítására támogatást/hitelt, és az önkormányzati épületekre ment el (tény) régebben. Szinte ugyanez köszön vissza a hírben - mai hír a Portfolio.hu-n - hogy zöldmezős hitel lesz elérhető nemsokára. És sajnos, az a kérdés, hogy hova ... azaz zöldterületekre, védett területekre? Mint ahogy, a Vár alá például „szőlő parcella” kerülne az árnyat adó, azaz hasznot hozó fák helyére. Általában véve, inkább az az emberiség gondja, hogy nincs társadalmi egyeztetés ökológiai ügyekben... . A fosszilis megoldásokon gondolkodnak folyamatosan a szakmai, hozzáértő szervezetek. :)
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Hubble teleszkóp
Beküldte kimarite -
Tesztek elvégezve a tartalékrendszerre való átállás előtt
A héten folytatódott a június 13. óta biztonsági üzemmódban lévő Hubble űrteleszkóp hibaelhárítása, bár a tudományos eszközöket vezérlő rendszer meghibásodásának okát továbbra sem tudják biztosan. A NASA közleménye szerint a héten egy két napos átfogó teszt alkalmával tesztelték a teljes tartalékrendszerre való átállást, amit július 8-án sikeresen be is fejeztek. Ahogy múlt héten mi is írtuk, ez a folyamat rendkívül bonyolult és kockázatos, ugyanis minden hardvert egyenként kell átállítani, ezért érthető az óvatosság. A tényleges átállásra jövő héten kerülhet sor, addig további ellenőrzéseket és előkészületeket hajtanak végre, de remélhetőleg ezután a Hubble újra működőképes lesz.
https://spacejunkie.hu/hir/hubble-teleszkop-tesztek-elvegezve-a-tartalekrendszerre-valo-atallas-elott-2
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte samli -
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte 444tibi -
Nem kell rá válaszolni.
Ez egy fórum, fejtsd ki az ellenérveidet, írd meg a véleményed.
Nem nekem. Hanem az itt lévőket tiszteld meg ezzel. Biztosan érdeklődve olvasnák, valamint észérvek előtt én magam sem tudok mást tenni mint meghajtani a fejem. De addig nem.
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte samli -
Értékelés:
Nesze neked ... ökológia|politika
Beküldte kimarite -
A pénteki Utcarádióban is beszélgettünk a szerdai fórumról. (54:50-től)
https://archive.tilos.hu/cache/tilos-20210709-163000-180000.mp3
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte 444tibi -
Szia.
Értékelés:
Kistapír a szülőszobában (született június 28-án)
Beküldte kimarite -
A nagyközönség segítségét kérjük annak eldöntésére, hogy mi legyen a június végén született tapír kisfiú neve. Három névre lehet szavazni egészen július 15-ig. A voksolás eredményét a rákövetkező napon tesszük majd közzé.
A három név, amire szavazni lehet, a következő:
Szavazni jövő csütörtök, július 15. éjfélig lehet. A voksolás eredményét a rákövetkező napon tesszük majd közzé.
https://www.youtube.com/watch?v=I0ArcJ5MTVQ
https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/hirek/nevet-keresunk-a-tapir-kisfiunak
Én egészen más neveket adnék neki. :)
Értékelés:
Adatgyűjtés miatt bírálják az Audacity új tulajdonosát
Beküldte kimarite -
A programot nemrég átvette a ciprusi székhelyű Muse Group, amely zenei alkalmazások fejlesztésére specializálta magát. Az új tulajdonosok az átvétel után megváltoztatták az Audacity felhasználási feltételeit.
Az információk elvileg Oroszországba és az USA-ba is továbbíthatók.
A nyílt forráskódú világ híreit gyűjtő FOSS Post nevű platform azt taglalta,
https://fosspost.org/audacity-is-now-a-spyware/
hogy a Muse Group a birtokába jutott információkat megoszthatja a különböző hatóságokkal, jogi tanácsadókkal, ügynökökkel, lehetséges vásárlókkal és más piaci szereplőkkel.
A BBC-nek a Muse Group egyik képviselője azt nyilatkozta,
https://www.bbc.com/news/technology-57721967
hogy nem akarnak az ügyfeleik személyes információihoz hozzájutni, az ugyanis semmilyen formában sem segítene a társaságon. Ezzel párhuzamosan a GitHubon az Audacity tulajdonosai nyilvánosságra hoztak egy állásfoglalást,
https://github.com/audacity/audacity/discussions/1225
amelyben leszögezték, hogy a jövőben milyen adatokat fognak gyűjteni és átadni másoknak, s azokhoz milyen feltételek mellett kiknek lesz hozzáférésük. Rámutattak, hogy a szoftver akár internetkapcsolat nélkül is használható.
A felhasználók amiatt szintén bírálták a Muse Groupot, hogy a programot az új felhasználási feltételek alapján nem alkalmazhatják a 13 évesnél fiatalabb személyek, miközben az eredeti licencben ilyen kikötés nincs. A Muse Group sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a felhasználási feltételek nem világosak és közölte, hogy hamarosan megjelenteti azok módosított változatát.
https://sg.hu/cikkek/it-tech/146192/adatgyujtes-miatt-biraljak-az-audacity-uj-tulajdonosat
Értékelés:
Nesze neked
Beküldte kimarite -
Budapest városvezetése elkötelezett abban, hogy hatékony intézkedéseket tesz a klímavészhelyzetre való felkészülés és a negatív hatások csökkentése érdekében. Ezért nemrégiben 2030-ig szóló klímastratégiát fogadott el, amelynek célkitűzése szerint összesen 40%-kal kell csökkenteni a főváros szén-dioxid-kibocsátását.
Ennek egyik alappillére a napelem-program: összesen 1500 MW teljesítményű, vagyis körülbelül tíz millió négyzetméter napelem telepítésével Budapest összes CO2-kibocsátása nyolc százalékkal csökkenne. Ezzel az ambiciózus tervvel közel ötszázezer tonna szén-dioxid kibocsátását takarítanánk meg, vagyis annyit, amennyi az összes budapesti lakos egy évi áramfelhasználásából a légkörbe kerül.
https://enbudapestem.hu/2021/07/hogyan-lesz-budapest-2030-ban-nappal-hajtva/
Értékelés:
Aszályjelző térkép - naponta frissül
Beküldte kimarite -
Az egyre gyakoribb száraz időszakokra tekintettel naponta frissülő aszálymutatót dolgoztak ki az MTA Agrártudományi Kutatóközpont munkatársai. A mutatószám egy adott növénytípus tulajdonságait is figyelembe véve, ötfokozatú skálán határozza meg az adott növényi állomány aszálykitettségét. Élelmünk függ tőle.
A napi léptékű aszályindexet (NLA) az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) számítja ki - élelmünk függ tőle. A térképre kattintva már 2017. június 23-től nyomon követhető az alsó kék csíkot visszahúzva a naponta frissülő havi aszályindex-térkép. Frissítés: Az így nyomon követett 2018. évi súlyos aszály is már jelentősen emelte az élelemárakat, és bár 2019 csapadékosabb és szeszélyesebb időjárású volt eddig, a termés nem lett jobb és tovább drágult az élelem. Melegszünk.
http://fna.hu/hir/aszalymutato
Értékelés:
A július a műanyagmentes hónap
Beküldte kimarite -
ráadásul idén júliusban még az egyszerhasználatos műanyagokat is betiltották. A műanyagok környezeti problémáiról pedig még azok is tudnak, akiket soha nem érintett meg a környezettudatosság. A problémakör viszont azért is különösen izgalmas, mert iskolapéldája annak, hogy hogyan jön létre a problémák áthelyezése más irányba, ha nem a használatuk célját és módját változtatjuk meg, hanem csak a technológiával bíbelődünk. Erről beszélget Köves Alexandra Simon Gergely környezetkémikussal.
Az egyszerhasználatos műanyagok betiltása üdvözlendő lépés, viszont, ha ugyanazt a funkciót ugyanúgy akarjuk megoldani, akkor a problémát csak egy másik térbe helyeztük át. Az újrahasznosítás megint csak jó dolog, ezt már szinte minden ötéves is tudja. Viszont, ha nincs mögötte a használat csökkentésére irányuló megoldáskeresés, akkor a körforgás fenntartása is elég energiaigényes. Ráadásul a Zöld Egyenlőségben már sokat beszéltünk az ún. visszapattanó hatásról, ami azt jelenti, hogy valamit még többet használunk, mert megoldottnak tekintjük az újrahasznosítását. Éppen ezért a komposztálható egyszerhasználatos tányér vagy zacskó, vagy a műanyagzabáló alga csak elodázza a problémát, de megoldani nem fogja. Akkor lehet, hogy mégis fájdalmas lesz a megoldás? Nekünk? Vagy a cégeknek, akik inkább szemétszedési akciókat adnak el környezetvédelemként ahelyett, hogy újratölthető palackokat gyártanának?
Ebben az adásban ezekről a témákról beszélget Köves Alexandra Simon Gergely vegyésszel, környezetkémikussal, a Greenpeace Magyarország regionális vegyianyag-szakértőjével.
https://open.spotify.com/episode/722Q0T9hciQHQr7kiO4NkR?go=1&t=0&nd=1
https://ujegyenloseg.hu/minden-amit-a-muanyagokrol-tudni-szeretnel-es-amit-nem/
Értékelés:
Kistapír a szülőszobában (született június 28-án) | Rezső
Beküldte kimarite -
Alig több, mint egy hét alatt közel harmincezer voks érkezett: a legtöbben a Rezső névre voksoltak, egészen pontosan a szavazatok 68,7 százaléka, tehát több mint kétharmada érkezett erre a névre. Legifjabb tapírunk, Suki és Géza kisfia így a Rezső nevet kapja
– közölte pénteken az állatkert. Hozzátették, máskor is gyakori, hogy a különösen nagy népszerűségnek örvendő állatoknál az utódok nevét a nagyközönség bevonásával, szavazással választják ki, így tettek Rezső nővére, a tavaly született Hada esetében is, sőt, ha csak az elmúlt egy évet nézzük, szavazáson dőlt el például a két orangutánbébi, az egyik óriásvidra-kölyök, sőt még a nemrég született kiselefánt neve is.
https://m.hvg.hu/elet/20210716_Ketharmaddal_nyert_a_Rezso_igy_nevezik_el...
Értékelés:
Aki esetleg bosszankodik, van magyarázat
Beküldte kimarite -
1 órája ·
Tisztelt Előfizetőink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI TV és vezetékes hálózat szolgáltatásai és ügyfélszolgálata bizonyos területeken, főként Budapest és környékén akadoznak vagy pillanatnyilag nem elérhetők.
A hibák kijavításán kollégáink nagy erőkkel dolgoznak.
Kérjük szíves türelmüket és megértésüket!
Köszönettel,
DIGI
Értékelés:
Aki esetleg bosszankodik, van magyarázat
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Hamvas mérhetetlenül intenzív világban élt
Beküldte kimarite -
Igazságkereső volt, a lét teljességének igazságát kereste, számára „a legmagasabb morál a szabadság” volt, mégpedig abban az evangéliumi értelemben, hogy „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít benneteket”. Kétségtelen, hogy Hamvas világából számos értéket és gondolatot és kiindulópontot meríthet egy önmagát jobboldali, konzervatív érzületűnek valló ember, és ugyanígy egy baloldali elkötelezettségű is – ha már ebben a ketrecben kell mozogni. De ettől még Hamvas nem lesz sem az egyik, sem a másik, ahogy egy forrás sem lesz ilyenné vagy olyanná azért, mert különféle emberek isznak belőle. Hamvas világa belülről ilyen szűkös elkülönítéseket nem ismer és az ilyen határvonalaktól mindig is távol állt, szellemének lendülete ilyen önkényes határokat sohasem tűrt meg. A tömegek, az egyenlőség eszméje, a szocializmus vagy a demokrácia szenvedélyes kritikája Hamvasnál nem „jobbról” jön, mint ahogy a konzervativizmus, a politikai hatalom, a „hazugság-erőszak-kizsákmányolás” vagy épp a fasizmus kritikája nem „balról”, ezen pedig semmit sem változtat az, hogy ha ezek közül bármelyikben egy szemernyi igazságot is talált, mellé állva határozottan ki is mondta azt. Az emberi létezés legfontosabb kérdéseit azonban – írja egy helyen a ’30-as évek közepén – mégis „csak egyetlenegy fajta ember fogja meglátni, az, aki már megundorodott a bolsevizmustól és fasizmustól, jobb és baloldaltól, de főképpen a középtől.”
https://mandiner.hu/cikk/20210525_hamvas_palkovics
„Szeretnék elterülni, mint a tenger, és a Napra nevetni. Szeretnék gőzölögni, mint egy kráter és dühöngeni, mint a tájfun. Szeretnék föld lenni és teremni és szeretnék megenni minden ételt, megölelni minden asszonyt, szeretnék elégni, mint egy felrobbant üstökös, aki belerohan a Napba”
Értékelés:
Elmélkedés a műanyagmentes július és a műanyagtörvény kapcsán
Beküldte kimarite -
A szokás hatalma
„Amúgy sokan jönnek még rajtam kívül saját zacsival?” Kérdeztem a piacon a zöldségeslányt a minap, miközben málnát lapátolt serényen az általam menőnek és autentikusnak tartott, szakadt függönyből varrt zöldségestasakomba. „Ó, egyre többen!” válaszolta csillogó szemmel. Majd előadott egy bosszankodó kismonológot azokról a vásárlókról, akik egy-egy szem paradicsomot, krumplit is külön zacskóba tesznek. A szívem kicsit megmelegedett a visszajelzéstől, hogy olyasmiben veszek részt, amivel közösen elértünk valamit.
Széplaki Berta írása
https://tudaton.hu/a-szokas-hatalma/
Értékelés:
Isten nyugosztaljon, Ráday Mihály!
Beküldte kimarite -
Van olyan, hogy valaki teljes életet él? Ha igen, ő volt az. Kitanulta az operatőr mesterséget, a Magyar Televízió legendás korszakában dolgozott kultikus filmeken; közben pedig megindította saját műsorát, az Unokáink sem fogját látni…-t, ahol egyszerűen rányitotta az ország szemét arra, amiről addig nem sok szó esett: hogy ami régi, ami használható, az egyben érték, nem kell feltétlenül elpusztítani. Mert hát közben művészettörténész is volt, rendes bölcsész, aki tételesen megtanulta mindazt, amit aztán a kellő pillanatban a nemtörődöm tanácsiak és IKV-sok mellének szegezett.
A rendszerváltás után eljött az ő ideje: a fővárosi önkormányzat testületeiben, majd országgyűlési képviselőként végre döntéshozó pozícióba került. És soha nem az elmélet, mindig a gyakorlat vezérelte: hol kell segíteni, közbelépni, közvetíteni, figyelmet felhívni.
Alig egy hónapja, pár nappal a 79. születésnapja után lett Budapest díszpolgára. Szép és ijesztő gesztus volt ez Budapest vezetésétől, mert már sugallta, hogy nagy a baj, és felvetette a kérdést: hogy lehet, hogy csak most? De legalább megtörtént, és szívből reméljük, hogy örömet szerzett neki. Elmondhatatlanul fog hiányozni erről a mai Magyarországról.
https://nepszava.hu/3126580_raday-mihaly-halalara
Mindig közösségi munka mániás voltam.
https://www.budapestfolyoirat.hu/rolunk/szerzoink/raday-mihaly
Értékelés:
A NASA Perseverance marsjárója megkezdte...
Beküldte kimarite -
az ősi élet nyomainak keresését a Marson. Ebben 2 méter hosszúságú mechanikus karja, illetve a végén elhelyezkedő műszerei lesznek segítségére. A rover már a tesztek során is a valaha készült legjobb kompozíciós elemzést produkálta a marsi porról.
https://spacejunkie.hu/hir/a-perseverance-megkezdte-az-osi-elet-jeleinek-kereseset-a-marson-2
Értékelés:
Őrségi Tökfesztivál | 2021. szeptember 10., 14:00 - 12., 20:00
Beküldte kimarite -
https://www.hetedhetorszag.hu/magyarorszag/orsegi-tokfesztival
https://www.facebook.com/events/4496275623717313/
Értékelés:
Feltérképezte a NASA a Mars belsejét
Beküldte kimarite -
A NASA InSight űrszondájának köszönhetően kiderült, eddig téves elképzeléseink voltak a Mars belsejéről. Az eredmények új utat nyithatnak a bolygókutatásban.
https://m.hvg.hu/tudomany/20210723_mars_belso_szerkezete_insight_urszonda
https://www.youtube.com/watch?v=zfXbK6Y-fbc
Értékelés:
A NASA célja a küldetéssel, és az elért eredmények (2019)
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=gvOrMd_uHVs (*)
Magyar fordítás elérhető.
Értékelés:
Szabályozott magfúziós kutatások (Atomcsill ELTE)
Beküldte kimarite -
http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2010-2011/7
Dávid Gyula: A kvarkoktól az atomerőműig — kirándulás a nukleáris völgybe (Atomcsill, 2011.09.29.)
https://www.youtube.com/watch?v=f9wNcWyK0JM
Értékelés:
Szabályozott magfúziós kutatások (Atomcsill ELTE)
Beküldte 444tibi -
2 óra de megérte.
Köszönöm a linket.
Értékelés:
kis szupravezetős előadás
Beküldte T.István -
angol, vannak magyar videók is, csak ennyire jól felépítettet nem találtam, főleg amik a mágneses rögzítésre is kitérnek.
https://www.youtube.com/watch?v=PXHczjOg06w
Értékelés:
A kiszáradó Velencei-tó
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=aDOOPI8XJZk
A Velencei-tó az elmúlt két évben elvesztette vízmennyiségének 44 százalékát. A vízhiányos állapot miatt a tó délnyugati részén fekvő természetvédelmi terület, a Velence-tavi madárrezervátum szinte teljesen kiszáradt.
Értékelés:
Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat (Tompos Kátya)
Beküldte kimarite -
Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
1944
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Szoveggyujtemeny-szoveggyujtemeny-1/a-xx-szazad-irodalma-9C3D/radnoti-miklos-1909-1944-A5A2/versei-A5A3/sem-emlek-sem-varazslat-A665/
Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat - előadja Tompos Kátya
https://www.youtube.com/watch?v=QsgkJ29Rol0
Értékelés:
Elon Musk rakétáját küldi a Jupiter holdjára a NASA
Beküldte kimarite -
Az Europa Clipper nevű missziót 2024 októberében tervezik útnak indítani a NASA Kennedy Űrközpontjából a Falcon Heavy hordozórakétával, amely jelenleg a világ legerősebb hordozórakétája. A Falcon Heavy 2019-ben tette meg első kereskedelmi célú útját a világűrbe.
A 178 millió dolláros szerződés az amerikai űrkutatási hivatal bizalmát jelzi a kaliforniai székhelyű cégben, amely az utóbbi időben számos teherszállítmányt és több űrhajóst juttatott el a Nemzetközi Űrállomásra. A SpaceX nyerte el áprilisban azt a 2,9 milliárd dolláros szerződést is, amely a NASA Artemis programjához épít Holdra szálló űrjárművet. A szerződés kapcsán komoly vita alakult ki Elon Musk két riválisa, Jeff Bezos Blue Origin cége, valamint a Dynetics vállalat között, ezért az Artemis program pályázatot egyelőre felfüggesztették. A világ két leggazdagabb emberének állami űrmilliárdokért folyó versengéséről itt írtunk részletesebben.
https://444.hu/2021/07/25/elon-musk-raketajat-kuldi-a-jupiter-holdjara-a-nasa
Értékelés:
ÉGHAJLATVÁLTOZÁS (letölthető kiadvány)
Beküldte kimarite -
„ÉGHAJLATVÁLTOZÁS: A nemzetközi és a magyarországi klímatudományi együttműködés és a klímapolitika” címmel adja közre a Magyar Természetvédők Szövetsége azt az összeállítást, amely a napjainkig tartó több évtizedes időszak főbb történéseit és a jövőre is vonatkozó tanulságait veszi sorra. Ebből is kiderül, hogy a tudományos közösség növekvő bizonyossággal hívta és hívja fel a figyelmet e veszélyes folyamatra és arra, hogy a megfékezéséhez megfelelő – az eddigieknél jóval határozottabb – intézkedésekre és cselekvésre van szükség szerte a nagyvilágban és itthon is.
A kiadvány innen letölthető:
https://mtvsz.hu/uploads/files/A5_Eghajlatvaltozas.pdf
Forrás:
https://mtvsz.hu/eghajlatvaltozas#kiadvanyok
Értékelés:
Vizuális mikrofon készült az MIT-n
Beküldte kimarite -
Az MIT kutatói kidolgoztak egy módszert, amellyel akár hangszigetelő üvegen keresztül is le lehet hallgatni a beszélgetéseket. Ehhez mindössze filmre kell venni a beszélő közelében elhelyezett tárgyak, például egy chipses zacskó vagy egy növény aprócska rezgéseit, majd egy erre alkalmas algoritmussal hanggá alakítani a képen észlelt változásokat. A rendszer nagysebességű (másodpercenként 2000−6000 képkockát rögzítő) és jelentős felbontással bíró kamerát használ a felvételek elkészítéséhez, így a megfigyelt tárgy legkisebb rezdüléseit is rögzíteni tudja.
https://ipon.hu/magazin/cikk/vizualis-mikrofon-keszult-az-mit-n
Értékelés:
OBBPoint : a világelső, sebesség alapú „hűségpont rendszer”
Beküldte kimarite -
Az ORFK-OBB olyan okostelefon applikációt fejlesztett, amely fejleszti a közlekedési tudást!
Igazán nem csak autóvezetőknek szól. (hamarosan)
Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság OBBPoint applikációja a világ első, sebesség alapon működő „hűségpont”-rendszere. Az ötletet az üzletláncok által kínált hűségkártyák adták. A várhatóan
-- augusztus első napjaiban induló OBBPoint felhasználói
akkor kapnak pontokat, ha szabályosan közlekednek: az app szabadon letölthető.
Berzai Zsolt r. alezredes az applikáció kapcsán elmondta, hogy az elképzések szerint az OBBPoint alkalmazással gyűjtött „szabályossági-jutalompontokat” a későbbiekben különböző üzletekben és szolgáltatóknál lehet majd beváltani kedvezményekre, vagy ajándéktárgyakra. A programot támogató szponzorokkal még tart az egyeztetés, hogy milyen kedvezményeket, jutalmakat, ajándékokat ajánlanak fel.
Az OBBPoint applikáció aktív állapotában figyeli azoknak a járműveknek a sebességét, amelyekben bekapcsolták az OBBPoint-ot, és ha a vizsgált szakaszon a sofőr nem lépte túl az ott érvényes sebességhatárt, akkor jutalompontokat jegyez fel az app az alkalmazónak. A szoftver a helykoordináták alapján tudja, hogy az adott útvonalra mely sebességhatárok vonatkoznak, és kellően naprakész ahhoz, hogy az időszakos korlátozásokat is azonosítsa. Nem tekinti szabálysértésnek az applikáció, ha valaki rövid ideig, például egy előzéshez túllépi a megengedett maximális sebességet. Feltéve persze, hogy a manőver befejezése után a sofőr visszalassít a megengedett sebességhatárra.
... nemcsak a felnőttek gyűjthetnek pontokat az OBBPoint alkalmazással, hanem az autóban utazó gyerekek vagy a sofőr mellett utazó másik felnőtt is. (A rendszert úgy tervezték meg, hogy egy autón belül párhuzamosan két telefonon futtatható az app.)
A gyerekek az applikáció számukra kialakított változatát használva különböző rendőr figurákat – közlekedési rendőröket, kommandósokat, nyomozókat – építhetnek fel, öltöztethetik őket, speciális eszközökkel szerelhetik fel őket, aszerint, hogy hány pontot sikerült gyűjteniük, azaz, hogy azok a felnőttek, akiknek a kocsijában utaztak, mennyire vezetnek szabályosan.
Az ORFK-OBB várakozása szerint a számítógépes játékok iránt amúgy is nyitott, azokkal szívesen játszó gyerekek alkalmasint majd felhívják a felnőttek figyelmét a szabályok betartásának fontosságára, mert az már nemcsak az ellenkezőjének a megtapasztalásáig csupán elvont fogalomként ismert közlekedésbiztonságot jelenthet a számukra, hanem azonnal elérhető előnyöket.
... a tervek szerint a szabályos közlekedéssel elért pontjaik alapján a regisztrált játékosok rendfokozatokat kapnak és az azonos rendfokozatúak között a későbbiekben majd ajándékokat sorsolnak ki. Ebben a játékban értékes telefont vagy akár egy autót is lehet majd nyerni.
Az OBBPoint applikációt részletesen a július 30-ára szervezett HUMDA Közlekedésbiztonsági Konferencia 2021 rendezvényen ismerteti meg az ORFK-OBB.
https://humda.hu/esemenyek/humda-kozlekedesbiztonsagi-konferencia-2021-22
https://kreszvaltozas.hu/hir/segitunk-jol-vezetni-obbpoint-alkalmazas/
Értékelés:
Nem csak randizóknak: pénteken érdemes lesz felnézni az égre
Beküldte kimarite -
Ha még nincs programotok péntekre, akkor ajánlunk egyet. A 169P/NEAT üstökös törmelékéből származó Alfa Capricornidák és a 96P/Machholz üstököshöz kapcsolódó Déli Delta Aquaridák maximuma egyaránt július 30-ára - azaz most péntek - esik.
Megéri egy kevésbé fényszennyezett helyet keresni, az Alfa Capriconidák kimondottan lassú és fényes meteorokat hozhatnak majd, ám szerencsés esetben is egész éjjel mindössze csak párat figyelhetünk majd meg. A Delta Aquaridák viszont már óránként hoznak 3-4 hullócsillagot, úgyhogy készüljetek a kívánságokkal, párat biztos bedobhattok
https://eduline.hu/campus_life/20210727_programajanlo_nem_csak_randizoknak
Értékelés:
Együttműködési megállapodást írt alá a
Beküldte kimarite -
Magyar Motorsport Szövetség és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság.
A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) és az ORFK-OBB egymás tevékenységének kölcsönös megismerését követően közösen kívánnak fellépni a kulturált, biztonságos motoros közúti közlekedés elősegítése és támogatása érdekében. A cél a közlekedésben résztvevők baleseti kockázatának, valamint a közlekedési balesetek, halálesetek számának csökkentése úgy, hogy segítenek felhívni a járművezetők figyelmét a védőfelszerelések használatára, a nem megfelelő műszaki állapotból és vezetéstechnikai felkészültségi hiányokból eredő kockázatokra és azok lehetséges hatásaira a közlekedésben résztvevő többi szereplő számára.
A MAMS önkéntes alapon hozzájárulást nyújt az ORFK-OBB magyarországi tevékenységéhez, amely elsősorban közös kommunikációs és edukációs kampányok lebonyolítására vonatkozik. A partnerség során az ORFK-OBB biztosítja a megfelelő szakértelmet és háttér információkat, a MAMS pedig rendelkezésre bocsátja közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai ismeretekkel rendelkező szakembereit, továbbá lehetőséget biztosít az infrastruktúrájának igénybevételére (sportrendezvények helyszínei), a fent említett tevékenységhez.
A megállapodást a MAMS részéről Hermann Henrik a szövetség elnöke, az ORFK-OBB részéről dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, az ORFK-OBB elnöke írta alá.
https://kreszvaltozas.hu/hir/a-cel-a-biztonsagos-kozlekedes/
Értékelés:
Tisza expedíció | PET Kupa
Beküldte kimarite -
Kilencedik alkalommal szervez a Felső-Tiszán hulladékgyűjtő pethajós versenyt a Természetfilm.hu Egyesület. Július 31-től augusztus 8-ig főként az Ukrajnával közös határvizeken kerül sor a rendezvényre, saját építésű pillepalack hajóikkal Tiszabecs és Városnamény-Gergelyiugornya között tisztítják a folyót a petkalózok. A versenyhez csatlakoznak a Tisza Expedíció petkalózai, akik júliusban indultak a Tisza forrásától. Az expedíció Tiszabecsnél lépi át a határt és csatlakozik a IX. Felső-Tiszai PET Kupa csapataihoz. A verseny alatt a résztvevők végig szabad ég alatt táboroznak, a nomád körülmények közé az idén vízrebocsátott Pontonkonvoj fog több kényelmet varázsolni. Az úszó létesítményekben toalett, zuhanyzó és büfé várja a folyótisztításban megfáradt résztvevőket. A IX. Felső-Tiszai PET Kupa tizenhat rajthoz álló csapattal.
https://petkupa.hu/hu_HU/tisza-expedicio-kiseri-ix-felso-tiszai-pet-kupat
(Palackra magyar, valamit visz a víz...)
Értékelés:
A mohaszeleteléstől a „medvebűnözésen” át az „időfúrásos” klímak
Beküldte kimarite -
Dr. Jakab Gusztáv a MATE Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének oktatója, egyetemi docense Szarvason él. Mai podcastban a sokszínű kutatásairól mesél: a klímaváltozás tőzegmohás detektálásáról az évszázados klímaadaptációs mechanizmusokig, a Kárpát-medencei vízgazdálkodás történetéről, az erdélyi erdőirtásokról, a természetfotózásról, ismeretterjesztésről, no meg a híres Pepi-kertről is.
https://open.spotify.com/episode/285YuviPkBaYsZal4TWgOU
https://greenfo.hu/hir/a-mohaszeletelestol-a-medvebunozesen-at-az-idofurasos-klimakutatasig/
Értékelés:
Magyar úszóválogatott...
Beküldte kimarite -
Elsőként Telegdy Ádámért szoríthatunk, aki 200 háton ugrik majd vízbe, Békési Eszter 200 mellen áll rajthoz, 200 vegyesen pedig Cseh Laci és Kós Hubert harcol majd a továbbjutásért, végül pedig jön a 4x200-as női gyorsváltó: Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni, Verrasztó Evelyn, Késely Ajna összeállításban: 12:00 - M4 Sport
Tokió kitaposhatja az utat a környezettudatos olimpiák számára.
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Gazdasag/2021_07_26/a_zart_kapunknak_hala_ez_lehet_az_eddigi_legzoldebb_olimpia
Értékelés:
Tóth Krisztián, cselgáncs - bronzérem (Igolnikov) Tokió 2021
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Steven Weinberg Nobel-díjas amerikai fizikus
Beküldte kimarite -
Steven Weinberg (New York, 1933. május 3. – Austin, 2021. július 23.) Nobel-díjas amerikai fizikus.
1979-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat (kollégáival Abdus Salammal és Sheldon Glashowval) az elektromágnességet és a gyenge kölcsönhatást egyesítő elektrogyenge kölcsönhatás elméletének kidolgozásáért.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Steven_Weinberg
Július 23-án, 88 évesen elment Steven Weinberg Nobel-díjas (1979) fizikus. A csillagászoknak és az amatőrcsillagászoknak elsősorban kozmológiai munkájáról, "Az első három perc" című könyvéről lehet ismerős, amiben népszerű formában írta le, mi történt az Ősrobbanást, az Univerzum születését követő első három percben a standard kozmológia és a standard részecskefizika szerint. A könyv 1977-es, de ma is élvezetes, sőt, alapvető fontosságú olvasmány. Minden amatőrcsillagásznak el kellene olvasnia ma is. Több más könyve is megjelent magyarul. A fizika, a csillagászat kozmológia fejezetének rendkívül fontos alakja volt. Emlékét őrzi pl. a (6036) Weinberg kisbolygó.
https://www.antikvarium.hu/konyv/steven-weinberg-az-elso-harom-perc-4935
Értékelés:
Fekete lyuk mögül érkező fényt láttak a tudósok (véletlen)
Beküldte kimarite -
A tudósok eddig soha nem látták azt a jelenséget, amelynek létezését Albert Einstein általános relativitáselmélete már megjósolta. Most azonban egy véletlennek köszönhetően sikerült.
A fekete lyukakkal kapcsolatban az egyik legismertebb tény, hogy semmi, még a fény sem képes elszökni a belsejéből. Az az extrém fény, amit az objektum körül láthatunk annak akkréciós korongjából származik. A fekete lyukak az óriási gravitációjuk miatt úgy formálják a teret, hogy a mögöttük lévő fény is látható, ezt azonban még soha nem sikerült megfigyelniük a tudósoknak. Egészen mostanáig.
Miközben a kutatók arról gyűjtöttek adatokat, hogy a korona miként hozza létre a röntgensugarakat, különös felvillanásokra lettek figyelmesek. Kiderült, ezek az akkréciós korong mögül tükröződnek, vagyis azt a jelenséget láthatták, amit az általános relativitáselmélet már évtizedekkel ezelőtt leírt.
A csapat azt reméli, az Európai Űrügynökség új, Athena röntgenteleszkópjának segítségével a jövőben újabb felfedezéseket tehetnek a fekete lyukakkal kapcsolatban.
https://hvg.hu/tudomany/20210728_fekete_lyuk_feny_sugarzas
Értékelés:
Élet a rakpart kockakövein, avagy mi volt itt az autók előtt?
Beküldte kimarite -
Most hogy a felújítás miatt lezárták a pesti alsó rakpart egy részét, és augusztus 15-ig alkalmunk nyílik úgy használni a Kossuth Lajos tér és Lánchíd közti szakaszát, ahogy azelőtt csak néhány hétvégére, alkalomszerűen lehetett. Idézzük fel, hogyan használták a városlakók, milyen funkciókat töltöttek be a Duna belvárosi partszakaszai korábban, mielőtt az autós forgalom teljesen bekebelezte őket.
A lenti kép forrása: 1932. FORTEPAN/Gara Andor
Részletek: https://enbudapestem.hu/2021/07/elet-a-rakpart-kockakovein-avagy-mi-volt-itt-az-autok-elott/
Felhasznált irodalom:
Értékelés:
Harmony OS | Huawei új fejlesztése
Beküldte kimarite -
Mobilaréna videó:
https://youtu.be/O74Uo91t2lE
Tech2 Laci videó:
https://youtu.be/M_FdX6388Lk
-- Varsó
Értékelés:
Így készülnek a bérházak padlóján évszázadokat túlélő cementlapo
Beküldte kimarite -
Az Európában hosszú múltra visszatekintő eljárást egy hatperces videó mutatja be:
https://www.youtube.com/watch?v=n5x7GLl-mMo
A magyarországi bérházakban, vagy egy nyaralás során bármelyik európai országban sétálva lépten-nyomon ütközünk mindennek ellenállni látszó, végtelen számú mintázatban készült cementlapokba.
Hasonló, sokszor a századfordulón gyártott típusokat tökéletesen másoló darabokat ma is több magyarországi műhely készít, a színfalak mögé azonban csak kivételes esetekben lehet betekinteni, így kevesen tudják, hogy hogyan készülnek ezek a sokszor színes mintázatokat magukon viselő darabok.
A titokra kíváncsi építészetrajongóknak most a Business Insider segít fellebbenteni a titkot: a lap Kairóban meglátogatta ugyanis a hagyományokat ma is követő Szaid Husszaint, aki több mint ötven éve – tizenkét éves kora óta – minden napját cementlapok készítésével tölti, félelmetes pontossággal ügyelve a pontos arányszámokra, keverékekre, illetve a minták pontos megrajzolására.
https://24.hu/kultura/2021/07/30/cementlap-manufaktura-muhely-egyiptom-kairo/
Értékelés:
Itt élhetnénk túl a legnagyobb eséllyel a világvégét
Beküldte kimarite -
A kutatók öt olyan országot mutatnak be, amelyek egyfajta mentőcsónakként viselkedhetnének az esetleges összeomlás után.
Tanulmányukban Ausztráliát, Izlandot, Írországot, Új -Zélandot és az Egyesült Királyságot vetik össze.
A szakértők azért ezeket az országokat választották, mert szigeteken fekszenek, amelyeken egy-egy nagyobb populáció izolálhatná magát külső fenyegetés esetén. Észak-Ausztráliát leszámítva ráadásul ezekben a régiókban elég kellemes a klíma ahhoz, hogy a körülmények még 4 Celsius-fokos felmelegedés esetén is elviselhetőek legyenek.
https://24.hu/tudomany/2021/07/30/vilagvege-apokalipszis-civilizacio-oss...
https://www.youtube.com/watch?v=w84ZK8-dbC0
Értékelés:
Ha már a remélt sporteredmények elmaradtak, ...
Beküldte lala -
Ha már a remélt sporteredmények elmaradtak, legalább a "vészhelyzeti" stimulátorok
nyújtsanak egy kis vigaszt ! :) https://nlc.hu/csalad/20210730/tokioi-olimpia-vibrator-ajandek/
Értékelés:
Mit várhatunk a Perseidáktól 2021-ben?
Beküldte kimarite -
... aki nagyon sok hullócsillagot szeretne látni laikusként, annak elég, ha augusztus 11-e, 12-e és 13-a hajnalán kimegy nézelődni. Aki amatőr csillagászként szeretné meghatározni a maximum pontos idejét, az a bevett észlelési módszerekkel számolja a meteorokat lehetőség szerint a maximum előtt és után annyi éjszaka hajnalán, amennyin csak teheti. Ebből lesz meg mérési, észlelési alapon, mikor is következik be a maximum. Ezt tudományra is lehet használni, a jövőbeli előrejelzések egységesítésére és pontosítására, és hasznos, kellemes időtöltést jelent a meteorok szakszerű számlálása.
http://vcse.hu/mit-varhatunk-a-perseidaktol-2021-ben-csizmadia-szilard/
Értékelés:
A kormány halálos ítéletet mondott a vályogházakra
Beküldte kimarite -
A kormány múlt héten jelentette be, hogy Magyarország nem tervez többé a vályogházakkal, ezért a Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégiában az ilyen épületek bontását javasolja a felújításuk helyett.
https://ec.europa.eu/energy/sites/default/files/documents/hu_2020_ltrs.pdf
A felújításukat várhatóan nem is támogatják többé.
-- Ez több mint 670 ezer házat érint,
-- melyekben 1 396 396 ember,
-- a lakásban élő lakosság 14,4 százaléka lakik.
Az intézkedés eleget kíván tenni az EU-s klímatervnek, amelyben 55 százalékos üvegházgázkibocsátás-csökkentés a cél 2030-ra, így ennek fejében Magyarország 2021-2027 között több szociális, infrastrukturális, város- és vidékfejlesztési beruházás megvalósításához szükséges forrást kaphat.
A kormány szerint a vályogházakat „nem javasolt felújítani, mert az értékük (gyakran az elhelyezkedésükből is adódóan) olyan alacsony, hogy a felújítás piaci értéken nem térül meg”. Továbbá „a nagy energiafelhasználás mellé gyakran társulnak szerkezeti problémák, és alacsonyabb lakókomfort. […]
-- Ebben az esetben bontásuk jelenthet megoldást.
-- Ezért felújításukra célzott támogatási program indítása nem célszerű.”
https://444.hu/2021/08/01/a-kormany-halalos-iteletet-mondott-a-valyoghazakra-de-szakertok-szerint-inkabb-menteni-kellene-oket
Értékelés:
Az egymást érő európai tüzek miatt pusztulnak az erdők
Beküldte kimarite -
Pusztul az erdő, a házak, de több helyen a turistacélpontokat is evakuálni kell az egymást érő európai tüzek miatt: https://kepek.444.hu/2021/07/31/tuzek-mindenhol
Értékelés:
Bukfencező röplabdázó, fejenálló cselgáncsozó, balhézó teniszező
Beküldte kimarite -
A nap képei Tokióból: https://kepek.444.hu/2021/07/31/bukfencezo-roplabdazo-fejenallo-cselgancsozo-balhezo-teniszezo
Értékelés:
Milák ezüstérmes 100 méter pillangón ... kevés „hiányzott”
Beküldte kimarite -
A 100 méter pillangó döntője, ami után legalább annyira örült Milák az ezüstnek, mint 200-on az aranynak.
https://www.eurosport.hu/uszas/olympic-games/2021/milak-oriasi-uszassal-ezustermes_vid1515980/video.shtml
Beérkezve a világcsúcsot úszó Dressel a magasba emelte Milák kezét.
https://www.eurosport.hu/uszas/olympic-games/2021/milak-kristof-kezet-emelte-magasba-a-vilagcsucsot-uszo-olimpiai-bajnok-video_vid1515982/video.shtml
https://444.hu/2021/07/31/itt-van-milak-ezustot-ero-uszasa
Értékelés:
Visszavonult Cseh László, az elnyűhetetlen bajnok
Beküldte kimarite -
https://www.eurosport.hu/uszas/nagy-pillanat-az-olimpiai-bajnok-meghajlasa-cseh-laszlo-elott_vid1514779/video.shtml ( https://444.hu/2021/07/30/visszavonult-cseh-laszlo-az-elnyuhetetlen-bajnok )
„klasszikus életmű, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott az egyetemes úszósportban is.”
Magyar szempontból Cseh Lászlóról szólt a tokiói olimpia hetedik versenynapja, a 200 vegyesen hetedik helyen záró klasszis emberi és sportolói nagyságáról mindent elmond, hogy a szám győztese, a kínai Vang Sun a medencéből kimászva meghajolt Cseh előtt.
https://olimpia2020.24.hu/olimpiai-hirek/2021/07/30/olimpia-2021-hetedik-versenynap-osszefoglalo-magyar-csapat-cseh-laszlo-telegdy-adam-milak-kristof-marton-anita/
„Amit Cseh Laci a sportban megtanult, az konvertálható a civil életbe, segíti őt abban, hogy bármilyen területen sikeres legyen” – mondja Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok úszó, akit arról is kérdeztünk, fel lehet-e készülni egy ilyen sportkarrier után a váltásra.
„21 éves voltam, halálosan boldog a gyermekemmel a hasamban, egy orvosi pálya ígéretével, vagyis teljesen más élethelyzetben voltam, mint most Laci” – mondta a Szabad Európának az egykor világklasszis úszónő, aki annak idején együtt versenyzett Cseh László édesapjával, civilként pedig a gyermekorvosi hivatást választotta.
Nem csak a fantasztikus eredmények, az őket övező tisztelet és szeretet közös a két sportemberben. Olimpiai aranyat egyiküknek sem sikerült nyernie. Erről azt mondja: mindannyiunknak megvan a maga ezüstérme, valami, ami éppen csak nem sikerült, egy munka, egy vizsga, egy kapcsolat.
Azt mondja, az életben két dolgot nagyon nehéz elviselni, a győzelmet és a vereséget. 1972-ben, a müncheni olimpián iszonyú drámaként élte meg, hogy második lett. Úgy érezte, csalódást okozott azoknak, akik hittek, bíztak benne, együtt dolgoztak vele. Ma viszont már nagyon szereti ezt az ezüstöt. „Tudta, hogy ez valójában fehérarany?” – kérdezi nevetve.
Cseh Lászlóról azt mondja, kevés szimpatikusabb embert ismer nála.
https://www.szabadeuropa.hu/a/gyarmati-andrea-tudni-kell-idejeben-abbahagyni-ez-nagyon-fontos/31385483.html
Értékelés:
Dr. Daubner Béla - A zűrzavarból a rendeződés felé MHS
Beküldte kimarite -
Fél kilenckor kezdtek: https://www.youtube.com/watch?v=78KQ_kmqhfg
De az is lehet, valakit érdekel a videó aláírásában szereplő információ is.
Értékelés:
Egyszerű trükk megvédeni a telefont a megfigyeléstől
Beküldte kimarite -
„A módszer lényege, hogy megnehezítsük a rosszindulatú aktorok dolgát” – mondta Neal Ziring kiberbiztonsági szakember. Elmondta, hogy korábban úgy írták meg a spyware-eket, hogy azok felmásolják magukat gyökér fájlrendszerébe, ahol a készülék kikapcsolása után is megmaradnak és bekapcsoláskor újraindulnak. A legújabb mobiloperációs rendszerek azonban már hatékony szűrőkkel készülnek, amelyek felfedezik és blokkolják az ilyen rosszindulatú programokat.
https://www.szabadeuropa.hu/a/ezzel-az-egyszeru-trukkel-vedheti-telefonjat-a-megfigyelestol/31384165.html
Értékelés:
Egyszerű trükk megvédeni a telefont a megfigyeléstől
Beküldte 444tibi -
Értékelés:
Egyszerű trükk megvédeni a telefont a megfigyeléstől
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Havazik Brazíliában, bajban a kávétermés
Beküldte kimarite -
Amikor Brazíliát említjük, akkor nagyon nem a hideg jut eszünkbe róla. Az Amazonas-medence esőerdejei, vagy éppen a fővárost tárt karokkal őrző Krisztus sem a havazással összefüggésben jut eszünkbe, és ez annak köszönhető, hogy bizony ez a régió igen közel fekszik az egyenlítőhöz. (kép: then24.com)
Az elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a kávé és a cukor ára már most is megugrott a brazil fagyok hírére, és mivel ezek a hidegek tartósan vannak jelen az országban - ami nagyon nem kedvez egyik növénynek sem, melyet itt termesztenek – az árak tovább fognak emelkedni.
A havazás és hóviharok most igen széles területeket érintenek, utoljára erre 1957-ben volt példa, akkor Santa Catarina államban 1,3 méter hó esett. Nem szabad elfelejteni, hogy a jelentős hidegek nem csak a termésre, hanem az emberekre is hatással vannak, a szerencsésebbek visszahúzódnak az otthonaikba, és jól befűtenek, de a területen a hajléktalanok egyáltalán nincsenek hozzászokva a zord időhöz, tömegesen igyekeznek fűtött helyekre menekülni.
https://koponyeg.hu/hireso/havazik-braziliaban-bajban-a-kavetermes
Értékelés:
Július 30-án szabadstrand nyílt a Római-parton, ... (végre)
Beküldte kimarite -
pár héttel korábban pedig a Kopaszi-gátnál indult fizetős dunai strand. Hosszú átok tört meg ezzel a budapesti Dunán (Fortepan képek a cikkben), újra lehet benne legálisan, biztonságos körülmények között fürdeni.
https://enbudapestem.hu/2021/07/megnyilt-a-szabadstrand-a-romain/
Értékelés:
ubuntu.hu
Beküldte tipa -
Sziasztok!
Tudtok valamit az oldalról? Régóta nem elérhető.
Értékelés:
ubuntu.hu
Beküldte kimarite -
Karbantartás miatt zárva
A weboldal jelenleg adatbázis-problémákkal küzd, már dolgozunk az elhárításán. Köszönjük a türelmet.
Az átalakításokról például itt olvashatsz (januári kép):
https://web.archive.org/web/20210119184646/http://ubuntu.hu/node/45020
( https://web.archive.org/web/20210127041936/http://ubuntu.hu/forum/21 )
Személyes javaslatom, hogy kérdezz a közösségi csatornán (itt vagy itt), esetleg keresd meg Meskó Balázst, ő talán tud várható időpontot a nyitásra. Ha holnap ráérsz, akkor lesz a a következő Ubuntu Hour rendezvény, de inkább rajongók szoktak menni, mint döntéshozók. Itt: https://www.facebook.com/events/2967150573570620/
Az IRC csatorna címe szerintem más, mint volt, de itt e-mail címet is látok (habár nem tudom, működik-e): https://web.archive.org/web/20210226152351/http://ubuntu.hu/kapcsolat
Ha megtudsz valamit, mondd.
Értékelés:
ubuntu.hu
Beküldte tipa -
Arckönyvben nem szereplek, freenod meg szerver hibára panaszkodik.
Érdeklődve várom mikor indul újra (már ha még lesz egyáltalán).
Értékelés:
ubuntu.hu
Beküldte kimarite -
Itt és innen kiindulva (Rooms > + > Explore public rooms > keresés: ubuntu.hu csevegő) is kérdezhetsz. Nincs már freenode IRC csatorna. Szívesen!
Értékelés:
Nevet kapott 16 magyar felfedezésű kisbolygó
Beküldte kimarite -
Hamvas Béla, Komjádi Béla és Lukács Béla. Valamint 13 másik magyar felfedezésű kisbolygó, amely az elmúlt hónapokban, több mint egy év várakozás után végre nevet kapott.
A kisbolygók elnevezése régi hagyomány. Eszerint a felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon a felfedezettjének. Így volt ez kétszáz éve is, amikor Giuseppe Piazzi felfedezte az akkor még bolygónak gondolt (1) Ceres kisbolygót, és így van ez ma is, amikor az elnevezések már régen nem tudnak lépést tartani az automata távcsövek által talált több százezer égitesttel.
Magyarország az 1930-as évek végétől egy szűk évtizeden át kisbolygó-nagyhatalomnak számított. Az ekkor a Svábhegyi Csillagvizsgálóban Kulin György által vezetett keresőprogramot a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésében 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében újítottuk fel. Az azóta felfedezett közel kétezer aszteroida jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 cm-es Schmidt-távcsövével találták a csillagda kutatói, valamint az SZTE és az ELTE hallgatói, munkatársai.
Az újonnan megszámozott piszkéstetői kisbolygóknak igyekszünk nevet találni, az elfogadott javaslatokról pedig időnként beszámolunk a hírportál oldalain. Legutóbb 2018 végén jelentkeztünk ilyen összefoglalóval, így már igencsak időszerű volt.
https://www.csillagaszat.hu/hirek/nr-egyeb-naprendszer/apro-objektumok/nr-apro-kisbolygok/hatvanhat-magyar-nevu-uj-kisbolygo/
Az elmúlt közel másfél évben szünetelt az elnevezések elfogadása, mert az elnevezések hivatalos bejelentésének joga szervezetet cserélt, de ez év májusában végre újraindult a folyamat, így elfogadták a korábban benyújtott 16 javaslatunkat.
Az alábbi összefoglalóban a sorszám és az elnevezés után a felfedezéskor kapott ideiglenes jelölést találjuk, a rövid méltatás (amely hivatalosan mindössze négy sor lehet) után pedig zárójelben a felfedezés időpontja és a felfedezők neve olvasható.
https://www.csillagaszat.hu/hirek/nr-egyeb-naprendszer/apro-objektumok/nr-apro-kisbolygok/harom-bela-es-ady-is-az-egre-kerult/ ( https://konkoly.hu/index.shtml )
Értékelés:
Távol a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott klímacéloktól
Beküldte kimarite -
Nem tűnik soknak a három fok, de már mostanság is igen meleg van, és...
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) hétfőn bemutatta legfrissebb klímaügyi jelentését. Jelen jelentés az I. Munkacsoport, vagyis az IPCC természettudományokkal foglalkozó szervének a munkája, és a szervezet hatodik átfogó jelentésének részét képezi majd.
A jelentés – a korábbiakhoz hasonlóan – hangsúlyozza, hogy
-- a klímaváltozás velünk élő realitás,
-- az üvegházhatású gázkibocsátás veszélyezteti az emberi életet és az ökoszisztémát,
-- ezért csökkenteni kell a kibocsátásokat.
Az alkotók hangsúlyozzák, kutatásaik szerint a jelenlegi tendenciák szerint az évszázad végéig 3 fokkal fog melegedni átlagosan a Föld klímája.
Ez igen jelentős. Egyrészt a párizsi egyezményben jó esetben 1,5, de maximum 2 foknyi melegedésben állapodtak meg az aláíró országok, az iparosodás előtti szinthez képest. Ehhez képest jelenleg nagyjából 1,1 foknál tartunk, és már most is letaglózó következményei vannak a klímaváltozásnak, az utóbbi öt év a legmelegebb volt a mérések kezdete óta. A tendenciák szerint a másfél fokos határ elérése az elkövetkezendő évtizedekben várható, és az évszázad közepére két fokkal fog melegedni a bolygó klímája a XIX. század elejéhez képest.
Már most is soha nem látott erdőtüzekkel, extrém hőmérsékleti viszonyok normalizálódásával, vízhiánnyal, tengerszint-emelkedéssel és más, az emberi életet megkeserítő vagy ellehetetlenítő következményekkel kell szembe néznie emberek tömegeinek. Elsősorban a szegényebb országok rosszabb helyzetű lakói szenvedik meg a klímaváltozás következményeit, de immár a gazdagabb országokat is elérték a következmények, elég a németországi áradásokra vagy az Egyesült Államokban pusztító tüzekre gondolni.
A klímaváltozással felgyorsul a vízciklus. Ez azt jelenti, hogy a melegebb légkör több vizet tud megtartani, gyorsabb a párolgás, és végső soron a kialakuló esők súlyosabbak, nagyobb mennyiségű víz esik le rövidebb idő alatt. Ez a németországihoz hasonló áradásokhoz vezethet, miközben más régiók szinte teljesen kiszáradhatnak, lehetetlenné téve például a mezőgazdasági termelést.
Ezzel párhuzamosan rohamosan tűnnek el a sarkvidéki jégtakarók és a gleccserek. Ezek a folyamatok – bármi történjen – folytatódni is fognak az elkövetkezendő évtizedekben és 2050 előtt legalább egyszer jégmentessé válik . Mindazonáltal a kibocsátások azonnali és radikális csökkentésével lassítható a jégolvadás, és a jövőben valószínűleg vissza is fordítható.
A Munkacsoport felszólaló kutatói hangsúlyozták, hogy a klímaváltozás egyértelműen az emberi tevékenység következménye, és a károsanyag-kibocsátás azonnali és radikális csökkentésére van szükség a további katasztrofális következmények mérséklésére...
https://merce.hu/2021/08/09/az-extrem-az-uj-normalis-nagyon-tavol-vagyunk-a-parizsi-megallapodasban-megfogalmazott-klimaceloktol/
Értékelés:
Mentsük meg együtt a régi neonreklámokat, mert megőrzésre érdeme
Beküldte kimarite -
Lenne itt egy kis tényleges, fontos meló:
kaptunk egy levelet a CSŐ neonmentő csapatától a megmaradt budapesti neonreklámok megmentésének ügyében.
Mivel egyrészt a cél meglehetősen szimpatikus és a választott út is működőképesnek tűnik - hitelesített szavazás, jogi szabályozás, stb.- ezért kérjük a budapesti lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel és ügyfélkapuval rendelkező barátainkat, hogy olvassák el a linken található felhívást, és ha egyetértenek vele, adjanak egy szavazatot a dolognak!
(Fortepan)
Mentsük meg a budapesti neonreklámokat!
Négy történettel szoktunk szembesülni, ha egy neonreklám sorsát kicsit megkapargatjuk:
1) A neonreklám az eredeti helyén van, de nem működik. Már nincs is meg a vállalat, amit reklámozott. A ház, amelynek a falán van, (valószínűleg érthető okokból) nem újította fel. Pl.:
http://neonvadaszat.blogspot.com/2016/12/autoexport-moszkva.html
2) Leszerelték a neont, rosszabb esetben nyoma veszett, ritka esetben ismert helyen van raktárban, vagy a varsói neonmúzeumba kerül. Nyoma veszett pl.:
https://index.hu/kultur/eletmod/fsf8162
3) Olyan cég vagy magánszemély vásárolta meg a tulajdonosától a neonreklámot (vagy bezárt üzlet esetében csak egyszerűen leszerelte) aki aztán ezt felújítva tovább adja sokszoros áron, így kikerülnek ezek az iparművészeti darabok a piacra és követhetetlen lesz a sorsuk.
4) A legritkább esetben az épület tulajdonosa saját erőforrásból, esetleg a egy neonmentő kezdeményezés segítségével felújította azt. Pl.:
https://index.hu/urbanista/2019/02/04/vegre_nem_eltuntetnek_egy_neonfeliratot_hanem_helyreallitanak/
vagy
http://epiteszforum.hu/elkeszult-a-cso-projekt-elso-neonfelujitasa
Ezen a linken egy 2016-ban összeállított lista is található a kb. 2010 és 2016 között eltűnt, valamint a még meglévő művekről:
http://www.inaplo.hu/neonvadaszat/exist.html
Mentsük meg együtt a régi neonreklámokat, mert megőrzésre érdemesek!
https://peticio.budapest.hu/active/56
Értékelés:
Viszlát RAKPART 2021!
Beküldte kimarite -
A Rakpart 2021 jelenlegi formájában augusztus 15-én véget ér.
Szerdától péntekig (08.11-13.) lepakoljuk a növényeket, vasárnap reggel pedig a padokat, ülőkéket.
Augusztus 20-ig a tűzijáték felvonulási területe lesz.
Feltehetően a terület zárva lesz, figyeljétek a környék forgalomváltozásáról szóló híreket.
A rakpart hétvégi megnyitása a Lánchíd és a Bálna között folytatódik. Kellemes korzózást, jó bicajozást mindenkinek a Duna-parton!
Ilyen volt idén a rakpartpart, nézegessetek fotókat!
https://enbudapestem.hu/2021/08/pihenes-panoramaval-sportolas-kozossegi-locsolas-kedvenc-pillanataink-a-rakpartrol/
Értékelés:
A Tisza nevében
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=TLyK_aIu3fc
A film végigkíséri a hulladék útját a forrástól egészen a Fekete-tengerig, amely során a néző saját szemével láthatja, hogy ez a probléma nem csupán egy nemzetet, hanem a Kárpát-medence összes országát érinti. Mindannyian kivesszük a részünket a szennyezésben és mindenhol vannak törekvések a felszámolására is. De ahhoz, hogy változás történjen mindenkinek tennie és változtatnia kell — és minden egyes ember tehet a probléma felszámolásáért. De vannak helyzetek, amikor a hétköznapi emberek és a szervezetek tehetetlenek. Ilyen például a rahói szeméttelep problémája, közvetlenül a Tisza partján. Ezért fordul a rendező Ukrajna elnökéhez Volodimir Zelenszkijhez. Maga a film egy üzenet az elnökhöz, a Tisza nevében.
A film fő célja, hogy megértsük a problémát, és azt is, hogy milyen felelősséggel tartozunk a természet, a folyóink, tengereink iránt. Emellett megoldást próbál mutatni arra is, hogy mi emberek mit tehetünk azért, hogy a helyzet változzon. Mindezt egy aktuális és nagyon közeli helyszínen Kárpátalján. Az film nem hibáztat, nem felelősöket keres. Hanem biztat és remél. Történeteivel és megközelítésével emberközeli és életszerű.
A filmet rendezte, írta, fényképezte és vágta Ljasuk Dimitry
Értékelés:
A Tisza nevében
Beküldte 444tibi -
Kim köszönöm.
Nagyon megfogott, mindenkinek látnia kellene ezt a filmet.
Le a kalappal a kis stáb előtt, méginkább az őszinte elhivatottság és reménykedés előtt ami végig átjön a filmen, minden képkockájába benne van.
Értékelés:
A Tisza nevében
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Vallás, politika, migráns kérdés, vagy csak a sors torz fintora?
Beküldte 444tibi -
Nem tudom hova tegyem az esetet.
Bár már volt egy piromán templomfelgyújtása, az illetőt nem ítélték el, talán politikai okokből hogy ne szítsák a migránskérdést,
majd az illetőnek egy katolikus pap adott szállást akit szépen meggyilkolt.
Majd feladta magát, magyarázatot nem tud.
Most mi van...?
https://www.youtube.com/watch?v=k-_dkTU7Ht4
Értékelés:
Vallás, politika, migráns kérdés, vagy csak a sors torz fintora?
Beküldte T.István -
Mindegy, szörnyű történet, de politikiai suskus nem volt, hacsak az egyház hülyeségét nem nevezzük annak.
Értékelés:
sak a sors torz fintora?
Beküldte kimarite -
másnap, hátha nem rögzült a nézőben..., és eljutunk a tálibokig, stb. (de miért). Ő is ugyanaz a kategória: A szigetszentmiklósi olajszennyezés... | tettes lefülelve!
A sors fintora (esetleg vallás), azaz, egy végtelenül buta, mondjuk így, primitív (és aljas) ember, lehet bárki, migránc is (ez éppen egyáltalán nem fontos). Mindenesetre megismétlikÉn a véres vagy politikai dolgokat nem nézem a tévében, főleg, mert keverik. Magyarországon nincs migráncveszély. Van kerítés, az helyes (szerintem). Ide nem jönnek, mert nem tudnak megélni, egyszerű a képlet. Egyes országok, főleg pont Franciaország nagyon rosszul kezelte a menekültkérdést, kaptak is rosszat rendesen. A skandináv országokban is voltak - kezdetben - túlzó rendelkezések. Máshol is. A menekültnek minden helyi szokást be kell tartania, innentől akár menekültnek tekinthető. Ennyi. Kevés a politikai menekült, és sokan azért „utaznak”, mert ahonnan jönnek, ott is van több tízezer fős tábor, de üres, mert sem vizet, sem ételt nem kapnak rendesen a ... szülőhazától. Igen, meg kell oldani a szegénységet, bárhol is van, de nem befogadással, hanem más módszerekkel. Nem szánom azt az „embert” sem, aki magyarországi faluban 91 éves nénit összevert, majd megerőszakolt (belehalt a néni)..., és ezt úgy hívják: bűnözés. A büntetés mindenkinek jár, aki vét. Az igazság az, hogy én egy Nick Thorpe-s világban nőttem fel, és sajnos, mélyen megragadt (sok minden változott a világban is persze), de inkább szerencsére :).
Értékelés:
Széles sávban vágnák tarra a Gellért-hegyet
Beküldte kimarite -
Jelentősen megváltozik a tájkép - olvasható a sikló környezeti eljárásához készült hatástanulmányban. És tényleg. Alig emésztette meg az UNESCO és Budapest népe a Mol toronyházát, már itt az újabb budai látképet erősen módosító beruházás, amelynek építési engedélyezéséhez szükséges környezetvédelmi eljárás júniusban már meg is kezdődött. „A tervezett gellérthegyi sikló a főváros több nézőpontjából is látható lesz, így például a történelmi belvárosból, a Dunáról, a pesti rakpartról. Jelentősen megváltozik a gellérthegyi tájkép” – olvasható a sikló idén júniusban elindult környezeti eljárásához készült hatástanulmányban. A dokumentum nem titkolja, hogy a tervezési helyszín teljes egésze tájkép- és természetvédelmi területen található. S természetesen része annak a budai látképnek, amelyet az UNESCO 1987-ben a világörökség részévé nyilvánított.
https://nepszava.hu/3128858_hiaba-dicsekedett-az-allamtitkar-nem-elegedettek-az-osztrakok-a-magyar-hatarvedelemmel
Értékelés:
Újra a fővárosiaké a Rác Fürdő ... végre
Beküldte kimarite -
https://www.facebook.com/watch/live/?v=1023259231746304
Bejelentés (5 napja):Értékelés:
Vallás, politika, migráns kérdés, vagy csak a sors torz fintora?
Beküldte 444tibi -
Vagyis bőrszíntől, nemtől, vallási hovatartozástól függetlenül és országtól, régiótól függetlenül bezárták a diliházakat.
Mivel egy ilyen esetnek ott kellett volna végződnie, nem egy pap felügyeletével megoldani hanem zártosztály végállomással.
Nálunk is bezárt, pontosabban eladósorba került a diliház, így a fene se tudja ki jön szembe az utcán, én mindenestere előre köszönök.
Értékelés:
sak a sors torz fintora?
Beküldte 444tibi -
"Én a véres vagy politikai dolgokat nem nézem a tévében"
Ebben megegyezünk, én is elkapcsolok ilyenkor és nem bírom már a modern filmeket sem amikben a szadista jeleneteket lelassítva mutatják. Ez bizonyára dramaturgiai hatásnak van szánva de én viszolygok tőle.
Talán kinevettek de gyakori nálam az M2, mesecsatorna napközben. Bár... amit néha ott is látni, az mindenre alkalmas csak a felnövekvő nemzedék normális szórakoztatására nem.
Megfigyeltétek hogy egyre több a látens mássággal foglalkozó gyerekfilm?
Pl. csiga vagy teknőc de meg akarná nyerni a maratoni futást.
Fene tudja, nekem ez jön le.
Amit linkeltem, azt a tévébe láttam és mivel semmi durva nem volt benne, aránylag objektíven vezette le a történetet, ezért végignéztem.
És eléggé meglepődtem, az egész teszetosza államigazgatásnak, az egyház kegyelemgyakorlásának, az előjelekből már látható zárt orvosi felügyelet hiányának egy ember halála lett a végeredménye.
Mindenki hibázott.
Értékelés:
csak a sors torz fintora?
Beküldte kimarite -
A filmek mások, az a történet nem igaz. ;)
Értékelés:
csak a sors torz fintora?
Beküldte kimarite -
Értékelés:
csak a sors torz fintora?
Beküldte 444tibi -
"A filmek mások, az a történet nem igaz. ;)"
Ez igaz hogy nem igaz de a vizuális brutalitás eléggé maradandóan képes beégni a nézőbe, és ez szerintem baj. Hogy direkte erre utaznak.
Ennek következménye hogy a valós tragédiák már nem is hatják meg az embereket, köözönyösen elsiklanak felettük mert beleszoktak, belefásultak a tévé előtt ülve vagy moziba nap mint nap látva a felkavaróan durva képi jeleneteket.
Ami 2 évtizede még a vizuális horro kategóriába tartozott azt ma elintézik egy 16 vagy 14-es korhatárral.
És főműsoridőben, régen meg ezek 21-22 óra után mentek, mivel a fiatalabbak akkor már aludtak.
És a filmtörténelemben a nagyok bebizonyították már nagyon sokszor hogy1 csepp vér meg brutalitás nélkül is lehet olyan feszültséggel teli a film hogy lerágod a 10 körmödet. Ez igaz a krimikre is.
ma meg a sablon megy, végy 1-2 bűnözőt, 1-2 pandúrt, akik mindent túlélnek, 150 kiló robbanóanyagot és féltucat autót.
amik majd ütköznek, robbannak, repülnek a végtagok, és ha mindezt megspékelik még lövöldözéssel, amikor a golyó lassítva megy át a manuszon, akkor biztos a siker.
Hát én ebből a tucattermékből nem kérek.
Amúgy ezt a műfajt is lehet profin művelni, nem atomdurván és kis humorral megfűszerezve, nekem pl. a Red vonal bejön.
De a 'Vadászat a Vörös októberre' meg egyetlen egy durvább jelenetet tartalmaz az elején, ennek ellenére profi módon fenntartja a feszültséget az egész film alatt, van cselekménye és mondanivalója. Nekem ez a film az A1 kategóriába tartozik.
Értékelés:
csak a sors torz fintora?
Beküldte kimarite -
https://port.hu/adatlap/film/tv/visszafordithatatlan-irreversible/movie-...
Gondoltam, hogy erre biztosan írsz valamit :). Ténylegesen, nem a lassított brutalitásra gondoltam, azt én sem szeretem, nem kívánom nézni. A brutalitást, a vért sem. A feszültség igen, az jó, szeretem én is a krimiket, esetleg thrillernek is nevezik néha. Most őszintén, nem igazán figyelem a brutalitást, azaz annak „mértékét” a filmekben, nyilván, van egy pont, amikor sok lesz nekem is. De van sok olyan film, amiben nem is figyeli az ember, mekkora nagy brutalitás, mert lenyűgözi a történet. Ilyen film (bár valóban nagyon durva jelenetek vannak benne):„Felkavaróan durva” lehet egy háborús film is. Na most, az olyan filmeket én sem szeretem, ami csak, és kizárólag a brutalitásról szól. Az hülyeség, értelme nincs, és nem lehet. És ilyen film nem jut eszembe.
A napi hirekkel mindez úgy van kapcsolatban, hogy híradókat nem lehet nézni, mert egyszerűen nem közszolgálati: nem kell megmagyarázni egy hírt, az más műsor. Bejelenti és kész. Továbbá, a közszolgálati adóknak ténylegesen kultúrális jellegű műsorokat kéne adni, ezt törvény szabályozza. Terelgetnek..., helytelen. Mindez, valami olyasmi, mint amikor a moziban a másodpercenkénti képkockákból az egyiken popcorn és kóla volt, és rohant mindenki a szünetben - régebben voltak a moziban szünetek - a büfébe, vagy másik példa, amikor az egyik dezodor reklámban az egyik képkockán a férfinak látszott a ... rá jellemző testrésze - nem a nyugalmi állapotában - de mindez tilos, azaz, a tudatalatti befolyásolás sem engedélyezett a világban.
... egyébként a híradókat sosem szerettem, túl rövid, semennyire nem részletes, arra jó, ha megragad egy hír a fejemben, arra rákeresek a neten a részletek miatt. (nem nézem, elkapcsolok)
vizuális brutalitás eléggé maradandóan képes beégni a nézőbe, és ez szerintem baj. Hogy direkte erre utaznak. Ennek következménye hogy a valós tragédiák már nem is hatják meg az embereket, köözönyösen elsiklanak felettük mert beleszoktak, belefásultak a tévé előtt ülve vagy moziba nap mint nap látva a felkavaróan durva képi jeleneteket.
Más csónakban evezünk, mert én egyrészt megnézek mindenféle filmet, de nem fásultam bele semmibe. Megfognak a valós tragédiák. Például a baleset-megelőzés témakörében éppen eleget olvasok híreket és nézek videókat. Elszomorodom. De nem akarom látni ezeket a híreket. És arra nem lehet építeni egy híradót, hogy az adás nagy része tömeggyilkosság, nemi erőszak ... egyéb erőszak. Tudom, megtörténnek, de nem szeretném az agyam kimosni a ... híradó által, és állandóan ilyeneken filózni! Ugyanazokat a híreket elolvasom az újságban (több újságban), néha csak a címét, mert annyi van. Mi nem tudjuk megakadályozni (te, én és a többi civil), hogy ilyenek megtörténjenek. Amiben változás érhető el, azok a civil célok röviden, vagy akár annyi, hogy segítesz egy néninek feltenni a banyatankot a buszra, mert ő nem bírja el. Ui.: a híradó rövid vagy hosszú i? :D Hosszú! https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/suggest#
Ui. v2: Mi a „Red vonal”?
Értékelés:
Merre tart a világ?
Beküldte 444tibi -
Bár sose rajongtam Fridiért, nem kérdőjelezem meg a tudását és ez a beszélgetés kimondottam megfogott.
Több témát ölel fel, a címben feltett kérdés amúgy nagyon széles spektrumot érint és próbálnak a podcastban több témát is feszegetni.
Válasz nem nagyon jön a kérdésekre, inkább magyarázatok születnek és nem elterjedt információk , illetve nem pont így kommentált tények is napvilágra kerülnek.
A magyarázatok, a beszélgetés végig korrekt és magas színvonalon zajlik, erre garancia Buda Péter személye.
Éremes az 1 óra 40 percet egy lazább ráérős estén véginézni.
https://www.youtube.com/watch?v=8hvjwt5tKvU
Értékelés:
csak a sors torz fintora?
Beküldte 444tibi -
"Ui. v2: Mi a „Red vonal"?"
Red1 es Red2. Kellemes esti akciófilm kategóriás időtöltés. Bruce Willis, Morgan Freeman, John Malkovich és Helen Mirren valamint több más jó színész gondoskodik róla hogy megérje végignézni a filmeket. Pár pillanatra Antony Hopkins is megjelenik.
Értékelés:
Merre tart a világ? | csak a sors torz fintora?
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/user/ArcKep2011/videos
Általában jól teljesít a Sándor: https://www.youtube.com/watch?v=9M_88KkeGrk
Nagyon kevés riporter van, akinek bosszant a viselkedése, de mégis, van egy (nem említem a nevét inkább). Nem tudni, hol kapott diplomát. A vizsgán azt a tétel kellett volna húznia: És a párbeszéd, ami összeköt. Egy-két videóját láttam, annyi elég volt végleg. Nem is hallottam róla korábban.
Van viszonylag sok podcast riporter ma is. Most a Vitray-szintűekre gondolok. A jó riporter visszafogott, felkészült és érdeklődő: nem az ő tudására vagyunk kíváncsiak (az átjön, nem kell erőltetni), hanem az alanyra.
Értékelés:
Vörös kód az emberiségnek – figyelmeztetések...klímajelentésben
Beküldte kimarite -
Az emberiség romboló hatása a klímára „ténykérdés”, közölték nemzetközi klímatudósok, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) tagjai egy fontos új tanulmányban, amit mások mellett a BBC is idéz. A szöveg 2013 óta a legátfogóbb tanulmány a klímaváltozás tudományában.
Az IPCC dokumentumában a tudósok magabiztosan állítják, kétségtelen, hogy az ember hatása miatt melegedett az atmoszféra, az óceánok és a földek.
A tanulmány 42 oldalas, politikai döntéshozóknak szánt összefoglalója szerint:
-- Az üvegházhatású gázok jelenlegi kibocsátása miatt egy évszázadon belül kulcsfontosságú hőmérséklet-emelkedési küszöböt léphetünk át.
-- Nem zárható ki, hogy az évszázad végére a tengerszint két méterrel is emelkedhet.
-- A felszíni hőmérséklet 1,09 Celsiusszal volt magasabb 2011 és 2020 között, mint 1850 és 1900 között.
-- 1970 óta a felszíni hőmérséklet gyorsabban nőtt, mint bármelyik másik 50 éves periódusban az elmúlt kétezer évben.
-- Az elmúlt öt év volt a legmelegebb 1850 óta.
-- A tengerszint emelkedésének sebessége háromszorosára nőtt az 1901–1971 közöttihez képest.
-- Az emberi hatás „nagyon valószínűleg” (90 százalék) a gleccserek és a sarkköri jég csökkenésének fő oka a 90-es évek óta.
-- Gyakorlatilag biztosan állítható, hogy az 1950-es évek óta a hőségextremitások gyakoribbak és intenzívebbek lettek, miközben a hidegextremitások ritkábbak és gyengébbek.
A tanulmány szerint amit az ember okozott a Földnek és a rendszereinek, az évszázados-évezredes időtávban visszafordíthatatlan. Az óceánok melegednek és egyre savasabbak. A hegyi és sarki gleccserek még évszázadokig olvadnak.
A tudósok szerint mindez a jövőben ahhoz vezethet, hogy:
-- 2040-ig minden forgatókönyv szerint elérjük a nevezetes „másfél fokot”, azaz az átlaghőmérséklet az 1850–1900-as évekhez képest 1,5 Celsiusszal nő.
-- A sarkvidék legalább egy alkalommal jégmentes lesz egy szeptemberben 2050-ig.
-- Nőnek az extrém események gyakoriságai.
-- Az extrém tengerszintek, amelyek eddig százévente egyszer voltak, sok helyen már évente lesznek.
-- Valószínűleg sok régióban egyre több tűz lesz.
https://telex.hu/kulfold/2021/08/09/ensz-jelentes-klima-figyelmeztetes
Az éghajlatváltozás hatásainak kitett több tucat kis szigetország arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy mentse meg jövőjüket, amelyet a tengerek emelkedő szintje fenyeget - derült ki egy hétfő este közzétett közleményből.
Az ENSZ kormányközi klímaváltozási bizottsága (IPCC) hétfőn kiadott átfogó jelentésében megállapította: az emberiség a tevékenységével minden korábbinál erőteljesebben idézi elő a klímaváltozást, amely immár visszafordíthatatlanná vált, a globális felmelegedés a Föld minden lakott részén szélsőséges időjárási körülményekkel fenyeget.
https://444.hu/2021/08/09/ipcc-elkerulhetetlen-a-tovabbi-melegedes-de-fontos-hogy-azonnal-cselekedjunk
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az IPCC 1-es munkacsoportjának tanulmánya „vörös kód az emberiségnek”.
„Ha összeadjuk az erőinket, el tudjuk kerülni a klímakatasztrófát. De ahogy az a dokumentumból kiderült, nincs idő késlekedésre, nincs hely kifogásoknak. Számítok a kormányok vezetőire és minden döntéshozóra, hogy a COP26 (a következő nemzetközi klímakonferencia október végén) siker legyen.”
A következő hónapokban tanulmányok sorozatait közli majd a munkacsoport.
A tanulmányról és megállapításairól hamarosan bővebben olvashatnak majd készülő elemzésünkben.
https://444.hu/2021/08/10/apro-szigetorszagok-kerik-a-vilagot-hogy-mentsek-meg-oket
Értékelés:
Csányi Vilmos, 86 éves Széchenyi-díjas etológus, író (podcast)
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=re8OT4t3KpY
Értékelés:
Robin Williams, az improvizáció nagymestere,...
Beküldte kimarite -
aki nélkül sokkal kevésbé vicces hely a világ. Hét évvel ezelőtt, tragikusan korán távozott az élők sorából, és most töltené be 70. életévét. úgyhogy áttekintjük színes és poénokban gazdag életútját.
https://www.youtube.com/watch?v=T5vr1jZA4ws
Értékelés:
Csillagászat, űrkutatás: Sárneczky Krisztián, csillagász
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=-gyROMKszMQ
Sok témát felölel ez az interjú: a Föld vasmagjának mozgásáról, az Északi-sark vándorlásáról, a klímavészhelyzet és a jégkorszak összefüggéséről, a Föld forgástengelyének és pályájának változásáról, a Bennu aszteroida esetleges becsapódásáról, a Marsot kutató immáron öt ország rivalizálásáról is szól a beszélgetés, de arról is, hogy van-e realitása az életnek másutt a Naprendszerben vagy a világmindenségben, jártak-e már földönkívüliek bolygónkon, valamint a mindig viszonyítási pontot jelentő Einsteinről, a mostanában elszaporodni látszó magánűrutazásokról, a rengeteg űrszemétről és a Csendes-óceánon található űrtemetőről is.
Értékelés:
Időutazós sci-fi forog magyar iparvárosokban
Beküldte kimarite -
A beazonosíthatatlan magyar iparvárosban játszódó történet főhőse Misi (Bálint Előd) 18 éves, gátlásos fiú, akin egy gyógyszerkísérlet keretében a Zanox nevű, pánikbetegség elleni szert tesztelik a helyi gyógyszergyárban. Misi évek óta szerelmes az osztálytársába, Jankába (Erdős Lili), de csak azután mer felé közeledni, miután rájön, hogy a kísérleti gyógyszer egyik mellékhatásaként képes utazni az időben.
A vaskos humorú romantikus sci-fi cselekménye a magyar vidék sajátos atmoszférájú helyszínei között játszódik. A forgatás első szakasza Dunaújvárosban indult, a stáb ezt követően érkezett Komlóra. A film, melynek Gajdics Dávid az operatőre, a magyar filmek többségével szemben Romwalter Judit koproducernek és SPARKS Camera & Lightingnak köszönhetően két kamerával forog, ami nagymértékben felgyorsítja a munkát.
https://magyar.film.hu/filmhu/hir/dunaujvarosban-indult-a-zanox-forgatasa.html
Értékelés:
VII. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó Kiskunfélegyházán
Beküldte kimarite -
A legidősebb oldalkocsis motor a szegedi Tóth Sándor 1959-es gyártású 250-es Simson-ja volt. A legidősebb oldalkocsis motorosnak járó serleget a 69 éves Kókai Miklós nyerte, aki 1967-es BMW-fogatával motorozott le egészen Inárcsról.
Még több kép a Sidecar Meeting-ről a galériában:
https://csamclub.hu/galeria/albumok/vii-nemzetk%C3%B6zi-oldalkocsis-tal%C3%A1lkoz%C3%B3-kiskunf%C3%A9legyh%C3%A1z%C3%A1n.2552/
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Varga Laci bácsi 70 évesen Tapolcáról látogatott el hozzánk oldalkocsis Jawa-jával, de elkirándulta a napot a környéken, így lemaradt a versenyekről. Ő is a legidősebb oldalkocsis motoros tiszteletbeli díját kapta távollétében.
https://csajokamotoron.hu/akiknek-nincs-ki-a-negy-kereke-vii-nemzetkozi-oldalkocsis-talalkozo-kiskunfelegyhazan/
Értékelés:
OBBPoint | Az első, sebesség alapon működő hűségprogram!
Beküldte kimarite -
Vezess, gyűjts, váltsd be!
Megjutalmazzuk szabályos közlekedésedet!
Tartsd be a sebességkorlátozásokat és gyűjtsd az OBBCoint, majd váltsd be!
Az OBBPoint alkalmazásban a szabályosan megtett szakaszokért hűségpontokat kapsz, melyeket beválthatsz partnereinknél értékes jutalmakra!
Jelentkezz az OBBPoint korai hozzáférés programjára!
https://obbpoint.hu/
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte tonsur -
Az európai parlamenti képviselők többsége 2021. július 6 -án fogadta el a chatcontrol rendeletet .
Ezen az oldalon lehet elolvasni a részleteket.
Olyan sunyin és csendben történt mindez,hogy még a hazai médiák sem vették észre,ha megvalósul akkor érdemes tiltakozni,mert szerintem a Pegasus álsztorival fedték le ezt a tettüket,ami elég jól sikerült,hiszen főleg a magyar ellenzéki média még mindig a Pegasuson rágódik,mikőzben a háttérben készül a totális lehallgatási terv. Mi a véleményetek?
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte kimarite -
Azzal nem értek egyet, hogy minden alkalmazásba hátsó kaput építsenek, oldják meg máshogyan. Az alkalmazás maradjon feltétlen biztonságos, ez nyugtatja meg az embereket, és ez így nem mond ellent a józan észnek sem. Ja, hogy a bűnözőket is? Igy van. De a hátsó kapu sebezhetőség, bárki megtalálja, nemcsak a titokszolgák, személyes adatok kerülhetnek rossz kézbe. A magasabb szintet elkapni leginkább nem informatikai eszközökkel lehet, hanem a bizalmába férkőznek valakinek, aki hozzáfér a titkokhoz. Mindig is így volt, Mata Hari, stb.. Középutat kéne találni.
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte T.István -
Ehhez képest tök nyilvánosan folyik a vita a parlamentben már jó ideje, nyomon követhetők a javaslatok, viták, és nyilvánosak az erről készült jegyzőkönyvek is, pl. https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-9-2020-0258_EN.html, ami amúgy nem totális megfigyelésről szól, hanem a 2002/58/EC direkítívák egyes elemeinek az ideiglenes feloldásárol konkrét meghatározott célok érdekében, mint pl. fiatalkorúak szexuális zaklatása.
Név szerint látható, ki, mint szavazott, kik maradtak távol, nyomon követhetők a szösvegmódosításítások, (pl. fel lehet tenni a kérdést, hol voltak a mieink?), hazai médiát nem akarom minősíteni, a pegasus nem álsztori, hála istennek nem csak hazai médiát lehet olvasni, több forrásból is lehet informálódni, és az így kapott kép azért árnyaltabb, kitűnő módszer a szűklátókörűség elkerülésére, és a megvezető szándékkal elkészült véleményszajbarágó médiumok értékelésére. Kb. ez a véleményem.
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte samli -
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte tonsur -
Csak az a gond,hogy az ügy nagyon közérdekü:
"2021 őszén az Európai Bizottság második jogalkotási javaslatot kíván tenni, amely arra kényszeríti az összes e -mail, üzenetküldő és csevegő szolgáltatót, hogy minden gyanú nélkül keressen minden privát üzenetet."
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte 444tibi -
Ez nem pont így fog működni.
Ha így lenne, már elsöpörték volna az egész eut mindenestől, képviselőkkel együtt. Ennyire nem birka a nép tőlünk nyugatabbra sem.
A mailokban, csetekben botok, algoritmusok keresik a nekik megadott keresőszavak alapján a gyanúra okot adó kifejezéseket, majd ezek alapján vizsgálható a teljes mail, chat.
A Földön nincs annyi operátor, callcenteres, távmunkás hogy napi több 100millió karakteres üzenetet végigolvasgasson, mitöbb értelmezzen is.
Az egy dolog hogyha az operátor keresőszónak megad pl. .jpg-t, akkor az összes mailos házi pucér kép amit küldözgeznek egymásnak a népek, az megtekinthető és ezekre fog recskázni az összes operátor vagy akik elemeznek.
Reméljük ez nem fog bekövetkezni.
Ennél szerintem sokkalta súlyosabb hogy ezzel az end-to-end titkosítás és minden vpn szerűség is értelmét veszti hiszen mi a fenének titkosítgatni ha a szolgáltatói oldalon bármikor belenézhetnek?
Pl. a Viber, de több más azonnali üzenetküldésre alkalmas program üzemeltetője kötelezhető erre, naésakkor hogyan lesz meg a titkosítás ha bármikor bele lehet lesni?
Valamint ha ez tényleg, akkor mi lesz az übertitkos üzleti mailszolgáltatókkal?
Mondjuk egy svájci bank üzleti levelezése bármikor megkukkantható lesz...?
Nanemá.
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte T.István -
https://mandiner.hu/cikk/20210723_eu_lehallgatas_gyermekvedelem_eprivacy
De a lényeg, a G, FB, de még a Disqus is eddig ís annyira figyelt, amennyire nem szégyelt, eddig is kiadták hatóságoknak amit kértek, most valami olyasmi van kibontakozóban, hogy ezt az EU saját hatáskörbe akarja vonni.
Amúgy, azzal, hogy a mesterséges intellgencia mennyire nem alkalmas ilyesmire, nekem is vannak személyes tapasztalataim. Szoktam nézni a YT-n mindenféle felújítós videót, amin rozsdás cuccokat újítanak fel, ezen videók között többen van valami Special Blue vagy milyen nevű átlátszó lötty, amivel bekenik a tiszta vasat, ettől az azonnal feketére változik. Ez megragadta a figyelmem, rákerestem, hát jó drágán lehet rendelni. Megpróbáltam kideríteni, miből van, hátha olcsóbban is össze lehet kutyulni. És igen, kideríttettem, hogy csersavról van szó. Innentől ilyesmikre keresgéltem, érdekelt a hatásmechanizmus, hogyan működik, sok cikket olvastam róla. Na, de hogy mi van, csersavat mifelénk szinte kizárólag fegyverekhez használnak, azokat feketítik ezzel. És az AI meg hogy hogy nem, arra jutott, hogy kb. fegyverbuzi vagyok, hisz érdekel a csersav! A Vaterán pl. tömegével nyomultak a fegyver ajánlatok, de a telefon discover ajánlatai között is jöttek a fegyver témájú írások. Komolyan, már azt vártam, mikor kopogtat a TEK..
Node kicsit visszakanyarodva, az EU oldalán fent van minden, ami náluk történik, igaz, talán nincs mind lefordítva magyarra. Még amúgy videók is az ülésekről, szóval minden. Azaz nincs olyan, hogy sutyiban, csendben csinálnak valamit. Persze, ez hatalmas adatmennyiség, és még annál is több. Sőt még annál is. Nincs ember aki ennek átnézésével megbírkozna. Azt gondolom, a sajtó dolga lenne a történésekről tudósítani. Itt most az van, hogy pl. a mieink közül kivétel nélkül mindenki egyetértett, sőt, még a mi külföldi kritikusaink is, ezért átment a sajtó szűrőjén, ami csak a balhéra figyel, arra, hogy mikor nem ért egyet az ellenzék a kormánypárttal, így aztán nem került a fő hírekbe, ugyanígy nem került be a nemzeti konzultáció kérdései közé, stb.
Leírom itt is, én anno EU csatlakozás előtt nem-el szavaztam, és nem védem az EU-t, meg a tetteit, de ami van, az van....
Értékelés:
Chatcontrol az EU totális lehallgatási tervei
Beküldte tonsur -
"Node kicsit visszakanyarodva, az EU oldalán fent van minden, ami náluk történik, igaz, talán nincs mind lefordítva magyarra. Még amúgy videók is az ülésekről, szóval minden. Azaz nincs olyan, hogy sutyiban, csendben csinálnak valamit".
Tudod jól,hogy a lényegi dolgok nem a nyilvános üléseken dőlnek el,föleg abban az EU-ban ahol bizonyos oligarchákat piros szőnyeggel,és puszival fogadnak.Az európai parlament pedig tele van finoman szólva nem szeplőtlen múlttal rendelkező emberekkel,(PL:Vera Jurová,Ursula von der Leyen,Cyrus Engerert,Stella Kyriakides) igy könnyen zsarolhatóak,ezért vannak sokszor ellentmondásos és furcsa döntések pl egyik nap még MO jogállam,másik nap már nem,vagy a vakcinabeszerzés körüli problémák,férfiak is szűlhetnek,vagy bármilyen alig látható (sokszor deviáns) kisebbségek felkarolása,miközben az őshonos európai kisebbségek (kb 50 millióan vannak) mintha nem is léteznének.Én annak idején az Európai Unió-ba való belépés mellett voksoltam,de manapság már egyre gyakrabban gondolkodom a Huxiton.
Értékelés:
Ez nem rajzfilm
Beküldte lala -
https://itcafe.hu/hir/boston_dynamics_atlas_parkour.html
Értékelés:
Ez nem rajzfilm
Beküldte T.István -
Szóval a filmben elhangzott, hogy az Atlas (fenti videóban is látható modell) az egy régebbi termékük, bár még fejlesztik, de van annál újabb, a nem emlékszem a nevére modeljük, ami kerekeken közlekedik, és a karjait a csípőjéhez illesztették, így a teljes felső testével csípőből hátra tud dőlni, miközben az előtte levő súlyt emeli. Ennek és a kerekeknek köszönhetően 45%-al kevesebb energiát fogyaszt, mint az Atlas.
itt ebben a videóban kb. 5:40-től látható az említett modell:
https://www.youtube.com/watch?v=uhND7Mvp3f4
Értékelés:
Az élet tisztelete (Albert Schweitzer)
Beküldte kimarite -
El is lehet vonatkoztatni attól, hogy a filmben Jézushoz kötődő a gondolatmenet:
https://www.youtube.com/watch?v=Mj17rVC1ghc
A Pál apostol misztikája, az Indiai gondolkodók világszemlélete, és az Élet tisztelete című könyveivel vált világszerte ismertté az 1930-as években.
Szilárd meggyőződése volt, hogy az élet tisztelete a legmagasabb rendű alapelv, ezzel bevallottan ugyanazt az irányzatot képviselte, mint Lev Nyikolajevics Tolsztoj és Mahatma Gandhi. Néhányan Assisi Szent Ferenchez hasonlították, ami ellen nem tiltakozott.
Schweitzer véleménye szerint az élet és a szeretet ugyanazon az alapelven nyugszik: tisztelet az élet minden megnyilvánulása iránt és személyes szellemi kapcsolat a világmindenséggel. Ennek megfelelően, az etika abban áll, hogy minden egyes élőlénynek az élni akarását ugyanolyan tisztelettel kell fogadni, mint a sajátunkat.
Ahogy belépünk a világba, szörnyű dráma játszódik le: mindenki élni akar, és ha együtt nézzük ezeket az egyéni vágyakat, akkor egymással szembefordulnak. Csak a gondolkodó élet az, amely tudatában van a többiek élni akarásának és szolidaritást vállal vele. Ez azonban nem válik valóra, mert az emberi élet nem tud kiszabadulni abból a kényszerből, hogy más ellenében kell megélnie. De egy etikus lény igyekszik kiszabadulni ebből a szorításból, valahányszor csak alkalma nyílik rá.
Schweitzer egész életében az élet tiszteletének a védőügyvédje volt. Úgy vélte, hogy a felvilágosodás kora lezüllesztette saját magát, mert a gondolkodása nem volt elég megalapozott. Ezért az emberiség új reneszánszában és felvilágosodásában reménykedett. Egy olyan emberiségben hitt, amely sokkal mélyebben tudatában van a világegyetemben elfoglalt helyének.
Az élet tisztelete, amely a saját életakarás megismeréséből származik, oda vezeti az egyént, hogy életét más emberek és minden élő teremtmény szolgálatának szentelje. Schweitzer azzal vívta ki a tiszteletet, hogy ezt az elméletét a gyakorlatba is átültette.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Albert_Schweitzer
Értékelés:
A Nagy Fafilm
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=mHctCJRtX40
Létezik a földi élőlényeknek egy olyan formája, amely minden másnél jobban képes kihasználni egy adott alapterületet. Egy olyan életforma, ami minden más ismert életformánál jobban ihasználja a területben rejlő lehetőségeket. Egy életforma, aminek nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. A fák különleges élőlények. rendkívül lassan nőnek, és - talán éppen ezért - rendkívül sokáig képesek élni. Megadják a módját a születésnek, és az életnek éppúgy, mint az elmúlásnak. Puszta létükkel ezer meg ezer másik faj fennmaradását biztosítják. A fák olyan sokban különböznek a többi élőlénytől, hogy már-már jobban beillenének földönkívüli létformának, semmint evilági élőlénynek. Teljesen mások, mint a többi növényfaj, az állatokról már nem is beszélve. Számukra máshogy telik az idő. Egy ilyen óriásnak egy nap olyan, mint egy pillanat. Egy évszak olyan, mint egy röpke óra. És egy év olyan, mint egy hamar tovatűnő nap. Történetünk egy fáról szól. Egy óriásról, ami az elmúlt évszázadokban nem mozdult egy tapodtat sem: mégis rengeteg érdekes dolog történt vele.
Értékelés:
Partizán: Interjú Kassai Lajossal
Beküldte kimarite -
Az életmódunk gyökeres eltéréseket mutat. És én azért kerestem meg önt, mert hiszek abban, hogy a kettőnk közti kommunikáció adja meg ennek a nemzetnek a kultúrális nívóját. Mert, ha mi le tudunk ülni, és érett emberként tudunk egymással kommunikálni, akkor szerintem nincs veszve semmi.
https://www.youtube.com/watch?v=ILc_OY_VVIo
Értékelés:
Partizán: Interjú Kassai Lajossal
Beküldte kimarite -
Értékelés:
Soha nem látott méretű ragadozómadár-mérgezés Turánál
Beküldte kimarite -
A helyszínelés során talált bizonyítékok és az elpusztult madarak tünetei arra utalnak, hogy az elkövetők erős idegméreggel kezelték a csalétkeket, amelyeket hatalmas számban helyeztek el a területen. Ezek a mérgezett csalétkek nem kizárólag a ragadozómadarakra és dúvadakra jelentenek veszélyt, hanem bármilyen állatra és az emberre is.
Az MME kéri, hogy aki gyanús húsdarabokat, tyúktojásokat vagy nagyobb számú elpusztult állatot észlel a szabadban, semmiféleképpen ne nyúljon ezekhez, és azonnal értesítse a hatóságokat.
A közlemény szerint a módszer és a kivitelezés egyaránt arra utal, hogy az elkövetők nagy területről próbálták teljesen kiirtani a ragadozó fajokat. A mérgezéses esetek hatalmas természetvédelmi veszélyét jelzi, hogy függetlenül attól, hogy mi lehetett a mérgezések eredeti célpontja, az áldozatok 96%-át védett vagy fokozottan védett madárfajok tették ki. A 44 elpusztított védett barna rétihéja, két egerészölyv, két erdei pityer és két róka teteme mellett egy még életben lévő mérgezett, fokozottan védett hamvas rétihéját sikerült a terepi helyszínelés során megtalálni. A gyors állatorvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült stabilizálni a madár állapotát, de továbbra is kezelés alatt áll és kérdéses, hogy teljesen felépül és elengedhető lesz-e.
https://telex.hu/belfold/2021/08/16/soha-nem-latott-meretu-ragadozomadar-mergezes-turanal
Értékelés:
Képgaléria: A Mars, ahogy a Perseverance látja
Beküldte kimarite -
A Perseverance fél éve szállt le a Marsra, azóta több mint 125 000 felvételt készített a vörös bolygóról. Ebből gyűjtöttünk össze néhányat, hasonlóan az Ingenuity 9. repülése során készített felvételekből összeválogatott képgalériához. A képeket a NASA Mars 2020 nyers képgyűjteményéből, illetve multimédia albumából válogattuk. Korábbi képeket a leszállásról itt, videót pedig itt találhattok.
Forrás: https://spacejunkie.hu/hir/kepgaleria-a-mars-ahogy-a-perseverance-latja-2
Értékelés:
Elfogadásra került a Magyarország Űrstratégiája című dokumentum
Beküldte kimarite -
Kormány által 2021. augusztus 18-án a Magyar Közlönyben [1606/2021. (VIII.18.) Korm. határozat] közzétett űrstratégia jövőképe, hogy hosszú távon Magyarország aktív szereplője legyen az űrszektor globális értékláncának.
A Magyarország Űrstratégiája című dokumentum teljes szövege itt olvasható (pdf).
Forrás: https://www.urvilag.hu/szakmapolitika/20210819_magyarorszag_urstrategiaja
Értékelés:
Perre ment Dunaharaszti a kavicsbánya bővítés miatt
Beküldte kimarite -
A Duna-Dráva Cement Kft. az úgynevezett „Dunaharaszti IV. – kavics, homok” védnevű bánya művelésére kiadott környezetvédelmi engedély módosítása iránti kérelemmel fordult a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes főosztályához. Ebben azt kérték, hogy a korábban engedélyezett közel 45 hektáros bányaterületüket 129 (!) hektárra, azaz közel háromszorosára növelhessék. A Pest Megyei Kormányhivatal kiadta a környezetvédelmi engedélyt, holott Dunaharaszti Önkormányzata szakértők által készített vízgazdálkodási szakvéleménnyel alátámasztva ellenezte ezt, derül ki abból a közleményből, amelyet dr. Szalay László tett közzé a város hivatalos oldalán. A városvezetés élt jogorvoslati lehetőségével és közigazgatási pert kezdeményezett. Ebben felperesként Dunaharaszti Város Önkormányzata és a Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesülete, alperesként pedig a Pest Megyei Kormányhivatal szerepel.
A polgármester közleményében hangsúlyozza, hogy ez a fajta bányászati tevékenység súlyos hatással van a talajvízre, ezen keresztül pedig a termőföldekre.
A városvezető hangsúlyozta, hogy a tervezett bővítés nincs összhangban a Helyi Építési Szabályzattal sem.
„Különös tekintettel a Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2017. (III. 1.) számú rendeletünk azon bekezdésére gondolva, mely szerint a Duna-Tisza-csatorna medrének partvonalától számított 50-50 méteren belül bányászati tevékenységet folytatni nem lehet, a védősávban meddő, illetve humusz depókat létesítése nem megengedhető.”
Megindították az eljárást egy másik ügyben is: a Nagy-Kavicsüzem Kft. kérelmére egy 107 hektár nagyságú homok- és kavicsbánya megnyitására, ahol 20 éven keresztül akár évi 1 millió m3 haszonanyag kitermelésére készülnek. Dunaharaszti szerint azonban ez a kérelem „még több sebből vérzik, mint az előző”, így a város a környezetvédelmi engedély iránti kérelem elutasítását kérte a kormányhivataltól. Ha az itteni érveket nem fogadják el, akkor ez ügyben is pert kezdeményez az Önkormányzat.
dr. Szalay László teljes közleményét ide kattintva olvashatja el.
Forrás: https://dunaharasztionline.hu/helyihirek/onkormanyzat/2021/08/19/perre-ment-dunaharaszti-a-kavicsbanya-bovites-miatt/
Értékelés:
Generációs amnézia -> újra kapcsolatba lépni a természettel
Beküldte kimarite -
Peter Kahn szerint egyetlen megoldás létezik: a fiatalok, az újabb generációk természet- és környezetismereti oktatása. Ezt nem feltétlenül az iskolapadban képzeli el, sokkal inkább a mindennapokban: a gyerekeket ott kell megismertetni a természetes környezetükkel, ahol lehet. Persze nem kell állandóan sűrű, vadvilággal teli erdőkben kirándulni, elég, ha a tó- vagy folyóparton sétálva fedezik fel az élővilág sokszínűségét, vagy csak néha kifekszenek a fűbe, ahol több lehetőségük van rovarokat, madarakat, virágokat és más élőlényeket megfigyelni, mint bent a szobában.
Kahn és kutatótársa, Thea Weiss egy seattle-i óvoda példáját emelte ki a tanulmányban. A Fiddleheads Forest School igazgatója, Kit Harrington olyan tantervet állított össze a kicsiknek, aminek a szabadban történő tevékenységek állnak a központjában. Az óvodában olyan készségeket fejlesztenek, amelyek a felnőttek számára természetesek, hiszen ők még a szabadban töltötték a gyerekkorukat, de a legújabb generációt már meg kell tanítani rájuk: ilyen a madárhangok felismerése, a különböző rovarokat rejtő talaj ásása, vagy éppen az, hogy miként védjék meg a testüket, ha elesnének – Kahn észrevételei szerint ugyanis még ez sem magától értetődő. „Itt van egy teljes generáció, amely már annyi időt tölt a képernyők előtt, hogy ha kimegy a természetbe, nem tudja, hogyan lépjen vele kapcsolatba, vagy hogyan védje meg magát” – mondta a kutató.
Az sem lehet kifogás, ha valaki városi környezetben él. Mint írják: „Ha egy bicikliút, egy játszótér vagy egy tanösvény a hozzád legközelebb eső »természet«, akkor azt kell kihasználni. A természettel való közös nyelv kifejlesztése, vagyis az olyan környezeti élmények, amelyek pozitív érzéseket eredményeznek, jó kezdet lehet a környezeti generációs amnézia visszafordítására.”
Forrás: https://qubit.hu/2021/08/09/rafazunk-ha-azt-a-vilagot-vesszuk-termeszetesnek-amit-az-elozo-generaciok-rank-hagytak
Értékelés:
A Nagy Fafilm
Beküldte 444tibi -
Ezt le is töltöttem és többször megnéztem már. Mindenkinek ajánlom.
Értékelés:
Heteken belül aszfaltoznak kisoroszi Szigetcsúcson a Dunánál
Beküldte kimarite -
A Fertő-tó után újabb természetvédelmi területen indulhat heteken belül nagyobb beruházás turizmusfejlesztési címszóval: az éppen érintetlensége és romantikája miatt kedvelt kisoroszi Szigetcsúcson 370 milliós projekt keretében aszfaltoznak, csatornáznak, és húznak fel hamarosan mobil kabinokat a védett ártéri ligeterdőben. Ez bevallottan tovább növeli majd a látogatószámot a szigetspiccen. Bár a Nemzeti Park többféle kifogással is élt, a Pesti Megyei Kormányhivatal mégis áldását adta a projektre. A gasztronómiai programokról és elektromos kisvonatról álmodó önkormányzat az állami forrásból fejlesztett területet közben egy évtizedre adja bérbe jutányos áron az üzemeltetőnek.
Néhány hete online petíció indult a kisoroszi Szigetcsúcsra tervezett fejlesztési projekt leállítására, de erősen kérdéses, mennyi esély van még a visszakozásra: a polgármester, aki szerint „a zöld nem különbözik a vöröstől”, eltökélt; a Magyar Turisztikai Ügynökség már meg is ítélte a szükséges támogatást; és a Kormányhivatal is rábólintott a természetvédelmi terület fejlesztésére.
A Szigetcsúcs sorsa miatt azonban a helyhez évtizedek óta kötődők, a Szentendrei-szigeten élők, és az alkalmi látogatók közül is aggódnak. A nyárfás-füzes, galériaerdős szigetspiccen a kavicspadokon alacsonyabb vízállásnál sok a rendszeres strandoló, Budapest közelében kivételes lehetőség, hogy itt pár méterre a Dunától lehet természetközeli módon sátrazni. Az ártéri ligeterdőt a Dunakanyarban még a hatvanas években, elsőként nyilvánították országos jelentőségű, kiemelt természetvédelmi területté. Az egyedi hangulatú fürdőhelyre már a két világháború között is sokan jártak a romantikája miatt: cserkészek, evezősök, kielboatosok, kajakosok, kenusok, túrázók és táborozók is. Mint az egyik, egy esetleges kisajátítástól tartó tiltakozó írja most a petíció oldalán:
-- „Egész életünkben oda jártunk a családdal sátorozni, evezni, és élveztük, hogy szabadok vagyunk, és mindenféle előírások nélkül igénybe vehetjük a szigetspicc gyönyörű kilátását, fantasztikus elhelyezkedését”. Mások szerint a szigetcsúcs „úgy jó, ahogy van, ha megváltoztatják, elveszti a varázsát”.
Jobb leaszfaltozni az ösvényt, mert még letapossák
A megoldás az önkormányzat szerint a minőségi turizmus feltételeinek megteremtése. Ezen egy 750 méteres szakaszon az út leaszfaltozását, a volt focipálya helyén parkolóbővítést, az idáig érintetlen Szigetcsúcs ártéri területén pedig csatornázást, a szennyvízhálózat kiépítését, a jelenleginél nagyságrendivel több szaniterhelyiséget, öltözők kialakítását értik. Szerintük mindez minimális környezeti beavatkozással járna, de a fejlesztés nagyságát érzékelteti, hogy összesen 14 mobil (árvíz esetén elszállítható) konténert, 44 WC-t és harminc zuhanyállást terveznek kialakítani.
A hatásbecslést azért kellett megrendelni, mert a Szigetcsúcs húsz hektárja Natura 2000 védelem alatt álló terület. A gyakorlatban azonban legutóbb a Fertő-tavi gigaberuházás kapcsán lehetett arra gondolni, hogy Magyarországon a Natura 2000 szinte semmilyen praktikus védelmet nem jelent. A Natura 2000-es területeken a formális védelem alapja bizonyos jelölő fajok jelenléte, a Duna árterületén ilyen például a remetebogár, a leánykoncér vagy a mocsári teknős. Arra hivatkozva azonban, hogy ezeknek a fajoknak a példányait a hivatalos bejáráson a Szigetcsúcson nem figyelték meg, a megrendelt hatástanulmány azt állította, hogy „azok élőhelyét nem befolyásolják a tervezett ivóvíz és szennyvízvezeték”.
Ez a környezeti hatásbecslés azonban kissé féloldalasnak látszik: nem foglalkozik az ökoszisztémával, nem készült hozzá sem botanikai felmérés, sem vegetációfelmérés, és meglehetősen sajátosan érvel amellett, hogy miért kellene aszfaltutat építeni a területre: „jelenleg a Szigetcsúcsra érkező turisták földúton közelítik meg a Dunapartot, személygépjárművel is, ami által a természetes környezetben jelentkezhet taposási kár” – írják, vagyis azt, hogy a látogatók kijárják az ösvényeket, eszerint leaszfaltozással érdemes orvosolni.
Az alapvető hiányosságot a Duna-Ipoly Nemzeti Park is hivatalból jelezte, ellenvetésüket azonban a Kormányhivatal a jelek szerint figyelmen kívül hagyta.
Az önkormányzati fejlesztés az ellenzők szerint ráereszti a tömegturizmust a természetvédelmi területre, ahelyett, hogy fenntartható ökoturizmusban gondolkodna.
A kisoroszi önkormányzat 370 millió forintos állami támogatást nyert a terület fejlesztésére, azt idén januárban tíz évre, évi 4 millió forintos bérleti díj ellenében átadták a közeli Rácz Fogadót is üzemeltető vállalkozónak. Az önkormányzat az aláírt szerződést szerint feltétel nélkül hozzájárul ahhoz, hogy az állami beruházás után létrejövő fejlesztéseket, létesítményeket, sporteszközöket a következő évtizedben a bérlő működtetheti.
https://telex.hu/belfold/2021/08/21/kisoroszi-szigetcsucs-duna-termeszetvedelem-turizmus-fejlesztes
Értékelés:
Meteor on August 22, 2021
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=vyncD3LZQmM
Értékelés:
Időszakos hóesést jósolnak négyévente az Atacama-sivatagban
Beküldte kimarite -
27 augusztus 2021 A hóesések borítják a dél-amerikai Atacama sivatagát, a világ legszárazabb sivatagának tartották.
.."Időszakos hóesést jósolnak négyévente az Atacama-sivatagban júniusban és júliusban, az augusztusi havazás ritka eseménnyé válik".
https://www.youtube.com/watch?v=atj0rhLnrl0
https://www.ntd.com/snowfall-in-chilean-atacama-desert-worlds-driest_666979.html
Értékelés:
Fekete lyukak körüli Dyson-gömbök,
Beküldte kimarite -
melyek felfedhetik a szupercivilizációkat.
Egy nemzetközi kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy csillagtömegű fekete lyukak köré épített megastruktúrák segítségével a nagyon magas fejlettségi szintű civilizációk energiaszükségletüket tudják fedezni. Ezek létezése földi csillagászati megfigyelésekkel kimutathatóvá válhat.
https://www.csillagaszat.hu/hirek/fekete-lyukak-koruli-dyson-gombok-fedhetik-fel-a-szupercivilizaciokat/
Értékelés:
Riport Kassai Lajos lovasíjásszal: mit mentsünk át a mába?
Beküldte kimarite -
A mostani tizenéves generációért mi vagyunk a felelősek. Mi tanítottuk neki, hogy nincs fék, a végletekig kifosztható, megmérgezhető, szétbarmolható a bolygó, nincs senki és semmi, ami az embert megállíthatná. Mi formáltuk ezt a világot ilyenné, mi teremtettük ezeket a kütyüket is. Nem lehet számonkérni rajtuk, hogy egy általunk szétbarmolt világban hogyan viselkednek. Milyen alapon?
Nem lehet, hogy egyfajta szakadás lesz a vége? Az emberiség egyik fele kontroll nélkül követi a technológiai robbanást, a másik fele pedig egyre inkább vágyik vissza természetbe, a csöndbe.
A nagy kérdés az, hogy az ember elég intelligens-e ahhoz, hogy menedzselni tudja ezt a hatalmas pörgést. Mózes és Jézus között több mint ezer év telt el, ám a zsidó kultúra mind ez idő alatt alig változott – ugyanazok a szokások, az öltözködés, a táplálkozás. Nemzedékeken keresztül szinte minden mozdulatlan volt. Ma pedig már nemhogy a generációk között, hanem generációkon belül is óriási különbségek vannak, olyan gyors a technikai fejlődés. Az agy és a gondolkodás gyors, a lélek azonban lassabb. Az érzelmi világunk képtelen lekövetni ezeket a változásokat. A test-lélek-szellem egyensúly felborult, egyre neurotikusabbá válunk.
Kikoptak az altalaj emberei. Éppen nemrég temettünk egy ilyen embert Jankovics Marcell személyében. Tipikusan ennek a megjelenítője volt: kulturálisan kötődött a jobboldalhoz. Jankovics egész élete és munkássága a hagyományunk és kultúránk felszínen tartásáról és a 20–21. századba való beemeléséről szólt. Sajnos, mára ezek az emberek eltűnőfélben vannak.
https://mandiner.hu/cikk/20210717_meg_kell_nezni_mit_mentsunk_at_a_maba
Az élet terhei kisebbek, mint amennyit az emberek könnyítésként magukra vesznek - riport Kassai Lajos lovasíjásszal (Kalo Jenő TV): https://www.youtube.com/watch?v=nQzGH8zj3HE
Értékelés:
A Kisherceg életstratégia és a Nem-fogyasztói boldogság
Beküldte kimarite -
A Kisherceg életstratégia
Jóból is megárt a sok. Bolygónkat ma már szétmorzsolják az elburjánzott majomkenyérfák gyökerei*:
(1) szaporodás,
(2) termelés,
(3) fogyasztás,
(4) szennyezés,
(5) küzdelem.
Az ember értéke nem az, amit elfogyaszt vagy birtokol, hanem amit megél, átél, alkot, nyújt, fejlődik; a gyümölcsök*:
(1) lélek és kozmosz,
(2) szellem és alkotás,
(3) család és barátok,
(4) szolidaritás és szelídség,
(5) játék és öröm …
https://bocs.eu/a-kisherceg-eletstrategia/
Nem-fogyasztói boldogság
Az utókor valószínűleg a történelem legsötétebb korszakai közé sorolja majd a XX. század második felét a fogyasztás dáridója miatt, amely kiszipolyozza, beszennyezi, veszélyessé teszi a Földet, világméretűvé teszi a nyomort, elemberteleníti a kisembert is.
Az életharmónia olyan létforma, amikor kevesebb energiát fordítunk az anyagiak megteremtésére és az így szerzett kevesebb anyagit sem használjuk fel mind magunkra; így több energiánk és pénzünk jut a lelkiekre, az élet átélésére, önnevelésre, csendre, szellemi kincsekre és alkotásra, a szerelemre, a gyerekekre és a generációk együttműködésére, a barátságra és közösségre, az adásra és segítésre, a közösségteremtésre és társadalomformálásra, a természetbe illeszkedésre.
Ezért nevezem életharmóniának a nem-fogyasztói életformát, mert az ember akkor tud boldogan élni anyagi szegénységben (nem nyomorban!), ha nem-anyagi értékekben gazdag az élete.
https://bocs.eu/nem-fogyasztoi-boldogsag
Értékelés:
Nyelvtanuló applikáció nyerte a Code to Give hackathont
Beküldte kimarite -
A Code to Give program a Morgan Stanley informatikusai diákokkal és tapasztalt szakemberekkel fognak össze, és virtuális hackathonok során nonprofit szervezetek problémáira fejlesztenek innovatív megoldásokat.
A probléma: beteg gyerekek tanítása világjárvány idején
A 2014-ben útjára indult Amigos a gyerekekért Alapítvány krónikus beteg gyerekeket motivál a gyógyulásra a nyelvtanuláson keresztül. Önkénteseik az előző években átlagosan heti 30 személyes találkozón segítették a gyerekeket, és eközben szoros kapcsolatot alakítottak ki velük, valamint szüleikkel és a kórházak munkatársaival is. A COVID-19 miatti lezárások miatt a személyes munkát a korábbi formában nem tudták folytatni, ezért az Amigos belépett a digitális világba, hogy fenntartsa a kapcsolatot a gyerekekkel egyéni és csoportos foglalkozások keretében.
Kihívást jelent ugyanakkor, hogy a hosszabb ideig kórházban fekvő gyermekek nagyobb eséllyel szembesülnek tanulási nehézségekkel a betegségükkel való megküzdés közben és után – írják a közleményben. Az Amigos szeretné a házi feladatot szórakoztató kihívássá változtatni, hogy a tanulás a gyerekeknek egyúttal élmény is legyen. Itt lépett be a képbe a Code to Give: az indulóktól az Amigos digitális platformjához vártak olyan játékos ötleteket, melyekkel a tanulás szórakoztatóvá válik.
https://itcafe.hu/hir/morgan_stanley_hackathon_2021.html
A legjobbnak a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. és 12. évfolyamos tanulóiból álló Upgrade csapat bizonyult. Tóth Ambrus, Boér Bence, Szabó Kornél és Hervay Bence olyan mobilapplikációt fejlesztett ki, amely keresztrejtvényekkel, memóriajátékokkal könnyíti meg az idegen nyelvek elsajátítását, és tapasztalati pontokkal, jelvényekkel ösztönzi a diákokat a tanulásra. A fejlesztőcsapat számos könyvet is elérhetővé tett az applikációban.
A szigorú járványügyi protokoll miatt a krónikus betegség miatt kórházban lévő gyerekek számára még nehezebbé vált a kapcsolattartás a külvilággal. Minden önkéntesünk kereste a lehetőséget, hogy a digitális térben is kapcsolatban maradjunk velük, motiváljuk őket – idézte a közlemény Rozmanicz Lisát, az Amigos a gyerekekért Alapítvány munkatársát.
https://rehabportal.hu/innovacio/kronikus-beteg-gyerekeknek-fejlesztettek-nyelvtanito-applikaciot/
Értékelés:
2021. július 22-én megnyílt a Sajdik Gyűjtemény
Beküldte kimarite -
Megnyílt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy-díjas
grafikus, karikaturista életmű kiállítása Vácon, a Pannónia Házban.
A Ludas Matyi hetilap legendás rajzolója, Csukás István népszerű mesefiguráinak életre
keltője, Pom Pom és Gombóc Artúr megformálója, a maholnap 91 éves művész
az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott: nagyon jó érzés számára, hogy méltó
környezetbe kerültek a képei. A patinás, több mint 300 éves épületben négy
teremben kapott helyet a közel 150, eredeti alkotásból álló gyűjtemény.
https://mimk.hu/sajdik-gyujtemeny/
( https://24.hu/elet-stilus/2021/08/30/marabu-karikatura-szabo-laszlo-robert-interju-mesekonyv/ )
Értékelés:
76 éve jelent meg az első Ludas Matyi
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=d9XwxO3X2pA
Első száma 1945. május 20-án jelent meg.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ludas_Matyi_(hetilap)
Értékelés:
Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozó
Beküldte kimarite -
https://soundcloud.com/user-994727764/szervusztok-bekak-kellemes-a-melegviz-jo-lubickolast
( https://greenfo.hu/hir/szervusztok-bekak-kellemes-a-melegviz-jo-lubickolast/ )
Értékelés:
Felrobbant a Firefly rakéta | 2021. szeptember 3.
Beküldte kimarite -
Rosszul végződött a Firefly Alpha első útja ma hajnalban. A robbanást egy hajtómű-hiba okozhatta.
Ma hajnalban indított elsőként rakétát a a Firefly Aerospace vállalat. A tervek szerint a Firefly Alpha névre keresztelt kis teherbírású orbitális hordozórakéta a SpaceX Falcon-1-esét hivatott pótolni, ám az első repülés még hagyott maga után kivetnivalót.
A Firefly a tesztrepülése sikertelenül végződött. A sikeres elindulás és emelkedés után a találgatások szerint az egyik hajtómű robbanhatott fel, ami miatt a küldetésmegszakító rendszer automatikusan működésbe lépett, és megsemmisítette az irányításvesztett rakétát. Hivatalos közlemény még nincs a hiba okáról.
Az élő közvetítés itt nézhető vissza:
https://www.youtube.com/watch?v=-HfHAazNM3Q
A robbanás pillanatai:
https://www.youtube.com/watch?v=qQqTPYTodrk
https://www.idokep.hu/hirek/felrobbant-a-firefly-raketa
Értékelés:
A Balaton mindenkié?
Beküldte kimarite -
Az illegális betöltések, bejárók tömeges bontására anyagi fedezettel nem rendelkezik a vízügyi ágazat. https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/evtizedek-ota-tudjak-hogy-lopja...
Értékelés:
A béke ára? – A hadviselés ökológiai hatásai | 2021. 09. 03.
Beküldte kimarite -
Amikor fenntarthatóságról van szó, szinte mindenki a mezőgazdaságra, az iparra, a közlekedésre gondol. A legritkább esetben sem jut eszébe valakinek, hogy a hadviselésnek milyen bioszféra átalakító hatásai vannak úgy, hogy még a jövőbeni zöldítése is komoly problémákba ütközik. Ebben az adásban Köves Alexandra Fellegvári Andrással és Takács-Sánta Andrással a hadviselés ökológiai szempontjairól beszélget.
Minden ország többet költ arra, hogy az embereket megvédje a többi embertől, mint arra, hogy az emberiséget megvédje az ökológiai problémáktól. Pedig a „honvédelembe” még etimológiai eredetét tekintve is beleérthetnénk azt, hogy a közvetlen környezetünket védjük. A hadviselésnek hatalmas bioszféra átalakító hatása volt és van, ami egy jelentősen alulkutatott terület. Ráadásul a zöldítés sem könnyen elképzelhető. A honvédségnél élet-halál kérdése lehet, hogy egy autó milyen nehéz vagy egy repülő milyen gyors. Ha az ellenséget nem érdeklik a környezeti szempontok, akkor egy zöld honvédség jelentős hátrányba kerülhet. Azonban az, hogy miért háborúzunk, nem független az ökológiai közgazdaságtanban már sokszor emlegetett globális gazdasági és hatalmi problémáktól. Ebben az adásban Köves Alexandra beszélget Fellegvári András, földrajz-környezettan szakos tanárral és Takács-Sánta András, humánökológussal, az ELTE docensével arról, hogy milyen ökológiai hatásai vannak a hadviselésnek, hogyan lehet ezeket a hatásokat rendszerbe foglalni; hogyan jön ehhez a globális gazdaság, és hogyan lehetne esetleg újradefiniálni a honvédelem szerepét a jövőben. A vendégekkel arra is kitérünk, hogy vajon miért nincsen ez a téma jobban előtérben, és miért nem merünk erről társadalmi párbeszédet indítani. A beszélgetőtársak bioszféra átalakító hatásáról írt tanulmányát itt lehet elérni: https://www.dropbox.com/s/f3z1rdpknd47b0n/FA_TSA_2011.pdf?dl=0
Podcast: https://open.spotify.com/episode/0iPVyYfVp7cKFoJBQsNz0z
https://ujegyenloseg.hu/a-beke-ara-a-hadviseles-okologiai-hatasai/
Értékelés:
Működik a köztéri közösségi komposztálás Budapesten | 2021.09.04
Beküldte kimarite -
Budapesten már 7 köztéri helyen van közösségi komposztáló. Lelkes, civil zöldhulladék-újrahasznosítók gondozzák is a komposztokat. Tapasztalatokról, alapvetésekről és jövőbeli tervekről beszélgettünk a Főkert munkatársával.
https://magyarnarancs.hu/lokal/sokan-szkeptikusak-voltak-megis-mukodik-a-kozteri-kozossegi-komposztalas-budapesten-241311
Értékelés:
Kassai Lajos gondolatai Aki gyorsan akar menni, menjen egyedül..
Beküldte kimarite -
https://www.youtube.com/watch?v=oHPX4BQ1-0k
Ha köztársasági elnök lenne (hozzászólásban), a szakmaiság vélhetően győzne az ego felett.
Értékelés:
50 kép Jean Paul Belmondo kalandos életéből
Beküldte kimarite -
Végtelenül szomorú hír! 88 éves korában elhunyt Jean-Paul Belmondo, a mozitörténelem legjelentősebb törött orrának tulajdonosa, aki már annyiszor vigyorgott a halál arcába, ahogyan csak ő tudott. Sokunk idolja évtizedekig Franciaország legmegbízhatóbb exportcikkének számított. Kaszkadőröket kímélve, az igazság hétköznapi bajnokaként lógott helikopterekről, élire vasalt nadrágban is könnyedén pofozta helyes útra az eltévelyedőket. Godard, Jean-Pierre Melville, Marcel Carné a legnevesebb rendezőket gyűjtötte a tornasorba, kifulladásig dolgozott a közönségéért és a mozilegenda titulusért. Köszönünk mindent, jó utat Bebel! Viszlát gyerekkor!
https://hetediksor.hu/2021/09/06/88-eves-koraban-elhunyt-jean-paul-belmondo-50-kep-kalandos-eletebol/
Értékelés:
Így árusította ki a nemzet vagyonát Gyurcsány Ferenc
Beküldte tonsur -
És ismét erre készül,a részletek itt olvashatóak.
Értékelés:
Így árusította ki a nemzet vagyonát Gyurcsány Ferenc
Beküldte mumorec -
Értékelés:
Az NGC 281 (Pacman-köd) fotografikus megfigyelése | 2021-09-07
Beküldte kimarite -
A 2021. aug. 06-ai és 07-ei éjszakán, a VEGA ’21 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor során készült felvételemet szeretném megosztani veletek, az NGC 281 jelű emissziós ködről, más néven a Pacman-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 monokróm hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 3x27x180 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
Edward Barnard fedezte fel 1881. november 16-án a 9500 fényév távolságra lévő, 96 fényév átmérőjű ködösséget.
Néhány további észlelés a Pacman-ködről:
http://vcse.hu/ngc281-fotografikus-eszleles-agoston-zsolt/
http://vcse.hu/pacman-kod-ngc281-schmall-rafael/
http://vcse.hu/az-ngc-281-pacman-kod-fotografikus-megfigyelese-agoston-zsolt/
Értékelés:
50 kép Jean Paul Belmondo kalandos életéből
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Jakab Péter és a demokrácia...
Beküldte tonsur -
"Szeptember másodikán, Hajdúhadházán, egy kampányrendezvényen Jakab Péter testőre és sofőrje rátámadt egy kutyát sétáltató férfira. Fojtófogással vitték a földre" A video itt tekinthető meg.
Értékelés:
Jakab Péter és a demokrácia...
Beküldte T.István -
'A RIPOST megszerezte a támadásról készült videót:'
Aham, és rámontírozták a logójukat, ezek szerint, és még mi mást csináltak vele?
Amúgy van valamiféle algoritmus, amivel egy garázdaság bűntettét konvertálni lehet demokrácia kategóriája?
Vagy mégis hogy jön ez ide? De komolyan....
Értékelés:
Jakab Péter és a demokrácia...
Beküldte tonsur -
Igen van úgy hivják,hogy szólásszabadság,majd nézd meg a hiradóban,a kutyát sétáltató férfi elmondta a véleményét jakabról,erre a testőrei földre teperték,és ez az ember akar hatalmat,képzeld el milyen terror és diktatúra lenne belőle,amikor a neki nem tetsző embereket eltenné az útból,ugyanúgy mint a tanácsköztársaság idején tették a lenin fiúk.Amikor a riporter megkérdezte jakabot,hogy az az ember aki ezt tette a testőre-e,letagadta,és azt mondta,hogy neki nincs testőre mert neki a magyar nép a testőre,ha ha ha,ez nem százas az biztos.