Ventoy- univerzális multiboot másképp

Nemrég, úgy 1 éve rábukkantam erre a szuper találmányra, ebben nagy érdeme van Balacy fórumtársnak, az itt megjelent írása adta a kezdő lökést. Addig nem is tudtam hogy létezik ez a megoldás.

Ventoy.

Az elképzelés brilliáns, aki sokat telepítget, javítgat, bootképtelen haldokló rendszerekről mentéseket készít (pl. én) az ki tud váltani vele egy zsebnyi pendrájvot, és még ajándékba kapunk egy bármire, fájlok, filmek doksik stb. tárolására, hordozására használható tárterületet.
Egy eszközön vannak a telepíthető, a Live és a rendszermentő ISO-k és ezek bármelyike indítható a Ventoy segítségével. Ezek mennyiségének és a tárterületnek csak a hordozható eszköz kapacitása szab határt.
A Ventoy átgázol mindenen, elstartol BIOS és EFI rendszereken, a mokmanager (mokutil) segítségével indítható bekapcsolt Secure Boot mellett is és megoldja a különleges állatfajok kezelését is, pl. 64bites Os kontra 32 bites UEFI problémát (bootia32).
Sőt a lehetőségek tárháza ezzel korántsem merült ki de ezekről később.

A Ventoy honlapja https://www.ventoy.net/en/index.html

Már van Linux alá is guis telepíthetőség, pontosabban egy erre hasonlító WebUi telepítő.
Megmondom őszintén hogy bő éve mikor olvastam a Linuxos CLI megoldást, 1 másodperc alatt nyomtam meg a reboot gombot és Windows alatt telepítettem a pendrájvra.
Bár nem bonyolult de nekem nem szimpi.

Majd próbálgattam a szoftver lehetőségeit, egyelőre csak egy 64GB pendrájvon.
A telepítésnél a hordozható eszközön létrehozza a saját magának szükséges fájlokat egy EFI partíción, és a maradékot megformázza tetszőleges beállítható fájlrendszerre (EXT, NTFS stb.) és ide, erre a partícióra mehetnek a bootolható ISO fájlok.
Már ez is nagy segítség, tömött zsebnyi telepítős pendrive ment nálam a fiókba.
De éreztem hogy a szoftverben ennél sokkalta több lehetőség van.
Tüzetesen átolvasva a honlapot (fordítóval mert az angolom gyér, inkább nemleges :) ) felfedeztem hogy képes virtuális lemezkép fájlokat is elindítani. VDI, VHD.
Innen már csak egy pillanat volt hogy a fejemből kipattant a gondolat, így lehetne készíteni egy full univerzális, Linuxot, Windowst bárhol futtatni képes portable eszközt+adattár.
A gondolatot tett követte, és a tettet kb. 1 hónapnyi masszív szívássorozat. :K
A végeredmény minden elképzelésemet felülmúlta és nekem maximálisan megfelel.

Ennek menetét osztanám meg most a Nagyérdeművel.

Elsőnek mindenképpen be kell szerzni egy külső SSD-t mert a hagyományos pendrájvok nem fogják bírni hosszútávon, valamint nudli a kapacitás is.
A választásom egy M2 1TB ssd-re esett, vettem egy használtat  nagyon jó áron. Nem a reklám miatt, egy Western Digital ssd és 1 éve nyúzom, nagyon szépen teljesít.
Ehhez még kellett egy egy M2-to-USB3 átalakító, a választásom pl. https://www.alza.hu/axagon-eem2-u3-alu-d5502346.htm?kampan=adw1_alza_pla_all_smart-shopping-campaign_all-products_c_20429_AG203a1&gclid=EAIaIQobChMI5dyHhNfu8QIV0ed3Ch3n7QuqEAQYBSABEgI2Y_D_BwE
Aluházas, trim képes, USB3, ennyi elég is.

Majd erre került a Ventoy, simán települt.
A telepítését nem ragoznám, a Ventoy oldalon minden le van írva, a multiplatform telepítő letölthető exe, tar.gz formátumban és akik Linux alatt nem termináloznának, van egy WebUi telepítési lehetőség is. Ez teljesen megegyezik a Wines telepítővel, faék egyszerű és a feladatot tökéletesen megoldja.

Telepítésnél létrejön egy EFI partíció, és egy Ventoy nevű partíció. Ez utóbbira lehet huzigálni a bootolható ISO-kat, és erre lehet bármit, azaz ez lesz a hordozható tárhely is.
Arra figyeljünk oda hogy ha nem csak Linux alatt használjuk ezt a tárhelyet, akkor ne EXT legyen a fájlrendszer mert az eléggé be fogja határolni a későbbi lehetőségeket.
A FAT már nem játszik, így én NTFS-re formáztattam. Így megmarad a naplózó fájlrendszer biztonsága, nem kell szórakozni Linuxok alatt a jogosultságokkal és eddig nálam minden Linux, Windows és okostelefon tudta használni.
A Ventoy indulásakor ezen a partíción keres ISO és VDI, VHD fájlokat, majd ezeket kilistázza és választható melyiket indítsa.
Nagyobb RAM mellett lehetőség van választani hogy a teljes ISO-t betolja a ramba, így bár a boot hosszabb ideig tart de utána egy Live rendszer villámgyors lesz, javításnál, mentéseknél nem elhanyagolható szempont.

Többet nem ragoznám a telepítést, a Ventoy weboldalon minden megtalálható, a teljes leírás, VDI VHD pluginek, stb.

Gondolom a T. Nagyérdeműnek már itt leesett a tantusz hogy hordozható OS-t, sőt több OS-t is szerettem volna használni.
Virtualboxban létrehozva bármilyen Windows, Linux telepítést, rámásolva a Ventoy partícióra, azok szépen elindulnak. Viszont... ezek szűz rendszerek, és mire belakom az hetek, ha nem hónapok.
Itt már jelentkezett egy probléma. Nevezetesen azt a partíciót, amiről a virtuális diszk elindult, az nem tudja maga alá csatolni. Vagyis nem fér hozzá a 750Gb filmemhez, adathoz, semmihez.
Ennek a megoldása lenntebb.
Következő agymenés, mivel a szűz rendszerek kissé satnya megoldások,
a már belakott (Windows 5 éves, az Ubuntu másfél éves) rendszereket klónozni.

És ez lett az igazi megoldás!
Ezt részletezném most, hátha valaki kedvet kap ilyesmire.

A Ventoy telepítésnél kiválasztjuk hogy a Ventoy partíció ne az egész lemez, hanem csak 100-120Gb legyen. Ezen el fog férni 10-15 Linux, Windows telepítő, Live és rendszermentő, klónozó ISO, pl. System Rescue, Clonezilla stb. És még elfér 1-2 virtuális lemezkép is ha kell.
A partíciót NTFS-re kérjük formázni a Ventoy telepítővel.

Ha ez kész, a Ventoy partícióra már másolhatjuk is a kedvenc ISO-kat, esetleges virtuális diszkeket.
Ezzel több teendő nincs, ha egy reboot után kiválasztjuk a bootnál a Ventoyt, máris láthatjuk az eredményt.

A maradék (nálam 850GB) felosztása:

750GB-NTFS- DATA adatpartíció
Így az előbb említett probléma megszűnt, bármelyik erről a Ventoy lemezről indított OS fel tudja maga alá csatolni ezt az adatpartíciót.

40GB-EXT4 Ubuntu
ez nálam a fő gépemről klónozott, teljes értékű hordozható Ubuntu.

40GB-EXT4 
Linux Timeshift mentés partíciója, ha minden kötél szakad.

35GB-szabad terület
ha még jön valami agylövésem :)

17GB-NTFS
ez nekem kell, ez egy speciáli portable programgyűjtemény amit közösen használ a Win és a Linux, de ezzel nem terhelném az Olvasót, nem tartozik a témához.

Szemfülesebb olvasóknak feltűnhetett, hol van a Windows10?
Nos a Win ebben a tekintetben makacsabb, a klónozott Windowst sehogyan sem tudtam elindítani. Ezért ez a Ventoy partíción figyel, egy 40GB VHD virtuális lemezkép fájlba.
Ha valakit bővebben érdekel a megoldás, egy itteni régebbi Logout blogbejegyzésben részletesen megtalálja hogyan kell egy belakott, működő Windowst VHD vagy VHDx fájlba klónozni: https://logout.hu/bejegyzes/ubrizsy/a_totalis_vhd_hasznalata.html
Tudom ez egy linuxos fórum, de sokan használnak dualbootot, ezért linkeltem a megoldást, lehet valakinek hasznos lesz egyszer. 

És a Linux.. A jó kis Ubuntum.
Semmiképp nem akartam a Linuxot is virtuális lemezképbe menteni és így használni. Erre vannak módszerek, ugye az egyértelmű hogy egy Virtualboxba telepített friss Ubuntu az szűz, az nekem nem jó. Nekem a belakott rendszerem kellene.
Nem vetettem el ezt a megoldást de a Virtualboxba telepített, majd erre ráhúzott Timeshift mentés nem működik, meghalt a rendszer.
Jött a Systemback (nagyszerű alkalmazás, hazánkfia Kendek alkotása, gratula neki a projektért), tud menteni ISO-ba, és ráadásul ez a ISO bootolható is!!
De elvérzett a megoldás, nem teljes értékű csak egy pillanatkép, nem dinamikus, és nem is szerettem volna 1 fájlos megoldást. Elvész a manuális turkálás, esetleges chroot ha hiba van, fstab és grub.cfg manuális turkálas ha kell.  Tudom van lehetőség ISO-t mountolni de eggyel több lépés kell ha gond van. Nekem nem tetszik..

Maradt a klónozás.
A DD megoldások sajnos itt nem használhatók. Mivel teljes a másolat, először is ha a terület 1 bájttal kisebb mint a klónozandó, már elvérzik.
Másodszor olyan ütközéseket generált (nálam fstab és grub és egyéb helyeken) hogy bár kipróbáltam de elvetettem. Nem bootolt a rendszer sajnos.

A megoldás a Timeshift lett.
Készítettem a fő rendszeremről egy teljes Timeshift mentést, a hordozható SSD timeshift partíciójára.
Mivel nálam a fő gépemen is az a felállás hogy a rendszer csak maga a szorosan vett rendszer, jelenleg 30Gb körüli a mérete, nem 100 gigákat kell mentegetni.
Minden adat, mentések, a böngészők, alkalmazások munkakönyvtárai egy fizikálisan másik adatlemezen vagy adatpartíción vannak.
Így a /home pár GB nálam, az egész rendszer nincs 30GB, ebből a snap vastagon tarol, 7,5GB és itt van a swapfile is pár GB.
Majd ezt a Timeshift mentést egy Live os, nevezetesen egy live Manjaro alól (mert ebbe gyárilag benne a Timeshift, míg az Ubuntu származékokba nincs) visszaállítottam a hordozható SSD Ubuntu partíciójára.
A partíció lehet töküres is, csak EXT4-re formázzuk meg.
Már itt mutatkozott az egész koncepció hatalmas előnye, ehhez semmi más nem kellett csak a hordozható ssd és egy bármilyen pc, laptop. Aminek a telepített operációs rendszerére természetesen nincs szükség, mindent a külső ssd-ről intézek.
A Timshift egy nagyon okos program, visszaállításnál az fstab-ba nem a régi UUID-ket írja hanem azt a partíciót amire visszaállít,
valamint megkérdezi hogy a Grub sorsa mi legyen. Visszállítsa, ha igen hová,milyen paraméterekkel, vagy nem.
Énnekem a NEM kellett hiszen ha berakatom a Ventoy EFI-be az Ubuntu grubot akkor reszeltek az egész Ventoy koncepciómnak.

Miután a Timeshift végzett, a klónozott rendszer természetesen nem tudott elindulni hisz a Ventoy grubnak fogalma sem volt arról hogy nini, van egy Ubuntu is a lemezen.
A Ventoynak nincsen os-probere és nincs update-grub lehetősége.
Ezért a VTOYEFI/EFI/grub/grub.cfg fájlba manuálisan kellett felvennem az Ubuntu helyét és indítási paramétereit.
Csak megjegyzem hogyha egy Linux rendszernek tudjuk a pontos helyét a lemez és partíciószerkezeten belül, a kernel és a hozzátartozó initrd megadásával elindul a rendszer, ez nagyon kellemes!

Mivel én sajnos teljesen láma vagyok a terminálhoz, és nem akartam beleásni magam a Grub rejtelmeibe se 2 kilométer mélyen, maradt az egyszerű kézimuka. Talán favágó módszer és többen felhördülnek de mivel tökéletesen működik, így a cél szentesíti az eszközt.
A bedugott ssd mellett bootoltam a fő gépemen az eredeti rendszerről.
os-prober, majd update-grub.
Az így frissült grub.cfg fájlból kikopiztam a hordozható eszközömön a portable Ubuntura vonatkozó bejegyzéseket, és ezt beillesztettem a Ventoy grub.cfg fájlba.
Reboot, megjelent a Ventoy menübe az Ubuntu és csodálatosan simán elindult a portable Ubuntu, immáron a hordozható ssd-ről.

menuentry 'Kxubuntu portable  (20.04) (/dev/sdc4)' --class ubuntu --class gnu-linux --class gnu --class os $menuentry_id_option 'osprober-gnulinux-simple-696bb1bd-1d39-4738-b5d6-65bccb30c6fd' {
    insmod part_gpt
    insmod ext2
    set root='hd2,gpt4'
    if [ x$feature_platform_search_hint = xy ]; then
      search --no-floppy --fs-uuid --set=root --hint-bios=hd2,gpt4 --hint-efi=hd2,gpt4 --hint-baremetal=ahci2,gpt4  696bb1bd-1d39-4738-b5d6-65bccb30c6fd
    else
      search --no-floppy --fs-uuid --set=root 696bb1bd-1d39-4738-b5d6-65bccb30c6fd
    fi
    linux /boot/vmlinuz-5.4.0-77-generic root=UUID=696bb1bd-1d39-4738-b5d6-65bccb30c6fd ro quiet splash $vt_handoff
    initrd /boot/initrd.img-5.4.0-77-generic

Egy kézimunka van vele, ha kernel update van, akkor a vmlinuz és initrd számát manuálisan át kell írnom. De ennyi belefér. Mivel UUID alapján indítja a Ventoy, az hogy sda vagy sdb vagy sdz, az teljesen közömbös csak az UUID kell.
A "Kxubuntu portable" is az én művem, így jelenik meg a Ventoy indító menüben, könnyebb azonosítani. És egyedi :) 

A nem kevés ideig tartó, hobbiszerű tevékenység alatt, amíg minden beállt az általam elképzelt végeredményre, terminálnak a közelébe se jártam, minden kellemes GUI-s programok alatt lett kivitelezve. Szövegszerkesztés is csak párszor kellett.

A hordozható rendszer rugalmasságáról csak annyit hogy megfordult kb. 10-15 pc-n, laptopon és némelyiken a nagyon egzotikus hardverekkel volt kis gondja de pl. az Intel-AMD váltásokat zokszó nélkül viselte.
A Windows ugyanez, természetesen annak akadtak driver gondjai de azt percek alatt megoldottam.
A hordozható Ubuntu rugalmasságára még egy példa, amikor ezt az egészet elkövettem akkor még 18.04 volt a rendszer.
Majd erre szépen ráeresztettem egy teljes rendszer upgradet.
Az az én hibám hogy véletlenül USB2 portba volt bedugva amikor ezt elkövettem és a rendszerfrissítés majdnem 5 órán keresztül tartott :) de tökéletesen lefutott és így már 20.04 az Ubuntu.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ennek az egésznek az értelme, többen talán megkérdezhetik.
Ami az egészből létrejött:

Az eredeti Ventoy funkciók, multiboot telepítő eszköz. Akár több tucat telepítő, live és rendszermentő-klónozó partícionáló iso futtatása 1 darab eszközről.

A már 5 éve használt W10 teljes értékű, bárhol futó klónja.

A már másfél éves, agyonszkriptezett, felcsicsázott, felszoftverezett, több helyi és távoli hálózatba beillesztett stb. stb. teljesen testreszabott Ubuntu teljes értékű, bárhol futó klónja.

750GB szabadon felhasználható hordozható tárhely, eddig Win, Linuxok, több androidos eszköz alól (okos tv is) kipróbálva, működik.

Elmondhatatlan élmény és könnyebbség hogy pl. a haverom döglődő HDD hibás laptop mentésekor nem egy alapfelszereltségű live hanem a megszokott, kézreálló magyar felületen, az összes segédszoftveremmel dolgozhattam, nem kellett külön mentési lemezeket beszerelni/csatlakoztatni.

Mivel a Win és az Ubuntu is teljes értékű másolat, a 750Gb helyen meg a stabil gépem adatpartíciójának a másolata van,
így minden különösebb hercehurca nélkül megvan a totális mentésem a fő gépemről.
PC-t, laptopot lehet újat venni ha belecsapott a villám de a 20 éves számítástechnikai múltamat azt nem lehet visszaszerezni.
Ha Lenin ma élne, azt mondaná: Menteni-menteni-menteni...!

Az ezzel eltöltött kb. 100 feletti munkaóra idején nem a kocsmába iszogattam :D hanem tágítottam a fejemet és bővítettem a tudásomat.

Hát kb. ennyit szerettem volna leírni és itt akkor gyorsan be is fejezem mielőtt megunnátok.

Utóiratként.
Ezt a cikket publikáltam egy másik fórumon is, ez nem tudom ütközik-e a fórum etikettel, írott és íratlan szabályaival.
A két fórum látogatói, érdeklődési köre eltérő, ezért a dupla megjelenítés.
Így többen rábukkanhatnak erre a megoldásra, és esetleg kedvet kapnak a kivitelezésre is.

Hozzászólások

Egy kis bibi

"Ha valakit bővebben érdekel a megoldás, egy itteni régebbi Logout blogbejegyzésben részletesen megtalálja hogyan kell egy belakott, működő Windowst VHD vagy VHDx fájlba klónozni: https://logout.hu/bejegyzes/ubrizsy/a_totalis_vhd_hasznalata.html)"

A cikkből hiányoznak a képek. Az újabb leírás már nem érhető el.

Azért ezt ellenőrizhetted volna.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egy kis bibi

#2 Ellenőriztem, mivel a leírás alapján csináltam, többször is végigrágtam magam a leíráson.

A PDF sajnos nem elérhető már, és abban igazad van hogy a linkelt oldalon nincsenek meg a képek. Visgont ezek nelkül is teljesen érthető maradt a leírás. A képek hiánya, ennek oka szerintem ugyanaz mont itt a linuxmint.hu-n. Vagyis oda meg ide sem lehet közvetlenül feltölteni, csak linkelni pl.Dropbox, Mega, vagy képmegoszto oldalról beágyazni. Ha a tulajdonos tárhelyet vált, megszünteti bármi okból, vagy a képmegosztó portál fizetős lesz, netán megszűnik akkor ez van.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Egy kis bibi

#2.1 Ha a tulajdonos tárhelyet vált, megszünteti bármi okból, vagy a képmegosztó portál fizetős lesz, netán megszűnik akkor ez van.

Pontosan ezért kérjük, hogy az Imgur vagy az imgBB képmegosztókat használja mindenki a fórumon, aki képet oszt meg vagyis inkább ágyaz be. Az URL-es képmegosztást is célszerű ezekkel végezni. Hogy megmaradjon az információ évekkel később is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve